A hold ámulva, döbbenten figyelte, egy szemvillanásra hogyan is változik meg a világ. Az alkonyatban a megszokott baglyok mellett a felébredt, éhes bőregerek is cikázni kezdtek, s a nyugat felé elköszönő nap egyre zsugorodó hósipkás hegyek mögé tért nyugovóra. A zsugorodó hósipkák leve még hűvösen tartotta a folyókat, ott lasabban hódított a tavasz.
A vizek népe még lassan pőcölődött, s ásítozva mozditotta meg elgémberedett tagjait. A márványtestű harcsák horogra kerítésének reményében néhány estét kint töltöttem különböző kisebb szigetközi folyócska ébredező partján. A zsenge medvehagymamezők fokhagyma illata beköltözött az orromba. A hóvirágok végképp elköszöntek, s az alkonyat gyakran varázslatossá festette a vízparti erdőket.
Az óhajtott harcsák még nem mutatkoztak, valahol máshol próbáltak ásítozva magukhoz térni, s jómagam hiába vártam, hogy vízig hajlított bot után kapkodjak. Hiába no, a folyókon azért nehéz a harcsa kézre kerítése március elején....
Harcsák hiányában azért nem maradtam élmény nélkül. Testes márnákkal kellett megharcoljak, s bizony élvezet volt eme őserővel megáldott igazi vadon felnőtt izomgépekkel összemérni az erőt. Sok esetben a sodrás is a márnák mellé állt, egy esetben pedig a meder alján levő kagylók nyújtottak segítő kezet, hogy a márna idő előtt szabaduljon tőlem.
Nem panaszkodom, megszépítették, megmentették az estéket. Ébredezik a folyó, s hamarosan tényleg eljön majd a márványtestű harcsák ideje is. A pergetőbotba időközben mar belekapaszkodtak a ragadozók, ám ez majd a következő történet lesz majd....
(S.Cs.)
Kelt 2024 év Szelek havának első napján.
