Deresre húzott horgászat

Ahogy nyugaton az Alpok keleti láncai mögött elbújik a nap vöröslő arca, azonnal csend fojtja el két markával a folyóparti árteret. Olyan csend, melynek két keze szikrázó kristállyal szórja be a világot. Mozdulatlanság? A víz is csak néha sóhajt egyet, mikor kisebb örvénye végigsimít a megpihent, a meder fenekén fennakadt fatörzs csupasz ágain. Mély, nehéz, hosszú sóhaj ez, amelyet csak kevesen hallanak, hisz kevesen vagyunk, kik ilyentájt a vízpartokon hallgatózunk.

A hold telibe vigyorogja az eget a fák csupasz koronája felett. Sárga arcára évezredek alatt ráfagyott a mosoly. A Pásztorcsillag mutatja még, hogy hamarosan ezernyi pislogó lámpást gyújt be az égi Magvető, őt már felhajintotta az égre, mikor a nap épp álomba szenderült. A mélyülő szürkeségben csak aprót loccsan itt-ott a folyócska vize. Talán egy elárvult szárazra aszott faág ugrott a vízbe, hogy világot lásson a folyó hátán, vagy a télre készülő pézsmapocok játszik az érzékekkel? Itt-ott megzörren a falevél alkotta szőnyeg, a télre készülődő avarlakó nép épp az utolsó tartalékokat szedegeti össze pici raktárába, óvatosan, hisz a szemközti fán felébredt már a bagoly, s éles szeme, füle belefekszik a csend szimfóniájába, s hamis hangokat keres, hogy aztán lecsapjon a renitenskedőre.

Napnyugta 

A csillagok pislákoló fénye mellett két kicsi zöldes patron jelzi a víz alatti világ minden moccanását, a víz élő mivoltát, kisebb burványokat, barnára rothadt víz alatt úszó falevelek simítását, fű és nádcsomók véget nem érő útját. Jelzi azon vízben kószáló egy-egy élőlény maszatolását, odahúzását, aki miatt kint a hóban, dérben, este sötétben ott ül az ember. Az ember, kit még nem fertőzött meg a modern világ plázákba hajszoló érzéketlenné betegítő vírusa. Az ember, akinek szíve együtt dobban az erdőével, a folyóéval, kinek gondolatai összefonódnak a téli világ zenekarának koncertjével. Ez az ember nézi most árgus szemekkel a botok spiccét, dacolva a dermesztő hideggel, bízva a szerencsében. Hogy aprót rezzenve jelezze, számot tart valaki a felkínált csalétekre. 

Ő is nappali menyus

Kint toporog a dermedt világban a folyó partján az ember, akinek az Istene nem templomban, nem plázában lakozik, az -EMBER- Istene, amelynek nem pénz a neve, amelyhez manapság milliók imádkoznak!!! Az ember, aki érzi ősei sztyeppékről hozott hitét, s tudja, az Isten vele van az erdőn, a folyók partján, értik egymást, nem kell hozzá cafrangos ájtatosság, papok sem, csak gondolatok. Itt nincs szükség szavakra, csak érzésekre, s tiszteletre. Lám mennyi mindent megmutat itt kint a világból az Isten, amelyet a csillogó termékekkel roskadásig megrakott polcoktól, falak közt nem láthat senki. Hallom szavait, mikor azt mondja: "Tudod az emberek elrontották a karácsonyt!"

Az este mélyülő fénytelensége ropogósra varázsolja lábam alatt a füvet, s a faleveleket. Lélegzetem vastag párafelhőt rajzol arcom köré, beburkol teljesen, a félhomályban alig látok tőle. Fura hangot ad a zsinór, miközben tekerem, s a gyűrűkön át lerakja magáról a vízcseppeket, melyet azonnal jéggé varázsol a szikrázó világ. Ujjaim mintha ráragadnának a fehéres színben pompázó bederesedett bot nyelén, melyre rárakódik gyorsan a zsinórról lerepülő apró vízpára, mely azon nyomban odafagy. 

A part mentén hízik már a jég, a rárakódott dérben récék nyomai rajzolnak mintát, s egy-egy vízben úszó faág marasztalódik pihenése közben a szélvíz jegében jó időre. Távolabb riaszt egy őz, s hallani vélem a nádi farkasok ordítását is, majd elcsendesedik újra minden.

Színes az ősz is

Az ember, ki együtt él a természettel, láthatja, mit ősei Istene mutat neki, hogy "nézd, itt vagyok, itt voltunk mindig, s itt leszünk, ha nem is láttok már ti emberek, mert egyre vakokká lesztek a sok csillogástól, nézd, én is mutatok csillogót, olyat, amilyet elvinni nem tudsz, csak gondolatban, de nem is kérek cserébe se pénzt, se hitelt, csak azt, hogy vidd el a szívedbe zárt képet, s emlékezz reá! Ha hiányzunk, gyere, mert mindig várunk rád, s örömmel fogadunk, ha örömmel jössz."

Ki nyitott szemmel jár az este....

...észrevesz ezt-azt (Őszi csoport / gyűrűs tuskógomba = ehető)

Összefuthatunk a folyópart lakóival is (kép közepe, csíkos hátú erdei egerentyű ajándék sajtot majszol)

Egy-egy ívásra készülő menyhal is kitekinthet ránk

Dértől csipkézett fűbe kiugorhat egy-egy márna is

Ki szétnéz a jégvilágban

Így telnek a folyóparti esték, s gyönyörködök a természetben, mert bár alvónak tűnik Álom havának elején a táncoló hidegben, de nem az, hisz nyitott szemmel az élet minden apró rezdülését látni vélem. S a szemek engem is látnak, víz alól, víz felől, források, folyók, patakok fodraiból, az erdő oly sok ágai közül. Látnak, figyelnek a tél láthatatlan tündérei is...

Gyakorta látható arc

Ők, a tél tündérei megkezdték már a munkát, keményre taposták hajnalonta a földeket, elbújtattak minden rovart, csendet parancsoltak a világra, városba űzték a hangoskodó varjakat, jégkristállyal hintették be a világot, s ki birodalmukba látogatott, azt lassan deresre húzták "büntetésből", majd csillámporos könnyükkel megsiratták az elgémberedő ujjakat, kivöröslött arcokat, s ajándékba adták a megfestett téli táj képét....

Kelt: 2016. év Álom havának 11.-ik napján

Kelt: 2016. év Álom havának 11.-ik napján