Téli szezon? Horgászszezon?

Rendhagyó módon némi filozofikus gondolatmenettel indítom eme bejegyzést. Nem kell megijedni, nem fogok az elme legmélyebb bugyraiban kóborolva sem kutakodni, sem felforgatni mindent, de még csak össze sem kívánom kuszálni a már meglevő, s az újonnan érkező gondolatok halmazának különféle egységnyi szálait. Csak boncolgatni kezdek néhány gondolatot, némi  megalapozott tényt felhozva rávilágítva a korlátolt elme önnön magát rabsága vető homokba dugott fejére.

Először is szeretnék meghatározni egy szót, pontosabban annak jelentését, amelyet a társadalom egy jelentős része gond és fenntartások, esetleges érdekegyeztetéseket mellőzve be és elfogadott. Ez a szó 

a 

H O R G Á S Z S Z E Z O N

Mit is jelent ez a nagy gyakorlatban? A tavasz kezdetekor, rügybontással érkező kikeletkor kezdődik, s az őszi hidegek, az első fagyok, régebben mikor még láttunk havat, az első hó leesésekor véget ér, s több hónapos szünet következik be, mialatt a horgász csak álmodozik a vízpartról, a halakról, kapásról, fárasztásról, merítésről, fotókról, a természetben eltöltött időről. 

Miért is törvényszerű ez, s ki alkotta, ki kötötte a karót ehhez, hogy márpedig ennek így kell lennie, s vagy tudomásul minden horgász, hogy igenis a horgászszezon ezen időintervallumon belül van, s punktum. Ismerjük ezt az álláspontot, s nem is kívánok ez ellen küzdeni. minek? A neten mindenki Eistein, s Rambo, sőt Bruce Lee egy személyben. A való életben magát az egyént gyakran elfújja a szél, akárcsak a gyenge lábakon álló érveit. Már ha oda mer állni egyáltalán. Mert nemigen van olyan, ki szemtől szembe is vállalja a véleményét, megfelelő érveket tud felhozni, hogy a maga igazát bizonygassa, s mindemellett tartása van, még akkor is, ha nincs igaza. Na az ilyen tiszteletreméltó emberből nagyon kevés van. De akad azért néha, s az ilyen embert becsülöm, még ha nem is egyezik mindenben a vélemény, de legalább van vér a pucájában, s hajlandó érdemi beszélgetést folytatni. Mert a hangsúly azon van, az érdemi beszélgetésen. Mindegy, kinek van igaza, a lényeg, hogy alaposan megismerjük a másik fél álláspontját, ezáltal változhat a vélemény akár mindkét oldalon, de maga a diskurzus az, amely hasznos, s előre viszi az esetleges, viták, véleménykülönbségek ütköztetését. 

Lássuk is, mi az, ami véleményem szerint eltér a fentebb leírtaktól. Horgászszezon. Számomra akkor kezdődött, mikor először botot fogtam a kezembe, s akkor végződik, mikor utoljára a kezemben lesz.Lehet tél, nyár, kora tavasz, késő ősz, viharos szél, bármi. Micsodaaa? Hördülnek fel most néhányan... Hát nem csoda. Folyóparton nincs olyan hogy szezonvég, s szezonkezdet. 

Vegyük például a márnákat, a márna horgászatát. Erről is azt olvasni, hogy ősszel van a márnaszezon. Mekkora hülyeség ez? A márna egész évben eszik, egész évben jól fogható. Igaz, ilyenkor nehezebb meglelni a tartózkodási helyüket, de nem lehetetlen. 

 

Aztán ott van például a menyhalazás. Arra is azt mondják, november-december és slussz-passz. Hagyjuk. Évtizedek óta írom, hogy a menyhalak szeptemberben már jól foghatók, s áprilisig bizony horogra kaphatóak, sőt, a szebb példányok mindig kora ősszel ejthetők el. Mellesleg felháborít, hogy még a keszeget is védjük ívási időben, a menyhalat pedig épp ívási idejében fogják, s ami a baj, viszik is haza a legtöbben. Vagyunk néhányan, akik a jövőbe tekintve máshogy látjuk ezt.Mondjuk azt, hogy a menyhalszezon eddig tartó szakaszában.... Nem, azt mondom, hogy szeptember óta a 66 darab megfogott menyhalból 16 darabot hoztam haza, a jó részüket januárban ívás után. Felelősségteljesebb így.....A környező államokban ezen már szigorítottak, de itt még rendet kell rakni a fejekben, az biztos.

Vegyük példának a klasszikus folyóvízi keszegezést, békés halazást. "Maj' ha melegszik a víz tavassza!" -harsogja a kórus. Hm. Mit mondjak erre? Sokan találkoztak velem a Lajta parton januárban, mikor a matchbot spicce be-befagyott azalatt a két óra alatt míg horgásztam, s száz darab megfogott keszeg felett elvesztettem a fonalat, nem is tudom mennyit fogtam, de minden úsztatásra volt akcióm.... Aztán volt még néhány alkalom, mikor igazi örömpecákban volt részem a Lajtán. A Mosonira le sem jutottam... Keszegszezon? 

A domolykókról ne is beszéljünk. Igaz, pergetni jobban szeretek rájuk, de ilyenkor télen úsztatva nappal és este is, a csemegekukorica fenéken pattogtatva, vagy a fenékről libbentett csonticsokor verhetetlen. Este már nem is látom az úszót, világítópatront rögzítve az antennájához, vagy a zsinórt finoman engedve ujjak közt érzékelhető a kapás. És micsoda kapás.... Idén úgy jártam, mire az első pergetve fogott domolykómat megfogtam, addig ezekkel a fenti módszerekkel több mint százhúsz (!) darab domolykót számoltam, amit kézbe vehettem, s voltak köztük nem kis játékosok....

S ahol nappal sokan keszegeznek, etetnek, este óvatosan odakíváncsiskodhat másvalaki is.... Érdemes akkor is lemenni, mikor mindenki elhagyja a pályát. Etetni nem sokat kell, csak figyelni, mert óvatos, maszatolós kapással jelentkeznek a darabosabb halak....

Vannak, kik felhördülnek, hogy a halakat békén kell hagyni télen. Elárulom, a hal télen is eszik, különben felkopna az álla, igaz, nem annyit, mint nyáron, igaz, nehezebb megtalálni, megfogni őket, s ez vonatkozik minden más télen horgászott halra, na de szerintem ez az, ami kihívás elé állítja a horgászt. Keresd meg! Etess! Bírd kapásra, tartsd fent az érdeklődést, s tanulj a jelekből! Ettől bővül a horgász tudása, nem a csilli-villi kiállításokon beléjük sulykolt új aromákról, botokról, csalikról szóló meséktől. Elárulok valamit, a horgász attól különbözik a halásztól, hogy esélyt ad a halnak. Esélyt ad arra, hogy egyáltalán felvegye a csalit, esélyt ad arra, hogy az esetleges fárasztásnál a hal meglépjen, esélyt ad arra, hogy a hal továbbéljen, hiszen vissza is engedi, engedheti a megfogott uszonyost. Mellékesen a sűrűn járt és etetett folyószakaszokra nem mer rátelepedni a kormoránsereg. Ezt többen is tapasztaltuk idén januárban. 

Összegzésképpen annyit mondanék, az úgynevezett szezon, megoszlik. Van téli, nyári, őszi, tavaszi. vég nélküliek, észrevétlen egymásba fonódnak, nincs éles átmenet. Nálam. de nem felejtem, hogy mindenki más, mindenki más, önálló gondolatokkal rendelkezik.Csak egyet kérek, ne zaklassanak azzal, hogy mikor kezdődik a szezon, majd ha elkezdődik a horgásszezon...., meg a hasonló korlátolt gondolatokkal jobb, ha elkerülnek, s ha lehet, az értelmetlen viták helyett inkább megyek, s horgászom. Kint a parton találkozunk, aki akar, azzal szívesen elbeszélgetek kint a parton erről is....

S hogy legyen némi élce is a dolognak, elárulom, néhány menyhalon kívül semmit nem vittem haza! Nem vagyok a feltétlen C&R híve, hiszen szeretem a halat, de most úgy vagyok vele, majd. ráérek még arra, hogy áldozzak a halgasztronómia oltárán. A 2020-ban zajló néhány horgászatom alatt fogott halak némelyike érdemes volt fotózásra is, ezek közül, a fentebb bemutatott képeken felül megosztok néhányat!

Hogy is mondanám? Téli szezon? Hisz tél se volt! Holt szezon? Hát holt az nem volt! Csak egyszerűen a -szezon-! Ez az. Vagy a januári-februári rapidpecák (2-3 óránál egy alkalom sem több). De még tart a február! Nem gond, kijutok még, hacsak rövid időre is, ha nem is találkozom kapitális halakkal, azért jó hogy kint vagyok, tiszta jó levegőn, kint a természetben. S ez a lényeg. Miért is fosztanám meg magam ettől az örömtől? 

Kelt: 2020. Jégbontó havának 20.-ik napján

Téli esték lovagjai

Erőtlenül, vérszegényen próbálnak a nap sugarai magukhoz ölelni féltőn. Csendes a délután, sunyin, a fák fölött kicsivel köszönt csak a nap is, s onnan próbálja valahogy bizonygatni lankadt erejét, nem sok sikerrel. Távol a fodrozódó ágvíz parti sávjából hangos szárnycsattogással nekifutva végre fel tud szállni az a nyolc hattyú, amely úgy gondolta, megpihen egy kis időre az öböl egy kis zugában. A lenge szellő épp megsuhogtatja a szárazra aszott nádtengert, épp meghajtogatja a fák pőre száraz ágainak tetejét, mikor egy száraz gally reccsen meg a lábaim alatt. Megremeg a föld, csörtetve tör utat magának egy szarvascsorda, melyet akaratomon kívül elriasztottam délutáni pihenő helyéről, hatvanig tudom számolni a tagságot, mielőtt eltűnnek a szemem elől a bozótos szövevényében.

Partot érek. a víz illata mélyen bebúvik az orromba a beszívott levegővel, s vastag páraként hagyja el ismét azt úgy, hogy még a látást is takarja kissé. didergő az idő, s én a mozgástól mégsem fázom. kezemben a pergetőbot, s egyszerű kanál, mely arra hivatott, hogy becsapja a csukát. Ha van itt csuka egyáltalán. Keszeg nem mozog, nem látni nyomát, hogy tele a víz hallal, vagy az üres kád is feszített víztükrével hasonlatos az előttem elterülő ágvízi szakaszra. Nem gondolkozom sokat, mozogni kell, hideg van. Libben a kanál, s alsó dobással pöttyentem tőlem majd húsz méterre.Vizet fog, s lassan, ide-oda libbenve süllyedni kezd. Hagyom, egy métert, másfelet, majd beletekerek. Megállítom, belehúzok, éppen egy kicsit, sérült kishal mozgását imitálva, míg csak a lábamhoz nem ér. Játszok vele. dobok újra, húzom, engedem,húzom, libbentem.... Nagyon szeretem a kanalat, sokféle módon lehet vele játszani. Vízben szunnyadó bedőlt fa törzse mentén próbálok ragadozót horogra csalni, minduntalan eredménytelenül. Ilyen ez a szakma. Sokszor elég az első dobás, sokszor több száz dobás után fog rá valami a vasra. A kocsi felé indulok vissza, eljöttem pár száz métert. Visszafelé az ígéretesnek gondolt helyeket újra megdobálom. Ígéretes? nekem az, de nem biztos, hogy a hal is ott van. Sokszor nem egyezik a két nézet. a legváratlanabb helyről is kapás érkezhet, s a legtutibb hely is csendben maradhat. Ezért is kalandos a természetes, vadvizeket járni, az ember sosem tudhatja na...

Még az utolsó kis kiöblösödésnél dobok egyet, gondolom, s utána irány az autó. A kanál szépen halkan csobban a vízben, hagyom, majd lemegy másfél métert is, mikor elindítom lassan, komótosan, bele, belepöccintve. Majdnem a lábamnál jár, talán 3 méter zászló van már csak kint a botspicc előtt, amikor a tiszta vízben, mintha egy árnyat látnék hirtelen mozdulni. Érzéki csalódás, a képzeletműve, tudom, sokszor beképzelem, hogy ott van, ott volt, ott mozdult valami. De ez most valóság, villámütésként a vállaimig ér a kapás ereje, s már visít is az orsó, hajlik a botspicc. Vízig. Érzem, nem macska Jancsi küzd a horgon. Ereje teljében, burványokat vet, a letisztult vízben csodása látvány, ahogy küzd a csuka a csaliért, vagy a szabadulásért. Az idő eltűnik, nem tudom meddig tart a fárasztás, két perc, vagy nyolc, ki is foglalkozik ezzel. Hamarosan a lábam előtt a szép vaskos test, s mivel a merítőt megint nem hoztam magammal, marad a tarkófogás. Csodálatos állat, a maga nyolcvan centijével, négy kilós mivoltával igazi ellenfélnek bizonyult. A vadvíz okozta nyomok is rajta vannak. Tarkója felett talán kormorántámadás, talán motorcsónakpropeller nyomait viseli, de a hasán jókora szájtól eredeztethető harapásnyom van. egy társa lehetett, a területért, a menekülőkeszegraj üldözésének jogáért folytatott acsarkodás nyoma. Elképesztő.

Lassan elszürkül a világ, a nap is eltűnik, s szürke felhőtakarót von magára az égbolt. Havat szitál az öregedő délután szürke nagy paplanja, melyet magára húzott december derekán. Az apró pihék lassan ereszkednek alá, s csodálják a mozdulatlan világot. Néhány óra múltán újra szikrázóan mosolyog rám az erdő, átragad a jókedv, fütyörészve taposom a havat. Csodálom a telet. Zord keménységebe mennyi szépség is szorul. Morc fagyos keze óvja is, s nem csak dermeszti a világot.  Ropog a hó a talpam alatt, vastag párát fújok, mely dermedt cseppekben fagy a szakállamra. Méltósággal borul rám az alkony csendje. Kacsák sem pocsolnak a víz partján, a gém sem rikácsol a fák felett. Csak egy távoli záras moraját hozza fülemig halkan néha a szellő. A havazás eláll, kiderül az ég. Parány csillagok gyúlnak, s a hold is reszketve keres egy-két felhőpamacsot még, hogy pőreségét rejthesse, nem sok sikerrel.

Kint a parton két halványzöld fénypatron mutatja az irányt az ég felé srégen. Talán lesz esélyük jelezni a kapást. Esténként versenyez a két bot, kinek adatik több kapás, kinek.több fogás. A hold némi fénnyel végigsimít a friss havon. Egy bagoly huhog nem messze a túlparton. Talán a vadaszatot kezdi épp.

Nagyot rándul a bal oldali botom spicce. Kipróbált majd két évtizedes nyél. Túl van fél tonna megfogott halon, akárcsak a társa. Gerinces, mégis, ha szükséges hajlékony botok, télhez szoktatott hű harcostársak. Nemigen találok hozzájuk hasonlatost. Nem is keresnék. A következő spiccbólintás pillanatában bevágok. Megreccsen a fék. Jól akadt, a bot görbéjének karakterisztikája jó halat sejtet. A parttól alig nyolc méterre a hal ellenállása hirtelen felerősödik, kitör árral szembe, az orsó felvisít, s a bot spiccét a víz színéig húzza. A nekiiramodással majd tizenöt méter zsinórt vesztek, mire megállítom a márnát, mert mi más viselkedne így folyón, ha nem torpedó őkelme. A hal megáll, majd befelé indul, de erejéből csak két méter zsinór lehúzásara telik. Lassan az orsó elkéri a lopott métereket, egyre ritkább, s kisebb kitörések, próbálkozások érkeznek a márna részéről. Hamarosan megvillan a teste a fejlámpám fényében, ahogy a vízfelszínre kényszerítem a harcost. Mélyet slukkol a víz feletti levegőbe kétszer, s megadóan hagyja, hogy szakot toljak alá. Kezeim eközben vörösre gémberedtek, alig bírom fotózni az izmos halat, amelyet.azonnal útjára bocsájtok. Meglepő erővel iramodik meg, s tűnik el a sötét mélységben.

Jönnek a márnák, hajlanak a botok, egymást túllicitálva számolják a kapásokat, magam már követni sem tudom, majd lassan alábbhagy az érdeklődés, csendesedik az élet, halkul az est. Odébbáll a raj.

Szikrát szór az éj, súlyos a lélegzet. Egy kis széken kuporodok, s gondolatok járnak fejemben.Közel a karácsony, sok a teendő. megrázzák a vállam

"-Ember! Itt akar megfagyni?" - Rángat vissza a valóságba egy érces hang. 

"-Elbóbiskoltam." - válaszolom szégyenlősen kissé, magamat átkozva csendesen, hogy hogyan is kerülhettem ilyen helyzetbe.

Halőrök. örülök nekik. Ezért is, s azért is, mert őrzik a vizeket. Igaz, a hatékonyság még nem az igazi, de alakul évről, évre a dolog. Elbeszélgetünk. Halakról, vizekről. Jól esik. megfogadom, többet nem ülök le télen, a kisszéket is hazaviszem, ne essek kísértésbe. Közben mozgás támad, a botspicc az ismerős mozdulatokat táncolja, menyhalak támadása. A halőrök kíváncsiak, s én egy picit húzom az időt a fárasztással, hogy kedvükre tegyek. Jönnek a menyhalak sorba, s a fotózást követően engedem is őket szabadon, noha bőven a megengedett méret felett vannak, 40 centinél erősebbek is vannak köztük.akad olyan is, hogy egyszerre szól a két bot: "Mutatvány van!"

Az egyikük szívesen besegít, noha a társa noszogatja, indulni kéne tovább, csak kivárják, mi is lesz a vége. Fotó, s vissza a feladónak. 

"-Miért engedi el őket?"

"-Ez hosszú történet! Nézze, évről-évre kevesebb van belőlük, keressük az okokat, melyek önmagukban nem vészesek, de összeadódva a menyhalpopuláció rohamos csökkenését okozzák. A törvény védi a keszeget is az ívás idején, a menyhal viszont mostoha halfaja a döntéshozóknak, noha itt él a jégkorszak óta, s még annál is régebben. Most ívik.ilyenkor horgásszák a legjobban, s viszik is haza őket tele ikrával, tejjel. Esélyt sem kapnak arra, hogy megtegyék a dolgukat. Hosszú évek óta a decemberben fogott menyhalakat sorra elengedem. Januárban, ha már látom, lelapult a hasuk, néhányat elviszek, s nyilván az ősszel fogottakból pár darabot elrakok karácsonyra. S hogy miért is horgászom akkor? Nem csak menyhal jöhet az este, márnától kezdve, mindenféle hal itt van a vizekben, s olykor be is köszönnek. Szeretek kint lenni, de együtt élni a természettel még inkább. Tiszteljük egymást, s ez elég. Esténként két óra kint nemcsak hogy megnyugtat, megedz, s egyben megmutatkozik a téli esték világa is. Ez a lényeg!"

Fej csóválgatva ülnek a kocsiba, csodabogárnak hisznek, ritkán, de egyre több ilyen esti pecással találkoznak. Nem értik, a világ változását....

Csendesek az esték, halk beszélgetéssel ütjük el az időt, toporgunk kissé a zimankóban, s nosztalgikusan történetekkel szórakoztatjuk egymást a vízparton, melyet olykor csak egy-egy kapás, fárasztás szakít félbe..

Kelt: 2020.év Fergeteg havának 4.-ik napján