A következő címkéjű bejegyzések mutatása: balin. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: balin. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. november 18., vasárnap

Partról, csónakból, díjazva

Soha nem hajolt meg senki előtt. Legfeljebb az utóbbi időkben a gombák kedvéért rogyasztott térdet, hajtott derekat. Néha maradt ideje a vizeket is megfésülgetni, mikor túlcsordult otthon a gombaputtony. Ugyanúgy járta a part menti erdőket, utat törve sokszor a száraz letört kisebb-nagyobb ágak alkotta szövevényben, s lehajtott fejjel fülelve a ropogóan száraz gombaszagú őszi avarban a parton gázolva nyomokat keresett. Nyomokat, ott ahol megriadtak a kishalak, ahol valami rabolt. vízbe dőlt faágak mentét vizslatva, nem mindig mutatkoztak ennek jelei. Az ősz hűlő folyói gondosan elrejtették ezt az avatatlan szemek elől. De neki éles szeme volt, tudta, a sodorvonal mely részén áll lesben az őn, vagy a visszaforgó burvány alatt hol rejtőzhet a csuka. Onnan is csukát szedett, ahol zubogva tört utat a víz, ahol mások szerint a balin se tud két lábon megállni, mert elviszi a sodor. Balint meg sekélyes partszélben fekvő fa mellől kotort ki, ahol csukát, vagy még azt se sejt ott sok horgász. Csak mosolygott ilyenkor bajsza alatt, hamiskásan kacsintva szemével, "Az a szabály, hogy nincs szabály"

A csapadékszegény időszak miatt letisztult víz felfedte titkait, felsejlett a meder feneke, vízbe dőlt faágak szövevényes akadói lettek szégyenlősen csupaszok a látó szemek előtt. Látszódtak a meder fenekén megbúvó egymást ölelő sziklák, lerothadt hínármezők megakadt darabjai, melyek lágyan ringatóztak a víz sodrának muzsikájának ritmusára. Nini! Ott a pár hete beszakított wobbler is, a víz alatti ágon azóta is artistaként kapaszkodik. Egy kis vizes mutatvány, térdig gázolva, sikamlós víz alatti sziklán egyensúlyozva, s végre újra kézben. Semmi baja, kicsit fakult ugyan, de horogcsere és harcba mehet ismét. Ismét.


Ismét lendült a kis pergetőbot, halk loccsanással ért vízbe a csali. Bele sem hajtott az orsóba, csupán a hajtókart fogta meg, mikor azonnal kemény ütést érzett a sodrásban, s e pillanat alatt mintha egy hal alakja is felsejlett volna, de nem akadt meg. Hejj! Nem csoda. Óvatosak, ebben a tiszta vízben igaz, jól látnak a halak, de tudják, őket is jobban látják. Óvatosabbak, vagy maszatolók, vagy villámgyorsak. Ember se jár a környéken, talán ez szerencse is lehet. Nincs még szétdobálva ez a szakasz. Itt nehezebben adja a folyó az őnt mint a Balaton. Ötnél többet huszonöt perc alatt itt még nem fogott. 😅  Sokkal kiszámíthatatlanabb a víz. Van hogy adja a halat, van hogy több száz métereket fésüli a viztükröt, mindhiába. Nem baj ez. Jobban megbecsüli, ha mégis fog valamit.

A második dobás visszajuttatta a csalit a korábbi helyre. Ahogy a felkapókart visszazárta, ahogy beletekert az orsóba, rögvest kemény ütést érzett. A bot hajladozni, az orsó sírni kezdett, szakaszosan adagolva a zsinórt a testes folyami őnnek. A fárasztás minden pillanatát élvezte. Látta a hal minden mozdulatát, reakcióját, kitöréseit. Ilyenkor lehet a legjobban tanulni. Tanulni, hogy is viselkedik a hal a fárasztás során. Nem sietett a fárasztással. A hal minden mozzanatát igyekezett emlékezetbe vésni. A későbbiekben ennek nagy hasznát lehet venni.



A horogszabadítást követően az őn szinte mosolygott visszakapott szabadsága okán megörülve. Villámgyorsan eltűntek testének kontúrjai a tiszta vízben, legutoljára a farkcsapással felkavart sekély vízben eloszló iszapfelhő mutatta hogy volt itt valaki. Pár perc múlva talán el is feledte az egész tortúrát. Kicsit szétnézett a parton. "Mikor vesztették lombjukat a fák?" - mondta félhangosan. Minap még dús lomb szűrte a napsütést, most a mókust, a harkályt is látni, s csak a csupasz ágak meredeznek az ég felé. 


A következő dobásnál a sodorvonal mentén lassan vezetett csalira elementáris erővel vert rá valami. "Csuka lesz ez, nem is rossz", de gyanús az ereje. A sodrásba beállt, alig lehet mozdítani. Még jó hogy tiszta a víz, látni lehet a tettest, ilyet még ő sem látott. Sügér ez a javából, bőven 35 centi felett lehet. Meg se mozdul szinte, vagyis igen, erőre kap, s szinte szák felől menti magát egy fejrázással, kipattan a csali, lassan megy haza a testes sügér. Fotón nem, csak emlékben él a képe. Ekkorát nem látott még. Kilón felül lehetett jócskán.


Majd tíz percig ül a száraz avarban, botját térdére támasztva elmélkedve az elszalasztott halon, melyre élete sügereként emlékszik napok távlatából is. Lassan tápászkodik fel, száraz falevelet söpörve le nadrágjáról. Kipiszkál még egy siheder ragadozó őnt, majd csalit cserélve alsó dobással egy vízbe tört ág mellé lendíti a színes wobblert. Elnehezedve húzza vissza, s egyre erősebb rúgások jelzik, valaki felkapaszkodott a horgok végére. Csukaifjonc vette torokra. Vadul pocsol a part menti sekély vízben. Nehéz megszabadítani a mélyre nyelt wobblertől.




Csónakba szállva egy teljesen más világ kerül szeme elé. Mint csontvázak, merednek rég a mederben fekvő holt fák száraz ujjai, melyek a kis víz miatt most a nap felé nyújtózhatnak csak. Némelyeket rég megfosztottak a hódok kérgüktől is, megcsúfolt torzóik különleges hangulatot adnak a folyónak. Néhány part menti fűzfán leszáradt gévagombák meredeznek. "A kutyamindenit! Korábban kellett volna erre jönnöm, mikor még friss, aranysárga bársonyosan üde volt a gomba. Mindegy is." Alsó dobással lendül a fémkanál. A réz támolygó kimozdít egy-két kisebb, vagy jobb csukát az ágak alól, de komolyabb harc nem pezsdíti fel az öregedő délutánt. Rutinból dobál, minden megfontolás nélkül. Gyönyörködik a part menti galagonya bokrok izzóan vöröses gúnyájában, a lehulló avar megannyi színpompájában, a borostyánnal benőtt vénséges odvas fa rejtekéből kileselkedő mókusokban. Gondolatokba süllyedve észre sem veszi, hogy a törés mentén húzott kanálra valaki ránehezedett. A csónaktól egy bothossznyira látja meg. Egy szem néz vele szembe. Egy fej. De mekkora. Ez egy nagy csuka. Alig fogja csak a horog végét, atyaég, a feje botnyél nagyságú... Kifliformát vet hirtelen a kroki, kicsit reccsen az orsó, de üresen koppan a rézkanál a csónak oldalán, kacsákat riasztva a szürkületben. Kell néhány pillanat, míg felfogja, mi is történt valójában. Meg kell ezt emészteni, hisz nem mindennapi élmény, s nem mindennap találkozik ilyen óriással. legutóbb január első napjaiban történt. Az szinte ugyanaz a koreográfia volt mint ez, csak akkor a gumihal végéből harapott le egy darabot a tettes, amely vastagabb volt törzsben, mint a horgász combja. Kétszer idén elszalad, "No, harmadjára csak meglesz..!"


Hát ekkora csuka is él itt? Nem gondolta volna, hisz olyan motorcsónakforgalom van itt egész évben, hogy még a küsz is messze menekül sokszor. Lassacskán ölelve körbefonja a csónakot az est sötétje.  Mire kigyúlnak a csillagok, partot fog a csónak alja, s csörgő lánccal megkapaszkodik egy part menti fa törzsében.



Reggel nem volt kedve vízre szállni. Ideje is csak annyi, hogy kissé megvizezze a zsinórt, s dobjon párat a csalikkal. Az esti emlékek nyomán rögvest kanállal kezdett, de nem volt érdeklődő. A sokat látott csíkos wobblert rakta fel, na nem azért, mert annyira bízott a fogósságában, hanem inkább csak azért, mert az nem süllyedt olyan mélyre mint a kanál, s az erőteljes sodrás menti vonal alatt sziklák, s azok közé szorult faágak várták a vámot, melyet olykor-olykor megfizetett gumihal, vagy mélyre törő wobbler, esetleg rézkanál ellenében. A dobás jól sikerült. Beletekert a kis orsóba, s egy métert ha húzta a csalit, az máris faágat fogott a mélyben. Mire a méreg elöntötte volna, belehasított a felismerés, a faág nem rúg, nem húzza a zsinórt a dobról!!! 


A test hamarabb tette a dolgát, a gondolatok még messze jártak attól, hogy utasítást adjanak a karnak. Rutinosan eltartotta a küzdő ragadozót az ismert szikláktól, víz alatti faágaktól, s hamarosan szemkontaktusig húzta a csukát. Az, akrobata módon kiugrott a víz fölé, rázta magát, hajlékony tornamutatványokat rajzolt a napnak, majd a következő pillanatban pontosan az épp vízbe mártott merítőszákba ugrott. Csodás reggel. Egy festmény tárul a szem elé. Egy festmény, melyen a színeket az ősz keverte, mely mulandó, akár a hajnali pára, s két nap után nyomát sem lelte már a műalkotásnak, elvitte a színeket az északi szél. 




Néha, mikor még friss az élmény, leírja azt, mások is átélhessék egy részét. Ha van, ki nem jut ki a partra, legalább a sorok révén eljuthasson a folyóhoz, a szavak szőtte horgászzsinóron küzdő hallal találkozhasson, gondolatban harcolhasson néhány ember. Így megy ez már néhány éve. Eljön majd az idő, mikor több lesz az írás, s kevesebb a horgászat, mikor majd jobban berozsdásodnak az ízületek, s nem akaródzik a part közelébe menni oly sűrűn. Vannak, kiket mélyebben megérintettek a sorok, a képek, az az érzés, amely átment a történetekben. Díjat kapott ezért. Elismerést. Más horgászok. értékelték azt, hogy szeret horgászni, hogy szereti a természetet, hogy átad ebből valamit az embereknek, amennyit tud. Talán jó példát adott sokaknak ezzel, hogy szeressék a természetet, éljenek vele, ne csak benne, s legfőképp ne ellene. Valamilyen büszke érzés töltötte el. Kissé feszengett, hisz akárhogy is, nem szokta meg sosem, hogy sok szempár szegeződik rá, hogy frakkba kényszeredett néhány pillanatra, virtuálisan. Természetszerető, s irodalmár ősei büszkén tekinthetnek le rá, hogy nem tartotta meg magának azt, mit kapott, s megosztotta azt másokkal. Eszébe jut a szempár. Csak az az egy. Az, amely szembenézett vele az előző este a víz alól éppen. Üzenni akart valamit...


Mosolyog a bajsza alatt, őszülő szakálla mozdulatlan ajkait rejti, s némán mond köszönetet, kacsintó szemével üzeni a horgász, köszöni a természetnek, a folyóknak, erdőknek, mezőknek, gombáknak, s halaknak, köszöni az olvasó értőknek, kik megértik fél szavát is, megtisztelve érzi magát, s büszkén feszít mosollyal arcán a többi díjazott (Attila, Barnabás és Zsolt) mellett...










Kelt: 2018. év Enyészet havának 18.-ik napján








2018. október 2., kedd

Harcs(uk)a

Nagy fej, vékony hosszú test,
 nem csoda a sodrásból szedtem elő
Megsértődtek. Bizonyos. A békéshalak. Igen. Mert Bokod (augusztus eleje) óta hanyagolom őket. Por fedi a feeder és a matchbotokat. Azóta csak pergetek. Mit tegyek, ha annyi a ragadozó, s ha csak 1-1 órám van egy-egy nap? Nyilván semmire se elég, csak pergetni egy kicsit. De a fogási naplóba húzott 'X' ugyanolyan súllyal bír az egy órás peca alatt, mint a 24 órás alatt. Egy óra mire elég, van ki össze se rakja azalatt a versenyládáját a parton. Azalatt számtalanszor összenyálkázható az ember keze ha perget. Egy óra peca. Élmény? Arra viszont bőven elég....


-Hova mész már megint?
-Hogy-hogy hová? Hát, izé,  Harcsukázni!!!
-Mitcsinálni?
-Amíg világos van csukázni, ha besötétedett harcsázni!
-Ez nooormális????


Talán az. Harcsuka. Hehe fura kifejezés. Mit is takar? Mindent ami a petgetésbe beleüti az orrát, vagy épp a fogát. Megannyi élményt írhatnék, hisz rengeteget átéltem, ám most beszéljenek a képek, a folyók, s a halak helyettem ezegyszer....

Dominak szánt bogárra

Végre ezzel a wobblerrel is fogtam valamit

A felturbózott wobblert eszi a tüsi is

Szürkületi szürke

Darabosabb 55 centis csux a Mosoniból

A kisöccse is érdeklődött

Szürkületi 30+-os vérbucó

Darabos csux, sajna torokra vette..


Aprók vezére

Hajnali torkos alig méretes Mosoni

Harcsa helyett ollós vendég

Azért a Lajta is szeret néha, 70 +-os ifjonc

Kisöccse ennek is van

Támad a csukaovi

Ki a nagyobb?

Na ne már!!!!

Testes Mosoni pizsis

30 cm faroktőig, idei csúcstartó a Mosoni városi szakaszáról

Kissé álmosan, de harciasan támadt napkelte után

Benézte a domcsi a csukacsalit


Szüleid nincsenek itt valahol?

Talán itt rejtőznek?

Vagy esetleg itt a sás tövében?

Esetleg a túlparti növények közül lesnek?

A pirkadat jobb?

Vagy az alkony mozdítja meg őket


Színesedik a túlpart

Inkább hosszú, angolnának is elmenne

Harmatgilu a kedvence

Kisballer is agresszív

Megjött a csukamama, nem sokkal 2 kiló felett

Morcosan vigyorog

Idill


Pinnyédi pecás barátom ajándék gumiját hamar elrendezték Moson csukái

Ez a wobbler mindent visz.
 Pici óccó ész kínai, de naon baba ész fogósz, cak hatszász, magának cak otkilencven....
Adjon az Isten feszes zsinórt mindenkinek! Aki nem rest, s olykor a folyópartra téved, lásson is ne csak nézzen, nyissa fel a könyvet, lapozzon bele a víz alatti élet könyvébe, olvasson a sorok közt is!





Kelt: 2018. Év Magvető havának 2.-ik napján