2020. október 28., szerda

Horgászat színesben


Alig észrevehetőn, de lassan felkéredzkedett a pulóver, s a félcipőt felváltotta a bakancs. Később pirkadt, s hamarabb, gyorsabban bukott le a nap fényes korongja a túlparti fák ágai mögött, láthatóan útja idővel egyre alacsonyabban futott. Szép lassan belesüppedtek lépteim a vastagodó avarszőnyegbe. Először csak néhány rozsdált sárgás levél hullott lágyan az erdei útra, később már az utat sem láttam tőlük, csak sejtettem  annak vonalát. Élveztem, mikor bokáig túrták lábaim az avarszőnyeget, szívesen hallgattam, ahogy csörgött. Eszembe jutott gyermekkorom, mikor lombtalanításkor az iskola udvart gereblyéztük, s a halomba húzott avarkupacba ugráltunk vidáman. Érzem az avar illatát most is. Olyan, mint évtizedekkel ezelőtt. Kellemes emlékek... Először csak egy-két falevél váltott színt, mikor még a fecskék épp útra készülődtek. Nagyon jelentőséget nem is tulajdonítottam neki. De az új eszme rohamosan terjedni kezdett, s napról napra több lomb unta meg zöld ruháját, s változott át egymás, s a magam örömére színekbe öltözve valami csodává. A fecskéknek egyik napról a másikra nyoma veszett.

A hajnal párája megül a Mosoni-Duna felszínén, az ősz kezdete

Ősz apó léptei

Észrevétlen változás, meg nem fogható,  

Rebbenő szárnyai halk szellőt tolnak felém, 

Arcomba csapva hűs leheletét,

Lesújtva  a bágyadt gondolatokra.

Az imént még buján zöldelltek a lombok, 

Most csörgő színes falevelet kerget a szél. 

Nemrég még fecskék csiviteltek az eresz alatt,

Ma árván kushad a fészek az eresz alatt

Esténként csak bagoly szól mélabús dallamot.

Nemrég még érett szilvát szedtem kosárba, 

Most dió koppan nagyot a fészer cserepén. 

Tegnap még vízcseppet rajzolt a nap a homlokomra, 

Most sápadt arca halványan küld mosolyt felém.

Minap még csónakból köszönt rám egy ember,

Ma már az eső rajzol a víz színén apró karikákat.

Pirkadatkor harmattal szórja a mezőt, 

Rozsdásra festi ujjával a lombokat

a szépségével mosolyogva bódító ősz...


Ahogy kint ülök a folyóparton, várva, hogy a bevetett csalétket elragadja egy vízi uszonyos, s megbólintson a bot vége, szertenézek, s próbálom felfogni a világ változását, a nagy körforgás egy kis szeletét pillanatképpen szememmel fotózva. Látom, ahogy színesednek a lombok, érzem az ősz gombaillatát, a fák alatt megülő ködpárát, mely sejtelmesen félelmetes is lehet talán. A távoli Alpok csipkézett hegycsúcsai hamar fehér kucsmát húztak fejükre, s fenyegetően hideg nyugati szelet lehelnek felém. Hallgatózok, de a szarvasok sem bőgnek már, csak a szürke gém rikkant fülsértőn, s a szél susog a fák tetején, ahonnan kósza rozsdált faleveleket sodor alá, melyek közül néhány időlegesen megpihen a vállamon. Mellettem csipkebogyó vereslik, s nem messze óvatosan indul a közeli falu felé éjjeli vadászatra a szürkületben egy koszlott bundájú, sanda mosolyú vén róka. 


Vad folyóvízi márnák versengnek a bevetett húsos vastag gilisztáért, s keményen harcolnak, izmoznak a fárasztás teljes szakaszán,majd minden erejüket felhasználva. Bizony kell egy kis idő, míg erőre kapva elúsznak, mikor óvatosan a vízbe helyezem őket ismét. Mintha el is vigyorognák magukat, miközben gyors mozdulatokkal eltűnnek a mélyben. Jó érzéssel engedem útjára őket. Ők testesítik meg számomra a vadvízi horgászatot, a folyót, a természet igazi vad erejét. S ők azok, kik vadon teremnek a folyón, s harcolnak árral, egymással, s az emberrel. Tisztelem őket erejükért, vad kapásaikért...


Ébren vannak még a vad harcsák is, bár ritkább már az aktivitás, azért még meglepnek engem is az esték során. Idén sajnos az igazán nagyok három alkalommal is megcsúfoltak. Egy alkalommal bokáig húzott már be a vízbe egy beste nagy dög, szinte feküdtem a fárasztás során, mégsem bírtam neki megálljt parancsolni. Talán majd jövőre... Hiába, az ember sosem tudhatja, mivel szolgál egy szép őszi este. Reménnyel, s mozgalmas, akció dús horgászattal mindenképp. Akik ismernek, tudják, hogy nem horgászom fél napokat, egész napot pedig sosem. Megunom. Igen. két-három óra nekem bőven elég. A sötétedés környéke feltétlen releváns időszak. Ahogy alábukik a nap a horizonton, s szépen vállaimra nehezedik az est.


Pecsenyeharcsákból nincs hiány


Szigetközben is nagyra nőnek...

A halak is tudják ezt, hiszen ebben az időszakban a legaktívabbak, a békés halak, s főként a ragadozók is, melyek közül kedvenceim a menyhalak is egyre növekvő számban és méretben próbálják tesztelni a figyelmem, miközben elszürkül, majd megsötétedik a világ. Apró denevérek bújnak elő a szürkületben, s hallani, hogy sün motoz a száraz avarban élelmet keresve. Majd elcsendesednek a neszek. Csend. Átható csend. Mikor a felcsillanó csillagokat bámulom, s a hold sarlóján ülök láb lógatva képzeletben, mikor a denevér esti röptének útvonalát elemzem, miközben félrenézek egy hang irányába, ahol éppen az őz riaszt, akkor ver oda a mélyből a menyhal a csalira, s a fénypatron a bot égbe mutató végén vad táncba kezd.... 


Az esték viszont már végérvényesen a menyhalaké kell hogy legyen. Méltatlanul mellőzött kis ragadozóhalak, az édesvízi tőkehalak egyetlen jégkorszakból itt marad fajtája. S ívási idejük közeledik, egyre inkább aktívabbak. Igen. S ma, amikor már a keszegfajokat is védjük ívási időben, vajon nem megérdemelné a menyhal is azt az egy hónapos védelmet? Elgondolkodtató....














Az öreg Duna sem néma, szép keszegnép vigyorog a part menti vizekben, utoljára még a tél előtt bőségesen lakomázva. Érdemes egy rövid feeder botos horgászatot eltölteni a nagy folyó partján. Csodálni a víztömeget, az apró burványokat, örvényeket. A halk csobogást távolról hallgatni, ahol a folyó megtörik egy vízbe szórt sarkantyún...




Leánykoncér óriás úsztatva a Mosoni-Dunából

Teljesen ellepték a Lajtát, az invazív "migráns" jelzőrákok

Esténként még motoz a sün..


Lajta parti naplemente pillanatnyi színvarázsa


A Lajta fenegyereke a fejes domolykó





Ágrendszer szépsége mindig lenyűgöz


Az ősz ködös, nyirkos, olykor deres markában hamar színesre morzsolódik majd a fák lombja, megrottyan a vizek hínárja, s lassan vízre fekszik a folyóparti sás is. Napról napra keményebben fogja markában Szigetközt az ősz öreg szakállas apója, s kérges tenyere közt lassacskán lágyan elpilledve álomba szenderül majd a természet... 



(S.Cs.)



Kelt: 2020. Magvető havának 27.-ik napján


2020. október 12., hétfő

KÖRÖS a Dunán

S.M.S. KÖRÖS hadgyakorlaton a Dunán 1900 körül.

Duna parton ülve, kósza regét hoz felém a szél. Csendes, nyugodt, békés a part, s a folyó. Nem mindig volt ez így....

Csendesen fújt a szél észak felől. A víz édeskés illatát hozta magával ajándékba. Nyomában kisebb hullámok támadtak, melyek pajkosan nyaldosták a hajó oldalát. A hajó teste alig adta át magát a hullámok játékának, mivel horgonyon állt, s vaskos sodronnyal volt a part menti bakhoz is rögzítve. A pirkadat lassan érkezett kelet felől. Nagyon lassan. Szinte vánszorogva. A csillagok még adtak némi fényt, de keletről tompa derengés mutatta az új nap kezdetét. Ott ült a matróz a hajó tatján, s az eget kémlelte. Borostás arcát lágyan megsimította a hűs dunai szél. Feje felett halvány fényű viharlámpa mozgott a szél ütemere. Néha lathatóvá vált a hajó neve. S.M.S. KÖRÖS. (Az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetének egységeit az "S.M.S." előtaggal a nevük előtt emlegették, és emlegetik. Ennek a rövidítésnek a jelentése a "Seiner Majestäts Schiff", vagyis az Őfelsége hajója.)......


Fajtáját tekintve dunai monitor típusú hadihajó. Lapos, alacsony hajótest, erős páncélzat, néhány 12-15 cm kaliberű löveggel, tarackkal, géppuskával felszerelve. Viharvert, csatákat járt hajó tapasztalt legénységgel. Elit egység. Megjárták a poklot, s a mennybe emelkedtek, mikor győzedelmesen köszöntötték őket a kikötőkben. A hajó 1894-ben állt szolgalatba. Karcsú, modern, fajtáját tekintve páratlan szépségű és erejű volt. Senki nem gondolta volna, hamarosan milyen harcok várnak rá. Addigra több alkalommal is modernizálták, páncélzatát, lő erejét megerősítették. Nem volt hiába a sok fáradozás. Mikor Szarajevóban eldördült a trónörökös életét kioltó végzetes lövés, s az ország egy emberként énekelte az öklét rázva, hogy "Megállj, megállj kutya Szerbia...", addigra a hajó teljes készültségben kifutási parancsra várt. Tudvalevő, hogy az első lövéseket a háborúban a dunai monitorok adták... 1914 szeptember 28.-án az S.M.S. KÖRÖS a Száva folyóra sietett, ahol a folyón átkelt szerb csapatok hídfőjét, valamint a sebtében vert hadi hidat vette tűz alá hajótársaival. Sikeres volt a tűzkeresztség. A hadi híd összeomlott, az átkelt csapatok hamarosan megadták magukat. A következő év tavaszán a Zimánynál horgonyon álló monitorosztályt támadta egy angol sorhajóhadnagy által vezetett angol legénységű gőznaszád, s a KÖRÖSvele került tűzpárbajba, s sikerült elűznie az ellenséges hajóegységet. Ezt követve a levegőből bombáztak a hajót, de az sem tett benne kárt, mivel a bombák célt tévesztettek. 1915. Kora őszén az S.M.S. KÖRÖS, más hajóegységekkel együtt, tevékenyen részt vett az egykori magyar végvár, Nándorfehérvár, újabb nevén Belgrád ostromában. A hajó a városszéli épületekre zúdított össztüze lehetővé tette, hogy egy zászlóalj partra szálljon, tartsa a hídfőt s komoly sikereket érjen el, amelynek eredményeképp hosszú idő után ismét magyar katonák masírozhattak Hunyadi legnagyobb dicső csatájának egykori helyszínén. Hamarosan a dunai hajók a román fronton találták magukat, mivel a románok az antant által felbiztatva, Erdély elcsatolásának ígéretén felbuzdulva orvul betörtek az országba. A gyenge harcértékű, a reguláris csapatokkal szemben nem túl lelkes román haderőt sikerült kiverni az ezer éves határokon túlra, s az ellentámadó osztrák-magyar haderő, német csapatok hathatós támogatásával ellentámadásba ment át. A románok időközben a Dunára vert hadi hídon át özönlöttek be Bulgáriába. Félő volt, hogy a bolgárok ha vereséget szenvednek, kilépnek a központi hatalmak szövetségéből, valamint biztosítani kellett a fegyverszállítmányok útvonalát Törökországba. A feladat adott volt, a hidat le kellett rombolni, az átkelt csapatokat el kell vágni, a bolgárokat ezzel megsegíteni, akik az átkelt román hadsereget majd felmorzsolják. Az S.M.S. KÖRÖS itt is kitett magáért, Rodinis sorhajóhadnagy parancsnoksága alatt a monitor folyamatosan lőtte a hidat, illetve az azt védő román egységeket. Erős ellenséges tüzérségi tűzben ez nem volt csekély feladat. Tizenkét találatot kapott a hajó, s kénytelen volt visszavonulni, ám a hidat a következő nap a többi hajóegység lerombolta, így nem nevezhető vereségnek az S.M.S. KŐRÖS tevékenysége, hisz része volt a győzelemben, Bulgária pedig továbbra is a központi hatalmak oldalán folytatta a harcot. Novemberben a dunai hajóegységek sikerrel támadták az egyre inkább széteső román haderőt, s hamarosan hosszabb időre a KÖRÖS monitor is megpihenhetett. A pihenése során sokat járőrözött az al-Dunán, segítve a kereskedelmi hajók szabad mozgását, miközben legénysége egyre tapasztaltabb, harcedzettebb, rutinosabb lett. A háború utolsó évében 1918-ban egy különítménnyel a Duna-deltából a Fekete-tengerre kifutva az S.M.S.  KÖRÖS 3 nap hajózás után sikerrel érte el Odesszát. Osztrák-magyar folyami hadihajók a Fekete-tengerrel is megbirkóztak! Nagyszerű teljesítmény volt ez. A sikernek sajnos nem sokáig lehetett örülni, a gazdaság a Központi Hatalmak országaiban összeomlott, akárcsak a Balkán front. Az addig veretlen hadseregeknek kellett kiüríteniük a dicső hadjáratokban elfoglalt területeket az át nem tört frontvonalakat. Ez sok helyütt demoralizálta az egységeket, aláásta a fegyelmet. A frontok hamarosan összekuszálódtak, kezdett a helyzet átláthatatlanná válni, s a háború a vége felé közeledett. A parancs szerint meg kellett kezdeni a visszavonulást, amelyet az Al-Dunán a monitoroknak kellett fedezniük. Időközben az Antant csapatok erősítést kaptak, s az al-Dunán a monitoroknak a visszatéréskor sokszor francia csapatok által támogatott erős tüzérségi zárótűzön keresztül kellett hazafelé vergődniük...

....A megmaradt legénység most már nem az Osztrák-Magyar monarchia, hanem IV. Károly király parancsa szerint a magyar trikolór alatt hajózva napok óta várta a sorsát. Vajon merre vezet tovább a monitorok útja? A legénység csupa harcedzett, olajos képű szikár beesett szemű tapasztalt vízi emberekből állt. A hazafelé tartó úton a matrózok végig kitartottak, s lőtték a csak legyengült ellenfélre támadni merő francia tisztek által vezetett szerb szedett-vedett csapatokat. A reményvesztett legénység szorongva gondolt a jövendőre. A hajógépészek suttogtak valamit, hogy nem adják át a hajót önként az ellenségnek, inkább elsüllyesztik azt, de a kapitány főbe lövés terhe mellett kihirdette, hogy nem tűri a lázadást, ám mindenki tudta, szíve szerint ő is ezt tenné. A flottillát sohasem győzték le. Most sem fogjak, fogadkoztak egymás közt. 

A hajó magán viselte az elmúlt évek csatáinak nyomait, de mindezek ellenére harc és üzemképes volt, hiszen a sérüléseket amint mód nyílt rá, mindig sikerült kijavítani A magyar legénység mind dunaparti legényekből állt. Komaromi, szigetközi, pesti, délvidéki, tolnai fiúk mind képviseltették magukat. 

....s ott ült most a matróz, várva a hajnalt, mélyen beburkolózva gondolataiba, vastag hosszú kabátjába. Nem sejtette, hogy délvidéki falujukra néhány napja rátörtek a rácok. Fogalma sem volt arról, hogy a szerb szomszédai, akikkel eddig békében éltek eddig a magyarok, most emberi mivoltukból kivetkőzve mit tettek a falu magyar lakosságával, csak hogy megszerezhessék a magyarok vagyonát, házait. Nem hallotta, hogy a védtelen asszonyok meggyalázása közben, azok ordítva gyalázzák a háborút, átkozzák a régi királyokat, kik beengedték a rácot magyeri földre. Nem hallotta a gyermekek rémült zokogását haláluk percében, ahogy a rácok a falhoz csapdostak a csecsemőket, miközben az idősebb gyerekekkel a tőrjeik végeztek. Nem látta az aggok rémült tekintetét, miközben az égre néztek fel a magyar Istenhez imádkozva segítségért, de az ég néma maradt akkor is, mikor dorongokkal verték agyon őket rendre, s a koponyák reccsenésének hangja törte meg csak az utolsónak maradottak imáját. A Duna, nem vitte el hozzá e szörnyű hangokat, de az ég felsajdult, mert nincs aljasabb, s kegyetlenebb árulás, mint amit ember elképzelhet. Pedig hányszor intették az angyalok a magyart, vigyázz, mert a rác hátba szúrja a saját anyját is, ha attól egy tallért is remél, láttad mi volt a rácjárásnál 1704-ben,  láttad mi volt '48-ban... s hol volt ekkor még 1944, s hol voltak még a '90-es évek délszláv háborújának népirtásai?? Reguláris magyar haderővel szemben nem vitézkedtek sosem, orvul pufogtattak rájuk csupán, hősiességük kimerült az árulásban, a gyengék, oltalmazottak, gyermekek, asszonyok ellen elkövetett rémtettekben. Bizony a hajón a hajnalban elmélkedő matróz  nem látta, ahogy az angyalok  könnyeztek akkor, mikor azzal szembesültek, hogy magyar szülők ivadéka megtagadta gyökereit, nevét, őseit, vérét,  s szerbebb lett a szerbnél, kutyább a kutyánál, vérengzőbb a veszett farkasnál, hogy bizonyíthassa lojalitását az új hatalomnak, önnön kezével szúrta le az apját, s lökte folyóba redves csizmájával rugdalva az anyja még ki sem hűlt halott testét, s maga tett lángkakast szülői házuk zsúpfödelére. Egykori barátainak nevét lajstromba vette, s az uj hatalom puskacsöve elé terelte állati röhögéssel vérben forgó szemekkel gyalázva a magyarokat. Nem tudta, hogy új urai, kiknek talpát tetteivel fényesre nyaldosta, soha nem fognak rá szerbként tekinteni, ám a magyarok örökre kiírták a nevét a nagy magyar Almanachból, s magyarok Öreg istene bosszúból magját szakítja a renegátnak, kinek utódja nem lévén, neve elporlik majd az idő kerekének mázsás súlya alatt, s nem marad utána semmi, és senki. 

A hírek kósza foszlányai a közeledő veszedelemről csak-csak eljutottak a szétesőben levő hadparancsnokságra, ahol riadóztatták a flottilla megmaradt hajóit is. 

...1918. Október 31.-én a monitorra orvul rátámadtak a szerb martalócok. A szárazföldi tüzérség tette a dolgát, de a mozgásban levő hajót nem tudták eltalálni. A lövedékek a hajó mellett csobbantak a vízben. A gyalogság viszont eszeveszettem szórta a golyóbisokat, melyek lepattogtak a monitor páncélzatáról. Csak arra kellett ügyelni, hogy a gellert kapott lövedék nehogy valakiben kárt tegyen. A hajó legénysége felvette a harcot, s állta a dühödt támadások sorozatát. A monitor lövegei jól ülő válaszcsapásai nyomán el-elhallgattak a szerb ágyúk. Érzékeny veszteségeket okozott az S.M.S. KÖRÖS a rác csürhének, s vértől tocsogott a Dunának partja, s a föveny csak úgy itta a vörös ragacsot, s a folyó messzire mosta a beste gyilkosok vérét. A hajó lövegei a part felé köpték a halált, tarackok dörögtek, géppuskák kelepeltek, s húst téptek a golyók, testek hullottak élettelenül a földre. Sűrű köd ereszkedett a Dunára, a lövések mind bizonytalanabbá váltak mindkét oldalról. Majd abba is maradtak, elszórtan csattant fel egy-egy dühödt lövés a part felől. A nagy ködben az orrukig se láttak a matrózok. Egyszer csak megrázkódott a hajó. Hirtelen megállt, éles hangot hallatva. Mindenki tudta, a hajó zátonyra futott, s megfeneklett. Több órai próbálkozás után sem moccant meg a hajó. Balszerencse. A folyó is inkább apadó, mintsem áradó volt. A kapitány dilemma elé került. Ha felszáll a köd, a mozdulatlanságra kárhoztatott hajót a franciak vezette szerb tüzérség módszeresen belövi, s akkor vége a dalnak. Leszabadulni nem lehet a zátonyról. Egyet tehet a kapitány, amíg mód van rá. Amíg lehet, becsülettel, esküjükhöz híven harcolnak, s ha kilátástalanná válik a helyzet, elhagyják a hajót. A köd leple alatt legalább a legénységet lehet menteni. Másnap délig folyamatosan tűzpárbajt vívott a hajó a parti szerb tüzérséggel. A hajót több találat is érte. Noha egyik sem volt végzetes, a hajó továbbra sem tudta magát leszabadítani a zátonyról. Mikor már nem volt több remény, a kapitány nem habozott, kiadta a szívbe markoló parancsot: "Hajót elhagyni!" A legénység némán siratta a hajót, s könnyes szemmel húzta a mentőcsónak lapátját mindenki.....A hajót elhagyó legénység némán tette a dolgát. Hangtalanul belül zokogva búcsúztatták a hajót. Csak az érzi át ezt a fájdalmat, aki átélt már hasonlatost...
A KÖRÖS monitor.

A hajót később a jugoszláv hadsereg megkaparintotta, MORAVA néven szolgálatba állította, de soha nem ért el vele számottevő eredményt. A második világégés során 1941-ben a szerb legénysége elsüllyesztette, nehogy a bevonuló magyarok újra harcba vethessék. A hajótestet később kiemelik, s BOSNA néven a Horvát Királyság szolgálatába áll, ám 1944-ben egy aknatámadás következtében a Száván Bosanski-Novigrad-nál a hajó újra elsüllyed. A háború után a rácok újra kiemelték, de annyira rettegték a szellemét, hogy azt inkább szétbontották..

Így múlt el a dicsősége a Monarchia, s őfelsége egyik legkitűnőbb monitorjának, s csak az emléke, a szelleme maradt az utókorra, mely elől majd fél évszázadig titkolták még a dicső flottilla létét is, a megnyert csatákról nem is beszélve. Az egykori kapitányok, matrózok réges-rég az égi tengereken, folyókon feszítik a köteleket, s élő utódaik pedig büszkén düllesztik ki mellüket, ha véletlenül valahol felmerül őseik, s a monitorok neve....

Az S.M.S. KÖRÖS, mögötte az S.M.S. LEITHA monitor Ruszcsukon 1916-ban.


Oly sok monitor eltűnt, alámerült, feldarabolásra került. Emléküket még annál is hevesebben próbálták eltüntetni az utóbbi évtizedekben. A hős legénységét ugyanúgy. S ezrek, tízezrek halálhörgése is rég elcsendesült már. A feledés, hiba, mert a szörny újra erőre kaphat, s ki elfeledi mit is várhat, mi is a sorsa a magyarnak, az könnyen az ellen, s annak kollaboránsai áldozatává válhat! Ne feledje hát senki, "-Nem mindenki van velünk, ki magyarul is beszél!"

Áldja meg a magyarok Öreg istene a hősöket, a flottilla büszkeségeit, a monitorokat, köztük a KÖRÖS szellemét is, amely él még az emlékezetben, a magyarok, s a rácok emlékezetében is, vagy dicsőséggel, tisztelettel, vagy rettegéssel gondolnak reá!

(S.Cs.)


Kelt: 2020.év Magvető havának 12.-ik napján