Rákok és rákászok a Lajtán

Emlékszem, gyerekként a patakokban élő rákok után vadásztunk. Egy nagyobb nyári zivatar megduzzasztotta rögvest a patakot, s amilyen gyorsan nőtt a vízszint, oly gyorsan le is apadt utána. A rákok egy része a parton maradva kétségbeesetten kereste a víz felé vezető utat. Nem mindnek sikerült. Azok, melyek peték tömkelegét viselték farkuk alatt, természetesen mehettek, de sok más ráknak jajj volt,ha a kezeink közé került.

Bodzanyársra húzva a tűz felett veresedtek hamar, s élénk gyerekzsivaj közepette tanítgattuk egymást, hogy kell ropogós pirosra sütni, mely részei ehetőek. Micsoda gyönyörűséges vörös színűre sültek, s milyen fenséges fehér húsuk volt. Se só, se fűszer, se köret.  Nem is tudtuk mi még akkor, hogy drága nyugati éttermekben garnélákat, királyrákokat szolgálnak fel szüleink éves fizetésének megfelelő árért. Mi csak ettük jóízűen a patakban fogott rákokat. 

A patak vizében mosakodtunk, ott mostuk meg a rákokat is, hiszen kristálytiszta volt még akkor. Hazaérve természetesen mindenki kapott a tüzeskedésért, mert ugye a füst szaga messziről érződött a ruhán, de a ráklakomákról mindenki mélyen hallgatott....

Sokunk szülei talán még most sem tudják, miért is voltunk folyton sarasak, vizesek, füstszagúak. Hány és hány családban harsogtak a szülők akkoriban esténként, mikor a sötétedés hazavetett minket:

"- Hol tekeregtél idáig te Istenátka? Miért cuppog a cipődből az iszap te szerencsétlen? Hogy néz ki a nadrágod már megint? Mi ez a füstszag rajtad, megint gyújtogattál? Már megint azokkal a rossz kölykökkel múlatod az időt? Na megállj csak ..." stb.

  

Az évtizedek oly gyorsan elröppentek, hogy egy szemvillanás sem sok, talán annyi sem telt azóta, mégis, bepörgött a naptár kereke, s idestova gyermekeink is felnőttkorba léptek már. Az egykori rákász galeri tagjait messze szórta a szél, s talán a rakok is elhagyták már azt a kis patakot, amely egykor kristálytiszta források gyermekeként csörgedezett a közeli hegyoldalból, s haladt át ott, ahol gyermekként csínytevesekkél múlattuk az időt. Bizony a mai fiatal generációnak semmit nem mond ez az egész, de mi tudjuk, hogy mit is takarnak ezek a sorok, milyen élményeket is éltünk meg, amelyek bőven megérték, hogy egy kicsit esténként lekapjanak a tíz körmünkről. Volt kit szobafogsággal sújtottak, vagy egy két füles is kijárt olykor, de másnap már újra a patak partján csavarogtunk. Kartondobozból tépett papírdarabon csúsztunk a domboldal füvén, mint aki szánkázik, s ki időben nem fékezett, bizony a domb alján csordogáló patak áldozata lett, mert csakhamar belesuppant a forró nyáron is hűs, alig 40 centis vízbe.

Időközben védetté nyilvánítottak a folyami rákot, s gyakran szinte szégyenkezve jutott eszembe, hány rák is járult hozzá ahhoz, hogy csillapítsa olthatatlan éhségünket a '80-as évek elején. Volt bőven, nem gondolta senki, hogy egyszer majd eltűnik, s más faj veszi át a szerepét.....

Elteltek az évtizedek, változott a világ. A gyermekkori emlékek megkoptak, vagy épp a nosztalgikus találkozók piedesztájára emeltettek. A rákokkal soha többé nem találkoztam. Aztán jó tíz évvel ezelőtt fura dolgot tapasztaltam. Egy este menyhalazás közben apró kapásokat észleltem a botspiccen. Nosza, bevágtam. Éreztem, hogy valami van a horgon, de furán viselkedett, csak vontatta magát valami súly. A parton ért a meglepetés. Egy hatalmas rák gabalyodott bele az előkezsinóromba.

A régi rutin előjött, tudva, hogy kell megfogni a rákot, hogy az ne csípjen meg. S ennek furán nagy ollói voltak, másabb volt, mint az emlékeimben élő folyami rákok. Később derült ki, hogy ez egy invazív faj, a jelzőrák, amely rákpestist terjesztve kiszorítja, kipusztítja az őshonos folyami rákot. Sokáig gondolkoztam, vajon hogy kerülhetett ide ez a faj, s hogy szaporodhatott el ennyire. Mert az este tapasztaltak később sokszor megismétlődtek. Sőt, sokszor már horgászni sem lehetett a Lajtán normálisan menyhalra, mert a halszelettel csalizott szereléket a rák rögvest a sziklák közé húzta, a vastag harmatgilisztát pedig szépen lecsipegette a horogról. 

S horogra akadtak a rákok feeder horgászatoknál, sőt az úsztatós pecáknál is el-elkapták a libbenő horgot a csalival együtt. Ejtettem olyan másfél kilós menyhalat, amelynek a gyomrában egy egészben lenyelt majd 20 centis jelzőrákot találtam,  ami arra utal, hogy azért van természetes ellenfele is a Lajtán ennek az invazív vízi állatfajnak, ez némi reményre adott okot, hogy esetleg lesz valami természetes állományszabályozó a folyócskán. 

(kép forrása: csubakka.hu) 

Eljött az ideje annak is, hogy elvigyek haza néhányat ebből a rákból, s megkóstoljam, vajon az íze emlékeztet-e a gyerekkoromban fogott, s elkészített rákhús ízére. Idehaza mindannyian megkóstoltuk. Forró vízbe dobva hamar megveresedett, s húsvágóollóval szépen szét is tudtuk bontani. Jóllakni természetesen senki nem lakott jól, viszont fenséges zamatú rákhúst ízlelhettünk. S hogy hogyan alakul a jelzőrák állomány a folyóban? Kérdéses. Kijuthat, s már ki is jutott a Mosoni-Dunára is, s hamarosan elterjedhet Szigetköz többi részén is. Talán egyszer a Forest Gump filmben látható rákászhajók kicsinyített másai fogják járni a szigetközi vizeket, s frissen fogott rákkal láthatják el a halboltokat, piacokat..

Ki látja ezt előre?

Kelt: 2020. FERGETEG havának 11.-ik napján