A következő címkéjű bejegyzések mutatása: márna. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: márna. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. október 23., kedd

Az ősz színei

A természet a zseniális festőművész. Palettáján októberre érnek össze a színek, ekkorra varázslatosan tudja alkalmazni a kontrasztokat, keze nyomán ott a megszámlálhatatlan variáns, felfoghatatlan szépség. Az ősz a legnagyobb művész, a legnagyobb mester. S mosolya, nevetése, ameddig elhallik, ott kivirágzik a természet, tündérré változik a világ...

S míg gyönyörködve művében megfesti a világot, óva int, hogy vigyázat, illó tünemény minden, hamarosan elkopik az erdő színessé tarkult gúnyája, dérrel birkózva verekszik majd az avar, szürke köd takarja hamar fátyolként a festményt, s hamarosan jéggel kopog a november is.



Kicsit kinyitom a szemem, s míg pillantok kettőt, megnyílik a csoda, jólesik csak sétálni is egyet a természetben, s megadatott, hogy ezt több alkalommal is megtegyem októberben. A csapadékszegény időszak miatt a folyók kristálytisztává alakultak, színük is tündérek keze nyomát viseli, jól passzol ősz mester képeihez. A folyópartokon nyüzsög az élet, s félve lépek, reccsen a száraz ág, felverem olykor a csendet.



Koboldok lakhelye ez, mohán siklanak fenékkel le vidáman a földre, s talpra ugorva bohóckodva  táncolva napestig, ellopják a vigyázatlan vándorok lelkét....


Az öreg Duna sziklás partja előtt helyenként 10-15 méteres árkok is húzódnak. Bizony van ahol van víz ilyenkor is, holott a médiumok a kisvizekről harsognak, de senkinek nem jut eszébe, hogy bizony ha megépült volna Nagymaroson a duzzasztó, most lenne víz, akár itt a képen a Dunakiliti duzzasztó felett.... 


--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Idilli lenne a kép a Mosoni-Duna partján, ha nem néznék a másik irányba, ahol mit látok? Azt amit a kedves olvasó is az alábbi cáfolhatatlan képen.......
A 3 évvel ezelőtt elfogadott, s szigorított halászati törvény mintha mit sem érne. Van akinek semmi se szent. Persze, jön a karácsony, kell a hal, meg az érte járó summa se jön rosszul. Műtárgyról folyamatosan húzza a táplit a Mosonmagyaróvári zsilipkezelő, noha a természetes vizeken elvileg tiltott a halászat, s a műtárgyak 50 méteres körzetében is tilos a halászat, horgászat... Hát??? Ott a tekerőtápli, Mint egy daru, ott a rúd, bent a háló a zsilip alatt. Mindennapos (!) látvány. Pofátlanul a város határában. Lezárt kutyákkal őrzött terület. Egyértelmű, csak ki lehet a tettes (tetves).... Bezzeg az öreg bácsikát zaklatják az ellenőrök, ha elfeledte aznapra behúzni az "X"-et a fogási naplóba.... (no comment)

2018.10.08.07:09

Méghogy a horgászat megnyugtat. Többnyire igen. De az ilyen dolgokon cefetül fel tudok pörögni. (ide mást is írhattam volna, Mucsi Zoltán után szabadon, de nem akarok alpári módon fogalmazni,  lesüllyedni a káromkodás alantas szintjére, hiába no, kultúrembernek tartom magam, s mondanak, ha eddig sikerült ezt elkerüljem, most sem fogom megtörni a hagyományt). Szóval a kép mindent elmond, a tények nem hazudnak, ezt nem lehet kimagyarázni.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------




Visszatérve a kellemesebb területére a természetjárásnak, a horgászatnak....
A ragadozók elemükben vannak, szinte mindennel lehet halat fogni, kanállal, wobblerrel, gumival, csak idő kell, idő, hogy a nagyokra is rátaláljak, bár így sem panaszkodhatom, akad bőven fogas, fogatlan, de vérmes vízi népség.












A színek folyamatosan lenyűgöznek, azon veszem észre magam, hogy a képen már nem is a hal szépségében, hanem a színek szimfóniájában gyönyörködöm, melyet október komponál.... A tükörtiszta vízben pedig a ragadozók viselkedése is látványos. Ahogy csak követi, megnézi a  csalit, vagy kisebb hezitálást követve ráront, mellényúl, megakad, küzd, harcol, irányt vált.....




Tündérkert kiscsuka lakója kinézett egy fotóra, vajon ő is így látja a színeket? Vajon el tudnak e bújni a ragadozók ezekben a letisztult vizekben, nem nehezebb e nekik táplálékot szerezni? Emiatt éhesebbek a csukák? Sok kérdést felvet a helyzet....



Géb és botos kölönte. Sokan összekeverik, pedig külön fajról beszélünk, s a kölönte jóval nagyobb a gébnél, mégha rokonok is, nincsenek atyafiságban.... Más a szeme, más a szája, az uszonya......



Kora este sziklák mellől beugorhat egy-egy tüsi, s vérmesen vetheti rá magát a gumira. Bizony a jó helyek mindig akadósak, sok a szikla, kopik a gumikészlet, s mivel a gumizással nemrég kezdtem foglalkozni, kell még tanuljak, legtöbbször türelmet, s visszafogni magam, hogy ne ragadtassam káromkodásra nyelvem mikor beszaggatom a gumikat akár 5 percenként. Nehéz, de nem lehetetlen. Süllőt is kipiszkálni a sziklák alól....






Mit rejthet a sziklák töve, 7-8 méter mélység, rejtélyes mederfenék. Kristálytiszta víz, szigetköz mesebeli világa. Sodrás szélén ver a balin, s vigyorog a csuka, s az este süllőt hozhat a horogra. Mit is írhatnék, a képek nem adják vissza az érzést, ki kell menni, s nem csak nézni, látni is kell a világot, amelyet oly sokan elfelednek, s autó helyett bizony az apostolok lovát használva mélyet szippantva az ősz zamatából indulni kell.....

Torokra kapta a wobblert





Kelt: 2018. év Magvető havának 23.-ik napján



2018. július 31., kedd

Hejj Dunáról fú a szél

Tekintetek
"Térképeken megrajzolták! Ez itten kérem a Magyarország! Az iskolákban megtanítják, ez itten kérem Magyarország" ( katt / Bikini) 

Megannyi rejtett kincse vár még felfedezésre, itt is van mindjárt Felső Szigetköz, mely újra és újra lenyűgöz. S mióta nincs halászat, hal is jobban akad. Mert akad. S ha jól akad, megakad. Ha megakad, itt is marad egynémely a szákban. Van ki hazajön, ám többségük a vízben vigyoroghat tovább. Jövőre is legyen mit fogni. S ha valaki feltenné a kérdést, hova mennék legszívesebben horgászni, a válasz nem lenne kétséges, SZIGETKÖZBE!!! Hova máshova? Mindenkinek a maga környezete a legszebb, ahhoz ragaszkodik, s ha tud, azzal él szimbiózisban. Kinek a helyi kavicsbányató, esetleg egy kis hegyi patak, kisebb tározó, tórendszer, folyó, vagy folyórendszer, lényeg az, hogy megértsék egymást a természettel, az élővilággal. Így van ez rendjén, s én örülök, hogy részese lehetek a természetnek, nem csak úgy odaestem valahová a földre, hanem igen, megpróbálok együtt élni vele, s megérteni őt, megérteni egymást, ez itt a cél. Persze vannak buktatók, hullámvölgyek, melyeken át kell lépni, magunk mögött kell hagyni, hogy megmaradhassunk azon az úton, amelyen elindultunk, amely jó irányba vezet.


Valódi peca, sikerekkel, olykor csalódásokkal, de mindig örömmel és felszabadultsággal. Az utóbbi időben mintha mázsás súly kötötte volna kezem, rozsdás láncokon súlyos vasgolyók próbáltak visszafogni, s alig bírtam a halakkal is.




Nem láttam, nem éreztem, nem hallottam merre vannak, oly súllyal nyomott a teher, hogy vállaim megrázva le kellett vetnem a koncot. Felszabadult érzés lerázni a láncot, s hagyni ott, ahová leesett, egye a rozsda, a rothadás, váljon az enyészet martalékává...

Öreg Duna ág 
Darabosabb szilva


Milyen vidám és színes is lett így a világ. A halak pedig mintha tudták volna ezt, tömegével ostromoltak. Eddig kerültek, mintha valami álruha lett volna rajtam, s nem ismertek volna fel. Egy-egy kósza keszeg, néhány kismárna... más nemigen jelentkezett. De most, most, hogy levetettem kopott mocskos zsírfoltos szürke köpenyegem, most aztán bátran kopogtattak....S mekkorák tették tiszteletüket....

Sütnivaló szilvák
Horoghajlítós csaták, megállíthatatlan méteres vadpontyok szabadítottak meg a felszerelés egy részétől a hinarasba törve, kagylópadra húzó iszonyú márnák, a fárasztott 30 centi körüli szilvaorrúra lecsapó méteres csuka, mely kiröhögte a keszegező matchbotot,... a hajnal neszei, a hattyúcsalád közeledése.....Ágasról letépett feederbotok, iszonyatosan recsegő, síró, zokogó orsófékek, mind-mind azt üzenték, hogy : "Isten hozott!" S egyedül álltam a parton, egyedül, álltam ott mint Keoma, egyedül, csak egyedül ahogy a folyó szeret látni, utánfutó nélkül.

S köszöntöttek a megfogott csodás méretű egészségtől kicsattanó erejük teljében levő halak.

C&R márna 3 kg körüli
Mennyi élmény. A lerázott kolonc, mely gátját szabta az akaratnak, s próbálta elhitetni a maga korlátolt beszűkült celláját színes világnak, csak egy rossz álom, mely időleg rám telepedett, melyet egy mozdulattal elsöpört a pirkadat, mely felnyitotta szemeim, s egy mély, de nevetéssé váló sóhajjal szabaddá tett. Igaz az, bizonyos, hogy egy korlátolt elme sosem arathat diadalt a kultúra, s a pallérozottság felett. Esetleg egy ideig visszafoghatja azt gyötörve-próbálkozva, ám ahogy a dühöngő áradatnak sem áll ellen egy rozoga palánkgát, így itt sem ülhetett győzelmi tort a sallang, mely csak egy giccses mellékletként próbált egy remekmű mellett helyet foglalni, reménykedve a felemelkedésben, ám eleve kudarcra ítéltetve menthetetlenül sikertelenül. Oly jó győztesen a szirten állva kiáltani a szélbe, hogy szabadság, miközben a szél pirosítja az arcot, s nevet rám fentről az égbolt! Erről tehát ennyit.

Ő is C&R, kicsit nagy....

Maradt még oly sok csodás, egyedül járt helyem, mely nem került napvilágra, s bizony ontja a halat.  Jóleső érzés egyedül megküzdeni az őshonosokkal. Nem zavartatva, csendesen, nyugalomban, figyelő madárszemektől kísérve csak. ...

3 kg felett kicsattanóan egészséges az ágvízből

Napi kvóta, bő 44-45 centis ágvizi potyeszok

Ehető Fűz-fagomba 

Még egy dunai
Szóval, kalandra fel, horgászbot a vállra, kalap a fejre, füttyszó és madárdal, csivitelő fecskék, vidám nyár, halak....


Utóirat:
Köszöntök minden kedves olvasót, régieket, újakat, a kezdetektől velem tartókat, az egyszer-eyszer benézőket a 100. bejegyzésemmel! 
🎂




Kelt: 2018. év Áldás havának 31.-ik napján

2018. február 2., péntek

Nem halatlan, csak havatlan

A szekrény mélyén porosodó botok, mély álmukban halakkal viaskodó orsók, rájuk tekert fáradtan ásítozó zsinórokkal elképzelhetetlen kontrasztot nyújtanak számomra. Hacsak vastag jégtakaró alá nem bújnak a környék folyói, hacsak viharos szél nem űz el a partról jégesővel verve, bizony nálam tart a szezon, s gyakorta horgászom télen. Csak nevetek azon a tézisen, amely arról szól, a vizek népe Csipkerózsika álmát alussza, s vár a kikelet első langymeleg ébresztő csókjára. A jó másfeles koncérok is ezen kacagnak a havas part felett...

A tél. Beteg. Gyengélkedik. Erejét összeszedni képtelen. A vírus neve, mit elkaphatott, maga az ember. Ki legyengíti, olykor tébolyult fenevaddá, majd nyájas szelíd öregúrrá változtatja januárt. Könnyebb a dolgom? Meglehet hogy nem. Hol jégpáncéllá fagyott úton araszolok, hol bokáig sárban cuppogok, hol a nap melege olvasztja rólam a kabátot, majd hirtelen jeges szél támad, s szemembe húzom a vastag sapkámat. Viaskodik a tél a vírussal. Az ember fertőzte meg vele a világot.

Horgászom. Ha már nem riaszt el  hó, s a zimankó. Viaskodom én is magammal. Hol a finomszerelékes pálca, hol a pergetőbot, hol pedig az erős fenekezőbotok dobbantják meg a szívem, s táplálják a halfogás reményét. Az év kezdete emlékezetes. Pergetek a Lajta egy alig ismert (járatlan) szakaszán. Alig ismert? "Ez a kettőnk helye, senkit nem hozunk ide, megőrizzük a titkot!" Hányszor hallottam, s a vége az lett, hogy a "titok" őrzője mással is megosztotta a hely paradicsomi mivoltát... igaz a mondás, amit két ember tud, az többé nem titok. Pfff. Van a horgászatban komikum is! .."elpártol tőled, ha nem kellesz már" S annak tanulsága szintúgy. "..Csak egyedül, nincs más úúút, csak egyedül....!"


Hó csak az ágakra jutott
Szóval pergetek a január elejében, pár nappal újév után. Eredménytelenül. Előttem zsombékos vizifű, mely majd másfél métert foglal el a parttól kezdve a folyómederből. Talán lakja csuka a helyet. Gumit fel, s kezdődhet a zsombék előtti mártogatás, emelgetés. Sejtelmem sincs jól csinálom-e, nem figyeltem meg ennek a módszernek a lényeges elemeit, csak úgy érzésből tapogatok. Érzem ahogy koppanna meder fenekén. Beleemelek. A francba. Akadó. Emelem, s lassan jön a felszínre úgy két méter mélyről iszapos vizet felkavarva egy vaskos faág. Hehe. Legalább akadt valami.  Kiszabadítom a gumihalat, majd jó öt méterre újra próbálom. Megint akadó. Ez is jön fel. Jó nehéz.... Lassan előtűnik a formája. Az arcom lesápad, érzem, hogy a döbbenet gyökeret ver a lábamba, talán a tekintetem is megmered, nem tudom, ezt nem látom, de azt igen, hogy a gumihalat egy méter feletti combvastagságú már-már krokodilra hajazó csuka fogja épp a horog mögött.... Két fejrázás, két kis reccsenés az orsó fékjén, s csak a hatalmas színes farokúszó eltűnő sziluettje ránt vissza a valóságba. Remegő kézzel tapogatom az elharapott gumi megcsonkolt torzóját.....

Na neeee
Még három alkalommal mentem ki, hogy megtaláljam ezt a bestiális fenevadat, ki így elbánt a gumival, de mindössze egy bicskacsuka jelezte, hogy nem teljesen üres a terület.

Sodrófa
Így történhetett, hogy fenekező botok nyerték legközelebb az otthoni versenyt, melynek az volt a tétje, vajon kit is vigyek magammal a folyópartra. Az enyhe, betegesen gyenge január engedélyezte, hogy feltöltsem vastag harmatgiliszta készleteim.  Fontos a fehérje utánpótlás. Etetni nem kell. Csak ólom, horog és azon a giliszta. S alig üti el a közeli falu templomának harangja a kora esti öt órát, a szigetközi ágrendszer egy télen is pompázatos szakaszának partján táncrakél a fénypatron a szürkületben, s bólogat a botspicc böcsülettel. Rúg a horgon valaki. Nem nagy. Jön. Megérzi a padkát a parttól tíz méterre, s kitör árral szembe. Csak egyvalaki lehet. Márna. Rövid, ám annál ádázabb küzdelem után a szákban piheg a folyóvizek királya, a csupa izom, erő, s a kecsesen hosszúkás testű majd kétkilós márna. Bezzeg ha nem árral szembe, hanem árral lefelé használná erejét! Sokkal több márna megszökhetne. Addig jó, míg nem váltanak taktikát.

Egy ismerősöm (nem a fent említett pergetős) fellelkesülve a beszámolótól korábban érkezik egy csütörtökön az általam megadott helyre. Alig egy órával. Még két falura vagyok, mikor kétségbeesve hív, siessek, mert nem bírja a rohamot, legyalázzák a márnák. Hm. Odalépek a gázra. Mikor kiérek, groteszk látvány fogad.

Esti vendég
Ismerősöm épp a botjába kapaszkodik, az perecben hajlong, a hal pumpál, a kínnal gyötört arcon izzadtságcseppek szaladnak le a nyak felé, miközben meg-megszalad a zsinór az orsó dobján, hisz valaki húzza azt.  A lába mellett szanaszét szaggatott merìtőszák hanyagul ledobva, látszik, valami igencsak megcsúfolta, a másik fenekezőbot a bokor aljába hajítva, elszakadt zsinórral. Közben ez a hal is akadóba húzza a cuccost, s szakad.... 

Megdolgoztatott
Kiderült, a szákot bő hetven centis, ha nem nagyobb márna csúfolta meg, mielőtt lelépett. Egy szakított simán, egy másfeles forma kijött, majd fotó után vissza, a negyedik pedig akkor nyert csatát mikor érkeztem. Az aznapi ötödik folyami lovag nyakát azonban én fogtam meg, s beköszönt egy kisebb menyus is. Nyugtatom ismerősöm: "Revansot veszünk szombaton! Neked is sikerül majd!"

Leívott...
S úgy is lett. Felszerelkezve, a tárban lapuló vastag giliszták csapataival érkeztünk a helyszínre. Alig negyed óra múlva zenét kezdett a damil a szélben, mint citerahúr, s a muzsikus ki nem átallott gilisztára fanyalodni, pózt állt egy fotóra a délutáni napsütésben. S mire ránk esteledett, ismerősöm bosszúra szomjazó lelkét is megnyugtatta egy szákba terelt jó hatvan centis márna...

Hengertest

Nappal is..
Pár nap múlva egy csapat horgászt találtam a helyen. Négy autó, tábortűz. Márnáztak.  Itt. Méterre pontosan. Érdekes. Roppant érdekes. Állítólag hallották, hogy itt lehet fogni. Hogy kitől? Hisz ide a bagoly is ritkán jár. Aztán az egyikük megkérdezte hogy én vagyok e az ismerősének az ismerőse. A név hallatán leesett, ki volt az útbaigazító.... Pffff.. "Nincs, már nincs vigasz, ne remélj!"

Rideg kép
Egy darabig nem jövök. Így is több darabos márnát fogtam két hét alatt, mint tavaly egész évben. Még hogy ősszel van a szezonja. Meg hogy hideg vízben nem eszik, meg nincs ereje. Na hagyjuk már ezt az óhéber dumát......

A fák felfogták a hópelyheket


Kicsattanó egészség

Láttam ilyen terepszínű ruházatot, már értem mi ihlette
Szólít is a matchbot. Itt az ideje a finomszerelékes szórakozásnak. Láttam a Lajtán pergetés közben, hogy igencsak forog a keszeg. (Vermel télen mi? A lópikulát!) Úsztatás a vasárnap délutánban. Későn érek ki. Az etetés, valami maradék etetőanyag és vakondtúrás keveréke, némi csontival, bábbal vegyítve. Nyüzsög a hal. Minden dobás, kapás és hal. Alig halad valamit az úszó. Sokszor csak centiket viszi a folyó sodra. Domolykók, karikák, kisbalinok, bodorkák hajtogatják a botspiccet, merítik az úszót. Izgalmas, mozgalmas, élvezetes peca. Kár hogy hamar sötétedik. Lanyhulnak, majd szűnnek a kapások.

Néhány keszeg

Van időm gondolkodni. Legközelebb az új engedéllyel jövök ki. Tanulság is van. Télen is eredményes a horgászat, csak az ember mozdul ki nehezebben otthonról, a fűtött lakásból. S milyen széles a paletta.... Pergetés, úsztatás, fenekezés......Ráadásul színes a folyók halfaunája is. Az ember ha kimozdul, új helyet keres, tegye azt egyedül. S tartsa meg az új helyek titkát magában!
Januári lajtai bodor


Izmos királyhal

Csak a Kárpát-medencében előforduló bucó












Kelt: 2018. Év Jégbontó havának 2-ik napján.