2018. június 21., csütörtök

Szamócás pergetőbot


Szunnyad a nádas, ébred a hajnal,
Fülled a reggel, perzsel nap.
Borulgat morog  a délután,
Sírva alszik el a mosoni este.


A naptól kísérve bágyadtan caplatok a Lajta parton néhol sárban lábalva cuppogva a bűzös dágványban. Az izzadtságcseppek csíkokat rajzolnak az arcomra. Kissé feljebb, a gátoldalban folytatom az utam. Szamóca vereslik a lábam alatt, izzad a sapka a fejemen, s az átnedvesedett pólómon keresztül húsomba mar a szúnyog is, s a pécsik se kímél, melyet itt csöménynek hívnak, az is belőlem szív vöröslő vércseppeket kéjesen vigyorogva. Mire lecsapnám elrepül a beste. Két kis likat hagyva bőrömön. Hogy az anyád ne sirasson.... Ahogy látom a Fertő megint felhizlalja a zivatarfelhőket. Egy darabig ott gomolyog távolban lógó esőfüggönnyel, majd láncait tépve elszabadul. Rendszerint erre indul. Azért mar most minden bogár. Van még egy órám, legjobb esetben. Nem érek rá szamócát kajtatni, bár néhány szem, amiért lehajolok édes zamatával felvidít kissé, feledtetve a rovarhordák támadásait.



Lajta part. Vállig fű. Megreked a hőség közte, alig kapok levegőt. Elakad a lábam a gyalogszederben, zoknin keresztül barázdát húz a bőrömbe. Érzem a kiserkenő vér melegét. Ennyi véráldozat s még nem is horgásztam. Na ja. Nem egy telepített tó, nem rendezett Balatonpart. Vadvíz. Dícsérem félhangosan a szederinda édesanyját. Hangommal őzet riasztok, villámgyorsan szökell a gát mögé, s mögötte tengerként hullámzik a magas fű. Szerencsére nem vagyok allergiás a fűfélékre, pollenekre, különben ittpusztulnék. Nehéz a terep. Oldalamon levő kulacs hideg vize posványos nyúlhúggyá langyosodik fel így egy óra alatt. Felnőtt a nád is a szélvizekben. Nagyon taposni nem lehet, elriad a bogár is a környékről, nem csak a  domi. Tartok azért a magas fűtől, itt ahol nem ritka a hansági vipera sem. No még csak az hiányozna. Én járok erre csak, állok a ciherben mint Keoma. A "papagájok" nem merészkednek erre a terepre. Az nem mutat jól a szigetközi f@szbúúk csoportban. Nem is értem. Míg ezen elmélkedem, egy nádnyiladék adta szabad talpalatnyi szakaszon megkushadok, s  alig lendítve a botspiccel rutinból megdobom a folyócska partszéli vizét. Plotty. Vizet ér a műbogár. Lassan beletekerek...



Durr..... Rendesen belever a part mentén húzott kis kínai woblerbe a telény. Vállig ér a villámszerű ütés. Húzná ki a botot is a kezemből. Reccsen az orsó, hajlik a bot. Élvezem a fárasztás perceit. Keményen küzd. A part meredek, majdnem belesuppanok a hideg vízbe, bal lábfejem meg is merül egy kicsit. De a hal megkapja a tarkófogást. Kéne egy faja merítő. Volt hogy beleverte a domi a kezembe a hármashorog kiálló ágát. Fájdalmas volt. A telény a méretéhez  mérve erőben lealázza a többi hasonló méretű rablóhalat. Ezért is szeretek domizni. Komoly jószág. Jól akadtak az amúgy cserére szoruló gyenge minőségű horgok. Ötvözni kéne a fain japcsi horgokat az olcsó, de megbízhatóan működő chinese wobblerekkel. Talán ez lesz a következő esős délutáni elfoglaltság.


Hal pedig van így is. No nem mindig. A Lajta szeszélyes, makrancos. Hozzá képest a Duna, s a Mosoni is szelíd öreg hölgy. Itt elég egy zápor a Fertő tó mögött, s máris haragos színt vesz fel a víz.  Két zivatart követve egy nap lezúdult a féktelen düh, amely 3. fokú árvízvédelmi készültséget taposott ki a mederben. Jó másfél hétre elűzve a horgászni vágyókat. Remélem kimosott megint pár labanc halastavat, s meglesz ezzel a szokásos telepítés, mert amit a megyei szövetség a folyócskába rak az olyan mint halottnak a csók. No de majd meglátjuk.

Sikerült vihar előtt megfésüljem egy kisebb szakaszon a folyócskát, vallattam, mit is gondol a halakról. Csevegtünk közbe, s fura volt a párbeszéd, tartalma bizarr. 



Én kérdeztem, s néha válaszokat is kaptam. Kemény bothajlító válaszokat.
Jókora domolykókról, balinokról szólt a diskurzus, vérpaducok támadásáról regélt a sodorvonal, s a visszaforgó is váratlan meglepetést tartogatott. "Vérpaduc"! Az apró StrikePro bogárra. Hm. Elgondolkodtató.



Alig part menti kis törés, beöblösödés. Elemi erejű kapás, botkitépő kirohanások, 40 méter lehúzott fonott zsinór, majd ernyedten kitekert meggyalázott szerelék. Kihajlott horgok, méter vastagon csupa nyálka fonott zsinór, kacagó haresz a vízben. Majd 20-asra tippeltünk a látottak, s az érzet alapján. Végül is teljesen mindegy. Talán összeakadunk még. Mesebeli a Lajta.




Alig pislant az ember, s másnap fortyog az ár, majd fellöki a torkolatnál a Mosoni-Dunát. Birkózik a tiszta víz az áradó szutyokkal, s halak kavarognak a csatamezőn. Itt-ott loccsan valami, mielőtt felduzzadva kávés-kakaós színben lassan, komótosan egyesülve megy tovább a víztömeg. Megváltozott ez a Medárd. 40 nap helyett néhány órát esik csak, de negyvennapnyi víz zúdul le. 


Van hol ilyenkor is tiszta marad a víz. Kisebb átereszek, csatornák adnak reményt a horgásznak, s esélyt az orsónak hogy sírjon egy kicsit. Szerencsés vagyok hogy itt szigetben számolatlanul körbevesz a víz. A minap egy blogíró társam kérdezte, tervezek e túrát valahova az országban máshova. Innen? Vétek elmenni. Mondjuk volt egy háromnapos balatoni mutatvány a hónap elején, de arról majd később....




Szép a folyópart, élettel teli. S domiparadicsom van itt is, ott is, s ha rájuk talál az ember, indulhat a mutatvány.


Ahol balint sejtek, azonnal dobok, s ha három dobásból nem veri le a wobblert, odébb is állok. Általában az első dobás meghozza a kapást, s ha el is véti az őn, másodjára azért biztosabbra megy, s mosoly húzódik arcomra a fárasztás során...





Kelt: 2018. Év Napisten havának 21.-ik napján


2018. június 8., péntek

Nádi pontyok és lidércek - Szigetközi kalandok 4.

Előszó:
Eltelt azóta több évtized is. Sok-sok nyár, a maga csodás hajnalaival. Akkor még a horgászat nem a márkás felszerelések ajnározásáról szólt, s tudtunk halat fogni, nem is keveset az egyszerű felszerelésekkel, természetes csalikkal is, horgászvideóról csak a "Horgász a pácban" című film főhőse jutott eszünkbe, mást nem ismertünk, mert nem is igen volt. Az egyetlen megjelenő horgászújságban pedig reklámot is csak keresve, s alig találtunk. El se igen jutott hozzánk a lap. Az élményeket magunk éltük át. Mennyire más volt minden. Mégis volt hal. Mintha csak tegnap történt volna:.....

Alig várta a vakációt. Végre eljött az utolsó tanítási nap az iskolában. Reggel az elsőnek érkező osztálytárs legfontosabb dolga volt krétával felírni a táblára az utolsó betűt, hogy értelmet nyerjen az a szó, hogy VAKÁCIÓ!. Senki nem törődött aznap a tanórákkal, kivéve azokat, kik még az utolsó pillanatban reménykedtek abban, hogy felelhetnek a jobb jegy, illetően néhányan a bukás elkerülésének reményében. Nekik görcsös volt az utolsó délelőtt, amely vagy vidám könnyedséggé, vagy még inkább kínzóbb teherré vált számukra a délutánra, attól függően, aznap hogyan teljesítettek. "-Holnaptól enyém a világ! Porosodhat az iskolatáska szeptemberig is!" - gondolta a legény. Az iskolából kiözönlő gyereksereg oly hévvel futott ki az ódon épület falai közül, hogy talán azt még Zrínyi kitörő vitézei is megirigyelték volna Szigetváron. Hazaérve a fiú ízlelgetni kezdte a szabadság kenyerét. Rögtön érezni is kezdte a változást, hisz délután nem kellett a jó időben az íróasztal felett görnyedni, s tanulni keservesen az unalmas, senkit nem érdeklő tananyagot. Apja figyelmeztetése rántotta egy kicsit vissza a valóságba! "-A szünidőre feladott kötelező olvasmánynak nekiállni hasznosabb minél hamarabb, míg benne van az agy a tanulásban, s jobb hamarabb túlesni azon a pár könyvön!"
Hijj a teringettét, ennek a fele se tréfa!!! Oda az édes szabadság, olyan ez mint a világosi fegyverletétel, lám az iskola keze hazáig elér, bele se kóstolt még a nyárba, s máris az íróasztalhoz láncolnák, bezárva őt If várába Monte Cristo grófjaként.... Apja valamit megláthatott a legény elsavanyodó ábrázatán, mert a szigor eltűnt az arcáról, s odasúgta fiának halkan, hogy az édesanyja ne hallja a konyhából, hogy a következő nap hajnalán horgászni készül, s a legény, ha úgy gondolja, akár vele is tarthatna.... Itt a felmentő sereg! Hát hogy a ménkűbe ne! Apja a szobából kilépve csak annyit mondott még, hogy a könyvek várhatnak, messze van még szeptember, de elfeledni nem szabad a feladatot!

A várakozás izgalma hamar álomba szenderítette, s a kora nyári hajnal pikk-pakk eljött, az éj csak vagy két horkantásnyira vette át a stafétát a naptól, s máris pirkadni kezdett. Korán érkeztek a tó mellé. A nádas itt-ott megzörrent, madarak mocorogtak álmukban. A csillagok kezdték fényüket veszteni, mikor egy-egy halk, de komolyabb halak loccsanását is lehetett hallani a nádszigetek közti sekélyebb víztükrök irányából. A zseblámpa fényében az éjjeli lepkék keresték egymás társaságát, mígnem a bőregerek hozták a frászt a legényre, kik a lepkék közé csaptak le olykor a lámpát tartó kezétől pár centire elsuhanva. "- Az anyátok ne sirasson, de megijedtem!" -szaladt ki a legény száján.

"-Ide világíts, ne a vízre!" Édesapja erős üvegbotokat rakott össze a zseblámpa fényében. "-Erős bot kell ide fiam, erős zsinórral, horoggal. Az itteni halak nem viccelnek, hamar a nádba törnek, s csónak nincs hogy utánuk menjünk, meg kell őket most időben állítsuk. Hanem itt van két szelet kenyér, szedd ki a belét, kicsit vizezd be a kezed, kezdd el gyúrni, nesze egy kis vaníliás cukor, a spajzból szedtem ki, anyád tudta nélkül, ebből gyúrj hozzá egy keveset, jobb illata lesz."

Gyúrta is a legény becsülettel, majd belegebedt. Perceken belül elfáradt a marka is. "-No ha ez így megy szeptemberig olyan szorításom lesz, hogy az iskolában mindenkinek elkékül majd a keze ha megszorítom, nagyobb is lesz a becsületem!"- gondolta.

Apja egy kisvödörböl savanyú szagú kukoricát szórt pár marékkal az alig tíz méterre levő nádfal széléhez, s a nád fal vége mellé, szétterítve azt vagy két négyzetméternyi területen, ahol elmondása szerint befordul a hal. A kukoricaszemek sörétként záporoztak a vízbe, hangjuk felverte a csendet, pár pillanatig a savanyú kukorica orrfacsaró szaga is megülte a part mentét. A békák itt is, ott is felébredtek, s monoton brekekézéssel köszöntötték a pirkadatot. Pára kezdett lebegni a tó felett, fátyolként lebegett kissé a víz felett, lenge táncot járva, ahogy a tó felől lassan a nádas felé libbentek. "-A lidércek! Ilyenkor válnak láthatóvá, mikor az éjjel elfárad, nem tudja tovább bújtatni őket, a nappal viszont még nem érkezett meg, hogy a zsombékba zavarja az éjjel tündéreit!" -súgta halkan az apa hamiskás mosollyal a szeme sarkában. Bár a nap még aludt, hamar világosodni kezdett.  Egy dolmányos varjú tűnt fel a nádas felett, s vadkacsa vezette ki halkan pár napos fiókáit az egyik nádnyiladékból. Cserregő nádiposzáta kezdte el köszörülni érdes reszelős hangját, s nyomában megéledt a nádas népe is. Hattyú úszott ki egy nyiladékból, szárcsa páros sietett a túlsó nádas felé sűrű fejbólogatással. A legény édesapja két botot csalizott fel. Az egyik horga mellé cipőgyárból származó "fonott zsinórra" kukoricaszemet fűzött, míg a másikra trágyagilisztát tűzött. Ugyanez a "fonott zsinór" szolgált előke gyanánt az amúrozásnál, melyeket a nád friss hajtásával, vagy zsenge zöldborsó hüvelyével csalizva szokták lépre csalni. A kukoricát a nádfal melletti fordulóhoz, míg a gilisztát a nádfal elé vetette be az apa. Karikajelzöket tett a botok első és második gyűrűje közé. -"Spanosra kell azt állítani, mert a hal hamar beszaladhat a nádba, ahogy koppan a karika, nem szabad késlekedni a bevágással mert csúfot tehetnek ám velünk!"

Olyan gyorsan megvirradt, hogy észre sem vették. Kapás nem jelentkezett ez idő alatt. A legény szemére álomból szőttek fátylat a lidércek, néha keveredett is már az álom a gondolattal, s csak a friss reggel egy-egy hűvösebb fuvallata térítette magához a legényt. Jajj de becsukódott volna pedig a szemhéja, ragadt volna össze a lidércek szőtte álomlepel, de nem engedett a csábításnak, szemeit alaposan megdörzsölve szétnézett.  Semmi mozgást nem látott, csak a nádirigók könnyed súlya alatt hajladoztak a nádszálak.  Az egyik botot az apa kicsévélte, s helyette finomabb, kétrészes Germina botot rakott össze, melyen kisebb orsó, s parafadugóból faragott úszó volt felszerelve. A legény mindig is jobban szeretett úszózni, egyrészt gyakrabban volt rajta akció, másrészt apja egyre többször bízta rá az úszós pecát, s ettől a legény valódi horgásznak érezhette magát, s büszke volt akkor is, ha csak pár keszeget, vagy egy-két kárászt sikerült fognia. Az álmosság egy kettőre szertefoszlott.

Az apja most azonban nem gilisztát tett a horogra, hanem a kenyérgyurmából, ahogy nevezte a polentából kért egy darabot. Szépen rágyúrta azt a horogra, amelynek épp csak a hegye kandikált ki kissé, s még a szára sem látszott. Az apja tanácsa szerint a legény a nádfal elé lendítette a szereléket alsó dobással, vigyázva, ne engedjen nagy zászlót a szereléknek, mert az még fennakad a nádason, s bizony ha onnan kell lerángatni, a ramazurira elmegy minden hal a környékről. Megesett ezért, hogy a szerelék kissé távolabb ért vízbe a nádfaltól, az etetés szélére. Sebaj. Az éhes hal ott is megleli, nyugtatta magát ilyenkor a fiú. Egyszer egy mocsári teknőst is fogott, de a szabadúlás óta a páncélos óvatosabb, s csak távolról fél szemmel lesi az úszó hegyét a hajnali pirkadat fényét magába szívva egy zsombékon kinyújtózkodva. Biztos benne van még a horog szúrós emléke.

S valóban, az éhes halak megtalálták lassan a csalit. A vaníliás kenyér illata mágnesként vonzotta a halakat. Először csak apró remegés futott végig a kis parafaúszón, s piciny körgyűrűk indultak el az úszótól minden irányban. Kicsit megmerült, majd ismét mozdulatlanná vált az úszó antennája. "-Figyelj fiam, ott a kárász, most ízleli a csalidat! Várj a bevágással míg el nem indul határozottabban a hal! -oktatta fiát az apja, miközben nagyot slukkolt a cigarettájába, amelynek egy pillanatra felizzott a parazsa. S úgy is történt, az úszó megindult balra, s lassan, határozottan merülni kezdett az úszó antennája. A legény ekkorra kézben fogta a botot, kizárva a külvilágot csak az úszóra koncentrált, miközben spanosra csévélte a víz felszínén a gyenge áramlástól kissé megöblösödött zsinórt. Az úszó majd egy karhossznyit haladt már, mikor a fiú erőteljesen bevágott, amely szépen ült. Nagyot loccsant a hal, s teljes erejét megfeszítve próbált szabadulni, de az erős felszerelés és a legény eddigre kitanult úszós szakértelme nem engedett, s hamarosan a merítőszákban pihegett a jókora testes kárász. Bizony feszítette a legény mellét a büszkeség. "-Igazi aranyhal!"- mondta vidáman, s valóban, az első napsugarak arannyá változtatták a hal pikkelyeit. A lidércek varázslata ez. Egy pillanat múlva a hirtelen fénysugár eltűnt, a kelő nap egy ködfelhőt húzott álomtól meggyötört álmos arca elé.




"-Ha ma csak azt ehetném amit fogtam, nem kopna fel az állam! Bár van mikor éhen maradnék, de ez a nap most más!" -mondogatta magában, s egy halvány mosoly jelent meg szája szegletében. Némileg lazábban, bátrabban horgászott ezután, hiszen már bizonyított, van hala. A következő fél órában egyre másra jöttek a kilós, fél kilós kárászok, mígnem abbamaradtak a kapások.




Kisvártatva A nap nagyot nyújtózott a horizonton, álmosan, ásítozva köszöntötte a reggelt. A tó felett kisebb párafoszlányok jelentek meg, s lassan a nádasba vesztek. Mintha bemenekültek volna a sűrűbe "-Mennek má' az éjjeli lidércek aludni!"-Súgta a legény az apjának.


"-Ki is zavarták a nádból a pontyokat, nézd, a halak az etetés szélén vannak, ott túrnak, látod hol jönnek fel az apró buborékok!" Mire ezt az apja kimondta, aprót rezzent, majd hangosan koppant a fenekezőbot karikája, s apja máris bevágott, jó halat fárasztott. A ponty erősen hajtogatta az üvegbot spiccét, ám néhány kör és kitörés után hamarosan a szákban nézett csodálkozó szemekkel a jó két kilós pikkelyes. "-No fiam, ez jó kis harc volt, figyelj a botodra míg beírom a halat a fogási naplóba, résen légy, ezek a pontyok nem egyedül korzóznak itt!"




Gombócot érzett a torkában a legény, hisz egyedül kell megbirkóznia a hallal, ha most jön, míg az apja elfoglalt. Nincs segítség. Előremeredt a székben, teste ösztönösen megfeszült, s várta, történik e valami.

Apja látta, ahogy a nádas mind közelebb mozgott az etetéshez, s biztos volt abban, fia pontyot akaszt hamarost. Szándékosan bíbelődött mindennel, húzta az időt, hisz szerette volna, ha a gyerek megfogja végre az első nádi pontyát. Egyedül. Az ő segítsége nélkül. "-Jaj csak bírjam ki hogy nem segítek neki! Muszáj!" -mondogatta, s csitította magát. Hirtelen azt vette észre, hogy a gyerek a kisszéken összerezzent.

A legény észrevette, hogy az úszó emelkedni kezdett, majd elfeküdt a víz tetején. "-Nocsak. Mi a fene. Ki tréfálkozik velem?" Az úszó a fekvő helyzetből alig 45°-os szögre állt csak vissza, s határozottan elindult a nádas nyiladéka felé. A bevágásba belerecsent az orsó, s majd kitépte a botot a legény kezeiből a hal. De az nem engedett, ösztönösen tudta, hogy ki kell vezetni a nádfal előtti kapuból a halat, vagy különben integethet neki, ha betör a rengetegbe. A hal megindult a nádsziget másik sarka felé. A legény meg volt győződve róla, hogy a napkelte elől elmenekült lidércek még nem pihentek le, hanem hosszú ujjaikkal a halba kapaszkodva segítették azt őellene, s húzták a pikkelyest be a zsombék alá. "-Hát rajtam nem fogtok ki bitangok!" -mondta félhangosan, s keményített a féken, majd pumpálni kezdte a botot. Belesajgott a válla s a karjai is az erőlködésbe. "-Hejj, ha minden reggel ilyen edzésben leszek, ősszel mindenkit két vállra birkózok a suliban!"- ötlött az eszébe.



A megakasztott hal csapott egyet a farkával, hangos loccsanással küzdött az alig méteres vízben, felkavarva a meder fenekéről az iszapot, amely ott gomolygott a csatamezőn.... "-Tyűű de szép ponty!!!"-kiáltott fel a legény izgatottan. Még két kitörés, s a hal engedni kezdett, s sikerült párszor megpipáltatni, azaz rákényszeríteni, hogy harapjon a levegőből. Eszébe jutottak apja tanácsai, aki szerint ilyenkor megszédül a ponty, s látványosan veszt az erejéből. A ponty még egyszer összeszedte viszont az erejét pipázás után is, megijedhetett a merítőtől, mert hirtelen kitört, meglepve ezzel a legényt, kinek egyik kezében a merítő, a másikban a bot volt, s félig guggolt testhelyzetből kellett ismét harcba szállnia a hallal. "-Hogy az anyád...!" - csúszott ki a száján, s apja erre elmosolyodott fia háta megett. Látta, a horog jól akadt, a hal nem fog elmenni, tudta, hamarosan szákba lesz, s büszkévé tette, hogy sikerült átadnia fiának azt a tudást, amelyet ő kapott egykor az apjától messze innen egy folyó partján. A legény már-már azon volt, hogy segítséget kér az apjától, de a büszkesége nagyobb volt, mintsem hogy erre több gondolatot is áldozott volna.

A ponty végre a szákban volt. Teljesen elkészült az erejével. A legény az izgalomtól remegő kézzel lihegve, örömtől kivereslett arccal fordult apja felé, s mutatta a nagy halat, amely jócskán három kilós ponty volt. "-Hejj ha ezt anyunak elmesélem!"

Alig várta, hogy hazaérjenek, s beszámolhasson édesanyjának a nagy halról. A kárászok fogásának emlékét csúnyán elhomályosította a nagy ponty mely időközben az emlékekben majd kétszer nagyobbra duzzadt, s a lidércek elleni harc. Édesanyja mosolygott, a testvérei irigykedve tekintettek rá, majd anyja kiábrándító, ám mégis gyengéd szavai rántották viasza a valóságba, miközben az ebéd főzésével bíbelődött: -"Lidércek nem léteznek! Honnét veszed ezt? Apád megint csak bolondít! Na. Eridj kezet mosni!"



A fürdőszobából épp akkor lépett ki az apja. A legény összeszedte magát, s félve kérdezte meg:
-"Megyünk e holnap is?" Azt hitte, apja nem hallotta a kérdést, mert nem is válaszolt neki. Csaknem gondolja azt, hogy ezzel le van tudva a nyár? Bánta is hogy megkérdezte. Lehet korai volt. Apja fáradt, s délután munkába megy. Lehet hajnalban fel se kel. Lehet a testvéreivel is foglalkozni kell, lehet nekik talált ki valamit. Kár volt megkérdezni. Bánta is. Ki tudja mikor lesz még egy ilyen alkalom? Ezzel a gondolattal lépett ki kézmosás után a fürdőből, mikor apja elé állt. Az apa félszeg mosollyal bajsza alatt csak ennyit mondott neki válaszul:
"-Ha jó lesz az idő, pirkadatkor kint leszünk lidérclesőbe, de most menj, segíts anyádnak, s ha kedved tartja délután egy keveset olvasgass!"


Utószó:
Majd 30 év távlatából is elevenen él bennem a közös tavi horgászatok minden pillanata, melyet nemhogy egy novellába, egy könyvbe se tudnék besűríteni. Talán nem is akarom. Egy kis szeletét mutattam meg itt csupán az átélt élmények sokaságából az apáknak, s a fiaknak, kik olvasták e sorokat, kikben felébrednek az emlékek, vagy majd csak eztán válnak emlékekké a közeljövő horgászélményei...







Kelt: 2018. év Napisten havának 8-ik napján


2018. május 29., kedd

6 : 3

A legendás futballmeccs eredmény oly sok formàban visszaköszönt eddig is életem során, s különös jelentőséget sosem adtam neki. Ezidáig.
Lám a horgászat területén is előfordulhatnak csodák, akár egykor a Wembley stadionban. Történt a minap, hogy munkabután egy laza órácskám akadt, amelynek keretein belül elmehettem halszájakat lyukasztgatni. Szándékosan nem írom hogy horgászni. Horgász. Nem mindenki ász, ki horg-ász. Szóval lyukasztgatni, vagy pergászgatni ha úgy tetszik, bár abban is ott az ász. Mint kaller a kemény vasúti jegyet. Ha akad olvasó, aki még emlékszik arra a legendásan egyszerű és mégis egyedi vasúti jegyre, amellyel beutazhattuk az országot, na nem épp Inter Cityvel, hanem a kék nyáron tapadós-ragadós, télen sokszor fűtetlen ám mindig vastagon dohány és jellegzetes "szagú" 2. osztályú zakatoló személyvonattal.

Szóval elmentem pergetni. Egy réginek mondható erősebb bottal, egyszerű orsóval, balinra. Nem kell ide kaviár....
Csoda hogy egy rablást sem láttam. Pedig itt aztán akad balin, noha természetes folyóvízről van szó, a Dunának ezt a szakaszát valahogy kedvelik a balinok. Az első dobásba bele is ütött valami, aztán csend. Jó darabig. Majnem úgy volt, hogy indulok haza, de ugye ekkor jön az ismerős érzés, hogy na még egyet dobok egy másik csalival, s ha nem lesz semmi, megyek. Mert a pécsik légy, vagy ahogy itt mondják csömény egyre erősebben harapdált a szúnyogokkal együtt.



Feltettem egy télen hirtelen felindulásból beszerzett bohóchalra hajazó 5 centis bogárutánzatot. Igazából a színben bíztam. Eddig kerülték a halak mint a pestisest. Se a kora tavaszi domik, se a csukák nem éreztek ingerenciát rá. Ezúttal viszont nem kellett csalódnom. Dobás, vízreérkezés, majd húzni kezdem a part mentén a kövezéstől alig méterre árral visszább az édesvizeken természetellenes szinű kis wobblert, mikor puff... micsoda kemény balleros ütés! Hajlik a bot, loccsan a felszín, s megy a fárasztás, fotózás, elengedés, kézmosás, kéztörlés.


Újradobok ugyanoda. Beesés pillanatában durr.... , felfröccsen a víz, jön a fárasztás, fotózás elengedés, kézmosás, kéztörlés.


Újradobok, kicsit hosszabban. Húzom, majdnem a lábamnál a wobbler, paff! Beterít kicsit a víz. Horog végén rajta az őn. Fárasztás, fotózás, elengedés, kéztörlés.



Hat perc. Három balin. "Betli volt a félidőben, de a végén hat-három!"
Mondhatni "Nemo" lecsapott...😃😃😃

A fenekeszegek hat perce szép élményekkel gazdagított. Később derült ki az időintervallum, mikor otthon visszanéztem a fotók készítésének dátumát. 17:55, 17:59, 18:01....

A felszerelésben nem kellett csalódjak, a bot, orsó, zsinór, wobbler tudta a dolgát. Noha nem agyonreklámozott, csupán célszerű darabokról van szó, melyek tisztességgel tették a dolgukat. Hm. Hát kíváncsi vagyok milyen high-tech cuccos produkált volna ilyen 6 percet a Dunán. Jókor voltam jó helyen igazából, ez a titka. Ennél soha rosszabbat.





Kelt: 2018. Év Pünkösd havának 29.-ik napján


2018. május 17., csütörtök

Tavaszi pergetőzés, avagy vérkeszegek támadása


Kis folyó, kis balinja
Szabadult a balin a hónap elején. Rá is szabadultak a vizekre a " nagy pergetők". Láttam olyat, aki sötétben már az egyik releváns balinos helyre kiutazott kocsival, ám mivel sötét is volt még, hűvös volt a hajnal, halkan duruzsoló autójában maradt, s úgy döntött, szunnyad egyet pirkadatig a kocsiban. Hátrahajtott fejjel, tátott szájjal, csorgó nyállal, jóízűen. Hát a vége az lett, mire felébredt, majd hat autó és nyolc pergető fésülgette a vizet rendületlenül 100 méteres körzetben. Rémálom? Keserű ébredés, döbbent elnyúlt hitetlenkedő ábrázat... Ráb@cott mint mókus az erdőtűzre....mondhatni. Eloldalgott aztán..

Aztán a másik alkalom az volt, mikor kijött egy figura, dobott egyet, majd belekapaszkodott a botba rendesen. A túlparton feedereztem. Vajon mit foghatott? hamarosan a parton pihegett a méter feletti tizenegy és feles csuka (később hallottam a méretét...). Többen odamentek, fényképezték, mielőtt csattant volna a kocsi csomagtartójának fedele felette, mint valami koporsófedél.... Bevégeztetett hosszú szép élete rútul, ám vigasza, hogy utoljára még becsülettel küzdhetett. Nem az ő hibája, hogy konyhára szánták. Amúgy jó lehet még egy ilyen nagy csuka húsa? Csak kérdezem. Valaki megírhatná, hogy megpróbáljam megérteni.... Sok utódja lehetett volna még...

Rávettem magam a pergetésre, de nem vágytam ezekre a helyekre. Nem a halak miatt. Hanem a sok "papagájra" nem voltam kíváncsi. Bohócból van elég mindenütt. Úgy döntöttem, kisebb folyókon próbálok boldogulni, ahol minimális az esélye annak, hogy belebotlok efféle "sporikba". Újabb vizeket akartam felfedezni, s a későbbiekben kiderült, ez részben sikerült is. 

A vérbodorka olyan keményen üt, akár a domi
Egy csapat halat láttam szedegetni a kis patak sodró kövezett medre alatti fodrokban. Kíváncsi voltam, milyen halak jönnek felfelé a szöszt csipegetni a folyó hátáról. Ahogy a vizet elérte a kis csali, azonnal beleütött valami, keményet, harcosat. Először jásznak, vagy dominak hittem, aztán jött a meglepetés:  dühödten vicsorgó VÉRBODORKA!!!! Nahát....

A két visszaforgó fain haltartó

Utam egy kisebb folyóra vezetett tovább. Látszólag mozdulatlan víz szélén babahalak múlatták az időt. Dobtam. A wobbler elől kisebb halrajok spriccentek szét. Ennyire rémisztené őket a zaccos vízben húzott élénkebb szín? Nem. mint kiderült, a wobbler után settenkedő kroki elől menekültek, s a wobbler mielőtt a lábamhoz ért volna, fogakkal teli szájban tűnt el rövid időre. Jött a szokásos "salto mortale", s egyéb figurák, fogvicsorgatás, kopoltyúfeszegetés, amely során az élénkvörös szilványokkal próbált a csuksz megrémiszteni. Micsoda kis gazfickó. Remélem találkozom még vele a későbbiekben.

Kicsi vagyok én, majd megnövök én....
Az alig pár méter széles patakocska felsőbb szakaszán, ahol a nád mindkét oldalról a víz felszínére borulgatott, csukát sejtettem a mélyben. A meglepetés a bedobás pillanatában ért. A vízre érő wobblerre azonnal rárobbant a következő fenegyerek. Egy fenekeszeg. Az ifjak közül. Ám ereje teljében harcolt cefetül. Aztán feladta egy fotó erejéig. Hiába, kis patak, kis halak. Nem is gondoltam, hogy lesz más élményem. Néhány perc múlva azonban megdőlt ez a tézis is. 

Ballerifjonc
A patak túlfelén terpeszkedő lombot eresztett fa által a part mentére rajzolt árnyék szépen elterpeszkedett két vízparti zsombék közt. Alig néhány méteren. A kis wobblert az első dobásra sikerült szinte centire odadobjam, kb. 20 méterrel tőlem. Elindítottam, s a wobbler épp belekezdett a táncba, mikor......durrrrr

A pálca a kezemben szépen hajlik, az orsó folyamatosan sír, nehezen, de mégis magam felé tudom húzni a halat, amely a víz felszínén küzd, Hátuszonyát kirakja a felszínre, s a hal hossza is látható, bő, közel fél méteres, vaskos, testes harcos.....Jász. A lábam előtti zsombéknál fordul egyet, s a kis wobbler kipattan. Meglepődöm én is, ő is. Ide bejöttek volna ívni??? Igen. csak ez lehet az ok.


S a meglepetésekből kijutott, jelentkezett egy másik vérengző fenevad. Mint karvaly, úgy csapott le az áldozatára egy mérges tekintetű VÉRSZILVA! Micsoda élmények. Pergetések. A szétdobott, agyonfésült releváns helyeken legfeljebb a beszaggatott wobblerek közül fogható most vissza valami, más egyéb nemigen. Az eldugott, felfedezetlen helyek adják az élményeket, még ha egyenlőre kicsiben is....









Kelt: 2018. év Pünkösd havának 17-ik napján.





2018. május 9., szerda

Tilalmon kívüliek


Természetes vizeken békéshalakra horgászó sporttársaim hasonlóan vélekedhetnek májusról, mint én. A legtöbb halfajra tilalom van érvényben, ez alól kevés a kivétel. Szigetköz vizein lehetőség van a csukák, balinok kergetésére ilyenkor is, ám van, hogy az ember egy kis békéshalazásra vágyik. Gondolkodva, fejet vakarva, elmélkedem, most vajon mit is tegyek. Úsztassak, s tíz megfogott uszonyosból kilenc tilalmas halat szurkáljak össze értelmetlenül? Hopp! Itt van a megoldás, a kárászok. Azok a szép, testes folyami kárászok, a sodrásból! Igen, a sodrásból, ahol ilyentájt gyülekeznek! Ahogy szoktam, feeder-el, bedobva a sodrásba, s várva ahogy a testes "karelek" vízig hajtogatják a botot...
Van néhány helyem frlső Szigetközben, ahol eredménnyel várhatom a nagyobb ezüstöket..

Kezdjünk csak hozzá. Szerencse, hogy volt egy kis eső a minap, így a csalira már nem sok gond volt, hisz este gilisztavadászatot tartottam. Sok mindent próbáltam én, s az ismerőseim is. Tavasszal a harmatgiliszta jelentem, még mindig (szinte) verhetetlen! Univerzális, s ingyen van! Mellesleg sok hal szereti, így minden kapásban benne van a meglepetés lehetősége is.

Külön szakma ez is. Várni, míg leszáll az est. Csak halvány, alig pislákoló fényű fejlámpával, vagy vörös fényű fejlámpával, vagy a fejlámpa elé szigetelőszalagozott vörös nejlonszatyor darabbal guggolva óvatosan lépkedve, gyorsan rácsapva az épp félig kint terpeszkedő gilisztára, aztán lassan, óvatosan, el ne szakadjon húzni ki a földből. S megismételni ezt oly sokszor. Aztán eltartani, hűvösben, vizes újságpapír közt, néha etetni almahéjjal......sorolhatnám. A mai horgászok jó része mit sem tud erről, pedig a természetes vízek uszonyos serege évezredek óta az étlapján jelentős helyre sorolja ezt a vaskos, húsos csemegét, amely mellett nem úszik el úgy hal, hogy ne csábulna rá... 
S hogy milyen halakat fogtam már vele? Könnyebb lenne azt felsorolni, mit nem. 
Vastaggilu kompozíció

A nap még befejezi álmának utolsó részét, s mielőtt ébredne, a holdfényben botladozom a folyóparti kövezésen. Szerintem direkt, a horgászok ellen szórták el anno azokat. Éles sziklák a sötétben, boka és térdpróbáló mutatvány. Ha lehet egy füst alatt lecipelek magammal mindent. Még jó hogy nem bojlizok, a talicskával itt megcsüngenék. A part üres. Az etetőanyagot a fejlámpa fényénél keverem be. Érkezésemet követő hatodik percben mindkét bot zsinórja a vízben ázik. Patront nem török a botspiccre, a holdfényben jól látom a botokat. A hátam mögött pedig pirkad. Lassan ásít a nap, hatalmasat harap a légtérbe, s sóhaja a reggeli szellő, mely a harmatot körémszórja. Megrezzenek egy-egy hűvösebb párás fuvallatra. Legalább nincs szúnyog. Egyre jobban látok. Felébredt egy szürkegém, s egy kormorán is áthúzott a folyó felett. A küszvágó csér őrjáratozni kezdett. Itt a reggel. Indul a mai mutatvány. Pöccen egyet a jobb oldali bot spicce. "Ez volt a kosár" - gondolom a következő mozdulat hamar jön, picit ráhúz a cuccra. Épp van időm a nyélhez nyúlni, a botspicc elindul a víz felé. A bevágás ül. Érzem, jó hal küzd a horgon. Hamarosan merítek, kiló közeli kárász nyitja a sort....





Hajnali első

Jönnek szépen, vannak rontott kapások, sőt, a kagylópad is kiveszi a részét a halvesztés nagy munkájában. Hiába, a folyó védi az ő nyáját. Azért így sem panaszkodom. Közben kékesfekete hátú elegáns fecskék frakkban vágnak rendet az ébredező szúnyoghadak soraiban. Szeretem a fecskéket. A gyerekkoromat idézik. Nagyszüleim egykori otthonábanntöbb fecskecsalád is élt. Sokat nézegettem mily szorgalommal etetik a fiókáikat. Később középiskolás koromban az én ablakom sarkába is fészket raktak. Nem egyszer be is repültek a nyitott ablakon. Szóval kellemes emlékeket idéznek ezek az apró kis jószágok.

Kiló felett jóval

Méretek

Legközelebb fonott előkével próbálkozom. A kagylók ellen. Az előkék most már bírják a gyűrődést, a kagylók hoppon maradnak. Van hogy kihúzok egy kagylócsoportot beszakadt zsinórral, etetőkosarakkal. Nem mindig a horgászboltban szerzem be a felszerelés egy részét! A halak váltakozó intenzitással jönnek, tépik a botspiccet, küzdenek becsülettel, s némelyikük ostromolja a másfél kilót is.

Kiló harminc...

Szép, egészséges folyami kárászok. Az ízük összehasonlíthatatlan tavi fajtársaikhoz képest. Erejük is más, s ehhez hozzájön még a folyó sodra, melyet ügyesen felhasználnak a küzdelem során a javukra.

Nyurga karel

Kemény ütés a boton, s hajlik cefetül a víz felé a könnyebbik botom. A bevágás ül, érzem, jobb hal van a horgon. Jön, de a lábaim előtt, mielőtt meglátnám irányt vált, kitör, kissé nyitnom is kell a féken. Aztán hamar szákban egy dunai átlagévér, alig 40 centis, s 1,3 kilós, de így is erős, egészséges, természetes vadvízi példány. 

Hopp egy lapát

Igazi blues hangulat. Kőbánya blues. A halak meg is szédültek a malátaszörptől. Fülemben a dallam: "Kőbányán születtem, ott is nőttem fel, vannak jobb helyek, de nekem megfelel....." (Hobo Blues Band)



Aszályosra alakult a május eleje, így gilisztatakarékoskodás címén kénytelen voltam csalitüskés pop up-os, illetve gumikukoricás módszerre váltani. Egy kellemetlen vendég érkezett elsőnek. A heavy feeder botom még ennyire nem hajlott meg mióta nálam van nagyjából 10 éve. Az orsó sírt is rendesen. Magam elé hoztam több kitörés után a halat, s az előttem erősebb sodrást felhasználva hirtelen fordult egyet a méter körülire saccolt nyurga. A horog kifordult, a távozó halnak csak a farkuszonyát láttam. Aztahétszázát. Faja 20 perces csata volt. Azt követve fél órás kapásszünet után ráálltak a kilós, másfélkilós kárászok az etetésre. Nem hagytak pihenni. Míg pakoltam, fotóztam kettőt, elindult a bot, s fogtam a harmadikat. Mozgalmas késő délutánt okozva ezzel, feledtetve a vesztett hal által okozott stresszes perceket.


2 hal - 3 kg

Gumikukorica (1,5 kg kárász)

Harmatgiliszta (esetenként kölyökharcsa)
Folyó. Mindig meglep. Csodálom a halfauna sokszínűségét, a halak egészségét, a természet szépségét. Nem mellékesen pedig nagyon szeretem a kárászt, a folyami kárászt fogni is és enni is! Míg tart a tilalom, űzöm a törvényen, tilalmon kívülieket!




Kelt: 2018. év Pünkösd havának 9.-ik napján.


2018. május 3., csütörtök

Gombák a vízpartokon

elbújik az aljnövényzet közt
Folyóparton járva gyakran találkozni gombákkal. A halak becserkészése közben közvetlen a vízparton, az ártéri erdőkben sokféle gombával lehet összeakadni. A kora nyárias április, az esők, a hajnali pára és a dús aljnövényzet kedvezett a gombáknak, s jártamban keltemben bizony szedtem is belőlük


Ízletes kucsmagomba. Sajnos a szezon végén lettem csak figyelmes rá. Jövőre biztos, hogy hamarabb kezdem a kutatást eme valóban rendkívül ízletes ínyencség után. Sajna a vaddisznók is előszeretettel túrják, s sokan is keresik őket, sok helyet pedig nem ismerek, így komoly feladat begyűjteni ezt a finomságot. 

Nyárfagomba
Nyárfagomba. Az idei év felfedezettje. (nálam legalábbis )
Egy alkalommal kisebb példányokat találtam, s idehaza utánanéztem a gombászkönyvemben, miféle szerzettel van dolgom. Ehető, ízletes gombaként aposztrofálták. Legközelebb, mikor egy jó fél kilónyit találtam belőle, leszedtem, s elvittem gombavizsgálóhoz. Áment mondott rá. Nosza, utánanéztem a neten, hogyan is kellene elkészítsem egy finom ebédre. találtam is egy kiváló receptet, s tejfölösen, kicsit pörköltszerűen tésztával...
Hmmmm! S ha minden igaz, novemberig találkozhatok még velük. Megmondom őszintén, alig-alig várom!



Recept nyárfagombára:

A gombát megmosom, csíkokra vágom. Hagymát dínsztelek, majd ráteszem a gombát. Só, bors, kevés lestyán hozzáadásával puhára párolom, majd mikor a gomba megpuhult, tejföllel sűrítem. tésztát főzök ki hozzá, s már kész is! Egyszerű nemde?



Reggeli gyűjtemény, lehet gondolkodni az ebéden!

Sok ismeretlen gombafajjal is találkozok, nem kockáztatok, nem szedem fel őket! Ha sok van, esetleg igen, de minden esetben igénybe veszem a gombaszakértő véleményét! Biztos, ami biztos. Itt csak egyszer lehet hibázni, többször nem!
Tehát csak óvatosan!

Ismeretlen gombafaj (talán májusi pereszke??)





Kelt: 2018. Pünkösd havának 3.-ik napján