Óvatosan besurrant a kikelet

Hamarosan kaszálni lehetne...

Szinte észrevétlenül roskadt össze a koszos szürke tetejű hó. Legutoljára a bokor alól tűnt el egy fakóra öregült segítségért ácsingózó jegesen hideg roncskupac. Tél se volt a nyugati végeken. Amint havazni kezdett, a lágy nyugati szél esőbe formálta a pelyheket, s verni kezdte az alig pár centis hóréteget. Bizony olyan változó arcát mutatta a január, hogy azt követni se lehetett, majd tíz fokokkal változott az idő naponta fel-le...
S ha én nem tudtam követni, vajon a természet hogyan volt erre képes? Némaságra kárhoztatva az egyik napon, zord jeges szél borzolta a fákat, majd másnap a nap sugara símogatta a tájat, s pacsirtadal szőtte át a hajnalt. Vajon a kikelet első fuvallata suhant át Szigetköz felett? Vajon nem-e a tél csalóka megtévesztő vigyora mindez, hogy aztán lecsapjon újra zordon északi vicsorával? A napok, s a hetek választ adtak minderre. Korántsem hiszem, hogy vége a télnek, tudom, odaszúr még talán egyszer, de az idő ellene dolgozik, s a kikelet hamarosan a kertek alatt jár.

10 perc, 10 m2, 65 szál

Talány, hogy lecsap-e még a tél, s a hosszútávú előrejelzések napjában négyszer is változnak, s megbízhatóságuk a negatív tartományba süppedt rég. Meg szokta makacsolni magát. S az enyhe időben bizony nem kell két nap, amint megenged a föld, jönnek a lakói, s az est beálltával nyüzsög a fű közt a rengeteg harmatgiliszta. Az oktalanok ássák fel érte a földet. Vagy vezetnek áramot a fellocsolt földbe. Nem egy áldozata volt ennek  a badar ötletnek mifelénk az elmúlt évtizedekben.... Mi csak megvárjuk az estet, s alig pislákoló fejlámpa fényében, amely elé vörös nejlonszatyrot rögzítünk, úgy szedjük a vaskos gilisztákat guggolva, amelyek közt akad 20 centi feletti hosszúságú is. Fehérjedús táplálék, amire ilyenkor a megéhező folyólakóknak a legnagyobb szükségük van. természetes csali, könnyen beszerezhető, hatékony, s ingyen van! Nem igen tudok olyan estét, ahol úgy vettem volna ki a bevetett készséget, amelyet harmatgilisztával csaliztam, hogy ne lett volna rá kapás. S volt, hogy márnázás közben kora márciusban egy tekintélyesebb harcsa kapta el a gilisztát, s mire a feeder-el sikerült kifárasztani, nem tudtam, én, vagy a harcsa fáradt el jobban. A lényeg az, hogy a csali nem szelektál, univerzális, s meglepetés, mi is kapja el a meder közelében felkínált csemegét.

Alig méret felett

S hogy mi szereti? Mindenféle hal, amely a folyókat lakja. Napközben elcsipkedi a keszeg, de este jó eséllyel várható a márna, a menyhal, a harcsa, s lassanként a ponty is. De beesik rá az éjszakában a domi, a koncér, a bucó, s a durbincs is, ha a márnák nincsenek a közelben. 

Az alkonyat torpedója

S hogy márnázunk mi itt a Mosoni-Dunán? Többféle módszer létezik. Ilyenkor viszont télidőben nem etetünk. napközben nagyon ritka hogy márna akad a horogra, de az alkony rendszerint meghozza az étvágyukat, s az óvatlanságukat is. Menetrendszerűen...

A felszerelés egyszerű. Csúszóólom, alatta 60-80 cm hosszú előke, nagyobb horog, vagy kisebb süllőzőhorog, amire ráfér egy, vagy két szál vaskos giliszta. A folyón meg kell keressük azokat a szakaszokat, ahol esély lehet márnát fogni. Én a megszűkülő medret, ahol kissé meggyorsul a víz, azt preferálom. Nehéz a peca, a túlpart iszapos, az innenső nagy sziklákkal szórt, s a meder közepén itt-ott megakadt faágak, akadók vannak. Bizony ismerni kell azt a pár négyzetmétert, ahová akadás nélkül bedobható a cucc. Nem is 50 grammos, hanem 100-140 grammos ólmokra van itt szükség, hogy a bevetett készség a helyén maradjon.

Bucó, népiesen: "barátf@sz"

S hogy milyen a kapás? Nem olyan mint a nagy Dunán. Itt nem akasztja fel magát a marci. Ezek rafkósabbak, villámgyors kapást csinálnak, s ha az ember nincs a bot mellett, fújhatja az egészet, mert a marci le is szopta a gilisztát a horogról. Ha meg valami véletlen folytán mégis önmagát akasztja meg a hal, s az ember lassú, egy pillanat alatt bent van a hal az akadóban, a víz alatti szikla, kagylópad pedig hamar véget vet az előke életének. Igen ám, de mi van akkor, ha egy testesebb torpedó kapja el a cuccot. Na ezért kell erősebb zsinór, erősebb előke, hogy a megakasztást követően a halat próbáljuk minél feljebb húzni a víz felső rétege felé, tudván, a márna ragaszkodik az aljzathoz, s mindent elkövet, hogy szabaduljon, ezért a legfontosabb, hogy ameddig a felszerelésünk bírja, a fárasztás kezdeti szakaszában erőltessük a halat a víz felszíne felé. Vízközt már kirohanhat, ha akar, márpedig akar, többnyire árral szemben, hiszen egy igazi harcosról van szó, de ott már kevésbé kell tartani a meder fenekén vigyorogva az előkénkre leső kagylópadtól, szikláktól. 

Egy kisebb, de erős torpedó

Azt mondják, a márna szezonja szeptemberben van. Sosem értettem. Egész évben lehet fogni, s van, hogy február végén, március elején tömegével jelennek meg, na nem annyira mint azt a kedves olvasó a fővárosi beszámolók alapján megszokhatta, de azért szép eredmények születhetnek errefelé, kisebb folyókon is!

S nem beszéltünk a téli keszegezés szépségéről, hiszen a napsütés lassanként megmozgatja a folyóparti sás, vagy nádcsomók tövében rejtőző uszonyosokat is. Egy zsombék széléről egy óra alatt fél vödörnyi tenyeres bodorka, karika és vörösszárnyú jelentkezett be vacsorára. Ők annyira nem élvezték az estét és a savanyúuborkát....

Az esti meccs mellé paprikás lisztben el lehet ropogtatni őket

Testesebb domolykók, a visszaforgókban lapuló bodorkák, vörösszárnyú keszegek mellé beeshet egy folyami télvíz idején kiéhezett lapos pocakú pontyocska is. Hiába, a Lajta is, a Mosoni-Duna is mindig, minden egyes horgászat alkalmával meglep.

Lajtai ponty centrepinnel, s libatoll úszóval

Ő még a pontynál is jobban tetszett

Bejött ez a centrepin orsós úsztatás, hála az Angliai Magyar Horgászok cikkének

Tavaly talán kétszer voltam a nagy-Dunán. Minek is mentem volna, hiszen itt a Mosoni-Dunán, a Lajtán, s az Ágrendszerek szövevényes kis folyóin is megtaláltam a számításomat, ráadásul esetenként csak két kilométert kellett mennem oda-vissza. Igen, a kisebb vizek is jeleskednek nagy koncérokkal, dévérekkel, menyhalakkal. S nem beszéltem még a pergetős alkalmakról.  Persze megyek még a nagy folyóra, csak kevesebbet....

Kilós királyhal

Az alkony színei

Esti meglepetés harmatgilura

Az évek során elsorvadt a tél, erőtlen karjai petyhüdten lógnak, s felemelni is kínkeserv neki, hogy keserűségében kicsordult könnyeinek cseppjeit letörölgesse komor arcáról.

Kibújik a pitypang

Szempillantással ezelőtt még havazott, megvadult északi szél görgetegként robogott át a tájon tépdelve dühödten a száraz ágakat a fákról, de a nyoma is eltűnt utána, s lám észrevétlen betette a lába hegyét az ajtó alatt a kikelet.......

Kelt: 2019. év Jégbontó havának 22.-ik napján

Haragos Balaton

Olyan nagy vágyakozással gondolok mindig arra, hogy lejussak a Balaton partjára, hogy szinte szavakba sem tudom formálni. Ahogy közeleg az utazás időpontja, egyre csak fokozódik az érzés. Három nap. Egy június elejéből kiszakított hétvége. A víz szinte huszonöt fokos.

Minden adott. Vízparti nyaraló, saját stég, csónak.... három nap. Roskadozik az autó a horgászfelszerelésektől, noha a pergetőbotok így is otthon maradtak. A cél a békés halazás. Fenekező felszerelés előnyben. Etetőanyag, kukorica, búza, ízesített spéci dara, pelletek, pop-up csalik, különféle ízesítésű gumi és csemege, félkemény és rothasztott kukoricaezredek várták a bevetést. Feederbotok, erősebb, keményebb bojlis bot is felsorakozott a harc előestéjén.

A pálya új, teljesen ismeretlen volt számomra, a keleti part egy csendes náddal szegélyezett szakaszán. Innen a legszebb a Balaton, vagyis a legszélesebb. Imádom, ahogy a kelő nap sugarai a hátam mögül először a Tihanyi apátság tornyának csúcsán csillan meg, s később ragyogni kezd az épület teljes egésze, míg a félsziget csak óhajtja a hajnalt.

S maga a tó ezernyi színével köszönti a hajnalt. Jobb esetben.

Ott jön, vagy megy az eső, zuhan a légnyomás

Az érkezést követően hála a jó időnek és a langymeleg víznek, gyalogosan fel tudtam térképezni az előttem levő medret. Ott is, ahol a lábam még leért, de a fejem felett még akadt egy méter a víz felszínéig. Kemény aljzat, a nádas mentén kagylópad.

Meg is volt a terv. A kagylópadhoz megy az erősebb bot, fonott előkével, csalitüskével. A másik a nyílt vízre, a nádfalak közti alig 25 méter széles nyiladékba, ahol véleményem szerint befordul a hal. Egy-egy vödör kukorica búzával került a kiszemelt etetendő területre. Etetés után egy órával megvizsgáltam, az áramlat nem-e mozdította el az etetést az aljzatról. Nem. Minden a helyén maradt!

Hajnal, eső után, 

Reménykedve vártam az estét. Indult a mutatvány is. Jöttek testes bodorkák, dévérek. Aztán dévérek és bodorkák. Variáltam a csalikkal, de újfent csak dévérek, bodorkák. Közbe a nád menti etetés szélén rebbentek a küszök. Azonnal ment be a süllőző bot, csúszóólmos szereléssel, kis 15 grammos ólommal bedobva, hosszú előkén fejetlen taposott küsszel. Karika le a stégre, kissé balra a bottól. Közbe jött két papírdévér. Hát nem olyanok mint odahaza a dunaiak, de dévérek, s nyálkásak is ugyanúgy.

Naponta kétszer, három nap hatszor

Rezzen a karika. Hohohó! Megy fel az adrenalin! Kézbe a bot. A karika megy-megy, majdnem eléri a pálcát megáll. A szürkület meghozza a halat! Gondolom magamban. Kicsit lejebb engedem a karikát. Az ismét megindul, s míg eléri a botot, ráfogok a fékre, bevágok. Jó hal küzd a horgon, görbül a bot is. Öröm az ürömben, a tettes csak egy 28 cm-s sügér. Le se fotózom, elengedem. Csalódott vagyok. Az est hátralevő részében nincs több kapás. A feedereken se. Beindul a viharjelzés, zuhan a légnyomás, villog az ég alja Szerbia felől.

Reménykedő alkony

A keszegeket kint hagyom a haltartószákban, majd 5 kilót. Becuccolok, abban a reményben, hogy hajnalban újra kimegyek. Akkor még nem sejtettem....

Némi zsákmány

Az év vihara söpört végig azon az éjjelen a térségen. Kidőlő fák, elsodort stégek, s elvitte a vihar a haltartó szákom is halastól, mindenestől. Hogy az a....

12 bevetett bot a szomszédban

Így még nem láttam a tavat. Másnapra csendes eső mosta el a tombolás nyomait. Dél körül oszladozni kezdtek a fellegek, s megindult a kárfelmérés. Nekem csak a haltartó szákom tűnt el, halastól, ám a szomszédban rodpod, bot, merítő, s egyéb kisebb dolgok is veszteséglistára kerültek.

Fiam rendesen beetetett

Nem is reméltem, hogy az etetés helyben maradt a fenéken. Mindegy. Induljon elölről az egész. Etetés, horgászat. Csak a mézes gumikukorica tudott kapást kicsikarni. A gilisztám elfogyott. Nem is baj, nem keszeg volt a cél. A két vödörnyi kukorica és búza ennek ellenére is csak a keszegnépet hozta lázba aznap. Az este megismétlődött minden. Halszelet, kapás, sügér, majd semmi más. Se ponty, se süllő. Ez vicc. Mit csinálok rosszul? Semmit. Megint zuhan a légnyomás, a rácok felől ismét jön az eső. A neten a radar is csúnya képet fest a kijelzőre. Pakolás. Keszegek vissza a vízbe, most nem hagyok kint semmit.

Szép a balatoni is...

Az eső lágyabb volt mint előző nap, s a hajnal kint talál a vízparton. Fél négy sincs. Az az igazi balatoni hajnal. Na már ezért megérte. Igaz, Siófok felé setét az ég, morog is arra valami, de távolodóban. Ez reményt ad. A tó vize tükörsima, opálos zöld. Beljebb vagy 80 méterre végre rablásokat látok. Dolgoznak a balatoni ballerek. El kellett volna hozni a pergetőmotyót. Hisz itt csónak is van. Mindegy. Azzal főzünk, ami van. A két fenekező bent van. Jönnek is a kapások. Bodorka, papírdévér, kicsit nagyobb dévér, aztán megint dévér. Hiába a kukorica csali, hiába a tüske, a keménykukoricás etetés, nincs más. A szomszédba se, pedig ott 3 napja 12 bottal nyomják.

Van a szákban...

Nyomasztó az idő. Még ilyen hullámzást a légnyomásban nem láttam. Napjában többször zuhan, majd emelkedik. Hiába a Balatonhoz akkor jövök, mikor tudok, s vagy kifogom a jó időt, vagy nem. Most nem. Legalább a keszegek kárpótolnak valamelyest, bár az erejük hangyaf@cnyi dunai társukhoz képest, legalább élményt adnak. Jön aztán egy szebb fél kiló körüli dévér, majd egy aranyló színben pompázó kárász. Jó hét-nyolc kilónyi keszeg vigyorog a haltartóban, mikor üt az órám. Haza kell menni, sajnos itt a vége. A szomszédban is pakolnak. Ez most így sikerült. Jövök még...

Kelt: 2018. év Áldás havának 21.-ik napján 

Tavaszi pergetőzés, avagy vérkeszegek támadása

Kis folyó, kis balinja

Szabadult a balin a hónap elején. Rá is szabadultak a vizekre a " nagy pergetők". Láttam olyat, aki sötétben már az egyik releváns balinos helyre kiutazott kocsival, ám mivel sötét is volt még, hűvös volt a hajnal, halkan duruzsoló autójában maradt, s úgy döntött, szunnyad egyet pirkadatig a kocsiban. Hátrahajtott fejjel, tátott szájjal, csorgó nyállal, jóízűen. Hát a vége az lett, mire felébredt, majd hat autó és nyolc pergető fésülgette a vizet rendületlenül 100 méteres körzetben. Rémálom? Keserű ébredés, döbbent elnyúlt hitetlenkedő ábrázat... Ráb@cott mint mókus az erdőtűzre....mondhatni. Eloldalgott aztán..

Aztán a másik alkalom az volt, mikor kijött egy figura, dobott egyet, majd belekapaszkodott a botba rendesen. A túlparton feedereztem. Vajon mit foghatott? hamarosan a parton pihegett a méter feletti tizenegy és feles csuka (később hallottam a méretét...). Többen odamentek, fényképezték, mielőtt csattant volna a kocsi csomagtartójának fedele felette, mint valami koporsófedél.... Bevégeztetett hosszú szép élete rútul, ám vigasza, hogy utoljára még becsülettel küzdhetett. Nem az ő hibája, hogy konyhára szánták. Amúgy jó lehet még egy ilyen nagy csuka húsa? Csak kérdezem. Valaki megírhatná, hogy megpróbáljam megérteni.... Sok utódja lehetett volna még...

Rávettem magam a pergetésre, de nem vágytam ezekre a helyekre. Nem a halak miatt. Hanem a sok "papagájra" nem voltam kíváncsi. Bohócból van elég mindenütt. Úgy döntöttem, kisebb folyókon próbálok boldogulni, ahol minimális az esélye annak, hogy belebotlok efféle "sporikba". Újabb vizeket akartam felfedezni, s a későbbiekben kiderült, ez részben sikerült is. 

A vérbodorka olyan keményen üt, akár a domi

Egy csapat halat láttam szedegetni a kis patak sodró kövezett medre alatti fodrokban. Kíváncsi voltam, milyen halak jönnek felfelé a szöszt csipegetni a folyó hátáról. Ahogy a vizet elérte a kis csali, azonnal beleütött valami, keményet, harcosat. Először jásznak, vagy dominak hittem, aztán jött a meglepetés:  dühödten vicsorgó VÉRBODORKA!!!! Nahát....

A két visszaforgó fain haltartó

Utam egy kisebb folyóra vezetett tovább. Látszólag mozdulatlan víz szélén babahalak múlatták az időt. Dobtam. A wobbler elől kisebb halrajok spriccentek szét. Ennyire rémisztené őket a zaccos vízben húzott élénkebb szín? Nem. mint kiderült, a wobbler után settenkedő kroki elől menekültek, s a wobbler mielőtt a lábamhoz ért volna, fogakkal teli szájban tűnt el rövid időre. Jött a szokásos "salto mortale", s egyéb figurák, fogvicsorgatás, kopoltyúfeszegetés, amely során az élénkvörös szilványokkal próbált a csuksz megrémiszteni. Micsoda kis gazfickó. Remélem találkozom még vele a későbbiekben.

Kicsi vagyok én, majd megnövök én....

Az alig pár méter széles patakocska felsőbb szakaszán, ahol a nád mindkét oldalról a víz felszínére borulgatott, csukát sejtettem a mélyben. A meglepetés a bedobás pillanatában ért. A vízre érő wobblerre azonnal rárobbant a következő fenegyerek. Egy fenekeszeg. Az ifjak közül. Ám ereje teljében harcolt cefetül. Aztán feladta egy fotó erejéig. Hiába, kis patak, kis halak. Nem is gondoltam, hogy lesz más élményem. Néhány perc múlva azonban megdőlt ez a tézis is. 

Ballerifjonc

A patak túlfelén terpeszkedő lombot eresztett fa által a part mentére rajzolt árnyék szépen elterpeszkedett két vízparti zsombék közt. Alig néhány méteren. A kis wobblert az első dobásra sikerült szinte centire odadobjam, kb. 20 méterrel tőlem. Elindítottam, s a wobbler épp belekezdett a táncba, mikor......durrrrr

A pálca a kezemben szépen hajlik, az orsó folyamatosan sír, nehezen, de mégis magam felé tudom húzni a halat, amely a víz felszínén küzd, Hátuszonyát kirakja a felszínre, s a hal hossza is látható, bő, közel fél méteres, vaskos, testes harcos.....Jász. A lábam előtti zsombéknál fordul egyet, s a kis wobbler kipattan. Meglepődöm én is, ő is. Ide bejöttek volna ívni??? Igen. csak ez lehet az ok.

S a meglepetésekből kijutott, jelentkezett egy másik vérengző fenevad. Mint karvaly, úgy csapott le az áldozatára egy mérges tekintetű VÉRSZILVA! Micsoda élmények. Pergetések. A szétdobott, agyonfésült releváns helyeken legfeljebb a beszaggatott wobblerek közül fogható most vissza valami, más egyéb nemigen. Az eldugott, felfedezetlen helyek adják az élményeket, még ha egyenlőre kicsiben is....

Kelt: 2018. év Pünkösd havának 17-ik napján.

Nem halatlan, csak havatlan

A szekrény mélyén porosodó botok, mély álmukban halakkal viaskodó orsók, rájuk tekert fáradtan ásítozó zsinórokkal elképzelhetetlen kontrasztot nyújtanak számomra. Hacsak vastag jégtakaró alá nem bújnak a környék folyói, hacsak viharos szél nem űz el a partról jégesővel verve, bizony nálam tart a szezon, s gyakorta horgászom télen. Csak nevetek azon a tézisen, amely arról szól, a vizek népe Csipkerózsika álmát alussza, s vár a kikelet első langymeleg ébresztő csókjára. A jó másfeles koncérok is ezen kacagnak a havas part felett...

A tél. Beteg. Gyengélkedik. Erejét összeszedni képtelen. A vírus neve, mit elkaphatott, maga az ember. Ki legyengíti, olykor tébolyult fenevaddá, majd nyájas szelíd öregúrrá változtatja januárt. Könnyebb a dolgom? Meglehet hogy nem. Hol jégpáncéllá fagyott úton araszolok, hol bokáig sárban cuppogok, hol a nap melege olvasztja rólam a kabátot, majd hirtelen jeges szél támad, s szemembe húzom a vastag sapkámat. Viaskodik a tél a vírussal. Az ember fertőzte meg vele a világot.

Horgászom. Ha már nem riaszt el  hó, s a zimankó. Viaskodom én is magammal. Hol a finomszerelékes pálca, hol a pergetőbot, hol pedig az erős fenekezőbotok dobbantják meg a szívem, s táplálják a halfogás reményét. Az év kezdete emlékezetes. Pergetek a Lajta egy alig ismert (járatlan) szakaszán. Alig ismert? "Ez a kettőnk helye, senkit nem hozunk ide, megőrizzük a titkot!" Hányszor hallottam, s a vége az lett, hogy a "titok" őrzője mással is megosztotta a hely paradicsomi mivoltát... igaz a mondás, amit két ember tud, az többé nem titok. Pfff. Van a horgászatban komikum is! .."elpártol tőled, ha nem kellesz már" S annak tanulsága szintúgy. "..Csak egyedül, nincs más úúút, csak egyedül....!"

Hó csak az ágakra jutott

Szóval pergetek a január elejében, pár nappal újév után. Eredménytelenül. Előttem zsombékos vizifű, mely majd másfél métert foglal el a parttól kezdve a folyómederből. Talán lakja csuka a helyet. Gumit fel, s kezdődhet a zsombék előtti mártogatás, emelgetés. Sejtelmem sincs jól csinálom-e, nem figyeltem meg ennek a módszernek a lényeges elemeit, csak úgy érzésből tapogatok. Érzem ahogy koppanna meder fenekén. Beleemelek. A francba. Akadó. Emelem, s lassan jön a felszínre úgy két méter mélyről iszapos vizet felkavarva egy vaskos faág. Hehe. Legalább akadt valami.  Kiszabadítom a gumihalat, majd jó öt méterre újra próbálom. Megint akadó. Ez is jön fel. Jó nehéz.... Lassan előtűnik a formája. Az arcom lesápad, érzem, hogy a döbbenet gyökeret ver a lábamba, talán a tekintetem is megmered, nem tudom, ezt nem látom, de azt igen, hogy a gumihalat egy méter feletti combvastagságú már-már krokodilra hajazó csuka fogja épp a horog mögött.... Két fejrázás, két kis reccsenés az orsó fékjén, s csak a hatalmas színes farokúszó eltűnő sziluettje ránt vissza a valóságba. Remegő kézzel tapogatom az elharapott gumi megcsonkolt torzóját.....

Na neeee

Még három alkalommal mentem ki, hogy megtaláljam ezt a bestiális fenevadat, ki így elbánt a gumival, de mindössze egy bicskacsuka jelezte, hogy nem teljesen üres a terület.

Sodrófa

Így történhetett, hogy fenekező botok nyerték legközelebb az otthoni versenyt, melynek az volt a tétje, vajon kit is vigyek magammal a folyópartra. Az enyhe, betegesen gyenge január engedélyezte, hogy feltöltsem vastag harmatgiliszta készleteim.  Fontos a fehérje utánpótlás. Etetni nem kell. Csak ólom, horog és azon a giliszta. S alig üti el a közeli falu templomának harangja a kora esti öt órát, a szigetközi ágrendszer egy télen is pompázatos szakaszának partján táncrakél a fénypatron a szürkületben, s bólogat a botspicc böcsülettel. Rúg a horgon valaki. Nem nagy. Jön. Megérzi a padkát a parttól tíz méterre, s kitör árral szembe. Csak egyvalaki lehet. Márna. Rövid, ám annál ádázabb küzdelem után a szákban piheg a folyóvizek királya, a csupa izom, erő, s a kecsesen hosszúkás testű majd kétkilós márna. Bezzeg ha nem árral szembe, hanem árral lefelé használná erejét! Sokkal több márna megszökhetne. Addig jó, míg nem váltanak taktikát.

Egy ismerősöm (nem a fent említett pergetős) fellelkesülve a beszámolótól korábban érkezik egy csütörtökön az általam megadott helyre. Alig egy órával. Még két falura vagyok, mikor kétségbeesve hív, siessek, mert nem bírja a rohamot, legyalázzák a márnák. Hm. Odalépek a gázra. Mikor kiérek, groteszk látvány fogad.

Esti vendég

Ismerősöm épp a botjába kapaszkodik, az perecben hajlong, a hal pumpál, a kínnal gyötört arcon izzadtságcseppek szaladnak le a nyak felé, miközben meg-megszalad a zsinór az orsó dobján, hisz valaki húzza azt.  A lába mellett szanaszét szaggatott merìtőszák hanyagul ledobva, látszik, valami igencsak megcsúfolta, a másik fenekezőbot a bokor aljába hajítva, elszakadt zsinórral. Közben ez a hal is akadóba húzza a cuccost, s szakad.... 

Megdolgoztatott

Kiderült, a szákot bő hetven centis, ha nem nagyobb márna csúfolta meg, mielőtt lelépett. Egy szakított simán, egy másfeles forma kijött, majd fotó után vissza, a negyedik pedig akkor nyert csatát mikor érkeztem. Az aznapi ötödik folyami lovag nyakát azonban én fogtam meg, s beköszönt egy kisebb menyus is. Nyugtatom ismerősöm: "Revansot veszünk szombaton! Neked is sikerül majd!"

Leívott...

S úgy is lett. Felszerelkezve, a tárban lapuló vastag giliszták csapataival érkeztünk a helyszínre. Alig negyed óra múlva zenét kezdett a damil a szélben, mint citerahúr, s a muzsikus ki nem átallott gilisztára fanyalodni, pózt állt egy fotóra a délutáni napsütésben. S mire ránk esteledett, ismerősöm bosszúra szomjazó lelkét is megnyugtatta egy szákba terelt jó hatvan centis márna...

Hengertest

Nappal is..

Pár nap múlva egy csapat horgászt találtam a helyen. Négy autó, tábortűz. Márnáztak.  Itt. Méterre pontosan. Érdekes. Roppant érdekes. Állítólag hallották, hogy itt lehet fogni. Hogy kitől? Hisz ide a bagoly is ritkán jár. Aztán az egyikük megkérdezte hogy én vagyok e az ismerősének az ismerőse. A név hallatán leesett, ki volt az útbaigazító.... Pffff.. "Nincs, már nincs vigasz, ne remélj!"

Rideg kép

Egy darabig nem jövök. Így is több darabos márnát fogtam két hét alatt, mint tavaly egész évben. Még hogy ősszel van a szezonja. Meg hogy hideg vízben nem eszik, meg nincs ereje. Na hagyjuk már ezt az óhéber dumát......

A fák felfogták a hópelyheket

Kicsattanó egészség

Láttam ilyen terepszínű ruházatot, már értem mi ihlette

Szólít is a matchbot. Itt az ideje a finomszerelékes szórakozásnak. Láttam a Lajtán pergetés közben, hogy igencsak forog a keszeg. (Vermel télen mi? A lópikulát!) Úsztatás a vasárnap délutánban. Későn érek ki. Az etetés, valami maradék etetőanyag és vakondtúrás keveréke, némi csontival, bábbal vegyítve. Nyüzsög a hal. Minden dobás, kapás és hal. Alig halad valamit az úszó. Sokszor csak centiket viszi a folyó sodra. Domolykók, karikák, kisbalinok, bodorkák hajtogatják a botspiccet, merítik az úszót. Izgalmas, mozgalmas, élvezetes peca. Kár hogy hamar sötétedik. Lanyhulnak, majd szűnnek a kapások.

Néhány keszeg

Van időm gondolkodni. Legközelebb az új engedéllyel jövök ki. Tanulság is van. Télen is eredményes a horgászat, csak az ember mozdul ki nehezebben otthonról, a fűtött lakásból. S milyen széles a paletta.... Pergetés, úsztatás, fenekezés......Ráadásul színes a folyók halfaunája is. Az ember ha kimozdul, új helyet keres, tegye azt egyedül. S tartsa meg az új helyek titkát magában!

Januári lajtai bodor

Izmos királyhal

Csak a Kárpát-medencében előforduló bucó

Kelt: 2018. Év Jégbontó havának 2-ik napján.