Az ősz megfesti Szigetközt

Először csak az tűnt fel, hogy nem csíp a szúnyog. Nem zeng a fülembe apró szárnyaik által megkomponált, megszokott dallam. Elmaradt a csömények maró harapása is. S észre kellett vegyem, hogy nem csivitelnek frakkos kis barátaim sem már a zsilipkapuk alá be-betérve, nem súrolják röptükben a víz színét....A fecskék elmentek.

Eltűntek a gólyák is, kik hosszú lábaikkal nagyokat lépdelve jellemző formái voltak az ártéri tisztásoknak, mezőknek. Nem hangzik már a béka kórus kuruttyolása sem, nem tölti be az ártéri erdőket furcsa daluk.

Egy nap fura madárcsapat vonult át Szigetköz egy ágvíze felett. Négy hullámban jöttek, összesen több mint hatszázan, ha jól számoltam. Az már több mint egy zászlóalj. Kárókatona. Kormorán. Nesze neked jó halszaporulat az évben. Ezek aztán kifalnak mindent tavaszra. A migráció eme természet küldte seregei ellen nem véd meg a kerítés, s a médiák sem foglalkoznak velük, szavazni sem kell elmenni ellenük, az ártéri erdők fáit sem lepik el plakátok. A vadászok sem kapnak tűzparancsot mint a '80-as évek határőrei.......De a jövő szempontjából igenis fontos, hogy miként kezeljük eme vándor, fekete seregeket. Az itt fészkelő néhány pár szépen beleillik a természet körforgásába. De ezek az idegenből ideszakadó csapatok, amelyek itt telelnek, s csak falnak, falnak......

Sokan jásznak mondják, pedig koncér

Van még néhány szürke gém pár, akik nehéz légi csatákban el-elhajtanak nagyobb, akár 70 fős brigádot is, de az ritka, s még ritkább, aki látja ezt. Én ezen kevés szerencsés közé tartozom. Láthattam a természet légi csatáját. Menekültek a kormoránok. Mert a szürke gém van itthon! Aki együtt él, lélegzik a tájjal, aki kivívta a jogot arra, hogy egybe olvadjon Szigetközzel. S a gém engedte azt is, hogy az a néhány pár itt megtelepedjen. Néha együtt is ültek egy víz fölé dőlt faágon. De a messziről jött sereg, ami nem kér csak követel, az más..........

Az ősz közeleg, hisz volt már, hogy dérrel simította el a mezők virágainak pompázatos szirmait, s nyomában felgyorsult a falevelek színváltozása, gyakrabbá vált a vadgesztenye  és a dió kopogása is a földön.

Amikor igazán húz a víz, este meg a márna

Tudom, most jött el az én időm, bőségét ontja most a természet, s a folyók. Ha valaki engem kérdez, én megmondom őszintén, megvoltak a masszív alapok édesapám révén, akivel rengeteget, de nem eleget horgásztunk együtt, igaz, csak tavakon. Ezzel az alappal felvértezve indultam ki évekkel ezelőtt a Dunára, a Lajtára, a Mosoni-Dunára, és az Ágrendszerbe. Ma már elmondhatom, a folyók tanítottak, mikor, mire, hogyan horgásszak. A sikert a megfogott halak jelezték. Ezt akkor éreztem, mikor célzottan márnázni akartam, kimentem oda, ahol már tudtam hogy ott élnek, esznek, és fogtam. Célzottan csukára, balinra, harcsára, paducra, jászra, szilvára, menyhalra.... működött. Megtanultam a vízzel beszélni, érezni, látni mit rejt a mély. S mi lett az eredmény? Soha, senkit nem utasítottam vissza, ha tanácsot kért, ha kérdezett, noha felhívtam, mindenki figyelmét, hogy az igazi tanítómester maga a folyó. 

Békés halak:

Érdemes békés halazni ősszel, s még télen is. Ha megtalálja az ember őket a folyón egy naposabb novemberben, vagy akár decemberben, kiválót horgászhat rájuk, persze a víz hűlésével arányosan csökkenteni kell az etetőanyag mennyiségét is, ami a téli hónapokra már csak néhány gombócra valóra korlátozódik, de ne szaladjunk még bele a télbe. Ami nekem a legjobban bevált ez az etetőanyag összeállításnál októberben, az a következő:

kiváló anyag

1 kg sajtos világos folyóvizi etetőanyag

1 kg malactáp (kukoricadara + búzadara+ vanília aroma)

2 marék főtt búza,

1/2 doboz csemege konzerv kukorica

1-2 deci csonti

10 deka sajt belereszelve a cuccba

pár marék folyóvizi föld ( a helyszínről, némi apró kaviccsal)

Márna, ponty, szilvaorrú, paduc, bagolykeszeg, dévérkeszeg, koncér egyszerűen nem hagyta szó nélkül az etetést. Volt, hogy szinte minden alapanyag elfogyott. Kivéve a malactápot és a kukoricát, no meg a földet. 4-szer annyi földdel keverve is kiváló hatása volt a placcon. Persze az étvágyuk a hónapban rapszodikus, de ha esznek, akkor aztán nincs megállás. Csalinak legjobban a sajtos csonti csokor (csontis dobozba berakott sajtkockának 2 nap alatt átveszik a szagát), illetve a vaskos harmatgiliszta felelt meg a legjobban. Hiába, készülnek a télre, kell a fehérje.

Gyakrabbá válik a márna is

A kukoricára, s annak ízesített változataira csökkenő tendenciában rágták fel magukat. Persze hasonló eredménnyel fogtam match és feederbottal is a halakat, a feeder a nagyobb horog és a nagyobb csali miatt nagyobb halakat vonzott, a finom match viszont darabszámban többet, s ott is beesett egy-egy jobb példány.

Az elmaradhatatlan bodorka 

Másfeles királyhal is jöhet, majd mehet

Víz alatt, vagy felett túrja a kavicsot?

Micsoda színek

Egy reggeli szilvórium

A Duna Rajka felett, balra a "lapos part"

"Békétlen" halak:

Horgászatukra többnyire csak a szürkületet követően volt időm, így a csukázás, balinozás most elmaradt, talán novemberben lesz egy pár nap amikor tudok majd pergetni rájuk. Maradt az élőhalas, valamint halszeletes peca. Többnyire menyhal volt a célhal, de elképesztő módon, más fajhoz tartozó egyedek is megéheztek az élő, vagy élettelenül figyegő snecire. Meg sem lepődtem, mikor este is, valamint reggel is harcsa verte a farkával a főzsinórt, de hogy a sügerek, sőt, a domolykók is ilyen korgó gyomrú éhenkórászok legyenek, az már tényleg hallatlan! Egyszerűen HALLATLAN!!! Domiból volt, hogy fél órán belül kettőt is kiszedtem, s nem zavarta őket a vastag süllőzőhorog sem, ha kajáról volt szó.

Jó lesz a balin utánpótlás

"Telény" mohaágyon 

Ő is éhes

Októberben még eszeget az apraja

Lassan már átveszik a stafétát a tőkehalak

Oly szépen kap, akár egy menyus, csak aztán ráfekszik a horogra....

Csillapíthatatlan étvágy

ő is eszi a halszeletet

Október, avagy Magvető hava. Számomra az év egyik legszebb hónapja. Szép, és színes. Ha kimegyek a piacra, ilyenkor a legszélesebb az áruválaszték. Zöldségek, őszi gyümölcsök, szőlő, dió, érett paprika, alma, birs, dió, méz, sült gesztenye....roskadásig. Kint a vízen is széles a paletta. A teljesség igénye nélkül megtalálható a télre készülő, a tartalékokat ilyenkor "vételező" halfajok hosszú-hosszú sora. Az idő mégolykor napsütéses, kegyes, ám a vizek lassan 10 fok alá esnek, a természet leveti látványos tarka ruháját, s a művész, az ősz, lassan megfesti Szigetközt....
S a költő:.....

Megérkezett az ősz

Betoppant a hajnali pára,

Vízcseppet rajzolt a párkányra,

Minden nappal egyre több,

Fecske gyűlt a póznákra.

A gólya egyszer csak elment,

Üresen hagyva a fészkét,

A nap is mintha fáradt volna,

Gyengébben szórta a fényét.

Megtelt a domboldal dallal,

Énekszó űzte a felhőt,

Emberek járták a lankát,

Szedték a mézédes szőlőt.

A sárguló falevél mellett,

Koppanva hullt le a dió,

A szürkülő reggeli ködben,

Esőre üzent a rádió.

Elalszik lassan az erdő,

Leveti elnyűtt ruháját,

Zörög az őz léptei nyomán,

Ki lassan kíséri gidáját.

Mosoni Horgász

Kelt: 2016. év Magvető havának 16.-ik napján

Jókor, jó helyen

Másfeles védett mosoni királyhal (koncér)

Meg tudná valaki mondani, hányszor van az úgy, hogy az ember folyton azon agyal, hogy miért nem fogott halat a horgászatra szánt kevés ideje során??? A horgász keresi az okokat. Több minden is az eszébe jut. Biztos hogy az időjárás változás az oka. Vagy jön, vagy pedig megy egy front. Vagy éppen menni fog, jönni fog, fúj, vagy sem a szél, borult vagy sem az idő. Apad, árad, stagnál, zavaros, túl tiszta, zaccos, a halászok, a rapsicok, a motorcsónakosok, a hajók, a szennyezés, a zaj.....Nem eszik. Jól laktak már, még nem éhesek, pont azt enné, amit nem hoztam, nincs is hal itt....... és sorolhatnám.

Kevesek próbálnak azon gondolkodni, talán valamit nem jól csináltak, nem jó az ereszték, az etetés, máshol másfajta halakat kéne keresni.  Van ki beletörődik a mozdulatlanságba, s csak ül a jelzői mögött. Nem egyszerű a dolog itt sem, folyón. Ahova nálunk -CSAK- a Teremtő rak halat, vagy nagy ritkán az árvíz, de az se biztos, hisz zsilipek uralják felső-Szigetközt, a zsilipeket pedig a vízügy. A telepítésről szóló hírek meg amúgy is csupán Győr, vagy Ásványráró térségéről szólnak. Mirólunk felső-Szigetközben megfeledkeznek. Pedig nem keveset adunk be mink is a közösbe....Néha a Duna hoz valami távoli halastavakból kimosott népséget, de az gyorsan elvonul, mint a nyári zápor, amely még a port sem veri el. Ez hozza azt, hogy nagy is az öröm, ha ilyen helyen fog valamit az ember. Nem lehet eléggé hangsúlyozni az improvizációs készséget. Hozzásegít a sikerhez. Bizonyítja, hogy igen, jól csináltam, mert fogtam, igen, megállok a "talpamon" bárhol a folyón, mert szót értünk egymással! Kell ehhez az is, hogy ne rosszkor legyünk jó helyen, ne jókor rossz helyen, hanem 

JÓKOR, JÓ HELYEN

Nem vagyok nagy harcsahorgász. Évente néhányszor teszek próbát a megfogásukra, kisebb, nagyobb, többnyire kisebb sikerrel. Aki lejár a Mosoni-Dunára, tudja, hogy itt még a "hüle" is tud harcsát fogni, csak be kell lógatni a kukacot, annyi van. Na ja. A sörösüveg méretűek. :-) Vagy még annál is kisebbek, esetleg az ötven centi körüli kölkök. Nem kell az estére sem várni, nappal is elkapja a horgot ez a falánk ragadozó. Nagyobb a probléma akkor, amikor nagyobb harcsát szeretne az ember fogni. Csónak híján partról kisebb dimenzióban. Na nincs az a horog, vagy az a csali, amire a kis harcsák fel ne rágnák magukat. Vagy mégis? Van mikor beválik a "nagy csali, nagy hal" már-már Murphy törvénykönyvébe illő közhely. A sok kis harcsa mellett már nagynak számít a méretes is, pláne a harcsázáshoz csak ímmel-ámmal hozzáálló folyóparti "-amatheur-" harcsahorgásznak is, mint amilyen én is vagyok. Így számomra örömteli volt az, hogy idén már másodjára is megadatott, hogy méter közeli bajszost sikerült becserkésszek. A márciusiról már olvashattunk, de a szeptemberi Mosoni-Dunán fogott harcsámra éppolyan büszkén tekintek, mint a tavaszi párjára. Kishallal (15 cm-s bodorka) csalizva, meglebegtetve a parttól 5 méterre sikerült támadásra bírjam a hareszt. S meg is fogtam. Elmondhatom, JÓKOR voltam, JÓ HELYEN!

Nekem ő már nagynak számít! :)

50 cm-s péklapát

Néhány nap elmúltával egy jó barátommal vizsgáltunk meg egy Dunából lejövő ágvizet. Érdekes módon itt nem kellett szemetet szedjek a parton, mert nem volt! Kulturált emberek járhatnak ide! Még csak etetőanyagot sem vittünk. Minek. Ahol olyan halsűrűség van mint ezen a vízen, oda majdhogynem az ember ujja is elég, ha bemártja azt a vízbe. Na neeem.....:-) Ez azért még sincs így, bár nem sok híja van. Semmi más, csak két fenekezőbot, ólom, horog, vastaggiliszta. S igen, volt, hogy sok volt a két bot!!! Nem egyszer mindkettőn egyszerre jelentkeztek a kapások, húzások. Dévérek, fél kilótól, két kilóig, sügerek 20-26 centisek verekedtek a csaliért. Elemi erővel harcolt egy testes szilvaorrú keszeg is, amely eddigi legnagyobb szilvaorrúm, amit fogtam! Többször is kitört, nem adta könnyen magát.

Szinte hihetetlen volt. Egy óra alatt mindkettőnknek meglett volna a kvóta, ha nem engedjük vissza a halak jó részét, elvíve csupán annyit, amennyire szükség van otthon. Jó az arany középutat tartani! Szerintem szélsőség a C&R horgászat és a C&F (catch and filéééz) horgászat is, a kettő közt lenni valahol, az az ideális, hol az egyik, hol a másik irányba elmozdulva, de maradva az arany középút ösvényén. Mondhatni harmonikus. Egy három órás peca egy ilyen természetes vízen jó időre feltölti a horgászt élménnyel. Micsoda húzások, kapások, fárasztások, kitörések, üresre vágások, leakadások, gyönyörű környezetben egyszóval élménypeca. Húúúú... de JÓKOR voltunk JÓ HELYEN!

Szilvaorrú a javából, csupa erő, saját rekord a 35 cm 

Párába burkolózó szeptemberi hajnal

Ha kint vagyok a folyón, távol az urbanizált végzete felé rohanó mai világtól, szembenéz velem az éjjeli portyáról hazatérő róka, nézem ahogy a hajnali párában fejét hátraszegve bőg a szarvas vastag párát fújva, látom a madarak táncát, hallgatom énekét, nézem a mozgó fák ágait, az alá-aláhulló sárguló faleveleket, miközben végigsimít arcomon a  kelő nap sugara, tudom, hogy JÓKOR vagyok JÓ HELYEN!

Ígéret földje (vize) 

Mosoni marconák...:)

Ma Földanya (szeptember) havának huszonhatodik napján tettünk meg egy kört éppen a nap körül azóta, hogy elindítottam ezt a horgászblogot. Kicsit más szerettem volna lenni, kicsit máshogy írni mint a többi blogíró, mást letenni az asztalra, mint egy közismert horgászoldal, reklámmentesen, függetlenül mindenkitől, megfelelési kényszer, kötelezettségvállalás nélkül. Célom megismertetni az embereket olyan halfajtákkal, amelyek velünk élnek, mégis méltatlanul mellőzve vannak, vagy nem is ismertek, pedig itt vannak és csodás élményekben gazdagíthatják a horgászt. Szeretem közzétenni a halas recepteket, értékes emberek tevékenységét bemutatni riportcikkeken keresztül, saját novellákba, versekbe, monológokba öntve bemutatni az élményeket, hogy milyen is a horgászélet egy szelete itt Szigetközben. Örülök annak, hogy ez részben megvalósult, s ösztönöz a további munkára az, hogy van még miről, s legfőképp kiknek írnom.

Köszönöm a többi blogírónak, hogy befogadtak maguk közé, köszönettel tartozom azoknak közülük, kik jó tanácsokkal segítettek az indulásnál, itt kiemelném Schmidt Bencét, nem feledve persze a többi régi blogírót, kiknek munkássága hatott rám is, úgy, hogy nem kellett senki bőrébe bújjak. Köszönettel tartozom az olvasóknak is, akik visszajárnak hozzám, itthonról és külföldről. Azt hiszem, egy évvel ezelőtt, mikor belekezdtem ebbe a munkába, mely számomra inkább kellemes elfoglaltság, mint törődés, még nem tudtam, de most már sejtem, hogy JÓKOR voltam JÓ HELYEN!

Kelt: 2016. év Földanya havának 26.-ik napján

Kishalak és nagyhalak, avagy relatív gondolatok

Kicsi, vagy nagy? 

"Fogtam egy nagy halat!" - hangzik sokszor a mondat. Nekem ekkor egy gondolat villan be mindig: - Tudja azt mindenki, hogy a halak a horgászok emlékezetében nőnek csak a leginkább, a leggyorsabban és a legnagyobbra!

Nagyhal, kishal 
Ki dönti el, mi alapján bélyegezzük meg a horog végén tátogó pikkelyest? Súly, hossz, átmérő, vagy éppen a fajta átlagméretéhez képest határozzuk meg a jelzőket? Ki-ki a maga módján dönti el ezt. Relatív. Ha hetekig esténként csak sörösüveg méretű harcsák rázzák a botvéget, akkor akár az ötvenöt centis harcsa is nagynak számít, holott még az is csak kölök, retúrhari. Egy kisebb patak, csatorna adta másfeles ponty már nagynak számít, hisz ritka, noha a "lavórhoz" (agyontelepített pocsolya bértavak) szokott "horgászok" lenézik ezt a zsákmányt, hisz ők hozzá vannak szokva a napi 10-30 darab, 5-10 kilós tenyésztett pontyokhoz. Közismert az is, mindig az volt a legnagyobb hal, ami leakadt, megtépett..stb. Arról lehet regényeket mesélni, bátran, hisz ugye se kép, se semmi nem marad utána, csak a legenda.....Ismerős. Igaz?

Pár fonnyadék keszeg

"-Na vót valami?
- Ja.
- Ponty?
- Á, csak pár fonnyadt keszeg!"
Hallani sokszor. De hányszor készült finomabb étel a dunai, vagy a balatoni természetes szaporulatból származó keszegekből, mint a gyorsan felturbózott tenyésztett, iszapízű, zsírpacni pontyokból? Miért mindenkinek a ponty jut rögtön eszébe? Miért nem jász, domi, márna, vagy akár koncér? Mert a horgásztársadalom túlnyomó többsége a pontyra szocializálódott, s ez kivetül a környezetükre is! Hányszor legyintenek ilyenkor, hogy ja, ponty nem volt, akkor semmi, kókler horgász lehetsz, ha nem fogtál pontyot, ja hogy mit hoztál haza? Az Lufasz.....

Az ilyen csodás Mosoni nyári hajnalokért érdemes korán felkelni

Ismerős lehet az, amikor az ember hozzászokik a tenyeres, vagy épp kicsit nagyobb dévérekhez, aztán beüt egy három kilós lapát dévér, hát az már katarzis. De mi ez a három kiló egy tízes pontyhoz, hatos csukához, süllőhöz, húszas harcsához? Viszonyítás és felfogás kérdése leginkább. 

Kisiskolás marci is tud becsülettel küzdeni, főleg ha sajtról van szó

Házi sertés kontra vaddisznó
Sokan nem érzik át a természetes vízen becserkészett, sok figyelés, etetés, kijárás során fogott 2-3 kilós hal okozta valódi örömöt. Mert megszokták, hogy a telepített vizeken, bértavakon, lavórokban eléjük szórják a több tonna pikkelyest, amelyek megtalálása, megfogása nem igényel túlzott előkészületet, utánajárást, tudást..stb. Értékelhető egy háromkilós ponty fogása, ha az már a huszadik aznap??? Szerintem egysíkúvá, élvezhetetlenné, kihívás nélkülivé degradálódik ilyenkor a horgászat. Az én értékrendem szerint.
Durva hasonlat, de nem mindegy, hogy házi sertésre, vagy vaddisznóra vadászunk golyós puskával, magunk cserkeljük be a fácánt, vagy előnevelt, előttünk felreptetett több száz szárnyas közé puffogtathatunk a sörétessel, amelyek emberhez szoktatottak, ember által neveltek.....

Természetes környezet a lényeg, a fogás ilyenkor másodlagos (Szivárgó-csatorna / Rajka)

Méret, vagy egészség?
Sokszor nem a hal súlya hoz örömöt, hanem a tökéletes szépsége, egészsége, ereje, a hit, hogy jó a természetes vizek utánpótlása akár keszegekből, akár pontyokból, márnákból, harcsákból. S ami a fontos, nem a tógazda kegye dönti el, hogy van-e a vízben hal, s mi az ami ott fogható. Az ember itt, a folyón lehet igazán természetközelben. Itt érezheti át leginkább az ősi ösztönt, ami miatt botot fog a kezébe.

Becsületes bodorka, fajtájában már kapitális is lehet, (26,5 cm  41dkg)

A felszerelés és a halak viszonya
Ismét egy érdekes kérdés. Egy durva bojlis bottal vastag mono, vagy erős fonott zsinórral egy három-négy kilós hal kihúzása nem jelent semmi erőfeszítést, se örömet nem okoz, se igazi horgászati élménnyel nem kecsegtet minket. Egy match, vagy picker bottal, folyón sodrásban kifárasztott és kifogott kétkilós márna viszont emlékezetes csatára késztethet minket, s már látszik is, hogy itt is relatív a kis hal, nagy hal viszonyítása. Megmutatkozik a vízre járó emberek összetételében is sok minden, amiből le lehet vonni következtetéseket. Hol vannak a "sztár" bojlis horgászok? Hát én még a folyón nem nagyon találkoztam eggyel se! Pedig itt is vannak ám kapitális halak! Megnézném, az agyonreklámozott, felmagasztalt felszereléseikkel, a már-már Michelin csillagos éttermi színvonalon legyártott golyóikkal itt mire mennének!

Folyóparton gyakran találkozni más életformákkal is

A természetes szaporulat biztató a jövőre nézve

Kinek dicsekszünk?
Miért is törekszünk a minél nagyobb és nagyobb halak megfogására? Önmagunknak akarunk bizonyítani, vagy a társadalom, a horgász ismerősök irányába próbálunk minél nagyobb és jobb eredményeket felmutatni, hogy igen, én jobb vagyok, ügyesebb, okosabb, mert nagyobbat és többet fogtam mint ti. Nekem is fel kell tenni kényszeresen valamit a "foschbúkra, vagy az insta(deka)grammra", vagy az Isten tudja hová, ahol mintha kényszeres verseny űzné a horgászokat a minél nagyobb és nagyobb halakról készült pillanatképek feltöltésére, s ezért olykor többet megtesznek, mint ami egészséges lenne. Hogy minél több "éljen" jelet kapjunk, mint az ókori Róma arénájában? Hogy az arra tévedő lássa, mekkora ászok vagyunk, hisz van pár száz, ezer égre mutató hüvelykujjunk!!!! Mi ez a baromság? Gyűjteni az ujjakat mint Lutra albumba a matricákat? Aztán mire váltjuk majd be? Min változtat ez, vagyis, pontosan MIVÉ VÁLTOZTAT? Az lesz a főnyeremény, hogy megváltoztat. Más kérdés, hogy ez jó e. Hát most csak azért is töltök fel kishalakról készült képeket, hogy görbe tükröt tarthassak a "trendi" elé. Mert nem szégyen kis halat fogni, még ha nem is mutat olyan jól a fotón.......Érdemes ezen elgondolkodni.
Az ember gyarló, hisz ember. Beleestem én is már a csapdába. Mikor folyamatosan fogtam a 3 kiló feletti dévéreket, mikor beütött egy 4,5-ös is, akkor hajlamos voltam "lenézni" a kétkilós dévéreket, amelyeket győztem akkor visszadobálni. Lenéztem őket, s később rájöttem, ez hiba volt. Az ellenfelet, jelen esetben a sport ellenfelet, lenézni hiba, amely megbosszulja magát. Úgy is lett. Idén meg még nem fogtam másfelesnél nagyobbat....Ilyen ez. Az ember ilyenkor megtanulja, hogy becsülni kell az olykor kicsi kategóriába sorolt zsákmányt is.

Holtág természetes szaporulata, néhány év és komoly ellenféllé válhat

Sokat fotózom. De nem minden horogra került hal akad lencsevégre. Nem vagyok mániákus csattogtató. Magamnak, a blognak fotózok olykor, s nem csak halakat, hanem az engem körbeölelő természet pillanatnyi mosolyát örökítem meg néha, s egy-egy jobb pillanatot megosztok itt a blogon.

Az öreg Dunán bármi megeshet

Szépek a reggelek, nappalok, az esték, ha azt a Duna partján tölthetem azt. Még szebb, sőt parádés is lehet az időtöltés, ha egy-egy jobb hallal összeakaszkodhat az ember bajsza ezen az ősi folyón. Sokszor győztek már a halak. Túl sokszor. Robosztus márnák húzzák a zsinórt neki a kagylópadnak, farönknyi amúrok metszik el játszi könnyedséggel az előkét mint a cérnát, csukák ragadják el vigyorogva a balinoknak felkínált wobblert. Aztán van hogy sikerül belőlük valakit partra terelni, van, hogy csak az utódaik esnek el időlegesen...

Nem kicsi jászkeszeg (39 cm / 1160 gramm) a Dunáról,  sok ponty megirigyelhetné a harciasságát

Mit ad a természet
De nem számít a veszteség, mert többet ad a természet, mint amit elvesz. Beszakadó horgok, előkék, kosarak, ólmok, eltört bot, elvesző tárgyak, vízbe guruló lámpa, vízbe dőlő kisszék, amit örökre elragad a sodrás, kint felejtett merítő, mind, mind fizetség, áldozat, amit a folyó olykor elkér. S amit ad: Egészséget, feltöltődést, örömet, élményt és nem bosszúságot. Kishalat, nagyhalat, a fárasztás élményét, egy kis adrenalint, kibillenést a monoton urbanizált, felpörgetett világból, kilépést a mátrixból....

Ártérben szedegető gólya is gyakori látvány Szigetközben

Kishalak, vagy nagyhalak? 
Döntse el mindenki saját értékítélete szerint. Egy biztos, szép és egészséges folyami halak, melyek megfogása igazi élmény, a természet ajándéka, így ne felejtsük megbecsülni őket, akár fotózzuk őket, akár csak írunk róluk pár sort.

Folyami kárász, igaz, "csak" 1,3 kg-s, de ez fajtájában már nagynak számít

Kell még egy-két év, majd akkor újra találkozunk

Ember nem járta helyeken sok lehet a meglepetés, igazi vad környezet

Bodorkák nagyapja, ereje teljében (28 cm / 470 gramm)

Mosoni királyhal (leánykoncér) kicsattanó egészségben

Kihívásokkal teli környezet, nem "lavór"

Minden csak nézőpont és viszonyítás kérdése. Mi jellemzi az embert.
Az embert!


Kelt: 2016. év Újkenyér havának 7.-ik napján

Nyári hajnalok

Óvatosan, lassan pirkad, bár néhány csillag pislákolva lesi még a készülődést, a hold sápadó arccal vonul a láthatár felé, de keleten halvány kék mosoly vigyázza már a nyugovóra térő csillagokat. Felcsendül a madárdal, s mintha varázslatos jelszó lenne, szinte mindenfelé egyszerre kezdődik a nóta, így köszöntve a hajnalt.

Egy ijedt tekintet

Látom már a fák, az erdő kontúrjait is kivenni, homályosan látni a folyót, de csobbanás még nincs, egy-egy álmos vadkacsa töri meg csak a vízfelszínt, ahogy helyet cserél a nádfal előtt két őrszem. Sajnálom megtörni az idillt, nem akarom szétrombolni a csendet, ezért várok. Amúgy sem látok még sokat, nagyokat szippantva a hajnali folyó illatába figyelem az ébredést. Itt-ott zümmögni kezd a szúnyog, ébren már a küszvágó csér, egy szürkegém is rikkant egyet, miközben menekül előle a kormorán. Utolsó köreit rajzolja a bőregér, megszólal egy varangy is a párját keresve, ekkor halkan loccsan a víz, ébredeznek a halak is. 

Itt-is, ott is megtörik a vízfelszín, pajkos márnák, paducok nyújtózkodnak, s a szilvaorrú keszegek is beleásítanak a víz tetejébe. A part mentén egy éhes balin kezdi meg ellenőrző útját, miközben belehasít a kishalak rajába. Ilyenkor egy-egy küsz néha kifröccsen a partra, ahol elégedetten mosolyog a helyi kóbor macska, ingyen reggelit nyel nagy gyakorlattal. 

Tarkón fogva kis időre

Az etetőgombócokat kisebbre gyúrom, ne csobbanjon akkorát, s szépen megszórok egy szakaszt, terített asztallá varázsolva a meder alját. Embermagasságú a vízoszlop, amelyet lassan pásztáz a kétgrammos úszóm, s meg-megpattanva az aljzat kavicsán táncot rop a csonti a horgon. Megtorpan az úszó, megy már a bevágás, s a hajladozó bot megsiratja a féket, kezd éledni a világ. Izmos márna harcol az emberrel, hogy ki győz, az még kétséges pár pillanatig, de aztán a parti levegőtől kissé szédülten fényképnek pózol, mielőtt visszatérhet reggeliző társai közé.

A csendet veszekedő récék lökik le a földre, szilánkokra hullva csörömpölnek darabjai a parton, ezen gondolkodok, miközben ugrik a kezemből a bot. Testes vésettajkú teszi próbára a zsinórt, becsülettel küzd, s örömmel veszi a szabadságot, melyet eltűnő arca mosolya jelez csak. 

Kiló feletti vésett ajkú mosolya

Egy ifjonc királyhal a következő, ki belecsíp a pinkivé változott előkevégbe, s ügyes mozdulatokat bevetve mutatja meg a folyó őshonos lakosainak kitartását. Lesz mit mesélnie a társainak.

Ifjonc királyhal

S jönnek a hajnalok, hol a napsugár símogat reggelente, hol könnyező felhők szitálnak nyári záport, hol enyhe szellő tömi orrom a virágok illatával. Ökörnyál fénylik a kelő nap sugarai közt, harmatcseppek csillognak milliónyi gyémántként a bokrok ágain, egy álmos teknős vonszolja magát egy napsugártól melegített zsombékra, mely alól egy sikló menekül rémülten a túlpartra. 

Bő hármas súlyban, de erőben verhetetlen volt vasárnap hajnalban

Jönnek harcos, kemény márnák, jászok, kik szívesen játszanak az úszóval, húzzák azt ide-oda a táncoló hullámok között, eközben mind azt üzenik, itt a nyár, él és erős a vízi világ.

S dícsérik a sajtkészítő mesterek munkáját kemény harccal a folyami torpedók, versengve veszekedve falják a sajtot, s citerázik a damil, miközben perecet formáz a bot. 

Dunai őslakó

A kezdődő nyár naponta éhes uszonyos sereget mozgat a vizek mozgó országútján, s megesik, olykor, nem mindenki kerül vissza a vízbe, néha komoly a halhad veszteséglistája is. 

Amikor eszik a keszeg a folyón

Nyár. Kedves évszak nekem, akár csak a többi, ám a nyári hajnal fel nem cserélhető semmivel, a hajnal, a pirkadat, a kelő nap első sugarai, az ébredő világ, elrepít oda, ahová a mai ember ritkán jut el már, a természet ölelésébe.

Kelt 2016. év Napisten havának 5.-ik napján