2018. december 9., vasárnap

"Kiscsónakom lenn a Duna vizén" -Fizess!!!

Nem egyszerű a horgászok élete mostanság. Szinte minden éven változik valami szabályozás, s szegény horgász csak kapkodja a fejét, hogy lépést tartson a változó világ öles ugrásaival valahogy. Megváltozott a törvény néhány évvel ezelőtt. Újra megtanulni a halfajokhoz tartozó méret és fajlagos tilalmi szabályozást. Aztán jöttek a vizek, a természetes vizek újra kiosztásai, melyeket követni, kié, melyik folyóág, ma sem egyszerű feladat. S szinte már ismét ekezdtek letisztulni a felkavart vizek,  megnyugodott mindenki, mire berobbant az új ötlet, a horgászkártya. Szigetköz nagyrészén használhatatlan, ugyanis térerő hiányában csak egy darab műanyag, semmi más. De gondolom az ország többi határmenti térségét járó horgászok véleménye ugyanez. Az egyesületnél pedig pont az ellenkezőjét mondták a meghirdetett egyszerűbb és gyorsabb engedélyváltásnak a jövőjéről.



Szinte el sem csitultak azok a képzeletbeli hullámok a víztükrön, mikor döbbenten álltunk, s állunk az újabb változás előtt, amely így karácsony közeledtekor ismét felborzolta a kedélyeket.

2019. január elsejétől Szigetközben, a horgászathoz szükséges engedélyek kiváltásán túl, plusz csónakos "kiegészítő" jegy megváltására kötelezik azon horgászokat, akik csónakból merészelnek horgászni. Ha minden alkalommal csónakból horgászik akkor is, ha csak havonta egyszer ül ladikba valaki vendégként, akkor is.

Elviszi az ár a tagság érdekeit Szigetközben?

Vajon mi célból történik meg mindez? Kis közvéleménykutatást tartottunk Felső-Szigetközi horgászok körében reprezentatív módon. A keserv mellett megmaradt némi fanyar humor is.

Megpróbálni a véleményeket csokorba gyűjteni nehézkes, de nem lehetetlen:

A kérdés így hangzott:
"-Mi indokolja azt, hogy 2019. évtől azon horgászoknak, akik Szigetközben csónakból szeretnének horgászni, 5 ezer forintos kiegészítő jegyet kell vásárolni?"

  • Megfelelő csónakkikötőket, csónak csúzdákat helyeznek el Szigetköz szerte, s ez pénzbe kerül. Ezért.
  • a robbanómotort használó csónakok okozta esetleges környezetszennyezés felszámolásának költségei miatt. De akkor mi van az elektromos csónakokkal, az evezős csónakokkal, a csáklyát használókkal?
  • A kikötött csónakokat ezentúl biztonsági őrség, online kamerarendszer vigyázza a rongálásokat, lopásokat megelőzendően.
  • Plusz díjat fizetnek a rendőrségnek, hogy többet járőrözzenek a vizeken, kiszűrve a tilosban járókat, új csónakos kommandót állít fel a MOHOSZ a rapsicok ellen, s erre kell a pénz.
  • A Mosonmagyaróváron az 5km/h sebességkorlátozással védett szakaszon a nyári időszakban ennek a sebességnek a többszörösével száguldozó Jet Skí-seknek, vízisízőknek ebből az összegből biztosítják a büntetés kifizetését, ha netán méltóztatná őket megbüntetni valaki, vagy megkérdezni, mit keresnek ezen a vízen? 
  • A tengerjáró motorcsónakok (mit keresnek itt a Mosonin??) által keltett majd fél méteres hullámkeltés miatt történő természetkárosodást (vízi madarak tojással, fiókákkal teli fészkeinek elpusztulása okán keletkezett kárt) kívánják ebből az összegből fedezni, s a part kibetonozásával megelőzni hogy több ilyen ne történhessen, a motorcsónakok továbbra is rodeózhassanak a természetvédelem alatt álló szakaszokon is.
  • A folyópart megközelíthetőségét akarják biztosítani, amely a törvény által elő van írva, mert a csúnya újgadagok mégis beépítették a partot, ezért üzemeltetni kívánnak néhány kisebb kompot, amely biztosítja ezen vízpartok megközelíthetőségét, ha máshonnan nem, hát a vízről.
  • De a legesélyesebb az, ha már felső-Szigetközben a Megyei Szövetség nem jeleskedik a telepítésben, ellenőrzésben, szemben az Ásványi ágrendszerrel, ahol bődületes halmennyiséget helyeznek ki évente többször is, ebből az összegből még több halat tesznek oda, hátha a gátakon és a zsilipeken átugrálva felúszik belőlük néhány ide is. 
  • A plusz költség egy részét biztosításra költik, akinek ellopják a csónakját, annak a Szövetség vásárol egy teljesen új két légkamrás motorcsónakot, full extrás felszereléssel, három évig ingyenszervízzel, saját betonozott kikötővel, térfigyelő kamerával a kandeláberen.
  • A megkérdezettek egy része kajakra, kenura, sárkányhajóra, tutajra cseréli a csónakját, vagy egyszerűen csak egy sodródó fatörzsbe kapaszkodva próbál majd horgászni. Az nem tartozik bele a csónakos kategóriába.

Vagy mégsem ez lesz a befizetett pénz sorsa? Hogy ezért nem jár semmi? Na neeee. Beszolgáltatni ellenszolgáltatás nélkül? Kinek mi, s milyen korszak jut eszébe erről?

Kivel történtek egyeztetések ebben az ügyben? Megkérdezte-e valaki a Megyei Szövetséget, a Megyei Szövetség a horgászegyesületeket, azok pedig összegyűjthették-e a tagság véleményét? Aki minket képvisel, az már nem minket képvisel? Kik szavazták ezt meg? Mikor? Volt-e javaslat, ellenjavaslat? Jogorvoslati lehetőség?

Felmerül a kérdés, ha a MOHOSZ vagy a Megyei Szövetség szembemegy a horgászok véleményével (amelyet meg sem kérdeztek), érdekeivel (amely eddig sem volt elsőrendű), akkor hogy is működik a rendszer? Vannak egyesületek, ahol nem nyelik le egykönnyen a fejünk felett hozott szabályozást. Vannak kik hasonló gondolatok mentén megfogalmazták nemtetszésüket, felháborodottságukat. S vannak kik csöndben maradtak. Hangtalanul kiszolgáltatva tagságukat az új szabályok vasszigorának. "Mert bűnösök közt is cinkos aki néma"....

Arról ne is beszéljünk, hogy a területi jegy 2019-től majdnem 12%-al emelkedik a megyében. Azért mert gondolom a jó Isten ennyivel több márnát, paducot, menyhalat, dévért szaporított a természetes vadvizeken.

Tudom, 5000 forintos csónakjegy egy évre nem a világ vége. A 2000 forintos területi jegy emelkedés sem az. sőt, a 2200 forintos műanyag horgászkártya sem vágja taccsra a háztartás költségvetését. Mindösszesen 9200 forinttal emelkedik a sarc, s ezért egy gramm hallal sem kap többet a horgász. Igaz, ha bemegy az ember egy boltba, ezért az összegért ki is hoz valamit. Egy szegény kisnyugdíjasnak, diáknak viszont komoly érvágás lehet ez az összeg is. Így támogatja a szövetség a horgászokat, a horgászni vágyókat, s így népszerűsíti ezt a szép hobbit, amely kezd egyre inkább pénz centrikussá válni itt is... Így lesz a következő évi engedély az idei 24.200 forint helyett 33.400 forint. Ja ez csak a természetes vizekre (GYMS megye folyói) szól. Nincs áremelés. ááá, nincs is.....

Nem sok ez az ötezer forint. De. Itt az elvekről szól a fáma. Mert mit is sugall ez a diszkriminatív szabályozás? Hogy valakik, valószínűleg a csónakot használók több halat vesznek ki a vizekből, mint amennyit feltüntetnek a fogási naplóban, nosza, sarcoljuk meg őket a kollektív bűnösség elvén, hogy ők többet tegyenek be a közösbe. A kollektív büntetés alkalmazása törvénytelen és elfogadhatatlan, jogállamban meghökkentő és tűrhetetlen.

Köszönjük a Karácsonyi ajándékot a MOHOSZ-nak s az "érdekeinket" képviselő/figyelmen kívül hagyó Megyei szövetségnek!
Boldog Karácsonyt!



Kelt: 2018. év Álom havának 9.-ik napján


2018. november 30., péntek

Elvásik az ősz hatalma


November vége meghozta a várva várt esőt, sőt voltak kisebb fagyok, egy alkalommal pedig lucskos nagy pelyhű hó is esett. A későbben kibújt őszi csoportgomba és gyűrűs tuskógomba telepek bizony megsínylették ezt, nagyon sok gomba megfagyott, s enyészetnek indult. Hiába, semmi nem tart örökké, s a gombák amilyen gyorsan nőnek, oly gyorsan romlásnak is indulnak. Elvégzik dolgukat, hisz többségük lebontó gomba, majd dolguk végeztével nagyra nőve először tündökölnek, majd magukba roskadva összeomolva átadják magukat ők is az enyészetnek. S vajon érdemese még november végén, december elején az erdőket járni gombákat keresve? Mindig érdemes. Ha nem is találunk mást, csak elhalt gombatesteket, ismeretlen gombafajok egy-egy elárvult példányát, akkor sem hiábavaló a túra, hisz edzi a testet, s javára válik a léleknek is.

Felemelő érzés feltöltődni a természetben, beszívni az ősz illatát, begyűjteni az erdő hangjait, s jól esik visszagondolni ezekre a pillanatokra a zord téli estéken.

Sok gombával találkoztam így télelőn is. Ismerőssel, s ismeretlennel egyaránt. Sok volt még a gyűrűs tuskógomba telep is egy-egy romlásra ítéltetett tuskó körül. Bizony akadt olyan telep, amelynek a 70-80%-a már nem volt alkalmas a fogyasztásra, így azokat le sem szedtem, s a kevés még gasztronómiai értékkel bíró gomba azonban hazakerült.

Nagy része már a helyén maradt, s csak néhány még fiatalabb, a fagytól megmenekült példány került kosárba
Egy gazdagabb aljnövényzettel rendelkező fagytól védett kis lapályban néhány még éppen fogyasztható őszi csoportgombát, s pár szem potypinkát találtam, így nem került haza üresen a kosár.


Örömömre szolgált, mikor végre egy lefagyott málló kései laskagomba telep után találtam pár darab egészséges példányt is.

Szép példány ő is
Két nappal később viszont igazi mennyei látvány tárult a szemem elé. Akkora kései laskagombákat találtam, hogy először nem is hittem a szememnek. Lenyűgözött a bársonyosan szürkésfeketébe forduló háta, s a méretei. Bizony sosem találtam még ekkora példányt. Szépen megnőtt, olyannyira, hogy frissen ki is rántottuk, s bizony olyan adag volt, hogy el sem fogyott egy evésre. Egy gombászkönyvben olvastam, megnőhet akár 35 centis kalapátmérőre is. Akkor azt hittem hogy ez valami vicc. Ma már tudom, hogy nem az.

A hatalmas kalap alatt a növényzetben nem sokkal kisebb bújik
Néhány nap múlva a több napi esőket követően visszatértem, s a fán hagyott kisebb példányokért indultam. Sajnos ők már nem sokat nőttek a rendkívül csapadékossá váló időjárás ellenére sem, így a közelgő erős beígért fagyos havas idő előtt elhoztam őket is. 



Eztán már csak a téli fülőke megjelenésében bízom, amint enyhül majd a hideg, megjárom az ártéri erdőket ismét.....

Árván megöregedni a folyóparton, egy fa ágán.....

Emlékezetes kép az irtáson


Mosoni Gombász


Kelt: 2018. év Enyészet havának 30.-ik napján






2018. november 25., vasárnap

Menyhalhajsza gunyeccal


Sokadjára foszlik szét a remény, hogy egy hidegfront felrázza a menyhalakat a kora őszi tespedtségből. Sokadjára próbálom mindig szinte más vízen, szakaszon, vajon ott vannak-e már? Van, hogy a borongós hűvös szeles délután ad némi reményt, vagy a forduló északi szél, vagy a nyirkos köd, ám csalóka tünemény mind.

Volt némi gyenge próbálkozása az időnek, s ugyanezen gyenge próbálkozás volt részemről is a menyhalak megfogásának. Az idő múltával azonban kezdtem vizsgálni a legjobb menyhalas pályákat, de a felkínált csalétkek széles repertoárja süketen kushadt a meder alján. Ahogy megjött az eső, megjött az értelme a harmatgiliszta (=gunyec=) szedésnek is. (Na meg a gombaszedésnek, de arról más bejegyzésekben már említést tettem, teszek). Ahogy besötétedik, egy görnyedő alak a házak tövében a fű közül alig pislákoló fejlámpával húzkodja a földbe kapaszkodó vastag gilisztákat kifelé. Gyakori látvány..





Szóval a vastag giliszta. Na az nem hazudtolta meg önmagát. Aki ismer, tudja hogy márnára nemigen etetek ősszel, télen. Csak a csúszóólom, s a vaskos falatok a horgon. Még hogy nem vonzza oda őket?



Márna, menyhal, esetleg harcsa ha van a közelben, előbb-utóbb rácsimpaszkodik az ízletes falatra. Domi, koncér, ponty sem veti meg ha arra jár. Nappal csak a keszegek vámolják a gilut (gunyecot, ahogy errefelé mondják), ám ahogy besötétedik, nem ritka egy bottal egy óra alatt a 8-12 darab többnyire süldőkorban levő 35-45 centis márna megfogása sem. Szegény menyus oda sem fér az asztalhoz. Neki mást ajánlok.


Hanem aztán eljön előbb-utóbb a tőkehalak ideje is. Aki ismer, tudja hogy hosszú évek óta megszállottan kajtatok a menyhalak után szeptembertől májusig. Semmi nem ér fel azzal, mikor egy általam jónak gondolt helyen este sikerül is fogni. Igaz az, hogy megszállottnak, mániákusnak kell lenni, ha az ember menyhalvadászatra adja a fejét. A vad élőhelyének felkutatása, becserkelése, a hosszú türelemmel viselt zord esték, mind-mind menyhalvadásszá edzik a horgászt. Kihívás jó helyre lelni a Lajtán, a Mosonin, az ágrendszerek szövevényes folyóin. Kell hozzá üzemóra.


A sötét csendes folyóparti estéken, ahogy a botvégén nyugvó fénypatron hirtelen táncba kezd, az rögvest izgatottá teszi a horgászt. Lassan elindul a tőkehalak támadása. Először még válogatnak, hisz sokféle táplálék van a folyók medrében, ám később mikor nagyobb csapatokban grasszálnak a kövezések mentén, mindent felfalnak, ami az egyágú bajszuk elé kerül...


A távoli országút zaja összekeveredik a még fákon árván zizegő száraz falevelek hangjával. Az erdő alján nem motoznak a nyáron még oly aktív sünök, egerek. Az estével elmarad a gémek rikácsolása is. A sötét magába fojtja a szót. A víz sem él. Néha loccsan a partszél, hazatérő hód. Az üres sötétségben a gondolatok felkúsznak az ég felé srégen felmutató botspiccekig, melyeken a halvány fénypatronok a csillagokkal próbálnak diskurálni. Összébb húzom a kabátom, jobban a szemembe húzom a sapkát. Golyóvá kucorodom a kisszéken. Szél ellen jó. Vaksötét. Csak a csillagok, s a patronok halovány fénye segít a tájékozódásban. Aprót rezzen a bal oldali, az alsó partközelbe vetett bot vége. Kis mozdulat követi. Csend. Újra beleüt, agresszívabb. Megdermed minden. Lassan a botnyél felé nyúlok, óvatosan a sötétben, hogy idő előtt ne érintsem a botot. Vészjelzés lenne...
A következő beleütésnél bevágok. Szép ívet ír le a patron a botvéggel, valaki küzd a horgon. Ő az, igen. Hamar magamhoz húzom. Nem nagy, de ő az, a tarka bundájú magyar tőkehal. A menyhal....



Lassan elindul minden szakaszon. Adja a menyust a Lajta, adja a Mosoni-Duna, s az Ágrendszerek sem fukarkodnak. A menyhalhorgászok viszont az évek során kikoptak. Hol vannak a régi "szép" idők, mikor fél háromkor már helyet foglaltak a vérmesebb menyhalra horgászók, hogy a háromnegyed ötös szürkületkor, mikor beindulnak a tőkehalak, jó helyen legyenek... emlék már..








Kelt: 2018. év Enyészet havának 25.-ik napján

2018. november 18., vasárnap

Partról, csónakból, díjazva

Soha nem hajolt meg senki előtt. Legfeljebb az utóbbi időkben a gombák kedvéért rogyasztott térdet, hajtott derekat. Néha maradt ideje a vizeket is megfésülgetni, mikor túlcsordult otthon a gombaputtony. Ugyanúgy járta a part menti erdőket, utat törve sokszor a száraz letört kisebb-nagyobb ágak alkotta szövevényben, s lehajtott fejjel fülelve a ropogóan száraz gombaszagú őszi avarban a parton gázolva nyomokat keresett. Nyomokat, ott ahol megriadtak a kishalak, ahol valami rabolt. vízbe dőlt faágak mentét vizslatva, nem mindig mutatkoztak ennek jelei. Az ősz hűlő folyói gondosan elrejtették ezt az avatatlan szemek elől. De neki éles szeme volt, tudta, a sodorvonal mely részén áll lesben az őn, vagy a visszaforgó burvány alatt hol rejtőzhet a csuka. Onnan is csukát szedett, ahol zubogva tört utat a víz, ahol mások szerint a balin se tud két lábon megállni, mert elviszi a sodor. Balint meg sekélyes partszélben fekvő fa mellől kotort ki, ahol csukát, vagy még azt se sejt ott sok horgász. Csak mosolygott ilyenkor bajsza alatt, hamiskásan kacsintva szemével, "Az a szabály, hogy nincs szabály"

A csapadékszegény időszak miatt letisztult víz felfedte titkait, felsejlett a meder feneke, vízbe dőlt faágak szövevényes akadói lettek szégyenlősen csupaszok a látó szemek előtt. Látszódtak a meder fenekén megbúvó egymást ölelő sziklák, lerothadt hínármezők megakadt darabjai, melyek lágyan ringatóztak a víz sodrának muzsikájának ritmusára. Nini! Ott a pár hete beszakított wobbler is, a víz alatti ágon azóta is artistaként kapaszkodik. Egy kis vizes mutatvány, térdig gázolva, sikamlós víz alatti sziklán egyensúlyozva, s végre újra kézben. Semmi baja, kicsit fakult ugyan, de horogcsere és harcba mehet ismét. Ismét.


Ismét lendült a kis pergetőbot, halk loccsanással ért vízbe a csali. Bele sem hajtott az orsóba, csupán a hajtókart fogta meg, mikor azonnal kemény ütést érzett a sodrásban, s e pillanat alatt mintha egy hal alakja is felsejlett volna, de nem akadt meg. Hejj! Nem csoda. Óvatosak, ebben a tiszta vízben igaz, jól látnak a halak, de tudják, őket is jobban látják. Óvatosabbak, vagy maszatolók, vagy villámgyorsak. Ember se jár a környéken, talán ez szerencse is lehet. Nincs még szétdobálva ez a szakasz. Itt nehezebben adja a folyó az őnt mint a Balaton. Ötnél többet huszonöt perc alatt itt még nem fogott. 😅  Sokkal kiszámíthatatlanabb a víz. Van hogy adja a halat, van hogy több száz métereket fésüli a viztükröt, mindhiába. Nem baj ez. Jobban megbecsüli, ha mégis fog valamit.

A második dobás visszajuttatta a csalit a korábbi helyre. Ahogy a felkapókart visszazárta, ahogy beletekert az orsóba, rögvest kemény ütést érzett. A bot hajladozni, az orsó sírni kezdett, szakaszosan adagolva a zsinórt a testes folyami őnnek. A fárasztás minden pillanatát élvezte. Látta a hal minden mozdulatát, reakcióját, kitöréseit. Ilyenkor lehet a legjobban tanulni. Tanulni, hogy is viselkedik a hal a fárasztás során. Nem sietett a fárasztással. A hal minden mozzanatát igyekezett emlékezetbe vésni. A későbbiekben ennek nagy hasznát lehet venni.



A horogszabadítást követően az őn szinte mosolygott visszakapott szabadsága okán megörülve. Villámgyorsan eltűntek testének kontúrjai a tiszta vízben, legutoljára a farkcsapással felkavart sekély vízben eloszló iszapfelhő mutatta hogy volt itt valaki. Pár perc múlva talán el is feledte az egész tortúrát. Kicsit szétnézett a parton. "Mikor vesztették lombjukat a fák?" - mondta félhangosan. Minap még dús lomb szűrte a napsütést, most a mókust, a harkályt is látni, s csak a csupasz ágak meredeznek az ég felé. 


A következő dobásnál a sodorvonal mentén lassan vezetett csalira elementáris erővel vert rá valami. "Csuka lesz ez, nem is rossz", de gyanús az ereje. A sodrásba beállt, alig lehet mozdítani. Még jó hogy tiszta a víz, látni lehet a tettest, ilyet még ő sem látott. Sügér ez a javából, bőven 35 centi felett lehet. Meg se mozdul szinte, vagyis igen, erőre kap, s szinte szák felől menti magát egy fejrázással, kipattan a csali, lassan megy haza a testes sügér. Fotón nem, csak emlékben él a képe. Ekkorát nem látott még. Kilón felül lehetett jócskán.


Majd tíz percig ül a száraz avarban, botját térdére támasztva elmélkedve az elszalasztott halon, melyre élete sügereként emlékszik napok távlatából is. Lassan tápászkodik fel, száraz falevelet söpörve le nadrágjáról. Kipiszkál még egy siheder ragadozó őnt, majd csalit cserélve alsó dobással egy vízbe tört ág mellé lendíti a színes wobblert. Elnehezedve húzza vissza, s egyre erősebb rúgások jelzik, valaki felkapaszkodott a horgok végére. Csukaifjonc vette torokra. Vadul pocsol a part menti sekély vízben. Nehéz megszabadítani a mélyre nyelt wobblertől.




Csónakba szállva egy teljesen más világ kerül szeme elé. Mint csontvázak, merednek rég a mederben fekvő holt fák száraz ujjai, melyek a kis víz miatt most a nap felé nyújtózhatnak csak. Némelyeket rég megfosztottak a hódok kérgüktől is, megcsúfolt torzóik különleges hangulatot adnak a folyónak. Néhány part menti fűzfán leszáradt gévagombák meredeznek. "A kutyamindenit! Korábban kellett volna erre jönnöm, mikor még friss, aranysárga bársonyosan üde volt a gomba. Mindegy is." Alsó dobással lendül a fémkanál. A réz támolygó kimozdít egy-két kisebb, vagy jobb csukát az ágak alól, de komolyabb harc nem pezsdíti fel az öregedő délutánt. Rutinból dobál, minden megfontolás nélkül. Gyönyörködik a part menti galagonya bokrok izzóan vöröses gúnyájában, a lehulló avar megannyi színpompájában, a borostyánnal benőtt vénséges odvas fa rejtekéből kileselkedő mókusokban. Gondolatokba süllyedve észre sem veszi, hogy a törés mentén húzott kanálra valaki ránehezedett. A csónaktól egy bothossznyira látja meg. Egy szem néz vele szembe. Egy fej. De mekkora. Ez egy nagy csuka. Alig fogja csak a horog végét, atyaég, a feje botnyél nagyságú... Kifliformát vet hirtelen a kroki, kicsit reccsen az orsó, de üresen koppan a rézkanál a csónak oldalán, kacsákat riasztva a szürkületben. Kell néhány pillanat, míg felfogja, mi is történt valójában. Meg kell ezt emészteni, hisz nem mindennapi élmény, s nem mindennap találkozik ilyen óriással. legutóbb január első napjaiban történt. Az szinte ugyanaz a koreográfia volt mint ez, csak akkor a gumihal végéből harapott le egy darabot a tettes, amely vastagabb volt törzsben, mint a horgász combja. Kétszer idén elszalad, "No, harmadjára csak meglesz..!"


Hát ekkora csuka is él itt? Nem gondolta volna, hisz olyan motorcsónakforgalom van itt egész évben, hogy még a küsz is messze menekül sokszor. Lassacskán ölelve körbefonja a csónakot az est sötétje.  Mire kigyúlnak a csillagok, partot fog a csónak alja, s csörgő lánccal megkapaszkodik egy part menti fa törzsében.



Reggel nem volt kedve vízre szállni. Ideje is csak annyi, hogy kissé megvizezze a zsinórt, s dobjon párat a csalikkal. Az esti emlékek nyomán rögvest kanállal kezdett, de nem volt érdeklődő. A sokat látott csíkos wobblert rakta fel, na nem azért, mert annyira bízott a fogósságában, hanem inkább csak azért, mert az nem süllyedt olyan mélyre mint a kanál, s az erőteljes sodrás menti vonal alatt sziklák, s azok közé szorult faágak várták a vámot, melyet olykor-olykor megfizetett gumihal, vagy mélyre törő wobbler, esetleg rézkanál ellenében. A dobás jól sikerült. Beletekert a kis orsóba, s egy métert ha húzta a csalit, az máris faágat fogott a mélyben. Mire a méreg elöntötte volna, belehasított a felismerés, a faág nem rúg, nem húzza a zsinórt a dobról!!! 


A test hamarabb tette a dolgát, a gondolatok még messze jártak attól, hogy utasítást adjanak a karnak. Rutinosan eltartotta a küzdő ragadozót az ismert szikláktól, víz alatti faágaktól, s hamarosan szemkontaktusig húzta a csukát. Az, akrobata módon kiugrott a víz fölé, rázta magát, hajlékony tornamutatványokat rajzolt a napnak, majd a következő pillanatban pontosan az épp vízbe mártott merítőszákba ugrott. Csodás reggel. Egy festmény tárul a szem elé. Egy festmény, melyen a színeket az ősz keverte, mely mulandó, akár a hajnali pára, s két nap után nyomát sem lelte már a műalkotásnak, elvitte a színeket az északi szél. 




Néha, mikor még friss az élmény, leírja azt, mások is átélhessék egy részét. Ha van, ki nem jut ki a partra, legalább a sorok révén eljuthasson a folyóhoz, a szavak szőtte horgászzsinóron küzdő hallal találkozhasson, gondolatban harcolhasson néhány ember. Így megy ez már néhány éve. Eljön majd az idő, mikor több lesz az írás, s kevesebb a horgászat, mikor majd jobban berozsdásodnak az ízületek, s nem akaródzik a part közelébe menni oly sűrűn. Vannak, kiket mélyebben megérintettek a sorok, a képek, az az érzés, amely átment a történetekben. Díjat kapott ezért. Elismerést. Más horgászok. értékelték azt, hogy szeret horgászni, hogy szereti a természetet, hogy átad ebből valamit az embereknek, amennyit tud. Talán jó példát adott sokaknak ezzel, hogy szeressék a természetet, éljenek vele, ne csak benne, s legfőképp ne ellene. Valamilyen büszke érzés töltötte el. Kissé feszengett, hisz akárhogy is, nem szokta meg sosem, hogy sok szempár szegeződik rá, hogy frakkba kényszeredett néhány pillanatra, virtuálisan. Természetszerető, s irodalmár ősei büszkén tekinthetnek le rá, hogy nem tartotta meg magának azt, mit kapott, s megosztotta azt másokkal. Eszébe jut a szempár. Csak az az egy. Az, amely szembenézett vele az előző este a víz alól éppen. Üzenni akart valamit...


Mosolyog a bajsza alatt, őszülő szakálla mozdulatlan ajkait rejti, s némán mond köszönetet, kacsintó szemével üzeni a horgász, köszöni a természetnek, a folyóknak, erdőknek, mezőknek, gombáknak, s halaknak, köszöni az olvasó értőknek, kik megértik fél szavát is, megtisztelve érzi magát, s büszkén feszít mosollyal arcán a többi díjazott (Attila, Barnabás és Zsolt) mellett...










Kelt: 2018. év Enyészet havának 18.-ik napján








2018. november 11., vasárnap

Betemet a gomba


Értelmet nyer a szállóige, hogy "kaszálni lehet". Mikor nem elég egy kosár, s nincs annyi edény, amelyet nem lehetne gombával teleszedni. Milyen kár hogy nem egyenletes az eloszlás. A potypinkagomba, vagyis a gyűrűs tuskógomba mint a fű. Szinte minden tuskón az irtáson, szinte minden föld alatt húzódó gyökérzeten szárba szökken... S mennyi, de mennyi gomba válik az enyészeté.... A mai ember nemigen gombászik. Bolyongásaim során, amely a város határában történt többnyire, nem találkoztam emberrel, s ember nyomát (levágott gombatönk) is csak néhol fedeztem fel. Valljuk be, a mai emberek jórésze többnyire a csiperke gombát ismeri csak, s a boltban kapható termesztett fehér golyóbisokat fogyasztja, esetleg laskát esznek még, szintén termesztett változatban. Talán érdekesnek vélik páran a bejegyzést, s talán valaki kedvet kap közülük ennek a bejegyzésnek a hatására gombát szedni....



Óriás potypinka (Gyűrűs tuskógomba / Armillaria mellea)

Még nem öregszik (Armillaria mellea)

Ritka, nem szapora, ám igen ízletes a nyár-fagomba (Lentinus tigrinus). Idén ettem először belőle, s meg kell mondjam, igazi erdei íze van, a fiatalabb példányok zsengék, ám az öregebbek rágósabbak lehetnek, ha kevesebb hőkezelést kapnak. Nagyon örültem neki is, végre, van egy kis szín a fajok közt, mert az irtást teljesen a gyűrűs tuskók kezdték uralni....

Nyár-fagomba, ízletes, ehető faj (Lentinus tigrinus)

Folyók mentén belebotlok a ritka, ám rendkívül ízletes gyapjas tintagombába (Coprinus comatus) is. Nincs szívem leszedni, csak fotózom....

 Gyapjas tintagomba (Coprinus comatus)

Roskadozó kosarakkal izzadva a hajnali párás erdőben caplatok kifele az erdőből súlyos teherrel kezemben. Nem merek szétnézni, félek, találok még, s nem tudom hova tenni. Szemem sarkából így is nagy telepeket fedezek fel. Na majd holnap visszajövök értük....

Hát akkor hajrá, dolgozzon a kisbicska

Mégis belebotlok kifele az irtáson a csemegébe. Eddig nem találtam még ilyen későn, ilyen színben. Feketehátú kései, vagy más néven téli laska (Pleurotus ostreatus). Akkor is leszedem. Még ha kell is kipakoljak a kosárból potypinkát, akkor is. Háta igazi Black Velvet, feketebársony...

Tele tál, teli kosár, de akkor sem hagyom itt a friss laskát (Pleurotus ostreatus)...


8-10 kg gyűrűs tuskó (Armillaria mellea), két kilónyi feketehátú laska (Pleurotus ostreatus)

Egy nap találtam egy fát. Láttam, gomba volt rajta. Valaki leverte a majd 70 dekányi laskát róla. De nem vitte el. Sajna ott öregedett meg a fa alatt. Kérdem én, ha valaki nem ismeri a gombát, miért teszi tönkre? Tipikus. Nem ismerem, letöröm, felrugom... pffff. Én leszedtem volna, ha időben meglátom...

6 kilónyi vigasz (Armillaria mellea)

Lepketapló (Trametes versicolor)
Szerintem az erdőjárók mindegyike találkozott már a lepketapló gombával (Trametes versicolor). Enni nem ehető, de gyógyhatású teát készítenek belőle.

3 kg felett (Armillaria mellea)
November. Jönnek elő a téli gombák. Eddig nem ismertem, de egy ismerős felhívta a figyelmemet a téli fülőkére (Flammulina velutipes). Most még csak fotóztam, ha érdemes mennyiséget találok belőle, leszedem....

Szép színezetű a téli fülőke (Flammulina velutipes)

kissé ragacsos a kalapja

Hogy több mint 45 kiló gyűrűs tuskót vittem haza majd 10 napon belül? A többit nem nagyon számoltam, de összesen talán megvolt a fél mázsa is. Hát, igen. eszembe jutott, kiülök a helyi piacra, s eladom, ám sok a barát, ismerős, kik szeretik a gombát, inkább nekik kedveskedtem a mennyei  erdei étekkel. 

Mosoni Gombász



Kelt: 2018. év Enyészet havának 11.-ik napján



2018. november 6., kedd

Villámpeca a Majki II-es tavon


Megbújva a tölgyek ölelésében, a Vértes lankái mentén. Nem túl messze az Eszterházy család egykori majki vadászkastélyától, ott ahol a kamalduli néma szerzetesrend is működött, három tó láncolata illik bele a csodás színű enyhe novemberi hajnali tájképbe. Talán a szerzetesek foglalkozhattak itt haltenyésztéssel, míg fel nem oszlatták a rendet. Sok-sok éve gyalogtúráim mindig erre vezettek Oroszlányból Várgesztes, Kőhányás felé. A fák megnőttek, új irtások keletkeztek, de a hely hangulata megmaradt húszonsok év távlatából is.


Nem először adatik meg, hogy elkísérhetem apukámat a majki II-es tóra horgászni. Először csak az emlékekben sejlik fel, hogy is néz ki a tó, a part, a környék. A majki I-esben fiatalabb koromban a haverokkal fürödtünk is. De itt a következő víz. Vagyis itt kell lennie... valahol..... A pirkadat sűrű köddel takarja el a tájat, nehéz meglelni a főútról a lehajtót.


A kelő nap nagyokat harap a nyirkos de szokatlanul enyhe ködbe, amely lassan, de biztosan fogy. Mint a tejszínhab a puding tetejéről, amely egy éhes gyerek elé kerül. A ritkuló köd végre engedi, hogy szétnézzek a csodálatosan rendben tartott néhány hektáros tavon, s környékén. Látszik, gondos kezek kezelik a tavat, s környékét, szigorú szabályokat alkalmazva, betartatva.

Itt-ott pontyugrás, hajnali süllőrablás töri meg a vízfelszínt, rajzol karikákat a víz színére. A tüsik rablása a fényváltással elenyész, a pontyok ugrása viszont szaporodik, főként az akadók mentén. Klasszikus fenekezőhorgászat, csalitüskével. Etetés csak annyi, ami a kosárba elfér. Így is van esély. Sokáig csak kisebb keszegek tologatják a kosarat, egy-egy kárász vagy dévér ránt bele hirtelen a zsinórba, ám egyik sem akad.

Alig kilenc előtt alig észrevehetően rezzen a jelző, felugrik a zsinóron eddig nyugodtan tespedő gumi kutyafül, s feszül is a zsinóron, akár a régi időkben a ruhaszárító műanyagcsipesz. A bevágás ül. A halat el kell tartani a bokrok, vízbe dőlt faágak elől. Nem nehéz, nem óriás. Szépen küzd azért. Kitör jobbra is, balra is. Kisebb köröket ír le. Mint a tó felett a közeli kecskédi repülőtérről felszálló Cessna kisrepülőgép.


Hamarosan a szákban pihen a pontyocska. Nem túl kövér, két kiló forma, esetleg kicsit fölötte van. Jó három hónapot kihagytam a békéshalazásban. Most ez is megvan. Sőt! Majki II-es kipipálva!


Milyen csodás helyen fekszik a tó.... Majd minden évben legalább egyszer megfordulok itt. Legközelebb talán pergetek is....







Kelt: 2018. év Enyészet havának 6.-ik napján