A Duna karjaiban

Óh, azok a játékos hűs habok

Lágyan most lábaimat mossák,

Halkan, épphogy zúgva egy kicsit,

Gyengéden azt körbe karcolják.

Mit mondasz, mondd öreg,

Agg léted mit mesél e tájnak?

Szólj regét, súgd most fülembe,

Hogy kincseket rejtettél medredbe!

Menetelő légiók sasos jelvényei alatt

Vérrel nyögve teltek a századok

Hunok vágtató lovai után csak

Néhány porladó emléked maradt.

Itt mostad Árpád fáradt seregét,

Hisz lovukat itatva mentek nyugatra 

Fergeteg tört akkor a magyarra

S ittad az ellen kiömlő vérét.

Hányszor fordult arcod napkelet felé,

Látva a róna messzi szépségét,

Delelő gulyák halk neszezését,

Esténként meggyúló pásztorok tüzét.

Nyargaló legények lovaik itatták,

Sajkák rajzolták kékre habjaid,

Országút tested nem porzott soha,

Ha sétált rajtad néped vándora.

Faladikban ülő szikár halászokat,

Hallod a sóhajjal húzott lapátokat,

Könnyes arcokkal búsan énekelt,

Szívet facsaró kuruc dalokat.

Itt menetelt a lánglelkű költő,

Csatába vonult akkor a nemzetért,

S jajj, a bitorlók egy század múltával

Régi neved határnak nevették.

Hol harsan újfent táltosok éneke,

Jurták mentén dobbanó lábak,

Lüktetve körbetáncolva tüzek,

Elhamvadt parazsak regéje?

Ahol vígan a ruhát sulykoló,

Daloló menyecskék combig a vízben,

Erdőt hajlító nyugati széllel,

Hangjuk elfoszlik az idő kerekében.

Lepergő évek vízcseppek hátán,

Partján évezredek sóhaja hallik,

Ha habjai a fövenyet mossák,

Karjai is Szigetközt vigyázzák.

Kelt: 2017. év Fergeteg havának 27.-ik napján

..

Vasmarokkal szorít a tél

Először csak az a feszült csend tűnt fel, amely az új évvel, s annak zord hidegével szakadt a tájra. Az az igazi mélységes csend, mikor egy száraz falevél földet érése is húsz méterről meghallható. De most még az sem borzolta meg a pirkadatot. Kilépve az ajtón szinte csattant az arcomon a január pofonja, s már vastag párafelhőt fújtam ki, ami azonnal deresre festette a szakállam. Így már talán egybe is olvadtam a környék fáival, bokraival, melyek vastag zúzmararuhájukat nézegették, mit az éjszakai ködtől kaptak ajándékba. Elviselhetetlenül lassan kezdett derengeni. Madárdal nem volt, hacsak nem számítjuk a városban telelő varjúcsapat fülsértő károgását. Hogy ezek sose fogják be a gambájukat? Hát már csak ez jelezte a reggelt a kakaskukorékolás helyett, mert azok fázósan némák maradtak, ha volt még udvar ahol éltek egyáltalán.

A folyópart némasága csak első pillanatra volt szembe tűnő. Ahogy néztem az érkező kisebb jégtáblákat, ahogy láttam egy-egy burványt, langót, ide-oda cikázó sodorvonalat, egy vadkacsapárt mely lassan a túlpartra igyekezett, kezdtem érezni az életet, még ha oly lassú ritmusban is mutatta magát. Itt-ott a derengő reggeli fényben, melyet a köd próbált magába fojtani félig sikerrel mintha loccsant volna a víz. Netán egy kósza szellő tépett egy darabot a víz felé hajló faág zúzmara maskarájából, s az esett volna a folyóba? Ezen kezdtem elmélkedni, mikor itt-is, ott is megismétlődött az eset. A gyanús csak az volt, hogy imitt-amott feltűnt egy-egy hátúszó is. No fene, mi mozoghat a jegesedő folyóban? 

Az éji köd ajándékba adta a fáknak a csipkeruhát

A kérdésre hamar érkezett válasz, hisz épp a lábam elé ért a halraj, amely lassan komótosan haladt a folyón felfelé, jégtáblák ellenében. Koncérok! Jönnek a koncérok! A kristálytiszta vízben csodálatosan kivehetőek voltak a körvonalaik, csillogó pikkelyeik, narancsszín úszóik. Gyönyörködni nem sok időm maradt, hisz a csapat amilyen gyorsan jött, úgy el is tűnt, s már nem hallottam megint mást, mint a varjak éktelen károgását. Egy-egy sötét tekintetű példány nehezen köszörülte a csőrét az átfagyott talajon, egyikük valamit kiszedett onnan, tovaugrott néhány métert, majd irigy társai károgásával ölelve felröppent egy közeli fára, melynek ágairól vaskos függönyként hullt le a megriasztott zúzmara. Él a víz, a folyópart. Estére vissza kell jöjjek!

A szürke mélabú mázsás súllyal telepedett a folyóra egészen addig míg öregedni kezdett a délután, sötétbe fordult már keleten az ég alja. Akkor kint talált a köd megint, immár évek sorát látott horgászbotokkal a dermedt folyóparton. A túlparti fák árnyai lassan harapták szürkére a színeket, a fák alatti csóréra száradt nádas tövében pedig récék veszekedtek, pocsoltak a vízben míg el nem csillapította őket az este.

Befagyott hallépcső a Lajta-zsilipnél

Nehézzé vált a lélegzet a súlyos fagyottá fehéredett párás időben, s kivöröslött az orrom hegye, mint a cirkuszi bohócé. Csak épp úgy éreztem ezt le lehetne törni, hiszen törhetővé edzette már a fagy.  Így gubbasztottam a botok mellett. A két bot szótlanul tűrte a a hideg szorítását, a fénypatronok pedig alig halványlottak a mínusz nyolc fokban. Nicsak! Egy kisebb jégtábla, ami épp a part felé cammogott, az karcolta meg recsegve kissé a parthoz kötött, télvízre kint felejtett facsónakot! Ekkor bólint a bal oldali botom spicce, de nem úgy halasan..... Igen. Sejthettem volna. Egy újabb jégtábla gondoskodott arról, hogy új szerelést kössek. Úgy vágta át a zsinórt, mint ökörnyálat a tavaszi szél....

Nem kis munka elgémberedő ujjakkal ebben a hidegben egy komplett szereléket összeállítani a fejlámpa fényében, miközben a kilélegzett hideg párától alig látom mit csinálok. Káromoltam a jeget, hogy épp erre vezetett az útja. Hja, de mit  is csinálok? Tényleg itt kell fagyoskodjak most? Igen. Meg kell tapasztalnom milyen is a világ ilyenkor! Kíváncsiság? Talán sikerül valamit megmutassak azoknak is, akik csak a sorokon keresztül élik át a dermesztő hideg januári horgászatot. Ezen gondolatok alatt elkészül a szerelék, fagyott halszelettel csalizok, s kissé közelebb dobok a parthoz.

Rám telepedett az este. Nem messze dereng a ködben a város sárgás fényburka, de minden hang elakad, elvész a köd súlyos labirintusában. Ott ülök mint a makk ász figurája, görbén gubbasztva, igaz, tűz nélkül. Végre megpöccen a jobb oldali botom spicce! Alig észrevehetően, mintha csak megsimítaná valaki olykor a víz alá bevetett szereléket. Majd egy percig adok időt a türelemnek. Akkor fogy el az talán a víz alatt is, s erőteljesebb rángatások váltják fel a maszatolást. Mikor megmarkolom a botot, az szinte hozzáragad a tenyeremhez, hiszen a dér már szépen befedte a botnyelet. A bevágás ül, majd tekerni kezdem az orsót. A zsinór nehezen jön, hisz a magával hozott apró vízcseppeket lekérik róla a bot gyűrűi, a maradékot pedig finom permettel szórja a kezemre, mely kivöröslik a hidegtől. Ekkor felsejlik a kígyóként tekergőző tettes, alig fark csóválva, s hamarosan a hazai tőkehal némi ellenállást követően a merítőben várja a sorsát.

A tél fenegyereke

"Eridj haza!" -visszaengedem egy gyors fotó után. De mintha a vaku fénye megzavart volna valamit a mögöttem levő ártéri erdőben. Ág reccsent? Nem vagyok félős fajta, de ebben a tompa csendben sötétben távol minden embertől egyedül, igencsak felment az adrenalin. Hirtelen minden érzékszervem kinyílt, a fülem, s a szemem is élesebb lett. Mégis a vörösre fagyott orrom jelzett először veszélyt. Vadszag...... Aki volt már vadállat közelében, az tudja miről beszélek. Jellegzetes vadszag. Na most aztán beindult a cidri. Fejlámpámat megremegő kézzel kapcsoltam be, nem tagadom, igencsak begyulladtam, s pásztázni kezdtem vele a part menti tisztást. Ekkor vettem észre a part menti iszapba fagyott nyomokat! Vaddisznók!!! Egész idáig olyan helyen horgásztam, ahová lejárnak inni! A fele se tréfa, világítani, tapsolni, kiabálni kezdtem, hogy: "Tirhuljatok innét beste szemtelen disznajai! Hééé, hahóóó-héééé!"
Mire a következő mondat elhangzott volna, hangos recsegés jelezte a megriasztott konda útvonalát, ami szerencsére tőlem tova, elfele vezetett..

Egy éjszaka alatt befagyott a folyó

Egészen belemelegedtem az összepakolásba, amelynek ideje szerintem minden időrekordot megdöntött. Szikrát vetett a jéggé dermedt világ. Hazafelé azon gondolkodtam, hogy az egyetlen fogást, a szép menyhalat ahogy visszaengedtem, milyen kedvesen úszott el. Mintha üzente volna, hogy nem a fogás számít, hanem a béke, a csend, a kaland, ami ezzel az egész tevékenységgel jár, aminek a részévé válhatunk, csak fel kell vegyük a ritmust. A természet ritmusát. Most vasmarokkal szorít a tél, mire hazaértem vastag pelyhekben megeredt a hó.

Beállt a jég ameddig a szem ellát

Nem viccel a január, reggelre megjött a hó is

Páncél alatt a Mosoni-Duna, védve horgásztól, halásztól, kormorántól

Szeretett folyóm a tél fogságában

Kelt: 2017. év Fergeteg havának 8.-ik napján

Számvetés

Eltelt az esztendő! Ez is. Oly gyorsan suhant el mellettem, hogy észbe kapni is majd elfeledtem, alig maradt a kezemben néhány pillanat. Egy szempillantás és itt se volt. A minap még örvendeztem a hazatérő gólyáknak, majd a forró nyár fülledt hajnalain törtem át a szedresen a folyópartra. Aztán csak azt vettem észre, hogy színes a túlparti erdők frizurája, melyek alatt sűrű párát bőgtek a szarvasok, majd deresre húzott a didergős reggel, s este a pára a botokra ráfagyott!




Most mozdulatlanná dermedt a világ, s a gondolatok, emlékek szabadon szállnak, rendeződnek. Ebből nyújtok egy kis ízelítőt, bemutatva az év emlékeit azoknak, akik nem sajnálnak néhány percet tőlem. A képek, emlékek kiszaladtak kezeim közül, s ebbe a videóba rendeződtek ...

Boldog Új Esztendőt Kívánok mindenkinek!

Kelt: 2016. év Álom havának 31.-ik napján

Halfasirt

Valaki az este megszórta a világot fehér porcukorral. Finoman csak, ahogy nagymamám régen a hókiflit, csak éppen színt kapott a sütemény, ahogy most színt kapott a folyópart. Tél van, még ha nem is járunk bokáig a hóban, a hideg, s ez az éppen fehérlő világ emlékeztet arra, hogy itt a zimankó, s közeleg az ünnep. Sok család csak ilyenkor teheti meg hogy halat egyen. 

December

Noha jópár receptet közreadtam már, a kedvencemet így ünnep előtti időszakra tartogattam. Ez a halétel mind a karácsonyi, mind a szilveszteri asztalon bátran megállja a helyét. Fogyasztható frissen, forrón bármilyen körettel, illetve hidegen, kenyérrel, kiflivel, zsemlével. Mi is hát ez az étel, amely annyira sokoldalú? Nem más, mint a 

H  A  L  F  A  S  I  R  T

Ezt az ételt most paducból készítem el, de bármilyen hal felhasználható erre a célra. (csináltam már pontyból, bodorkából, dévérből, sőt jászból is) 

Hozzávalók:

0,6-1 kg hal (bármilyen)

1 fej hagyma

1 tojás

1 zsemle

só

bors

vegeta

petrezselyemzöld

1 evőkanál zsír

egy marék zsemlemorzsa

Elkészítés:

A halat megtisztítom, fejét levágom, belső részeit eltávolítom. 

A megmosott, megtisztított halat megnyúzom.

Szálkamentes filék

A megnyúzott halat egy éles késsel kifilézem, majd a filéket mindkét oldalon enyhén besózom. (a filék már szálkamentesek)

Amíg áll a hal a sóban, addig egy lábasba egy, másfél kanál zsírt (libazsír) teszek, az apróra vágott hagymát azon megdínsztelem. Közben egy darab zsemlét beáztatok, majd a víztől kinyomkodom.

Ledarált halhús

A halfiléket a sótól kimosom, húsdarálón keresztül ledarálom.

Bekeverés előtt

A ledarált halhúshoz hozzáadom a megdínsztelt hagymát, a kinyomkodott kis darabokra csipkedett áztatott zsemlét, a tojást, vegetát, sót, borsot, némi petrezselyemzöldet, majd szépen összekeverem az egészet. Mikor kicsit állni hagytam, fasirtgolyókat, illetve laposabb fasirtformákat alakítok ki belőlük.

Sütés előtt

Nagyon szeretem a mártásokat a halakhoz is. A halfasirt mellé fokhagymamártást készítettem, az alábbi módon:

Két gerezd fokhagymát apróra lereszeltem, két deci tejföllel, kevés majonézzel, sóval, szárított zellerzölddel, csipetnyi őrölt borssal összekevertem, majd behűtöttem. Tálaláskor a halfasirttal és az időközben elkészített rizskörettel mind megettem!

Jó étvágyat!

Mit is ajánlhatnék ehhez az ételhez? Természetesen száraz fehérbort, jelen esetben a Móri Ezerjót tartom a legmegfelelőbbnek ehhez a halételhez!

S mi maradt hátra? Csak a jókívánságok, melyeket a mellékelt képpel küldök mindenkinek!

Mosoni Horgász

Kelt: 2016. év Álom havának 19.-ik napján

Deresre húzott horgászat

Ahogy nyugaton az Alpok keleti láncai mögött elbújik a nap vöröslő arca, azonnal csend fojtja el két markával a folyóparti árteret. Olyan csend, melynek két keze szikrázó kristállyal szórja be a világot. Mozdulatlanság? A víz is csak néha sóhajt egyet, mikor kisebb örvénye végigsimít a megpihent, a meder fenekén fennakadt fatörzs csupasz ágain. Mély, nehéz, hosszú sóhaj ez, amelyet csak kevesen hallanak, hisz kevesen vagyunk, kik ilyentájt a vízpartokon hallgatózunk.

A hold telibe vigyorogja az eget a fák csupasz koronája felett. Sárga arcára évezredek alatt ráfagyott a mosoly. A Pásztorcsillag mutatja még, hogy hamarosan ezernyi pislogó lámpást gyújt be az égi Magvető, őt már felhajintotta az égre, mikor a nap épp álomba szenderült. A mélyülő szürkeségben csak aprót loccsan itt-ott a folyócska vize. Talán egy elárvult szárazra aszott faág ugrott a vízbe, hogy világot lásson a folyó hátán, vagy a télre készülő pézsmapocok játszik az érzékekkel? Itt-ott megzörren a falevél alkotta szőnyeg, a télre készülődő avarlakó nép épp az utolsó tartalékokat szedegeti össze pici raktárába, óvatosan, hisz a szemközti fán felébredt már a bagoly, s éles szeme, füle belefekszik a csend szimfóniájába, s hamis hangokat keres, hogy aztán lecsapjon a renitenskedőre.

Napnyugta 

A csillagok pislákoló fénye mellett két kicsi zöldes patron jelzi a víz alatti világ minden moccanását, a víz élő mivoltát, kisebb burványokat, barnára rothadt víz alatt úszó falevelek simítását, fű és nádcsomók véget nem érő útját. Jelzi azon vízben kószáló egy-egy élőlény maszatolását, odahúzását, aki miatt kint a hóban, dérben, este sötétben ott ül az ember. Az ember, kit még nem fertőzött meg a modern világ plázákba hajszoló érzéketlenné betegítő vírusa. Az ember, akinek szíve együtt dobban az erdőével, a folyóéval, kinek gondolatai összefonódnak a téli világ zenekarának koncertjével. Ez az ember nézi most árgus szemekkel a botok spiccét, dacolva a dermesztő hideggel, bízva a szerencsében. Hogy aprót rezzenve jelezze, számot tart valaki a felkínált csalétekre. 

Ő is nappali menyus

Kint toporog a dermedt világban a folyó partján az ember, akinek az Istene nem templomban, nem plázában lakozik, az -EMBER- Istene, amelynek nem pénz a neve, amelyhez manapság milliók imádkoznak!!! Az ember, aki érzi ősei sztyeppékről hozott hitét, s tudja, az Isten vele van az erdőn, a folyók partján, értik egymást, nem kell hozzá cafrangos ájtatosság, papok sem, csak gondolatok. Itt nincs szükség szavakra, csak érzésekre, s tiszteletre. Lám mennyi mindent megmutat itt kint a világból az Isten, amelyet a csillogó termékekkel roskadásig megrakott polcoktól, falak közt nem láthat senki. Hallom szavait, mikor azt mondja: "Tudod az emberek elrontották a karácsonyt!"

Az este mélyülő fénytelensége ropogósra varázsolja lábam alatt a füvet, s a faleveleket. Lélegzetem vastag párafelhőt rajzol arcom köré, beburkol teljesen, a félhomályban alig látok tőle. Fura hangot ad a zsinór, miközben tekerem, s a gyűrűkön át lerakja magáról a vízcseppeket, melyet azonnal jéggé varázsol a szikrázó világ. Ujjaim mintha ráragadnának a fehéres színben pompázó bederesedett bot nyelén, melyre rárakódik gyorsan a zsinórról lerepülő apró vízpára, mely azon nyomban odafagy. 

A part mentén hízik már a jég, a rárakódott dérben récék nyomai rajzolnak mintát, s egy-egy vízben úszó faág marasztalódik pihenése közben a szélvíz jegében jó időre. Távolabb riaszt egy őz, s hallani vélem a nádi farkasok ordítását is, majd elcsendesedik újra minden.

Színes az ősz is

Az ember, ki együtt él a természettel, láthatja, mit ősei Istene mutat neki, hogy "nézd, itt vagyok, itt voltunk mindig, s itt leszünk, ha nem is láttok már ti emberek, mert egyre vakokká lesztek a sok csillogástól, nézd, én is mutatok csillogót, olyat, amilyet elvinni nem tudsz, csak gondolatban, de nem is kérek cserébe se pénzt, se hitelt, csak azt, hogy vidd el a szívedbe zárt képet, s emlékezz reá! Ha hiányzunk, gyere, mert mindig várunk rád, s örömmel fogadunk, ha örömmel jössz."

Ki nyitott szemmel jár az este....

...észrevesz ezt-azt (Őszi csoport / gyűrűs tuskógomba = ehető)

Összefuthatunk a folyópart lakóival is (kép közepe, csíkos hátú erdei egerentyű ajándék sajtot majszol)

Egy-egy ívásra készülő menyhal is kitekinthet ránk

Dértől csipkézett fűbe kiugorhat egy-egy márna is

Ki szétnéz a jégvilágban

Így telnek a folyóparti esték, s gyönyörködök a természetben, mert bár alvónak tűnik Álom havának elején a táncoló hidegben, de nem az, hisz nyitott szemmel az élet minden apró rezdülését látni vélem. S a szemek engem is látnak, víz alól, víz felől, források, folyók, patakok fodraiból, az erdő oly sok ágai közül. Látnak, figyelnek a tél láthatatlan tündérei is...

Gyakorta látható arc

Ők, a tél tündérei megkezdték már a munkát, keményre taposták hajnalonta a földeket, elbújtattak minden rovart, csendet parancsoltak a világra, városba űzték a hangoskodó varjakat, jégkristállyal hintették be a világot, s ki birodalmukba látogatott, azt lassan deresre húzták "büntetésből", majd csillámporos könnyükkel megsiratták az elgémberedő ujjakat, kivöröslött arcokat, s ajándékba adták a megfestett téli táj képét....

Kelt: 2016. év Álom havának 11.-ik napján

Kelt: 2016. év Álom havának 11.-ik napján

Nehézipar a horgászatban, avagy riport az ólomöntő mesterekkel II. rész

Ahogy azt már korábban megtapasztalhatták az olvasók, esetenként nem csak magamról, hanem más, a horgásztársadalomban értékes helyet elfoglaló mesteremberről szól a bejegyzés. Így van ez most is, noha sokan azt gondolják igen, én viszont bizton állíthatom hogy nem tűnt még le az ólomöntő mesterek kora!

Van olyan jó barátom, aki a mai napig saját maga önti az ólmot, többnyire folyóra valót, s olykor engem is megajándékoz újabb és újabb formákkal, többféle súlyban. Vannak újabb és régebbi kokillák, s az ólom beszerzése sem egyszerű már manapság, ám fáradtságot, vesződést nem tekintve továbbra is életben tartják eme mesterséget. Sokan =gimmo=, vagy =retroska= néven találkoztak már vele különböző, egykor szebb napokat látott horgászportálokon. Ismerkedjünk meg most

  Fenyvesi Lajossal!

Mosoni horgász (Mh): Szerencsés vagyok, hogy a virtuális világban évekkel ezelőtt összeakadtam veled, s mindamellett hogy megajándékoztál a barátságoddal, gyakran kaptam tőled szépen öntött ólmokat, amelyeknek igen jó hasznát vettem a folyókon a menyhalak, márnák, pontyok, harcsák nagy-nagy bánatára. Ahogy azt a korábbi részben Tamással és Bélával is megtettem már az első részben, a kérdéseim most felteszem neked is:

  

Mosoni horgász (Mh): Mikor kerültél először kapcsolatba a horgászattal és hol horgásztál először?

Lajos: 1960-ban születtem, s mióta az eszemet tudom már akkor elkezdtem a horgászatot, a bátyám jóvoltából. Olyan helyen nőttem fel ahol szinte az ember kitette a lábát az ajtón, már horgászható vízzel találkozott!! Kisebb csatornák, nagy mocsaras rész, a Tisza 1 km, a Bodrog kb. 5km (Bodrog zug). A Tisza mentén sok kubik gödör is volt, ahol feledhetetlen sok élménnyel gazdagodtam!! Abban az időben először mogyorónyéllel, úszóval kezdtem pecázni. Nagy öröm volt bodorka, vörösszárnyú, compó, kárász, törpeharcsa és a csuka fogása!! Pontyot ritkán tudtam megfogni, mivel azokkal a felszereléssel lehetetlen volt. Aztán a bátyámnak jött egy ötlete, méterben lehetett vásárolni szelepgumit, így aztán kb. 50 centis darab fel lett kötve a mogyorónyélre, arra úgy ment rá a zsinór!! Sokan kiröhögtek, de onnantól kezdve a 3 kilós pontyot is meg lehetett fogni!!

Mh: A horgászat melyik ága áll hozzád a legközelebb?

Lajos: A környezetemben sok olyan víz volt ami tele volt csukával!! Nagy kedvencem volt a pergetés, szívem csücske volt! Sosem szerettem egy helyben ülni. Kerestem a halat mindig!! De most ami nagyon közel áll hozzám, az a Dunán fenekezni!! Ám teljesen áttértem az éjjeli ragadozókra!! Leginkább a harcsázásra!!

Hevítés

Mh: Mikor döntöttél amellett és miért, hogy magad öntöd az ólmokat?

Lajos: Ha tehettem sosem vettem horgászboltban ólmokat!! Első öntő formát még a fater csinálta nekem egy félcolos, háromnegyedes, colos csőből egy centis szelet le volt vágva és oválisan meg lett nyomva,a két vége kifúrva, egy tű beletéve. Úgy lett az első ólom ami a kezemből kikerült, onnantól kezdve mindig saját magam készítem. Kb. 10 éves koromtól felügyelet mellett!! 9 évesen kaptam először üvegbotot és peremorsót amivel lehetett fenekezni is!! Inkább ahhoz már sok esetben használtam menetes anyát,12-14-16-20-as. befőttes gumival, főleg olyan helyen ahol sok volt az akadó. Abban az időben az etetés az volt, hogy a kenyeret beáztattuk, kukorica és búzadarát adtunk hozzá, majd ezt gyúrtuk az anyára!! Még a mai napig is használom ezt a módszert, ha olyan helyre ülök le!!

Új formát ölt hamar

Mh: Hogy alakítottad ki a kokilla formáját?

Lajos: Az újabb öntő formáim azok már egy esztergályos jó barátom által készültek!! Saját tervezés és barátoktól kért horgászboltos darabok lettek lemásolva kisebb variálásokkal!!

Tűzhelyen történő hevítés

Mh: Hol végzed az ólomöntést, s figyelsz-e a biztonságos munkavégzés feltételeire?

Lajos: Először is mindig a biztonságos ólomöntéshez a helyet kell kialakítani!! Ne legyen láb alatt semmi! Jó szellős helyen, garázsban öntöm az ólmot!! A munkavégzés mindig hosszú nadrágban és bakancsban, hosszú ujjú kabátban begombolva történjen!! Persze a biztonságos kellékek is kellenek hozzá mivel 400 fok, az már sokkkk!! :-)

Előkészített kokillák

Mh: Mire kell odafigyelni a legjobban az öntés során?

Lajos: Az ember a mai világban már csak olyan ólmokhoz tud hozzá jutni ami szennyezett, nagyon sok a salakanyag tartalma. Ha tudom tanácsolni akkor először egy ólom tisztítást el kell végezni!! Én ezt úgy csinálom,hogy először fel olvasztom azt a mennyiséget amit kiszeretnék önteni formába és át öntöm egy másik edénybe így a salak nem kerül bele! Teljesen tiszta ólmot kapsz!! Amivel már szépen lehet dolgozni. Öntés előtt mindig fel kell melegíteni az öntő formákat és úgy el kezdeni a kiöntést!!! Így szép sima felületet kap az ember!! Persze csak kesztyűben végezzük mindent és jó állapotú szerszámokkal!! Ne bízzuk a véletlenre!!! Veszélyes!!

Mh: Melyek a kedvenc formáid és hol használod őket?

Lajos: Kedvenc formám az nincs, mindegyiket kedvelem!!! Hisz folyó vízi horgász vagyok a Dunán így mindig az adott hely, sodrás, aljzat a meghatározó, az alapján használom az ólmokat!!

Formát ölt

Mh: Volt-e példa arra, hogy kölcsönadtad az öntőformát, s mik a tapasztalataid ebben a tekintetben?

Lajos: Igen volt rá példa!!! Ám sajnos nem úgy kaptam vissza, ahogyan illő lett volna. Az illető szétkalapálta mert nem tudta kiszedni belőle az ólmot!! Pedig el mondtam neki hogy mire figyeljen!! Persze csak ez az egy eset volt. Azóta csak olyan barátnak adom oda, akiben bízhatok is, tudom, hogy az öntőforma épségben visszakerül!! Érthető, hogy ilyen komoly arzenálra már vigyázni kell!!!

Beöntést követve még hagyjuk összefogva a kokillákat

Kisvártatva engedjük kihűlni őket

Mh: Mit tanácsolnál azoknak a horgászoknak, akik ólomöntésre adják a fejüket?

Lajos: Bátran álljanak neki önteni ólmot ha meg van hozzá minden és persze vigyázzanak a testi épségükre, hisz annál nincs fontosabb!! Manapság a horgász boltokban már nem tudják mit kérjenek el az ólmokért, tudják, hogy fogyóeszköz, s az árak szép lassan mennek felfelé!!! A saját készítésű ólom az más, mindig jó érzés vele horgászni!! 

Mi szem, szájnak, vagy inkább folyónak ingere....

Mh: Mikor kerültél kapcsolatba az internetes horgásztársadalommal, s mi a véleményed erről?

Lajos: Elég régen, a tapasztalatom viszont az, hogy van ennek nagyon jó része is de sajnos java fórumos részen már nem vagyok fent. Sohasem szerettem azokat, akik csak azért járnak oda, hogy szét offolják fórumosok normális csevegését!! Pedig sok eszmecserét tud az ember folytatni sok apró trükköket meg  tud tanulni!! Mellette szóljon az, hogy a legjobb barátokra is szert tettem, itt rád és kedves családodra is gondolok, illetve az általad megismert nagyszerű emberekre!! Ez többet ér mindennél!!

Mh: Néhány szóban összefoglalnád, milyen eszközök, alapanyagok szükségesek az ólomöntéshez?

Lajos: Ólom, kokilla, kiöntő edény!! Elengedhetetlen a megfelelő védőruházat, megfelelő hőforrás amivel felolvasszuk az ólmot!!

Mh: Aki szeretne veled kapcsolatba lépni, az hogy teheti meg? Hol érhet el?

Lajos:

gimmo@freemail.hu email címen, 

vagy a 06-30-501-7821 telefonszámon!

Nagyon szívesen tudok tanácsot adni!

Mh: Kedves barátom! Megosztanál velünk néhány fotót a teljesség igénye nélkül a dunai horgászataidról?
Lajos: Természetesen!

Mh: Köszönöm a riportot, kívánok sok sikert a dunai pecákhoz, jó egészséget, de mindenekelőtt azt, hogy ne add fel ezt a szép szakmát!


Aki kíváncsi a riportcikk első részére, az megtekintheti itt:
I. rész


Kelt: 2016. év Enyészet havának 27.-ik napján