2015. szeptember 28., hétfő

Rövid kis Lajta próba meglepetéssel

Vasárnap este megérett a gondolat, hogy tegyek egy rövid próbát a Lajtán, vajon ott is eszik-e már kedvenc ragadozóm, a menyus. Rövid előkészületet követően a lakástól nem is oly messze, cirka egy kilométerre levő folyócskát meg is látogattam.
 Örömmel tapasztaltam, hogy az elmúlt napok esőzéseitől a folyó kicsit áradt, s kissé bezavarosodott a vize.
Nosza be is vetettem az egyik botom egy jó kis csonticsokorral, hátha márna, vagy esetleg valami más megéhezett és éhében tengődve arra kóricál.

A másik botomra egy fej nélküli küszt tettem, s vártam az eseményeket. Alig ment le a nap, a csontival csalizott szereléken kapást észleltem, a bevágás időben történt, s a tettes a képen látható kis domi volt.

A másik boton levő halszelet csalin érdekes húzogatást tapasztaltam, gondoltam domi, vagy géb, vagy valami hasonló, még véletlenül sem menyhalas.
Kétszer is lecsente valami a halszeletet, de harmadjára sikerült megfognom a tettest. Meglepő volt, a kép sajnos már nem sikerült, mert a telefonom merülőben volt és a vaku már nem működött, ezért fejlámpával világítottam a fényképalanyt.....

2015. szeptember 27., vasárnap

Márnák és a tőkehal esete

Szombat délután elállt az egy napja erős széllel csapkodó hideg áztató eső. El sem hiszem, hogy egy héttel ezelőtt még harminc fok is volt a nappali legmelegebb időszakban. Szóval végre elállt az eső. Jött is az ötlet, hidegfront után tuti hogy beindul valami. Igen ám, de a szél ereje mit sem csökkent, metsző erejét minduntalan próbára tette a fákon, bokrokon, erősen borzolva azok lassan színesedő frizuráját, s sejtettem, hogy a víz tetejét megszórta már az első sárguló lehullt levelek hadával, a vízoszlop teljes terjedelmében is számíthattunk letört sodródó kisebb nagyobb ágakkal....

Nem számít, a lényeg a kihívás. Mire is horgásszunk. Két cél fogalmazódott meg előttünk. Márna és menyhal. Jó ötlet, nézzünk is körül, mi is kell hozzá. Két bot, két bottartó ágas, egy kisebb felszerelésekkel megrakott láda, horogmentő, némi tartalék előkezsinór, pontyozó és süllőző horog, némi sajt, kevés csonti, esetleg giliszta és csalihal. Na ez az utóbbi, amiben kicsit hiányt szenvedtünk. Máskor mindenhol ott vannak, most pedig egy óra azzal telt el, hogy csalihalas hálóval illetve horoggal szerencsétlenkedtünk össze pár bodorkát és karikakeszeget, több kisebb csatornát, illetve egy erdőben meghúzódó hullámtéri tavat is megvizsgálva.




Mindegy, irány a kiválasztott helyszín. 

Csaknem este hét óra volt, mire a Mosoni-Duna egy csendes, nem látogatott erdővel övezett szakaszára érkeztünk. Az amúgy is erdővel szegélyezett szakaszon hamar alkonyodni kezdett, mi sem tétlenkedtünk, elő a botok, felpatronoztuk, majd felcsaliztuk őket. Klasszikus csúszóólmos fenekező szereléket alkalmaztam 70 grammos tányérólommal, 60 centis előkével. A bal oldali botomat kissé lejjebb dobtam sajttal csalizva, amelyet két fürgén ficánkoló csontkukaccal zártam le. A másik ragadozóra bevetni kívánt botot össze sem tudtam szerelni, máris érkezett az első kapás a márnázóra bevetett készségre. Hamar bevágás után egy elképesztően kis márna ficánkolt a horog végén, nem is hittem, hogy egy ilyen kis hal ilyen erős kapást képes véghezvinni:

No, semmi gond, lesz itt majd nagyobb is. Az biztos, hogy utánpótlásban nincs hiány. Nosza visszadobtam a botot, hasonlóan csalizva, de mellette már sikerült bedobnom a süllőző horoggal szerelt botot is egy bodorkából vágott szelettel. Hajj, volt is rajta húzigatás, ráncigálás, tépegetés, kicsi remegtetés, vadabb cibálás, és minden, amit elképzelhet ember. Szemeim előtt szinte láttam, hogy az aljzaton gébek hada egymással közelharcot vívva próbál kiszakítani néhány cafatot a felkínált halszeletből. No amíg ez a ramazuri tart, addig nem várható komolyabb ragadozó, ugyanis ezek a falánk betolakodók egy nagyobb hal, ragadozó jelenléte esetén úgy felkötik a nyúlcipőt, mintha ott se lettek volna. iszkiri....

Eközben a márnára szerelt boton újabb kapás érkezett, sokkal nagyobb volt a tettes, amely az imént tiszteletét tette, ám még ő is csak súrolta a törvényileg előírt alsó határt..



Eközben társam bevetett halszeletére csodálatos kapás érkezett, ám mivel a bevágás nem kellő időben érkezett, a tettes meglépett a felkínált halszelettel. Ekkor én is azon vettem észre magam, hogy közelebb kerültem a halszelettel csalizott botomhoz, mert megszűnt a gébek ramazurija. Felnéztem a botot, muszáj volt friss, kissé véresebb halszelettel csalizni, mert az előzőt rendesen megdézsmálták, szinte csak a bőr maradt rajta. Időközben besötétedett. Sikerült még egy kisebb márnát, illetve egy agresszív szilvaorrú keszeget fogjak, aztán elcsendesedett minden. Kevéssel nyolc óra előtt, gyenge, de határozott kapást észleltem a halszelettel felcsalizott botspiccen. Vártam még két odahúzást, majd bevágtam. A szerelék végén erős ellenállást tapasztaltam, amelyet elősegített a víz sodra is. Sejtettem, hogy valami komolyabb ellenféllel lesz dolgom. Néhány másodpercet követően ott tekergett előttem, csodás színekben pompázva egy magyar tőkehal, vagyis latinul Lota Lota, azaz egy szép menyhal. Igen, ez már biztos, felébredtek, igaz, még nem nagy számban, s keresni is kell őket, de már ébren vannak, eszegetnek...


A kép nem sikerült valami jól, a halat ezzel a törölközővel tudtam csak megfogni, mert annyira csúszós, hogy azt az ember nem is gondolná, ráadásul nem is igen akaródzott neki pózolni. Nagy nehezen sikerült megmérjem őkelmét, pontosan 35 centis volt. Hát az apraja. Bízom benne, hogy jönnek majd a nagyok is. Szuper másfél órás horgászat volt, e menyhal megfogása után már nem érkezett kapás, haza is cuccoltunk, abban a reményben, hogy vasárnap este próbát teszünk a Lajtán is, hátha ott is utunkba kerülnek a márnák és a magyar tőkehalak.


Őszi naplemente Szigetközben



Kelt: 2015. év. Földanya havának 27. napján.

2015. szeptember 26., szombat

Meglóduló Pontyok a Mosoni Dunán


Gyakran lejárogattam a Mosoni-Duna egyik kanyarívébe úsztatgatni, s örömmel nyugtáztam, hogy mindig volt a környéken néhány éhenkórász keszeg....

A vízmélység a parttól drasztikusan mélyült, 8-10 méterre már a 3 métert is elérte a vízoszlop magassága. Imádom a horgászat azon módját, mikor végig kézben a matchbot, s az úsztatott szerelék legvégső pontján levő horoggal folyamatos kontaktusban vagyok, így minden egyes kapást, csípést érzek addig, amíg a szerelékem úsztatom. Ily módon évek alatt számtalan élményben volt részem, s bátran mondhatom, lényegesen sikeresebb módja ez a horgászatnak, mint például a fenekezés. Szórakoztatóbb, mozgalmasabb, nem olyan leülős, jelzőre szegezett tekintettel meredő peca ez. Aki alkalmazza ezen módszert, az tudja miről is beszélek, aki pedig nem, annak csak azt javaslom, próbálja meg, nem fog csalódni.

Horgászataim során többnyire malactáppal kevert földből, főtt kemény kukoricából kevert etetőanyagot gombócoltam be, a horgászat megkezdésekor 6-8 gombóccal. Azt követően a halak megjelenésekor minden fogott hal után egy-egy gombócot vetettem be. Így adódott, hogy a horgászhelyen hamar megjelentek a gébek és a küszök, hisz általában mindig ők az elsők. A horgot teljesen fenékig engedtem, ugyanis bíztam benne, hogy a fenéken szedegető paducok, márnák közül is sikerül valakit nyakon csípnem. 



Az első komolyabb érdeklődő egy 30 centis szilvaorrú keszeg volt. keményen megharcolt, nem is gondoltam, hogy ilyen erő van ebben a kis legényben, becsületére legyen mondva, igazi élmény volt kifogni. Kapása is egyedi, az úsztatott szereléket egyszer csak megállítja, s csak azt látom, hogy az úszó megáll a sodrásban, kissé megmerül, s ekkor már megy is a bevágás és a harc. Kisvártatva hasonló méretű társai közül is sikerült néhányat nyakon csípnem. 

A következő kapás már erőteljesebb volt, a horog végén kemény ellenállást tapasztaltam, a matchbot itt már komolyabban hajladozott, az orsóm fékje is meg-megreccsent.


A tettes egy "királyhal" volt, ahogy itt nevezik, hivatalos nevén egy leánykoncér, amely ebben az évben még védett fajként szerepel a listán, információim szerint viszont a következő évben már csak méret és tilalmi időszak védi majd e becses őshonos halunkat. A Nagy-Dunán ezek a halak elérik a 3-4 kilogrammos nagyságot is, a Mosoni-Dunán én még 2 kilósnál nem fogtam nagyobbat. Sokan szándékosan, vagy anélkül összetévesztik a jásszal, bodorkával, pedig több stílusjegye mutatja, hogy nem egy fajról van szó.

Ezt követően a kapások abbamaradtak, a mindig jelen levő gébek is elkerülték az etetett sávot. Sejtettem, hogy valami beállhatott az etetésre, gondoltam, egy csuka, egy balin, vagy netán egy harcsa......
Míg ezen méláztam, az úszóm megállt a sodrásban, ekkor bevágtam. A hal azonnal kitört a folyó medrének közepe irányába, s elnyert vagy 20 méter zsinórt, mire megállítottam, s lassan kezdtem visszapumpálni. Ekkor ismét kitört, s elindult sodrással szemben.....Bevillant, hogy ezt csak egy halfajunk szokta elkövetni, a márna. Közel negyed órás harcot követően, mivel a főzsinórom 18-as, az előkezsinórom 16-os, a horgom meg csupán 10-es gama volt, s nem kockáztathattam meg a szakítást, ... szóval negyed órás harcot követően szákolhattam meg egy közel két kilós marcit

Na gondoltam, nem is lesz rossz pecában részem aznap, mikor egyszer csak valami elindult a szerelékkel, bevágnom sem kellett szinte, csak megemelnem a botot, oly erővel húzott a hal befelé. Jó öt perces fárasztást követően sikerült szákba tereljek egy két kiló forma mosoni pontyocskát...


Bevallom, ekkor már madarat lehetett volna fogatni velem, egy könnyebb szél által gerjesztett fuvallat messze repített volna, oly könnyednek éreztem magam. Míg ilyen gondolatok jártak a fejemben, egyszer csak azon leszek figyelmes, hogy az úszóm rendesen alámerült. Bevágásnál fél úton megállt a bot, a fék nagyot reccsent, majd elkezdett zenélni. Amikor megállt a akkor a damil feszült húrján játszott ismerős dallamot a folyó felett incselkedő északi szél. Majd újra elindult a hal. Hol lefelé, hol befelé, hol át a túlpartig, hol felém jött, de mindvégig fenék közelben. Nem mertem erőltetni, pedig már fáradt a kezem, zsibbadtak az izmaim. Nagyjából negyven perc telhetett el, mire megláttam, ki is az ellenfelem, bár sejtettem.....
Az előbbi pontyocska valamelyik felmenője tette tiszteletét. Ismét kitörések, de már egyre kevesebb és kevesebb zsinór lehúzását követve tudtam magam felé kormányozni a folyó e jeles lakóját. Még néhány perc küzdelembe telt, mire meg tudtam pipáltatni ezt a szép halat, hogy szédüljön kissé a belélegzett légnemű oxigéntől. S eljött a pillanat, mikor alátolva a szákot remegő kézzel emeltem partra ezt a csodálatos harcost.


A ponty öt és fél kilót húzott a digitális mérlegen. Nagyszerű horgászat volt, a befejezés pedig idilli! Bizony az éhes keszegnép utáni hajsza átcsapott a keményebb vizi legényekkel való küzdelembe, amit nem is bánok. A következő napokon néhányszor megkíséreltem horogra csalni társaikat, de kisebb márnákon, darabosabb keszegeken kívül más már nem tette tiszteletét. Hosszú még az év, talán belefutok még egy ilyen élményhorgászatba.....

Szeptemberben ébredező menyhalak Szigetközben

Többször megdőlt az a tézis, hogy a menyhalak téli, november-decemberi halak, idén is rácáfoltak a szakirodalom által meghatározott szezonra... 

Mint minden évben, idén is várva vártam a szeptemberi betörő hidegfrontokat, amelyek elkezdik hűteni a vizeket elsősorban az osztrák területen, a hegyek között. Noha a hőmérő higanyszála még elérte a harminc fokot is, az éjszakák határozottan hűvösek voltak már, reggelente pedig csípősebbé vált, itt-ott meg is párásodott a reggel. 

Egy hidegfrontot követően jött az ötlet, hogy nézzük meg a Mosoni-Duna egy felsőbb szakaszán felgyorsuló külső kanyarívben bedőlt fa mellett, vajon kimerészkedik-e már a menyus a búvóhelyéről, s ha igen, hajlandó-e arra, hogy a felkínált élő, vagy letört fejű kiskeszeget vacsorának tekintse, s elfogyassza. Már a második nap eredményt hozott, össze nem téveszthető kapással érkezett a jelentkező a horogra, s igazán meg sem lepődtünk azon, hogy egy csodaszép színekben játszó, ám még elég vézna kinézetű 45 cm hosszúságú menyus próbált szabadulni a horog fogságából. A dátumot feljegyeztük, 2015. szeptember 17-e volt. Néhány naos szünetet követően újfent próbára tettük az estét. Nem bízva a menyhalakban, az egyik botot márnára szereltem, csak úgy csúszóólommal, füstölt edami sajttal csalizva, mindennemű etetés nélkül. 
Hajj, volt is sikere a sajtnak, szinte tolakodtak érte, folyamatos kapásokat okozva. Egy pillanatnyi figyelemkiesés és a sajtevők máris kaján vigyorral szöktek meg a horogról leszedett zsákmánnyal. Közben a másik botomat a bedőlt fa mellé, a visszaforgóba dobtam, remélve, hogy a felkínált kis bodorka talán felkelti valaki érdeklődését. Eközben kezdett sötétedni, s már a negyedik márnát szákoltam, igaz, egyik sem érte el a törvényes méretet, de elég jó ellenfeleknek bizonyultak a sodrásban, hisz alulról épp súrolták a 40 centit... 

Ahogy mindjobban sötétedett, úgy csökkentek a márnakapások. Gyanús volt, hogy a gébek sem piszkálták már a halszeletet, gondoltam, talán egy harcsa, vagy csuka, esetleg süllő állt be a bedőlt fa tövébe, s a ravasz kis betolakodó gébek mindjárt elillantak... 


Hirtelen meglódult a halszelettel csalizott bot, heves botrázás közepette a ferdén felállított menyhalra szerelt bot nyele el-elemelkedett a talajtól, mire odanyúltam, s a bevágás szépen ült. Rövid harcot követően egy 37 cm-s menyhalat sikerült kivarázsoljak a partra, ami igencsak megörvendeztetett. 2015. szeptember 21.-e 19:55 volt ekkor. 


Hamar újracsaliztam, s szinte el sem helyezkedtem, mikor megismétlődött ez előbbi jelenet annyi különbséggel, hogy ez a menyhal csak 33cm hosszú volt faroktőig. Nosza újracsalizás, bedobás, közben tettem vettem a sötétben, a botot nem is nézve. Vártam még egy erős fél órát, de több kapás sem a menyhalas botomra, sem a márnázóra nem érkezett. Meglepődtem, mikor kitekertem a menyhalnak felkínált szereléket, azon ugyanis nem volt halszelet. Valaki lecsente, miközben mással voltam elfoglalva. Na hát persze, van ez így, sokszor megtörtént ez már velem, s úgy hiszem másokkal is. Nem bánkódtam, hisz jól éreztem magam, s menyhalat is fogtam. Azóta is próbálkozok, de túl sok siker még nincs, noha a szeptember 23-i próbálkozásra is sikerült egy menyust nyakon csípnem, várnom kell még egy keveset, hogy hűljön az idő, s a víz. Az ablakon kinézve azt látom, hogy szakad az eső, s hűl az idő, hűlnek a folyók, s tudom, ébredeznek a menyhalak!