A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dévér. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dévér. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. május 9., szerda

Tilalmon kívüliek


Természetes vizeken békéshalakra horgászó sporttársaim hasonlóan vélekedhetnek májusról, mint én. A legtöbb halfajra tilalom van érvényben, ez alól kevés a kivétel. Szigetköz vizein lehetőség van a csukák, balinok kergetésére ilyenkor is, ám van, hogy az ember egy kis békéshalazásra vágyik. Gondolkodva, fejet vakarva, elmélkedem, most vajon mit is tegyek. Úsztassak, s tíz megfogott uszonyosból kilenc tilalmas halat szurkáljak össze értelmetlenül? Hopp! Itt van a megoldás, a kárászok. Azok a szép, testes folyami kárászok, a sodrásból! Igen, a sodrásból, ahol ilyentájt gyülekeznek! Ahogy szoktam, feeder-el, bedobva a sodrásba, s várva ahogy a testes "karelek" vízig hajtogatják a botot...
Van néhány helyem frlső Szigetközben, ahol eredménnyel várhatom a nagyobb ezüstöket..

Kezdjünk csak hozzá. Szerencse, hogy volt egy kis eső a minap, így a csalira már nem sok gond volt, hisz este gilisztavadászatot tartottam. Sok mindent próbáltam én, s az ismerőseim is. Tavasszal a harmatgiliszta jelentem, még mindig (szinte) verhetetlen! Univerzális, s ingyen van! Mellesleg sok hal szereti, így minden kapásban benne van a meglepetés lehetősége is.

Külön szakma ez is. Várni, míg leszáll az est. Csak halvány, alig pislákoló fényű fejlámpával, vagy vörös fényű fejlámpával, vagy a fejlámpa elé szigetelőszalagozott vörös nejlonszatyor darabbal guggolva óvatosan lépkedve, gyorsan rácsapva az épp félig kint terpeszkedő gilisztára, aztán lassan, óvatosan, el ne szakadjon húzni ki a földből. S megismételni ezt oly sokszor. Aztán eltartani, hűvösben, vizes újságpapír közt, néha etetni almahéjjal......sorolhatnám. A mai horgászok jó része mit sem tud erről, pedig a természetes vízek uszonyos serege évezredek óta az étlapján jelentős helyre sorolja ezt a vaskos, húsos csemegét, amely mellett nem úszik el úgy hal, hogy ne csábulna rá... 
S hogy milyen halakat fogtam már vele? Könnyebb lenne azt felsorolni, mit nem. 
Vastaggilu kompozíció

A nap még befejezi álmának utolsó részét, s mielőtt ébredne, a holdfényben botladozom a folyóparti kövezésen. Szerintem direkt, a horgászok ellen szórták el anno azokat. Éles sziklák a sötétben, boka és térdpróbáló mutatvány. Ha lehet egy füst alatt lecipelek magammal mindent. Még jó hogy nem bojlizok, a talicskával itt megcsüngenék. A part üres. Az etetőanyagot a fejlámpa fényénél keverem be. Érkezésemet követő hatodik percben mindkét bot zsinórja a vízben ázik. Patront nem török a botspiccre, a holdfényben jól látom a botokat. A hátam mögött pedig pirkad. Lassan ásít a nap, hatalmasat harap a légtérbe, s sóhaja a reggeli szellő, mely a harmatot körémszórja. Megrezzenek egy-egy hűvösebb párás fuvallatra. Legalább nincs szúnyog. Egyre jobban látok. Felébredt egy szürkegém, s egy kormorán is áthúzott a folyó felett. A küszvágó csér őrjáratozni kezdett. Itt a reggel. Indul a mai mutatvány. Pöccen egyet a jobb oldali bot spicce. "Ez volt a kosár" - gondolom a következő mozdulat hamar jön, picit ráhúz a cuccra. Épp van időm a nyélhez nyúlni, a botspicc elindul a víz felé. A bevágás ül. Érzem, jó hal küzd a horgon. Hamarosan merítek, kiló közeli kárász nyitja a sort....





Hajnali első

Jönnek szépen, vannak rontott kapások, sőt, a kagylópad is kiveszi a részét a halvesztés nagy munkájában. Hiába, a folyó védi az ő nyáját. Azért így sem panaszkodom. Közben kékesfekete hátú elegáns fecskék frakkban vágnak rendet az ébredező szúnyoghadak soraiban. Szeretem a fecskéket. A gyerekkoromat idézik. Nagyszüleim egykori otthonábanntöbb fecskecsalád is élt. Sokat nézegettem mily szorgalommal etetik a fiókáikat. Később középiskolás koromban az én ablakom sarkába is fészket raktak. Nem egyszer be is repültek a nyitott ablakon. Szóval kellemes emlékeket idéznek ezek az apró kis jószágok.

Kiló felett jóval

Méretek

Legközelebb fonott előkével próbálkozom. A kagylók ellen. Az előkék most már bírják a gyűrődést, a kagylók hoppon maradnak. Van hogy kihúzok egy kagylócsoportot beszakadt zsinórral, etetőkosarakkal. Nem mindig a horgászboltban szerzem be a felszerelés egy részét! A halak váltakozó intenzitással jönnek, tépik a botspiccet, küzdenek becsülettel, s némelyikük ostromolja a másfél kilót is.

Kiló harminc...

Szép, egészséges folyami kárászok. Az ízük összehasonlíthatatlan tavi fajtársaikhoz képest. Erejük is más, s ehhez hozzájön még a folyó sodra, melyet ügyesen felhasználnak a küzdelem során a javukra.

Nyurga karel

Kemény ütés a boton, s hajlik cefetül a víz felé a könnyebbik botom. A bevágás ül, érzem, jobb hal van a horgon. Jön, de a lábaim előtt, mielőtt meglátnám irányt vált, kitör, kissé nyitnom is kell a féken. Aztán hamar szákban egy dunai átlagévér, alig 40 centis, s 1,3 kilós, de így is erős, egészséges, természetes vadvízi példány. 

Hopp egy lapát

Igazi blues hangulat. Kőbánya blues. A halak meg is szédültek a malátaszörptől. Fülemben a dallam: "Kőbányán születtem, ott is nőttem fel, vannak jobb helyek, de nekem megfelel....." (Hobo Blues Band)



Aszályosra alakult a május eleje, így gilisztatakarékoskodás címén kénytelen voltam csalitüskés pop up-os, illetve gumikukoricás módszerre váltani. Egy kellemetlen vendég érkezett elsőnek. A heavy feeder botom még ennyire nem hajlott meg mióta nálam van nagyjából 10 éve. Az orsó sírt is rendesen. Magam elé hoztam több kitörés után a halat, s az előttem erősebb sodrást felhasználva hirtelen fordult egyet a méter körülire saccolt nyurga. A horog kifordult, a távozó halnak csak a farkuszonyát láttam. Aztahétszázát. Faja 20 perces csata volt. Azt követve fél órás kapásszünet után ráálltak a kilós, másfélkilós kárászok az etetésre. Nem hagytak pihenni. Míg pakoltam, fotóztam kettőt, elindult a bot, s fogtam a harmadikat. Mozgalmas késő délutánt okozva ezzel, feledtetve a vesztett hal által okozott stresszes perceket.


2 hal - 3 kg

Gumikukorica (1,5 kg kárász)

Harmatgiliszta (esetenként kölyökharcsa)
Folyó. Mindig meglep. Csodálom a halfauna sokszínűségét, a halak egészségét, a természet szépségét. Nem mellékesen pedig nagyon szeretem a kárászt, a folyami kárászt fogni is és enni is! Míg tart a tilalom, űzöm a törvényen, tilalmon kívülieket!




Kelt: 2018. év Pünkösd havának 9.-ik napján.


2017. május 7., vasárnap

Balatoni kiruccanás

Tíz év. Kimondani nem sok, ám feleleveníteni az utóbbi kilencet már komolyabb feladat. Idén tizedik alkalommal indultunk le úgy a Balatonra, hogy versenyzünk. Baráti, amatőr békéshalas horgászverseny etapról van szó. Soha nem az számított, ki hogyan szerepel, legalábbis nekem nem. Ennek ellenére sok egyéni helyezés, győzelem, csapatgyőzelem van a hátunk mögött. S mi az ami mégis arra ösztökél, hogy minden évben újra és újra részt vegyünk a május eleji attrakción? 
Messze a Tihanyi-félsziget

Eső előtt tíz perccel besimult a háttér Tihany felé
Elsősorban a Balaton. A Balaton szépsége, a természet, a halak, a barátok, ismerősök, a család, amellyel néhány napot együtt lehetünk ebben a felgyorsult életű világban. Végre van idő, igaz hogy a parton, de a botok mellett jóízűt beszélgetni, koccintani, bográcsolni, nevetni, vidámnak lenni, kiszakadni abból az életből, amelyet ránk kényszerít a napi fogaskerék. Ami nagy úr, s az volt már korábban is, mert:
"A fogas kerekek egymásba marnak, ha fordulnak, forgat a kényszer" (Nagy Feró)
Alkony, remények...
Szó, mi szó, sokszor februárban már égek a láztól, hogy lejussak a Balatonra! Pedig itt nálunk aztán nem lehet panaszkodni, hogy kevés a víz, hiszen van, hogy egyik kedvenc horgászhelyemre mire eljutok, négyszer is hídon megyek keresztül a folyókon, noha a hely csak 15 kilométerre van. Kis folyó, nagy folyó, Lajta, Mosoni-Duna, Ágrendszer, Szivárgó, no meg az Öreg-Duna, nem beszélve csatornákról, átereszekről, öblök, a hullámtér......

Fogok én itt mindenféle halat, kicsit, nagyot, békéset és ragadozót, olyanokat, amelyeket a horgászok 95%-a hírből sem ismer, ám amint megfogom az első balatoni keszegemet, úgy tudok neki örülni, mint aki életében először fog halat. Valahogy így tudnám jellemezni ezt a dolgot.
Kezdődik....
Mivel tavakra nem járok, folyton a sodrás az, amihez a horgászataim igazítom, fura, amikor a rezzenéstelen balatoni víztükör elém kerül. Furcsa a horgászat is. Mit össze agyalok, hogy milyen úszókat, súlyt, kapcsot, miegymást vegyek az előző napi horgászboltos bevásárlás során. Ütköző, még ez, még az, úszófix, ...stb. Mind olyan dolog, amelyet sosem használok. Persze rutin valamelyest azért van, sosem lepődöm meg, hogyan is szereljek matchbotra, feederbotra. Szokatlan a rövid előke, mikor a feederen itthon 80-120 centishez vagyok szokva.....Alapból hosszút kötözök....Az etetőkosárról nem is beszélve. Itthon az esetek 80%-ban csak laposólmot kötök a feederre, hisz az aljzaton túró márna amúgy is megtalálja a csalit, nem kell a sok hivatlan géb az etetőanyagra.....itt máshogy működik minden. Aztán csak sikerül megfelelően összeállítsam a felszerelést.
A túlparti verseny nyüzsgése elől elmenekült hattyú
Ez az év szokatlan volt, hiszen a balatoni kiruccanás előtti héten egész napos havazással viccelt meg az április, majd enyhült, újra lehűlt, esett és fújt, fújt a szél. Ez jelentősen befolyásolta a horgászatot. A víz alig tíz fok felett volt, ami szokatlan, hiszen ilyenkor tizennégy-tizenöt fokos "langymeleg" vízben jönnek ki a partszélre a keszegrajok ívni. Keszegrajok.. 
Borúsan kezdődött a verseny
Na azok most elmaradtak, inkább csak egy-egy kóbor példány mutatta, hogy van azért hal a tóban. A verseny napján meg aztán....Az alig fodrozódó letisztult hideg víz alaposan próbára tette a horgászverseny résztvevőit. A matchbottal dobható távolságon belül hébe meg hóba jött csak egy-két unott dévér. A feederbottal próbálkozók pedig elámulva húzták ki a 70-90 méterre bevetett szerelékkel is a küszöket. Pontyról mindenki csak álmodott. Mintha nem is lett volna. Pedig aztán ami etetőanyag meg kukorica bement.....Majdnem azt hittem, hogy a topográfusok újra rajzolják a térképeket a keleti öbölben egy hosszú part menti zátonnyal.....
Csúszdáig csak pecások...
A versenyen a legszélső szektorba kerültünk, kissé a kikötőbe. Itt mélyebb volt a víz, reméltem, hogy van bent hal, kárász, esetleg ponty is. Csalódnom kellett. Keszeg is csak alig-alig, abból is a kisebbek. 
Első jelentkező szabadítása
Sebaj. Lesz, ami lesz. S lett. meglepetés. Ez volt az, ami mosolyt csalt az arcomra, végre olyan halakkal birkóztam, amelyekre vágytam, amelyekhez ritkán van szerencsém. Az egyik a compó volt. Ő trágyagilisztára éhezett meg, s csodás kapás után vehemensen küzdött. 

Dr. compó, compievics a keleti partról
Kardkeszeg
Őt nem sokkal később követte egy szépséges garda, aki szintén csodás elhúzós kapással jelentkezett..... Él itt Szigetközben is a folyókon, na de valahogy mégis a Balatonhoz köthető őkelme, a balatoni látotthal....

A mi családunkban, csapatunkban a nők is horgásznak!
Párom a mezőny egyetlen hölgy tagjaként évről-évre megméretteti magát a rutinosabb férfi horgászok között. S láss csodát, halat is fog, sőt, volt olyan év, hogy sokáig versenyben volt a verseny legnagyobb halát kifogó címért is. Végre a szervezőség is észrevette kitartását és díjazták, mint női horgászt!
Fárasztás közben



Keresztlányunk ismét kiválóan szerepelt a gyermekek részére meghirdetett egy órás snecifogó versenyen, segítség nélkül, és itt ezen van a hangsúly, negyvenhat darab snecit fogott, amellyel harmadik helyezést ért el a versenyen, s gazdag ajándékkal jutalmazták őt a szervezők. 
Boldogan
Ja igen. Az idén keresztlányunk szerezte meg a csapat számára a legjobb eredményt, hisz én is csak a negyedik helyen végeztem a huszonöt főben maximalizált mezőnyben, mindössze 2185 grammal!!!! Csapatban nem fértünk fel a dobogóra, így a tavaly meghódított vándorkupa végre nem az én polcomon porosodik! A CIHERES TEAM nevű csapatunk azért nem adja fel, jövőre számíthat rá az idei győztes SZÁK-TEAM nevű formáció, hogy kemény harcban csapjuk össze horgainkat
Mintha a tengeren lennénk, homályba vész a túlpart

Alig búvik még a nád, mégis betört egy potyesz a cuccossal......csett...
Hosszúra sikerült a verseny. A következő nap a pihenésről, a bográcsolásról szólt, na meg a pecáról. Ám a pecával most kevesebbet foglalkoztunk, a vaddisznóval annál inkább, hiszen édesapám olyan pörköltet varázsolt belőle, hogy azóta is mindenki azt emlegeti. 
Ha ránézek, érzem a zamatát még most is

Esti vendégek a parton

Hát így zajlott ez a néhány nap, s örömmel nézegetjük a képeket, ahol együtt voltunk, együtt éltünk át szép élményeket, jól éreztük magunkat. Hely szűke miatt csak a békéshalas cuccos fért el. Legközelebb nagyobb autóval megyünk, akkor talán befér néhány pergető bot is majd......






Kelt 2017. év Ígéret havának 7.-ik napján

2016. szeptember 26., hétfő

Jókor, jó helyen

Másfeles védett mosoni királyhal (koncér)
Meg tudná valaki mondani, hányszor van az úgy, hogy az ember folyton azon agyal, hogy miért nem fogott halat a horgászatra szánt kevés ideje során??? A horgász keresi az okokat. Több minden is az eszébe jut. Biztos hogy az időjárás változás az oka. Vagy jön, vagy pedig megy egy front. Vagy éppen menni fog, jönni fog, fúj, vagy sem a szél, borult vagy sem az idő. Apad, árad, stagnál, zavaros, túl tiszta, zaccos, a halászok, a rapsicok, a motorcsónakosok, a hajók, a szennyezés, a zaj.....Nem eszik. Jól laktak már, még nem éhesek, pont azt enné, amit nem hoztam, nincs is hal itt....... és sorolhatnám.

Kevesek próbálnak azon gondolkodni, talán valamit nem jól csináltak, nem jó az ereszték, az etetés, máshol másfajta halakat kéne keresni.  Van ki beletörődik a mozdulatlanságba, s csak ül a jelzői mögött. Nem egyszerű a dolog itt sem, folyón. Ahova nálunk -CSAK- a Teremtő rak halat, vagy nagy ritkán az árvíz, de az se biztos, hisz zsilipek uralják felső-Szigetközt, a zsilipeket pedig a vízügy. A telepítésről szóló hírek meg amúgy is csupán Győr, vagy Ásványráró térségéről szólnak. Mirólunk felső-Szigetközben megfeledkeznek. Pedig nem keveset adunk be mink is a közösbe....Néha a Duna hoz valami távoli halastavakból kimosott népséget, de az gyorsan elvonul, mint a nyári zápor, amely még a port sem veri el. Ez hozza azt, hogy nagy is az öröm, ha ilyen helyen fog valamit az ember. Nem lehet eléggé hangsúlyozni az improvizációs készséget. Hozzásegít a sikerhez. Bizonyítja, hogy igen, jól csináltam, mert fogtam, igen, megállok a "talpamon" bárhol a folyón, mert szót értünk egymással! Kell ehhez az is, hogy ne rosszkor legyünk jó helyen, ne jókor rossz helyen, hanem 
JÓKOR, JÓ HELYEN

Nem vagyok nagy harcsahorgász. Évente néhányszor teszek próbát a megfogásukra, kisebb, nagyobb, többnyire kisebb sikerrel. Aki lejár a Mosoni-Dunára, tudja, hogy itt még a "hüle" is tud harcsát fogni, csak be kell lógatni a kukacot, annyi van. Na ja. A sörösüveg méretűek. :-) Vagy még annál is kisebbek, esetleg az ötven centi körüli kölkök. Nem kell az estére sem várni, nappal is elkapja a horgot ez a falánk ragadozó. Nagyobb a probléma akkor, amikor nagyobb harcsát szeretne az ember fogni. Csónak híján partról kisebb dimenzióban. Na nincs az a horog, vagy az a csali, amire a kis harcsák fel ne rágnák magukat. Vagy mégis? Van mikor beválik a "nagy csali, nagy hal" már-már Murphy törvénykönyvébe illő közhely. A sok kis harcsa mellett már nagynak számít a méretes is, pláne a harcsázáshoz csak ímmel-ámmal hozzáálló folyóparti "-amatheur-" harcsahorgásznak is, mint amilyen én is vagyok. Így számomra örömteli volt az, hogy idén már másodjára is megadatott, hogy méter közeli bajszost sikerült becserkésszek. A márciusiról már olvashattunk, de a szeptemberi Mosoni-Dunán fogott harcsámra éppolyan büszkén tekintek, mint a tavaszi párjára. Kishallal (15 cm-s bodorka) csalizva, meglebegtetve a parttól 5 méterre sikerült támadásra bírjam a hareszt. S meg is fogtam. Elmondhatom, JÓKOR voltam, JÓ HELYEN!
Nekem ő már nagynak számít! :)
50 cm-s péklapát
Néhány nap elmúltával egy jó barátommal vizsgáltunk meg egy Dunából lejövő ágvizet. Érdekes módon itt nem kellett szemetet szedjek a parton, mert nem volt! Kulturált emberek járhatnak ide! Még csak etetőanyagot sem vittünk. Minek. Ahol olyan halsűrűség van mint ezen a vízen, oda majdhogynem az ember ujja is elég, ha bemártja azt a vízbe. Na neeem.....:-) Ez azért még sincs így, bár nem sok híja van. Semmi más, csak két fenekezőbot, ólom, horog, vastaggiliszta. S igen, volt, hogy sok volt a két bot!!! Nem egyszer mindkettőn egyszerre jelentkeztek a kapások, húzások. Dévérek, fél kilótól, két kilóig, sügerek 20-26 centisek verekedtek a csaliért. Elemi erővel harcolt egy testes szilvaorrú keszeg is, amely eddigi legnagyobb szilvaorrúm, amit fogtam! Többször is kitört, nem adta könnyen magát.

Szinte hihetetlen volt. Egy óra alatt mindkettőnknek meglett volna a kvóta, ha nem engedjük vissza a halak jó részét, elvíve csupán annyit, amennyire szükség van otthon. Jó az arany középutat tartani! Szerintem szélsőség a C&R horgászat és a C&F (catch and filéééz) horgászat is, a kettő közt lenni valahol, az az ideális, hol az egyik, hol a másik irányba elmozdulva, de maradva az arany középút ösvényén. Mondhatni harmonikus. Egy három órás peca egy ilyen természetes vízen jó időre feltölti a horgászt élménnyel. Micsoda húzások, kapások, fárasztások, kitörések, üresre vágások, leakadások, gyönyörű környezetben egyszóval élménypeca. Húúúú... de JÓKOR voltunk JÓ HELYEN!


Szilvaorrú a javából, csupa erő, saját rekord a 35 cm 
Párába burkolózó szeptemberi hajnal
Ha kint vagyok a folyón, távol az urbanizált végzete felé rohanó mai világtól, szembenéz velem az éjjeli portyáról hazatérő róka, nézem ahogy a hajnali párában fejét hátraszegve bőg a szarvas vastag párát fújva, látom a madarak táncát, hallgatom énekét, nézem a mozgó fák ágait, az alá-aláhulló sárguló faleveleket, miközben végigsimít arcomon a  kelő nap sugara, tudom, hogy JÓKOR vagyok JÓ HELYEN!
Ígéret földje (vize) 

Mosoni marconák...:)
Ma Földanya (szeptember) havának huszonhatodik napján tettünk meg egy kört éppen a nap körül azóta, hogy elindítottam ezt a horgászblogot. Kicsit más szerettem volna lenni, kicsit máshogy írni mint a többi blogíró, mást letenni az asztalra, mint egy közismert horgászoldal, reklámmentesen, függetlenül mindenkitől, megfelelési kényszer, kötelezettségvállalás nélkül. Célom megismertetni az embereket olyan halfajtákkal, amelyek velünk élnek, mégis méltatlanul mellőzve vannak, vagy nem is ismertek, pedig itt vannak és csodás élményekben gazdagíthatják a horgászt. Szeretem közzétenni a halas recepteket, értékes emberek tevékenységét bemutatni riportcikkeken keresztül, saját novellákba, versekbe, monológokba öntve bemutatni az élményeket, hogy milyen is a horgászélet egy szelete itt Szigetközben. Örülök annak, hogy ez részben megvalósult, s ösztönöz a további munkára az, hogy van még miről, s legfőképp kiknek írnom.

Köszönöm a többi blogírónak, hogy befogadtak maguk közé, köszönettel tartozom azoknak közülük, kik jó tanácsokkal segítettek az indulásnál, itt kiemelném Schmidt Bencét, nem feledve persze a többi régi blogírót, kiknek munkássága hatott rám is, úgy, hogy nem kellett senki bőrébe bújjak. Köszönettel tartozom az olvasóknak is, akik visszajárnak hozzám, itthonról és külföldről. Azt hiszem, egy évvel ezelőtt, mikor belekezdtem ebbe a munkába, mely számomra inkább kellemes elfoglaltság, mint törődés, még nem tudtam, de most már sejtem, hogy JÓKOR voltam JÓ HELYEN!


Kelt: 2016. év Földanya havának 26.-ik napján


2016. szeptember 11., vasárnap

Szigetközi kalandok 1.

Itt a hajnal már megint. Kelni kell, hisz a hétköznapok munkával telnek, hétvégén kell egy kis idő a horgászatra is. Másnak eszébe sem jutna korán kelni a hétvégén, örül, hogy elalhat akár nyolcig is, de Rezső nem így gondolja.
-Kár az időért amit alvással töltök, majd az "agyagosban" alhatok eleget, ha arra kerül a sor, hogy véget ér a körutazásom a nap körül.- szokta mormogni őszülő, cigarettától megsárgult rőzsebajsza alatt.
Gépiesen betanult szöveg, gépies mozdulatok az éjszakában. Van az éjszakának az a szakasza, amikor már elülnek a zajok, s még nem ébred fel a madárcsapat, a sün sem motoszkál már a fű között. A tökéletes, néma, temetői csend. Ez az az idő, mikor Rezső felmarkolja a botzsákot, hanyagul a hátára veszi, kezében a vödör, amelyben helyet foglal egy kisebb vödör, mellette etetőanyag, főtt búza, kukorica, gilisztás és csontis doboz, pellet, fogó, centi és csak a Teremtő tudja mi minden vacak. Tehát Rezső felszerelkezve áll ki a lépcsőház elé. Mögötte halkan nyikorogva bezáródik az ajtó.

Egy cigarettára gyújt, miközben az éjszakai csendet fürkészi. Szinte hallja a parázs sercegését ahogy nagyot slukkol a kapadohánnyal töltött cigarettájába, amely mindenféle girbe-gurba alakot ölt az egyenes rúd helyett. Maga tölti, így olcsóbb, bár nem annyira dizájnos. Borostás arcán látszik az évtizedek nyoma. Szeme mélyen ülő, hideg, szürke. Rezső öltözete egy rossz cipő, melós gatya, kinyúlt pulóver, amely alatt kopott egyszínű, vagy inkább a sok mosástól seszínű póló. Ott áll, s nem mozdul. Vár. Az utca végén ekkor meglátja a fénycsóvát, amely éles kanyart vesz, végigpásztázza az utcát, s jön is zakatolva egy öreg dízelkocsi, s hanyag fékezéssel megáll Rezső előtt. Letekert ablak mögött egy férfi ül. -Szevasz Gézukám! -mormogja Rezső a bajsza alatt. -Na? 

-Szeva Rezsi! Dobd be a cuccod hátra! - szól ki a vezetőülésről a Gézukámnak titulált torzonborz figura, kinek göndör haja tán sosem látott fésűt, s az egész megjelenése olyan képet sugall, mintha egy őrült zongorista fejezte volna be épp Beethowen egyik művét. De most nem frakkban van, halnyálkától száradt, koszos fakó terepnadrágban, s egy szebb napokat látott pulóverben ül a rozzant kocsiban, mely öreg dízel járgány révén, úgy zakatol, mint egy megfáradt traktor. Rezső berakja a csomagtartóba a cuccot, ahol már helyet foglal Géza felszerelése, amely orrborzolóan erjedt szagot áraszt a rothasztott kukoricától. Rezső berakja cuccait, a botzsákot, eldobja a szűrőig leégett cigarettáját, majd hangos csattanással lecsapja a motorháztetőt. -Netene! Nem budiajtó ez! - kiállt rá Géza. - Na ülj be, mert sose érünk ki!

Az autó elindul, s harapja a kilométereket. Néhol kissé lassabban haladnak, ugyanis a szeptemberi köd hajnalonként már szinte minden alkalommal játékot űz a szigetközi mezőkkel, folyópartokkal, egy-egy begőzölt szarvas is az útra tévedhet, hisz megkezdődött már a bőgés. Az autó lassan kiér Dunakilitire, ám minden horgászhely foglalt, itt is, ott is kocsik, lámpafény, vagy csak a botok spiccén levő patronok világítanak mint szentjánosbogarak, üres hely nincs. - Ó Rezső hogy a fene vigyen el, há' nem mondtam, hogy este kellett volna kijönni! Kellett neked táncba menni az asszonnyal, hisz nincs farsang, szezon van, horgászszezon! Te meg táncikálsz, pazarlod a drága időt!- dohog a kormány mögött Géza.
-Nem úr, aki nem pazar! - vágja rá Rezső az orra alól, majd folytatja: - Haggyad má'! Azt hiszed ha este jövünk van hely? Hétvégén? He? Eridj csak lejjebb, talán lesz valahol egy jobb helyszín, ami ránk vár. - nyugtatja Gézát, s magát is Rezső, aki kicsit még kótyagos az előző este megivott bortól, ami lehet szőlőt sem látott, de ízre finom volt.

Majdnem megvirrad, mire jóval lejjebb, Bőssel szemben találnak egy szabad helyet, s a két barát, akik évtizedek óta együtt járnak horgászni, rutinos mozdulatokkal pakol ki az autóból. A szúnyogok azonnal támadást indítanak a jövevények ellen, de Géza jó előre szúnyogriasztóval befújt ruhájáról, valamint Rezső iszonyatosan büdös dohánnyal befüstölt göncéről úgy pattannak vissza, mint ping-pong labda a falról. Csak zümmögésükkel idegesítik a két öreg horgászt. Rezső újabb cigarettára gyújt, s a füst szagától a szúnyoghadak evakuációt tartanak, menekülnek a legyek, csömények is....
Bevetés előtt
Lassan pirkad, Rezső már leszúrta a két bottartót, a botjait is összerakta, épp az etetőanyagot gyúrja. A gombócokat nagy szakértelemmel egyformára próbálja készíteni, hogy azonos távolságra dobhassa, vagy csúzlizhassa be őket. Géza eközben szerel. - Mi a fenét csinálsz itt a sötétben ember? - förmed Rezső Gézára. - Hogy a francba nem szerelsz meg otthon? Minek kell minden horgászat után leszerelned a cuccot, az orsót minden? He? Mire bedobsz nekem már halam lesz! - mondja félig heccelődve Rezső.

- Nálam ez rutin. Így alakult ki. Rezsi! Akárhányszor elmondod, mindig elmondom neked, hogy feleslegesen szövegelsz. Nézd meg, nekem kevesebbszer szakad be a cucc, nem szálkásodik ki a zsinór, mert én mindig újra ellenőrzöm az egészet. Hány nagy halad ment már el mi? - kérdezi Rezsőt Géza kissé bosszús hangon, hisz a fejlámpa fényében mégsem olyan egyszerű a kötés. 

Ezután nem esik szó köztük, Rezső botjai már bedobva, s a kis húszéves összecsukható camping székén ül, amely minden mozdulatra recsegő-ropogó hangot ad, az ember azt hinné, hogy menten összecsuklik, mire megrezzen a spicc. Egy pillanat múlva ül a bevágás, Rezső talpon van, s elégedett mosollyal tereli a merítő szákba a kilóforma szilvaorrú keszeget, sandán a barátjára lesve, aki még be sem dobott. - Látod-e Gézu? Én már nem megyek el üresen, engem már megköszöntött Duna Papó!
Nagyhalas gombócok
Válasz nem érkezik, mert Géza ilyenkor mindig megmérgesedik, de nem szeretne rossz szót szólni a barátjának, így inkább csendben marad, s matat tovább a cuccokkal, majd ő is elkészíti saját etetőanyagát, némi dunai finom homokkal, kaviccsal nehezítve. Egy jó húsz perc telik el csendben, eseménytelenül. Rezső gondolatai félálomba merítik, míg Géza épp azon ügyködik, hogy néhány szárazabb uszadékfából tüzet rakjon. Ekkor egy hatalmas buffanás, majd csobbanás töri meg a csendet, s szinte néhány csepp víz el is éri a kókadozó Rezsőt, aki egyből talpra ugrik! -Azanyádkeservit! Amikor meg harcsázni megyek sehol se vagy!- rázza az öklét a víz felé. 

Két kiló felett már lapát
- Hagyd el Rezsi, mindjárt ég a tűz! - s valóban, füstölve lángra kap a száraz fű, majd pár pillanat múlva ropogva ég a fa is. -Rezsi, amíg a botok spiccét bámultad, csináltam két nyársat, egy-egy darab szalonnával, hagymával! Hidd el, jobb lesz a reggel, ha van valami a pocakban, s ahogy elnézlek, kicsit komoly volt a lőrefogyasztás is az este, nem árt enned! - újságolja lelkendezve Géza. A füst betölti az egész folyót. Megül a párával együtt, kesernyés szaga lassan terjed a közelben. Kis idő múlva a tűz elhamvad, a két barát pedig jól lakottan füstszagúan ül a parton a botok mellett, de már világosban, hisz a felkelő nap is nyújtózkodik, sugarai márt a fák tetejét simogatják. Géza a szalonnabőrt a bozótba hajítja, hisz szerinte a rókáknak is kijár néha a csemege. Rezső nem osztja ezt a véleményt, mióta egyszer még a nyers szalonnáját kicsente a háta mögül a lompos vörös bestia, ahogy azóta hívja ezeket a ravasz kis ragadozókat. Aznap csak hagymát ettek reggelire kenyérrel, igaz a hagyma alá sütöttek egy kis frissen fogott keszeget is. De a rókákat azóta nem szíveli. Ebben az idilli pillanatban az egyik feederbot spicce megrándul kétszer, majd harmadjára határozottan bólint a víz felé. Rezső nem rest, megtörténik a bevágás, majd a fárasztás. - Paduc lesz, jó darabos, közelíti a két kilót! Hamar part közelbe hozza, ám a hal nem adja magát könnyen, néhány fordulás, visszahúzás után lefordul a kis horogról, s farkával búcsút int. - Gyakori ez paducéknál! -nyugtatja barátját Géza, de Rezső bosszúsan tömi meg újra a feederkosarat, csalizza újra a horgot kis darabka sajttal, csontival. Amint csobban a szerelék a vízben, Gézának kapása van. Kicsit elalszik a bevágással, ugyanis először azt gondolja, a barátja netán keresztbe dobott neki, de a spicc játéka gyorsan elhessegeti ezt a gondolatot, s a bevágás már meg is történik.
Csodaszép dévér a tettes, bő két kilós dunai lapát. - Na nem hiába görnyedtem az este a ház mellett gilisztát szedni fejlámpával a sötétben! - konstatálja Géza a sikerét. - Görnyedjen a nyavalya, jobb volt a tánc, elhiheted, halat meg fogni lehet mással is! - vág vissza Rezső.

Ennyivel már érdemes kiülni horgászni

Géza néha ódákat zeng a harmatgiliszta szedésének művészi tökélyre vitt módszereiről, illetve arról, hogy a folyóvizi halak egyik kedvenc csemegéjéről van szó, szinte mindegyik hal szereti, és sosem vette még ki úgy a botjait, hogy azon fent maradt volna akár csak egy darabka is ebből a húsos csemegéből.Eközben az etetés körül egyre több a balinrablás, Rezső szerint ilyenkor hatalmas küszrajok állnak be a darára, s követik őket az éhes őnök, hogy bereggelizhessenek. Volt hogy közéjük dobott egy körforgóval, s olykor-olykor el is csípett belőlük egy-két darabosabb példányt.

- Nincs kapás. Te Géza! Adj egy szálat abból a gilisztából, hagy próbáljam meg! - mondja végül Rezső, olyan halk, szinte esdeklő hangnemben, hogy Géza ilyenkor oda se néz barátjára, mert fél hogy vagy elsírja, vagy elneveti magát. Géza szó nélkül a barátja mellé tolja a kis vödröt. Tudja, Rezső részéről ez beismerés, sőt egyenesen elismerés a harmatgiliszta világgal való alapos foglalkozás irányába. Nem szól ilyenkor, nem akarja letörni barátja büszkeségét. Rezső már dobja is be a gilisztával szerelt feederbotot. Szinte vissza sem ül színét vesztett rozoga, rozsdás székére, mikor a feederbotja elindul a víz felé úgy, hogy a bot nyelét Rezső a levegőben kapja el. Iszonyatosan felsír az orsó. A túlparton sátorból kikecmergő szlovák fiúk is hallják, s érdeklődve nézik hogy mi lesz a végkifejlet. A bot perecben, az orsó visít, szinte hűteni kell a dobot, lehet fel is izzik, , majd negyven méter zsinór lehúzását követően egyszer csak véget ér a kaland....

Rezső csüggedten tekeri ki a szereléket, majd barátjának mutatja, hogy kihajlott a horog. - Gondoltam hogy harcsa, éreztem, ahogy oda-odaver a farkával a zsinórnak, nézd, csupa nyálka a horog felett vagy másfél métert! 
Géza szólna ekkor, mire mindketten összerezzennek, hisz közbe valaki a hátuk mögött termett, egy tojásarcú alak, aki csak annyit böffent a reggelbe, hogy:
- Na van valami? 
Rezső talán az átélt izgalmak hatására, talán mert már annyiszor találkozott ezzel a jelenséggel, emelt hangon, szikrázó szemekkel esik neki a jövevénynek. Rezső arca hasonlatos az irgalmas szamaritánus kinézetéhez, szelíd, de határozott vonásokkal. Így bármit is szólt, nem volt ember Szigetközben, aki ne vette volna komolyan. Sokan el sem tudták képzelni, hogy Rezső képes dörgedelmesen is szót ejteni. Nem sokan voltak, akik látták kikelni magából. De most. Itt még a Duna túlpartján is hallották szavait a tót legények, ha ugyan értettek belőle valamit, mikor kifakadt:

- Talán jó reggelt, vagy valami! Nem? He? Köszönni nem tanítottak meg otthon? Mi az hogy van-e valami? És ha igen, akkor mi van he? Mi közöd hozzá? Ellenőr vagy talán? Nem hinném, azokat ismerem, de a magadfajta tuskók hamar megtapasztalják ám milyen is a kora reggeli fürdőzés a Dunában! Mit sompolyogsz itt a hátunk mögött, mint egy vörös bundás róka, bitang ebfajzat! Hordd el innét magad, mert nem állok jót magamért! A tesznye fajtádat teee! - Rezső eközben néhány lépést tett az ismeretlen felé, s kipirult arccal parancsolóan verte a reggelbe a mondatokat, mint mikor karót üt az ember, oly erővel, eközben divatosan szólva "rázoom-olt" az ismeretlen szemeire, akibe a szó is belefagyott, ha egyáltalán akart volna szólni, nem mert ezek után, hanem néhányat lépett hátra, megtántorodott, majd sietős léptekkel vágta magát a terepjárójába, s hirtelen gázt adva elkaparó első kerekekkel néhány kavicsot az alvázhoz verve elhajtott. - A fene essen az ilyen tapló újgazdag hülyegyerekbe! Ezeket se nevelték meg otthon, vagy az új Istenük a pénz, meg a templommá lett plázájuk kitörölt az agyukból minden tiszteletet! -morogta Rezső, míg Géza alig bírta magát visszafogni, hogy el ne nevesse magát. Csendesen ült, csak a válla rázkódott a belső nevetéstől.
Dunai kislapát kiló körül

Szilvórium

Vésett ajkú
A nap már magasabbra hágott az égi létrán, mikor szinte mindkettőjük botja kapást jelzett. Egyszerre fárasztottak, közben egymás felé sandítva, hogy na milyen jó is a barátság, a Duna is egyformán kedveli őket. Két szép paduc tette tiszteletét, kilóformák. Közös szákba tették a halakat, hisz így szokták, egyszer egyikük, másszor másikuk viszi haza a halakat, szokássá vált már ez az évek alatt. Eltelt még egy kis idő, a reggeli komp is elhaladt előttük, de több kapás nem esett.
Komp
Úgy döntöttek, aznapra elég a horgászatból, talán az este majd meglesik a Mosonin mi a helyzet. A halak közel négy kilót húztak a mérlegen, Rezső vállalta, hogy hazaviszi a halakat, így az övé maradt az adminisztrációs feladat, míg Géza fotókat készített a halakról, hogy majd téli estéken legyen mit nézegetni, hogy a néhány kép segítsen felidézni majd a nyári, ősz eleji kalandokat.
Mértékletesen, csak annyi, amennyi hazakerül
Négy keszeg majd négy kiló, nem is rossz
Hamar hazaértek, hazafelé nem tűnt olyan hosszúnak az út. Mikor fél óra múlva Rezső kiszállt az öreg autóból, búcsúképp csak annyit kérdezett barátjától:
-Te Gézu! Este hozol-e gilisztát? Tudod, azt a jó vastagot!
- Hozok. - mondta Géza mosolyogva, majd gázt adott, s egy rekedtes dudaszóval elköszönt barátjától....


(Úgy tervezem, hogy a két jó barát kalandjainak bemutatását több részben közreadom majd, egyben bízom abban, hogy olvasható novellákat sikerül majd összehoznom! :-)     - Mosoni Horgász)


Kelt: 2016. év Földanya havának 11.-ik napján