A Duna karjaiban

Óh, azok a játékos hűs habok

Lágyan most lábaimat mossák,

Halkan, épphogy zúgva egy kicsit,

Gyengéden azt körbe karcolják.

Mit mondasz, mondd öreg,

Agg léted mit mesél e tájnak?

Szólj regét, súgd most fülembe,

Hogy kincseket rejtettél medredbe!

Menetelő légiók sasos jelvényei alatt

Vérrel nyögve teltek a századok

Hunok vágtató lovai után csak

Néhány porladó emléked maradt.

Itt mostad Árpád fáradt seregét,

Hisz lovukat itatva mentek nyugatra 

Fergeteg tört akkor a magyarra

S ittad az ellen kiömlő vérét.

Hányszor fordult arcod napkelet felé,

Látva a róna messzi szépségét,

Delelő gulyák halk neszezését,

Esténként meggyúló pásztorok tüzét.

Nyargaló legények lovaik itatták,

Sajkák rajzolták kékre habjaid,

Országút tested nem porzott soha,

Ha sétált rajtad néped vándora.

Faladikban ülő szikár halászokat,

Hallod a sóhajjal húzott lapátokat,

Könnyes arcokkal búsan énekelt,

Szívet facsaró kuruc dalokat.

Itt menetelt a lánglelkű költő,

Csatába vonult akkor a nemzetért,

S jajj, a bitorlók egy század múltával

Régi neved határnak nevették.

Hol harsan újfent táltosok éneke,

Jurták mentén dobbanó lábak,

Lüktetve körbetáncolva tüzek,

Elhamvadt parazsak regéje?

Ahol vígan a ruhát sulykoló,

Daloló menyecskék combig a vízben,

Erdőt hajlító nyugati széllel,

Hangjuk elfoszlik az idő kerekében.

Lepergő évek vízcseppek hátán,

Partján évezredek sóhaja hallik,

Ha habjai a fövenyet mossák,

Karjai is Szigetközt vigyázzák.

Kelt: 2017. év Fergeteg havának 27.-ik napján

..