Téli szezon? Horgászszezon?

Rendhagyó módon némi filozofikus gondolatmenettel indítom eme bejegyzést. Nem kell megijedni, nem fogok az elme legmélyebb bugyraiban kóborolva sem kutakodni, sem felforgatni mindent, de még csak össze sem kívánom kuszálni a már meglevő, s az újonnan érkező gondolatok halmazának különféle egységnyi szálait. Csak boncolgatni kezdek néhány gondolatot, némi  megalapozott tényt felhozva rávilágítva a korlátolt elme önnön magát rabsága vető homokba dugott fejére.

Először is szeretnék meghatározni egy szót, pontosabban annak jelentését, amelyet a társadalom egy jelentős része gond és fenntartások, esetleges érdekegyeztetéseket mellőzve be és elfogadott. Ez a szó 

a 

H O R G Á S Z S Z E Z O N

Mit is jelent ez a nagy gyakorlatban? A tavasz kezdetekor, rügybontással érkező kikeletkor kezdődik, s az őszi hidegek, az első fagyok, régebben mikor még láttunk havat, az első hó leesésekor véget ér, s több hónapos szünet következik be, mialatt a horgász csak álmodozik a vízpartról, a halakról, kapásról, fárasztásról, merítésről, fotókról, a természetben eltöltött időről. 

Miért is törvényszerű ez, s ki alkotta, ki kötötte a karót ehhez, hogy márpedig ennek így kell lennie, s vagy tudomásul minden horgász, hogy igenis a horgászszezon ezen időintervallumon belül van, s punktum. Ismerjük ezt az álláspontot, s nem is kívánok ez ellen küzdeni. minek? A neten mindenki Eistein, s Rambo, sőt Bruce Lee egy személyben. A való életben magát az egyént gyakran elfújja a szél, akárcsak a gyenge lábakon álló érveit. Már ha oda mer állni egyáltalán. Mert nemigen van olyan, ki szemtől szembe is vállalja a véleményét, megfelelő érveket tud felhozni, hogy a maga igazát bizonygassa, s mindemellett tartása van, még akkor is, ha nincs igaza. Na az ilyen tiszteletreméltó emberből nagyon kevés van. De akad azért néha, s az ilyen embert becsülöm, még ha nem is egyezik mindenben a vélemény, de legalább van vér a pucájában, s hajlandó érdemi beszélgetést folytatni. Mert a hangsúly azon van, az érdemi beszélgetésen. Mindegy, kinek van igaza, a lényeg, hogy alaposan megismerjük a másik fél álláspontját, ezáltal változhat a vélemény akár mindkét oldalon, de maga a diskurzus az, amely hasznos, s előre viszi az esetleges, viták, véleménykülönbségek ütköztetését. 

Lássuk is, mi az, ami véleményem szerint eltér a fentebb leírtaktól. Horgászszezon. Számomra akkor kezdődött, mikor először botot fogtam a kezembe, s akkor végződik, mikor utoljára a kezemben lesz.Lehet tél, nyár, kora tavasz, késő ősz, viharos szél, bármi. Micsodaaa? Hördülnek fel most néhányan... Hát nem csoda. Folyóparton nincs olyan hogy szezonvég, s szezonkezdet. 

Vegyük például a márnákat, a márna horgászatát. Erről is azt olvasni, hogy ősszel van a márnaszezon. Mekkora hülyeség ez? A márna egész évben eszik, egész évben jól fogható. Igaz, ilyenkor nehezebb meglelni a tartózkodási helyüket, de nem lehetetlen. 

 

Aztán ott van például a menyhalazás. Arra is azt mondják, november-december és slussz-passz. Hagyjuk. Évtizedek óta írom, hogy a menyhalak szeptemberben már jól foghatók, s áprilisig bizony horogra kaphatóak, sőt, a szebb példányok mindig kora ősszel ejthetők el. Mellesleg felháborít, hogy még a keszeget is védjük ívási időben, a menyhalat pedig épp ívási idejében fogják, s ami a baj, viszik is haza a legtöbben. Vagyunk néhányan, akik a jövőbe tekintve máshogy látjuk ezt.Mondjuk azt, hogy a menyhalszezon eddig tartó szakaszában.... Nem, azt mondom, hogy szeptember óta a 66 darab megfogott menyhalból 16 darabot hoztam haza, a jó részüket januárban ívás után. Felelősségteljesebb így.....A környező államokban ezen már szigorítottak, de itt még rendet kell rakni a fejekben, az biztos.

Vegyük példának a klasszikus folyóvízi keszegezést, békés halazást. "Maj' ha melegszik a víz tavassza!" -harsogja a kórus. Hm. Mit mondjak erre? Sokan találkoztak velem a Lajta parton januárban, mikor a matchbot spicce be-befagyott azalatt a két óra alatt míg horgásztam, s száz darab megfogott keszeg felett elvesztettem a fonalat, nem is tudom mennyit fogtam, de minden úsztatásra volt akcióm.... Aztán volt még néhány alkalom, mikor igazi örömpecákban volt részem a Lajtán. A Mosonira le sem jutottam... Keszegszezon? 

A domolykókról ne is beszéljünk. Igaz, pergetni jobban szeretek rájuk, de ilyenkor télen úsztatva nappal és este is, a csemegekukorica fenéken pattogtatva, vagy a fenékről libbentett csonticsokor verhetetlen. Este már nem is látom az úszót, világítópatront rögzítve az antennájához, vagy a zsinórt finoman engedve ujjak közt érzékelhető a kapás. És micsoda kapás.... Idén úgy jártam, mire az első pergetve fogott domolykómat megfogtam, addig ezekkel a fenti módszerekkel több mint százhúsz (!) darab domolykót számoltam, amit kézbe vehettem, s voltak köztük nem kis játékosok....

S ahol nappal sokan keszegeznek, etetnek, este óvatosan odakíváncsiskodhat másvalaki is.... Érdemes akkor is lemenni, mikor mindenki elhagyja a pályát. Etetni nem sokat kell, csak figyelni, mert óvatos, maszatolós kapással jelentkeznek a darabosabb halak....

Vannak, kik felhördülnek, hogy a halakat békén kell hagyni télen. Elárulom, a hal télen is eszik, különben felkopna az álla, igaz, nem annyit, mint nyáron, igaz, nehezebb megtalálni, megfogni őket, s ez vonatkozik minden más télen horgászott halra, na de szerintem ez az, ami kihívás elé állítja a horgászt. Keresd meg! Etess! Bírd kapásra, tartsd fent az érdeklődést, s tanulj a jelekből! Ettől bővül a horgász tudása, nem a csilli-villi kiállításokon beléjük sulykolt új aromákról, botokról, csalikról szóló meséktől. Elárulok valamit, a horgász attól különbözik a halásztól, hogy esélyt ad a halnak. Esélyt ad arra, hogy egyáltalán felvegye a csalit, esélyt ad arra, hogy az esetleges fárasztásnál a hal meglépjen, esélyt ad arra, hogy a hal továbbéljen, hiszen vissza is engedi, engedheti a megfogott uszonyost. Mellékesen a sűrűn járt és etetett folyószakaszokra nem mer rátelepedni a kormoránsereg. Ezt többen is tapasztaltuk idén januárban. 

Összegzésképpen annyit mondanék, az úgynevezett szezon, megoszlik. Van téli, nyári, őszi, tavaszi. vég nélküliek, észrevétlen egymásba fonódnak, nincs éles átmenet. Nálam. de nem felejtem, hogy mindenki más, mindenki más, önálló gondolatokkal rendelkezik.Csak egyet kérek, ne zaklassanak azzal, hogy mikor kezdődik a szezon, majd ha elkezdődik a horgásszezon...., meg a hasonló korlátolt gondolatokkal jobb, ha elkerülnek, s ha lehet, az értelmetlen viták helyett inkább megyek, s horgászom. Kint a parton találkozunk, aki akar, azzal szívesen elbeszélgetek kint a parton erről is....

S hogy legyen némi élce is a dolognak, elárulom, néhány menyhalon kívül semmit nem vittem haza! Nem vagyok a feltétlen C&R híve, hiszen szeretem a halat, de most úgy vagyok vele, majd. ráérek még arra, hogy áldozzak a halgasztronómia oltárán. A 2020-ban zajló néhány horgászatom alatt fogott halak némelyike érdemes volt fotózásra is, ezek közül, a fentebb bemutatott képeken felül megosztok néhányat!

Hogy is mondanám? Téli szezon? Hisz tél se volt! Holt szezon? Hát holt az nem volt! Csak egyszerűen a -szezon-! Ez az. Vagy a januári-februári rapidpecák (2-3 óránál egy alkalom sem több). De még tart a február! Nem gond, kijutok még, hacsak rövid időre is, ha nem is találkozom kapitális halakkal, azért jó hogy kint vagyok, tiszta jó levegőn, kint a természetben. S ez a lényeg. Miért is fosztanám meg magam ettől az örömtől? 

Kelt: 2020. Jégbontó havának 20.-ik napján

Rákok és rákászok a Lajtán

Emlékszem, gyerekként a patakokban élő rákok után vadásztunk. Egy nagyobb nyári zivatar megduzzasztotta rögvest a patakot, s amilyen gyorsan nőtt a vízszint, oly gyorsan le is apadt utána. A rákok egy része a parton maradva kétségbeesetten kereste a víz felé vezető utat. Nem mindnek sikerült. Azok, melyek peték tömkelegét viselték farkuk alatt, természetesen mehettek, de sok más ráknak jajj volt,ha a kezeink közé került.

Bodzanyársra húzva a tűz felett veresedtek hamar, s élénk gyerekzsivaj közepette tanítgattuk egymást, hogy kell ropogós pirosra sütni, mely részei ehetőek. Micsoda gyönyörűséges vörös színűre sültek, s milyen fenséges fehér húsuk volt. Se só, se fűszer, se köret.  Nem is tudtuk mi még akkor, hogy drága nyugati éttermekben garnélákat, királyrákokat szolgálnak fel szüleink éves fizetésének megfelelő árért. Mi csak ettük jóízűen a patakban fogott rákokat. 

A patak vizében mosakodtunk, ott mostuk meg a rákokat is, hiszen kristálytiszta volt még akkor. Hazaérve természetesen mindenki kapott a tüzeskedésért, mert ugye a füst szaga messziről érződött a ruhán, de a ráklakomákról mindenki mélyen hallgatott....

Sokunk szülei talán még most sem tudják, miért is voltunk folyton sarasak, vizesek, füstszagúak. Hány és hány családban harsogtak a szülők akkoriban esténként, mikor a sötétedés hazavetett minket:

"- Hol tekeregtél idáig te Istenátka? Miért cuppog a cipődből az iszap te szerencsétlen? Hogy néz ki a nadrágod már megint? Mi ez a füstszag rajtad, megint gyújtogattál? Már megint azokkal a rossz kölykökkel múlatod az időt? Na megállj csak ..." stb.

  

Az évtizedek oly gyorsan elröppentek, hogy egy szemvillanás sem sok, talán annyi sem telt azóta, mégis, bepörgött a naptár kereke, s idestova gyermekeink is felnőttkorba léptek már. Az egykori rákász galeri tagjait messze szórta a szél, s talán a rakok is elhagyták már azt a kis patakot, amely egykor kristálytiszta források gyermekeként csörgedezett a közeli hegyoldalból, s haladt át ott, ahol gyermekként csínytevesekkél múlattuk az időt. Bizony a mai fiatal generációnak semmit nem mond ez az egész, de mi tudjuk, hogy mit is takarnak ezek a sorok, milyen élményeket is éltünk meg, amelyek bőven megérték, hogy egy kicsit esténként lekapjanak a tíz körmünkről. Volt kit szobafogsággal sújtottak, vagy egy két füles is kijárt olykor, de másnap már újra a patak partján csavarogtunk. Kartondobozból tépett papírdarabon csúsztunk a domboldal füvén, mint aki szánkázik, s ki időben nem fékezett, bizony a domb alján csordogáló patak áldozata lett, mert csakhamar belesuppant a forró nyáron is hűs, alig 40 centis vízbe.

Időközben védetté nyilvánítottak a folyami rákot, s gyakran szinte szégyenkezve jutott eszembe, hány rák is járult hozzá ahhoz, hogy csillapítsa olthatatlan éhségünket a '80-as évek elején. Volt bőven, nem gondolta senki, hogy egyszer majd eltűnik, s más faj veszi át a szerepét.....

Elteltek az évtizedek, változott a világ. A gyermekkori emlékek megkoptak, vagy épp a nosztalgikus találkozók piedesztájára emeltettek. A rákokkal soha többé nem találkoztam. Aztán jó tíz évvel ezelőtt fura dolgot tapasztaltam. Egy este menyhalazás közben apró kapásokat észleltem a botspiccen. Nosza, bevágtam. Éreztem, hogy valami van a horgon, de furán viselkedett, csak vontatta magát valami súly. A parton ért a meglepetés. Egy hatalmas rák gabalyodott bele az előkezsinóromba.

A régi rutin előjött, tudva, hogy kell megfogni a rákot, hogy az ne csípjen meg. S ennek furán nagy ollói voltak, másabb volt, mint az emlékeimben élő folyami rákok. Később derült ki, hogy ez egy invazív faj, a jelzőrák, amely rákpestist terjesztve kiszorítja, kipusztítja az őshonos folyami rákot. Sokáig gondolkoztam, vajon hogy kerülhetett ide ez a faj, s hogy szaporodhatott el ennyire. Mert az este tapasztaltak később sokszor megismétlődtek. Sőt, sokszor már horgászni sem lehetett a Lajtán normálisan menyhalra, mert a halszelettel csalizott szereléket a rák rögvest a sziklák közé húzta, a vastag harmatgilisztát pedig szépen lecsipegette a horogról. 

S horogra akadtak a rákok feeder horgászatoknál, sőt az úsztatós pecáknál is el-elkapták a libbenő horgot a csalival együtt. Ejtettem olyan másfél kilós menyhalat, amelynek a gyomrában egy egészben lenyelt majd 20 centis jelzőrákot találtam,  ami arra utal, hogy azért van természetes ellenfele is a Lajtán ennek az invazív vízi állatfajnak, ez némi reményre adott okot, hogy esetleg lesz valami természetes állományszabályozó a folyócskán. 

(kép forrása: csubakka.hu) 

Eljött az ideje annak is, hogy elvigyek haza néhányat ebből a rákból, s megkóstoljam, vajon az íze emlékeztet-e a gyerekkoromban fogott, s elkészített rákhús ízére. Idehaza mindannyian megkóstoltuk. Forró vízbe dobva hamar megveresedett, s húsvágóollóval szépen szét is tudtuk bontani. Jóllakni természetesen senki nem lakott jól, viszont fenséges zamatú rákhúst ízlelhettünk. S hogy hogyan alakul a jelzőrák állomány a folyóban? Kérdéses. Kijuthat, s már ki is jutott a Mosoni-Dunára is, s hamarosan elterjedhet Szigetköz többi részén is. Talán egyszer a Forest Gump filmben látható rákászhajók kicsinyített másai fogják járni a szigetközi vizeket, s frissen fogott rákkal láthatják el a halboltokat, piacokat..

Ki látja ezt előre?

Kelt: 2020. FERGETEG havának 11.-ik napján