Mosoni "pucucok", avagy paduchorgászat kisebb folyókon úsztatva

Cápafejű kisfickó

Nyilván méltán kapja fel a fejét a kedves olvasó a bejegyzés címe hallatán. Mi a fene az a "pucuc"? Bevallom, a nyelvújítás eme remekbe szabott mozzanatát az idei nyár alkotta, s formálta a nyelvem hegyibe. A "pucuc" nem más, mint a folyóvízi kedves, mosolygós cápafejre emlékeztető vigyori keszegfajunk, a paduc becézett alakja. Az ember azt becézi, amit szeret. S én megvallom őszintén, igencsak megkedveltem ezt a halfajt. Virgoncsága, heves kapása, rövid ideig tartó, de emlékezetes küzdelmei, szépsége okán.

Legkedvesebbik horgászmódszerem a folyóvízi finom szerelékes úsztatás során nyaranta a paducok kényeztetnek el leginkább, s okoznak örömteli hajnali horgászatokat. Hajtogatják a bot spiccét az álmosan ásítozó még erőtlen nyári nap első fénysugarában, a hajnalt jelző kakasszó adja a zenei aláfestést a víz loccsanásához, mely a szákba terelést megelőzően járul hozzá a hajnali szimfónia zenei részletéhez. 

Besörözött paducok és szilvák

Feltűnő oldalvonal jellemzi

Van hogy az alkonyat indítja be a rajt

Sorsára várva

Betyárosan csibészek ezek a Mosoni Pucucok. Nem olyan nagyok, mint az öreg, nagy dunai társaik, viszont jóval többen vannak, s az étvágyuk szinte csillapíthatatlan. Feeder bottal nehéz elcsípni őket, s megvallom, nem is az én műfajom órákon át bámulni az égbe meredő botspicceket. Jobb szeretem a folyamatos, ujjkeletű szóval az interaktív mozgalmas pecákat, kézben tartott matchbottal úsztatva folyamatosan dobni, ereszteni, visszatartani, ereszteni, visszahúzni, azonnal bevágni, fárasztani. A ravasz pucucok villámgyors két odavágást csinálnak általában a szereléknek, s ha az ember nincs résen, s a második odavágásra nem ránt be, bizony a pucuc lerámolta a csontit, vagy épp a kenyérrózsát a horogról. Igazi figyelmet, ügyességet, kitartást és éberséget követel ez a horgászmódszer. 

Itt nem működik a bedobom a botot, úgyis húzza, majd visít a kapásjelző, megakasztja magát, részegen a sátorban fetrengek típusú elterjedt horgászmódszer...

Bizony itt "ott kell lenni a szeren"! Sokunk véleménye megegyezik abban, hogy a kisebb folyókat nálunk azért teremtette a jó Isten, hogy ezt a horgászmódszert tökéletesíthessük, finomíthassuk folyamatosan. Halat is pakolt hozzá bőséggel. Na itt nem a betelepített zacskós pontyokra gondolok. Azok amúgy sem bírják azokat a húzós sóderes szakaszokat, ahol a vad pucucok elemükben érzik magukat. Én nem is tartom semmire ezeket a halakat, annál inkább a természet adta vad szaporulattal a folyókban jelen levő halfajokat.

A Mosoni-Dunában élő paducok igazi harcosok. A komolyabb 40 cm körüli példányok szépen megdolgoztatják a matchbotot, amihez igencsak profi módon kihasználjak az erős sodrás adta lehetőségeket. Azt mondom, bevágás után, ha a halak 50%-a merítő közelébe jut, az már jó arány, hisz tudvalevő a pucucok porcos alsó ajakkal rendelkeznek, s a horog nem mindig üti át bevágáskor a hal szájat  s bizony vannak halvesztések. Lehet próbálkozni nagyobb, hosszabb szárú horgokkal, amelyek kiküszöbölik ezeket a problémákat, ám ez a kapások gyakoriságának a rovására mennek. Tudom, hiszen hosszú évek óta próbálkozok, próbálkozunk a legideálisabb felszerelést összeállítani a pucuccsapatok ellen...

Egy ideig használja az erős sodrást, aztán felfeküdve a víz színére, hamar feladja

No essen szó egy kicsit a szakmai dolgokról is. Megszokhatta az olvasó, hogy írásaim nagyrészt a szépirodalom felé hajlanak, legalábbis próbálkoznak, s kevés információ esik a technikai háttérről. Legyen most ebben a bejegyzésben ez is, az is. 

Nagyon fontos, hogy megtaláljuk a folyó azon szakaszát, ahol számíthatunk a paduc csapatok jelenlétére. Egy fenekező botot új hely keresésekor mindig magammal viszek. Csak végólmot kötök fel, s letapogatom a medret. Érdemes olyan részeket vizsgálni, ahol a part is sóderes, vagy épp a parttól, 10-15 méteren belül hosszabb törés,elvágó rész húzódik, ahol meg-megforog a víz. Jelzik ezt a kisebb burványok, pici kis örvények. Szóval ólommal bedobok, s hagyom, hogy az ólom a meder fenekére érjen. Lehet azt erezni, amikor iszapba merül, vagy koppan a meder alján. Na az jó, ha koppan. Aprókat emelve végigkopogtatom, végigtapogatom így a medret, nagyjából le is vizsgálom az úsztatni kívánt 15-20 méter hosszú távot. Ha kavicsos, sóderes az aljzat, nyert ügyünk van. 

Az etetés összeállításával kezdeném, mert talán annak van a legnagyobb jelentősége. Köztudott, hogy a folyólakó népség igencsak megkedvelte az emberek kenyerét. Hiába, a sok vízi féreg, rákocska, csiga, s moszat mellé elkél egy kis kenyérke is. Szóval, kenyér nélkül nagyon ki se megyek paducra horgászni. Ha idő, s mód van rá, a klasszikus kenyeres zsákos megoldást is alkalmazom. Sőt, egy régi drótszák is ma már csak ebben a szerepben tetszeleg. Egy kilós kenyeret darabokra török, belerakom a zsákba, követ teszek mellé, hogy a meder alján maradjon, majd hosszú kötélre kötve a meghorgászni kívánt szakasz fölé.dobom nagyjából 7-10 méterrel. 

A sodrás szépen elkezdi megdolgozni a kenyeret a kisebb halak próbálnak hozzájutni a csemegéhez, a sodrás is bontani kezdi az anyagot. A meghorgászni kívánt sávot így terülj-terülj asztalkává varázsolja. Beállnak rá szépen a halak.

A másik módszer a klasszikus gombócólós etetés. Mivel a mennyiségnek jelentős szerepe van, nem elhanyagolható szempont, hogy mennyire is nyúlunk bele a bukszába. A horgászboltok polcai roskadásig telve vannak mindenfele aromásított etetőanyaggal. Van, amelyiknél vastagon fogott az árazás. Nem kell megijedni. A halak nem válogatnak. Éhesek. Nem leszek a gyártók kedvence, de most egy kicsit ellenük beszelek.

 

   

Terményboltokban kapható a süldő, valamint a malactáp, amely nem más, mint aromásított kukorica és búzadara keveréke. Ideális, s olcsó 1200-1500 ft közt áll meg 10 kg. Tájegységenként változhat az ár, de így is lényegesen olcsóbb, mint a horgászboltokban kapható etetőanyag. No de ez meg nem elég. Szóval. Malactáp. Ehhez keverek egy kis áztatott búzát, kukoricát, áztatott kenyeret, sőt, van hogy 5-10 deka sajtot is belereszelek. Néha azért adok hozzá egy kevés bolti színezett tápot, de ez nem jellemző. Ami a legfontosabb, mivel húzós vízen horgászunk, meg kell nehezíteni a gombócokat, s nemiképp meg is kellene ragasztani. Jobb forrázott csontit adni hozzá, mint élőt, mert az élő szétrúgja a gombócot. A legjobb ragasztóanyagként tudom ajánlani az étkezési búzadarát. Olcsó, és nagy mennyiségű etetőanyagot tudunk így összeállítani. Agyagos földet apró sódert szoktam még hozzátenni, nehezítés végett. Ennyi a titka az egésznek. A folyami halak nem finnyásak megesznek mindent. Nem válogatósak, mint tavi társaik. Az etetőanyaghoz hozzáadott szemes takarmány odavonzza a paducon kívül a márnákat, s a nagyobb  nyurga (nem a telepített zacsis) pontyokat  is. 

A szerelék összeállítása nem bonyolult. Magam 18-as főzsinórt használok, s 16-os előkezsinórt kötök. A GBN zsinórcsalád vált be nekem erre a célra. Két ponton rögzített hosszú szárú cseppúszót alkalmazok, 3-8 gramm közt. Télen 14-es, tavasszal 12-es, a nyári időszakban 10-es gamakatshu keszegező horgot használom. A súlyok elosztását úgy végzem, hogy az előkén a horog felett kb 8-10 centire van egy egygrammos sörét. Valaki jelzőólomnak nevezi, én inkább kényszerólomnak, hiszen a fenek felett tartja az úsztatott szerelék leglényegesebb pontját, a horgot a csalival. Tudniillik a paduc fenéklakó hal, elsősorban a kavicsok közt élő kisebb puhatestűekkel, valamint a kavicsokra  kövekre rakódott növényzettel táplálkozik, tehát elsősorban itt lehet őket kapásra bírni, mikor táplálkoznak.

 

Természetesen feljön a hal a víz színére is, sokszor úgy tűnik, ki is néz a víz fölé, ilyenkor mondják nálunk, hogy bukik a paduc. Ha nagyobb rajban van jelen, csodálatos látványt nyújt a virgonckodásuk.

Egyszerűen nem tudok betelni a látványhoz párosuló érzéssel, mikor a paduc rárongyol a csalira. A bevetett szerelék kecsesen megkezdi útját a víz sodrával, az úszó antennája lassan döcög a folyóval, majd egyszer csak egy pillanatra megtorpan, alig két milliméternyit megmerül, majd vad táncba kezd, hisz villámgyorsan érkezik a bevágás, s a horog végen küzdő hal meg, megmeríti az úszót a fárasztás közben. Van, hogy kényesen kap a paduc. Az úszót, s a szereléket nem elég rábízni a folyó sodrára. Lassítani kell folyamatosan, vagy szakaszosan, esetleg meg-megállítani, ekkor.meglibben kissé az aljzat felett bukdácsoló csonti csokorral, vagy kenyérrózsával csalizott horog, s ekkor érkezik a kapás. Van, hogy a meghorgászott szakasz végén megállítom a szereléket, majd néhány centit magam felé húzom lassan. Sokszor ekkor érkezik a kapás. Itt már gyakrabban előfordulhat az etetés alját óvatosan kóstolgató testesebb márna is.

A paduc kapása úszós szerelékre egyedinek mondható. A gyakorlottabb folyami úsztató horgászok a kapások jellegéből szinte 90%-os pontossággal meg tudjak mondani, milyen hallal is van/lesz dolguk. Tapasztalataim szerint a paduc két villámgyors húzást végez az úszón, amely a kapás hevességet tekintve lehet úszómerítős, vagy épp csak milliméternyit merülős, de mindig dupláz. Megakasztást követően főleg a darabosabb paduc hajlamosabb a fejrázásra, hasonlóan a domolykóhoz, s többnyire vízközt harcol a szabadulásért. A márna ugye próbál ragaszkodni a fenékhez, a koncér viszont rögvest a víz színéig tör. Szóval a paduc vízközt szeret harcolni, s a nagyobb példányok még ki is futnak olykor, de erejük hamar elfogy, s engedelmesen megadjak magukat a sorsnak. 

Néha becsúszik a leánykoncér is (Királyhal)

Van, hogy a testesebb márna is kijön a partszélre kíváncsiskodni

Tipikus úsztatós zsákmány

Paducportré

Alig öt perc alatt három is kiugrik olykor

Igazi egészséges halak a folyóból

Kismárna is be-beesik úsztatva

Mit is mondhatnék még? Itt a nyár! Úsztatásra fel!

(S.Cs.)

2020. Év. Áldás havának 5.-ik napján

Elúszott lehetőség

Halkan plottyan a víz felszínére. Tétova mocorgást követve hamar talpra áll, s megkezdi útját a sodrással, mely lágyan körbeöleli. Olykor antennájára kíváncsi szitakötő ül kis időre pihenni. Alatta a mélység. A zsinór hosszan tartja kezében az aprócska horgot, mely a több mint három méteres mélységben az aljzaton pattog húsos csontkukacok alkotta csokrával. a csalicsokor lassan az aljzatot alig érintve halad a sodrással..

Azt a néhány méteres szakaszt többször is megteszi. Eközben szúnyogbandák járják kárörvendő vigyorgó táncukat alig a víz felett. Feketlik csapatuk, ismerős s idegesítő zümmögésük egyre közelebbről hallik, ahogy célpontjukba kerülök, s közelednek. Örömüket a közéjük vágódó fecskevadászok rontják el. Rendet vágnak köztük, mint egykor a Messerschmitt-bf-109-es vadászok. Szeretem a fecskéket. Hozzátartoznak gyermekkorom élményeihez. Velem voltak minden nyáron, mikor a nagyszüleimnél nyaraltam, s a szobám ablakában is fészkeltek egykor...

Az úszó rendületlenül vizslatja a számára kijelölt folyószakaszt. Olykor meglassul. Olykor csak megtorpan egy pillanatra, alig félcentire megmerül, eltűnik a vízszint alatt, vagy éppen a fizika törvényeire fittyet hányva keresztbe indul a sodrással.

A bevágás sosem késik. Csodás fárasztások kezdődnek, s igazi őshonos egészséges erőtől kicsattanó folyami halacskák kerülnek szárazra. Karikák, dévérek, bagolykeszegek, paducok...

Egy hét időintervallumában a halak megmutatták, nem.mindig a horgász győz. Az első alkalom, mely felrázott a rezignált, gyakorlatiassá vált tespedtségből emlékezetes maradt. A csalit elkapva rendkívüli erővel és gyorsasággal indult a folyón lefelé a megragadott horoggal. Utána kísérni a parton esélytelen volt. A matcbotot és az orsót a határokig megdolgoztattam. Az orsó szinte füstölt. A felkapókart kinyitva a zsinórt kézzel próbáltam adagolni, feszíteni, rátartani. A zsinór mélyen belevágott tenyerem húsába. Már 60 méter elment a zsinórból, a dob kezdett soványodni. S nem állt meg a hal. Fogtam már ezzel a felszereléssel 3,5-ös márnát, 6-os pontyot, hasonló amúrt... de ez.... túltett mindegyik erején. Kétségeim támadtak, nem-e hód esetleg a tettes. 80 méter. Mintha egy folyamatosan haladó kerékpárost próbálnék megállítani horgászbottal. A zsinór alól látszani kezd a dob. Közel a 100 méterhez. Nem áll meg a hal. Egy pillanatra megfeszül minden, .... csett.

A küzdelem véget ér. Másfél óra múlva megismétlődik a.mutatvány. na ez Csaknem hód már.... Ha az előző egyáltalán az volt. Az újraszerelt matchbot teszi a dolgát. A hal húz. Nagyon. 10 méter, erős, rúg is. 20 méter, ott van egy kagylópad, remélem elkerüli. Elkerüli. Megy lefele. Atyaég micsoda tolóhullámok! A kacsák is riadtan szállnak fel. Ők látják. Én egyre kevéssé. 40 méter. Ráfeszítek. A folyó közepén megállítom. Ugye nem? De. A szembelevő part vízre boruló nádfala felé veszi az irányt. Ellenállhatatlanul akadóba tör. Minden odaszakad....

Két hatalmas gyomros másfél órán belül. Meggyötört arccal vert sereg módjára vánszorgok haza fél szatyor keszeggel. Kullogva olcsó vigasz....

Következő nap erős felszereléssel próbát teszek. Ugyanott. A folyó sohasem ugyanaz mint előző nap. Sosem. Nem sikerül nagy halat akasztani. A motorcsónakok esztelen száguldása ezen a pici folyón (Lajta), minden reményemet elveszik, a közben az etetésre beálló szép keszegek alkotta rajt szétugrasztják. én fizetek azért hogy itt horgászhassak. Nyugodtan. Az etetőanyag sincs ingyen. S a befektetett idő is megfizethetetlen. S hiába lassít, s kerül ki 4 csónakból három, ha jön egy barom 40-el, s nem állítja meg semmi és senki. Egy darabig még nem, míg tart a fogyó türelem...

Felmérgesedve a horgászatra szánt időm maradék másfél óráját egy felsőbb szakaszon képzelem el, ahol nincs csónakázási (száguldozási lehetőség). A maradék etetőanyag gombócai becsapódásának ismerős hangja megnyugtat kissé.

A keszegek elemükben vannak. A lebukó nap idején minden úsztatáson halat fogok. Tenyeres karikák, szilvák. Élvezni kezdem a pecát. Alsó dobás, vízen az úszó. Fél métert se úszik a sodrással, kapás. Hal a kézben. Horogszabadítás, hal elengedés. Élvezem ezt a ritmust.

Nem sokáig tart. Megtöri a rablás. Csak a szétugró keszegek jelzik, valaki dolgozik odalent az etetés közelében. Sebaj. A halak az etetés alá jó 20 méterre menekülnek. Az úszót ott meri elkapni némelyikük.

Kapás. Szépen küzd. Mire magam elé kerül, meg is látom a 20 centi körüli kárászt. Ebben a pillanatban valami kivágódik a zsombék alól. Egy hatalmas csuka veti rá magát a horgomon vergődő kárászra. A víz színén az egész test. Keresztbe kapja el. Nagy a csuka, 70 centi körül van. Mekkora száj, milyen csodás zöldes árnyalatú színek. Sétáltatom a matchbottal. Komikus jelenet. Szólongatom a bestét. Hallja, hisz félig a víz színe fölött van! "-Géza, ha nem engeded el, tarkón ragadlak!". Vagy 2 perce megy a mutatvány. Vigyorog. Bizonyos, hogy vigyorog. látom a szemein,mint tengeralattjáró, mely felszínre kényszerül, teste felső hányada a víz felett van. Jól megnéz magának. Tuti hogy röhög rajtam. Ő tudja mi lesz a vége a parádénak. Én még csak sejtem. Három lehetőség villan be.

1. Elengedi

2. Szájzárat kap, s akkor megfogom

3. Lenyeli menet közben a halat, s a 16-os mono előkém mint ökörnyál a szélben elszakad.

Ez utóbbi következik be, mikor elkezdi beforgatni szájába a kárászomat, amely fogja a horgomat, s a horog végén ott kapaszkodom a matchbotba. Az események hatása alatt állok ott, mint egy rakás szerencsétlenség.

Micsoda bestia. Újrakötök, s keszegezésbe temetkezem. A történetet követően a krokinak még volt kedve közé rabolni az etetésre érkező keszegnép közé. Ez aljas szemtelenség.

Na majd másnap. A következő nap reményekkel teljes vágyakozását hideg zuhany töri milliárd szilánkra. Kiérek, s a horgászhely foglalt. Egy fura alak ül ott. Kólásüvegforma teste ahogy tesped a széken, laza szerkezetű hája rálöttyen a combjára. Tojásdad alakú fejének eleje groteszk arcban gyalázza az evolúciót. Nyaka nemigen van, ha van is, azt az iszonyatosan zsíros toka elrejti. Hosszú orra alatt lefittyenő száj, izzadó ormányán vaskos okuláré. Köszönök. Valamit odaszisszen, rám se néz. Nem is értem. Cinikus tekintet, megértem, hogy haragszik a világra...Mellette mocskos diszperzites vödörben egy kilógó halfarok. Még rándul egyet-egyet az ideg, holtában. Jókora csukafarok. A csukám.... az előző napi csukám. Hát Géza bevégezte. Gyalázatos módon. Elszomorít egy nemes ellenfél ilyen jellegű megalázása.

"-Hazaviszed?"- kérdezem dühtől elfojtott hangon. Fel sem ismerem önnön hangomat.

"-Mé'? Me' nem lehet? Beírtam b+!"- böfögi vissza a "lény" olyan ábrázattal, hogy nem tudom kikacagjam a nyomorultat, vagy orrba gyűrjem. Valószínű ez utóbbi lenne a legkézenfekvőbb, ám van neki elég baja, ha már a teremtő így elcsúfította torz, gnóm mivoltát kívül, s ahogy látom belül is.

Jobbnak láttam elmenni onnan, elbánt vele a sors amúgy is.

A csuka. Több tiszteletet érdemelt volna. Nemes ellenfelem volt az előző nap. Keserű dolgok ezek...

Egy hét. 3 pofon. Megrendítő. Észhez térítő. A halak is győzhetnek. S nem szabad lebecsülni, tisztelni kell az ellenfelet! Lefilézett dévérből készült szalonnás-gombás sülttel vigasztalom magam, s elismerő büszkeséggel gondolok a Lajtára, amely annyi meglepetésben részesített az évek során, hogy könyvekre való történetcsokrot is írhatnék, de jó részük megmarad nekem, s egy kis szelete az, mely néha kikívánkozik, s elérhetővé válik....

Kelt: 2019. Áldás havának 7.-ik napján

Óvatosan besurrant a kikelet

Hamarosan kaszálni lehetne...

Szinte észrevétlenül roskadt össze a koszos szürke tetejű hó. Legutoljára a bokor alól tűnt el egy fakóra öregült segítségért ácsingózó jegesen hideg roncskupac. Tél se volt a nyugati végeken. Amint havazni kezdett, a lágy nyugati szél esőbe formálta a pelyheket, s verni kezdte az alig pár centis hóréteget. Bizony olyan változó arcát mutatta a január, hogy azt követni se lehetett, majd tíz fokokkal változott az idő naponta fel-le...
S ha én nem tudtam követni, vajon a természet hogyan volt erre képes? Némaságra kárhoztatva az egyik napon, zord jeges szél borzolta a fákat, majd másnap a nap sugara símogatta a tájat, s pacsirtadal szőtte át a hajnalt. Vajon a kikelet első fuvallata suhant át Szigetköz felett? Vajon nem-e a tél csalóka megtévesztő vigyora mindez, hogy aztán lecsapjon újra zordon északi vicsorával? A napok, s a hetek választ adtak minderre. Korántsem hiszem, hogy vége a télnek, tudom, odaszúr még talán egyszer, de az idő ellene dolgozik, s a kikelet hamarosan a kertek alatt jár.

10 perc, 10 m2, 65 szál

Talány, hogy lecsap-e még a tél, s a hosszútávú előrejelzések napjában négyszer is változnak, s megbízhatóságuk a negatív tartományba süppedt rég. Meg szokta makacsolni magát. S az enyhe időben bizony nem kell két nap, amint megenged a föld, jönnek a lakói, s az est beálltával nyüzsög a fű közt a rengeteg harmatgiliszta. Az oktalanok ássák fel érte a földet. Vagy vezetnek áramot a fellocsolt földbe. Nem egy áldozata volt ennek  a badar ötletnek mifelénk az elmúlt évtizedekben.... Mi csak megvárjuk az estet, s alig pislákoló fejlámpa fényében, amely elé vörös nejlonszatyrot rögzítünk, úgy szedjük a vaskos gilisztákat guggolva, amelyek közt akad 20 centi feletti hosszúságú is. Fehérjedús táplálék, amire ilyenkor a megéhező folyólakóknak a legnagyobb szükségük van. természetes csali, könnyen beszerezhető, hatékony, s ingyen van! Nem igen tudok olyan estét, ahol úgy vettem volna ki a bevetett készséget, amelyet harmatgilisztával csaliztam, hogy ne lett volna rá kapás. S volt, hogy márnázás közben kora márciusban egy tekintélyesebb harcsa kapta el a gilisztát, s mire a feeder-el sikerült kifárasztani, nem tudtam, én, vagy a harcsa fáradt el jobban. A lényeg az, hogy a csali nem szelektál, univerzális, s meglepetés, mi is kapja el a meder közelében felkínált csemegét.

Alig méret felett

S hogy mi szereti? Mindenféle hal, amely a folyókat lakja. Napközben elcsipkedi a keszeg, de este jó eséllyel várható a márna, a menyhal, a harcsa, s lassanként a ponty is. De beesik rá az éjszakában a domi, a koncér, a bucó, s a durbincs is, ha a márnák nincsenek a közelben. 

Az alkonyat torpedója

S hogy márnázunk mi itt a Mosoni-Dunán? Többféle módszer létezik. Ilyenkor viszont télidőben nem etetünk. napközben nagyon ritka hogy márna akad a horogra, de az alkony rendszerint meghozza az étvágyukat, s az óvatlanságukat is. Menetrendszerűen...

A felszerelés egyszerű. Csúszóólom, alatta 60-80 cm hosszú előke, nagyobb horog, vagy kisebb süllőzőhorog, amire ráfér egy, vagy két szál vaskos giliszta. A folyón meg kell keressük azokat a szakaszokat, ahol esély lehet márnát fogni. Én a megszűkülő medret, ahol kissé meggyorsul a víz, azt preferálom. Nehéz a peca, a túlpart iszapos, az innenső nagy sziklákkal szórt, s a meder közepén itt-ott megakadt faágak, akadók vannak. Bizony ismerni kell azt a pár négyzetmétert, ahová akadás nélkül bedobható a cucc. Nem is 50 grammos, hanem 100-140 grammos ólmokra van itt szükség, hogy a bevetett készség a helyén maradjon.

Bucó, népiesen: "barátf@sz"

S hogy milyen a kapás? Nem olyan mint a nagy Dunán. Itt nem akasztja fel magát a marci. Ezek rafkósabbak, villámgyors kapást csinálnak, s ha az ember nincs a bot mellett, fújhatja az egészet, mert a marci le is szopta a gilisztát a horogról. Ha meg valami véletlen folytán mégis önmagát akasztja meg a hal, s az ember lassú, egy pillanat alatt bent van a hal az akadóban, a víz alatti szikla, kagylópad pedig hamar véget vet az előke életének. Igen ám, de mi van akkor, ha egy testesebb torpedó kapja el a cuccot. Na ezért kell erősebb zsinór, erősebb előke, hogy a megakasztást követően a halat próbáljuk minél feljebb húzni a víz felső rétege felé, tudván, a márna ragaszkodik az aljzathoz, s mindent elkövet, hogy szabaduljon, ezért a legfontosabb, hogy ameddig a felszerelésünk bírja, a fárasztás kezdeti szakaszában erőltessük a halat a víz felszíne felé. Vízközt már kirohanhat, ha akar, márpedig akar, többnyire árral szemben, hiszen egy igazi harcosról van szó, de ott már kevésbé kell tartani a meder fenekén vigyorogva az előkénkre leső kagylópadtól, szikláktól. 

Egy kisebb, de erős torpedó

Azt mondják, a márna szezonja szeptemberben van. Sosem értettem. Egész évben lehet fogni, s van, hogy február végén, március elején tömegével jelennek meg, na nem annyira mint azt a kedves olvasó a fővárosi beszámolók alapján megszokhatta, de azért szép eredmények születhetnek errefelé, kisebb folyókon is!

S nem beszéltünk a téli keszegezés szépségéről, hiszen a napsütés lassanként megmozgatja a folyóparti sás, vagy nádcsomók tövében rejtőző uszonyosokat is. Egy zsombék széléről egy óra alatt fél vödörnyi tenyeres bodorka, karika és vörösszárnyú jelentkezett be vacsorára. Ők annyira nem élvezték az estét és a savanyúuborkát....

Az esti meccs mellé paprikás lisztben el lehet ropogtatni őket

Testesebb domolykók, a visszaforgókban lapuló bodorkák, vörösszárnyú keszegek mellé beeshet egy folyami télvíz idején kiéhezett lapos pocakú pontyocska is. Hiába, a Lajta is, a Mosoni-Duna is mindig, minden egyes horgászat alkalmával meglep.

Lajtai ponty centrepinnel, s libatoll úszóval

Ő még a pontynál is jobban tetszett

Bejött ez a centrepin orsós úsztatás, hála az Angliai Magyar Horgászok cikkének

Tavaly talán kétszer voltam a nagy-Dunán. Minek is mentem volna, hiszen itt a Mosoni-Dunán, a Lajtán, s az Ágrendszerek szövevényes kis folyóin is megtaláltam a számításomat, ráadásul esetenként csak két kilométert kellett mennem oda-vissza. Igen, a kisebb vizek is jeleskednek nagy koncérokkal, dévérekkel, menyhalakkal. S nem beszéltem még a pergetős alkalmakról.  Persze megyek még a nagy folyóra, csak kevesebbet....

Kilós királyhal

Az alkony színei

Esti meglepetés harmatgilura

Az évek során elsorvadt a tél, erőtlen karjai petyhüdten lógnak, s felemelni is kínkeserv neki, hogy keserűségében kicsordult könnyeinek cseppjeit letörölgesse komor arcáról.

Kibújik a pitypang

Szempillantással ezelőtt még havazott, megvadult északi szél görgetegként robogott át a tájon tépdelve dühödten a száraz ágakat a fákról, de a nyoma is eltűnt utána, s lám észrevétlen betette a lába hegyét az ajtó alatt a kikelet.......

Kelt: 2019. év Jégbontó havának 22.-ik napján