Ákom-bákom, rémálom

Úgy hiszem, csak álmodtam. Rémmesét, rémeset és rémeket. Bizonyos. Ébredek és éledek majd én is, ahogy a tavasz. lassan pőcölődve, nyújtózkodva. Álmodtam a márciusi havazást, vad szelek táncát, s jégbe fagyott virágokat. Álmodtam a villanypózna tetején didergő gólyák fancsali reszkető mosolyát. Álmodtam a ringlószilva virágát, mely súlyos hó terhe alatt nyögött nagyokat, mielőtt elhullajtotta volna barnásra fagyott szirmait. Álmodtam a gólyahírt a folyó partján, melynek sárga virága mélyen besüppedt a hóba.

Nem hiszem hogy ébren lehettem, mikor a város dideregve némán magára húzta vastag hótakaróját, s a nemzeti színű lobogókba beletépett a zimankó leheletének jeges vaskarma. Vacogott a foga a tavasznak is. Szél sodort havas szemfödelet...

Rákok, gyíkok, koránkelt békák, fülsértőn károgó iszonytató varjak, behorpadt oldalú koszlott szőrű kóborló vadkutyák, széltől óvott sutban vicsorogtak mind a hirtelen hidegben.

Fagyos királyhal az alkonyból

Álmodtam arról, hogy idén (is!!!) lemérgezték a Malom-Ági Lajtát, s minden hal mely ott élt egykor hassal felfelé meredten mázsaszám hagyta hogy a szennyezett lé elvigye porhüvelyét lassan Győr felé az éjszaka leple alatt. Véletlenül igaz?  Álmodtam, hogy emiatt kilométerekig eltűnt minden hal olyan helyekről is, ahol hetekkel ezelőtt tömegével fürödtek, s kellemes pillanatokkal jutalmazták a horgászt télen is! Engem is, másokat is. Amelyeket féltőn visszaengedtem a folyóra bízva sorsukat, most nincsenek. Álom volt ez is! Reménykedem.

Hány, s hány tetemet hoz még a folyó a termál alól?

Fel kellett ébredjek. Az én álmom, ákom-bákom, rémálom. Akárhogy dörzsölöm a szemem, belém hasít a tudat, ébren vagyok, nem álmodtam. Megvannak az emlékek, a rossz élmények. Épp ébredezik. Lassan, óvatosan tér vissza az élet a Lajtába.. apró keszegek.....

Újra benépesítik a Lajtát

Rajta múlik az új nemzedék, vissza is suppant gyorsan 

Lélegzet visszafojtva surran tipegve-félve a tavasz, cseppen, csurran halkan a mocskos hólé, fehér abrosza éppen kopik a tetőknek, izzad a jégcsap, engedi az ereszt, ott törik szét hegye a betonon. Összetörik, akár a rossz álom ébredéskor. 

Végre nem hótól fehérlik az erdő alja

Megsínylették a hosszú telet, nem csoda, ha éhesek

Megszorít a fagy jeges bilincse most is reggelente. Amilyen nehezen jött, oly nehézkesen tirhul el a tél. Lábnyoma ott fehérlik még az árokparton, de zöldellik az erdő alja pár napja a medvehagymától....

Kelt: 2018. év Kikelet havának 28.-ik napján

Mit jelent március?

Meg tudja mondani valaki, merre tart a világ? Születnek-e még versek, vannak-e még irodalmi remekek, melyek emberek tömegeinek lelkét mozdítják meg, s rázzák fel a tespedt langyosan bűzölgő posványból? Éled-e még az irodalom, vagy oszló hamvai felett kesereg, s a dicső múltjának emlékfoszlányaiból próbálja fenntartani magát, romjain pipiskedve bizonygatva hogy igen, létezem, vagyok még, de közben észrevétlenül elmerül lassan az ingoványban? Bírja-e még, vagy lassan csatát veszt, s elbukik, a médiákon s a neten át képünkbe ömlő nyelvgyalázó giccsáradattal szemben? Vagy időlegesen a túlélésre játszva kortárs irodalmunk hozzákorcsosul napjaink torz szlengjeihez, szembeköpve magát, ripacsként ordítja tele a világot rothadó szavaival, mik szertefoszlanak a szélben, hiszen súlytalanságuk, gyökértelenségük nyilvánvaló? Van-e vágy még az igényességre, vagy az igénytelenség züllötten vicsorgó harsogó csordái vágják röhögve sutba az irodalom egykori remekműveit szánt szándékkal, homályos erők által vezérelve, melyeknek céljai egyre tisztábban kivehetők? 

Vajon léteznek e még ifjak, kik nem váltak mobiljuk, s a közösségi oldalak, a gépek (a nagyon is valós, csak más nevű "Skynet") rabjaivá, kiket felszabadíthat korunk igája alól néhány mondat, kik a verssorokkal felszabadítókká válnak maguk is talán, s példaképeinkként kilépnek a XXI. századi "Mátrixból"? Vajon vannak-e még, akik az új evolúció görnyedt hátú folyamatát elunva, felnéznek mobiljuk képernyője felől, kiegyenesedve ragyogó szemekkel, asztalra ütve, felszabadultan határozottan kiáltanak fel, hogy ELÉG! Elég a homályból?

Akadnak e még, kiknek mond valamit Petőfi neve és március idusa, vagy azt jelenti számukra az ünnepi hosszú hétvége, hogy wellnessben áztassák maguk önfeledten, feledve a nap, az ünnep jelentését? Efelé viszi a lelküktől lefosztott masszaemberek zombi tömegeit az új sodratú kötelező haladási irány? Mit jelent nekik az ünnep?
"- Megyünk szállodába, all inclusive, masszázs, jakuzzi, borkóstoló, ilyen-olyan mindenféle kis valami apróságra is kitalált mindegyhogymianevefesztiválra!"

S eközben eltűnik maga az ünnep. Elrobog mellettük évről-évre lassan, észrevétlen. Elszürkülnek, kopottá, avittá válnak az ünnepek, melyekre a nagy többség legyint, s csak azért tartja észben a munkaszüneti napot, mely az ünnepet tisztelné meg, hogy rekreációs kényeztetésre fizessen be valahol, még időben, hogy legyen hely, persze odafigyelve az esetleges akciókra! Ugyan ezen embereknek van-e még egy cseppnyi kíváncsiság lelkük megmaradt morzsáiban az irodalomra, versekre, novellákra, hősökre, poétákra, ideálokra? Néhány idősebb megemlékező őszülő haját meglibbenti a márciusi szél, egy-egy csoport kivezényelt kisiskolás papírzászlókkal többnyire kényszerből ott álldogál az emlékművek tövében havas esős szélben is ha kell, s eközben a többség koktélt szürcsöl a meleg vizes medence szélén valami szálloda wellnessrészlegében, s nem valószínű, hogy közben a Nemzeti Dalt motyogja el két korty között. Torz, elpuhult, elkorcsosult langyvilág.  Gyökereitől elfűrészelt, megfosztott, a levegőbe kapaszkodó. S ami nincs erősen rögzítve a honhoz, mely önmagát fosztja meg gyökereitől, azt felkapja, s szétszórja a márciusi szél, nyom nélkül eltűnik, mintha ott se lett volna sohasem. Vajon '48 hősei ezért a képért, ezért a világért harcoltak? Szabadok vagyunk-e, vagy szabadnak hisszük magunk, s valójában rabok vagyunk a szabadságnak hazudott  világban önként nyakunkba vett rabiga láthatatlan súlya alatt önfeledt vigyorral?

Talán ezért csorbítják folyamatosan az irodalom szablyájának az élét, hogy rozsdaette pengéje ne tudjon sort vágni korunk leprája, az irodalminak csúfolt giccs áradata közt, ne égethesse be igaz, izzó sorait a hazugság vaskos poros könyvébe.

Van alternatíva.
Az alábbi sorokkal tisztelgek egy magyar ember emléke, s az irodalom, melyet annyira szeretett, a nagybetűs IRODALOM, s a nemzet legszebb ünnepe előtt:

"Mert ott tanult Petőfi éneket,

Ahol a vad pusztai szél dalol,

Vagy a derengő nyári reggelen

Pacsirta szólt rózsabokor alól!

S mikor a nagy március hívta őt,

Mikor lerázta láncát a magyar,

Petőfi zengett izzó éneket,

S felharsant ajkán a nemzeti dal!

Népek ezrei hallták a szavát

És véle zúgták a dalt. Esküszünk,

És elzokogták, mint egy nagy imát,

Hogy rabok tovább nem leszünk!

A költő teste porlad valahol,

Fújó paripák zúgtak rajta el,

De lelke, ez a nagy szabad madár

Örökkön él, örökkön énekel!"

Darnyi Béla

Nagyapám emlékére

Keelt: 2018. év Kikelet havának 15.-ik napján

Elismerés

A minap egy általam hosszú ideje figyelemmel kísért és olvasott horgászblogger, Fogarasi Gábor, a Streamfun horgászblog írója úgy döntött, hogy méltónak talál arra, hogy a betűkkel, szavakkal, mondatokkal, képekkel zajló kirakósjátékom díjazza. A 2017-es év végén az általa vezetett horgászblog lett az év horgászblogja. A "Pupa" által alapított elismerést  a díjazottnak meg kell osztania további két bloggerrel, s ennek folyamodványaképp megosztotta a díjat velem, s még másik két horgászbloggerrel Szobapeca és a wobblermánia blog írójával. Köszönöm Gábornak, s engedtessék meg, hogy gratuláljak a másik két díjazott blog írójának is.

Nehéz a mai világban átadni valamit, amit esetleg, hangsúlyozom esetleg a későbbiekben netán az utókor értékes alkotásnak minősít kis eséllyel. Kevesen vagyunk, akik még nem adtuk fel, s próbálunk ilyen-olyan módon ismereteket átadni a horgászat területén embertársainknak. De vagyunk! S igény is mutatkozik ennek a tevékenységnek a míveléséhez. Elismerés a díj, ám az olvasók szeretete, az igény, hogy folytassa az ember ezt a hobbit, ha úgy tetszik, az az igazi elismerés. Sok jó blogíró van. Mindenki más. Stílusban is, mely maga az ember, s más egyébben szintúgy. Vannak, akik olyan értékeket közvetítenek számomra is, mely mély tiszteletet ébreszt irányukban.

S én írogatok. Köszönöm mindenkinek, aki felkeresi az oldalt. Kik a novellák, kik az élménybeszámolók, a receptek, a riportcikkek, vagy csak a képek miatt, vagy a stílus végett. Köszönöm nektek!

Feszes zsinórt!

Kelt: 2017. Év Kikelet havának 4.-ik napján