A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csuka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csuka. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. június 10., hétfő

Foggal, fog nélkül...

Nehezen lépkedem a part menti erdőaljának vad bokrokkal telenőtt szövevénye közt. A hajnali harmat rögvest átvizezi mindenem, a botomba, szákomba, táskámba ezer ujjaival kapaszkodik minden. Lábaimat körbefonja a vad tüskés szederinda, arcomba tüskés akácág kíván jelet karistolni, nem enged....

Minden lépésért meg kell küzdeni, s olykor csalódás, hogy a megszokott hely, ahol csukát sejtek megdobhatatlan, mert benőtte a dzsindzsa, s ha partot rendeznék, a munkálatok minden halat elzavarnának még a környékről is. Továbbállok.... Pici tisztás.. Lendül a kar,loccsan a wobbler, elindul.. Egyszerre nyekken a fék a botspicc hirtelen víz felé bólintásával....




Szúnyoghadak kísérnek, némelyikük felbátorodva belém mar. Ha megtorpanok,rám veti magát az egész banda. Egy idő után mindenütt zsibbadok, nem érzem az újabb marásokat. Két három dobás megy így csak egy helyen. Elég kell hogy legyen.

Tavaszszínű a Mosoni

Ívás után jön a balinok piócátlanítása. S örömmel úszik tova a műtét után....
A parti pergetés nem keserv nélküli. a sikert ki kell érdemelni. Ennek árát a folyó megkéri gyakorta. Wobbler marasztaló sziklák, faágak, gyökerek lesnek az áldozatukra. Hejj, aki átélt már ily torokszorító pillanatokat, az tudja miről is van szó. Erre a célra megfelelnek az LFX széria ("lufax tudja mi a neve, pici occó chínessee, horgászboltok ajtó mögött rejtett poros darabjai....) wobblerei, melyek olcsóságuknál már csak a hatékonyságuk nagyobb....:)

Lajta típus

Lajta típus 2.

Csónakos pergetés más dimenziókat nyit. Lassan ereszkedve a folyón egy-egy releváns hely megdobására igaz, csak három alkalom nyílik, mind más szögből, de így is felkeltheti a hely fenegyerekének a figyelmét. S vagy elindul, vagy sem. A látvány, a táj kárpótol akkor, ha nincs kapás. Bár ilyen nemigen fordul elő....

Úton
Elkapta a nád mellett


Sétáltatva a pórázon kicsit...


Alkonyati csónakos
Amikor egy új helyen dobok, megütöm, fotózom, elengedem, újra dobok, azonnal bumm, fárasztok, fotózok, elengedem, újra dobok és megüti megint egy....
Na ilyen egy évben csak néhányszor van. néhány perc alatt három, vagy négy balin ki tudja ütni az emberből a komoly disztingvált úriembert, s örömében ugráló félkegyelművé tudja változtatni a leginkább joker arccal pergetőt is. Ezt nemegyszer tapasztaltam magamon....
legutóbb is.....
Első dobás...

Indulás..

Kép, mely bevésődik

Második dobás, mi van itt?

Indul vissza ő is

A Harmadik dobás, mesebeli

A balin nálam mindig szabadon engedős

Keresem a kihívást. Nem a nagy halak, nem a mennyiség az, amely motivál, s hajt tovább a pergetés vízi országútján... nem. Új helyek. Ismeretlen új helyeken tudok-e pergetni, sikerrel, élményekkel gazdagodva, s nem baj ha jönnek az uszonyosok, foggal, vagy fog nélkül, az élmény az enyém, s velem marad a következő pecáig! Motivál, hajt, s bizsergeti a tenyerem, hogy igen, menni kéne, küzdve a part menti elvadult növényzettel, vagy a vizet hasítva a kis csónakkal...







Kelt: 2019. év Napisten havának 10.-ik napján


.













2018. november 18., vasárnap

Partról, csónakból, díjazva

Soha nem hajolt meg senki előtt. Legfeljebb az utóbbi időkben a gombák kedvéért rogyasztott térdet, hajtott derekat. Néha maradt ideje a vizeket is megfésülgetni, mikor túlcsordult otthon a gombaputtony. Ugyanúgy járta a part menti erdőket, utat törve sokszor a száraz letört kisebb-nagyobb ágak alkotta szövevényben, s lehajtott fejjel fülelve a ropogóan száraz gombaszagú őszi avarban a parton gázolva nyomokat keresett. Nyomokat, ott ahol megriadtak a kishalak, ahol valami rabolt. vízbe dőlt faágak mentét vizslatva, nem mindig mutatkoztak ennek jelei. Az ősz hűlő folyói gondosan elrejtették ezt az avatatlan szemek elől. De neki éles szeme volt, tudta, a sodorvonal mely részén áll lesben az őn, vagy a visszaforgó burvány alatt hol rejtőzhet a csuka. Onnan is csukát szedett, ahol zubogva tört utat a víz, ahol mások szerint a balin se tud két lábon megállni, mert elviszi a sodor. Balint meg sekélyes partszélben fekvő fa mellől kotort ki, ahol csukát, vagy még azt se sejt ott sok horgász. Csak mosolygott ilyenkor bajsza alatt, hamiskásan kacsintva szemével, "Az a szabály, hogy nincs szabály"

A csapadékszegény időszak miatt letisztult víz felfedte titkait, felsejlett a meder feneke, vízbe dőlt faágak szövevényes akadói lettek szégyenlősen csupaszok a látó szemek előtt. Látszódtak a meder fenekén megbúvó egymást ölelő sziklák, lerothadt hínármezők megakadt darabjai, melyek lágyan ringatóztak a víz sodrának muzsikájának ritmusára. Nini! Ott a pár hete beszakított wobbler is, a víz alatti ágon azóta is artistaként kapaszkodik. Egy kis vizes mutatvány, térdig gázolva, sikamlós víz alatti sziklán egyensúlyozva, s végre újra kézben. Semmi baja, kicsit fakult ugyan, de horogcsere és harcba mehet ismét. Ismét.


Ismét lendült a kis pergetőbot, halk loccsanással ért vízbe a csali. Bele sem hajtott az orsóba, csupán a hajtókart fogta meg, mikor azonnal kemény ütést érzett a sodrásban, s e pillanat alatt mintha egy hal alakja is felsejlett volna, de nem akadt meg. Hejj! Nem csoda. Óvatosak, ebben a tiszta vízben igaz, jól látnak a halak, de tudják, őket is jobban látják. Óvatosabbak, vagy maszatolók, vagy villámgyorsak. Ember se jár a környéken, talán ez szerencse is lehet. Nincs még szétdobálva ez a szakasz. Itt nehezebben adja a folyó az őnt mint a Balaton. Ötnél többet huszonöt perc alatt itt még nem fogott. 😅  Sokkal kiszámíthatatlanabb a víz. Van hogy adja a halat, van hogy több száz métereket fésüli a viztükröt, mindhiába. Nem baj ez. Jobban megbecsüli, ha mégis fog valamit.

A második dobás visszajuttatta a csalit a korábbi helyre. Ahogy a felkapókart visszazárta, ahogy beletekert az orsóba, rögvest kemény ütést érzett. A bot hajladozni, az orsó sírni kezdett, szakaszosan adagolva a zsinórt a testes folyami őnnek. A fárasztás minden pillanatát élvezte. Látta a hal minden mozdulatát, reakcióját, kitöréseit. Ilyenkor lehet a legjobban tanulni. Tanulni, hogy is viselkedik a hal a fárasztás során. Nem sietett a fárasztással. A hal minden mozzanatát igyekezett emlékezetbe vésni. A későbbiekben ennek nagy hasznát lehet venni.



A horogszabadítást követően az őn szinte mosolygott visszakapott szabadsága okán megörülve. Villámgyorsan eltűntek testének kontúrjai a tiszta vízben, legutoljára a farkcsapással felkavart sekély vízben eloszló iszapfelhő mutatta hogy volt itt valaki. Pár perc múlva talán el is feledte az egész tortúrát. Kicsit szétnézett a parton. "Mikor vesztették lombjukat a fák?" - mondta félhangosan. Minap még dús lomb szűrte a napsütést, most a mókust, a harkályt is látni, s csak a csupasz ágak meredeznek az ég felé. 


A következő dobásnál a sodorvonal mentén lassan vezetett csalira elementáris erővel vert rá valami. "Csuka lesz ez, nem is rossz", de gyanús az ereje. A sodrásba beállt, alig lehet mozdítani. Még jó hogy tiszta a víz, látni lehet a tettest, ilyet még ő sem látott. Sügér ez a javából, bőven 35 centi felett lehet. Meg se mozdul szinte, vagyis igen, erőre kap, s szinte szák felől menti magát egy fejrázással, kipattan a csali, lassan megy haza a testes sügér. Fotón nem, csak emlékben él a képe. Ekkorát nem látott még. Kilón felül lehetett jócskán.


Majd tíz percig ül a száraz avarban, botját térdére támasztva elmélkedve az elszalasztott halon, melyre élete sügereként emlékszik napok távlatából is. Lassan tápászkodik fel, száraz falevelet söpörve le nadrágjáról. Kipiszkál még egy siheder ragadozó őnt, majd csalit cserélve alsó dobással egy vízbe tört ág mellé lendíti a színes wobblert. Elnehezedve húzza vissza, s egyre erősebb rúgások jelzik, valaki felkapaszkodott a horgok végére. Csukaifjonc vette torokra. Vadul pocsol a part menti sekély vízben. Nehéz megszabadítani a mélyre nyelt wobblertől.




Csónakba szállva egy teljesen más világ kerül szeme elé. Mint csontvázak, merednek rég a mederben fekvő holt fák száraz ujjai, melyek a kis víz miatt most a nap felé nyújtózhatnak csak. Némelyeket rég megfosztottak a hódok kérgüktől is, megcsúfolt torzóik különleges hangulatot adnak a folyónak. Néhány part menti fűzfán leszáradt gévagombák meredeznek. "A kutyamindenit! Korábban kellett volna erre jönnöm, mikor még friss, aranysárga bársonyosan üde volt a gomba. Mindegy is." Alsó dobással lendül a fémkanál. A réz támolygó kimozdít egy-két kisebb, vagy jobb csukát az ágak alól, de komolyabb harc nem pezsdíti fel az öregedő délutánt. Rutinból dobál, minden megfontolás nélkül. Gyönyörködik a part menti galagonya bokrok izzóan vöröses gúnyájában, a lehulló avar megannyi színpompájában, a borostyánnal benőtt vénséges odvas fa rejtekéből kileselkedő mókusokban. Gondolatokba süllyedve észre sem veszi, hogy a törés mentén húzott kanálra valaki ránehezedett. A csónaktól egy bothossznyira látja meg. Egy szem néz vele szembe. Egy fej. De mekkora. Ez egy nagy csuka. Alig fogja csak a horog végét, atyaég, a feje botnyél nagyságú... Kifliformát vet hirtelen a kroki, kicsit reccsen az orsó, de üresen koppan a rézkanál a csónak oldalán, kacsákat riasztva a szürkületben. Kell néhány pillanat, míg felfogja, mi is történt valójában. Meg kell ezt emészteni, hisz nem mindennapi élmény, s nem mindennap találkozik ilyen óriással. legutóbb január első napjaiban történt. Az szinte ugyanaz a koreográfia volt mint ez, csak akkor a gumihal végéből harapott le egy darabot a tettes, amely vastagabb volt törzsben, mint a horgász combja. Kétszer idén elszalad, "No, harmadjára csak meglesz..!"


Hát ekkora csuka is él itt? Nem gondolta volna, hisz olyan motorcsónakforgalom van itt egész évben, hogy még a küsz is messze menekül sokszor. Lassacskán ölelve körbefonja a csónakot az est sötétje.  Mire kigyúlnak a csillagok, partot fog a csónak alja, s csörgő lánccal megkapaszkodik egy part menti fa törzsében.



Reggel nem volt kedve vízre szállni. Ideje is csak annyi, hogy kissé megvizezze a zsinórt, s dobjon párat a csalikkal. Az esti emlékek nyomán rögvest kanállal kezdett, de nem volt érdeklődő. A sokat látott csíkos wobblert rakta fel, na nem azért, mert annyira bízott a fogósságában, hanem inkább csak azért, mert az nem süllyedt olyan mélyre mint a kanál, s az erőteljes sodrás menti vonal alatt sziklák, s azok közé szorult faágak várták a vámot, melyet olykor-olykor megfizetett gumihal, vagy mélyre törő wobbler, esetleg rézkanál ellenében. A dobás jól sikerült. Beletekert a kis orsóba, s egy métert ha húzta a csalit, az máris faágat fogott a mélyben. Mire a méreg elöntötte volna, belehasított a felismerés, a faág nem rúg, nem húzza a zsinórt a dobról!!! 


A test hamarabb tette a dolgát, a gondolatok még messze jártak attól, hogy utasítást adjanak a karnak. Rutinosan eltartotta a küzdő ragadozót az ismert szikláktól, víz alatti faágaktól, s hamarosan szemkontaktusig húzta a csukát. Az, akrobata módon kiugrott a víz fölé, rázta magát, hajlékony tornamutatványokat rajzolt a napnak, majd a következő pillanatban pontosan az épp vízbe mártott merítőszákba ugrott. Csodás reggel. Egy festmény tárul a szem elé. Egy festmény, melyen a színeket az ősz keverte, mely mulandó, akár a hajnali pára, s két nap után nyomát sem lelte már a műalkotásnak, elvitte a színeket az északi szél. 




Néha, mikor még friss az élmény, leírja azt, mások is átélhessék egy részét. Ha van, ki nem jut ki a partra, legalább a sorok révén eljuthasson a folyóhoz, a szavak szőtte horgászzsinóron küzdő hallal találkozhasson, gondolatban harcolhasson néhány ember. Így megy ez már néhány éve. Eljön majd az idő, mikor több lesz az írás, s kevesebb a horgászat, mikor majd jobban berozsdásodnak az ízületek, s nem akaródzik a part közelébe menni oly sűrűn. Vannak, kiket mélyebben megérintettek a sorok, a képek, az az érzés, amely átment a történetekben. Díjat kapott ezért. Elismerést. Más horgászok. értékelték azt, hogy szeret horgászni, hogy szereti a természetet, hogy átad ebből valamit az embereknek, amennyit tud. Talán jó példát adott sokaknak ezzel, hogy szeressék a természetet, éljenek vele, ne csak benne, s legfőképp ne ellene. Valamilyen büszke érzés töltötte el. Kissé feszengett, hisz akárhogy is, nem szokta meg sosem, hogy sok szempár szegeződik rá, hogy frakkba kényszeredett néhány pillanatra, virtuálisan. Természetszerető, s irodalmár ősei büszkén tekinthetnek le rá, hogy nem tartotta meg magának azt, mit kapott, s megosztotta azt másokkal. Eszébe jut a szempár. Csak az az egy. Az, amely szembenézett vele az előző este a víz alól éppen. Üzenni akart valamit...


Mosolyog a bajsza alatt, őszülő szakálla mozdulatlan ajkait rejti, s némán mond köszönetet, kacsintó szemével üzeni a horgász, köszöni a természetnek, a folyóknak, erdőknek, mezőknek, gombáknak, s halaknak, köszöni az olvasó értőknek, kik megértik fél szavát is, megtisztelve érzi magát, s büszkén feszít mosollyal arcán a többi díjazott (Attila, Barnabás és Zsolt) mellett...










Kelt: 2018. év Enyészet havának 18.-ik napján








2018. október 23., kedd

Az ősz színei

A természet a zseniális festőművész. Palettáján októberre érnek össze a színek, ekkorra varázslatosan tudja alkalmazni a kontrasztokat, keze nyomán ott a megszámlálhatatlan variáns, felfoghatatlan szépség. Az ősz a legnagyobb művész, a legnagyobb mester. S mosolya, nevetése, ameddig elhallik, ott kivirágzik a természet, tündérré változik a világ...

S míg gyönyörködve művében megfesti a világot, óva int, hogy vigyázat, illó tünemény minden, hamarosan elkopik az erdő színessé tarkult gúnyája, dérrel birkózva verekszik majd az avar, szürke köd takarja hamar fátyolként a festményt, s hamarosan jéggel kopog a november is.



Kicsit kinyitom a szemem, s míg pillantok kettőt, megnyílik a csoda, jólesik csak sétálni is egyet a természetben, s megadatott, hogy ezt több alkalommal is megtegyem októberben. A csapadékszegény időszak miatt a folyók kristálytisztává alakultak, színük is tündérek keze nyomát viseli, jól passzol ősz mester képeihez. A folyópartokon nyüzsög az élet, s félve lépek, reccsen a száraz ág, felverem olykor a csendet.



Koboldok lakhelye ez, mohán siklanak fenékkel le vidáman a földre, s talpra ugorva bohóckodva  táncolva napestig, ellopják a vigyázatlan vándorok lelkét....


Az öreg Duna sziklás partja előtt helyenként 10-15 méteres árkok is húzódnak. Bizony van ahol van víz ilyenkor is, holott a médiumok a kisvizekről harsognak, de senkinek nem jut eszébe, hogy bizony ha megépült volna Nagymaroson a duzzasztó, most lenne víz, akár itt a képen a Dunakiliti duzzasztó felett.... 


--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Idilli lenne a kép a Mosoni-Duna partján, ha nem néznék a másik irányba, ahol mit látok? Azt amit a kedves olvasó is az alábbi cáfolhatatlan képen.......
A 3 évvel ezelőtt elfogadott, s szigorított halászati törvény mintha mit sem érne. Van akinek semmi se szent. Persze, jön a karácsony, kell a hal, meg az érte járó summa se jön rosszul. Műtárgyról folyamatosan húzza a táplit a Mosonmagyaróvári zsilipkezelő, noha a természetes vizeken elvileg tiltott a halászat, s a műtárgyak 50 méteres körzetében is tilos a halászat, horgászat... Hát??? Ott a tekerőtápli, Mint egy daru, ott a rúd, bent a háló a zsilip alatt. Mindennapos (!) látvány. Pofátlanul a város határában. Lezárt kutyákkal őrzött terület. Egyértelmű, csak ki lehet a tettes (tetves).... Bezzeg az öreg bácsikát zaklatják az ellenőrök, ha elfeledte aznapra behúzni az "X"-et a fogási naplóba.... (no comment)

2018.10.08.07:09

Méghogy a horgászat megnyugtat. Többnyire igen. De az ilyen dolgokon cefetül fel tudok pörögni. (ide mást is írhattam volna, Mucsi Zoltán után szabadon, de nem akarok alpári módon fogalmazni,  lesüllyedni a káromkodás alantas szintjére, hiába no, kultúrembernek tartom magam, s mondanak, ha eddig sikerült ezt elkerüljem, most sem fogom megtörni a hagyományt). Szóval a kép mindent elmond, a tények nem hazudnak, ezt nem lehet kimagyarázni.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------




Visszatérve a kellemesebb területére a természetjárásnak, a horgászatnak....
A ragadozók elemükben vannak, szinte mindennel lehet halat fogni, kanállal, wobblerrel, gumival, csak idő kell, idő, hogy a nagyokra is rátaláljak, bár így sem panaszkodhatom, akad bőven fogas, fogatlan, de vérmes vízi népség.












A színek folyamatosan lenyűgöznek, azon veszem észre magam, hogy a képen már nem is a hal szépségében, hanem a színek szimfóniájában gyönyörködöm, melyet október komponál.... A tükörtiszta vízben pedig a ragadozók viselkedése is látványos. Ahogy csak követi, megnézi a  csalit, vagy kisebb hezitálást követve ráront, mellényúl, megakad, küzd, harcol, irányt vált.....




Tündérkert kiscsuka lakója kinézett egy fotóra, vajon ő is így látja a színeket? Vajon el tudnak e bújni a ragadozók ezekben a letisztult vizekben, nem nehezebb e nekik táplálékot szerezni? Emiatt éhesebbek a csukák? Sok kérdést felvet a helyzet....



Géb és botos kölönte. Sokan összekeverik, pedig külön fajról beszélünk, s a kölönte jóval nagyobb a gébnél, mégha rokonok is, nincsenek atyafiságban.... Más a szeme, más a szája, az uszonya......



Kora este sziklák mellől beugorhat egy-egy tüsi, s vérmesen vetheti rá magát a gumira. Bizony a jó helyek mindig akadósak, sok a szikla, kopik a gumikészlet, s mivel a gumizással nemrég kezdtem foglalkozni, kell még tanuljak, legtöbbször türelmet, s visszafogni magam, hogy ne ragadtassam káromkodásra nyelvem mikor beszaggatom a gumikat akár 5 percenként. Nehéz, de nem lehetetlen. Süllőt is kipiszkálni a sziklák alól....






Mit rejthet a sziklák töve, 7-8 méter mélység, rejtélyes mederfenék. Kristálytiszta víz, szigetköz mesebeli világa. Sodrás szélén ver a balin, s vigyorog a csuka, s az este süllőt hozhat a horogra. Mit is írhatnék, a képek nem adják vissza az érzést, ki kell menni, s nem csak nézni, látni is kell a világot, amelyet oly sokan elfelednek, s autó helyett bizony az apostolok lovát használva mélyet szippantva az ősz zamatából indulni kell.....

Torokra kapta a wobblert





Kelt: 2018. év Magvető havának 23.-ik napján