Mosoni "pucucok", avagy paduchorgászat kisebb folyókon úsztatva

Cápafejű kisfickó

Nyilván méltán kapja fel a fejét a kedves olvasó a bejegyzés címe hallatán. Mi a fene az a "pucuc"? Bevallom, a nyelvújítás eme remekbe szabott mozzanatát az idei nyár alkotta, s formálta a nyelvem hegyibe. A "pucuc" nem más, mint a folyóvízi kedves, mosolygós cápafejre emlékeztető vigyori keszegfajunk, a paduc becézett alakja. Az ember azt becézi, amit szeret. S én megvallom őszintén, igencsak megkedveltem ezt a halfajt. Virgoncsága, heves kapása, rövid ideig tartó, de emlékezetes küzdelmei, szépsége okán.

Legkedvesebbik horgászmódszerem a folyóvízi finom szerelékes úsztatás során nyaranta a paducok kényeztetnek el leginkább, s okoznak örömteli hajnali horgászatokat. Hajtogatják a bot spiccét az álmosan ásítozó még erőtlen nyári nap első fénysugarában, a hajnalt jelző kakasszó adja a zenei aláfestést a víz loccsanásához, mely a szákba terelést megelőzően járul hozzá a hajnali szimfónia zenei részletéhez. 

Besörözött paducok és szilvák

Feltűnő oldalvonal jellemzi

Van hogy az alkonyat indítja be a rajt

Sorsára várva

Betyárosan csibészek ezek a Mosoni Pucucok. Nem olyan nagyok, mint az öreg, nagy dunai társaik, viszont jóval többen vannak, s az étvágyuk szinte csillapíthatatlan. Feeder bottal nehéz elcsípni őket, s megvallom, nem is az én műfajom órákon át bámulni az égbe meredő botspicceket. Jobb szeretem a folyamatos, ujjkeletű szóval az interaktív mozgalmas pecákat, kézben tartott matchbottal úsztatva folyamatosan dobni, ereszteni, visszatartani, ereszteni, visszahúzni, azonnal bevágni, fárasztani. A ravasz pucucok villámgyors két odavágást csinálnak általában a szereléknek, s ha az ember nincs résen, s a második odavágásra nem ránt be, bizony a pucuc lerámolta a csontit, vagy épp a kenyérrózsát a horogról. Igazi figyelmet, ügyességet, kitartást és éberséget követel ez a horgászmódszer. 

Itt nem működik a bedobom a botot, úgyis húzza, majd visít a kapásjelző, megakasztja magát, részegen a sátorban fetrengek típusú elterjedt horgászmódszer...

Bizony itt "ott kell lenni a szeren"! Sokunk véleménye megegyezik abban, hogy a kisebb folyókat nálunk azért teremtette a jó Isten, hogy ezt a horgászmódszert tökéletesíthessük, finomíthassuk folyamatosan. Halat is pakolt hozzá bőséggel. Na itt nem a betelepített zacskós pontyokra gondolok. Azok amúgy sem bírják azokat a húzós sóderes szakaszokat, ahol a vad pucucok elemükben érzik magukat. Én nem is tartom semmire ezeket a halakat, annál inkább a természet adta vad szaporulattal a folyókban jelen levő halfajokat.

A Mosoni-Dunában élő paducok igazi harcosok. A komolyabb 40 cm körüli példányok szépen megdolgoztatják a matchbotot, amihez igencsak profi módon kihasználjak az erős sodrás adta lehetőségeket. Azt mondom, bevágás után, ha a halak 50%-a merítő közelébe jut, az már jó arány, hisz tudvalevő a pucucok porcos alsó ajakkal rendelkeznek, s a horog nem mindig üti át bevágáskor a hal szájat  s bizony vannak halvesztések. Lehet próbálkozni nagyobb, hosszabb szárú horgokkal, amelyek kiküszöbölik ezeket a problémákat, ám ez a kapások gyakoriságának a rovására mennek. Tudom, hiszen hosszú évek óta próbálkozok, próbálkozunk a legideálisabb felszerelést összeállítani a pucuccsapatok ellen...

Egy ideig használja az erős sodrást, aztán felfeküdve a víz színére, hamar feladja

No essen szó egy kicsit a szakmai dolgokról is. Megszokhatta az olvasó, hogy írásaim nagyrészt a szépirodalom felé hajlanak, legalábbis próbálkoznak, s kevés információ esik a technikai háttérről. Legyen most ebben a bejegyzésben ez is, az is. 

Nagyon fontos, hogy megtaláljuk a folyó azon szakaszát, ahol számíthatunk a paduc csapatok jelenlétére. Egy fenekező botot új hely keresésekor mindig magammal viszek. Csak végólmot kötök fel, s letapogatom a medret. Érdemes olyan részeket vizsgálni, ahol a part is sóderes, vagy épp a parttól, 10-15 méteren belül hosszabb törés,elvágó rész húzódik, ahol meg-megforog a víz. Jelzik ezt a kisebb burványok, pici kis örvények. Szóval ólommal bedobok, s hagyom, hogy az ólom a meder fenekére érjen. Lehet azt erezni, amikor iszapba merül, vagy koppan a meder alján. Na az jó, ha koppan. Aprókat emelve végigkopogtatom, végigtapogatom így a medret, nagyjából le is vizsgálom az úsztatni kívánt 15-20 méter hosszú távot. Ha kavicsos, sóderes az aljzat, nyert ügyünk van. 

Az etetés összeállításával kezdeném, mert talán annak van a legnagyobb jelentősége. Köztudott, hogy a folyólakó népség igencsak megkedvelte az emberek kenyerét. Hiába, a sok vízi féreg, rákocska, csiga, s moszat mellé elkél egy kis kenyérke is. Szóval, kenyér nélkül nagyon ki se megyek paducra horgászni. Ha idő, s mód van rá, a klasszikus kenyeres zsákos megoldást is alkalmazom. Sőt, egy régi drótszák is ma már csak ebben a szerepben tetszeleg. Egy kilós kenyeret darabokra török, belerakom a zsákba, követ teszek mellé, hogy a meder alján maradjon, majd hosszú kötélre kötve a meghorgászni kívánt szakasz fölé.dobom nagyjából 7-10 méterrel. 

A sodrás szépen elkezdi megdolgozni a kenyeret a kisebb halak próbálnak hozzájutni a csemegéhez, a sodrás is bontani kezdi az anyagot. A meghorgászni kívánt sávot így terülj-terülj asztalkává varázsolja. Beállnak rá szépen a halak.

A másik módszer a klasszikus gombócólós etetés. Mivel a mennyiségnek jelentős szerepe van, nem elhanyagolható szempont, hogy mennyire is nyúlunk bele a bukszába. A horgászboltok polcai roskadásig telve vannak mindenfele aromásított etetőanyaggal. Van, amelyiknél vastagon fogott az árazás. Nem kell megijedni. A halak nem válogatnak. Éhesek. Nem leszek a gyártók kedvence, de most egy kicsit ellenük beszelek.

 

   

Terményboltokban kapható a süldő, valamint a malactáp, amely nem más, mint aromásított kukorica és búzadara keveréke. Ideális, s olcsó 1200-1500 ft közt áll meg 10 kg. Tájegységenként változhat az ár, de így is lényegesen olcsóbb, mint a horgászboltokban kapható etetőanyag. No de ez meg nem elég. Szóval. Malactáp. Ehhez keverek egy kis áztatott búzát, kukoricát, áztatott kenyeret, sőt, van hogy 5-10 deka sajtot is belereszelek. Néha azért adok hozzá egy kevés bolti színezett tápot, de ez nem jellemző. Ami a legfontosabb, mivel húzós vízen horgászunk, meg kell nehezíteni a gombócokat, s nemiképp meg is kellene ragasztani. Jobb forrázott csontit adni hozzá, mint élőt, mert az élő szétrúgja a gombócot. A legjobb ragasztóanyagként tudom ajánlani az étkezési búzadarát. Olcsó, és nagy mennyiségű etetőanyagot tudunk így összeállítani. Agyagos földet apró sódert szoktam még hozzátenni, nehezítés végett. Ennyi a titka az egésznek. A folyami halak nem finnyásak megesznek mindent. Nem válogatósak, mint tavi társaik. Az etetőanyaghoz hozzáadott szemes takarmány odavonzza a paducon kívül a márnákat, s a nagyobb  nyurga (nem a telepített zacsis) pontyokat  is. 

A szerelék összeállítása nem bonyolult. Magam 18-as főzsinórt használok, s 16-os előkezsinórt kötök. A GBN zsinórcsalád vált be nekem erre a célra. Két ponton rögzített hosszú szárú cseppúszót alkalmazok, 3-8 gramm közt. Télen 14-es, tavasszal 12-es, a nyári időszakban 10-es gamakatshu keszegező horgot használom. A súlyok elosztását úgy végzem, hogy az előkén a horog felett kb 8-10 centire van egy egygrammos sörét. Valaki jelzőólomnak nevezi, én inkább kényszerólomnak, hiszen a fenek felett tartja az úsztatott szerelék leglényegesebb pontját, a horgot a csalival. Tudniillik a paduc fenéklakó hal, elsősorban a kavicsok közt élő kisebb puhatestűekkel, valamint a kavicsokra  kövekre rakódott növényzettel táplálkozik, tehát elsősorban itt lehet őket kapásra bírni, mikor táplálkoznak.

 

Természetesen feljön a hal a víz színére is, sokszor úgy tűnik, ki is néz a víz fölé, ilyenkor mondják nálunk, hogy bukik a paduc. Ha nagyobb rajban van jelen, csodálatos látványt nyújt a virgonckodásuk.

Egyszerűen nem tudok betelni a látványhoz párosuló érzéssel, mikor a paduc rárongyol a csalira. A bevetett szerelék kecsesen megkezdi útját a víz sodrával, az úszó antennája lassan döcög a folyóval, majd egyszer csak egy pillanatra megtorpan, alig két milliméternyit megmerül, majd vad táncba kezd, hisz villámgyorsan érkezik a bevágás, s a horog végen küzdő hal meg, megmeríti az úszót a fárasztás közben. Van, hogy kényesen kap a paduc. Az úszót, s a szereléket nem elég rábízni a folyó sodrára. Lassítani kell folyamatosan, vagy szakaszosan, esetleg meg-megállítani, ekkor.meglibben kissé az aljzat felett bukdácsoló csonti csokorral, vagy kenyérrózsával csalizott horog, s ekkor érkezik a kapás. Van, hogy a meghorgászott szakasz végén megállítom a szereléket, majd néhány centit magam felé húzom lassan. Sokszor ekkor érkezik a kapás. Itt már gyakrabban előfordulhat az etetés alját óvatosan kóstolgató testesebb márna is.

A paduc kapása úszós szerelékre egyedinek mondható. A gyakorlottabb folyami úsztató horgászok a kapások jellegéből szinte 90%-os pontossággal meg tudjak mondani, milyen hallal is van/lesz dolguk. Tapasztalataim szerint a paduc két villámgyors húzást végez az úszón, amely a kapás hevességet tekintve lehet úszómerítős, vagy épp csak milliméternyit merülős, de mindig dupláz. Megakasztást követően főleg a darabosabb paduc hajlamosabb a fejrázásra, hasonlóan a domolykóhoz, s többnyire vízközt harcol a szabadulásért. A márna ugye próbál ragaszkodni a fenékhez, a koncér viszont rögvest a víz színéig tör. Szóval a paduc vízközt szeret harcolni, s a nagyobb példányok még ki is futnak olykor, de erejük hamar elfogy, s engedelmesen megadjak magukat a sorsnak. 

Néha becsúszik a leánykoncér is (Királyhal)

Van, hogy a testesebb márna is kijön a partszélre kíváncsiskodni

Tipikus úsztatós zsákmány

Paducportré

Alig öt perc alatt három is kiugrik olykor

Igazi egészséges halak a folyóból

Kismárna is be-beesik úsztatva

Mit is mondhatnék még? Itt a nyár! Úsztatásra fel!

(S.Cs.)

2020. Év. Áldás havának 5.-ik napján

Téli szezon? Horgászszezon?

Rendhagyó módon némi filozofikus gondolatmenettel indítom eme bejegyzést. Nem kell megijedni, nem fogok az elme legmélyebb bugyraiban kóborolva sem kutakodni, sem felforgatni mindent, de még csak össze sem kívánom kuszálni a már meglevő, s az újonnan érkező gondolatok halmazának különféle egységnyi szálait. Csak boncolgatni kezdek néhány gondolatot, némi  megalapozott tényt felhozva rávilágítva a korlátolt elme önnön magát rabsága vető homokba dugott fejére.

Először is szeretnék meghatározni egy szót, pontosabban annak jelentését, amelyet a társadalom egy jelentős része gond és fenntartások, esetleges érdekegyeztetéseket mellőzve be és elfogadott. Ez a szó 

a 

H O R G Á S Z S Z E Z O N

Mit is jelent ez a nagy gyakorlatban? A tavasz kezdetekor, rügybontással érkező kikeletkor kezdődik, s az őszi hidegek, az első fagyok, régebben mikor még láttunk havat, az első hó leesésekor véget ér, s több hónapos szünet következik be, mialatt a horgász csak álmodozik a vízpartról, a halakról, kapásról, fárasztásról, merítésről, fotókról, a természetben eltöltött időről. 

Miért is törvényszerű ez, s ki alkotta, ki kötötte a karót ehhez, hogy márpedig ennek így kell lennie, s vagy tudomásul minden horgász, hogy igenis a horgászszezon ezen időintervallumon belül van, s punktum. Ismerjük ezt az álláspontot, s nem is kívánok ez ellen küzdeni. minek? A neten mindenki Eistein, s Rambo, sőt Bruce Lee egy személyben. A való életben magát az egyént gyakran elfújja a szél, akárcsak a gyenge lábakon álló érveit. Már ha oda mer állni egyáltalán. Mert nemigen van olyan, ki szemtől szembe is vállalja a véleményét, megfelelő érveket tud felhozni, hogy a maga igazát bizonygassa, s mindemellett tartása van, még akkor is, ha nincs igaza. Na az ilyen tiszteletreméltó emberből nagyon kevés van. De akad azért néha, s az ilyen embert becsülöm, még ha nem is egyezik mindenben a vélemény, de legalább van vér a pucájában, s hajlandó érdemi beszélgetést folytatni. Mert a hangsúly azon van, az érdemi beszélgetésen. Mindegy, kinek van igaza, a lényeg, hogy alaposan megismerjük a másik fél álláspontját, ezáltal változhat a vélemény akár mindkét oldalon, de maga a diskurzus az, amely hasznos, s előre viszi az esetleges, viták, véleménykülönbségek ütköztetését. 

Lássuk is, mi az, ami véleményem szerint eltér a fentebb leírtaktól. Horgászszezon. Számomra akkor kezdődött, mikor először botot fogtam a kezembe, s akkor végződik, mikor utoljára a kezemben lesz.Lehet tél, nyár, kora tavasz, késő ősz, viharos szél, bármi. Micsodaaa? Hördülnek fel most néhányan... Hát nem csoda. Folyóparton nincs olyan hogy szezonvég, s szezonkezdet. 

Vegyük például a márnákat, a márna horgászatát. Erről is azt olvasni, hogy ősszel van a márnaszezon. Mekkora hülyeség ez? A márna egész évben eszik, egész évben jól fogható. Igaz, ilyenkor nehezebb meglelni a tartózkodási helyüket, de nem lehetetlen. 

 

Aztán ott van például a menyhalazás. Arra is azt mondják, november-december és slussz-passz. Hagyjuk. Évtizedek óta írom, hogy a menyhalak szeptemberben már jól foghatók, s áprilisig bizony horogra kaphatóak, sőt, a szebb példányok mindig kora ősszel ejthetők el. Mellesleg felháborít, hogy még a keszeget is védjük ívási időben, a menyhalat pedig épp ívási idejében fogják, s ami a baj, viszik is haza a legtöbben. Vagyunk néhányan, akik a jövőbe tekintve máshogy látjuk ezt.Mondjuk azt, hogy a menyhalszezon eddig tartó szakaszában.... Nem, azt mondom, hogy szeptember óta a 66 darab megfogott menyhalból 16 darabot hoztam haza, a jó részüket januárban ívás után. Felelősségteljesebb így.....A környező államokban ezen már szigorítottak, de itt még rendet kell rakni a fejekben, az biztos.

Vegyük példának a klasszikus folyóvízi keszegezést, békés halazást. "Maj' ha melegszik a víz tavassza!" -harsogja a kórus. Hm. Mit mondjak erre? Sokan találkoztak velem a Lajta parton januárban, mikor a matchbot spicce be-befagyott azalatt a két óra alatt míg horgásztam, s száz darab megfogott keszeg felett elvesztettem a fonalat, nem is tudom mennyit fogtam, de minden úsztatásra volt akcióm.... Aztán volt még néhány alkalom, mikor igazi örömpecákban volt részem a Lajtán. A Mosonira le sem jutottam... Keszegszezon? 

A domolykókról ne is beszéljünk. Igaz, pergetni jobban szeretek rájuk, de ilyenkor télen úsztatva nappal és este is, a csemegekukorica fenéken pattogtatva, vagy a fenékről libbentett csonticsokor verhetetlen. Este már nem is látom az úszót, világítópatront rögzítve az antennájához, vagy a zsinórt finoman engedve ujjak közt érzékelhető a kapás. És micsoda kapás.... Idén úgy jártam, mire az első pergetve fogott domolykómat megfogtam, addig ezekkel a fenti módszerekkel több mint százhúsz (!) darab domolykót számoltam, amit kézbe vehettem, s voltak köztük nem kis játékosok....

S ahol nappal sokan keszegeznek, etetnek, este óvatosan odakíváncsiskodhat másvalaki is.... Érdemes akkor is lemenni, mikor mindenki elhagyja a pályát. Etetni nem sokat kell, csak figyelni, mert óvatos, maszatolós kapással jelentkeznek a darabosabb halak....

Vannak, kik felhördülnek, hogy a halakat békén kell hagyni télen. Elárulom, a hal télen is eszik, különben felkopna az álla, igaz, nem annyit, mint nyáron, igaz, nehezebb megtalálni, megfogni őket, s ez vonatkozik minden más télen horgászott halra, na de szerintem ez az, ami kihívás elé állítja a horgászt. Keresd meg! Etess! Bírd kapásra, tartsd fent az érdeklődést, s tanulj a jelekből! Ettől bővül a horgász tudása, nem a csilli-villi kiállításokon beléjük sulykolt új aromákról, botokról, csalikról szóló meséktől. Elárulok valamit, a horgász attól különbözik a halásztól, hogy esélyt ad a halnak. Esélyt ad arra, hogy egyáltalán felvegye a csalit, esélyt ad arra, hogy az esetleges fárasztásnál a hal meglépjen, esélyt ad arra, hogy a hal továbbéljen, hiszen vissza is engedi, engedheti a megfogott uszonyost. Mellékesen a sűrűn járt és etetett folyószakaszokra nem mer rátelepedni a kormoránsereg. Ezt többen is tapasztaltuk idén januárban. 

Összegzésképpen annyit mondanék, az úgynevezett szezon, megoszlik. Van téli, nyári, őszi, tavaszi. vég nélküliek, észrevétlen egymásba fonódnak, nincs éles átmenet. Nálam. de nem felejtem, hogy mindenki más, mindenki más, önálló gondolatokkal rendelkezik.Csak egyet kérek, ne zaklassanak azzal, hogy mikor kezdődik a szezon, majd ha elkezdődik a horgásszezon...., meg a hasonló korlátolt gondolatokkal jobb, ha elkerülnek, s ha lehet, az értelmetlen viták helyett inkább megyek, s horgászom. Kint a parton találkozunk, aki akar, azzal szívesen elbeszélgetek kint a parton erről is....

S hogy legyen némi élce is a dolognak, elárulom, néhány menyhalon kívül semmit nem vittem haza! Nem vagyok a feltétlen C&R híve, hiszen szeretem a halat, de most úgy vagyok vele, majd. ráérek még arra, hogy áldozzak a halgasztronómia oltárán. A 2020-ban zajló néhány horgászatom alatt fogott halak némelyike érdemes volt fotózásra is, ezek közül, a fentebb bemutatott képeken felül megosztok néhányat!

Hogy is mondanám? Téli szezon? Hisz tél se volt! Holt szezon? Hát holt az nem volt! Csak egyszerűen a -szezon-! Ez az. Vagy a januári-februári rapidpecák (2-3 óránál egy alkalom sem több). De még tart a február! Nem gond, kijutok még, hacsak rövid időre is, ha nem is találkozom kapitális halakkal, azért jó hogy kint vagyok, tiszta jó levegőn, kint a természetben. S ez a lényeg. Miért is fosztanám meg magam ettől az örömtől? 

Kelt: 2020. Jégbontó havának 20.-ik napján