A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kárász. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kárász. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. június 8., péntek

Nádi pontyok és lidércek - Szigetközi kalandok 4.

Előszó:
Eltelt azóta több évtized is. Sok-sok nyár, a maga csodás hajnalaival. Akkor még a horgászat nem a márkás felszerelések ajnározásáról szólt, s tudtunk halat fogni, nem is keveset az egyszerű felszerelésekkel, természetes csalikkal is, horgászvideóról csak a "Horgász a pácban" című film főhőse jutott eszünkbe, mást nem ismertünk, mert nem is igen volt. Az egyetlen megjelenő horgászújságban pedig reklámot is csak keresve, s alig találtunk. El se igen jutott hozzánk a lap. Az élményeket magunk éltük át. Mennyire más volt minden. Mégis volt hal. Mintha csak tegnap történt volna:.....

Alig várta a vakációt. Végre eljött az utolsó tanítási nap az iskolában. Reggel az elsőnek érkező osztálytárs legfontosabb dolga volt krétával felírni a táblára az utolsó betűt, hogy értelmet nyerjen az a szó, hogy VAKÁCIÓ!. Senki nem törődött aznap a tanórákkal, kivéve azokat, kik még az utolsó pillanatban reménykedtek abban, hogy felelhetnek a jobb jegy, illetően néhányan a bukás elkerülésének reményében. Nekik görcsös volt az utolsó délelőtt, amely vagy vidám könnyedséggé, vagy még inkább kínzóbb teherré vált számukra a délutánra, attól függően, aznap hogyan teljesítettek. "-Holnaptól enyém a világ! Porosodhat az iskolatáska szeptemberig is!" - gondolta a legény. Az iskolából kiözönlő gyereksereg oly hévvel futott ki az ódon épület falai közül, hogy talán azt még Zrínyi kitörő vitézei is megirigyelték volna Szigetváron. Hazaérve a fiú ízlelgetni kezdte a szabadság kenyerét. Rögtön érezni is kezdte a változást, hisz délután nem kellett a jó időben az íróasztal felett görnyedni, s tanulni keservesen az unalmas, senkit nem érdeklő tananyagot. Apja figyelmeztetése rántotta egy kicsit vissza a valóságba! "-A szünidőre feladott kötelező olvasmánynak nekiállni hasznosabb minél hamarabb, míg benne van az agy a tanulásban, s jobb hamarabb túlesni azon a pár könyvön!"
Hijj a teringettét, ennek a fele se tréfa!!! Oda az édes szabadság, olyan ez mint a világosi fegyverletétel, lám az iskola keze hazáig elér, bele se kóstolt még a nyárba, s máris az íróasztalhoz láncolnák, bezárva őt If várába Monte Cristo grófjaként.... Apja valamit megláthatott a legény elsavanyodó ábrázatán, mert a szigor eltűnt az arcáról, s odasúgta fiának halkan, hogy az édesanyja ne hallja a konyhából, hogy a következő nap hajnalán horgászni készül, s a legény, ha úgy gondolja, akár vele is tarthatna.... Itt a felmentő sereg! Hát hogy a ménkűbe ne! Apja a szobából kilépve csak annyit mondott még, hogy a könyvek várhatnak, messze van még szeptember, de elfeledni nem szabad a feladatot!

A várakozás izgalma hamar álomba szenderítette, s a kora nyári hajnal pikk-pakk eljött, az éj csak vagy két horkantásnyira vette át a stafétát a naptól, s máris pirkadni kezdett. Korán érkeztek a tó mellé. A nádas itt-ott megzörrent, madarak mocorogtak álmukban. A csillagok kezdték fényüket veszteni, mikor egy-egy halk, de komolyabb halak loccsanását is lehetett hallani a nádszigetek közti sekélyebb víztükrök irányából. A zseblámpa fényében az éjjeli lepkék keresték egymás társaságát, mígnem a bőregerek hozták a frászt a legényre, kik a lepkék közé csaptak le olykor a lámpát tartó kezétől pár centire elsuhanva. "- Az anyátok ne sirasson, de megijedtem!" -szaladt ki a legény száján.

"-Ide világíts, ne a vízre!" Édesapja erős üvegbotokat rakott össze a zseblámpa fényében. "-Erős bot kell ide fiam, erős zsinórral, horoggal. Az itteni halak nem viccelnek, hamar a nádba törnek, s csónak nincs hogy utánuk menjünk, meg kell őket most időben állítsuk. Hanem itt van két szelet kenyér, szedd ki a belét, kicsit vizezd be a kezed, kezdd el gyúrni, nesze egy kis vaníliás cukor, a spajzból szedtem ki, anyád tudta nélkül, ebből gyúrj hozzá egy keveset, jobb illata lesz."

Gyúrta is a legény becsülettel, majd belegebedt. Perceken belül elfáradt a marka is. "-No ha ez így megy szeptemberig olyan szorításom lesz, hogy az iskolában mindenkinek elkékül majd a keze ha megszorítom, nagyobb is lesz a becsületem!"- gondolta.

Apja egy kisvödörböl savanyú szagú kukoricát szórt pár marékkal az alig tíz méterre levő nádfal széléhez, s a nád fal vége mellé, szétterítve azt vagy két négyzetméternyi területen, ahol elmondása szerint befordul a hal. A kukoricaszemek sörétként záporoztak a vízbe, hangjuk felverte a csendet, pár pillanatig a savanyú kukorica orrfacsaró szaga is megülte a part mentét. A békák itt is, ott is felébredtek, s monoton brekekézéssel köszöntötték a pirkadatot. Pára kezdett lebegni a tó felett, fátyolként lebegett kissé a víz felett, lenge táncot járva, ahogy a tó felől lassan a nádas felé libbentek. "-A lidércek! Ilyenkor válnak láthatóvá, mikor az éjjel elfárad, nem tudja tovább bújtatni őket, a nappal viszont még nem érkezett meg, hogy a zsombékba zavarja az éjjel tündéreit!" -súgta halkan az apa hamiskás mosollyal a szeme sarkában. Bár a nap még aludt, hamar világosodni kezdett.  Egy dolmányos varjú tűnt fel a nádas felett, s vadkacsa vezette ki halkan pár napos fiókáit az egyik nádnyiladékból. Cserregő nádiposzáta kezdte el köszörülni érdes reszelős hangját, s nyomában megéledt a nádas népe is. Hattyú úszott ki egy nyiladékból, szárcsa páros sietett a túlsó nádas felé sűrű fejbólogatással. A legény édesapja két botot csalizott fel. Az egyik horga mellé cipőgyárból származó "fonott zsinórra" kukoricaszemet fűzött, míg a másikra trágyagilisztát tűzött. Ugyanez a "fonott zsinór" szolgált előke gyanánt az amúrozásnál, melyeket a nád friss hajtásával, vagy zsenge zöldborsó hüvelyével csalizva szokták lépre csalni. A kukoricát a nádfal melletti fordulóhoz, míg a gilisztát a nádfal elé vetette be az apa. Karikajelzöket tett a botok első és második gyűrűje közé. -"Spanosra kell azt állítani, mert a hal hamar beszaladhat a nádba, ahogy koppan a karika, nem szabad késlekedni a bevágással mert csúfot tehetnek ám velünk!"

Olyan gyorsan megvirradt, hogy észre sem vették. Kapás nem jelentkezett ez idő alatt. A legény szemére álomból szőttek fátylat a lidércek, néha keveredett is már az álom a gondolattal, s csak a friss reggel egy-egy hűvösebb fuvallata térítette magához a legényt. Jajj de becsukódott volna pedig a szemhéja, ragadt volna össze a lidércek szőtte álomlepel, de nem engedett a csábításnak, szemeit alaposan megdörzsölve szétnézett.  Semmi mozgást nem látott, csak a nádirigók könnyed súlya alatt hajladoztak a nádszálak.  Az egyik botot az apa kicsévélte, s helyette finomabb, kétrészes Germina botot rakott össze, melyen kisebb orsó, s parafadugóból faragott úszó volt felszerelve. A legény mindig is jobban szeretett úszózni, egyrészt gyakrabban volt rajta akció, másrészt apja egyre többször bízta rá az úszós pecát, s ettől a legény valódi horgásznak érezhette magát, s büszke volt akkor is, ha csak pár keszeget, vagy egy-két kárászt sikerült fognia. Az álmosság egy kettőre szertefoszlott.

Az apja most azonban nem gilisztát tett a horogra, hanem a kenyérgyurmából, ahogy nevezte a polentából kért egy darabot. Szépen rágyúrta azt a horogra, amelynek épp csak a hegye kandikált ki kissé, s még a szára sem látszott. Az apja tanácsa szerint a legény a nádfal elé lendítette a szereléket alsó dobással, vigyázva, ne engedjen nagy zászlót a szereléknek, mert az még fennakad a nádason, s bizony ha onnan kell lerángatni, a ramazurira elmegy minden hal a környékről. Megesett ezért, hogy a szerelék kissé távolabb ért vízbe a nádfaltól, az etetés szélére. Sebaj. Az éhes hal ott is megleli, nyugtatta magát ilyenkor a fiú. Egyszer egy mocsári teknőst is fogott, de a szabadúlás óta a páncélos óvatosabb, s csak távolról fél szemmel lesi az úszó hegyét a hajnali pirkadat fényét magába szívva egy zsombékon kinyújtózkodva. Biztos benne van még a horog szúrós emléke.

S valóban, az éhes halak megtalálták lassan a csalit. A vaníliás kenyér illata mágnesként vonzotta a halakat. Először csak apró remegés futott végig a kis parafaúszón, s piciny körgyűrűk indultak el az úszótól minden irányban. Kicsit megmerült, majd ismét mozdulatlanná vált az úszó antennája. "-Figyelj fiam, ott a kárász, most ízleli a csalidat! Várj a bevágással míg el nem indul határozottabban a hal! -oktatta fiát az apja, miközben nagyot slukkolt a cigarettájába, amelynek egy pillanatra felizzott a parazsa. S úgy is történt, az úszó megindult balra, s lassan, határozottan merülni kezdett az úszó antennája. A legény ekkorra kézben fogta a botot, kizárva a külvilágot csak az úszóra koncentrált, miközben spanosra csévélte a víz felszínén a gyenge áramlástól kissé megöblösödött zsinórt. Az úszó majd egy karhossznyit haladt már, mikor a fiú erőteljesen bevágott, amely szépen ült. Nagyot loccsant a hal, s teljes erejét megfeszítve próbált szabadulni, de az erős felszerelés és a legény eddigre kitanult úszós szakértelme nem engedett, s hamarosan a merítőszákban pihegett a jókora testes kárász. Bizony feszítette a legény mellét a büszkeség. "-Igazi aranyhal!"- mondta vidáman, s valóban, az első napsugarak arannyá változtatták a hal pikkelyeit. A lidércek varázslata ez. Egy pillanat múlva a hirtelen fénysugár eltűnt, a kelő nap egy ködfelhőt húzott álomtól meggyötört álmos arca elé.




"-Ha ma csak azt ehetném amit fogtam, nem kopna fel az állam! Bár van mikor éhen maradnék, de ez a nap most más!" -mondogatta magában, s egy halvány mosoly jelent meg szája szegletében. Némileg lazábban, bátrabban horgászott ezután, hiszen már bizonyított, van hala. A következő fél órában egyre másra jöttek a kilós, fél kilós kárászok, mígnem abbamaradtak a kapások.




Kisvártatva A nap nagyot nyújtózott a horizonton, álmosan, ásítozva köszöntötte a reggelt. A tó felett kisebb párafoszlányok jelentek meg, s lassan a nádasba vesztek. Mintha bemenekültek volna a sűrűbe "-Mennek má' az éjjeli lidércek aludni!"-Súgta a legény az apjának.


"-Ki is zavarták a nádból a pontyokat, nézd, a halak az etetés szélén vannak, ott túrnak, látod hol jönnek fel az apró buborékok!" Mire ezt az apja kimondta, aprót rezzent, majd hangosan koppant a fenekezőbot karikája, s apja máris bevágott, jó halat fárasztott. A ponty erősen hajtogatta az üvegbot spiccét, ám néhány kör és kitörés után hamarosan a szákban nézett csodálkozó szemekkel a jó két kilós pikkelyes. "-No fiam, ez jó kis harc volt, figyelj a botodra míg beírom a halat a fogási naplóba, résen légy, ezek a pontyok nem egyedül korzóznak itt!"




Gombócot érzett a torkában a legény, hisz egyedül kell megbirkóznia a hallal, ha most jön, míg az apja elfoglalt. Nincs segítség. Előremeredt a székben, teste ösztönösen megfeszült, s várta, történik e valami.

Apja látta, ahogy a nádas mind közelebb mozgott az etetéshez, s biztos volt abban, fia pontyot akaszt hamarost. Szándékosan bíbelődött mindennel, húzta az időt, hisz szerette volna, ha a gyerek megfogja végre az első nádi pontyát. Egyedül. Az ő segítsége nélkül. "-Jaj csak bírjam ki hogy nem segítek neki! Muszáj!" -mondogatta, s csitította magát. Hirtelen azt vette észre, hogy a gyerek a kisszéken összerezzent.

A legény észrevette, hogy az úszó emelkedni kezdett, majd elfeküdt a víz tetején. "-Nocsak. Mi a fene. Ki tréfálkozik velem?" Az úszó a fekvő helyzetből alig 45°-os szögre állt csak vissza, s határozottan elindult a nádas nyiladéka felé. A bevágásba belerecsent az orsó, s majd kitépte a botot a legény kezeiből a hal. De az nem engedett, ösztönösen tudta, hogy ki kell vezetni a nádfal előtti kapuból a halat, vagy különben integethet neki, ha betör a rengetegbe. A hal megindult a nádsziget másik sarka felé. A legény meg volt győződve róla, hogy a napkelte elől elmenekült lidércek még nem pihentek le, hanem hosszú ujjaikkal a halba kapaszkodva segítették azt őellene, s húzták a pikkelyest be a zsombék alá. "-Hát rajtam nem fogtok ki bitangok!" -mondta félhangosan, s keményített a féken, majd pumpálni kezdte a botot. Belesajgott a válla s a karjai is az erőlködésbe. "-Hejj, ha minden reggel ilyen edzésben leszek, ősszel mindenkit két vállra birkózok a suliban!"- ötlött az eszébe.



A megakasztott hal csapott egyet a farkával, hangos loccsanással küzdött az alig méteres vízben, felkavarva a meder fenekéről az iszapot, amely ott gomolygott a csatamezőn.... "-Tyűű de szép ponty!!!"-kiáltott fel a legény izgatottan. Még két kitörés, s a hal engedni kezdett, s sikerült párszor megpipáltatni, azaz rákényszeríteni, hogy harapjon a levegőből. Eszébe jutottak apja tanácsai, aki szerint ilyenkor megszédül a ponty, s látványosan veszt az erejéből. A ponty még egyszer összeszedte viszont az erejét pipázás után is, megijedhetett a merítőtől, mert hirtelen kitört, meglepve ezzel a legényt, kinek egyik kezében a merítő, a másikban a bot volt, s félig guggolt testhelyzetből kellett ismét harcba szállnia a hallal. "-Hogy az anyád...!" - csúszott ki a száján, s apja erre elmosolyodott fia háta megett. Látta, a horog jól akadt, a hal nem fog elmenni, tudta, hamarosan szákba lesz, s büszkévé tette, hogy sikerült átadnia fiának azt a tudást, amelyet ő kapott egykor az apjától messze innen egy folyó partján. A legény már-már azon volt, hogy segítséget kér az apjától, de a büszkesége nagyobb volt, mintsem hogy erre több gondolatot is áldozott volna.

A ponty végre a szákban volt. Teljesen elkészült az erejével. A legény az izgalomtól remegő kézzel lihegve, örömtől kivereslett arccal fordult apja felé, s mutatta a nagy halat, amely jócskán három kilós ponty volt. "-Hejj ha ezt anyunak elmesélem!"

Alig várta, hogy hazaérjenek, s beszámolhasson édesanyjának a nagy halról. A kárászok fogásának emlékét csúnyán elhomályosította a nagy ponty mely időközben az emlékekben majd kétszer nagyobbra duzzadt, s a lidércek elleni harc. Édesanyja mosolygott, a testvérei irigykedve tekintettek rá, majd anyja kiábrándító, ám mégis gyengéd szavai rántották viasza a valóságba, miközben az ebéd főzésével bíbelődött: -"Lidércek nem léteznek! Honnét veszed ezt? Apád megint csak bolondít! Na. Eridj kezet mosni!"



A fürdőszobából épp akkor lépett ki az apja. A legény összeszedte magát, s félve kérdezte meg:
-"Megyünk e holnap is?" Azt hitte, apja nem hallotta a kérdést, mert nem is válaszolt neki. Csaknem gondolja azt, hogy ezzel le van tudva a nyár? Bánta is hogy megkérdezte. Lehet korai volt. Apja fáradt, s délután munkába megy. Lehet hajnalban fel se kel. Lehet a testvéreivel is foglalkozni kell, lehet nekik talált ki valamit. Kár volt megkérdezni. Bánta is. Ki tudja mikor lesz még egy ilyen alkalom? Ezzel a gondolattal lépett ki kézmosás után a fürdőből, mikor apja elé állt. Az apa félszeg mosollyal bajsza alatt csak ennyit mondott neki válaszul:
"-Ha jó lesz az idő, pirkadatkor kint leszünk lidérclesőbe, de most menj, segíts anyádnak, s ha kedved tartja délután egy keveset olvasgass!"


Utószó:
Majd 30 év távlatából is elevenen él bennem a közös tavi horgászatok minden pillanata, melyet nemhogy egy novellába, egy könyvbe se tudnék besűríteni. Talán nem is akarom. Egy kis szeletét mutattam meg itt csupán az átélt élmények sokaságából az apáknak, s a fiaknak, kik olvasták e sorokat, kikben felébrednek az emlékek, vagy majd csak eztán válnak emlékekké a közeljövő horgászélményei...







Kelt: 2018. év Napisten havának 8-ik napján


2018. május 9., szerda

Tilalmon kívüliek


Természetes vizeken békéshalakra horgászó sporttársaim hasonlóan vélekedhetnek májusról, mint én. A legtöbb halfajra tilalom van érvényben, ez alól kevés a kivétel. Szigetköz vizein lehetőség van a csukák, balinok kergetésére ilyenkor is, ám van, hogy az ember egy kis békéshalazásra vágyik. Gondolkodva, fejet vakarva, elmélkedem, most vajon mit is tegyek. Úsztassak, s tíz megfogott uszonyosból kilenc tilalmas halat szurkáljak össze értelmetlenül? Hopp! Itt van a megoldás, a kárászok. Azok a szép, testes folyami kárászok, a sodrásból! Igen, a sodrásból, ahol ilyentájt gyülekeznek! Ahogy szoktam, feeder-el, bedobva a sodrásba, s várva ahogy a testes "karelek" vízig hajtogatják a botot...
Van néhány helyem frlső Szigetközben, ahol eredménnyel várhatom a nagyobb ezüstöket..

Kezdjünk csak hozzá. Szerencse, hogy volt egy kis eső a minap, így a csalira már nem sok gond volt, hisz este gilisztavadászatot tartottam. Sok mindent próbáltam én, s az ismerőseim is. Tavasszal a harmatgiliszta jelentem, még mindig (szinte) verhetetlen! Univerzális, s ingyen van! Mellesleg sok hal szereti, így minden kapásban benne van a meglepetés lehetősége is.

Külön szakma ez is. Várni, míg leszáll az est. Csak halvány, alig pislákoló fényű fejlámpával, vagy vörös fényű fejlámpával, vagy a fejlámpa elé szigetelőszalagozott vörös nejlonszatyor darabbal guggolva óvatosan lépkedve, gyorsan rácsapva az épp félig kint terpeszkedő gilisztára, aztán lassan, óvatosan, el ne szakadjon húzni ki a földből. S megismételni ezt oly sokszor. Aztán eltartani, hűvösben, vizes újságpapír közt, néha etetni almahéjjal......sorolhatnám. A mai horgászok jó része mit sem tud erről, pedig a természetes vízek uszonyos serege évezredek óta az étlapján jelentős helyre sorolja ezt a vaskos, húsos csemegét, amely mellett nem úszik el úgy hal, hogy ne csábulna rá... 
S hogy milyen halakat fogtam már vele? Könnyebb lenne azt felsorolni, mit nem. 
Vastaggilu kompozíció

A nap még befejezi álmának utolsó részét, s mielőtt ébredne, a holdfényben botladozom a folyóparti kövezésen. Szerintem direkt, a horgászok ellen szórták el anno azokat. Éles sziklák a sötétben, boka és térdpróbáló mutatvány. Ha lehet egy füst alatt lecipelek magammal mindent. Még jó hogy nem bojlizok, a talicskával itt megcsüngenék. A part üres. Az etetőanyagot a fejlámpa fényénél keverem be. Érkezésemet követő hatodik percben mindkét bot zsinórja a vízben ázik. Patront nem török a botspiccre, a holdfényben jól látom a botokat. A hátam mögött pedig pirkad. Lassan ásít a nap, hatalmasat harap a légtérbe, s sóhaja a reggeli szellő, mely a harmatot körémszórja. Megrezzenek egy-egy hűvösebb párás fuvallatra. Legalább nincs szúnyog. Egyre jobban látok. Felébredt egy szürkegém, s egy kormorán is áthúzott a folyó felett. A küszvágó csér őrjáratozni kezdett. Itt a reggel. Indul a mai mutatvány. Pöccen egyet a jobb oldali bot spicce. "Ez volt a kosár" - gondolom a következő mozdulat hamar jön, picit ráhúz a cuccra. Épp van időm a nyélhez nyúlni, a botspicc elindul a víz felé. A bevágás ül. Érzem, jó hal küzd a horgon. Hamarosan merítek, kiló közeli kárász nyitja a sort....





Hajnali első

Jönnek szépen, vannak rontott kapások, sőt, a kagylópad is kiveszi a részét a halvesztés nagy munkájában. Hiába, a folyó védi az ő nyáját. Azért így sem panaszkodom. Közben kékesfekete hátú elegáns fecskék frakkban vágnak rendet az ébredező szúnyoghadak soraiban. Szeretem a fecskéket. A gyerekkoromat idézik. Nagyszüleim egykori otthonábanntöbb fecskecsalád is élt. Sokat nézegettem mily szorgalommal etetik a fiókáikat. Később középiskolás koromban az én ablakom sarkába is fészket raktak. Nem egyszer be is repültek a nyitott ablakon. Szóval kellemes emlékeket idéznek ezek az apró kis jószágok.

Kiló felett jóval

Méretek

Legközelebb fonott előkével próbálkozom. A kagylók ellen. Az előkék most már bírják a gyűrődést, a kagylók hoppon maradnak. Van hogy kihúzok egy kagylócsoportot beszakadt zsinórral, etetőkosarakkal. Nem mindig a horgászboltban szerzem be a felszerelés egy részét! A halak váltakozó intenzitással jönnek, tépik a botspiccet, küzdenek becsülettel, s némelyikük ostromolja a másfél kilót is.

Kiló harminc...

Szép, egészséges folyami kárászok. Az ízük összehasonlíthatatlan tavi fajtársaikhoz képest. Erejük is más, s ehhez hozzájön még a folyó sodra, melyet ügyesen felhasználnak a küzdelem során a javukra.

Nyurga karel

Kemény ütés a boton, s hajlik cefetül a víz felé a könnyebbik botom. A bevágás ül, érzem, jobb hal van a horgon. Jön, de a lábaim előtt, mielőtt meglátnám irányt vált, kitör, kissé nyitnom is kell a féken. Aztán hamar szákban egy dunai átlagévér, alig 40 centis, s 1,3 kilós, de így is erős, egészséges, természetes vadvízi példány. 

Hopp egy lapát

Igazi blues hangulat. Kőbánya blues. A halak meg is szédültek a malátaszörptől. Fülemben a dallam: "Kőbányán születtem, ott is nőttem fel, vannak jobb helyek, de nekem megfelel....." (Hobo Blues Band)



Aszályosra alakult a május eleje, így gilisztatakarékoskodás címén kénytelen voltam csalitüskés pop up-os, illetve gumikukoricás módszerre váltani. Egy kellemetlen vendég érkezett elsőnek. A heavy feeder botom még ennyire nem hajlott meg mióta nálam van nagyjából 10 éve. Az orsó sírt is rendesen. Magam elé hoztam több kitörés után a halat, s az előttem erősebb sodrást felhasználva hirtelen fordult egyet a méter körülire saccolt nyurga. A horog kifordult, a távozó halnak csak a farkuszonyát láttam. Aztahétszázát. Faja 20 perces csata volt. Azt követve fél órás kapásszünet után ráálltak a kilós, másfélkilós kárászok az etetésre. Nem hagytak pihenni. Míg pakoltam, fotóztam kettőt, elindult a bot, s fogtam a harmadikat. Mozgalmas késő délutánt okozva ezzel, feledtetve a vesztett hal által okozott stresszes perceket.


2 hal - 3 kg

Gumikukorica (1,5 kg kárász)

Harmatgiliszta (esetenként kölyökharcsa)
Folyó. Mindig meglep. Csodálom a halfauna sokszínűségét, a halak egészségét, a természet szépségét. Nem mellékesen pedig nagyon szeretem a kárászt, a folyami kárászt fogni is és enni is! Míg tart a tilalom, űzöm a törvényen, tilalmon kívülieket!




Kelt: 2018. év Pünkösd havának 9.-ik napján.


2017. szeptember 2., szombat

Virrasztás a stégen

A nap sugarai meredeken érték a kis házat. Az árnyék lassan mozgó torz alakja felfalta az öregedő délutánt, miközben rákúszott a nádasra. A félsziget, amelyen a kis ház állt, csak egyetlen fűzfák szegélyezte keskeny úttal csatlakozott a parthoz. A keskeny út majd százötven métert tett meg a parttól a tó belseje felé. A kis félsziget alig száz méter hosszú és ötven méter széles volt. Partját nád szegélyezte. A szigeten állt a kis ház. Pici konyha, mellette kis szoba, két tetőtéri kis szoba, egy széles tornác, s körülkerítve kis placc, melyen épp elfért egy szalonnasütő, egy kerti hinta, asztal, s néhány szék. A ház közvetlenül a parthoz épült, mindössze három méterre. Onnan tizenöt méterre nyúlt be a náddal szórt öböl felé egy kis fa stég. Ott edződtem, mikor kézi erővel a 15 kilós kalapáccsal vertünk le 3 méteres akác cölöpöket mélyen a víz alatti földbe. Nem kellett nekünk konditerem, meg ilyen-olyan porok, fehérjeturmixok......pfffff..... Hogy eltorzult azóta a világ....

Kis ház a szigeten

stég
Állt is a stég mint a cövek. Egy autót is megbírt volna. Ott ültünk apámmal. Szó ritkán esett. Az alig méteres vízben a gyenge szél hullámokat rajzolt a bevetett úszók köré. Nyugalom. Milyen jó is volt ott ücsörögni. Eltelt azóta több mint húsz év is talán. Várni a kapást, s beszélgetni. Akkor már elkerültem otthonról. Nem volt még mobiltelefon, ritkán volt alkalom szót váltani. Jól esett ott gubbasztani az apró faszéken. Néha mozdult valami a vízen, s apám ilyenkor lelkesen mutatta, -" Nézd, ott jön a szárcsa! A hattyúk is fiókákat úsztatnak. Amott a cserregő nádiposzáta! Tavasszal sok volt a mocsári teknőc is, kiültek napozni a zsombékra reggelente. Ott túr a ponty! Ott néhány nagyobb halnak kilátszik a hátuszonya, kijönnek a 25 centis vízbe is, itt sok a táplálék. Ott fordult a csuka! Látod?"

Én csak csodáltam a természetet, apám természetszeretetét. Akkoriban nem is értékeltem igazán ezeket a dolgokat. Hogy elmentem mellettük....... Mai fejjel másképp látom az egészet.
A sziget belseje felé esett a kis füves "kert"
Lassan erejét vesztette a nap, elköszönt a világtól, vöröses ábrázatával elbújni készült a nyugatra levő lankák mögött. Ekkor a halak is mozgolódni kezdtek. Itt is, ott is kisebb nagyobb gyűrűket rajzoltak a víz felszínére. Egy nádfal sarkát előzőleg kemény kukoricával és búzával etettük meg. Erős üvegszálas bottal, erős zsinórral, feltolós úszóval szerelt felszereléssel horgásztunk. Néha így is megtéptek a halak. A csali sokszor vaníliával  ízesített kenyérgyurma, vagy egyszerű áztatott kemény kukorica volt. A kenyérgyurma a horogra formázva feszített oly módon, hogy a horog hegye épp csak kilátszott. Gilisztával csak kora tavasszal próbálkoztunk. A nádas épp megremegett. Apám megbökte a lábam csendben a kezével, s halkan súgta: -"Ott jön a ponty, nézd hogy megdönti a nádat! Most csendbe kell lenni, mert óvatos, s hamar visszabújik a nádtorzsak közti útvesztőbe, s ha oda visszafut, jó ideig ki se jön!"
Volt aszályos nyár, mikor horgászni nem volt érdemes :(
S valóban, a nádszálak vad táncba kezdtek, mikor elhaladt köztük az éhes hal. Egy darabig néhány buborék jelezte hogy az etetésre talált, majd az úszó megemelkedett kissé!
-"Figyelj! Fogd kézbe a botot! Itt nem lesz idő pepecselni!" Szólt mellettem apám, s mire ezt kimondta, az úszó megdőlt, majd elindult a nádfal mellett a nyiladékba, bóbitája lassan merülni kezdett, (de nehéz is volt ezt türelmesen kivárjam) mikor az úszó bóbitája elmerült, akkor bevágtam. Az üvegszálas Germina bot azonnal meghajlott, majd megkezdődött a harc. A fék keményre volt állítva, hisz nem sok lehetőség adódott a fárasztásra, a nádas miatt. Az első feladat mindig az volt, hogy a halat el kellett tartani a nádastól, aztán a bal oldali nádcsomótól, ismert akadóktól....Néhány kör, kitörés után az alig két kilós pontyocska a merítőszakban pihegett. - "Engedd vissza fiam, kicsi ez!"
Édesapám bográcsost főz
Először nehezen értettem, miért kell elengedni ezt a szép pontyot. Nekem nem tűnt kicsinek, s nagyon örültem annak, hogy megfoghattam, hiszen évente alig néhány alkalommal jutott időm horgászni, s nem mindig akadt hal. Fájó szívvel kérdeztem, hogy nem-e tarthatnánk meg mégis, mire apám azzal nyugtatott, hogy úgyis jón majd nagyobb, csak várjam ki a végét. Ekkor kissé megnyugodva visszacsúsztattam a halat a vízbe. A közeledő estét a megjelenő denevérek jelezték, meg a tűz, melyet közben apám rakott, s miközben ropogva égett az akác, apám elkészítette a nyársakat a szalonnasütéshez. Közben őriztem a botokat. Az úszó aprókat remegett. Apám a partról látta, s szólt, ne siessek a bevágással, varjak míg elindul az úszó, kárász lesz. Igaza volt. Szép fél kiló körüli kárászok gyűltek a szákban, míg a tűz parázsra égett. A csepegtetett kenyeret és a sült szalonnát kinn a stégen a botok mellett fogyasztottuk el. Soha nem ettem olyan jóízűen. A botoknak addig a halak is békét hagytak. A nap alábukott a nyugati fertályon, s szürkévé mosódtak lassan a nádfalak is.
Édesapám halat fáraszt
Kárászt fogok
Behozza a szél a halakat az öbölbe
A közeledő este miatt az egyik botot apám fenekezőre cserélte, s a nád friss felső hajtását fűzte fel a horogra, amely mintegy méteres fonott zsinórra volt kötve.

Ennek története van. Öcsém kicsi volt még, s hogy ne unatkozzon a gyerek, csináltam neki egy kis tutajt. A tutaj néhány száraz ágból, törzse frissen tört nádból állt, s frissen hántolt fűzfavessző szolgált kötözőanyagként, vitorlát pedig újságpapírból kapott. A kis tutaj majd 10 méteres pórázon rángatózott damilból, hogy ha elviszi a szél, öcsém visszahúzhassa a partra. Egy darabig eljátszott vele, majd  egyszer csak sírva jött, hogy valami nagy halak szétszedték a hajót és eszegetik a darabjait. Na gondoltam nyakleves lesz ezért a füllentésért, biztos tönkretette a játékot, s hogy mentse magát kitalálta ezt a mesét...

Átlagos délután
Rádöbbentünk azonban hogy igaza volt. Az éhes amúrok a nyári melegben megérezték a frissen eltördelt nád illatát, amely a tutaj egy részét alkotta, s megették a hajó törzsét!!! Még láttuk is a mutatvány véget....Hát innen a nádleveles ötlet!
Ide bikaerős botok kellenek
A horgot apám a nádlevéllel egy másik nádfal mellé dobta. -"Itt járnak be az amúrok, figyelj, mert könnyen megtréfálhatnak!" A megállapodás szerint hajnal kettőig én vigyáztam a botokat, s utána váltott le apu, aki koránkelő volt mindig. Rámnehezedett a csend, s a hold is kajánul vigyorgott rám némán a nádas fölött, majd elunva a mókát hamarost ő is alábukott. Éjfélig úgy ahogy elvoltam. Néztem az estét, a kigyúló csillagokat. Sokszor láttam hullócsillagot, volt, amely szinte nappali fénnyel izzott fel a másodperc tört része alatt, bevilágítva a világot, majd eltűnt. Némán. Csak én voltam tanúja utolsó útjának.

Barkát bont a fűz kora tavasszal
De éjfél és kettő közt bizony nehéz volt mindig éberen maradjak.  Ilyenkor semmi nem mozdult, legfeljebb a sünök motoztak kint a nádban. Akkorákat ásítottam, hogy a vízilovak megirigyelték volna ha látják. Még be is könnyesedett néha a szemem, melyet nem győztem eleget dörzsölni hogy ébren maradjak. Úszós szerelékkel világítópatronnal néha fogtam egy-egy testes kárászt a nád mellől, vagy becsúszott néha egy kisebb ponty. Jó volt látni, ahogy a fénylő patron s a vízről visszaverődő fény lassan szöget formázva találkozott, majd csendben, lassan a vízfelszín alá bújt. Ez éberen tartott. Ám a kapásmentes időszakok bizony nagyon nehezen teltek. A család mélyen aludt a parti kis házban. Én meg kint kuksoltam. Hűlt kicsit az idő is. Nem megy a mutató az órán. De soká lesz hajnal kettő. Hal se jön. Csak a gondolatok. Sokat gondolkodtam így. Nem kellett másra figyeljek, csak a gondolatokra. Jó is volt. Akadt idő, mikor elbóbiskoltam. Később öcsém is sokat kiült velem. De itt még kicsi volt. Bent aludt ő is a többiekkel. A meleg házban. Én kint kuporogtam a kényelmetlen kis székén.

Kezdtem elgémberedni. Sosem feledem. Lassan megrezzent a fenekező boton a fehér karika, melyet a csillagok fényében is jól láttam. A szemem sarkából vettem észre csak. Először átfutott agyamon a gondolat, hogy csak a képzeletem játszik velem. De akkor ismét rezzent egy kicsit. Elindult lassan a bot felé. Mint a macska. Gyorsan, ám rendkívül óvatosan kikeltem a székből, s a bot mellé guggoltam. Kicsit engedtem a zsinórt, ne érezze az ellenállást, majd ahogy a karika ismét közeledett a bothoz.... a koppanással egyszerre vágtam be. Az üvegbot karikára hajlott. A megakasztott amúr teste megvillant a csillagfényben, ahogy a megakasztást követően kiugrott az alig méteres vízből, s visszacsobbanva vad harcba kezdett. Az éjszaka csendes semmittevő lusta nyugalma elillant, mintha ott se lett volna. A síró orsó, szépen adagolta a zsinórt, a vadul locsogó hal kereste a magányos nádtorzsákat, hogy köré tekerve a damilt elmenekülhessen. Centiken múlt. Centiken. Lassacskán alábbhagyott a zaj, alig észrevehetően lassult a futás, majd a hal néhány kitörést követően a merítőszakban pihegett. Első amúrom. Büszkén vittem ki a partra, ahol megmérhettem.
A sziget túl feléről stégek, bejárókkal, háttérben a Bokodi erőmű
Kora tavaszi csónakázás és etetés
Hajnali zsákmány
A szívem a torkomban dobogott, mikor felébresztettem aput a "nagy" hallal. Első amúrom, igazából alig néhány kilós volt, de sokáig ő tartotta a rekordot egyéni listámon. Emléke ma is itt van. A nyári éjszaka hangjai, a madarak, a halak locsogása, a halfogás, s horgászat apámmal a régi stégen a kis háznál. A nádi peca csínjának bánjanak kitanulása. S minden más, amelyet apámtól tanultam a horgászatról, a halak viselkedéséről. Ez az, ami később oly hasznos volt folyami horgászataim során is. Emlékek, melyek csak az enyémek. S a kis ház, a fűzfák a parton, a családtagok a hintában, ahogy a partról integetnek. A múlté minden. Nem is ebben az évezredben történt. S mégis, mintha imént lett volna. Mintha ezen a nyáron ültem volna ott a nyári éjszakában, néhány nappal ezelőtt.....







Kelt: 2017. Földanya havának 2.-ik napján

2017. június 28., szerda

Lajta, az elfeledett folyó


Nyüzsgő az élet ilyentájt a folyóparton. Szúnyogok milliói a hullámtérben, vízitúrázók, kirándulók, motorcsónakok, sárkányhajóverseny, fürdőzők.... Ricsaj, hullámverés, motorcsónakverseny. Nem éppen horgászatra ideális körülmények. Így lettem száműzött, hajótörött. A korábban bejáratott horgászhelyeimen most kutyák hancúroznak, lukakat kaparva, hullámok mossák a partot, amit egy-egy motorcsónak gerjeszt fittyet hányva a lakott területre bevezetett 5 km/h-s sebességkorlátozásra. Inkább 50-nek olvassák a partról. Urbánus környezet. Számkivetett sorsa van ilyenkor a horgásznak. Ha nyugisabb időszakban megyek ki, bizony sokszor ülik a helyeimet. Szeretek ilyenkor kiszabadulni a szűk lakókörnyezetemből. Ezért is távolodom el ebben az időszakban a várostól.

Egy ugrás Rajka. A rajkai kiruccanások is gyengülő eredménnyel kecsegtetnek, igaz a folyó sodrásából fogott, az erős áramlathoz alkalmazkodott izmos kárászok még mindig kiló körüliek, ám ívás után szétszéledt a banda, s horogra már kevesebb egyed kapható.

Folyó sodrásához alkalmazkodott lapos hasú testforma, 1,2 kg
Nálam minden domi amnesztiás
Kéne egy új hely. Amit nem ismerek. Ahol béke van, nyugalom, nincs szúnyog, nincs nyüzsgés, esetleg hal is akad. Sokáig gondolkodtam. Rájöttem, hogy nem láttam a fától az erdőt. Itt van a lakhelyemtől alig pár kilométerre. Minden általam támasztott feltételnek megfelel. Kivéve az árnyékot, ami bizony elkélne ebben a hőségben, de mivel amúgy is késő délutánra, estére, vagy hajnalra teszem a horgászatok idejét, talán ez a kis hiányosság nem okoz problémát. Lajta folyó....

Ígéretesnek tűnik
Hova is üljek. Hosszú a Lajta. Ott a Török-Lajta is. Bár az sekélyebb, s ilyenkor már erősen hinaras. Maradt tehát a Lajta főága, jóval a mosonmagyaróvári zsilip felett. Találtam egy ideális helyet, egy "S" kanyar alatt. A part tiszta, alig némi sás vigyorog a partszélen, ám a túlpart egybefüggő nádassal susog a széllel. 

Az első dolgom volt hogy feltérképezzem előttem a mederviszonyokat. Meglepő. a Folyó alig 15-17 méter széles, hirtelen mélyülő, hasonlatos az ereszcsatornához. Hirtelen mélyül a part, tőlem 3-4 méterre már 2,60-as mélység fogadott, a nádas előtt a keresztmetszet kétharmadánál pedig elérte a mélység a 4 métert is!

A feeder-t a mélyebb szakaszra dobtam, míg a matchbottal az említett 2,60-as mélységet próbáltam, amelyet némi etetéssel kívántam a helyi legényeknek vonzóbbá tenni. Az első jelentkezők a gébek voltak a feeder-en. Bármit tettem fel, felrágták magukat. Nem volt más mese, csemegekukoricát kínáltam fel, az legalább egy ideig ellenáll a gébszőnyeg támadásnak.

Az úszóval kitapogattam egy nyolc méter hosszú sávot, ahol úsztatni akartam. Kiváló volt a helyválasztás, ugyanis a sáv előtt, s azt követően is jó 20 centivel sekélyebb volt a víz, így biztosnak tűnt, hogy a nemtúl erős sodrás mellett a gödörben marad egy darabig a beszórni kívánt etetőanyag. Csontival csaliztam. Semmi érdemleges. Gilisztát is próbáltam, ugyanúgy semmi. A kakukk rákezdett a nótájára. Mindig arról beszél, hogy mit fogok aznap ("Luf...t, luf..t" Elhalgass!). Próbálkozzak mással? persze, gilisztát kombinálva csontival!

Az első jelentkezők természetesen a küszök voltak. Naná, nem jól mértem be a mélységet. 2 centit korrigáltam az eresztéken, s a kis horog már meg, megpattant az aljzaton. Ennek köszönhetően hamarosan megváltozott minden. Jött egy géb. Pfff. Nem hiszem. Őt követte valaki, aki erősebben kezdett küzdeni a horgon. Nini, egy sügér! Bejött a kishalak után.

Kis pizsis
No lesz itt más is remélem. Néhány úsztatást követően elakadtam. Legalábbis hirtelen azt hittem. A horog végén küzdő hal elkezdett pumpálni, játszani a felszereléssel, kiszaladt feljebb, lejjebb, míg a víz színére húztam a fárasztást követően. Meglepődtem. Az Öreg-Dunán szoktam csak ekkorákat fogni. El se hittem, hogy itt is élnek nagyobb, darabosabb vésett ajkúak. Pedig a kilóforma a Mosonin sem mindennapos, egy kisebb folyón meg aztán kuriózum. 

Meglepetéshal, akkor még nem tudtam, hogy nem ő lesz a legnagyobb
Szerintem itt éreztem először, hogy megérte új helyre jöjjek. Nem tudom ezt megmagyarázni, szerintem aki átélt már hasonlót, tudja miről beszélek. Zsír új hely, első próbálkozás, hozzáteszem természetes vízen, és elönti az embert az öröm. Mert maga kaparta ki a gesztenyét! Ez az ami nekem számít! Hamar újradobtam, s az első úsztatásra, a gödör végén ismét elakadásszerű kapás, amelyre már rutinszerűen vágtam be. Szinte meg sem lepődtem, hogy megindult a harc. Hacsak a hal ereje nem hozott zavarba. Mert ez erősebben ment, mint az előző paduc. Közben kiért a fiam, aki végignézte a fárasztást, kérdezgetve közbe, mi lesz ha elmegy? Hisz látta, a hal többször a mélybe tör, s a túlpart felé is nekiiramodott párszor. A matchbot tette a dolgát, szépen hajladozott, a vékony zsinór citerahúrként zengett a szélben. Szóval ha elmegy. Mi lenne akkor? Elmegy. Az a dolga, hogy küzdjön. Nem bánom, hisz csodás fárasztásban lehetett részem. Ha elmegy, elmegy, majd jön máskor. Mert amiért jöttem, már megvan, az az enyém. Nem veheti el senki. Az élményt. De a hal nem ment el, csupán az előke adta meg magát éppen a szákolás pillanatában. A hal, na az még jobban elképesztett. Mivel a fiam meglátogatott, így volt aki képet készítsen rólam is.

44 cm / 1,360 kg érthető az öröm
Lajtai paduc ez már a javából! Rekordpaduc a Lajta folyót tekintve. Nem hogy ekkorát, még kicsit sem fogtam itt ezen a folyócskán. Sokan ezekért a nagy tintafosókért járnak a nagy-Dunára. Eddig én is így tettem, ám eldöntöttem, ezután viszont többnyire itt maradok helyben. Aznap fogtam még egy jó tenyeres dévért, s magamban számolgattam a napokat, mikor jöhetek újra, igaz, akkor már hajnalban. 

A hajnal korai kelői

Kerek lajtai karel
Útközben megálltam, gondoltam lefotózom a pirkadatot. Az esthajnalcsillag lassan takarékra vette a fényét. Ám meggondoltam magam. Előttem araszolt két jómadár. A csigapáros sokkal jobb modellt állt a reggeli fotóhoz.

Aznap épp frontátvonulás volt, ami gondoltam keresztülhúzza a számításaimat. Ennek ellenére reménykedve közelítettem meg a korábban felfedezett horgászhelyet. Sajnos úgy lett ahogy sejtettem, alig ettek a halak, pedig szinte mindent megpróbáltam. Mozgást sem igen láttam. Próbáltam fenéken, vízközt, különféle csalikkal, de nem igen akaródzott jönni az eredmény. Ez sem keserít el. Hisz az ember jobban megbecsüli majd a haldömpinget akkor, ha van olyan is, mikor süket a víz. Az idő nagyon szép volt, a felkelő napot köszönteni pedig páratlan élmény.




Néhány kiskárászon kívül csak egy méretkörüli csuka borzolta a kedélyeimet, amely 2 percet játszott a felkínált kishallal, mégsem nyelte el rendesen, s a bevágáskor csak a halat fogta, a víz felszínére érve pedig vidám búcsút intett vigyori pofájával. Amúgy sem volt nagy. Tervezek egy reggelt, pár km gyalogtúra, pergetéssel. Majd meglátjuk ki vigyorog a végén.

Jól harcolt ő is méretéhez képest
Lajta. Egy időben posztoltam pár képet egy közösségi horgászportálon. Volt ott néhány "jóindulatú" arc, akik lepatakozták ezt a méltatlanul mellőzött folyócskát. Patakpeca. Kacagták. Hát. Szépen él itt menyhal, márna, ponty, pisztráng, többkilós domolykók, s megannyi halfaj, rákok is bőven vannak, szóval nyüzsög itt az élet. Lehet hogy nekik nem annyira izgalmas mint egy agyontelepített egyesületi víz, de nekem többet ér, s alig várom, hogy jobban felfedezhessem, hogy megfejtsem a titkait, ha hajlandó lesz ebben segíteni nekem egy kicsit.






Kelt: 2017. év Napisten havának 28-ik napján



2017. május 20., szombat

Huszonhét - Nem feledem


Egy:

Alig töltötte be a lila orgona virágának illata az áprilist, alig kapott üde zöldes színt az erdő, életet lehelt a tavasz a világba. Nemrég még kavargó havat hordott a szél, eltakarva a friss zöld vetést, vizes súlyával húzva le ágakat, törve ki fákat, várva, hogy a kikelet végleg elseperte útjából az északi szél által idehordott hideget. 

Megapasztotta a nap a hegyek levét, s néhány napon belül átfolyt a víz a szigetközi zárásokon, hidakon, megközelíthetetlenné téve sok helyet. Lassacskán a vizek is melegedni kezdtek, nem oly gyors ütemben mint szoktak, ám biztosan, megállíthatatlanul. 

Utam egy hullámtéri tóhoz vezetett, amelyet pár éve csatornákkal kötöttek össze a nagy Dunával. A halak a nagy vízről bejöttek! Olyan ramazurit csináltak az éppen zöldellő nádban és sásban, hogy el sem hittem, hogy a világtól elzárt csendes kis tisztáson levő tó hogy fel tudja verni a csendet. Végre, van hol ívniuk, a két gát közé szorított nagy folyamban így is kevés hely maradt a fajfenntartáshoz. Keszegezésre készültem. Oly csend vett körül, amire régen volt példa. Sem ember, sem az autók zaja nem volt sehol. A tó közepén egy hattyúpár fészkelt, néha szürkegém hasított át a tó felett, néha küszvágó csér csapott le áldozatára, s mókus is futkozott egy fa törzsén. Az úszó antennája lassan elindult a sás irányába, s ült a bevágás. Jöttek tenyeres, majd 60-70 dekás kárászok is. S megérte erre a helyre jöjjek, hiszen csodás kárászok, húszdekás vörösszárnyú keszegek buktatták víz alá az úszó vékony tollát. Élt a tó, nagyon is. 
Hattyú fészkel a hullámtéri elvadult tó közepén

Fain zsákmány keszegből, kárászból
Szedem a halat. Megtörik a romantika. Reccsen a ciheres mögöttem. Talán egy állat. Hátranézek a széken ülve, s két sötét bojtos fület látok csak a gazos felett. Biztos mackó, nyugtatom magam... Mi????? Hiszen itt nem élnek mackók! Hogy a fenébe jut ilyen az eszembe? Hol járnak a gondolatok? Vissza a valóságba de azonnal Felállok, s nyolc méternyire tőlem mázsás vaddisznó néz rám a sötét szemével. Morog, hörög, röffent felém. Mit tegyek? Elfutni nem tudok, hisz gyalog sem volt egyszerű bejöjjek ide, kidőlt fákon átlépkedve. Ez felkoncol, ha elesek futtomban. Ugorjak a 14 fokos vízbe? Akkor a hattyú támad rám a fészkét védve! Egy másodperc alatt lefutnak a gondolatok, s már hujjogatok, tapsolok és mintha szárnyaim lennének csapkodok kinyújtott karral. A vadkan lassan somfordál a tőle öt méterre levő sűrű erdő felé. Lassan, meg-megtorpanva, közbe morog felém, fújtat. A torkomban dobog a szívem. Mégha itt lenne a fejszém, homlokon koppintanám, de semmi nincs, csak a hitem, hogy elzavarhatom. Bent az erdőben hallom, összesúg a társaival. Többen is vannak! Atya ég. Ez segítséget hoz. Ha látott még valaki gyors pakolást..... Közben szétnézek, hát mögöttem a vacka pár méterre, s az út amelyen bejöttem a tóhoz, nem kitaposott ösvény, hanem vadcsapás. Értem. Itt én vagyok a behatoló..... Uccu haza! Azt a pár keszeget azért hazavittem, s fenséges vacsorát varázsoltam egy részükből.

Egy vacsorára való kárász

Kettő:
Alig pár nap alatt megszépítette a május a Mosoni-Dunát. Kedvem támadt sétálgatni a parton, majd hamarosan úsztatni is ki-kimentem egy-két órát. Szépen meggyűlt a hal a part menti sávban, bagolykeszeg, koncér, szilvaorrú, paduc volt az, amely megmerítette az úszó antennáját. 

Festménynek is elmenne



Hajnal, napkelte előtt

Típuskeszeg

Találkozunk júniusban


Izmos kis koncér
A balinok ifjai néha lusták még vadászni, el-elkapkodják a csonti csokrot, kicsit eljátszadoznak vele, aztán hazaszaladnak, s nem értik, mi is történt velük néhány pillanatra.

balinifjonc


Tintafosónak is nevezik

Gyerekkorban megtanulják az úszót kikerülni

Három:
Tilalom lévén etikátlan lett volna ha annyit úsztatgatok a Mosonin, hisz az esetek 70%-ban tilalmi idő alatt levő halfajok jöttek a horogra, ezért úgy döntöttem, megcélzom a kárászokat fent a Szivárgó legfelsőbb szakaszán. Bizakodva cuccoltam ki. Nem kellett csalódjak....

Nem a széltől fodrozódik a víz

Kiló környéke
Jöttek szépen a folyóból. Merje nekem valaki azt mondani, hogy a kárász a lassú, álló, mocsaras, iszapos vizek hala. A nagy lópikulát azt! A legvadabb sodrásból is csak hébe-hóba néztek ki. Volt lehetőségem szabad szemmel is látni a kárász rajokat, amint ki-kinyúltak két összefolyó víz határán a zavaros sodró vízből, az áttetsző, lassú tiszta vízbe a hinaras széléig, élelmet remélve. Méghogy iszapízű, halak. A fenéket Ennél finomabbat ritkán eszem halból. Mert én eszem ám a halat!!! De eszem ám! 

Nem vagyok C&R Matyi, noha lehet hogy súlyban több halat engedek szabadon mint a C&R nagy szószólói, de ez más kérdés! Csak annyit viszek, amennyit megeszek.  

36 cm / 1425 gramm az alsó kárász...a felette levő sem kutya ;)
Amúgy pedig ha már itt tartunk, megmondom én, hova tegyék a szakirodalmat! Egy valami számít a természetes vizeken! A kintlét, az üzemóra, a tapasztalat! Csúcsmárkás feeder? Ilyen-olyan pellet? Fenetudjamibőlösszerakott etetőanyag? Hagggggyad má'! Kutyának a vérvörös....na az! 

Egyszerű bot, megbízható horog, vastag harmatgilu! Etetőanyag? Hehe. Terményboltban kapható malactáp, folyóparti föld, főtt búza, csemegekukorica, kis kenyér, csonti, kevés vaníliás aroma... és....Hmmm. A folyami halaknak ez bejött. Legalább is nálam. S ez itt Szigetközben is vizenként más! S vizeken belül is függ attól hogy zúgó vízen, langóban, sodorvonal szélén, reggel, este, délben, mivel, mire mely időjárási viszonyok közt, miféle halakra horgászunk!

Napkelte

Testes domi

Virágba borult délután

Még a holdfény is csíkot rajzol a vízre, de a nap már feljövőben

Nem gyenge

Csak egy fotóra ugrottam ki, meg egy mérlegelésre 41 cm / 1495 gramm

3 db / 3 kg, a másfeles flakon viszonyítás....
Hídról nézve nem nagy a jász, valójában bő kilós lehet

Jön kifelé a zaccos sodróból......

Találkozunk júniusban veled is! Harmadik darabos jászkó aznapról...

Huszonhét:
Alig kezdődött az év, s már ennyi féle hal nézte meg, ki fogja a parton a bot végét. Huszonhét halfaj! Vajon idén meglesz-e a negyven? Vajon jövőre hányféle hallal akadok össze? S mi lesz tíz év múlva? Száz év múlva majd csodálkoznak a halfajok sokszínűségén? Vigyázzunk rájuk, bánjunk kíméletesen velük, hiszen érző lények ők is, társaink, velünk élnek, kötődnek hozzánk, s mi is hozzájuk! Adjanak sokáig örömet mindenkinek! 


Nem feledem

Túl sok a gondolat, mikor egyedül vagyok, 
Úgy sétálok köztük, hogy nem is akarok.

Sodródva a gondolat országútján
Figyelek, hallom a természet szavát
Úgy érzem elvesztem, itt valahol
Esőben ázó eltévedt temetés, elment.

Fülembe súgja mély gyászdalát
Elszakítva keresem azt a hangot
Azt amely oly megszokott volt, rég
mikor meséket mondott esténként.

Elvesztettem én oly sokat,
Felmérni is képtelen vagyok,
A simítás, csók és a mosoly, 
A szeretet ereje úgy elillant tova.

Elvásó emlékezet, két marékkal tartom, 
Kicsusszan lassan ujjaim közül
Életem, félve nyúlnék utána,
Eltűnő ürességbe kapkodok.

Túl sok a gondolat, mikor egyedül vagyok,
Elfutni előlük, bár próbálnám, de nem tudok.

Folyóparti szél vigasztal dalolva,
Felemel, megforgat, fentről mutatja,
Szép a világ, kacag a felhő, könnyezve
nevet a zápor! Nagyon szerettem.....




Kelt: 2017. év Ígéret havának 20-ik napján