Óvatosan besurrant a kikelet

Hamarosan kaszálni lehetne...

Szinte észrevétlenül roskadt össze a koszos szürke tetejű hó. Legutoljára a bokor alól tűnt el egy fakóra öregült segítségért ácsingózó jegesen hideg roncskupac. Tél se volt a nyugati végeken. Amint havazni kezdett, a lágy nyugati szél esőbe formálta a pelyheket, s verni kezdte az alig pár centis hóréteget. Bizony olyan változó arcát mutatta a január, hogy azt követni se lehetett, majd tíz fokokkal változott az idő naponta fel-le...
S ha én nem tudtam követni, vajon a természet hogyan volt erre képes? Némaságra kárhoztatva az egyik napon, zord jeges szél borzolta a fákat, majd másnap a nap sugara símogatta a tájat, s pacsirtadal szőtte át a hajnalt. Vajon a kikelet első fuvallata suhant át Szigetköz felett? Vajon nem-e a tél csalóka megtévesztő vigyora mindez, hogy aztán lecsapjon újra zordon északi vicsorával? A napok, s a hetek választ adtak minderre. Korántsem hiszem, hogy vége a télnek, tudom, odaszúr még talán egyszer, de az idő ellene dolgozik, s a kikelet hamarosan a kertek alatt jár.

10 perc, 10 m2, 65 szál

Talány, hogy lecsap-e még a tél, s a hosszútávú előrejelzések napjában négyszer is változnak, s megbízhatóságuk a negatív tartományba süppedt rég. Meg szokta makacsolni magát. S az enyhe időben bizony nem kell két nap, amint megenged a föld, jönnek a lakói, s az est beálltával nyüzsög a fű közt a rengeteg harmatgiliszta. Az oktalanok ássák fel érte a földet. Vagy vezetnek áramot a fellocsolt földbe. Nem egy áldozata volt ennek  a badar ötletnek mifelénk az elmúlt évtizedekben.... Mi csak megvárjuk az estet, s alig pislákoló fejlámpa fényében, amely elé vörös nejlonszatyrot rögzítünk, úgy szedjük a vaskos gilisztákat guggolva, amelyek közt akad 20 centi feletti hosszúságú is. Fehérjedús táplálék, amire ilyenkor a megéhező folyólakóknak a legnagyobb szükségük van. természetes csali, könnyen beszerezhető, hatékony, s ingyen van! Nem igen tudok olyan estét, ahol úgy vettem volna ki a bevetett készséget, amelyet harmatgilisztával csaliztam, hogy ne lett volna rá kapás. S volt, hogy márnázás közben kora márciusban egy tekintélyesebb harcsa kapta el a gilisztát, s mire a feeder-el sikerült kifárasztani, nem tudtam, én, vagy a harcsa fáradt el jobban. A lényeg az, hogy a csali nem szelektál, univerzális, s meglepetés, mi is kapja el a meder közelében felkínált csemegét.

Alig méret felett

S hogy mi szereti? Mindenféle hal, amely a folyókat lakja. Napközben elcsipkedi a keszeg, de este jó eséllyel várható a márna, a menyhal, a harcsa, s lassanként a ponty is. De beesik rá az éjszakában a domi, a koncér, a bucó, s a durbincs is, ha a márnák nincsenek a közelben. 

Az alkonyat torpedója

S hogy márnázunk mi itt a Mosoni-Dunán? Többféle módszer létezik. Ilyenkor viszont télidőben nem etetünk. napközben nagyon ritka hogy márna akad a horogra, de az alkony rendszerint meghozza az étvágyukat, s az óvatlanságukat is. Menetrendszerűen...

A felszerelés egyszerű. Csúszóólom, alatta 60-80 cm hosszú előke, nagyobb horog, vagy kisebb süllőzőhorog, amire ráfér egy, vagy két szál vaskos giliszta. A folyón meg kell keressük azokat a szakaszokat, ahol esély lehet márnát fogni. Én a megszűkülő medret, ahol kissé meggyorsul a víz, azt preferálom. Nehéz a peca, a túlpart iszapos, az innenső nagy sziklákkal szórt, s a meder közepén itt-ott megakadt faágak, akadók vannak. Bizony ismerni kell azt a pár négyzetmétert, ahová akadás nélkül bedobható a cucc. Nem is 50 grammos, hanem 100-140 grammos ólmokra van itt szükség, hogy a bevetett készség a helyén maradjon.

Bucó, népiesen: "barátf@sz"

S hogy milyen a kapás? Nem olyan mint a nagy Dunán. Itt nem akasztja fel magát a marci. Ezek rafkósabbak, villámgyors kapást csinálnak, s ha az ember nincs a bot mellett, fújhatja az egészet, mert a marci le is szopta a gilisztát a horogról. Ha meg valami véletlen folytán mégis önmagát akasztja meg a hal, s az ember lassú, egy pillanat alatt bent van a hal az akadóban, a víz alatti szikla, kagylópad pedig hamar véget vet az előke életének. Igen ám, de mi van akkor, ha egy testesebb torpedó kapja el a cuccot. Na ezért kell erősebb zsinór, erősebb előke, hogy a megakasztást követően a halat próbáljuk minél feljebb húzni a víz felső rétege felé, tudván, a márna ragaszkodik az aljzathoz, s mindent elkövet, hogy szabaduljon, ezért a legfontosabb, hogy ameddig a felszerelésünk bírja, a fárasztás kezdeti szakaszában erőltessük a halat a víz felszíne felé. Vízközt már kirohanhat, ha akar, márpedig akar, többnyire árral szemben, hiszen egy igazi harcosról van szó, de ott már kevésbé kell tartani a meder fenekén vigyorogva az előkénkre leső kagylópadtól, szikláktól. 

Egy kisebb, de erős torpedó

Azt mondják, a márna szezonja szeptemberben van. Sosem értettem. Egész évben lehet fogni, s van, hogy február végén, március elején tömegével jelennek meg, na nem annyira mint azt a kedves olvasó a fővárosi beszámolók alapján megszokhatta, de azért szép eredmények születhetnek errefelé, kisebb folyókon is!

S nem beszéltünk a téli keszegezés szépségéről, hiszen a napsütés lassanként megmozgatja a folyóparti sás, vagy nádcsomók tövében rejtőző uszonyosokat is. Egy zsombék széléről egy óra alatt fél vödörnyi tenyeres bodorka, karika és vörösszárnyú jelentkezett be vacsorára. Ők annyira nem élvezték az estét és a savanyúuborkát....

Az esti meccs mellé paprikás lisztben el lehet ropogtatni őket

Testesebb domolykók, a visszaforgókban lapuló bodorkák, vörösszárnyú keszegek mellé beeshet egy folyami télvíz idején kiéhezett lapos pocakú pontyocska is. Hiába, a Lajta is, a Mosoni-Duna is mindig, minden egyes horgászat alkalmával meglep.

Lajtai ponty centrepinnel, s libatoll úszóval

Ő még a pontynál is jobban tetszett

Bejött ez a centrepin orsós úsztatás, hála az Angliai Magyar Horgászok cikkének

Tavaly talán kétszer voltam a nagy-Dunán. Minek is mentem volna, hiszen itt a Mosoni-Dunán, a Lajtán, s az Ágrendszerek szövevényes kis folyóin is megtaláltam a számításomat, ráadásul esetenként csak két kilométert kellett mennem oda-vissza. Igen, a kisebb vizek is jeleskednek nagy koncérokkal, dévérekkel, menyhalakkal. S nem beszéltem még a pergetős alkalmakról.  Persze megyek még a nagy folyóra, csak kevesebbet....

Kilós királyhal

Az alkony színei

Esti meglepetés harmatgilura

Az évek során elsorvadt a tél, erőtlen karjai petyhüdten lógnak, s felemelni is kínkeserv neki, hogy keserűségében kicsordult könnyeinek cseppjeit letörölgesse komor arcáról.

Kibújik a pitypang

Szempillantással ezelőtt még havazott, megvadult északi szél görgetegként robogott át a tájon tépdelve dühödten a száraz ágakat a fákról, de a nyoma is eltűnt utána, s lám észrevétlen betette a lába hegyét az ajtó alatt a kikelet.......

Kelt: 2019. év Jégbontó havának 22.-ik napján

Huszonhét - Nem feledem

Egy:

Alig töltötte be a lila orgona virágának illata az áprilist, alig kapott üde zöldes színt az erdő, életet lehelt a tavasz a világba. Nemrég még kavargó havat hordott a szél, eltakarva a friss zöld vetést, vizes súlyával húzva le ágakat, törve ki fákat, várva, hogy a kikelet végleg elseperte útjából az északi szél által idehordott hideget. 

Megapasztotta a nap a hegyek levét, s néhány napon belül átfolyt a víz a szigetközi zárásokon, hidakon, megközelíthetetlenné téve sok helyet. Lassacskán a vizek is melegedni kezdtek, nem oly gyors ütemben mint szoktak, ám biztosan, megállíthatatlanul. 

Utam egy hullámtéri tóhoz vezetett, amelyet pár éve csatornákkal kötöttek össze a nagy Dunával. A halak a nagy vízről bejöttek! Olyan ramazurit csináltak az éppen zöldellő nádban és sásban, hogy el sem hittem, hogy a világtól elzárt csendes kis tisztáson levő tó hogy fel tudja verni a csendet. Végre, van hol ívniuk, a két gát közé szorított nagy folyamban így is kevés hely maradt a fajfenntartáshoz. Keszegezésre készültem. Oly csend vett körül, amire régen volt példa. Sem ember, sem az autók zaja nem volt sehol. A tó közepén egy hattyúpár fészkelt, néha szürkegém hasított át a tó felett, néha küszvágó csér csapott le áldozatára, s mókus is futkozott egy fa törzsén. Az úszó antennája lassan elindult a sás irányába, s ült a bevágás. Jöttek tenyeres, majd 60-70 dekás kárászok is. S megérte erre a helyre jöjjek, hiszen csodás kárászok, húszdekás vörösszárnyú keszegek buktatták víz alá az úszó vékony tollát. Élt a tó, nagyon is. 

Hattyú fészkel a hullámtéri elvadult tó közepén

Fain zsákmány keszegből, kárászból

Szedem a halat. Megtörik a romantika. Reccsen a ciheres mögöttem. Talán egy állat. Hátranézek a széken ülve, s két sötét bojtos fület látok csak a gazos felett. Biztos mackó, nyugtatom magam... Mi????? Hiszen itt nem élnek mackók! Hogy a fenébe jut ilyen az eszembe? Hol járnak a gondolatok? Vissza a valóságba de azonnal Felállok, s nyolc méternyire tőlem mázsás vaddisznó néz rám a sötét szemével. Morog, hörög, röffent felém. Mit tegyek? Elfutni nem tudok, hisz gyalog sem volt egyszerű bejöjjek ide, kidőlt fákon átlépkedve. Ez felkoncol, ha elesek futtomban. Ugorjak a 14 fokos vízbe? Akkor a hattyú támad rám a fészkét védve! Egy másodperc alatt lefutnak a gondolatok, s már hujjogatok, tapsolok és mintha szárnyaim lennének csapkodok kinyújtott karral. A vadkan lassan somfordál a tőle öt méterre levő sűrű erdő felé. Lassan, meg-megtorpanva, közbe morog felém, fújtat. A torkomban dobog a szívem. Mégha itt lenne a fejszém, homlokon koppintanám, de semmi nincs, csak a hitem, hogy elzavarhatom. Bent az erdőben hallom, összesúg a társaival. Többen is vannak! Atya ég. Ez segítséget hoz. Ha látott még valaki gyors pakolást..... Közben szétnézek, hát mögöttem a vacka pár méterre, s az út amelyen bejöttem a tóhoz, nem kitaposott ösvény, hanem vadcsapás. Értem. Itt én vagyok a behatoló..... Uccu haza! Azt a pár keszeget azért hazavittem, s fenséges vacsorát varázsoltam egy részükből.

Egy vacsorára való kárász

Kettő:

Alig pár nap alatt megszépítette a május a Mosoni-Dunát. Kedvem támadt sétálgatni a parton, majd hamarosan úsztatni is ki-kimentem egy-két órát. Szépen meggyűlt a hal a part menti sávban, bagolykeszeg, koncér, szilvaorrú, paduc volt az, amely megmerítette az úszó antennáját. 

Festménynek is elmenne

Hajnal, napkelte előtt

Típuskeszeg

Találkozunk júniusban

Izmos kis koncér

A balinok ifjai néha lusták még vadászni, el-elkapkodják a csonti csokrot, kicsit eljátszadoznak vele, aztán hazaszaladnak, s nem értik, mi is történt velük néhány pillanatra.

balinifjonc

Tintafosónak is nevezik

Gyerekkorban megtanulják az úszót kikerülni

Három:

Tilalom lévén etikátlan lett volna ha annyit úsztatgatok a Mosonin, hisz az esetek 70%-ban tilalmi idő alatt levő halfajok jöttek a horogra, ezért úgy döntöttem, megcélzom a kárászokat fent a Szivárgó legfelsőbb szakaszán. Bizakodva cuccoltam ki. Nem kellett csalódjak....

Nem a széltől fodrozódik a víz

Kiló környéke

Jöttek szépen a folyóból. Merje nekem valaki azt mondani, hogy a kárász a lassú, álló, mocsaras, iszapos vizek hala. A nagy lópikulát azt! A legvadabb sodrásból is csak hébe-hóba néztek ki. Volt lehetőségem szabad szemmel is látni a kárász rajokat, amint ki-kinyúltak két összefolyó víz határán a zavaros sodró vízből, az áttetsző, lassú tiszta vízbe a hinaras széléig, élelmet remélve. Méghogy iszapízű, halak. A fenéket Ennél finomabbat ritkán eszem halból. Mert én eszem ám a halat!!! De eszem ám! 

Nem vagyok C&R Matyi, noha lehet hogy súlyban több halat engedek szabadon mint a C&R nagy szószólói, de ez más kérdés! Csak annyit viszek, amennyit megeszek.  

36 cm / 1425 gramm az alsó kárász...a felette levő sem kutya ;)

Amúgy pedig ha már itt tartunk, megmondom én, hova tegyék a szakirodalmat! Egy valami számít a természetes vizeken! A kintlét, az üzemóra, a tapasztalat! Csúcsmárkás feeder? Ilyen-olyan pellet? Fenetudjamibőlösszerakott etetőanyag? Hagggggyad má'! Kutyának a vérvörös....na az! 

Egyszerű bot, megbízható horog, vastag harmatgilu! Etetőanyag? Hehe. Terményboltban kapható malactáp, folyóparti föld, főtt búza, csemegekukorica, kis kenyér, csonti, kevés vaníliás aroma... és....Hmmm. A folyami halaknak ez bejött. Legalább is nálam. S ez itt Szigetközben is vizenként más! S vizeken belül is függ attól hogy zúgó vízen, langóban, sodorvonal szélén, reggel, este, délben, mivel, mire mely időjárási viszonyok közt, miféle halakra horgászunk!

Napkelte

Testes domi

Virágba borult délután

Még a holdfény is csíkot rajzol a vízre, de a nap már feljövőben

Nem gyenge

Csak egy fotóra ugrottam ki, meg egy mérlegelésre 41 cm / 1495 gramm

3 db / 3 kg, a másfeles flakon viszonyítás....

Hídról nézve nem nagy a jász, valójában bő kilós lehet

Jön kifelé a zaccos sodróból......

Találkozunk júniusban veled is! Harmadik darabos jászkó aznapról...

Huszonhét:

Alig kezdődött az év, s már ennyi féle hal nézte meg, ki fogja a parton a bot végét. Huszonhét halfaj! Vajon idén meglesz-e a negyven? Vajon jövőre hányféle hallal akadok össze? S mi lesz tíz év múlva? Száz év múlva majd csodálkoznak a halfajok sokszínűségén? Vigyázzunk rájuk, bánjunk kíméletesen velük, hiszen érző lények ők is, társaink, velünk élnek, kötődnek hozzánk, s mi is hozzájuk! Adjanak sokáig örömet mindenkinek! 

Nem feledem

Túl sok a gondolat, mikor egyedül vagyok, 

Úgy sétálok köztük, hogy nem is akarok.

Sodródva a gondolat országútján

Figyelek, hallom a természet szavát

Úgy érzem elvesztem, itt valahol

Esőben ázó eltévedt temetés, elment.

Fülembe súgja mély gyászdalát

Elszakítva keresem azt a hangot

Azt amely oly megszokott volt, rég

mikor meséket mondott esténként.

Elvesztettem én oly sokat,

Felmérni is képtelen vagyok,

A simítás, csók és a mosoly, 

A szeretet ereje úgy elillant tova.

Elvásó emlékezet, két marékkal tartom, 

Kicsusszan lassan ujjaim közül

Életem, félve nyúlnék utána,

Eltűnő ürességbe kapkodok.

Túl sok a gondolat, mikor egyedül vagyok,

Elfutni előlük, bár próbálnám, de nem tudok.

Folyóparti szél vigasztal dalolva,

Felemel, megforgat, fentről mutatja,

Szép a világ, kacag a felhő, könnyezve

nevet a zápor! Nagyon szerettem.....

Kelt: 2017. év Ígéret havának 20-ik napján

"Nem vagyok más, csak egy énekes..."

Noha a pacsirták egymást túlharsogva kapcsolódnak be a március eleji dalversenybe, nehezen nyer teret a kikelet. Ahogy én láttam, a nádas sűrű torzsái közt sunyin megbújt még a február maradéka, a gnóm formává torzult aszott, vigyorgó koszlott jégdarab. Felette a szél előszeretettel fésülgette a száraz nádast, miközben veresre rajzolta arcomon a mosolyt. A vizek népe lassan tért magához a téli lustaságból. Nem múlt el nyomtalanul az elmúlt téli szezon, hajnalonta még dér fehérlett a földeken, de madárdal tette mégis mosolygóssá a nap kezdetét.

A természet nagy úr, s kiszolgáltatott neki minden élőlény, mégha ezt az emberek az utóbbi évtizedekben el is feledték. A január vasmarka oly jégpáncélt húzott a folyókra, amelyre rég nem volt példa. Felkészületlenül érte a tél azt a kis holtágat is, amelyet tavaly fedeztem fel Szigetköz egyik hullámterében, mélyen az erdők közt megbújva. Jégveszte után szemlélődtem, s a kora tavaszi szél könnyesre simogatta a szemem. A holtág halai nagy árat fizettek a télnek. A jég alatt elfogyott az oxigén. Jó negyven méteren harminc ponty, két csuka, sügerek, törpeharcsák oszló tetemei ontották az elmúlás rothadó szagát....
S az erdő, mintha gyászolná az eltávozottakat, fehérbe borult a hóvirágtól....

Ahol egy rossz lépés tízezrekbe kerül....

Néhány kilométerrel arrébb egy élő kis éren próbálkoztam megszólítani a vizek népét. Némi etetés, remény, finom szerelék, s apró halak. Bodorka, vörösszárnyú, domolykó, sügér.... Élt a víz. 

Pici cseppúszó és a bolo

Jó érzés volt úsztatni, látni, ahogy az aprócska úszó megremeg, megmerül néhány millimétert, vagy a sodrás vezette útja során megtorpan, irányt vált, majd elmerül. Könnyed kis csuklómozdulat és már lágyan remeg is a bot, spicce éppen hajlik, s lubickol a néhány fokos vízben a kis keszeg. 

Darabosabb veresszárnyú

A félénk bodorka

Negyedik sügér aznap...

Jó volt a domolykó szaporulat

Szeretek keszegezni, mégha kishalakról is van szó, kiváló lehetőség arra, hogy az ember tesztelje a felszerelését, tapasztalatokat gyűjtsön, esetleg versenyre készüljön. Élvezetes elfoglaltság nem utolsó sorban. Sosem lehet megunni. Mennem kéne. No még egy utolsó úsztatás. Apró kapás, ám a hal nincs meg. Ismerős a szitu. Még egy utolsó..... az utolsó utáni utolsó előtti, ha nem lesz hal, tényleg pakolok. Enyhén megtorpan a sodráshoz képest, majd megmerül az úszó. Bevágok. Megáll a bot, majd a spicce indul vissza a víz felé. Megreccsen az orsó, a tolóhullámok mennek a zsombék felé, kissé megpróbálom ellent tartani, de a 12-es előke pont csomónál szakad. Teszt.... Többet nem kötök 16-os alatt ezen a vizen. Főleg ebből a fajtából. Még látom, hogy a zsombékba tör valami, ott pocsol egy kicsit, hogy megremeg a nádas. Ez bizony ponty lehetett. Hogy kacaghat most rajtam. Hogy túljárt a lúzer pecás eszén aki cérnával akart kötélhúzó versenyt nyerni..... Tényleg hazapakolok.

Aztán ismét  eljöttek az esték. Volt didergős, télre emlékeztető, s volt pulóveres igazi áprilisi is, így március elején. Néhol loccsant a hal a szürkületben, jelezve, ébredeznek már a vizek lakói. S valóban, a botok spiccén vendégeskedő fénypatronok meg-megrezzentek olykor, s mutatták, valaki szöszmötöl odalent.

A márciusi estében jellegzetes hanggal suhant a bot. Spicce enyhén görbülve, meg-meghajolva jelezte hogy hal küzd a horgon. A finomra állított fék néha megreccsent, bár nem volt a hal akkora méretű, hogy komolyabb munkára fogja a szerkezetet, mégis jó volt hallani a hangját. S jó volt kézbe fogni a menyhalat, olyan szakaszról, amelyet heteken át több száz kormorán fosztogatott januárban. Mégsem tudták elkapni. Nekem sikerült. Igazi túlélő. Legyen is az, a fotó után is. Amúgy sem tartanám meg, vékony mint a nádszál, s nálam 35 cm alatt amúgy sem marad menyus....

Márciusi ifjú menyhal

S jött egy este, mikor szemmel látható volt amint bukik a márna. Kellett egy kis idő míg sötétbe mélyült az este, akkor, csakis akkor beindult a mutatvány. A Mosoni márnák nem önakasztósak. Gyorsak, ravaszak, életrevalóak. Nem székben tespedő peca két feles és sör mellett a kézre kerítésük. Két gyors ütés után ha nincs bevágás, bizony a horgász csak az üresre pucolt horgát lesheti amint kihúzza a vízből. Miközben a víz alatt pukkadoznak a márnák a kacagástól, amely végigfut a folyón kilométerekre....

Egy apró kis rezdülés, ám ekkor a bot mögött guggolva várom a folytatást, s kezem óvatosan a botnyélen pihen, készen arra, hogy egy gyors mozdulattal letörölje a sajtevő arcáról a vigyort. Két gyors kis ütés, és zenél is a szélben a feszes zsinór, meg-megreccsen az orsó fékje. A márna, igaz, ifjonc még, de egy fotó erejére kint pislog a parton. Küldd el nagyanyádat kiskomám! Egy pillanat alatt eltűnnek körvonalai a vízben ahogy szabadon engedem.

Színek

Nem is gondoltam hogy szót fogad. Mire eszmélek, a botom spicce kétszer szinte a víz színéig hajol, noha 45°-ban van felállítva. A bevágás félúton megáll, majd indul a botspicc felfele kissé. Jajj csak arra ne! Egy gondolat, de az évek óta horoggyűjtő szenvedélyéről hírhedt víz alatt tespedő fatörzs alatt húz a hal, majd egy fatörzsön pihenő kagyló jóvoltából megadja magát a 18-as előke... No most aztán már vigyorog a vizek népe rendesen!

Majd felnő...

Két napra rá újfent pecára énekeltek ki otthonról a madarak. A menetrend most sem volt más, sötétedés, a túlparton szomjazva a parthoz leereszkedő vaddisznók, majd csend, aztán.......kapás, kapás, kapás. A márnák mintha iskolában lettek volna, az idegeimen gyakorlatoztak, s jelesre vizsgáztak sokszor, hiszen úgy lelopták a csalit a horogról, ahogy az a tantervükben előre megíratott. A csontira rá sem hederítettek. A sajtkockát kinevették, a bolti vastag gilisztától pedig már a hasukat fogták könnyezve. Csak egy, csak egy legény volt talpon a vizekben, amely komollyá tette őket. A vaskos harmatgiliszta. Igaz, gyorsan lecuppantották a horogról ha az volt a feladatuk.

Mint minden iskolában, itt is akadt rossz tanuló, ki nem szívta magába a tudományokat. Két rövid húzást követően a bot néma maradt. Egy percet vártam még, hátha történik valami, de semmi nem utalt arra, hogy van még csali a horgon. A botot megemeltem. Ebben a pillanatban valami elindult. Rugott szépen, majd balra fel a sodrással szemben meglódult a hal, megreccsentve az orsó fékjét is. Nosza! Hát te meg ráfeküdtél a horogra? Netán a téli lustaság miatt ahogy felszippantottad a meder aljáról, el is aludtál rajta? Bizonyos, hogy ez történt. S ez lett a hal veszte. A hideg hat fokos vízben hamar vége lett a harcnak, a halat még a rettegett akadó, a fatörzs előtt megállítottam, majd hamar a part közelébe húztam. Hivatalból még kétszer nekiindult, de vérszegény próbálkozások voltak ezek. A márna megadta magát. A parton szembesültem azzal, hogy szegény pára mélyre nyelt, s nagyon erősen vérzett. Mivel néhány centivel csak, de méreten felüli volt, így áldozata nem volt hiábavaló, a gasztronómia oltárára került. Egy bagoly szemben a túlparti fán mély hangon játszotta számára az utolsó, búcsúzó akkordokat..

A szóló és a basszusgitár

Kint az estékben. Őszi hűvösben, téli zord hidegben, a pislákoló tavaszban két bot spicce a hold felé mutat. A damil pedig zeng a márciusi szélben. A botok mint két gitár, s mögöttük a horgász. Eképpen áll össze a rockzenekar:

"Van két gitáros, ők tudják ezt játszani!

Hallgatom, a gitár szót,
 és ráhangolom magam!

Nem vagyok más, csak egy énekes!

Ebben a rock együttesben!!!!"

(Edda művek Miskolc)

Kelt: 2017. év Kikelet havának 15.-ik napján