Füstös Rozoga - Szigetközi kalandok V.

Lassan gomolygón szállt fel a kékesszürke színben eltűnő kesernyés füst az éppen rügyet bontó ágak között. A sötétben felizzott a cigaretta parazsa, ahogy nagyot slukkolt bele, miközben szikkadt barázdált arcának tekintete rezzenéstelen maradt. Szemei a két botra szegeződtek. Opálosan vizenyős szemeinek szürkéskékbe forduló hidegje mozdulatlan volt. Ha látta volna valaki, megállapította volna róla, hogy alig pislogott. Talán ez a mozdulatlanság sarkallta egykoron kitaláltatni azt a kifejezést, hogy gubbasztva szobrozik.

A kora tavaszi estében hamar elcsendesült körötte a lombtalan erdő. Észrevétlen fonta körbe a szürkület. Mikor alig egy órája kiért a holtág partjára, a nap még narancsvörös arccal köszönt el a délutántól, majd szinte stílszerűen csukafejest ugrott a horizont mögé, oly gyorsan távozott. Látni lehetett még a késő délután elernyedő erejű fényében, ahogy az erdő alja fehérlett a hóvirágtól, s itt-ott az ibolya lilája is feltűnt. Minden tele volt virággal. Vigyázva tekerte a még '90-es években ajándékba kapott, azóta fényében, állapotában erősen megrogyott Csepel biciklijét. Sárvédője rozsdabarnává öregült, s a felirat a vázon alig kivehetővé kopott. Sima férfivázas egyszerű kerékpárját a falu ifjai csak "parasztbike" néven illették, de az öreg erre rá sem hederített. Kopott terepmintás nadrágja szára fakó seszínű bakancsába tűrve egyenletesen mozgott, ahogy a pedált taposta. Sapkája koszos keki szín sildje alól őszes sárga hajfürtjei meg-meglibbentek, ahogy a bringa az egyenetlen talajon próbált egyenesben, de legfőképp életben maradni. Csontos nagy bütykös ujjainak vége belefehéredett az ökörszarv alakú kormány szorításába. Sötétzöld kabátjának kapucnija a hátára simult. Vállán a botzsák, a bicikli csomagtartójára rágumipókozott letört szélű diszperzitesvödör a felszerelésekkel, melyek minden útegyenetlenségnek köszönhetően rázkódtak, zörögtek. S a cigaretta, az elmaradhatatlan, mely szinte a védjegyévé, s "Füstös" becenevének keresztapjává vált, na az a szája szegletében küzdött a menetszéllel, hogy el ne aludjon halovány parazsa. Egyedi látványt nyújtott, amint a falut elhagyva a poros földúton elhagyta a szántót, majd áthajtott a gáton, s egy pillanat alatt eltűnt az ártéri erdő ölelésében, cigarettafüstöt húzva maga után.

Az erdőbe érve attól tartott, hogy valaki meglátja, amint kerékpárja gumija eltapos néhány hóvirágot. Amiket hallani ezzel kapcsolatban, micsoda büntetésre számíthatna, az igazán nyugtalanító volt számára. Egykor a tavasz első hírnökeként megjelent virágokkal köszöntötte feleségét. Pár éve már a temetőbe visz csak neki néha virágot. Másfélét, mezeit. Sajnos még nem nyílnak a mezei virágok. Addig ki se megy a sírhoz. Üres kézzel? Szégyellené...

Megdobban a szíve, mikor kiér a holtághoz, amely lábai előtt oly sok éve fáradhatatlanul nyaldossa a partot, s alig kőhajításra csak lágyan csatlakozik a lassan cammogó főághoz. Az ébredő természet nyújtózkodik, s vannak alakok, kik ilyentájt szorgoskodni kezdenek.

Gólya még nincs a faluban, csak esténként töri meg a csendet a kuvik, na meg a vizet borzolják a récék. Ezen utóbbiak igen elemükben vannak. Néha szürke gémet és kormoránt is látni, ám az estével mind elhúzódnak szemei elől. Hód koptatja fogait a túlparti füzeken. Néha hallani amint jól végzett munkája nyomán nagyot csobban a víz a bedőlő fa nyomán. A tavaszi élet lassan indul Szigetközben. Kerékpárjáról leszállva nagyot szippant a friss folyószagú levegőbe, melyben felfedezni véli a hóvirág illatát is. Szertenéz a parton, s a túloldalt némi változást vesz észre. Néhány víz fölé boruló fűz zöldellni kezdett már, s a nyugvó nap vöröse színt kever az ágakon. Ez már a kikelet!

Gyufát kotor elő kabátja zsebéből, elővesz egy cigarettát is egy régi alumínium tárcából. A gyufaszál hangos sercenéssel kap lángra, amelyet két kezébe fogva szinte ölelőn a szájából kilógó cigarettához emel, meggyújtva azt.  Megsárgult ujjai közt kissé meglapul az otthon töltött nikotinrúd, melynek felizzó végéről lágyan hull alá a szürke hamu. A cigaretta füstje megnyugtatja kissé. Figyel, hallgatózik, jeleket kezd keresni. Meg sem mozdul a víz. Pedig kéne hogy legyen benne valami, mozduljon, ugorjon, karikákat rajzoljon, loccsanjon, pocsoljon... Hajj, de semmi nyom.

Lassan elhelyezkedik a parton. Elvégzi a dokumentációt, amihez vastag SZTK keretes szemüveget is felvesz egy percre, majd az okulárét gyorsan a belső zsebébe süllyeszti. Elégedetten leszúrja a bottartó villáit, felcsalizza viharvert kopott orsókkal szerelt üvegbotjait, s egy perc elteltével laza mozdulattal a holtág harmadában csobban az ólmos szerelék. Ezt követve összecsukható kis székére ülve réveteg tekintettel lesni kezdi a két botvéget. Keze ügyébe teszi a merítőszákot, annak reményében, hogy talán szüksége lehet rá. Aztán vár. Várakozik. Türelemmel, méltóságosan mély türelemmel. Hosszasan, elnyújtott nyugalomban. Szívverése lelassul, lélegzete csendesül. Hogy ne szenderedjen el, némán ismerős dallamokat dúdolgat magában. Magyar nótákat. Egyiket a másik után. Siratósat, pattogósat, vidámat, s pár katonadalt is. Nem mindegyiknek emlékszik a szövegére, de a dallamok megvannak a fejében.

Észrevétlen eltelik egy óra. Ha nézné valaki a túlpartról, azt mondaná, az öreg ott mumifikálódott meg a székén. Ugyanaz a görbedt testtartás jó ideje. Kapucnijával, sapkával a fején messziről egy erdőlakó kobold benyomását kelti. Talán a pókok is hálót szőttek a lába s a szék lába közé. Csak az egymásután meggyújtott cigaretták jelzik, hogy a horgász igenis él. A sötétben hirtelen felizzó, s halványodó parázs jelzi a lélegzetvételt. A csikkeket egy magával hozott kiürült sör dobozába gyűjti. Amely a bal lába mellé állítva helyezkedik el. Mindig ezt szokta. Rutinos mozdulatok, terv szerint elhelyezett tárgyak a keze ügyében.

Mindig is undorral töltötte el azon emberek léte, akik szanaszét szemetelték a vízpartokat. -"Az ilyenek házába beborítanék hetente egy egész kukásautót, hogy átérezzék tettük súlyát. De az ilyenek nem érzik át, tehát nem idegesítem magam ezen. Egyszerűen nyakon, vagy gambán csapom ha meglátom!"- zsörtölődött sokat a fogai közt. Bizony megnézhetné magát az, akin az öreg beváltja ígéretét. Agg korára sem sokan voltak, akik állták a szorítását, ha kezet fogtak vele. Nem szerette az általa csak "döglötthal" kézfogású embereknek nevezett egyéneket, akik csak odanyújtották petyhüdten lógó ernyedt praclijukat. -"Nincs bennük tartás, meg se próbálják... !"-mondotta sokszor.

Ott kuksolt, gubbasztott a hűlő sötétben. S semmi nem történt, azon kívül, hogy csípni kezdte a hideg az ujjai végét. A holdfény épp annyi világot adott, hogy látta a botvég spiccgyűrűit, ha azok megmozdulnak. De mozdulatlan csendbe burkolta az erdő a környéket, vastagon betakart mindent a sötét. Hallotta, ahogy sercegett a cigaretta parazsa, mikor beleszívott. A kékes fanyar füstön keresztül, lehet hogy az erdő lidércei tréfálták meg, mert mintha pöccent volna a jobboldali botjának spicce. Vagy a denevér repült a zsinórnak megint. Áhh, játék az egész.

Mereszteni kezdte a szemét, nagyra nyitotta, meg is dörzsölte mindkettőt, de semmi se történt. Vaklárma. Beleszívott még egyet a cigarettába, hosszan, élvezettel végezve az utolsó slukkot. A füst melegét érezte a légcsövén. Miközben karikákat fújt a füstből, elnyomta a cigarettát a doboz oldalán. Ekkor felzokogott az öreg orsó, zííí...zííí,  a bot spicce pedig a vízig hajolt, s a zsinór egyenest futott a holtág, s az élővíz határa, a sziklákkal szórt mederfenék felé.

Az utolsó pillanatban kapta el a botnyelet, s belekapaszkodva szinte centikkel a sziklák előtt állította meg a halat, amely a nyílt víz felé vette az irányt. Ekkor volt ideje fejlámpát kapcsolni. Sok fényt az se adott, a régi elemek életük alkonyán jártak már, de ha szákolásra kerül sor, némi segítséget talán még adhattak. Néhány kör után a hal fáradni kezdett, s egyre közelebb lehetett csalni a part közelébe. Kitört párszor az akadók felé, ám néhány pillanat múlva remegő kézzel szákba terelte a bő hármas pikkelyes pontyocskát.

Kis ideig gyönyörködött a halban, amely kétségbeesve remegő bajszaival tátogott, majd egy hirtelen ötlettel szákkal együtt a halat a vízbe tette, s a pontyot visszaengedte a vízbe. A hal komótosan, néhány mozdulattal elégedetten úszott el. Szinte vigyorgott távozóban, ahogy azt az öreg látta. Jóleső érzés töltötte el. Az sem érdekelte, hogy kéztörlő rongy híján kezeit alig megvizezve, nyálkásan, vizesen a nadrágjába törölte combtájon. Kis idő múltával ütemesen hazafelé tekert a sötétben, s nem is figyelt a keskeny kitaposott út menti hóvirágokra. A bicikli láncvédője minden tekerésnél kattant, ahogy hozzáért a pedálhoz. Ütemesen, mintha mozdony lett volna. Gőzmozdony, mely füstöt ereget. A füstöt itt a cigaretta szolgáltatta. Ahogy háta megett tudta az erdőt, s az alig kilométerre levő első házakhoz ért volna, szinte maga mellett hallotta, ahogy a falu templomának harangja elütötte az este hét órát. Néhány kutya rávakkantott, mikor a falu széli házak előtt tekert el. Ismerték mind az öreget. Messziről. Dohányszagról. Hamarosan a falu gyengén kivilágított főutcáján haladt el az egyetlen kocsma előtt, ahol kint állt néhány a dohányzási tilalom miatt hidegbe száműzött láncdohányos cigarettával és sörösüveggel kezében, halkan beszélgetve. Az egyikük, egy borzos vöröses hajú, s vörösképű guvadt szemű helyi "muslinca" félhangosan odaszólt a többieknek:

"-Ni má' he! A Füstös Rozoga megint nem fogott semmit, a vén tökéletlen megint üresen teker haza! A hüléje..ajj na!"

Azok elismerően bólogatva vették tudomásul az elhangzottakat, s nagyot kortyoltak az üvegből, majd savanyú arcuk bajuszáról letörölték a sör keserű habját.....

Az öreg félfüllel hallotta a megjegyzést, s hamiskás mosollyal egy szállóigévé vált mondatot motyogott félhangosan, mely a Dallas sorozatból Jockey Ewing révén maradt meg benne:

"-Te csak igyál Samantha, te csak igyál!"

S következő sarkon a biciklivel befordult jobbra, s az ismerős kattogás hamarosan az éj csendjébe veszett....

Kelt: 2019. év Kikelet havának 18.-ik napján

Óvatosan besurrant a kikelet

Hamarosan kaszálni lehetne...

Szinte észrevétlenül roskadt össze a koszos szürke tetejű hó. Legutoljára a bokor alól tűnt el egy fakóra öregült segítségért ácsingózó jegesen hideg roncskupac. Tél se volt a nyugati végeken. Amint havazni kezdett, a lágy nyugati szél esőbe formálta a pelyheket, s verni kezdte az alig pár centis hóréteget. Bizony olyan változó arcát mutatta a január, hogy azt követni se lehetett, majd tíz fokokkal változott az idő naponta fel-le...
S ha én nem tudtam követni, vajon a természet hogyan volt erre képes? Némaságra kárhoztatva az egyik napon, zord jeges szél borzolta a fákat, majd másnap a nap sugara símogatta a tájat, s pacsirtadal szőtte át a hajnalt. Vajon a kikelet első fuvallata suhant át Szigetköz felett? Vajon nem-e a tél csalóka megtévesztő vigyora mindez, hogy aztán lecsapjon újra zordon északi vicsorával? A napok, s a hetek választ adtak minderre. Korántsem hiszem, hogy vége a télnek, tudom, odaszúr még talán egyszer, de az idő ellene dolgozik, s a kikelet hamarosan a kertek alatt jár.

10 perc, 10 m2, 65 szál

Talány, hogy lecsap-e még a tél, s a hosszútávú előrejelzések napjában négyszer is változnak, s megbízhatóságuk a negatív tartományba süppedt rég. Meg szokta makacsolni magát. S az enyhe időben bizony nem kell két nap, amint megenged a föld, jönnek a lakói, s az est beálltával nyüzsög a fű közt a rengeteg harmatgiliszta. Az oktalanok ássák fel érte a földet. Vagy vezetnek áramot a fellocsolt földbe. Nem egy áldozata volt ennek  a badar ötletnek mifelénk az elmúlt évtizedekben.... Mi csak megvárjuk az estet, s alig pislákoló fejlámpa fényében, amely elé vörös nejlonszatyrot rögzítünk, úgy szedjük a vaskos gilisztákat guggolva, amelyek közt akad 20 centi feletti hosszúságú is. Fehérjedús táplálék, amire ilyenkor a megéhező folyólakóknak a legnagyobb szükségük van. természetes csali, könnyen beszerezhető, hatékony, s ingyen van! Nem igen tudok olyan estét, ahol úgy vettem volna ki a bevetett készséget, amelyet harmatgilisztával csaliztam, hogy ne lett volna rá kapás. S volt, hogy márnázás közben kora márciusban egy tekintélyesebb harcsa kapta el a gilisztát, s mire a feeder-el sikerült kifárasztani, nem tudtam, én, vagy a harcsa fáradt el jobban. A lényeg az, hogy a csali nem szelektál, univerzális, s meglepetés, mi is kapja el a meder közelében felkínált csemegét.

Alig méret felett

S hogy mi szereti? Mindenféle hal, amely a folyókat lakja. Napközben elcsipkedi a keszeg, de este jó eséllyel várható a márna, a menyhal, a harcsa, s lassanként a ponty is. De beesik rá az éjszakában a domi, a koncér, a bucó, s a durbincs is, ha a márnák nincsenek a közelben. 

Az alkonyat torpedója

S hogy márnázunk mi itt a Mosoni-Dunán? Többféle módszer létezik. Ilyenkor viszont télidőben nem etetünk. napközben nagyon ritka hogy márna akad a horogra, de az alkony rendszerint meghozza az étvágyukat, s az óvatlanságukat is. Menetrendszerűen...

A felszerelés egyszerű. Csúszóólom, alatta 60-80 cm hosszú előke, nagyobb horog, vagy kisebb süllőzőhorog, amire ráfér egy, vagy két szál vaskos giliszta. A folyón meg kell keressük azokat a szakaszokat, ahol esély lehet márnát fogni. Én a megszűkülő medret, ahol kissé meggyorsul a víz, azt preferálom. Nehéz a peca, a túlpart iszapos, az innenső nagy sziklákkal szórt, s a meder közepén itt-ott megakadt faágak, akadók vannak. Bizony ismerni kell azt a pár négyzetmétert, ahová akadás nélkül bedobható a cucc. Nem is 50 grammos, hanem 100-140 grammos ólmokra van itt szükség, hogy a bevetett készség a helyén maradjon.

Bucó, népiesen: "barátf@sz"

S hogy milyen a kapás? Nem olyan mint a nagy Dunán. Itt nem akasztja fel magát a marci. Ezek rafkósabbak, villámgyors kapást csinálnak, s ha az ember nincs a bot mellett, fújhatja az egészet, mert a marci le is szopta a gilisztát a horogról. Ha meg valami véletlen folytán mégis önmagát akasztja meg a hal, s az ember lassú, egy pillanat alatt bent van a hal az akadóban, a víz alatti szikla, kagylópad pedig hamar véget vet az előke életének. Igen ám, de mi van akkor, ha egy testesebb torpedó kapja el a cuccot. Na ezért kell erősebb zsinór, erősebb előke, hogy a megakasztást követően a halat próbáljuk minél feljebb húzni a víz felső rétege felé, tudván, a márna ragaszkodik az aljzathoz, s mindent elkövet, hogy szabaduljon, ezért a legfontosabb, hogy ameddig a felszerelésünk bírja, a fárasztás kezdeti szakaszában erőltessük a halat a víz felszíne felé. Vízközt már kirohanhat, ha akar, márpedig akar, többnyire árral szemben, hiszen egy igazi harcosról van szó, de ott már kevésbé kell tartani a meder fenekén vigyorogva az előkénkre leső kagylópadtól, szikláktól. 

Egy kisebb, de erős torpedó

Azt mondják, a márna szezonja szeptemberben van. Sosem értettem. Egész évben lehet fogni, s van, hogy február végén, március elején tömegével jelennek meg, na nem annyira mint azt a kedves olvasó a fővárosi beszámolók alapján megszokhatta, de azért szép eredmények születhetnek errefelé, kisebb folyókon is!

S nem beszéltünk a téli keszegezés szépségéről, hiszen a napsütés lassanként megmozgatja a folyóparti sás, vagy nádcsomók tövében rejtőző uszonyosokat is. Egy zsombék széléről egy óra alatt fél vödörnyi tenyeres bodorka, karika és vörösszárnyú jelentkezett be vacsorára. Ők annyira nem élvezték az estét és a savanyúuborkát....

Az esti meccs mellé paprikás lisztben el lehet ropogtatni őket

Testesebb domolykók, a visszaforgókban lapuló bodorkák, vörösszárnyú keszegek mellé beeshet egy folyami télvíz idején kiéhezett lapos pocakú pontyocska is. Hiába, a Lajta is, a Mosoni-Duna is mindig, minden egyes horgászat alkalmával meglep.

Lajtai ponty centrepinnel, s libatoll úszóval

Ő még a pontynál is jobban tetszett

Bejött ez a centrepin orsós úsztatás, hála az Angliai Magyar Horgászok cikkének

Tavaly talán kétszer voltam a nagy-Dunán. Minek is mentem volna, hiszen itt a Mosoni-Dunán, a Lajtán, s az Ágrendszerek szövevényes kis folyóin is megtaláltam a számításomat, ráadásul esetenként csak két kilométert kellett mennem oda-vissza. Igen, a kisebb vizek is jeleskednek nagy koncérokkal, dévérekkel, menyhalakkal. S nem beszéltem még a pergetős alkalmakról.  Persze megyek még a nagy folyóra, csak kevesebbet....

Kilós királyhal

Az alkony színei

Esti meglepetés harmatgilura

Az évek során elsorvadt a tél, erőtlen karjai petyhüdten lógnak, s felemelni is kínkeserv neki, hogy keserűségében kicsordult könnyeinek cseppjeit letörölgesse komor arcáról.

Kibújik a pitypang

Szempillantással ezelőtt még havazott, megvadult északi szél görgetegként robogott át a tájon tépdelve dühödten a száraz ágakat a fákról, de a nyoma is eltűnt utána, s lám észrevétlen betette a lába hegyét az ajtó alatt a kikelet.......

Kelt: 2019. év Jégbontó havának 22.-ik napján

Villámpeca a Majki II-es tavon

Megbújva a tölgyek ölelésében, a Vértes lankái mentén. Nem túl messze az Eszterházy család egykori majki vadászkastélyától, ott ahol a kamalduli néma szerzetesrend is működött, három tó láncolata illik bele a csodás színű enyhe novemberi hajnali tájképbe. Talán a szerzetesek foglalkozhattak itt haltenyésztéssel, míg fel nem oszlatták a rendet. Sok-sok éve gyalogtúráim mindig erre vezettek Oroszlányból Várgesztes, Kőhányás felé. A fák megnőttek, új irtások keletkeztek, de a hely hangulata megmaradt húszonsok év távlatából is.

Nem először adatik meg, hogy elkísérhetem apukámat a majki II-es tóra horgászni. Először csak az emlékekben sejlik fel, hogy is néz ki a tó, a part, a környék. A majki I-esben fiatalabb koromban a haverokkal fürödtünk is. De itt a következő víz. Vagyis itt kell lennie... valahol..... A pirkadat sűrű köddel takarja el a tájat, nehéz meglelni a főútról a lehajtót.

A kelő nap nagyokat harap a nyirkos de szokatlanul enyhe ködbe, amely lassan, de biztosan fogy. Mint a tejszínhab a puding tetejéről, amely egy éhes gyerek elé kerül. A ritkuló köd végre engedi, hogy szétnézzek a csodálatosan rendben tartott néhány hektáros tavon, s környékén. Látszik, gondos kezek kezelik a tavat, s környékét, szigorú szabályokat alkalmazva, betartatva.

Itt-ott pontyugrás, hajnali süllőrablás töri meg a vízfelszínt, rajzol karikákat a víz színére. A tüsik rablása a fényváltással elenyész, a pontyok ugrása viszont szaporodik, főként az akadók mentén. Klasszikus fenekezőhorgászat, csalitüskével. Etetés csak annyi, ami a kosárba elfér. Így is van esély. Sokáig csak kisebb keszegek tologatják a kosarat, egy-egy kárász vagy dévér ránt bele hirtelen a zsinórba, ám egyik sem akad.

Alig kilenc előtt alig észrevehetően rezzen a jelző, felugrik a zsinóron eddig nyugodtan tespedő gumi kutyafül, s feszül is a zsinóron, akár a régi időkben a ruhaszárító műanyagcsipesz. A bevágás ül. A halat el kell tartani a bokrok, vízbe dőlt faágak elől. Nem nehéz, nem óriás. Szépen küzd azért. Kitör jobbra is, balra is. Kisebb köröket ír le. Mint a tó felett a közeli kecskédi repülőtérről felszálló Cessna kisrepülőgép.

Hamarosan a szákban pihen a pontyocska. Nem túl kövér, két kiló forma, esetleg kicsit fölötte van. Jó három hónapot kihagytam a békéshalazásban. Most ez is megvan. Sőt! Majki II-es kipipálva!

Milyen csodás helyen fekszik a tó.... Majd minden évben legalább egyszer megfordulok itt. Legközelebb talán pergetek is....

Kelt: 2018. év Enyészet havának 6.-ik napján

Horgászat Bokodon

A Vértes és a Bársonyos közt elnyúló lankák. Milyen békés világ! Megbújva a dombok ölelésében néhány kisebb település, erdők, s szántók váltják egymást az utak mentén.... Pusztavámtól Bokodig terjedő hatalmas méretű legelő. A Kisalföld legkeletibb része, a lankákká szelídült Vértes nyugati nyúlványai közt. Ott folyik az Által-ér. Bokodnál megduzzasztva az Öreg-tó, s a duzzasztó mögött az igazi nagy víz, a messze földön híres Bokodi-tó. Mellette évtizedekkel ezelőtt épült meg az akkor még szénnel fűtött erőmű. A turbinák hűtéséhez víz kellett. Nagy mennyiségben. Szén az volt. Noha a bányákat bezárták, maradt még szén. Márkushegyen még 100 millió tonna. A víz viszont ott volt egy kis patak formájában. Az Által-ér, mely a Vértes mentén indul Dunáig tartó útjára. A felduzzasztott tó kissé változott az évek során, ahogy változtak a vizet érő, s lényegében azt befolyásoló külső behatások is.

Megálmodták az erőművet, s a völgyet egy gáttal zárták el. 1961-ben beindult az áramtermelés, s mellékesen Bokod és Oroszlány távhővel és melegvízzel való ellátása. A patakot fel kellett duzzasztani. Így duzzadt az Által ér hatalmas tóvá, s tekintélyes 160 hektáros vízfelületéhez helyenként nagyobb mélységek is társultak. A télen sem befagyó tó évtizedek óta horgászparadicsommá változtatta a térséget, súlytalanná téve azt a szót hogy horgászszezon, ugyanis ez folyamatos lehetőséget biztosított a helyieknek az ősi hobbi míveléséhez. A tó mindkét oldalán tekintélyes víkendházas övezet alakult ki, s a tavon megszülettek a cölöpökön álló házak, a stégek. Némelyik majd 100 méterre a parttól a vízen helyezkedik el, s a bokodi oldalon vannak amelyeket csak csónakkal lehet megközelíteni. Az egyszerű tákolmánytól a sokmilliót érő téliesített fullextrás luxusstégig itt mind megtalálható. A lényeg  a melegvizes tó. Ehhez hasonló csak a jóval kisebb tatabányai hűtőtó, a százhalombattai hűtőtó, valamint a paksi melegvizes kifolyó volt hasonlatos. Néhány éve a széntüzelésű erőmű fazúzalékkal, sőt szalmabálákkal való tüzelésre állt át, majd közel egyidőben az utolsó magyarországi mélyművelési bánya, a Márkushegyi bányaüzem bezárását egy évvel túlélve az erőmű is leállt. A tó megszűnt hűtőtó lenni, s nyugdíjba vonult, s azóta úgy éli életét, mint egyszerű tó. A víz innentől kezdve telente befagyott nagy szenzációt keltve a hazai bulvármédiákban, ám a helyiek erre csak legyintettek, miközben az itteni élővilág évtizedek múltával visszazökkent a "normál" kerékvágásba.

A '90-es évek elejétől sokat horgásztam a tavon. Saját stégünkön bő két évtizedig, vendégként más stégeken, vagy gyakorta zúzmarás zord teleken a melegvizi befolyónál, ahol novemberben, decemberben is habzsolt a harcsa, evett az amúr, a süllő, a kárász, ponty.....

A hónap elején alkalmam nyílt vendéghorgászként eltölteni három napot egy stégen, s horgászni, csak horgászni, kicsit elrugaszkodva a folyóktól egy immár természetesebben élő tavon. A cél a békéshalazás volt. A ragadozó halaknak ezúttal békét hagytam. Klasszikus fenekezős horgászatot terveztünk. Etetés áztatott kukorica és búza reggel és kora este egy-egy kisvödörrel. Felszerelés egyhorgos csalitüskés variációk. Pop-up-ok, ízesített gumikukoricák, pelletek. Csakúgy mint másfél hónapja a Balatonon. Csak az eredmény volt más.... Egészen más.

Frissen fogott kárászok konyhakészen

Másabb, mint nálunk a Mosoni. Itt nem veri fel a természet csendjét a motorcsónakok zaja, az abban terpeszkedő napszemüveg mögé bújt részeg, vagy beszívott újgazdag csürhe vonyítása, nincs jet-skí, amely bemossa a vizicsirke fészkét a partmenti nádasból a vízbe, s hullámokat is csak a szél formáz a víz színén. Itt legfeljebb elektromos motor hajtja a ladikokat, vagy a jó öreg izomerő. Alig loccsan. Az evezőlapátok ütemesen érnek a vízbe kis burványokat hagyva maguk mögött. Még a gém sem ijed el a bokor mellől a part közelében, pedig igencsak közel jutok. A halak is jobban tűrik a hagyományosan meghajtott csónak siklását a tó tükrén. A hajnali nap sugara izzadtságcseppet csillant meg homlokomon, mire a csónakkal kikötök, s rögzítem azt egy vaslánccal. Ez a leghangosabb momentuma az egész mutatványnak. Megvan minden napra a reggeli és az esti testmozgás. Rá kellett jöjjek, hogy szeretek evezni. De tényleg. Kifejezetten élveztem, s vártam a következő alkalmat, hogy vízre szállhassak. Valóban megbántam, hogy nem hoztam legalább egy pergetőbotot, a felismerés mélyen hasított belém. Gyorsan másra tereltem a gondolataim, elhessegettem a kínzó felismerést, hogy hibáztam.

Az egyik botot a stéggel szemben a meder közepe felé 70 méterre rögzített bója elé, míg a másikat a partszél felé egy bokor elé a sekély vízbe vetettem be. Botgörbítős, orsóvisíttató kapásokkal jelentkeztek a halak. A kapások közvetlenül a friss csónakkal történő etetéseket követve fél órával jelentkeztek reggel és a kora esti alkonyban. Napközben dél körül is volt egy-két próbálkozó. A nappali órákban a belső mélyvízből testes  60-90 dekás kárászok jelentkeztek szakmányban. Őket kikerülendően felhagytam a kosarazással s a dara vízbe juttatásával, maradtam csak a sima csúszóólmos szereléknél, a csalitüskés végszereléknél. Sikerült is szelektálni a mohó kárászokat így.

Csodaszép egészséges

Amint elcsendesedett minden, támadásba lendültek a pontyok és az amúrok. Bennem marad a kép, ahogy a feeder karikába hajlik, s az orsóról sikítva száguldanak a zsinór méterei! A bevágás, a harc, mely először csak azért folyik, hogy ne nyerjen több zsineget a hal... Nem kapitális méretűek, de azért megsüvegelendően szép darabosak a tettesek. A pontyok mind 50 centi körüliek voltak, s közülük a legszebb, a legnagyobb 53 cm volt faroktőig. Nagy részük pikkelyes töves volt. Erősek, egészségesek, komoly harcosok..

fain zsákmány, 3 kg-s átlagsúlyban...

Az amúrok. Klasszikus hirtelen erős kapással jelentkeztek, majd gyenge ellenállást követve vad kitörésekkel, olykor a stéglábak alá való befutással, vagy bokor alá húzással, előke (fonott) rágással jelentkeztek. Ők is szépek, 49-60 cm közöttiek voltak. Már amelyeket sikerült megfogni. Volt amelyik csak 55 centi volt hosszra, de majd kétszer vastagabb, erősebb mint a 60 centis társa. S igen jól láttak, látták a merítőt, a stéglábakat, mindent, amely megriasztotta, vagy esetleges menedékkel láthatta el őket. Sosem volt gond, a fék tökéletesen be volt állítva, megakasztott hal csak ritkán szabadult, az is legfeljebb az akasztást követő másodpercekben, ha a pici horog nem jól akadt.

Jön a zivatar

8-as és 10-es Owner pontyozó  horgokat és 10-es csalitüskét használtam. Az erősebbik feeder boton 30-as GBN zsinórral, a gyengébbiken ugyancsak GBN zsinórral, de csak 25-össel szálltam harcba. 20 centis fonott előkét használtam, a kosár és az ólom csúszóra volt szerelve. A lágyabb Soft pelleteknek nem sok hasznát vettem, a kishalak leszopogatták a tüskéről, mielőtt a nagyobbak odaértek volna. Esetenként a tüske mellett a horogra könnyen oldódó mézes pufit tűztem. Nem sok jelentőséggel bírt, hacsak nem jobban megemelte a csalit az aljzattól.

Megy a zivatar

A három nap alatt fogtam annyi amúrt, mint még életemben összesen ennyit soha. A bokor alól, s a mélyvízből egyaránt. A pontyokra sem lehetett panasz, nem volt ritka, hogy a megakasztást követve rögtön 30-35 méter zsinórt is lehúzott némelyik, mielőtt megállíthattam volna. A végletekig harcoltak, próbára téve a lágyabb és a keményebb szinte matuzsálemi korú (10 évnél idősebb) feederbotjaimat. Azok nem okoztak csalódást, tették a dolgukat becsülettel, ahogy eddig is. Ezért sem cserélem le a feedereket félévente mint mások, akik évente 2x cserélnek botot, mert épp az a trendi, s az újabb mindig többet tud alapon nem akarnak lemaradni a száguldó vonat utolsó kocsijának ajtajába kapaszkodva, balgán azt gondolva hogy mindig a vonaton lesznek. Nem, előbb utóbb valaki lerugdalja őket onnan, s akkor lesz nagy pofára esés..... Szóval. Ugyan, haggggyuk má'!!! Nyilván haladni kell a korral, de ésszel, s nem szabad feledni, hogy ami bevált, azt nem feltétlenül kell a sarokba tenni pókhálófogónak..

Bothajlítók

Az öreg rezgőspiccesek tették a dolgukat a tavon is, noha folyóhoz vannak szokva, faja volt, ahogy "akklimatizálódtak"! Hitetlenkedés fogadta őket, hisz -"Ezeket a rőzsevesszőket megropogtatják ám itt a halak!"
Szerencsére ez nem következett be, s az öreg harcosok tiszteletet vívtak ki maguknak az erősebb botok, s az idősebb horgászok körében is, miután számtalanszor bizonyították rátermettségüket a harcok során!

Nem ő volt az egyetlen C&R

A csalik közül a mézes gumikukorica, illetve a chilis tintahalas-polipos pop-up volt a legeredményesebb, de amit kipróbáltam, szinte mindennel lehetett halat fogni. Évekre szóló élmények. Nem igaz az, hogy a Bokodi-tóban nincs már hal, hogy oda a régi dicsősége. Ezt bizton állítom. Igaz, hogy a folyó az én igazi játszóterem, de ha lesz lehetőségem visszatérek még a Bokodi-tóra, s újra megmérkőzöm lakóival, talán majd a ragadozókra is marad időm.

Kelt: 2018. év Újkenyér havának 17.-ik napján

Hejj Dunáról fú a szél

Tekintetek

"Térképeken megrajzolták! Ez itten kérem a Magyarország! Az iskolákban megtanítják, ez itten kérem Magyarország" ( katt / Bikini) 

Megannyi rejtett kincse vár még felfedezésre, itt is van mindjárt Felső Szigetköz, mely újra és újra lenyűgöz. S mióta nincs halászat, hal is jobban akad. Mert akad. S ha jól akad, megakad. Ha megakad, itt is marad egynémely a szákban. Van ki hazajön, ám többségük a vízben vigyoroghat tovább. Jövőre is legyen mit fogni. S ha valaki feltenné a kérdést, hova mennék legszívesebben horgászni, a válasz nem lenne kétséges, SZIGETKÖZBE!!! Hova máshova? Mindenkinek a maga környezete a legszebb, ahhoz ragaszkodik, s ha tud, azzal él szimbiózisban. Kinek a helyi kavicsbányató, esetleg egy kis hegyi patak, kisebb tározó, tórendszer, folyó, vagy folyórendszer, lényeg az, hogy megértsék egymást a természettel, az élővilággal. Így van ez rendjén, s én örülök, hogy részese lehetek a természetnek, nem csak úgy odaestem valahová a földre, hanem igen, megpróbálok együtt élni vele, s megérteni őt, megérteni egymást, ez itt a cél. Persze vannak buktatók, hullámvölgyek, melyeken át kell lépni, magunk mögött kell hagyni, hogy megmaradhassunk azon az úton, amelyen elindultunk, amely jó irányba vezet.

Valódi peca, sikerekkel, olykor csalódásokkal, de mindig örömmel és felszabadultsággal. Az utóbbi időben mintha mázsás súly kötötte volna kezem, rozsdás láncokon súlyos vasgolyók próbáltak visszafogni, s alig bírtam a halakkal is.

Nem láttam, nem éreztem, nem hallottam merre vannak, oly súllyal nyomott a teher, hogy vállaim megrázva le kellett vetnem a koncot. Felszabadult érzés lerázni a láncot, s hagyni ott, ahová leesett, egye a rozsda, a rothadás, váljon az enyészet martalékává...

Öreg Duna ág 

Darabosabb szilva

Milyen vidám és színes is lett így a világ. A halak pedig mintha tudták volna ezt, tömegével ostromoltak. Eddig kerültek, mintha valami álruha lett volna rajtam, s nem ismertek volna fel. Egy-egy kósza keszeg, néhány kismárna... más nemigen jelentkezett. De most, most, hogy levetettem kopott mocskos zsírfoltos szürke köpenyegem, most aztán bátran kopogtattak....S mekkorák tették tiszteletüket....

Sütnivaló szilvák

Horoghajlítós csaták, megállíthatatlan méteres vadpontyok szabadítottak meg a felszerelés egy részétől a hinarasba törve, kagylópadra húzó iszonyú márnák, a fárasztott 30 centi körüli szilvaorrúra lecsapó méteres csuka, mely kiröhögte a keszegező matchbotot,... a hajnal neszei, a hattyúcsalád közeledése.....Ágasról letépett feederbotok, iszonyatosan recsegő, síró, zokogó orsófékek, mind-mind azt üzenték, hogy : "Isten hozott!" S egyedül álltam a parton, egyedül, álltam ott mint Keoma, egyedül, csak egyedül ahogy a folyó szeret látni, utánfutó nélkül.

S köszöntöttek a megfogott csodás méretű egészségtől kicsattanó erejük teljében levő halak.

C&R márna 3 kg körüli

Mennyi élmény. A lerázott kolonc, mely gátját szabta az akaratnak, s próbálta elhitetni a maga korlátolt beszűkült celláját színes világnak, csak egy rossz álom, mely időleg rám telepedett, melyet egy mozdulattal elsöpört a pirkadat, mely felnyitotta szemeim, s egy mély, de nevetéssé váló sóhajjal szabaddá tett. Igaz az, bizonyos, hogy egy korlátolt elme sosem arathat diadalt a kultúra, s a pallérozottság felett. Esetleg egy ideig visszafoghatja azt gyötörve-próbálkozva, ám ahogy a dühöngő áradatnak sem áll ellen egy rozoga palánkgát, így itt sem ülhetett győzelmi tort a sallang, mely csak egy giccses mellékletként próbált egy remekmű mellett helyet foglalni, reménykedve a felemelkedésben, ám eleve kudarcra ítéltetve menthetetlenül sikertelenül. Oly jó győztesen a szirten állva kiáltani a szélbe, hogy szabadság, miközben a szél pirosítja az arcot, s nevet rám fentről az égbolt! Erről tehát ennyit.

Ő is C&R, kicsit nagy....

Maradt még oly sok csodás, egyedül járt helyem, mely nem került napvilágra, s bizony ontja a halat.  Jóleső érzés egyedül megküzdeni az őshonosokkal. Nem zavartatva, csendesen, nyugalomban, figyelő madárszemektől kísérve csak. ...

3 kg felett kicsattanóan egészséges az ágvízből

Napi kvóta, bő 44-45 centis ágvizi potyeszok

Ehető Fűz-fagomba 

Még egy dunai

Szóval, kalandra fel, horgászbot a vállra, kalap a fejre, füttyszó és madárdal, csivitelő fecskék, vidám nyár, halak....

Utóirat:

Köszöntök minden kedves olvasót, régieket, újakat, a kezdetektől velem tartókat, az egyszer-eyszer benézőket a 100. bejegyzésemmel! 

🎂

Kelt: 2018. év Áldás havának 31.-ik napján