2018. november 18., vasárnap

Partról, csónakból, díjazva

Soha nem hajolt meg senki előtt. Legfeljebb az utóbbi időkben a gombák kedvéért rogyasztott térdet, hajtott derekat. Néha maradt ideje a vizeket is megfésülgetni, mikor túlcsordult otthon a gombaputtony. Ugyanúgy járta a part menti erdőket, utat törve sokszor a száraz letört kisebb-nagyobb ágak alkotta szövevényben, s lehajtott fejjel fülelve a ropogóan száraz gombaszagú őszi avarban a parton gázolva nyomokat keresett. Nyomokat, ott ahol megriadtak a kishalak, ahol valami rabolt. vízbe dőlt faágak mentét vizslatva, nem mindig mutatkoztak ennek jelei. Az ősz hűlő folyói gondosan elrejtették ezt az avatatlan szemek elől. De neki éles szeme volt, tudta, a sodorvonal mely részén áll lesben az őn, vagy a visszaforgó burvány alatt hol rejtőzhet a csuka. Onnan is csukát szedett, ahol zubogva tört utat a víz, ahol mások szerint a balin se tud két lábon megállni, mert elviszi a sodor. Balint meg sekélyes partszélben fekvő fa mellől kotort ki, ahol csukát, vagy még azt se sejt ott sok horgász. Csak mosolygott ilyenkor bajsza alatt, hamiskásan kacsintva szemével, "Az a szabály, hogy nincs szabály"

A csapadékszegény időszak miatt letisztult víz felfedte titkait, felsejlett a meder feneke, vízbe dőlt faágak szövevényes akadói lettek szégyenlősen csupaszok a látó szemek előtt. Látszódtak a meder fenekén megbúvó egymást ölelő sziklák, lerothadt hínármezők megakadt darabjai, melyek lágyan ringatóztak a víz sodrának muzsikájának ritmusára. Nini! Ott a pár hete beszakított wobbler is, a víz alatti ágon azóta is artistaként kapaszkodik. Egy kis vizes mutatvány, térdig gázolva, sikamlós víz alatti sziklán egyensúlyozva, s végre újra kézben. Semmi baja, kicsit fakult ugyan, de horogcsere és harcba mehet ismét. Ismét.


Ismét lendült a kis pergetőbot, halk loccsanással ért vízbe a csali. Bele sem hajtott az orsóba, csupán a hajtókart fogta meg, mikor azonnal kemény ütést érzett a sodrásban, s e pillanat alatt mintha egy hal alakja is felsejlett volna, de nem akadt meg. Hejj! Nem csoda. Óvatosak, ebben a tiszta vízben igaz, jól látnak a halak, de tudják, őket is jobban látják. Óvatosabbak, vagy maszatolók, vagy villámgyorsak. Ember se jár a környéken, talán ez szerencse is lehet. Nincs még szétdobálva ez a szakasz. Itt nehezebben adja a folyó az őnt mint a Balaton. Ötnél többet huszonöt perc alatt itt még nem fogott. 😅  Sokkal kiszámíthatatlanabb a víz. Van hogy adja a halat, van hogy több száz métereket fésüli a viztükröt, mindhiába. Nem baj ez. Jobban megbecsüli, ha mégis fog valamit.

A második dobás visszajuttatta a csalit a korábbi helyre. Ahogy a felkapókart visszazárta, ahogy beletekert az orsóba, rögvest kemény ütést érzett. A bot hajladozni, az orsó sírni kezdett, szakaszosan adagolva a zsinórt a testes folyami őnnek. A fárasztás minden pillanatát élvezte. Látta a hal minden mozdulatát, reakcióját, kitöréseit. Ilyenkor lehet a legjobban tanulni. Tanulni, hogy is viselkedik a hal a fárasztás során. Nem sietett a fárasztással. A hal minden mozzanatát igyekezett emlékezetbe vésni. A későbbiekben ennek nagy hasznát lehet venni.



A horogszabadítást követően az őn szinte mosolygott visszakapott szabadsága okán megörülve. Villámgyorsan eltűntek testének kontúrjai a tiszta vízben, legutoljára a farkcsapással felkavart sekély vízben eloszló iszapfelhő mutatta hogy volt itt valaki. Pár perc múlva talán el is feledte az egész tortúrát. Kicsit szétnézett a parton. "Mikor vesztették lombjukat a fák?" - mondta félhangosan. Minap még dús lomb szűrte a napsütést, most a mókust, a harkályt is látni, s csak a csupasz ágak meredeznek az ég felé. 


A következő dobásnál a sodorvonal mentén lassan vezetett csalira elementáris erővel vert rá valami. "Csuka lesz ez, nem is rossz", de gyanús az ereje. A sodrásba beállt, alig lehet mozdítani. Még jó hogy tiszta a víz, látni lehet a tettest, ilyet még ő sem látott. Sügér ez a javából, bőven 35 centi felett lehet. Meg se mozdul szinte, vagyis igen, erőre kap, s szinte szák felől menti magát egy fejrázással, kipattan a csali, lassan megy haza a testes sügér. Fotón nem, csak emlékben él a képe. Ekkorát nem látott még. Kilón felül lehetett jócskán.


Majd tíz percig ül a száraz avarban, botját térdére támasztva elmélkedve az elszalasztott halon, melyre élete sügereként emlékszik napok távlatából is. Lassan tápászkodik fel, száraz falevelet söpörve le nadrágjáról. Kipiszkál még egy siheder ragadozó őnt, majd csalit cserélve alsó dobással egy vízbe tört ág mellé lendíti a színes wobblert. Elnehezedve húzza vissza, s egyre erősebb rúgások jelzik, valaki felkapaszkodott a horgok végére. Csukaifjonc vette torokra. Vadul pocsol a part menti sekély vízben. Nehéz megszabadítani a mélyre nyelt wobblertől.




Csónakba szállva egy teljesen más világ kerül szeme elé. Mint csontvázak, merednek rég a mederben fekvő holt fák száraz ujjai, melyek a kis víz miatt most a nap felé nyújtózhatnak csak. Némelyeket rég megfosztottak a hódok kérgüktől is, megcsúfolt torzóik különleges hangulatot adnak a folyónak. Néhány part menti fűzfán leszáradt gévagombák meredeznek. "A kutyamindenit! Korábban kellett volna erre jönnöm, mikor még friss, aranysárga bársonyosan üde volt a gomba. Mindegy is." Alsó dobással lendül a fémkanál. A réz támolygó kimozdít egy-két kisebb, vagy jobb csukát az ágak alól, de komolyabb harc nem pezsdíti fel az öregedő délutánt. Rutinból dobál, minden megfontolás nélkül. Gyönyörködik a part menti galagonya bokrok izzóan vöröses gúnyájában, a lehulló avar megannyi színpompájában, a borostyánnal benőtt vénséges odvas fa rejtekéből kileselkedő mókusokban. Gondolatokba süllyedve észre sem veszi, hogy a törés mentén húzott kanálra valaki ránehezedett. A csónaktól egy bothossznyira látja meg. Egy szem néz vele szembe. Egy fej. De mekkora. Ez egy nagy csuka. Alig fogja csak a horog végét, atyaég, a feje botnyél nagyságú... Kifliformát vet hirtelen a kroki, kicsit reccsen az orsó, de üresen koppan a rézkanál a csónak oldalán, kacsákat riasztva a szürkületben. Kell néhány pillanat, míg felfogja, mi is történt valójában. Meg kell ezt emészteni, hisz nem mindennapi élmény, s nem mindennap találkozik ilyen óriással. legutóbb január első napjaiban történt. Az szinte ugyanaz a koreográfia volt mint ez, csak akkor a gumihal végéből harapott le egy darabot a tettes, amely vastagabb volt törzsben, mint a horgász combja. Kétszer idén elszalad, "No, harmadjára csak meglesz..!"


Hát ekkora csuka is él itt? Nem gondolta volna, hisz olyan motorcsónakforgalom van itt egész évben, hogy még a küsz is messze menekül sokszor. Lassacskán ölelve körbefonja a csónakot az est sötétje.  Mire kigyúlnak a csillagok, partot fog a csónak alja, s csörgő lánccal megkapaszkodik egy part menti fa törzsében.



Reggel nem volt kedve vízre szállni. Ideje is csak annyi, hogy kissé megvizezze a zsinórt, s dobjon párat a csalikkal. Az esti emlékek nyomán rögvest kanállal kezdett, de nem volt érdeklődő. A sokat látott csíkos wobblert rakta fel, na nem azért, mert annyira bízott a fogósságában, hanem inkább csak azért, mert az nem süllyedt olyan mélyre mint a kanál, s az erőteljes sodrás menti vonal alatt sziklák, s azok közé szorult faágak várták a vámot, melyet olykor-olykor megfizetett gumihal, vagy mélyre törő wobbler, esetleg rézkanál ellenében. A dobás jól sikerült. Beletekert a kis orsóba, s egy métert ha húzta a csalit, az máris faágat fogott a mélyben. Mire a méreg elöntötte volna, belehasított a felismerés, a faág nem rúg, nem húzza a zsinórt a dobról!!! 


A test hamarabb tette a dolgát, a gondolatok még messze jártak attól, hogy utasítást adjanak a karnak. Rutinosan eltartotta a küzdő ragadozót az ismert szikláktól, víz alatti faágaktól, s hamarosan szemkontaktusig húzta a csukát. Az, akrobata módon kiugrott a víz fölé, rázta magát, hajlékony tornamutatványokat rajzolt a napnak, majd a következő pillanatban pontosan az épp vízbe mártott merítőszákba ugrott. Csodás reggel. Egy festmény tárul a szem elé. Egy festmény, melyen a színeket az ősz keverte, mely mulandó, akár a hajnali pára, s két nap után nyomát sem lelte már a műalkotásnak, elvitte a színeket az északi szél. 




Néha, mikor még friss az élmény, leírja azt, mások is átélhessék egy részét. Ha van, ki nem jut ki a partra, legalább a sorok révén eljuthasson a folyóhoz, a szavak szőtte horgászzsinóron küzdő hallal találkozhasson, gondolatban harcolhasson néhány ember. Így megy ez már néhány éve. Eljön majd az idő, mikor több lesz az írás, s kevesebb a horgászat, mikor majd jobban berozsdásodnak az ízületek, s nem akaródzik a part közelébe menni oly sűrűn. Vannak, kiket mélyebben megérintettek a sorok, a képek, az az érzés, amely átment a történetekben. Díjat kapott ezért. Elismerést. Más horgászok. értékelték azt, hogy szeret horgászni, hogy szereti a természetet, hogy átad ebből valamit az embereknek, amennyit tud. Talán jó példát adott sokaknak ezzel, hogy szeressék a természetet, éljenek vele, ne csak benne, s legfőképp ne ellene. Valamilyen büszke érzés töltötte el. Kissé feszengett, hisz akárhogy is, nem szokta meg sosem, hogy sok szempár szegeződik rá, hogy frakkba kényszeredett néhány pillanatra, virtuálisan. Természetszerető, s irodalmár ősei büszkén tekinthetnek le rá, hogy nem tartotta meg magának azt, mit kapott, s megosztotta azt másokkal. Eszébe jut a szempár. Csak az az egy. Az, amely szembenézett vele az előző este a víz alól éppen. Üzenni akart valamit...


Mosolyog a bajsza alatt, őszülő szakálla mozdulatlan ajkait rejti, s némán mond köszönetet, kacsintó szemével üzeni a horgász, köszöni a természetnek, a folyóknak, erdőknek, mezőknek, gombáknak, s halaknak, köszöni az olvasó értőknek, kik megértik fél szavát is, megtisztelve érzi magát, s büszkén feszít mosollyal arcán a többi díjazott (Attila, Barnabás és Zsolt) mellett...










Kelt: 2018. év Enyészet havának 18.-ik napján








2018. november 11., vasárnap

Betemet a gomba


Értelmet nyer a szállóige, hogy "kaszálni lehet". Mikor nem elég egy kosár, s nincs annyi edény, amelyet nem lehetne gombával teleszedni. Milyen kár hogy nem egyenletes az eloszlás. A potypinkagomba, vagyis a gyűrűs tuskógomba mint a fű. Szinte minden tuskón az irtáson, szinte minden föld alatt húzódó gyökérzeten szárba szökken... S mennyi, de mennyi gomba válik az enyészeté.... A mai ember nemigen gombászik. Bolyongásaim során, amely a város határában történt többnyire, nem találkoztam emberrel, s ember nyomát (levágott gombatönk) is csak néhol fedeztem fel. Valljuk be, a mai emberek jórésze többnyire a csiperke gombát ismeri csak, s a boltban kapható termesztett fehér golyóbisokat fogyasztja, esetleg laskát esznek még, szintén termesztett változatban. Talán érdekesnek vélik páran a bejegyzést, s talán valaki kedvet kap közülük ennek a bejegyzésnek a hatására gombát szedni....



Óriás potypinka (Gyűrűs tuskógomba / Armillaria mellea)

Még nem öregszik (Armillaria mellea)

Ritka, nem szapora, ám igen ízletes a nyár-fagomba (Lentinus tigrinus). Idén ettem először belőle, s meg kell mondjam, igazi erdei íze van, a fiatalabb példányok zsengék, ám az öregebbek rágósabbak lehetnek, ha kevesebb hőkezelést kapnak. Nagyon örültem neki is, végre, van egy kis szín a fajok közt, mert az irtást teljesen a gyűrűs tuskók kezdték uralni....

Nyár-fagomba, ízletes, ehető faj (Lentinus tigrinus)

Folyók mentén belebotlok a ritka, ám rendkívül ízletes gyapjas tintagombába (Coprinus comatus) is. Nincs szívem leszedni, csak fotózom....

 Gyapjas tintagomba (Coprinus comatus)

Roskadozó kosarakkal izzadva a hajnali párás erdőben caplatok kifele az erdőből súlyos teherrel kezemben. Nem merek szétnézni, félek, találok még, s nem tudom hova tenni. Szemem sarkából így is nagy telepeket fedezek fel. Na majd holnap visszajövök értük....

Hát akkor hajrá, dolgozzon a kisbicska

Mégis belebotlok kifele az irtáson a csemegébe. Eddig nem találtam még ilyen későn, ilyen színben. Feketehátú kései, vagy más néven téli laska (Pleurotus ostreatus). Akkor is leszedem. Még ha kell is kipakoljak a kosárból potypinkát, akkor is. Háta igazi Black Velvet, feketebársony...

Tele tál, teli kosár, de akkor sem hagyom itt a friss laskát (Pleurotus ostreatus)...


8-10 kg gyűrűs tuskó (Armillaria mellea), két kilónyi feketehátú laska (Pleurotus ostreatus)

Egy nap találtam egy fát. Láttam, gomba volt rajta. Valaki leverte a majd 70 dekányi laskát róla. De nem vitte el. Sajna ott öregedett meg a fa alatt. Kérdem én, ha valaki nem ismeri a gombát, miért teszi tönkre? Tipikus. Nem ismerem, letöröm, felrugom... pffff. Én leszedtem volna, ha időben meglátom...

6 kilónyi vigasz (Armillaria mellea)

Lepketapló (Trametes versicolor)
Szerintem az erdőjárók mindegyike találkozott már a lepketapló gombával (Trametes versicolor). Enni nem ehető, de gyógyhatású teát készítenek belőle.

3 kg felett (Armillaria mellea)
November. Jönnek elő a téli gombák. Eddig nem ismertem, de egy ismerős felhívta a figyelmemet a téli fülőkére (Flammulina velutipes). Most még csak fotóztam, ha érdemes mennyiséget találok belőle, leszedem....

Szép színezetű a téli fülőke (Flammulina velutipes)

kissé ragacsos a kalapja

Hogy több mint 45 kiló gyűrűs tuskót vittem haza majd 10 napon belül? A többit nem nagyon számoltam, de összesen talán megvolt a fél mázsa is. Hát, igen. eszembe jutott, kiülök a helyi piacra, s eladom, ám sok a barát, ismerős, kik szeretik a gombát, inkább nekik kedveskedtem a mennyei  erdei étekkel. 

Mosoni Gombász



Kelt: 2018. év Enyészet havának 11.-ik napján



2018. november 6., kedd

Villámpeca a Majki II-es tavon


Megbújva a tölgyek ölelésében, a Vértes lankái mentén. Nem túl messze az Eszterházy család egykori majki vadászkastélyától, ott ahol a kamalduli néma szerzetesrend is működött, három tó láncolata illik bele a csodás színű enyhe novemberi hajnali tájképbe. Talán a szerzetesek foglalkozhattak itt haltenyésztéssel, míg fel nem oszlatták a rendet. Sok-sok éve gyalogtúráim mindig erre vezettek Oroszlányból Várgesztes, Kőhányás felé. A fák megnőttek, új irtások keletkeztek, de a hely hangulata megmaradt húszonsok év távlatából is.


Nem először adatik meg, hogy elkísérhetem apukámat a majki II-es tóra horgászni. Először csak az emlékekben sejlik fel, hogy is néz ki a tó, a part, a környék. A majki I-esben fiatalabb koromban a haverokkal fürödtünk is. De itt a következő víz. Vagyis itt kell lennie... valahol..... A pirkadat sűrű köddel takarja el a tájat, nehéz meglelni a főútról a lehajtót.


A kelő nap nagyokat harap a nyirkos de szokatlanul enyhe ködbe, amely lassan, de biztosan fogy. Mint a tejszínhab a puding tetejéről, amely egy éhes gyerek elé kerül. A ritkuló köd végre engedi, hogy szétnézzek a csodálatosan rendben tartott néhány hektáros tavon, s környékén. Látszik, gondos kezek kezelik a tavat, s környékét, szigorú szabályokat alkalmazva, betartatva.

Itt-ott pontyugrás, hajnali süllőrablás töri meg a vízfelszínt, rajzol karikákat a víz színére. A tüsik rablása a fényváltással elenyész, a pontyok ugrása viszont szaporodik, főként az akadók mentén. Klasszikus fenekezőhorgászat, csalitüskével. Etetés csak annyi, ami a kosárba elfér. Így is van esély. Sokáig csak kisebb keszegek tologatják a kosarat, egy-egy kárász vagy dévér ránt bele hirtelen a zsinórba, ám egyik sem akad.

Alig kilenc előtt alig észrevehetően rezzen a jelző, felugrik a zsinóron eddig nyugodtan tespedő gumi kutyafül, s feszül is a zsinóron, akár a régi időkben a ruhaszárító műanyagcsipesz. A bevágás ül. A halat el kell tartani a bokrok, vízbe dőlt faágak elől. Nem nehéz, nem óriás. Szépen küzd azért. Kitör jobbra is, balra is. Kisebb köröket ír le. Mint a tó felett a közeli kecskédi repülőtérről felszálló Cessna kisrepülőgép.


Hamarosan a szákban pihen a pontyocska. Nem túl kövér, két kiló forma, esetleg kicsit fölötte van. Jó három hónapot kihagytam a békéshalazásban. Most ez is megvan. Sőt! Majki II-es kipipálva!


Milyen csodás helyen fekszik a tó.... Majd minden évben legalább egyszer megfordulok itt. Legközelebb talán pergetek is....







Kelt: 2018. év Enyészet havának 6.-ik napján





2018. november 1., csütörtök

Potypinka és a laska

Egy éve ilyenkor javában zajlott a szezon. Roskadásig szedett kosarak nyögték a gombák illatos súlyát. Most minden léptem nyomán szárazra aszott avar törik ezer darabra, s szinte porzik a szürkévé száradt talaj. Nyoma sincs. Ez lenne a jövő? Hetekkel ezelőtt naponta szedtem fél kosár ízletes csiperkét, erdőszéli csiperkét, nyári laskát, na meg a sárga gévagombát! Azóta aszályosra fordult a világ.

Árgus szemekkel figyelve az időjárásjelentést, szomorúan fittyed le a szájszél, az eső megint elkerül. A hajnali pára és ködfoltok a túléléshez kapkodó erdőnek is fonnyadt remény, a gombáknak semmi nem jut. Talán a vízpartok mentén nagyobb eséllyel bóklászhatok. Sok helyen rég levágott, vagy egy hónapja fent száradó gévagomba száraz porhüvelye mutatja, eltelt a gombák ideje.

Ez már csoportos tuskógomba egy példánya a javából, bandanagy....
Néhány nap múlva hírt kaptam, apukám a Vértesben kiloszám szedi az őszicsoportot!  Fellelkesedve a hír hallatán még aznap végigvizslattam a bevált helyeim, ám a száraz erdő alján semmit nem leltem, vigasz volt, hogy egy part menti fűzön néhány leöregedett példány mellett találtam majd fél kilónyi még friss laskagombát.

Tojás alá egy kis erdei laska

Egy gombástojás elkészítésére pont megfelelt! Micsoda zamat...

Felvillanyozott. Néhány nap múltával megérkezett az eső, s örömmel vettem észre, hogy elkezdett kibújni a kedvencem, a potypinka, másnéven a gyűrűs tuskógomba! No gondoltam pár nap múltával visszatérek majd a szüretre!


Két rokonfaj, csoportos tuskógomba (őszicsoport) és fiatal gyűrűs tuskó

Lassan indult meg a növésben, így a gyűrűs tuskógombából csak alig két maréknyit vittem haza levesbe, míg egy másik szakaszon csodafinom őszicsoport, másnéven csoportos tuskógombát találtam! Volt is biza rántott gomba és gombaleves. S miközben jóízűen falatoztam az erdei gombákból, mosolyogva néztem az ablakból, hogy második napja esik!

Aki látja a békát a képen, na annak jó szeme van


Ott bújik a potypinka, három nap múlva megnézem

Friss gyűrűs tuskó

A hétfő délutánt kivárni nehéz volt. A kis gyűrűs tuskógombák a két esős napot követően megnőttek, sőt, a közelben újabb telepeket fedeztünk fel, amelyekért érdemes lesz majd visszatérnünk. A hétfői napot csak úgy tudnám jellemezni, hogy A SZÜRET! Két kosárra való gomba!

A fa kérgén mint megannyi kis hasadékban végigcsurog a pára, az esővíz, s az táplálja a törzset ölelő gombatelepet

2  x 2,5 kg

3 nap után visszatértem.....

A sikereken felbuzdulva új helyeket akartam felderíteni. Közel a folyóhoz egy kis irtás mentén gombaország kapuja tárult szemeim elé.... Alig győztük szedni. Szinte félhomályban, mert az óraállítás miatt hamarabb sötétedett, úgy járt fürgén a kezünk, s bizony az újonnan ajándékul kapott vesszőkosár is fel lett avatva, a több évtizedes csontnyelű bicska pedig fiatalkorára emlékezve szaporán nyeste a gombakalapokat.


Fiam fedezte fel ezt a telepet (is)

4 kg gombával

Hogy mi mindenre jó ez a fajta gomba? Egyszóval mindenre! Na jó, felsorolok pár példát, hátha megjön az étvágy is!

  • Tojás alá petrezselyemmel szórva
  • Kirántva burgonyapürével
  • Tepsiben sütve tört krumplival
  • Pörköltnek nokedlivel
  • Tejfeles gombának
  • Levesnek önmagában
  • Húslevesbe betétként
  • Pizzára rásütve
  • Melegszendvicsre gombakrémnek
  • Hallal megsütve
  • Töltelékbe reszelve (halat, húst tölteni)
  • Gombafasirtnak
  • Ízesíteni vad és marhahúsból készült ételeket....stb.




Tart még a szezon, egy-két hétig eséllyel lehet keresni őket! Kosár a kézbe, irány az erdő!




November első napja 6 kiló gombát termett



                                          (Mosoni Gombász)


Kelt: 2018. év Enyészet havának első napján