A következő címkéjű bejegyzések mutatása: finomszerelék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: finomszerelék. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. január 6., vasárnap

Retropeca télen / Csak finoman

Mielőtt elveszne az ember az új horgászfelszerelések csillogásában, érdemes behúzni a kéziféket egy gondolat erejéig. Tény, hogy a 30-40 évvel ezelőtt, vagy még régebben használt felszerelések nem feltétlenül rosszabbak a maiaknál, s nem biztos, hogy az újabbakkal több, nagyobb halat a horogra csalhatunk. Az bizonyos, hogy az újonnan megvásárlásra kerülő eszközök elenyésző százaléka éli meg a 30-40 évet. Sokszor két évet sem bírnak, s a kényesebb szerkezetek nem is ahhoz a pecákra vannak kitalálva, mint például amit itt mi Szigetközben az ágrendszerek cserkelése közben elkövetünk. Régóta kacérkodom a gondolattal, hogy teszek egy nem mindennapi próbát a finom szerelékes folyóvízi úsztatás terén, s előveszem a régi dolgokat....







A terv majd egy éve megvolt a fejemben. Egy darabig csak ott foglalt helyet, a gyakorlati megvalósításhoz a végső lökést mégis más adta, pontosabban Az Angliai Magyar Horgászok egyik legutóbbi bejegyzésében látottak, ahol Centrepin orsókkal kapcsolatban elemezték azok működését a folyóvízi úsztatás terén. Régebbi és újabb típusokat is bemutattak. Nyilván engem a régiek fogtak meg inkább. Alapos és tanulságos írás volt! Mennyire igazuk van! Kedvet kaptam tőlük ezen orsófajta használatára! Az évek során el is feledtem én is szinte a régi felszereléseket. Patinás aggastyánok egy polcon, amelyen kupák, érmek foglalnak helyet, ahová dísznek száműztem őket egykor.

Nosza, szétnéztem az ereklyék közt, ahol legendás angol orsók nemigen pihennek, ám a régi keleti blokk kipróbált szerkezetei a mai napig helyet foglalnak. Találtam is erre a célra megfelelőnek gondolt orsót, botot, úszót, sőt később más párosításban is bevetésre fognak kerülni ezek a méltatlanul mellőzött és elfeledett eszközök.....

Úsztatásra "kitalált" szakasz a Mosoni-Dunán

Nagyon szeretek a késő őszi, téli időszakban keszegezni. Finom szerelékkel, az ősz végén, vagy a havas, deres téli napokon. Persze ilyenkor nehezen lehet összehangolni a szabadidőt az időjárással. Ha ráérek, szakad az eső, árad a folyó. Ha nincs időm, verőfényes napsütés, tiszta víz... ismerős igaz? Pedig furdalt a kíváncsiság, hogy ugyan működik-e az, amit kigondoltam.

Jeges ár a Lajtán, két ünnep közt megolvadt a hó, peca talonban....

A terv napokkal a horgászat előtt összeállt, a felszerelés összehangolása sem okozott problémát:

Bot: 
Egyedi készítésű, névre írt három tagos 4m hosszú üvegbot, melyet évekkel ezelőtt kaptam ajándékba egy régi kedves ismerősömtől (Troby-tól). A bot egy új spiccgyűrűvel gazdagodott decemberben, amúgy változatlan állapotban van azóta, mióta megkaptam. Kiváló karakterisztikával rendelkezik, alkalmas a kisebb (30 gramm alatti) ólommal történő könnyű folyóvízi fenekezőhorgászatra is, de könnyedsége miatt inkább a folyóvízi úsztatásra felel meg, sőt, inkább erre alkalmatos. Eztán nálam ebben a szolgálatban folytatja majd pályafutását... 

Folyóra tervezett, 12"-os River, "Horgásztól a horgásznak"  (Troby-tól)

úsztatás a Lajtán
Orsó:
Van néhány nagyapámtól örökölt egyszerű tárolóorsó. Kiválasztottam egyet közülük, igaz, nem neves angol, de nem is passzentos precíz germán szerkezet, hanem a jó öreg szovjet gyártmányú, egyszerű "recsegős" fékkel szerelt KS-130-as, amely túlélte az évtizedeket, s teszi a dolgát ma is.... A cserregő nádiposzáta hangja ehhez a fékhez képest csak enyhe torokköszörülés. Nem is érdemes a féket használni, legfeljebb akkor bekapcsolni, ha az ember nem akarja hogy lefusson a dobról a zsinór. Fékezni inkább a dobra ráfogva kell. Sokkal célravezetőbb.

KS-130-as

Nem nyugdíjaztam még őket, egy kis karbantartás és bevethetőek, a csehszlovák Tokoz tárolóorsó (balra) még januárban harcba száll!

Úszó:
Mondhatni környezetbarát. Lebomló... Vannak egyedi készítésű úszóim, sima parafaúszók, fából faragott úszók, valamint libatollúszók. Ezen utóbbiakból választottam ki most egyet. Libatoll és parafadugó kombinációja, egyedi készítésű-festésű, érzékeny, és jól látható folyami úszó. Az úszó a súlyozás szerint 3,5 grammos. Pont ideális a Mosonira és a Lajtára. Ha működött évtizedekig, vagy évszázadokig, miért ne működne most is?

Boltban hiába keresnénk
Klasszikus libatoll
Sasliktű, parafadugó, körömlakk, drót és szelepgumi, kész a két ponton rögzített folyami úszó....
Ajándékba kapott fából faragott egyedi úszók (Made in Troby, Great-Britannia)
Strapabíróbbak mint a boltban kapható két ponton rögzített folyami úszók. Aki használja őket, tudja, olykor elveszik az antenna, vagy kijön a szár a testből, elvásik a rögzítő szilikoncső a száron....... Mindez a veszély ezen úszók használata során nem fenyeget. Nyugodt a lelkiismeret akkor is, ha véletlenül a folyó elragadja valamelyiket, hiszen tisztán természetes anyagból készültek, s ezáltal nem szennyezik a környezetet úgy, mint bolti társaik. Az év során végighorgászom mindegyik típussal a folyókat.


Zsinór-horog:
Itt kénytelen voltam az újabb gyártmányú zsinórokra és horgokra hagyatkozni. 16-as főzsinór, 14-es előkezsinór, 12-es, illetve 14-es Gamakatshu keszegező horog.

Etetés-csalizás:
Egy horgászat alatt a hűlő, vagy a már beállt 2-3 fokos víz miatt sok etetőanyagot nem használtam fel, fél kilónyi folyóvízi keszegező anyag kapott egy kevés vakondtúrásföldet, illetve 1 deci csontit. Bőven elég egy 2-3 órás úsztatós pecára. A horgot 3, illetve 4 szem csontival csaliztam, az 1, vagy 2 szem csonti nemigen működött.

Télen nincs szükség nagy mennyiségre

A horgászat 
Reményekkel telve érkeztem a vízpartra. Az első próbálkozások alkalmával szinte sejtettem, hogy így lesz egyébként, tehát rájöttem, az orsóval nem lehet úgy dobni, ahogy azt a peremfutós orsóknál megszokhattuk. Megnézhettem volna én is egy filmet erről, mielőtt kimentem volna a vízpartra, de mivel nem tettem, magamnak kellett rájönni a módszerre. Vigyorogva össze is súgtak a túlparti pecások. A Mosonin még csak-csak elboldogultam, a Lajtán a lehajló fűzek alatt viszont csak az alsó dobás működött.


Hasonlóan a legyezőkhöz, a dobról lefejtettem a bedobás távolságával megegyező hosszú zsinórt, bal kézben a zsinórt (szereléket fogva), jobb kézben a botot lendítve dobtam. Fura volt. De rááll az ember hamar. Sikerült a meghorgászni kívánt sávon vezetni a szereléket. Néhány próba után már rutinos volt a bedobás. Ahol partközelben úsztattam, ott elég volt egy kis alsó lendítés. Ezt a felszerelést tényleg folyóvízi úsztatásra találták ki!

Elsőre, retropecán nem is rossz...
Viszont az úszó vezetésénél észrevettem, hogy előnyösebb a tárolóorsó, ugyanis szépen lehet ereszteni a zsinórt folyamatosan, nem kell a damilt szakaszosan adagolni, vagy hagyni a dobról lefittyenni, mint a peremfutósnál. A sodrás szépen húzza a dobról a zsinórt, ha van súly a szerelésen. Finomabb néhány grammos szereléknél, és kisebb sodrásnál viszont figyelve a folyó sebességére a dobot ellentétes irányba tekerve magunk engedhetjük a szereléket a meghorgászni kívánt szakaszon. Jobb is így, hisz folyamatos kapcsolatban van az ember a teljes szerelékkel, s ha akció van, azonnal lehet reagálni. S akció az volt!
A Mosoni-Duna part menti 3,5 m-es mély vizében is megállja a helyét

A megakasztott halak fárasztásánál az üvegbot szépen rásegít a fárasztásra a bot megfelelő karakterisztikája ehhez segítség! Hüvelykujjal szépen rá tudunk fékezni a dobra, közvetlen kontaktot alakítva ki így a küzdő hallal, ami még inkább élvezetessé teszi a mutatványt, hisz kézközelben érezhető az, ahogy a hal húzza a zsinórt a dobról. Élvezetesebbé teszi a pecát a plusz kontaktus....

Fékrásegítés hüvelykujjal
Az úszó mérete csalóka, hisz könnyű, s a legkisebb keszegek, a legóvatosabb koncérok is gondolkodás nélkül merítették azt. Festése miatt kiválóan látható volt a vízre vetülő napsugarak ellenére is.

Az etetést három nagyobb gombóccal kezdtem, s amint megjött az első hal, kis részletekben, diónyi kis gombócokban folytattam. A halak az etetésen maradtak, s később ahogy a sodrás lejjebb mosta a szemcséket, a gombócok beesésének helyétől 8-10 méterre is megjelentek az érdeklődők, a darabosabb szilvaorrú keszegek, kisebb márnák, s a testes koncérok. Az orsó majd 50 év távlatából, ha nem régebbről, tette a dolgát. S engem nagyon jóleső érzés töltött el, hogy az öreg harcossal ennyi év távlatából is halakat tudtam partra segíteni. Biztos vagyok benne, hogy komolyabb halnál sem okoz majd csalódást.


Másfeles királyhal, küzdött mint a berber oroszlán

28 cm faroktőig, szép bagoly

Fiatal, ereje teljében levő márna


Szilva a javából, szilajul küzdött





5 kg felett...

Összegzés:
A retró felszerelés tette a dolgát. Furán néztek rám a túlparti feederes horgászok, de amikor a nyolcadik halat emeltem ki a vízből, míg ők hárman addig mindössze egyet fogtak, ráfagyott a mosoly az ajkukra, s abbamaradt a pusmogás is......
Szilvaorrú keszegek, karikakeszegek, bagolykeszegek, koncérok, bodorkák, paducok, márnaifjoncok, domolykók tesztelték az aggastyánt. A felszerelés élvezte a bevetést. Akárcsak a horgász. A halakról nem is beszélve...
Hamarosan komolyabb harcos is próbára teszi majd a felszerelést, legalábbis bízom benne, hogy komolyabb uszonyossal is összeakadok a Mosoni-Dunán, vagy a Lajtán, csak ki kell járjak.... Az biztos, jó ideig csak ezzel a felszereléssel fogok úsztatni, ami azt jelenti, lesz majd beszámoló, tapasztalatgyűjtés......

Hogy mi a lényeg? Teljesen mindegy, milyen márkájú a botod, az orsód, az úszód.... A  lényeg az, hogy tudd hol vannak a halak télen, hol keresd őket a folyón, s az sem árt, ha tudod, mivel csalizz. A hal a csalit nézi, azzal találkozik. Nem érdekli, hogy te kint a parton milyen botot tartasz a kezedben, milyen márkanév van a nyélre festve. Lehet több százezer forintos rakós, lehet pár ezer forintos spiccbot, akár egy mogyoróhusáng, vagy rég elfeledett retrofelszerelés, ahogy az fentebb is látható volt. Ne feledd, élvezd a horgászatot! Te döntesz, a halak már megtették.....






Kelt: 2019. év Fergeteg havának 6.-ik napján




2018. február 17., szombat

Kacérkodás februárral, azaz matchbottal a havas Lajtaparton

Az ablakon beszűrődő felkelő nap fénye sokat javított az ébredést követő gyatra kedélyemen. Süt. Hétágra. "Téli nap". Téli? Tél se volt. Megbillentem az ablakot. A pacsirták javában zúgják mindenfelől a réges-régi dallamot: "Nyitnikék-nyitnikék..." 

Nekem meg menni kék. Ilyen szép időben a Lajta partra. Napról-napra közelebb jön a kikelet. Ki tudja, hátha meglepnek a keszegek. A lelkesedés hamar összeszedette velem a horgászcuccot. Na nem. Nem talicskányi felszerelésre gondolok. Mi vagyok én bohóc? Nem. Nem is fél napos peca lesz. Ez egy tömény másfél-kétórás mutatvány úttal együtt. Igaz, hogy a helyszín az csak egy kilométer otthonról. Kevés szabadidővel is megéri kijönni, az a másfél-két óra.....

Egy matchbot, egy vödör. Emlékeztek még a Nagy Ho-hohorgász csetlő-botló figurájára? Egy  bot, egy veder. Kell még valami a halfogáshoz? Télvíz idején ennyi is elég, nyáron szinte még kevesebb...
S hogy én vele ellentétben fogok-e? Van amikor igen. Veder alja. Benne két maréknyi etetőanyagnak való őszről megmaradt dara, kb. egy deci csontival, aminek a fele belemegy majd a keverékbe. Kap egy kis földet is közvetlenül a partról. Kb. 5-6 gombóc lesz így. Kettő elég alapozni, húsz percenként pedig megy majd egy-egy, csakhogy ne feledjenek el. Egy bot elég. Minek is több.




Szóval kilépve az ajtón meglepetés. Csak bentről volt oly szép, s csábító a február. Idekint hűs szél ad pofont, hogy ne feledjem, tél van még. Jókora fülest csavar le északról. Nem vagyok egy nyámnyila horpadtmellű nethuszár kis nyenyeregyerek, simán fogadom az orv ütést is, mosolyt rajzol arcomra a tél ilyen próbálkozása. Na még hogy én meghátráljak? Kinek? Egy ilyen nyamvadt télnek mint ez a mostani? Ugyan....


Perc múltával a Lajtán vagyok. Szomorú fűz likas sátra alatt, hátamat támasztja a meredek part, figyiszt mutatva az északi szélnek. Itt már varjak is vannak, sőt a harkály is sűrűn kopogtat. Vadkacsák kísérik egymást a zsombék alatt. Itt-ott mutatják magukat a halak. Fel-s lefelé is loccsan a víz partszéleken s a meder közepén. Jó helyen vagyok. Hamar bekeverem az anyagot. Majd lefagy a kezem. Sebaj. Majd bemelegszik.


Loccsan a gombóc, s mire kitapogatom a mélységet, beborul. A tél megmakacsolja magát, újfent próbálkozik. Hózápor kavarog, két percre elszürkül szembe a táj, majd újra ragyog odatúl a napsugár.  Csillámlik a táj. Szép. Ez az amit szeretek a télben. a szépséget. Mindent elfedő szépséget.  Közben beállítgatom a szereléket. Majd egyhatvanas víz. Előtte a part mentén törés, néhány vékony faág a mederfenéken, kemény iszapos meder. Jónak tűnik. A meder felett centire vezetem az úszót. Néha meglassítom, meglibbentem, s mikor újra indulna, alig két centit...egy pillanatra megtorpan a sebessége, s talán merül is pár millimétert. A bevágás sikerét a bot hajladozása mutatja.


Dehogy vannak legyengülve. Alig 30-50 dekás keszegek hívják segítségül a sodrást, s közülük a domik, leányhalak, szilvaorrúak bizony vissza is húznak. Van, ki rögvest a meder közepe felé indul. Na ők komolyabbak. Két lefordulás is van. Pedig érzem, jó halat ütöttem fel. Pár pillanat múlva megvan egy kis paduc. Lehet a csapat nagyjai tréfáltak porcos vésett ajkaikkal.


Akad bagolykeszeg, karika, s hébe-hóba egy bodorka. Ez utóbbiak nem kedvelik ezt a sodrósabb pályát. Köszönnek a hátam megett. Megcsillan a fény a mellény fényvisszaverő sávjairól. Rendőrök. Ellenőrzik a parton a pecásokat. Nagyon helyes. Gyertek többször. Elbeszélgetünk. Megnézik a szákban levő halakat. Szép zsákmány. Mióta vagy kint? Másfél órája. Dupla ennyi hal jött, a kisebbek meg a leányhalak visszamentek, velük teljes a paletta. Mennek tovább. Sok szerencsét...



Hétköznap. Nem adja fel. Havazik. Két napon át. Ahhoz képest látszatja alig. Karácsonykor kellett volna. Februári hó. Vizes, lucskos olvatag semmi. Az épített hóemberek is megrogynak két nap múlva, mint fizetés napon a hazaténfergő alkoholisták. Elázva, földrerogyván, alig támaszkodva, málé tekintettel...


Rég láttam a Mosonit. Meg kéne nézzem. Megsértődik, s átkeresztelteti a blogot Lajtai Horgásszá... igaza lenne. Teszek ellene. Rápróbálok este a menyusra, marcira egy olyan helyen, ahol tapasztalatból tudom hogy ilyenkor mindkét faj csapatokba verődve összegyűlik. Egy fonnyadt bucó ment meg a betlitől. Ősz óta üres itt a meder. Elköltözhettek a jobb halak.


Maradok az úsztatásnál. Néhány nap múltával jobban felkészülve, kevés búzával, kukoricával megspékelve az etetőt. Csak a folyó. Ugye nem csatorna, nem tó.... sosem ugyanaz. Kissé tisztult a víz, hűlt két fokot, s apadt vagy húsz centit. Alig bírok kapást kicsikarni. Kevesebb, ám darabosabb halak. Küzdenek. Kézbe veszem. Majd hozzáfagynak a tenyeremhez. Több a királyhal. Feljebb megyek száz métert.


Autó fékez. Ismerős arc. Van vagy nyolc éve hogy ő jár fel Komáromból, a vizirendészettől. Járőrtársai cserélődnek olykor, de a parancsnok nem. Elbeszélgetünk. Örülök az ellenőrzésnek. Csónakkal is jönnek, a Móváriak is kaptak csónakmotort, idén ők is beszállnak! Még pár szívélyes mondat, miközben átlapozzák a friss engedélyt, majd távoznak. Másfél hetes engedély. Kétszer látta rendőr! Szuper. Halőr viszont évek óta se...


Domolykók, s királyhalak rántják mélybe az úszót. -5 fok van reggel. Az ígért napsütés alig tör át a felhőkön. A bot gyűrűi befagynak. Ujjaim végei fájnak. A hideg szúrkál bele tüskét. Minden úsztatás után lehelem. Készültem. Nálam az ötméteres spiccbot. Úsztatok. Semmi. Nem jó az ereszték. Húsz centit kéne mélyíteni. A kétponton rögzített úszó szilikongyűrűje, amely a zsinórhoz rögzíti az úszó szárát a fagytól szó szerint eltörik. Nem szerelek ebben a hidegben. Marad a matchbot. Majd lehelek. Jön még pár darab izmosabb domi, aztán elunom a zimankót. Na majd a hétvégén újra!


Még egyszer erőt gyűjtött a tél. Mintha pár nap alatt akarná bepótolni azt, amit januárban elszalasztott. Zordon észak felől futó széllel nyirkos havasesőt, majd havat hord a folyók felett. Egy pillanatig azt hittem, megérinthetem kinyújtott kezét a kikeletnek, de az északi szél messze elsodorta, s nem tűnik úgy, hogy hamar visszatalál Szigetközbe a várva várt tavasz.....






Kelt. 2018. év Jégbontó havának 17-ik napján












2018. február 2., péntek

Nem halatlan, csak havatlan

A szekrény mélyén porosodó botok, mély álmukban halakkal viaskodó orsók, rájuk tekert fáradtan ásítozó zsinórokkal elképzelhetetlen kontrasztot nyújtanak számomra. Hacsak vastag jégtakaró alá nem bújnak a környék folyói, hacsak viharos szél nem űz el a partról jégesővel verve, bizony nálam tart a szezon, s gyakorta horgászom télen. Csak nevetek azon a tézisen, amely arról szól, a vizek népe Csipkerózsika álmát alussza, s vár a kikelet első langymeleg ébresztő csókjára. A jó másfeles koncérok is ezen kacagnak a havas part felett...

A tél. Beteg. Gyengélkedik. Erejét összeszedni képtelen. A vírus neve, mit elkaphatott, maga az ember. Ki legyengíti, olykor tébolyult fenevaddá, majd nyájas szelíd öregúrrá változtatja januárt. Könnyebb a dolgom? Meglehet hogy nem. Hol jégpáncéllá fagyott úton araszolok, hol bokáig sárban cuppogok, hol a nap melege olvasztja rólam a kabátot, majd hirtelen jeges szél támad, s szemembe húzom a vastag sapkámat. Viaskodik a tél a vírussal. Az ember fertőzte meg vele a világot.

Horgászom. Ha már nem riaszt el  hó, s a zimankó. Viaskodom én is magammal. Hol a finomszerelékes pálca, hol a pergetőbot, hol pedig az erős fenekezőbotok dobbantják meg a szívem, s táplálják a halfogás reményét. Az év kezdete emlékezetes. Pergetek a Lajta egy alig ismert (járatlan) szakaszán. Alig ismert? "Ez a kettőnk helye, senkit nem hozunk ide, megőrizzük a titkot!" Hányszor hallottam, s a vége az lett, hogy a "titok" őrzője mással is megosztotta a hely paradicsomi mivoltát... igaz a mondás, amit két ember tud, az többé nem titok. Pfff. Van a horgászatban komikum is! .."elpártol tőled, ha nem kellesz már" S annak tanulsága szintúgy. "..Csak egyedül, nincs más úúút, csak egyedül....!"


Hó csak az ágakra jutott
Szóval pergetek a január elejében, pár nappal újév után. Eredménytelenül. Előttem zsombékos vizifű, mely majd másfél métert foglal el a parttól kezdve a folyómederből. Talán lakja csuka a helyet. Gumit fel, s kezdődhet a zsombék előtti mártogatás, emelgetés. Sejtelmem sincs jól csinálom-e, nem figyeltem meg ennek a módszernek a lényeges elemeit, csak úgy érzésből tapogatok. Érzem ahogy koppanna meder fenekén. Beleemelek. A francba. Akadó. Emelem, s lassan jön a felszínre úgy két méter mélyről iszapos vizet felkavarva egy vaskos faág. Hehe. Legalább akadt valami.  Kiszabadítom a gumihalat, majd jó öt méterre újra próbálom. Megint akadó. Ez is jön fel. Jó nehéz.... Lassan előtűnik a formája. Az arcom lesápad, érzem, hogy a döbbenet gyökeret ver a lábamba, talán a tekintetem is megmered, nem tudom, ezt nem látom, de azt igen, hogy a gumihalat egy méter feletti combvastagságú már-már krokodilra hajazó csuka fogja épp a horog mögött.... Két fejrázás, két kis reccsenés az orsó fékjén, s csak a hatalmas színes farokúszó eltűnő sziluettje ránt vissza a valóságba. Remegő kézzel tapogatom az elharapott gumi megcsonkolt torzóját.....

Na neeee
Még három alkalommal mentem ki, hogy megtaláljam ezt a bestiális fenevadat, ki így elbánt a gumival, de mindössze egy bicskacsuka jelezte, hogy nem teljesen üres a terület.

Sodrófa
Így történhetett, hogy fenekező botok nyerték legközelebb az otthoni versenyt, melynek az volt a tétje, vajon kit is vigyek magammal a folyópartra. Az enyhe, betegesen gyenge január engedélyezte, hogy feltöltsem vastag harmatgiliszta készleteim.  Fontos a fehérje utánpótlás. Etetni nem kell. Csak ólom, horog és azon a giliszta. S alig üti el a közeli falu templomának harangja a kora esti öt órát, a szigetközi ágrendszer egy télen is pompázatos szakaszának partján táncrakél a fénypatron a szürkületben, s bólogat a botspicc böcsülettel. Rúg a horgon valaki. Nem nagy. Jön. Megérzi a padkát a parttól tíz méterre, s kitör árral szembe. Csak egyvalaki lehet. Márna. Rövid, ám annál ádázabb küzdelem után a szákban piheg a folyóvizek királya, a csupa izom, erő, s a kecsesen hosszúkás testű majd kétkilós márna. Bezzeg ha nem árral szembe, hanem árral lefelé használná erejét! Sokkal több márna megszökhetne. Addig jó, míg nem váltanak taktikát.

Egy ismerősöm (nem a fent említett pergetős) fellelkesülve a beszámolótól korábban érkezik egy csütörtökön az általam megadott helyre. Alig egy órával. Még két falura vagyok, mikor kétségbeesve hív, siessek, mert nem bírja a rohamot, legyalázzák a márnák. Hm. Odalépek a gázra. Mikor kiérek, groteszk látvány fogad.

Esti vendég
Ismerősöm épp a botjába kapaszkodik, az perecben hajlong, a hal pumpál, a kínnal gyötört arcon izzadtságcseppek szaladnak le a nyak felé, miközben meg-megszalad a zsinór az orsó dobján, hisz valaki húzza azt.  A lába mellett szanaszét szaggatott merìtőszák hanyagul ledobva, látszik, valami igencsak megcsúfolta, a másik fenekezőbot a bokor aljába hajítva, elszakadt zsinórral. Közben ez a hal is akadóba húzza a cuccost, s szakad.... 

Megdolgoztatott
Kiderült, a szákot bő hetven centis, ha nem nagyobb márna csúfolta meg, mielőtt lelépett. Egy szakított simán, egy másfeles forma kijött, majd fotó után vissza, a negyedik pedig akkor nyert csatát mikor érkeztem. Az aznapi ötödik folyami lovag nyakát azonban én fogtam meg, s beköszönt egy kisebb menyus is. Nyugtatom ismerősöm: "Revansot veszünk szombaton! Neked is sikerül majd!"

Leívott...
S úgy is lett. Felszerelkezve, a tárban lapuló vastag giliszták csapataival érkeztünk a helyszínre. Alig negyed óra múlva zenét kezdett a damil a szélben, mint citerahúr, s a muzsikus ki nem átallott gilisztára fanyalodni, pózt állt egy fotóra a délutáni napsütésben. S mire ránk esteledett, ismerősöm bosszúra szomjazó lelkét is megnyugtatta egy szákba terelt jó hatvan centis márna...

Hengertest

Nappal is..
Pár nap múlva egy csapat horgászt találtam a helyen. Négy autó, tábortűz. Márnáztak.  Itt. Méterre pontosan. Érdekes. Roppant érdekes. Állítólag hallották, hogy itt lehet fogni. Hogy kitől? Hisz ide a bagoly is ritkán jár. Aztán az egyikük megkérdezte hogy én vagyok e az ismerősének az ismerőse. A név hallatán leesett, ki volt az útbaigazító.... Pffff.. "Nincs, már nincs vigasz, ne remélj!"

Rideg kép
Egy darabig nem jövök. Így is több darabos márnát fogtam két hét alatt, mint tavaly egész évben. Még hogy ősszel van a szezonja. Meg hogy hideg vízben nem eszik, meg nincs ereje. Na hagyjuk már ezt az óhéber dumát......

A fák felfogták a hópelyheket


Kicsattanó egészség

Láttam ilyen terepszínű ruházatot, már értem mi ihlette
Szólít is a matchbot. Itt az ideje a finomszerelékes szórakozásnak. Láttam a Lajtán pergetés közben, hogy igencsak forog a keszeg. (Vermel télen mi? A lópikulát!) Úsztatás a vasárnap délutánban. Későn érek ki. Az etetés, valami maradék etetőanyag és vakondtúrás keveréke, némi csontival, bábbal vegyítve. Nyüzsög a hal. Minden dobás, kapás és hal. Alig halad valamit az úszó. Sokszor csak centiket viszi a folyó sodra. Domolykók, karikák, kisbalinok, bodorkák hajtogatják a botspiccet, merítik az úszót. Izgalmas, mozgalmas, élvezetes peca. Kár hogy hamar sötétedik. Lanyhulnak, majd szűnnek a kapások.

Néhány keszeg

Van időm gondolkodni. Legközelebb az új engedéllyel jövök ki. Tanulság is van. Télen is eredményes a horgászat, csak az ember mozdul ki nehezebben otthonról, a fűtött lakásból. S milyen széles a paletta.... Pergetés, úsztatás, fenekezés......Ráadásul színes a folyók halfaunája is. Az ember ha kimozdul, új helyet keres, tegye azt egyedül. S tartsa meg az új helyek titkát magában!
Januári lajtai bodor


Izmos királyhal

Csak a Kárpát-medencében előforduló bucó












Kelt: 2018. Év Jégbontó havának 2-ik napján.