A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ponty. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ponty. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. augusztus 17., péntek

Horgászat Bokodon


A Vértes és a Bársonyos közt elnyúló lankák. Milyen békés világ! Megbújva a dombok ölelésében néhány kisebb település, erdők, s szántók váltják egymást az utak mentén.... Pusztavámtól Bokodig terjedő hatalmas méretű legelő. A Kisalföld legkeletibb része, a lankákká szelídült Vértes nyugati nyúlványai közt. Ott folyik az Által-ér. Bokodnál megduzzasztva az Öreg-tó, s a duzzasztó mögött az igazi nagy víz, a messze földön híres Bokodi-tó. Mellette évtizedekkel ezelőtt épült meg az akkor még szénnel fűtött erőmű. A turbinák hűtéséhez víz kellett. Nagy mennyiségben. Szén az volt. Noha a bányákat bezárták, maradt még szén. Márkushegyen még 100 millió tonna. A víz viszont ott volt egy kis patak formájában. Az Által-ér, mely a Vértes mentén indul Dunáig tartó útjára. A felduzzasztott tó kissé változott az évek során, ahogy változtak a vizet érő, s lényegében azt befolyásoló külső behatások is.

Megálmodták az erőművet, s a völgyet egy gáttal zárták el. 1961-ben beindult az áramtermelés, s mellékesen Bokod és Oroszlány távhővel és melegvízzel való ellátása. A patakot fel kellett duzzasztani. Így duzzadt az Által ér hatalmas tóvá, s tekintélyes 160 hektáros vízfelületéhez helyenként nagyobb mélységek is társultak. A télen sem befagyó tó évtizedek óta horgászparadicsommá változtatta a térséget, súlytalanná téve azt a szót hogy horgászszezon, ugyanis ez folyamatos lehetőséget biztosított a helyieknek az ősi hobbi míveléséhez. A tó mindkét oldalán tekintélyes víkendházas övezet alakult ki, s a tavon megszülettek a cölöpökön álló házak, a stégek. Némelyik majd 100 méterre a parttól a vízen helyezkedik el, s a bokodi oldalon vannak amelyeket csak csónakkal lehet megközelíteni. Az egyszerű tákolmánytól a sokmilliót érő téliesített fullextrás luxusstégig itt mind megtalálható. A lényeg  a melegvizes tó. Ehhez hasonló csak a jóval kisebb tatabányai hűtőtó, a százhalombattai hűtőtó, valamint a paksi melegvizes kifolyó volt hasonlatos. Néhány éve a széntüzelésű erőmű fazúzalékkal, sőt szalmabálákkal való tüzelésre állt át, majd közel egyidőben az utolsó magyarországi mélyművelési bánya, a Márkushegyi bányaüzem bezárását egy évvel túlélve az erőmű is leállt. A tó megszűnt hűtőtó lenni, s nyugdíjba vonult, s azóta úgy éli életét, mint egyszerű tó. A víz innentől kezdve telente befagyott nagy szenzációt keltve a hazai bulvármédiákban, ám a helyiek erre csak legyintettek, miközben az itteni élővilág évtizedek múltával visszazökkent a "normál" kerékvágásba.



A '90-es évek elejétől sokat horgásztam a tavon. Saját stégünkön bő két évtizedig, vendégként más stégeken, vagy gyakorta zúzmarás zord teleken a melegvizi befolyónál, ahol novemberben, decemberben is habzsolt a harcsa, evett az amúr, a süllő, a kárász, ponty.....

A hónap elején alkalmam nyílt vendéghorgászként eltölteni három napot egy stégen, s horgászni, csak horgászni, kicsit elrugaszkodva a folyóktól egy immár természetesebben élő tavon. A cél a békéshalazás volt. A ragadozó halaknak ezúttal békét hagytam. Klasszikus fenekezős horgászatot terveztünk. Etetés áztatott kukorica és búza reggel és kora este egy-egy kisvödörrel. Felszerelés egyhorgos csalitüskés variációk. Pop-up-ok, ízesített gumikukoricák, pelletek. Csakúgy mint másfél hónapja a Balatonon. Csak az eredmény volt más.... Egészen más.

Frissen fogott kárászok konyhakészen
Másabb, mint nálunk a Mosoni. Itt nem veri fel a természet csendjét a motorcsónakok zaja, az abban terpeszkedő napszemüveg mögé bújt részeg, vagy beszívott újgazdag csürhe vonyítása, nincs jet-skí, amely bemossa a vizicsirke fészkét a partmenti nádasból a vízbe, s hullámokat is csak a szél formáz a víz színén. Itt legfeljebb elektromos motor hajtja a ladikokat, vagy a jó öreg izomerő. Alig loccsan. Az evezőlapátok ütemesen érnek a vízbe kis burványokat hagyva maguk mögött. Még a gém sem ijed el a bokor mellől a part közelében, pedig igencsak közel jutok. A halak is jobban tűrik a hagyományosan meghajtott csónak siklását a tó tükrén. A hajnali nap sugara izzadtságcseppet csillant meg homlokomon, mire a csónakkal kikötök, s rögzítem azt egy vaslánccal. Ez a leghangosabb momentuma az egész mutatványnak. Megvan minden napra a reggeli és az esti testmozgás. Rá kellett jöjjek, hogy szeretek evezni. De tényleg. Kifejezetten élveztem, s vártam a következő alkalmat, hogy vízre szállhassak. Valóban megbántam, hogy nem hoztam legalább egy pergetőbotot, a felismerés mélyen hasított belém. Gyorsan másra tereltem a gondolataim, elhessegettem a kínzó felismerést, hogy hibáztam.

Az egyik botot a stéggel szemben a meder közepe felé 70 méterre rögzített bója elé, míg a másikat a partszél felé egy bokor elé a sekély vízbe vetettem be. Botgörbítős, orsóvisíttató kapásokkal jelentkeztek a halak. A kapások közvetlenül a friss csónakkal történő etetéseket követve fél órával jelentkeztek reggel és a kora esti alkonyban. Napközben dél körül is volt egy-két próbálkozó. A nappali órákban a belső mélyvízből testes  60-90 dekás kárászok jelentkeztek szakmányban. Őket kikerülendően felhagytam a kosarazással s a dara vízbe juttatásával, maradtam csak a sima csúszóólmos szereléknél, a csalitüskés végszereléknél. Sikerült is szelektálni a mohó kárászokat így.

Csodaszép egészséges

Amint elcsendesedett minden, támadásba lendültek a pontyok és az amúrok. Bennem marad a kép, ahogy a feeder karikába hajlik, s az orsóról sikítva száguldanak a zsinór méterei! A bevágás, a harc, mely először csak azért folyik, hogy ne nyerjen több zsineget a hal... Nem kapitális méretűek, de azért megsüvegelendően szép darabosak a tettesek. A pontyok mind 50 centi körüliek voltak, s közülük a legszebb, a legnagyobb 53 cm volt faroktőig. Nagy részük pikkelyes töves volt. Erősek, egészségesek, komoly harcosok..

fain zsákmány, 3 kg-s átlagsúlyban...
Az amúrok. Klasszikus hirtelen erős kapással jelentkeztek, majd gyenge ellenállást követve vad kitörésekkel, olykor a stéglábak alá való befutással, vagy bokor alá húzással, előke (fonott) rágással jelentkeztek. Ők is szépek, 49-60 cm közöttiek voltak. Már amelyeket sikerült megfogni. Volt amelyik csak 55 centi volt hosszra, de majd kétszer vastagabb, erősebb mint a 60 centis társa. S igen jól láttak, látták a merítőt, a stéglábakat, mindent, amely megriasztotta, vagy esetleges menedékkel láthatta el őket. Sosem volt gond, a fék tökéletesen be volt állítva, megakasztott hal csak ritkán szabadult, az is legfeljebb az akasztást követő másodpercekben, ha a pici horog nem jól akadt.

Jön a zivatar
8-as és 10-es Owner pontyozó  horgokat és 10-es csalitüskét használtam. Az erősebbik feeder boton 30-as GBN zsinórral, a gyengébbiken ugyancsak GBN zsinórral, de csak 25-össel szálltam harcba. 20 centis fonott előkét használtam, a kosár és az ólom csúszóra volt szerelve. A lágyabb Soft pelleteknek nem sok hasznát vettem, a kishalak leszopogatták a tüskéről, mielőtt a nagyobbak odaértek volna. Esetenként a tüske mellett a horogra könnyen oldódó mézes pufit tűztem. Nem sok jelentőséggel bírt, hacsak nem jobban megemelte a csalit az aljzattól.

Megy a zivatar
A három nap alatt fogtam annyi amúrt, mint még életemben összesen ennyit soha. A bokor alól, s a mélyvízből egyaránt. A pontyokra sem lehetett panasz, nem volt ritka, hogy a megakasztást követve rögtön 30-35 méter zsinórt is lehúzott némelyik, mielőtt megállíthattam volna. A végletekig harcoltak, próbára téve a lágyabb és a keményebb szinte matuzsálemi korú (10 évnél idősebb) feederbotjaimat. Azok nem okoztak csalódást, tették a dolgukat becsülettel, ahogy eddig is. Ezért sem cserélem le a feedereket félévente mint mások, akik évente 2x cserélnek botot, mert épp az a trendi, s az újabb mindig többet tud alapon nem akarnak lemaradni a száguldó vonat utolsó kocsijának ajtajába kapaszkodva, balgán azt gondolva hogy mindig a vonaton lesznek. Nem, előbb utóbb valaki lerugdalja őket onnan, s akkor lesz nagy pofára esés..... Szóval. Ugyan, haggggyuk má'!!! Nyilván haladni kell a korral, de ésszel, s nem szabad feledni, hogy ami bevált, azt nem feltétlenül kell a sarokba tenni pókhálófogónak..

Bothajlítók
Az öreg rezgőspiccesek tették a dolgukat a tavon is, noha folyóhoz vannak szokva, faja volt, ahogy "akklimatizálódtak"! Hitetlenkedés fogadta őket, hisz -"Ezeket a rőzsevesszőket megropogtatják ám itt a halak!"
Szerencsére ez nem következett be, s az öreg harcosok tiszteletet vívtak ki maguknak az erősebb botok, s az idősebb horgászok körében is, miután számtalanszor bizonyították rátermettségüket a harcok során!


Nem ő volt az egyetlen C&R
A csalik közül a mézes gumikukorica, illetve a chilis tintahalas-polipos pop-up volt a legeredményesebb, de amit kipróbáltam, szinte mindennel lehetett halat fogni. Évekre szóló élmények. Nem igaz az, hogy a Bokodi-tóban nincs már hal, hogy oda a régi dicsősége. Ezt bizton állítom. Igaz, hogy a folyó az én igazi játszóterem, de ha lesz lehetőségem visszatérek még a Bokodi-tóra, s újra megmérkőzöm lakóival, talán majd a ragadozókra is marad időm.







Kelt: 2018. év Újkenyér havának 17.-ik napján


2018. július 31., kedd

Hejj Dunáról fú a szél

Tekintetek
"Térképeken megrajzolták! Ez itten kérem a Magyarország! Az iskolákban megtanítják, ez itten kérem Magyarország" ( katt / Bikini) 

Megannyi rejtett kincse vár még felfedezésre, itt is van mindjárt Felső Szigetköz, mely újra és újra lenyűgöz. S mióta nincs halászat, hal is jobban akad. Mert akad. S ha jól akad, megakad. Ha megakad, itt is marad egynémely a szákban. Van ki hazajön, ám többségük a vízben vigyoroghat tovább. Jövőre is legyen mit fogni. S ha valaki feltenné a kérdést, hova mennék legszívesebben horgászni, a válasz nem lenne kétséges, SZIGETKÖZBE!!! Hova máshova? Mindenkinek a maga környezete a legszebb, ahhoz ragaszkodik, s ha tud, azzal él szimbiózisban. Kinek a helyi kavicsbányató, esetleg egy kis hegyi patak, kisebb tározó, tórendszer, folyó, vagy folyórendszer, lényeg az, hogy megértsék egymást a természettel, az élővilággal. Így van ez rendjén, s én örülök, hogy részese lehetek a természetnek, nem csak úgy odaestem valahová a földre, hanem igen, megpróbálok együtt élni vele, s megérteni őt, megérteni egymást, ez itt a cél. Persze vannak buktatók, hullámvölgyek, melyeken át kell lépni, magunk mögött kell hagyni, hogy megmaradhassunk azon az úton, amelyen elindultunk, amely jó irányba vezet.


Valódi peca, sikerekkel, olykor csalódásokkal, de mindig örömmel és felszabadultsággal. Az utóbbi időben mintha mázsás súly kötötte volna kezem, rozsdás láncokon súlyos vasgolyók próbáltak visszafogni, s alig bírtam a halakkal is.




Nem láttam, nem éreztem, nem hallottam merre vannak, oly súllyal nyomott a teher, hogy vállaim megrázva le kellett vetnem a koncot. Felszabadult érzés lerázni a láncot, s hagyni ott, ahová leesett, egye a rozsda, a rothadás, váljon az enyészet martalékává...

Öreg Duna ág 
Darabosabb szilva


Milyen vidám és színes is lett így a világ. A halak pedig mintha tudták volna ezt, tömegével ostromoltak. Eddig kerültek, mintha valami álruha lett volna rajtam, s nem ismertek volna fel. Egy-egy kósza keszeg, néhány kismárna... más nemigen jelentkezett. De most, most, hogy levetettem kopott mocskos zsírfoltos szürke köpenyegem, most aztán bátran kopogtattak....S mekkorák tették tiszteletüket....

Sütnivaló szilvák
Horoghajlítós csaták, megállíthatatlan méteres vadpontyok szabadítottak meg a felszerelés egy részétől a hinarasba törve, kagylópadra húzó iszonyú márnák, a fárasztott 30 centi körüli szilvaorrúra lecsapó méteres csuka, mely kiröhögte a keszegező matchbotot,... a hajnal neszei, a hattyúcsalád közeledése.....Ágasról letépett feederbotok, iszonyatosan recsegő, síró, zokogó orsófékek, mind-mind azt üzenték, hogy : "Isten hozott!" S egyedül álltam a parton, egyedül, álltam ott mint Keoma, egyedül, csak egyedül ahogy a folyó szeret látni, utánfutó nélkül.

S köszöntöttek a megfogott csodás méretű egészségtől kicsattanó erejük teljében levő halak.

C&R márna 3 kg körüli
Mennyi élmény. A lerázott kolonc, mely gátját szabta az akaratnak, s próbálta elhitetni a maga korlátolt beszűkült celláját színes világnak, csak egy rossz álom, mely időleg rám telepedett, melyet egy mozdulattal elsöpört a pirkadat, mely felnyitotta szemeim, s egy mély, de nevetéssé váló sóhajjal szabaddá tett. Igaz az, bizonyos, hogy egy korlátolt elme sosem arathat diadalt a kultúra, s a pallérozottság felett. Esetleg egy ideig visszafoghatja azt gyötörve-próbálkozva, ám ahogy a dühöngő áradatnak sem áll ellen egy rozoga palánkgát, így itt sem ülhetett győzelmi tort a sallang, mely csak egy giccses mellékletként próbált egy remekmű mellett helyet foglalni, reménykedve a felemelkedésben, ám eleve kudarcra ítéltetve menthetetlenül sikertelenül. Oly jó győztesen a szirten állva kiáltani a szélbe, hogy szabadság, miközben a szél pirosítja az arcot, s nevet rám fentről az égbolt! Erről tehát ennyit.

Ő is C&R, kicsit nagy....

Maradt még oly sok csodás, egyedül járt helyem, mely nem került napvilágra, s bizony ontja a halat.  Jóleső érzés egyedül megküzdeni az őshonosokkal. Nem zavartatva, csendesen, nyugalomban, figyelő madárszemektől kísérve csak. ...

3 kg felett kicsattanóan egészséges az ágvízből

Napi kvóta, bő 44-45 centis ágvizi potyeszok

Ehető Fűz-fagomba 

Még egy dunai
Szóval, kalandra fel, horgászbot a vállra, kalap a fejre, füttyszó és madárdal, csivitelő fecskék, vidám nyár, halak....


Utóirat:
Köszöntök minden kedves olvasót, régieket, újakat, a kezdetektől velem tartókat, az egyszer-eyszer benézőket a 100. bejegyzésemmel! 
🎂




Kelt: 2018. év Áldás havának 31.-ik napján

2018. június 8., péntek

Nádi pontyok és lidércek - Szigetközi kalandok 4.

Előszó:
Eltelt azóta több évtized is. Sok-sok nyár, a maga csodás hajnalaival. Akkor még a horgászat nem a márkás felszerelések ajnározásáról szólt, s tudtunk halat fogni, nem is keveset az egyszerű felszerelésekkel, természetes csalikkal is, horgászvideóról csak a "Horgász a pácban" című film főhőse jutott eszünkbe, mást nem ismertünk, mert nem is igen volt. Az egyetlen megjelenő horgászújságban pedig reklámot is csak keresve, s alig találtunk. El se igen jutott hozzánk a lap. Az élményeket magunk éltük át. Mennyire más volt minden. Mégis volt hal. Mintha csak tegnap történt volna:.....

Alig várta a vakációt. Végre eljött az utolsó tanítási nap az iskolában. Reggel az elsőnek érkező osztálytárs legfontosabb dolga volt krétával felírni a táblára az utolsó betűt, hogy értelmet nyerjen az a szó, hogy VAKÁCIÓ!. Senki nem törődött aznap a tanórákkal, kivéve azokat, kik még az utolsó pillanatban reménykedtek abban, hogy felelhetnek a jobb jegy, illetően néhányan a bukás elkerülésének reményében. Nekik görcsös volt az utolsó délelőtt, amely vagy vidám könnyedséggé, vagy még inkább kínzóbb teherré vált számukra a délutánra, attól függően, aznap hogyan teljesítettek. "-Holnaptól enyém a világ! Porosodhat az iskolatáska szeptemberig is!" - gondolta a legény. Az iskolából kiözönlő gyereksereg oly hévvel futott ki az ódon épület falai közül, hogy talán azt még Zrínyi kitörő vitézei is megirigyelték volna Szigetváron. Hazaérve a fiú ízlelgetni kezdte a szabadság kenyerét. Rögtön érezni is kezdte a változást, hisz délután nem kellett a jó időben az íróasztal felett görnyedni, s tanulni keservesen az unalmas, senkit nem érdeklő tananyagot. Apja figyelmeztetése rántotta egy kicsit vissza a valóságba! "-A szünidőre feladott kötelező olvasmánynak nekiállni hasznosabb minél hamarabb, míg benne van az agy a tanulásban, s jobb hamarabb túlesni azon a pár könyvön!"
Hijj a teringettét, ennek a fele se tréfa!!! Oda az édes szabadság, olyan ez mint a világosi fegyverletétel, lám az iskola keze hazáig elér, bele se kóstolt még a nyárba, s máris az íróasztalhoz láncolnák, bezárva őt If várába Monte Cristo grófjaként.... Apja valamit megláthatott a legény elsavanyodó ábrázatán, mert a szigor eltűnt az arcáról, s odasúgta fiának halkan, hogy az édesanyja ne hallja a konyhából, hogy a következő nap hajnalán horgászni készül, s a legény, ha úgy gondolja, akár vele is tarthatna.... Itt a felmentő sereg! Hát hogy a ménkűbe ne! Apja a szobából kilépve csak annyit mondott még, hogy a könyvek várhatnak, messze van még szeptember, de elfeledni nem szabad a feladatot!

A várakozás izgalma hamar álomba szenderítette, s a kora nyári hajnal pikk-pakk eljött, az éj csak vagy két horkantásnyira vette át a stafétát a naptól, s máris pirkadni kezdett. Korán érkeztek a tó mellé. A nádas itt-ott megzörrent, madarak mocorogtak álmukban. A csillagok kezdték fényüket veszteni, mikor egy-egy halk, de komolyabb halak loccsanását is lehetett hallani a nádszigetek közti sekélyebb víztükrök irányából. A zseblámpa fényében az éjjeli lepkék keresték egymás társaságát, mígnem a bőregerek hozták a frászt a legényre, kik a lepkék közé csaptak le olykor a lámpát tartó kezétől pár centire elsuhanva. "- Az anyátok ne sirasson, de megijedtem!" -szaladt ki a legény száján.

"-Ide világíts, ne a vízre!" Édesapja erős üvegbotokat rakott össze a zseblámpa fényében. "-Erős bot kell ide fiam, erős zsinórral, horoggal. Az itteni halak nem viccelnek, hamar a nádba törnek, s csónak nincs hogy utánuk menjünk, meg kell őket most időben állítsuk. Hanem itt van két szelet kenyér, szedd ki a belét, kicsit vizezd be a kezed, kezdd el gyúrni, nesze egy kis vaníliás cukor, a spajzból szedtem ki, anyád tudta nélkül, ebből gyúrj hozzá egy keveset, jobb illata lesz."

Gyúrta is a legény becsülettel, majd belegebedt. Perceken belül elfáradt a marka is. "-No ha ez így megy szeptemberig olyan szorításom lesz, hogy az iskolában mindenkinek elkékül majd a keze ha megszorítom, nagyobb is lesz a becsületem!"- gondolta.

Apja egy kisvödörböl savanyú szagú kukoricát szórt pár marékkal az alig tíz méterre levő nádfal széléhez, s a nád fal vége mellé, szétterítve azt vagy két négyzetméternyi területen, ahol elmondása szerint befordul a hal. A kukoricaszemek sörétként záporoztak a vízbe, hangjuk felverte a csendet, pár pillanatig a savanyú kukorica orrfacsaró szaga is megülte a part mentét. A békák itt is, ott is felébredtek, s monoton brekekézéssel köszöntötték a pirkadatot. Pára kezdett lebegni a tó felett, fátyolként lebegett kissé a víz felett, lenge táncot járva, ahogy a tó felől lassan a nádas felé libbentek. "-A lidércek! Ilyenkor válnak láthatóvá, mikor az éjjel elfárad, nem tudja tovább bújtatni őket, a nappal viszont még nem érkezett meg, hogy a zsombékba zavarja az éjjel tündéreit!" -súgta halkan az apa hamiskás mosollyal a szeme sarkában. Bár a nap még aludt, hamar világosodni kezdett.  Egy dolmányos varjú tűnt fel a nádas felett, s vadkacsa vezette ki halkan pár napos fiókáit az egyik nádnyiladékból. Cserregő nádiposzáta kezdte el köszörülni érdes reszelős hangját, s nyomában megéledt a nádas népe is. Hattyú úszott ki egy nyiladékból, szárcsa páros sietett a túlsó nádas felé sűrű fejbólogatással. A legény édesapja két botot csalizott fel. Az egyik horga mellé cipőgyárból származó "fonott zsinórra" kukoricaszemet fűzött, míg a másikra trágyagilisztát tűzött. Ugyanez a "fonott zsinór" szolgált előke gyanánt az amúrozásnál, melyeket a nád friss hajtásával, vagy zsenge zöldborsó hüvelyével csalizva szokták lépre csalni. A kukoricát a nádfal melletti fordulóhoz, míg a gilisztát a nádfal elé vetette be az apa. Karikajelzöket tett a botok első és második gyűrűje közé. -"Spanosra kell azt állítani, mert a hal hamar beszaladhat a nádba, ahogy koppan a karika, nem szabad késlekedni a bevágással mert csúfot tehetnek ám velünk!"

Olyan gyorsan megvirradt, hogy észre sem vették. Kapás nem jelentkezett ez idő alatt. A legény szemére álomból szőttek fátylat a lidércek, néha keveredett is már az álom a gondolattal, s csak a friss reggel egy-egy hűvösebb fuvallata térítette magához a legényt. Jajj de becsukódott volna pedig a szemhéja, ragadt volna össze a lidércek szőtte álomlepel, de nem engedett a csábításnak, szemeit alaposan megdörzsölve szétnézett.  Semmi mozgást nem látott, csak a nádirigók könnyed súlya alatt hajladoztak a nádszálak.  Az egyik botot az apa kicsévélte, s helyette finomabb, kétrészes Germina botot rakott össze, melyen kisebb orsó, s parafadugóból faragott úszó volt felszerelve. A legény mindig is jobban szeretett úszózni, egyrészt gyakrabban volt rajta akció, másrészt apja egyre többször bízta rá az úszós pecát, s ettől a legény valódi horgásznak érezhette magát, s büszke volt akkor is, ha csak pár keszeget, vagy egy-két kárászt sikerült fognia. Az álmosság egy kettőre szertefoszlott.

Az apja most azonban nem gilisztát tett a horogra, hanem a kenyérgyurmából, ahogy nevezte a polentából kért egy darabot. Szépen rágyúrta azt a horogra, amelynek épp csak a hegye kandikált ki kissé, s még a szára sem látszott. Az apja tanácsa szerint a legény a nádfal elé lendítette a szereléket alsó dobással, vigyázva, ne engedjen nagy zászlót a szereléknek, mert az még fennakad a nádason, s bizony ha onnan kell lerángatni, a ramazurira elmegy minden hal a környékről. Megesett ezért, hogy a szerelék kissé távolabb ért vízbe a nádfaltól, az etetés szélére. Sebaj. Az éhes hal ott is megleli, nyugtatta magát ilyenkor a fiú. Egyszer egy mocsári teknőst is fogott, de a szabadúlás óta a páncélos óvatosabb, s csak távolról fél szemmel lesi az úszó hegyét a hajnali pirkadat fényét magába szívva egy zsombékon kinyújtózkodva. Biztos benne van még a horog szúrós emléke.

S valóban, az éhes halak megtalálták lassan a csalit. A vaníliás kenyér illata mágnesként vonzotta a halakat. Először csak apró remegés futott végig a kis parafaúszón, s piciny körgyűrűk indultak el az úszótól minden irányban. Kicsit megmerült, majd ismét mozdulatlanná vált az úszó antennája. "-Figyelj fiam, ott a kárász, most ízleli a csalidat! Várj a bevágással míg el nem indul határozottabban a hal! -oktatta fiát az apja, miközben nagyot slukkolt a cigarettájába, amelynek egy pillanatra felizzott a parazsa. S úgy is történt, az úszó megindult balra, s lassan, határozottan merülni kezdett az úszó antennája. A legény ekkorra kézben fogta a botot, kizárva a külvilágot csak az úszóra koncentrált, miközben spanosra csévélte a víz felszínén a gyenge áramlástól kissé megöblösödött zsinórt. Az úszó majd egy karhossznyit haladt már, mikor a fiú erőteljesen bevágott, amely szépen ült. Nagyot loccsant a hal, s teljes erejét megfeszítve próbált szabadulni, de az erős felszerelés és a legény eddigre kitanult úszós szakértelme nem engedett, s hamarosan a merítőszákban pihegett a jókora testes kárász. Bizony feszítette a legény mellét a büszkeség. "-Igazi aranyhal!"- mondta vidáman, s valóban, az első napsugarak arannyá változtatták a hal pikkelyeit. A lidércek varázslata ez. Egy pillanat múlva a hirtelen fénysugár eltűnt, a kelő nap egy ködfelhőt húzott álomtól meggyötört álmos arca elé.




"-Ha ma csak azt ehetném amit fogtam, nem kopna fel az állam! Bár van mikor éhen maradnék, de ez a nap most más!" -mondogatta magában, s egy halvány mosoly jelent meg szája szegletében. Némileg lazábban, bátrabban horgászott ezután, hiszen már bizonyított, van hala. A következő fél órában egyre másra jöttek a kilós, fél kilós kárászok, mígnem abbamaradtak a kapások.




Kisvártatva A nap nagyot nyújtózott a horizonton, álmosan, ásítozva köszöntötte a reggelt. A tó felett kisebb párafoszlányok jelentek meg, s lassan a nádasba vesztek. Mintha bemenekültek volna a sűrűbe "-Mennek má' az éjjeli lidércek aludni!"-Súgta a legény az apjának.


"-Ki is zavarták a nádból a pontyokat, nézd, a halak az etetés szélén vannak, ott túrnak, látod hol jönnek fel az apró buborékok!" Mire ezt az apja kimondta, aprót rezzent, majd hangosan koppant a fenekezőbot karikája, s apja máris bevágott, jó halat fárasztott. A ponty erősen hajtogatta az üvegbot spiccét, ám néhány kör és kitörés után hamarosan a szákban nézett csodálkozó szemekkel a jó két kilós pikkelyes. "-No fiam, ez jó kis harc volt, figyelj a botodra míg beírom a halat a fogási naplóba, résen légy, ezek a pontyok nem egyedül korzóznak itt!"




Gombócot érzett a torkában a legény, hisz egyedül kell megbirkóznia a hallal, ha most jön, míg az apja elfoglalt. Nincs segítség. Előremeredt a székben, teste ösztönösen megfeszült, s várta, történik e valami.

Apja látta, ahogy a nádas mind közelebb mozgott az etetéshez, s biztos volt abban, fia pontyot akaszt hamarost. Szándékosan bíbelődött mindennel, húzta az időt, hisz szerette volna, ha a gyerek megfogja végre az első nádi pontyát. Egyedül. Az ő segítsége nélkül. "-Jaj csak bírjam ki hogy nem segítek neki! Muszáj!" -mondogatta, s csitította magát. Hirtelen azt vette észre, hogy a gyerek a kisszéken összerezzent.

A legény észrevette, hogy az úszó emelkedni kezdett, majd elfeküdt a víz tetején. "-Nocsak. Mi a fene. Ki tréfálkozik velem?" Az úszó a fekvő helyzetből alig 45°-os szögre állt csak vissza, s határozottan elindult a nádas nyiladéka felé. A bevágásba belerecsent az orsó, s majd kitépte a botot a legény kezeiből a hal. De az nem engedett, ösztönösen tudta, hogy ki kell vezetni a nádfal előtti kapuból a halat, vagy különben integethet neki, ha betör a rengetegbe. A hal megindult a nádsziget másik sarka felé. A legény meg volt győződve róla, hogy a napkelte elől elmenekült lidércek még nem pihentek le, hanem hosszú ujjaikkal a halba kapaszkodva segítették azt őellene, s húzták a pikkelyest be a zsombék alá. "-Hát rajtam nem fogtok ki bitangok!" -mondta félhangosan, s keményített a féken, majd pumpálni kezdte a botot. Belesajgott a válla s a karjai is az erőlködésbe. "-Hejj, ha minden reggel ilyen edzésben leszek, ősszel mindenkit két vállra birkózok a suliban!"- ötlött az eszébe.



A megakasztott hal csapott egyet a farkával, hangos loccsanással küzdött az alig méteres vízben, felkavarva a meder fenekéről az iszapot, amely ott gomolygott a csatamezőn.... "-Tyűű de szép ponty!!!"-kiáltott fel a legény izgatottan. Még két kitörés, s a hal engedni kezdett, s sikerült párszor megpipáltatni, azaz rákényszeríteni, hogy harapjon a levegőből. Eszébe jutottak apja tanácsai, aki szerint ilyenkor megszédül a ponty, s látványosan veszt az erejéből. A ponty még egyszer összeszedte viszont az erejét pipázás után is, megijedhetett a merítőtől, mert hirtelen kitört, meglepve ezzel a legényt, kinek egyik kezében a merítő, a másikban a bot volt, s félig guggolt testhelyzetből kellett ismét harcba szállnia a hallal. "-Hogy az anyád...!" - csúszott ki a száján, s apja erre elmosolyodott fia háta megett. Látta, a horog jól akadt, a hal nem fog elmenni, tudta, hamarosan szákba lesz, s büszkévé tette, hogy sikerült átadnia fiának azt a tudást, amelyet ő kapott egykor az apjától messze innen egy folyó partján. A legény már-már azon volt, hogy segítséget kér az apjától, de a büszkesége nagyobb volt, mintsem hogy erre több gondolatot is áldozott volna.

A ponty végre a szákban volt. Teljesen elkészült az erejével. A legény az izgalomtól remegő kézzel lihegve, örömtől kivereslett arccal fordult apja felé, s mutatta a nagy halat, amely jócskán három kilós ponty volt. "-Hejj ha ezt anyunak elmesélem!"

Alig várta, hogy hazaérjenek, s beszámolhasson édesanyjának a nagy halról. A kárászok fogásának emlékét csúnyán elhomályosította a nagy ponty mely időközben az emlékekben majd kétszer nagyobbra duzzadt, s a lidércek elleni harc. Édesanyja mosolygott, a testvérei irigykedve tekintettek rá, majd anyja kiábrándító, ám mégis gyengéd szavai rántották viasza a valóságba, miközben az ebéd főzésével bíbelődött: -"Lidércek nem léteznek! Honnét veszed ezt? Apád megint csak bolondít! Na. Eridj kezet mosni!"



A fürdőszobából épp akkor lépett ki az apja. A legény összeszedte magát, s félve kérdezte meg:
-"Megyünk e holnap is?" Azt hitte, apja nem hallotta a kérdést, mert nem is válaszolt neki. Csaknem gondolja azt, hogy ezzel le van tudva a nyár? Bánta is hogy megkérdezte. Lehet korai volt. Apja fáradt, s délután munkába megy. Lehet hajnalban fel se kel. Lehet a testvéreivel is foglalkozni kell, lehet nekik talált ki valamit. Kár volt megkérdezni. Bánta is. Ki tudja mikor lesz még egy ilyen alkalom? Ezzel a gondolattal lépett ki kézmosás után a fürdőből, mikor apja elé állt. Az apa félszeg mosollyal bajsza alatt csak ennyit mondott neki válaszul:
"-Ha jó lesz az idő, pirkadatkor kint leszünk lidérclesőbe, de most menj, segíts anyádnak, s ha kedved tartja délután egy keveset olvasgass!"


Utószó:
Majd 30 év távlatából is elevenen él bennem a közös tavi horgászatok minden pillanata, melyet nemhogy egy novellába, egy könyvbe se tudnék besűríteni. Talán nem is akarom. Egy kis szeletét mutattam meg itt csupán az átélt élmények sokaságából az apáknak, s a fiaknak, kik olvasták e sorokat, kikben felébrednek az emlékek, vagy majd csak eztán válnak emlékekké a közeljövő horgászélményei...







Kelt: 2018. év Napisten havának 8-ik napján


2017. szeptember 2., szombat

Virrasztás a stégen

A nap sugarai meredeken érték a kis házat. Az árnyék lassan mozgó torz alakja felfalta az öregedő délutánt, miközben rákúszott a nádasra. A félsziget, amelyen a kis ház állt, csak egyetlen fűzfák szegélyezte keskeny úttal csatlakozott a parthoz. A keskeny út majd százötven métert tett meg a parttól a tó belseje felé. A kis félsziget alig száz méter hosszú és ötven méter széles volt. Partját nád szegélyezte. A szigeten állt a kis ház. Pici konyha, mellette kis szoba, két tetőtéri kis szoba, egy széles tornác, s körülkerítve kis placc, melyen épp elfért egy szalonnasütő, egy kerti hinta, asztal, s néhány szék. A ház közvetlenül a parthoz épült, mindössze három méterre. Onnan tizenöt méterre nyúlt be a náddal szórt öböl felé egy kis fa stég. Ott edződtem, mikor kézi erővel a 15 kilós kalapáccsal vertünk le 3 méteres akác cölöpöket mélyen a víz alatti földbe. Nem kellett nekünk konditerem, meg ilyen-olyan porok, fehérjeturmixok......pfffff..... Hogy eltorzult azóta a világ....

Kis ház a szigeten

stég
Állt is a stég mint a cövek. Egy autót is megbírt volna. Ott ültünk apámmal. Szó ritkán esett. Az alig méteres vízben a gyenge szél hullámokat rajzolt a bevetett úszók köré. Nyugalom. Milyen jó is volt ott ücsörögni. Eltelt azóta több mint húsz év is talán. Várni a kapást, s beszélgetni. Akkor már elkerültem otthonról. Nem volt még mobiltelefon, ritkán volt alkalom szót váltani. Jól esett ott gubbasztani az apró faszéken. Néha mozdult valami a vízen, s apám ilyenkor lelkesen mutatta, -" Nézd, ott jön a szárcsa! A hattyúk is fiókákat úsztatnak. Amott a cserregő nádiposzáta! Tavasszal sok volt a mocsári teknőc is, kiültek napozni a zsombékra reggelente. Ott túr a ponty! Ott néhány nagyobb halnak kilátszik a hátuszonya, kijönnek a 25 centis vízbe is, itt sok a táplálék. Ott fordult a csuka! Látod?"

Én csak csodáltam a természetet, apám természetszeretetét. Akkoriban nem is értékeltem igazán ezeket a dolgokat. Hogy elmentem mellettük....... Mai fejjel másképp látom az egészet.
A sziget belseje felé esett a kis füves "kert"
Lassan erejét vesztette a nap, elköszönt a világtól, vöröses ábrázatával elbújni készült a nyugatra levő lankák mögött. Ekkor a halak is mozgolódni kezdtek. Itt is, ott is kisebb nagyobb gyűrűket rajzoltak a víz felszínére. Egy nádfal sarkát előzőleg kemény kukoricával és búzával etettük meg. Erős üvegszálas bottal, erős zsinórral, feltolós úszóval szerelt felszereléssel horgásztunk. Néha így is megtéptek a halak. A csali sokszor vaníliával  ízesített kenyérgyurma, vagy egyszerű áztatott kemény kukorica volt. A kenyérgyurma a horogra formázva feszített oly módon, hogy a horog hegye épp csak kilátszott. Gilisztával csak kora tavasszal próbálkoztunk. A nádas épp megremegett. Apám megbökte a lábam csendben a kezével, s halkan súgta: -"Ott jön a ponty, nézd hogy megdönti a nádat! Most csendbe kell lenni, mert óvatos, s hamar visszabújik a nádtorzsak közti útvesztőbe, s ha oda visszafut, jó ideig ki se jön!"
Volt aszályos nyár, mikor horgászni nem volt érdemes :(
S valóban, a nádszálak vad táncba kezdtek, mikor elhaladt köztük az éhes hal. Egy darabig néhány buborék jelezte hogy az etetésre talált, majd az úszó megemelkedett kissé!
-"Figyelj! Fogd kézbe a botot! Itt nem lesz idő pepecselni!" Szólt mellettem apám, s mire ezt kimondta, az úszó megdőlt, majd elindult a nádfal mellett a nyiladékba, bóbitája lassan merülni kezdett, (de nehéz is volt ezt türelmesen kivárjam) mikor az úszó bóbitája elmerült, akkor bevágtam. Az üvegszálas Germina bot azonnal meghajlott, majd megkezdődött a harc. A fék keményre volt állítva, hisz nem sok lehetőség adódott a fárasztásra, a nádas miatt. Az első feladat mindig az volt, hogy a halat el kellett tartani a nádastól, aztán a bal oldali nádcsomótól, ismert akadóktól....Néhány kör, kitörés után az alig két kilós pontyocska a merítőszakban pihegett. - "Engedd vissza fiam, kicsi ez!"
Édesapám bográcsost főz
Először nehezen értettem, miért kell elengedni ezt a szép pontyot. Nekem nem tűnt kicsinek, s nagyon örültem annak, hogy megfoghattam, hiszen évente alig néhány alkalommal jutott időm horgászni, s nem mindig akadt hal. Fájó szívvel kérdeztem, hogy nem-e tarthatnánk meg mégis, mire apám azzal nyugtatott, hogy úgyis jón majd nagyobb, csak várjam ki a végét. Ekkor kissé megnyugodva visszacsúsztattam a halat a vízbe. A közeledő estét a megjelenő denevérek jelezték, meg a tűz, melyet közben apám rakott, s miközben ropogva égett az akác, apám elkészítette a nyársakat a szalonnasütéshez. Közben őriztem a botokat. Az úszó aprókat remegett. Apám a partról látta, s szólt, ne siessek a bevágással, varjak míg elindul az úszó, kárász lesz. Igaza volt. Szép fél kiló körüli kárászok gyűltek a szákban, míg a tűz parázsra égett. A csepegtetett kenyeret és a sült szalonnát kinn a stégen a botok mellett fogyasztottuk el. Soha nem ettem olyan jóízűen. A botoknak addig a halak is békét hagytak. A nap alábukott a nyugati fertályon, s szürkévé mosódtak lassan a nádfalak is.
Édesapám halat fáraszt
Kárászt fogok
Behozza a szél a halakat az öbölbe
A közeledő este miatt az egyik botot apám fenekezőre cserélte, s a nád friss felső hajtását fűzte fel a horogra, amely mintegy méteres fonott zsinórra volt kötve.

Ennek története van. Öcsém kicsi volt még, s hogy ne unatkozzon a gyerek, csináltam neki egy kis tutajt. A tutaj néhány száraz ágból, törzse frissen tört nádból állt, s frissen hántolt fűzfavessző szolgált kötözőanyagként, vitorlát pedig újságpapírból kapott. A kis tutaj majd 10 méteres pórázon rángatózott damilból, hogy ha elviszi a szél, öcsém visszahúzhassa a partra. Egy darabig eljátszott vele, majd  egyszer csak sírva jött, hogy valami nagy halak szétszedték a hajót és eszegetik a darabjait. Na gondoltam nyakleves lesz ezért a füllentésért, biztos tönkretette a játékot, s hogy mentse magát kitalálta ezt a mesét...

Átlagos délután
Rádöbbentünk azonban hogy igaza volt. Az éhes amúrok a nyári melegben megérezték a frissen eltördelt nád illatát, amely a tutaj egy részét alkotta, s megették a hajó törzsét!!! Még láttuk is a mutatvány véget....Hát innen a nádleveles ötlet!
Ide bikaerős botok kellenek
A horgot apám a nádlevéllel egy másik nádfal mellé dobta. -"Itt járnak be az amúrok, figyelj, mert könnyen megtréfálhatnak!" A megállapodás szerint hajnal kettőig én vigyáztam a botokat, s utána váltott le apu, aki koránkelő volt mindig. Rámnehezedett a csend, s a hold is kajánul vigyorgott rám némán a nádas fölött, majd elunva a mókát hamarost ő is alábukott. Éjfélig úgy ahogy elvoltam. Néztem az estét, a kigyúló csillagokat. Sokszor láttam hullócsillagot, volt, amely szinte nappali fénnyel izzott fel a másodperc tört része alatt, bevilágítva a világot, majd eltűnt. Némán. Csak én voltam tanúja utolsó útjának.

Barkát bont a fűz kora tavasszal
De éjfél és kettő közt bizony nehéz volt mindig éberen maradjak.  Ilyenkor semmi nem mozdult, legfeljebb a sünök motoztak kint a nádban. Akkorákat ásítottam, hogy a vízilovak megirigyelték volna ha látják. Még be is könnyesedett néha a szemem, melyet nem győztem eleget dörzsölni hogy ébren maradjak. Úszós szerelékkel világítópatronnal néha fogtam egy-egy testes kárászt a nád mellől, vagy becsúszott néha egy kisebb ponty. Jó volt látni, ahogy a fénylő patron s a vízről visszaverődő fény lassan szöget formázva találkozott, majd csendben, lassan a vízfelszín alá bújt. Ez éberen tartott. Ám a kapásmentes időszakok bizony nagyon nehezen teltek. A család mélyen aludt a parti kis házban. Én meg kint kuksoltam. Hűlt kicsit az idő is. Nem megy a mutató az órán. De soká lesz hajnal kettő. Hal se jön. Csak a gondolatok. Sokat gondolkodtam így. Nem kellett másra figyeljek, csak a gondolatokra. Jó is volt. Akadt idő, mikor elbóbiskoltam. Később öcsém is sokat kiült velem. De itt még kicsi volt. Bent aludt ő is a többiekkel. A meleg házban. Én kint kuporogtam a kényelmetlen kis székén.

Kezdtem elgémberedni. Sosem feledem. Lassan megrezzent a fenekező boton a fehér karika, melyet a csillagok fényében is jól láttam. A szemem sarkából vettem észre csak. Először átfutott agyamon a gondolat, hogy csak a képzeletem játszik velem. De akkor ismét rezzent egy kicsit. Elindult lassan a bot felé. Mint a macska. Gyorsan, ám rendkívül óvatosan kikeltem a székből, s a bot mellé guggoltam. Kicsit engedtem a zsinórt, ne érezze az ellenállást, majd ahogy a karika ismét közeledett a bothoz.... a koppanással egyszerre vágtam be. Az üvegbot karikára hajlott. A megakasztott amúr teste megvillant a csillagfényben, ahogy a megakasztást követően kiugrott az alig méteres vízből, s visszacsobbanva vad harcba kezdett. Az éjszaka csendes semmittevő lusta nyugalma elillant, mintha ott se lett volna. A síró orsó, szépen adagolta a zsinórt, a vadul locsogó hal kereste a magányos nádtorzsákat, hogy köré tekerve a damilt elmenekülhessen. Centiken múlt. Centiken. Lassacskán alábbhagyott a zaj, alig észrevehetően lassult a futás, majd a hal néhány kitörést követően a merítőszakban pihegett. Első amúrom. Büszkén vittem ki a partra, ahol megmérhettem.
A sziget túl feléről stégek, bejárókkal, háttérben a Bokodi erőmű
Kora tavaszi csónakázás és etetés
Hajnali zsákmány
A szívem a torkomban dobogott, mikor felébresztettem aput a "nagy" hallal. Első amúrom, igazából alig néhány kilós volt, de sokáig ő tartotta a rekordot egyéni listámon. Emléke ma is itt van. A nyári éjszaka hangjai, a madarak, a halak locsogása, a halfogás, s horgászat apámmal a régi stégen a kis háznál. A nádi peca csínjának bánjanak kitanulása. S minden más, amelyet apámtól tanultam a horgászatról, a halak viselkedéséről. Ez az, ami később oly hasznos volt folyami horgászataim során is. Emlékek, melyek csak az enyémek. S a kis ház, a fűzfák a parton, a családtagok a hintában, ahogy a partról integetnek. A múlté minden. Nem is ebben az évezredben történt. S mégis, mintha imént lett volna. Mintha ezen a nyáron ültem volna ott a nyári éjszakában, néhány nappal ezelőtt.....







Kelt: 2017. Földanya havának 2.-ik napján

2017. április 6., csütörtök

Térdig tavasz, azaz halak medvehagymában


Egy pillanatnak tűnt csupán. Mintha itt se lett volna, úgy eltűnt. A kikelet úgy eltakarította a tél utolsó maradékát is, hogy nyoma sem maradt sehol, csupán az emlékezetben. Történelemmé formálódott. A természet olyan varázslatot mutatott, amelyre évről-évre rácsodálkozom. Először a hóvirágok tenger serege színezte fehérre az erdőt, majd megjelent a gólyahír is. Aztán medvehagyma bújt elő a száraz avar alól, s a hajlatokban ibolya kéklett szelíden. Közben zöldellni kezdett a folyóparti fűzes. Nem sokkal később barkát fésült ki a szél a fűzek frizurájából. Magában hordozta a tavasz a megújulást, az újrakezdést, a reményt!

Ekkor már a folyóparton talált némelyik este. A víz még nem heverte ki teljesen a január kettős csapását. A vastag jeget, s azt a több száz kormoránt, amely itt "vendégeskedett" a Mosoni-Dunán majd egy hónapig. Ez meg is látszott. A korábbi évek tapasztalataival ellentétben igencsak ritkaságszámba ment a kapás, s a halfogás nem csak nálam, hanem az ismerős horgásztársaimnál is. 
Fázós márciusi bodri

Eljött egy kora este, amikor leesett az állam. A Mosoni-Duna túlpartján egy kisszerszámos halász (táplis) egy óra kitartó hálóhúzogatás alatt kivarázsolt egy négy kilós folyami tőpontyot, valamint öt darab kiló feletti paducot az alig másfeles part menti sávból. Elképesztő. Persze a természetes vizeken tavaly január elsejétől betiltották a halászatot. Aha. Persze. Ja. Öreg vagyok én már papagájnak......Bohócnak meg mégúgy. Annyi mindennel tömik az emberek fejét, hogy hihetetlen, kihasználva azt, hogy az írott szóra sokan még mindig úgy tekintenek, mint valami megdönthetetlen szent és sérthetetlen dologra. Csak azért mert valaki leír valamit, terjeszti, még nem feltétlenül biztos hogy igaz.....

Kisdomi
Horoggal viszont megfoghatatlanok voltak a halak, akkor is, mikor 14-es előkével, 14-es horoggal, 2 grammos úszóval, etetve, finoman úsztatva, pinkivel, csontival próbálkoztam egy visszaforgóban, méteres, másfeles, kettőhuszas mélységben, változtatva az ereszték hosszán. Pár nap múlva sem sikerült néhány csoffadék kis keszegen, kisdomolykón kívül mást fogni. Persze a tavakra járó "sporik" büszkén pöffeszkedve meséltek a napi több darab kifogott pontyaikról, ám engem nagyon nem hozott lázba a mutatvány. Többre becsültem azt a néhány vadvízi keszeget, hisz nekem azok okoztak élményt, mellesleg pediglen a folyó adta az örömöt, nem a "tógazda"! Igaz, én a folyón ritkábban is látok pontyot. Lényegesen kevesebbszer. Hanem aztán rá kellett döbbenjek, a folyón is megváltozott a helyzet....
Medvehagyma, amerre látok
A hónap közepén a Mosoni-Duna egy másik szakaszán próbálkoztam az első hirtelen enyhülés idején, egy fenekezővel feederkosárral etetve, illetve egy sima tányérólmos márnahurkos szerelékkel. Fura a Mosoni-Duna. Alig ötszáz méterrel voltam lejebb, s teljesen más környezet fogadott. Lassú, alig folyó víz, szélesebb vaskosabb szakasz, mederközépen gyorsabb víz. Másfeles, egyhetvenes mély vízben olyan kapásaim voltak, hogy csak kamilláztam. Hirtelen nagy és erőteljes odahúzások, s ment a bevágás, ám luft, és luft. Kezdtem bepöccenni. Az ólmos fenekező egy vastaggilisztát kapott a horogra, az etetőkosaras pedig két szem csemegekukoricát. Ahogy nehezedett a délután, apró csipegetős kapás jelentkezett gilisztára. Bevágás, és két perc múlva már a merítőben pihegett a folyami pikkelyes alig két kilós pontyocska. Egy óra múlva jött a társa, igaz, ő a csemegekukoricára éhezett meg, s súlyban is húsz dekával kevesebb volt a társánál. Örültem, hogy aznap mindkét botom kivette a részét a munkából. Na ide lejövök másnap is, fogadkoztam magamban.
Idei első pontyom a Mosoniból
Nem sokkal később egy óra múlva jött a második

Áradó Mosoni
Ember tervez..... Ám aki folyón horgászik, tudhatja, hogy nincs két egyforma nap. Az enyhülés megfonnyasztotta az Alpok hegyeit, s az esőzések segítségével meghízlalta Szigetköz folyóit. A Lajta egy pillanat alatt jócskán meglöttyent, elérte az első fokú készültségi szintet, s a Mosoni-Duna ennek következtében megsárgult, megnőtt, s tele lett uszadékkal, horgászhatatlanná téve azt. Mivel tavakra nem járok, oda jegyet sem veszek, így beszűkültek a lehetőségeim. Most lenne jó viszont a Balatonon horgászni. Az viszont nincs itt, s idő és lehetőség sem adott arra, hogy leruccanjak. Arra ott lesz az április vége....Azzal kell beérni, ami van. Meg kell keresni a lehetőséget, ami itt lehet a lábam előtt. Ez az egyik alapelv itt Szigetben. Keresni kell a helyeket, a halakat, az utóbbi időben sajnos már a keszeget is. Gyorsan lefuttattam a "biowinchesteren" a szóba jöhető helyeket így árvíz idején, s meg is találtam a megoldást. Örömömben dúdolni kezdtem a Pokolgép egyik feledhetetlen számát: "Tökfej, nem leszek, van belőlük elég...."

Tudtam, hogy Kisbodakon a Kristóf-híd megfogja a vizet, a felette levő ágrendszer pedig többnyire meghorgászható, ha be lehet jutni. Ám most nem lehetett..... 
Na itt se megyek át kocsival

De jó lenne a két sodor közt horgászni....

Szépen kijött a víz a partra
Nem messze a híd felett kinéztem egy helyet, ahol többször horgásztam már. A víz itt is kint volt egy kicsit a parton, de lassú volt és látszólag uszadékmentes. Lesz ami lesz, bedobtam. Miközben lassan öregedni kezdett a délután, pár csokor medvehagymát gyűjtöttem otthonra, amelyek olyan mennyiségben nőttek az ártéri erdőben, hogy zöld szőnyeggé varázsolták a pár nappal azelőtt még fakó avar alkotta aljzatot. Éppen befejeztem a szüretet, mikor szemem sarkából azt láttam, mintha a jobboldali botomat megütötte volna valami. Hirtelen ott teremtem a bot mellett, leguggolva, s akkor érkezett a második ütés. Határozott kapás a vastaggilisztára. Vajon ki lesz az elkövető?-gondolkodtam, mikor erőteljesen meghajolt a botspicc. A bevágás nem is váratott magára, s éreztem, rúg valami a bot végén. Hamar partra segítettem egy csodaszép majdnem kilós szép színezetű márciusi menyhalat! Aznap nem sikerült több kapást kisajtoljak a helyből, de ezt akkor nem bántam.
Méghogy csak novemberben-decemberben fogható...na persze, hiszi a piszi!
Egy kis idő múlva hirtelen berobbant a kikelet. A vizek visszább húzódtak, s egyszer csak zöld lett minden. A madarak szenzációs koncerteket adtak, a vadak is megsokasodtak az erdők alján, mókusok ugráltak vidáman a fák ágain, szürkületkor pedig bőregerek csináltak álkapásokat a bevetett botokon. Bagoly suhant át a víz felett, s a mezőkön kecsesen emelgette hosszú lábait a gólya. Nosza, próbálkozni kell, hátha harcsa is akad a horogra. Egy kiváló helyet próbáltam, vízparton nőtt fűz vízben összegubancolt gyökérzete mellett, ahol majd két méteres a víz, s a folyó is rendkívül megszűkül és mederközépen gyorsul. A sötétedés negyed órájában két hatalmas ütés érkezett az öreg de megbízható Germina üvegbotra, amely nem egy jobb harcsát partra támogatott a léte során. A bevágás viszont nem hozott sikert, a horogról lepucolta a bajszos a vastaggilisztából font öklömnyi csokrot. Na majd máskor talán.
harcsára várva

Gyökérzet elé lógatott csali
Nem kerülhette el a figyelmem a természet ébredése. Udvarló vadkacsák, vadgerlék, az évek óta ugyanott látható szürke gém, a vízre lecsapó küszvágó csér, az éledező, hangosodó békakórus, az őslakos kormoránpár, amely beleillik a környezetbe, s örül hogy megszabadult a télre beköltözött téli rokonoktól. A friss zöld illat, a túlparton óvatosan lépkedő őz, a téli bundát levető foszlott sunyiképű róka...
hullámzó Szivárgó-csatorna


Hajnali keréknyomaim a harmatos réten
Nem is alakulhatott volna szebben a hónap vége, minthogy egy másik helyen próbáljam a nagy sodrás és egy enyhe visszaforgó határán úsztatva a békéshalak megfogását. Csodálatos időben derékig levetkőzve szívtam magamba a nap erejét. S élt a víz. A küszök gyors rángatásokkal tüntették el az úszó vékony narancsszínű antennáját. A mélységet változtatnom kellett. Ekkor kevesebb kapás, ám annál változatosabb volt. Szinte mindegyik halfaj máshogy jelentkezik. A bodorka egy kis csippentést követően lassan lefelé húzza az úszót. A szilvaorrú keszeg éppen egy centit süllyeszt, majd oldalvást indul. A dévér, főleg ha nagyobb, egy pillanatra megtorpantja az úszót a sodrás által történt mozgásában, s lassan a meder közepe felé indul. A paduc két gyors kis rántást követően hirtelen megállítja az úszót. A márna elakadós jellegű kapással mutatja a kis úszón hogy ott van a szeren....és még sorolhatnám. Fontos a gyors bevágás, hiszen hamar odébbáll a pikkelyes, s jót nevet a rozsdás reflexű pecáson.
Domik mindenütt az elsők között érkeznek

Nagyon jó móka az, mikor az ember kiül a folyóra, beetet, s megpróbálja megtippelni, hogy melyik kapást melyik halfaj követte el. Ha sikerült megakasztani, akkor pedig izgalommal várja a horgász azt a pillanatot, amikor bebizonyosodik hogy jól tippelt-e. Na ez az igazi tipp-mix! Ahogy nő a vízparton eltöltött üzemóra, úgy lesz egyre jobb a tipp és a beválás közti arány, bár a száz százalékot sosem éri el, tehát izgalom az marad mindig. Ezen a napon, mikor szinte nyárias volt a délután széles volt a repertoár. Domolykó, küsz, sujtásos küsz, bagolykeszeg, karikakeszeg, szilvaorrú keszeg, bodorka, paduc adta a fogások jó részét. Akadt egy márna is, ám sajna rögtön a kagylópad felé húzott, s az előke ennek áldozatul is esett. Egy csuka is rávetette magát a szerelékre, épp megláttam a kifliben hajló testét, mikor nyeste is a zsinórt. Bezzeg ha lejár a tilalom, eltűnik még a környékről is a piszok....A bodorkák nagy hullámokban érkeztek, ívásra készülnek, hiszen mind kerek hassal dorozsmásan kerültek horogvégre. Legnagyobb közülük 23 centis és 275 grammos volt. 
Dorozsmás vésettajkú
Noha a paduc ívási ideje későbbre datálódik, a kifogott 30 centis példány nászruhás, dorozsmás volt, folyt belőle a tej, holott még csak március vége felé járt a naptár. Az erdőket betöltötte a medvehagyma fokhagymára emlékeztető illata, a fák lombokat kezdtek növeszteni, a sás megzöldült a part mentén, s a madarak élénk részeivé váltak a természetnek. Térdig tavaszban, kacag a kikelet.





Kelt: 2017. év Szelek havának 7.-ik napján