Kacérkodás februárral, azaz matchbottal a havas Lajtaparton

Az ablakon beszűrődő felkelő nap fénye sokat javított az ébredést követő gyatra kedélyemen. Süt. Hétágra. "Téli nap". Téli? Tél se volt. Megbillentem az ablakot. A pacsirták javában zúgják mindenfelől a réges-régi dallamot: "Nyitnikék-nyitnikék..." 

Nekem meg menni kék. Ilyen szép időben a Lajta partra. Napról-napra közelebb jön a kikelet. Ki tudja, hátha meglepnek a keszegek. A lelkesedés hamar összeszedette velem a horgászcuccot. Na nem. Nem talicskányi felszerelésre gondolok. Mi vagyok én bohóc? Nem. Nem is fél napos peca lesz. Ez egy tömény másfél-kétórás mutatvány úttal együtt. Igaz, hogy a helyszín az csak egy kilométer otthonról. Kevés szabadidővel is megéri kijönni, az a másfél-két óra.....

Egy matchbot, egy vödör. Emlékeztek még a Nagy Ho-hohorgász csetlő-botló figurájára? Egy  bot, egy veder. Kell még valami a halfogáshoz? Télvíz idején ennyi is elég, nyáron szinte még kevesebb...

S hogy én vele ellentétben fogok-e? Van amikor igen. Veder alja. Benne két maréknyi etetőanyagnak való őszről megmaradt dara, kb. egy deci csontival, aminek a fele belemegy majd a keverékbe. Kap egy kis földet is közvetlenül a partról. Kb. 5-6 gombóc lesz így. Kettő elég alapozni, húsz percenként pedig megy majd egy-egy, csakhogy ne feledjenek el. Egy bot elég. Minek is több.

Szóval kilépve az ajtón meglepetés. Csak bentről volt oly szép, s csábító a február. Idekint hűs szél ad pofont, hogy ne feledjem, tél van még. Jókora fülest csavar le északról. Nem vagyok egy nyámnyila horpadtmellű nethuszár kis nyenyeregyerek, simán fogadom az orv ütést is, mosolyt rajzol arcomra a tél ilyen próbálkozása. Na még hogy én meghátráljak? Kinek? Egy ilyen nyamvadt télnek mint ez a mostani? Ugyan....

Perc múltával a Lajtán vagyok. Szomorú fűz likas sátra alatt, hátamat támasztja a meredek part, figyiszt mutatva az északi szélnek. Itt már varjak is vannak, sőt a harkály is sűrűn kopogtat. Vadkacsák kísérik egymást a zsombék alatt. Itt-ott mutatják magukat a halak. Fel-s lefelé is loccsan a víz partszéleken s a meder közepén. Jó helyen vagyok. Hamar bekeverem az anyagot. Majd lefagy a kezem. Sebaj. Majd bemelegszik.

Loccsan a gombóc, s mire kitapogatom a mélységet, beborul. A tél megmakacsolja magát, újfent próbálkozik. Hózápor kavarog, két percre elszürkül szembe a táj, majd újra ragyog odatúl a napsugár.  Csillámlik a táj. Szép. Ez az amit szeretek a télben. a szépséget. Mindent elfedő szépséget.  Közben beállítgatom a szereléket. Majd egyhatvanas víz. Előtte a part mentén törés, néhány vékony faág a mederfenéken, kemény iszapos meder. Jónak tűnik. A meder felett centire vezetem az úszót. Néha meglassítom, meglibbentem, s mikor újra indulna, alig két centit...egy pillanatra megtorpan a sebessége, s talán merül is pár millimétert. A bevágás sikerét a bot hajladozása mutatja.

Dehogy vannak legyengülve. Alig 30-50 dekás keszegek hívják segítségül a sodrást, s közülük a domik, leányhalak, szilvaorrúak bizony vissza is húznak. Van, ki rögvest a meder közepe felé indul. Na ők komolyabbak. Két lefordulás is van. Pedig érzem, jó halat ütöttem fel. Pár pillanat múlva megvan egy kis paduc. Lehet a csapat nagyjai tréfáltak porcos vésett ajkaikkal.

Akad bagolykeszeg, karika, s hébe-hóba egy bodorka. Ez utóbbiak nem kedvelik ezt a sodrósabb pályát. Köszönnek a hátam megett. Megcsillan a fény a mellény fényvisszaverő sávjairól. Rendőrök. Ellenőrzik a parton a pecásokat. Nagyon helyes. Gyertek többször. Elbeszélgetünk. Megnézik a szákban levő halakat. Szép zsákmány. Mióta vagy kint? Másfél órája. Dupla ennyi hal jött, a kisebbek meg a leányhalak visszamentek, velük teljes a paletta. Mennek tovább. Sok szerencsét...

Hétköznap. Nem adja fel. Havazik. Két napon át. Ahhoz képest látszatja alig. Karácsonykor kellett volna. Februári hó. Vizes, lucskos olvatag semmi. Az épített hóemberek is megrogynak két nap múlva, mint fizetés napon a hazaténfergő alkoholisták. Elázva, földrerogyván, alig támaszkodva, málé tekintettel...

Rég láttam a Mosonit. Meg kéne nézzem. Megsértődik, s átkeresztelteti a blogot Lajtai Horgásszá... igaza lenne. Teszek ellene. Rápróbálok este a menyusra, marcira egy olyan helyen, ahol tapasztalatból tudom hogy ilyenkor mindkét faj csapatokba verődve összegyűlik. Egy fonnyadt bucó ment meg a betlitől. Ősz óta üres itt a meder. Elköltözhettek a jobb halak.

Maradok az úsztatásnál. Néhány nap múltával jobban felkészülve, kevés búzával, kukoricával megspékelve az etetőt. Csak a folyó. Ugye nem csatorna, nem tó.... sosem ugyanaz. Kissé tisztult a víz, hűlt két fokot, s apadt vagy húsz centit. Alig bírok kapást kicsikarni. Kevesebb, ám darabosabb halak. Küzdenek. Kézbe veszem. Majd hozzáfagynak a tenyeremhez. Több a királyhal. Feljebb megyek száz métert.

Autó fékez. Ismerős arc. Van vagy nyolc éve hogy ő jár fel Komáromból, a vizirendészettől. Járőrtársai cserélődnek olykor, de a parancsnok nem. Elbeszélgetünk. Örülök az ellenőrzésnek. Csónakkal is jönnek, a Móváriak is kaptak csónakmotort, idén ők is beszállnak! Még pár szívélyes mondat, miközben átlapozzák a friss engedélyt, majd távoznak. Másfél hetes engedély. Kétszer látta rendőr! Szuper. Halőr viszont évek óta se...

Domolykók, s királyhalak rántják mélybe az úszót. -5 fok van reggel. Az ígért napsütés alig tör át a felhőkön. A bot gyűrűi befagynak. Ujjaim végei fájnak. A hideg szúrkál bele tüskét. Minden úsztatás után lehelem. Készültem. Nálam az ötméteres spiccbot. Úsztatok. Semmi. Nem jó az ereszték. Húsz centit kéne mélyíteni. A kétponton rögzített úszó szilikongyűrűje, amely a zsinórhoz rögzíti az úszó szárát a fagytól szó szerint eltörik. Nem szerelek ebben a hidegben. Marad a matchbot. Majd lehelek. Jön még pár darab izmosabb domi, aztán elunom a zimankót. Na majd a hétvégén újra!

Még egyszer erőt gyűjtött a tél. Mintha pár nap alatt akarná bepótolni azt, amit januárban elszalasztott. Zordon észak felől futó széllel nyirkos havasesőt, majd havat hord a folyók felett. Egy pillanatig azt hittem, megérinthetem kinyújtott kezét a kikeletnek, de az északi szél messze elsodorta, s nem tűnik úgy, hogy hamar visszatalál Szigetközbe a várva várt tavasz.....

Kelt. 2018. év Jégbontó havának 17-ik napján