Döcögősen, artistákkal a folyón

Döcögősen rázkódik a göröngyös földúton idén nyáron a horgászat szekere. Hol az idő hiánya, hol a forróság, hol az áradó saras víz, hol pedig a rengeteg uszadék nehezíti a horgász életét. Néha kis időt csippentve viszont van, hogy meghajtogatja valami a bot spiccét. Folyók népe hejj..... de sokszor elcsalt tőletek az erdők gomba népe, s csak néha éreztem meg a folyók illatát, mikor távolról letépve orromba zavarta azt a pajkosan nevető kósza északi szél.

Iszákos paducok

Hajnali sajtevő ifjonc...

...meg a kisöccse

A sodrás mémiképp erős...

Többnyire béleshal horgászat felé orientálódtam, az zajlott az elmúlt időszakban, s augusztus elején kezdtem inkább csak kacsintgatni a harcsázás irányába. Nem mondom, hogy sikerült nagyok azt fogjak, de szépeket azt igen, talán majd egyszer írok valamit ezekről az estékről is..

Átéltem a nyári hajnalok semmihez sem hasonlító hangulatát. Mikor az elsőnek ébredő madarak dalra fakadnak, mikor a hajnal hasad kelet felől a túlparti fák mögött, s az emberektől elcsendesült a világ. Mikor a kakas még épp csak köszörüli a torkát, s a szúnyog még olyan álmos, hogy nem találja elsőre a bőröm, s kótyagosan fennakad a karszőrzetemen...

Mindenhol mohón horogra akasztja magát a telepített "gumiponty"...Tényleg a folyókba kell rakni ezeket?

Ott ásítozik a nap, nyújtózkodva a túlparti fák mögött lustán....

A viz csendes. Épp néhol loccsan egy-egy keszeg. A vadkacsák is csak elkezdenek tollászkodni éppen. Nem messze tőlem két hazafelé tartó súlyosan ittas legény egymást támogatva keresi a hazavezető utat. Kétségbeesetten rogyadozó lábakkal próbálnak előhozni valami emléket szivaccsá ázott agytekervényeik mélyéről, s mikor rátalálnak a helyes útra, boldogságukban dalra fakadnak, felcsendül az "Akácos út ha végigmegyek rajtad én..." Tétova léptekkel, széles görbéket leírva lassan távolodnak. Hamarosan elvész a hangjuk a messzeségben. A dallam itt marad, egy darabig még én is dúdolgatom, fütyörészem. Az ébredő madarak értetlenkedve hallgatnak. elcsendesedek magam is. Pirkad. A homályosan előttem levő erdő, a fák, a folyó, a fű, a bokrok, a távolabbi házak levetik szürke egyhangú gúnyájukat, s színbe öltöznek. Ki zöldbe  ki sárgába. Ahogy halványodnak a csillagok, úgy halkul el a kabócák éneke is... Dolmányos varjú ül a közeli villanypóznán. Éktelen hangon acsarkodik bele a hajnali romantikába. Ennél talán még az akácos út is jobban hangzott.

Gondolataim már nem követik rekedtes hangját.  Halkan csobban az alapozó etetés. Folyóvízhez állítva agyagos földdel és némi sóderrel nehezített golyók hajszálpontosan ugyanoda esnek. A sodrás majd megdolgozza őket kicsit, s a szétterülő sáv lesz a szerelék útja a fenék felett.... 

Plottyan az úszó, antennája épp vízfelszín fölé ér. Néha pattan egyet a mederfenék kavicsának köszönhetően, majd határozott két gyors lerántást követve ül a bevágás, s hajlik a bot, megreccsen a fék, küzd a paduc, harcol a koncér, vigyorogva birkózik a márna, s a fárasztás vége felé locsog a víz... kedvenceim közé tartoznak ezek a nyári hajnalok.

Alakulgat a sajtevők mérete...hiába, a füstölt edami a kedvencük

A nap túljutott a delelőn, s vizet facsar a homlokomtól le egészen a bokámig. Marja a csalán a lábam szárát, én balga, rövidnadrágban indultam túrázni egy kis folyó partján, s onnan vizslatóm a vizet. Belém kapaszkodik a gyalogszeder, s a csalán a kétfoltú pőcsikkel versengve mar rendületlen elszántsággal. Nem egy parkosított telepített műtő, az biztos. Itt meg kell küzdeni az elemekkel is, de épp ez a szép benne. Ereszkedek le a gátoldalon. Persze, hogy megcsúszok a vaskos füvön. Miközben tomporral tompítva földet fogok,  a kezemből a pergetőbot majd 2 métert repül, s lágyan elfekszik a vaskos fűben. Nekem kissé robusztusabb a becsapódás. A mutatványra a túlparton felkapja a fejét egy őz. Összetéveszthetetlen hangon riaszt, majd néhány szökkenéssel eltűnik. Na megjöttem. Elefánt a porcelánboltba....

Alig 15 méter széles, sok helyen még annyi sincs a folyócska. Lassú sodrú, fákkal, nádfalakkal szegélyezett meredek parttal. Szemben egy terebélyes fa nyúlik be a víz fölé. Szinte alágondolom a domolykót, mely arra vár, hogy a szél egy-egy bogarat pottyantson a vízbe a fáról...

Óvatosan egy kis 2 centis wobblert illesztek a forgókapocsba. Vigyázva dobok, s a repülő wobbler alig pár centire halad el a fa alsó ágainak levele alatt, s hamar vízbe ér ott, ahol a fa ágai árnyékot rajzolnak a vízfelszínre. Nincs időm átváltani a felkapókart sem, alulról egy száj nyúlik fel a wobblerért, de elvéti. Lassan elindítom, megállítom, de nincs akció. Új dobás kell. Nyilván, csak a vízbe eső vált ki támadási ingert. Dobok, most a wobbler épp súrolja a fa alsó levelét, de így még élethűbben plottyan a vízbe! Félelmetes gyorsasággal veti rá magát a telény! Keményen küzd, de a bot, s az orsó teszi a dolgát. Néhány pillanat múlva egy fotó idejére levegőzik kicsit a hal, majd visszatér otthonába...

Darabosabb domolykó a Lajtából

A pergetésnek hamar véget vetnek az augusztus végi áradások, a sárga koszos víz nem éppen a domolykók kedvencei. Na de annál inkább a harcsáké. El is határoztam, teszek néhány próbát a márványtestűekre is. Kis folyók, kis harcsák. Van nagy is, de még nem sikerült a szemébe nézzek, noha jó párszor megszaggatott valami bitang...

Ott a nutria....de régen találkoztunk...

Lassabb, mélyebb szakasz. A part mentén sziklák. Egy kedvelt mélyre törő wobblert teszek fel. Hátha valami a mélyből rákívánkozik. Enyhén, már-már túl lassan húzom a wobblert árral ellentétesen. Hamarosan a part közelébe ér, s kezd emelkedni a víz színe felé...

Irtózatos gyorsasággal, iszonyatos erővel kapja el valami, a bot spicce a vízig hajlik, az alá is kissé, az orsó fékje, mely keményre állított, felvisít, igazi füstölős kapás, feszül a zsinór, ne, ne a szikla felé! "Csett...."  Megkönnyebbült szerelék, pá-pá wobbler... utolsó útját körbeveszi a némaság...

A zsinór meggyalázott végén ott tesznyül a harcsa nyálkája....

Új kötés. Van még ebből a wobblerböl. Szeretik a halak. A pisztrángon kívül mindenféle ragadozót fogtam már vele a folyókon. Majd 40 méterrel lejjebb próbálkozom. Átdobom a túlpartra. Lassan elindítom. Talán 30 centit ha jön, kemény rávágást kapok. A hal, szájában a wobblerrel kiugrik a vízből! Atyám, mint a filmeken.. Csuka szokott ilyet csinálni. De ez nem csuka. Darabosabb domolykó, amely megmutatta, hogy jól képzett artista maga is, s bizony a nézőket elkápráztató mutatvánnyal bizonyítja is ezt. Egy gyors fotó, s távozhat is.

 

Ejj, a következő nap is de jó móka lesz. Gondolom, miközben hazafelé bandukolok. Sajnos tévedtem. Másnapra sárga Jangce folyónak képzelte magát minden folyó felsö-Szigetközben, így a pergetést bizonytalan időre el kellett halasszam. Esett is...talán eszik a harcsa

A nagyok eddig mind megtréfáltak. No igen, partról nem egyszerű a harcsapeca, főképp, ha éles sziklákkal szórt kövezés van az ember lába előtt. De van még időm, talán akasztok végre egy szebb márványtestűt is. Ha elunom a harcsázást, egy kis csatornán kárászozom, ahol az áradás megkíméli az uszonyosokat, s bizony mozgalmas úsztatós horgászatban lehet része az embernek. Na meg az ember keresztlányának is! 

Vérében a peca!

Eltellett lassan a nyár. Volt némi pecaélmény, már amennyire időt hagytak a gombák. Nyári laskák, júdásfülgombák, harmatgombák, gévagombák......De ez más lapra tartozik! Most itt van az ősz, s újabb reményekkel kel a nap.....

(S.Cs.)

Kelt: 2020. Év Földanya havának 5.-ik napján