Haragos Balaton

Olyan nagy vágyakozással gondolok mindig arra, hogy lejussak a Balaton partjára, hogy szinte szavakba sem tudom formálni. Ahogy közeleg az utazás időpontja, egyre csak fokozódik az érzés. Három nap. Egy június elejéből kiszakított hétvége. A víz szinte huszonöt fokos.

Minden adott. Vízparti nyaraló, saját stég, csónak.... három nap. Roskadozik az autó a horgászfelszerelésektől, noha a pergetőbotok így is otthon maradtak. A cél a békés halazás. Fenekező felszerelés előnyben. Etetőanyag, kukorica, búza, ízesített spéci dara, pelletek, pop-up csalik, különféle ízesítésű gumi és csemege, félkemény és rothasztott kukoricaezredek várták a bevetést. Feederbotok, erősebb, keményebb bojlis bot is felsorakozott a harc előestéjén.

A pálya új, teljesen ismeretlen volt számomra, a keleti part egy csendes náddal szegélyezett szakaszán. Innen a legszebb a Balaton, vagyis a legszélesebb. Imádom, ahogy a kelő nap sugarai a hátam mögül először a Tihanyi apátság tornyának csúcsán csillan meg, s később ragyogni kezd az épület teljes egésze, míg a félsziget csak óhajtja a hajnalt.

S maga a tó ezernyi színével köszönti a hajnalt. Jobb esetben.

Ott jön, vagy megy az eső, zuhan a légnyomás

Az érkezést követően hála a jó időnek és a langymeleg víznek, gyalogosan fel tudtam térképezni az előttem levő medret. Ott is, ahol a lábam még leért, de a fejem felett még akadt egy méter a víz felszínéig. Kemény aljzat, a nádas mentén kagylópad.

Meg is volt a terv. A kagylópadhoz megy az erősebb bot, fonott előkével, csalitüskével. A másik a nyílt vízre, a nádfalak közti alig 25 méter széles nyiladékba, ahol véleményem szerint befordul a hal. Egy-egy vödör kukorica búzával került a kiszemelt etetendő területre. Etetés után egy órával megvizsgáltam, az áramlat nem-e mozdította el az etetést az aljzatról. Nem. Minden a helyén maradt!

Hajnal, eső után, 

Reménykedve vártam az estét. Indult a mutatvány is. Jöttek testes bodorkák, dévérek. Aztán dévérek és bodorkák. Variáltam a csalikkal, de újfent csak dévérek, bodorkák. Közbe a nád menti etetés szélén rebbentek a küszök. Azonnal ment be a süllőző bot, csúszóólmos szereléssel, kis 15 grammos ólommal bedobva, hosszú előkén fejetlen taposott küsszel. Karika le a stégre, kissé balra a bottól. Közbe jött két papírdévér. Hát nem olyanok mint odahaza a dunaiak, de dévérek, s nyálkásak is ugyanúgy.

Naponta kétszer, három nap hatszor

Rezzen a karika. Hohohó! Megy fel az adrenalin! Kézbe a bot. A karika megy-megy, majdnem eléri a pálcát megáll. A szürkület meghozza a halat! Gondolom magamban. Kicsit lejebb engedem a karikát. Az ismét megindul, s míg eléri a botot, ráfogok a fékre, bevágok. Jó hal küzd a horgon, görbül a bot is. Öröm az ürömben, a tettes csak egy 28 cm-s sügér. Le se fotózom, elengedem. Csalódott vagyok. Az est hátralevő részében nincs több kapás. A feedereken se. Beindul a viharjelzés, zuhan a légnyomás, villog az ég alja Szerbia felől.

Reménykedő alkony

A keszegeket kint hagyom a haltartószákban, majd 5 kilót. Becuccolok, abban a reményben, hogy hajnalban újra kimegyek. Akkor még nem sejtettem....

Némi zsákmány

Az év vihara söpört végig azon az éjjelen a térségen. Kidőlő fák, elsodort stégek, s elvitte a vihar a haltartó szákom is halastól, mindenestől. Hogy az a....

12 bevetett bot a szomszédban

Így még nem láttam a tavat. Másnapra csendes eső mosta el a tombolás nyomait. Dél körül oszladozni kezdtek a fellegek, s megindult a kárfelmérés. Nekem csak a haltartó szákom tűnt el, halastól, ám a szomszédban rodpod, bot, merítő, s egyéb kisebb dolgok is veszteséglistára kerültek.

Fiam rendesen beetetett

Nem is reméltem, hogy az etetés helyben maradt a fenéken. Mindegy. Induljon elölről az egész. Etetés, horgászat. Csak a mézes gumikukorica tudott kapást kicsikarni. A gilisztám elfogyott. Nem is baj, nem keszeg volt a cél. A két vödörnyi kukorica és búza ennek ellenére is csak a keszegnépet hozta lázba aznap. Az este megismétlődött minden. Halszelet, kapás, sügér, majd semmi más. Se ponty, se süllő. Ez vicc. Mit csinálok rosszul? Semmit. Megint zuhan a légnyomás, a rácok felől ismét jön az eső. A neten a radar is csúnya képet fest a kijelzőre. Pakolás. Keszegek vissza a vízbe, most nem hagyok kint semmit.

Szép a balatoni is...

Az eső lágyabb volt mint előző nap, s a hajnal kint talál a vízparton. Fél négy sincs. Az az igazi balatoni hajnal. Na már ezért megérte. Igaz, Siófok felé setét az ég, morog is arra valami, de távolodóban. Ez reményt ad. A tó vize tükörsima, opálos zöld. Beljebb vagy 80 méterre végre rablásokat látok. Dolgoznak a balatoni ballerek. El kellett volna hozni a pergetőmotyót. Hisz itt csónak is van. Mindegy. Azzal főzünk, ami van. A két fenekező bent van. Jönnek is a kapások. Bodorka, papírdévér, kicsit nagyobb dévér, aztán megint dévér. Hiába a kukorica csali, hiába a tüske, a keménykukoricás etetés, nincs más. A szomszédba se, pedig ott 3 napja 12 bottal nyomják.

Van a szákban...

Nyomasztó az idő. Még ilyen hullámzást a légnyomásban nem láttam. Napjában többször zuhan, majd emelkedik. Hiába a Balatonhoz akkor jövök, mikor tudok, s vagy kifogom a jó időt, vagy nem. Most nem. Legalább a keszegek kárpótolnak valamelyest, bár az erejük hangyaf@cnyi dunai társukhoz képest, legalább élményt adnak. Jön aztán egy szebb fél kiló körüli dévér, majd egy aranyló színben pompázó kárász. Jó hét-nyolc kilónyi keszeg vigyorog a haltartóban, mikor üt az órám. Haza kell menni, sajnos itt a vége. A szomszédban is pakolnak. Ez most így sikerült. Jövök még...

Kelt: 2018. év Áldás havának 21.-ik napján