2016. július 23., szombat

Egyszerű halászlé

Hogy én mennyire szeretem a halászlét.....

Szabadban készítve a legjobb
Ezért is az egyik leggyakoribb halétel, amit megeszek. Szeretem, ha sokféle halból készül. De szeretem az egyszerűsége miatt is. Nem kell semmit túlspirázni, ez az étel az egyszerűségével hódít. Mondhatnánk, ahány táj, annyiféle halászlé, ahány szakács, annyiféle recept, ahány víz, annyiféle ízű hal. Egy biztos, nincs két egyforma ízű halászlé! Jöjjön hát most az elkészítés, kevés beszéddel, inkább képekkel:

1. Alaplének való keszegeket, farokvégeket megmosom, ha kell átpucolom, besózom

2. Négy fej hagymát felkarikázok

3. A keszegeket kimosom, hagymával lábasba teszem, vízzel felöntöm, alákapcsolok

4. Halpatkókat, harcsagerincet kimosom, sózom

5. Forrásban levő alaplé kap egy kanál paprikát (a telefon meg gőzt)

6. Mikor szétfőtt a hal a hagymával, lepasszírozom (jó a tésztaszűrő is erre a célra, ha nincs más)

7. A sűrítményünk kész,  azt vízzel felszaporítom, vigyázva, ne legyen túl híg

8. Megkapja a 2 halászlékockát, pirospaprikát, sót. Ezután összefőzöm, forrás után pár perccel jöhetnek is a halszeletek, meg ha van haltej, vagy halikra

9. Ínyencek felturbózhatják egy kicsit erősebbre is

10. Ha van aranyló ikra, a sótól kimosott halszeletekkel együtt belerakhatjuk azt is. Megvárjuk míg felrottyan, kifehérednek a halpatkók, s amint kezdene elválni a halhús a  gerinctől, levesszük a tűzről az egészet. Kész

11. A látvány se semmi, hát még az ízek

Nem egy nagy mutatvány, de mégis mennyei étel. Zsírt soha nem használok (nem sertéslevest készítek- hehe :-) ), mivel kifő a halak természetes zsírja, ami elegendő hogy megfogja a paprikát. Jelen esetben nyolc féle folyóvizi hal (-ponty, harcsa, bagolykeszeg, karikakeszeg, vörösszárnyú keszeg, bodorka, paduc, kárász-) alkotta meg azt az ízt, melyet leírni nem tudok, csak utalok rá, hogy az ízvilág együttese milyen szépen muzsikált!

Kelt: 2016. év Áldás havának 23.-ik napján 






2016. július 17., vasárnap

"Szabad-e Dévénynél betörnöm?"

"E kapun ellenség oly sokszor rontott a magyarra,
De egyszer sem nyert rajta tartós diadalt,
Ám a nyugat műveltségének ez út ezer évig
Nem volt zárva soha, s hogy biztos legyen itt 
a verseny, A MAGYAR NEMZET rendezte DUNÁJÁT,
Áldja meg ŐT ezután is a gondviselés!"
Elcsúfított emlékmű
Vajon a millenium idején felállított emlékművet hány magyar olvashatta az eltelt évtizedekben? Nézőközönségtől elzárva hirdeti a Morva és a Duna összefolyásánál az égig érő bércekre épített büszke Dévény vára alatt-e sorokat, melyet eltorzítani igyekszik az erőszakosan vörös táblára felrótt tót nyelvű "fordítás".
Bércek a Duna-partról
Ezer éven át eleink álltak őrt a sziklák tetején, s hányszor, de hányszor kellett hírvivőket a hátországba küldeni egy-egy hajóhad láttán....
Tekintélyt parancsoló meredély, melynek lábait a túloldalon Duna papó mossa
Ám a két folyó ölelésében levő településtől kezdődik északra Morvaország. Hiába keresnénk a térképen, csak Szlovákiát, Csehországot találnánk, pedig a Kis-Kárpátoktól nyugatra és északra ott élnek Árpád ideje előttől a morvák. Egyszer csónakokkal úsztattak lefelé a folyón, mikor szót váltottunk. "Nie sme slováci, my sme moraváci!" (Nem vagyunk szlovákok, mi morvák vagyunk!) - mondták akkor. S nyelvben is kicsit más volt a hanglejtés, dallamosabb, kissé a cseh nyelvre hajazó, de mégis más. Szó-szót követett, minek az volt a lényege, hogy ők más nép mint a csehek, másabbak a tótoknál is. A ruszinokhoz hasonlították magukat, nép, több országban élő, sajáttal nem bíró, a magyarokat barátjuknak tekintő! A Kis-Kárpátok és a Morva folyó által határolt terület Morvaország legdélibb nyúlványa, amely Csehországban a délkeleti területre támaszkodik, ahol több mint egymillió morva él. A folyó még mindig hozza az üzenetüket Dévényre: -"Pozdravujeme Maďarsko a pozdravujeme maďarskú národu!" (Üdvözöljük Magyarországot és a magyar nemzetet!) Ezt zúgják a habok Dévény alatt....

Az itt még gyors és éles kanyart szelő Duna papó egyesülve a Morvával megszelídülve lép a magyarok ősi földjére, s erőben büszkén hagyja el azt majd tova a Délvidéken. Ezek a sziklák mikor láthattak utoljára vizával viaskodó halászokat? S mikor lobogott büszkén a vár fokán utoljára a magyar trikolor? 
Duna-Morva összefolyás, az erdő már a labancok földjén áll
Vajon emlékszik-e még valaki a milleniumkor felállított magyar emlékművek egyikére, amelyek közül egy itt magasodott hirdetve e nép ezer évét, s amelyet "műértő" kezek leromboltak, hogy nyoma se maradjon annak, hogy itt egy nép ezer évig küzdött és élt?
Dévényen volt az egyike a hét milleniumi emlékműnek, vajon mennyi áll még belőlük?
S mi maradt még, amiért érdemes elmenni magyarként a Dévényi kapuhoz? Az ősök szelleme itt van, ki magyarként érez, annak lelkét áthatja a hely szelleme, az látja a folyók egymásba fonódását, ahogy a múlt és a jelen is összetartozik, az meglátja őseink dicső évezredét, az látja a boldogabb időket megélt vidéket, az látja, hogy az itt élő nép továbbra is szépen míveli a szőlőket, hagyományként továbbvíve a szőlőtermelő, halászó, hajózó mesterséget, kiegészülve a turizmusból való megélhetéssel. Magyar szemmel kezdtem a nézelődést, de aztán azon vettem észre magam, hogy később már folyami horgász szemmel vizslatom a folyót!
Amikor a Morva, az ősi magyar határfolyó visszafelé folyik, azt jelzi, árad Duna papó
Ott az összefolyás, ott egy törés, egy langó, egy visszaforgó, egy csendes szinte álló rész, felette a víz fölé hajló fák, jászok, domik, harcsák lakhelye, aztán egy kőzátony, mögötte bizonyos van süllő, meg márna is, Ott keszegeznék, ott úsztatnék, este ott süllőznék, hol menyhalaznék ősszel-télen, ....a gondolatok messze szálltak. Mellettem a folyó, felettem a büszke vár a bércen...
Magyarország egykori nyugati kapuja....
Vannak, kik értik még itt a magyar nyelvet, s Dévény vára áll még most is, alatta mit sem változva pedig habot formáz évezredek súlya alatt a Duna és a Morva.

Áll még Pozsony vára is, csak a lobogó idegen rajta

Ki ellátogat Pozsonyba, ne hagyja ki Dévényt sem, ami innen csak egy ugrás a Duna mentén nyugatra!! Mert:

..."Verecke híres útján jöttem én,
Fülembe még ősmagyar dal rivall,
Szabad-e Dévénynél betörnöm, 
Új időknek, új dalaival?"...
(Ady)



Kelt: 2016 év Áldás havának 17.-ik napján.





2016. július 13., szerda

Az angyalok is esznek babot

"Az én kedvencem ugyanis a bab!"
Eljött az idő, eljött. Most nem a halakról, nem a horgászatról, nem a horgászathoz kapcsolódó témában ragadok tollat (klaviatúrát), nem arról írok, hanem teljesen másról. Nézzétek el nekem, hiszen a pofonok már odafent csattognak, fent kopognak a padlón a kiesett fogak, s a hagymás bab illata is csak az angyalok orrát csiklandozza. Carlo Pedersoli, vagy ahogy sokan ismerték Bud Spencer már odafent főzi kedvenc ételét. Az iránta érzett tisztelet vezetett oda, hogy én is megcsináljam az ő kedvencét, a 


HAGYMÁS BABOT

Sok minden nem kellett hozzá, a lehetőségekhez képest próbáltam egy ütött kopott serpenyőt és egy fa kanalat is beszerezni, hogy minél élethűbb legyen a dolog. Nem volt egyszerű. A mai serpenyők, szépek, fényesek, de nem úgy készül benne az étel, hogy átjöjjön az a bizonyos feeling! Ám aki keres az talál! Alapos tisztítás után készen állt a jobb időket látott edény is a feladatra....

A hozzávalók beszerzése ennél lényegesen egyszerűbb volt:

3 szelet kolozsvári szalonna
3 fej hagyma
3 marék előzőleg beáztatott tarkabab
egy kanál zsír
2 dl víz
bors
bazsalikom

egyszerű hozzávalók
A szalonnát megkapatom, a hagymát rászórom, sózom, borsozom, majd hozzáadom a babot, a vizet apránként adagolva az egészet puhára főzöm. Amikor a bab megpuhul, megszórom egy kis bazsalikommal.

főzés közben épphogy gyöngyözzön!!
Mikor kész, tálalom, szigorúan a "westernesen", viseltes serpenyőben. Elfogyasztani kizárólag csak fakanállal szabad!!!

Jó étvágyat!
"Ha bele mered mártani a csőröd, szétrúgom azt a tarka zrityódat!"
Én is így csináltam!
Isten veled Bud!



Kelt: 2016. év Áldás havának 13.-ik napján




2016. július 3., vasárnap

Recept paducra! ;-)

Kedves olvasó!
Meg kell valljam, bármennyire is kedvelem, néha már kifejezetten unom a keszeget paprikás lisztben olajban kisütni. Nem mintha nem ízlene, de néha jobb egy kis változatosság. Ezért van az, hogy olykor felturbózom a bundát egy kis fűszerrel, de van, amikor valami másra vágyom, más ízeket is szeretnék kipróbálni. Biztos sokan ismerik azt, amikor hirtelen, minden alapos előkészület nélkül hamarjában akarunk elkészíteni egy kis sült halat, felhasználva hozzá éppen azt, amit hamarjában otthon találunk. Így esett ez velem a minap is, amikor egy jó kis esti paducozásból tértem haza.

Gyors elhatározást tett követte, s már terjedtek is a finom illatok! Megszületett a 

LILAHAGYMÁS PARADICSOMOS PADUC SZALONNAÁGYON!
elnevezésű recept!

Első lépés, találjuk meg, hol élnek a paducok
Higgye el nekem mindenki, ennél finomabbat ritkán eszik az ember! Jöjjön hát a híres nevezetes, ám végtelenül egyszerű recept, amely nem csak paducra, hanem bármilyen folyami keszegre is sikeresen alkalmazható:

Csak annyit vigyünk haza, amennyit meg is eszünk
Hozzávalók:

1,5 kg tisztított paduc
1 fej lilahagyma
2 darab paradicsom
20 dkg szalonna
5 dkg zsír
5 gerezd fokhagyma
bors
zöldfűszer (petrezselyemzöld, vagy maggilevél)

A hal a fix, a többi simán változtatható, bármire, gombára, sajtra, zöldségre, répára....Csak a fantázia szabhat határt. 

Amit feltétlenül megteszek minden alkalommal, az az, hogy a paducokat alaposan megtisztítom, két oldalt beirdalom, sóval alaposan bedörzsölöm. Állni hagyom a sóban másfél órát. Ezt követően a halakat bő vízzel a sótól kimosom, majd fél órát áztatom tiszta vízben, hogy a halhús is kiizzadja a beszívódott sót. (az apróbb szálkák már ilyenkor eltűnnek). Még egyszer átmosom, (még 1-1 pikkely ha marad, leszedem), aztán lecsepegtetem a víztől.

Beirdalva sózás előtt
A szalonnát vékony szeletekre vágom, a tepsiben szétterítem. Lehet kakastaréjra is vágni, én most nem akartam annyit sz@rozni! :-) A lilahagymát megtisztítom, vékony szeletekre felszeletelem, a paradicsomot és a fokhagymát szintúgy.
Szalonnaágy
Némi hozzávaló zöldség
A halakat a feldarabolt lilahagyma és paradicsomszeletekkel megtöltöm, majd a szalonnaágyra fektetem. A fokhagymát vékony szeletekre vágom. Az irdalásokba helyenként belehelyezek egy vékony szelet fokhagymát, majd kevéssé sózom a halat és borsozom. 
sütés előtt
A tepsit lefóliázom, előmelegített légkeveréses sütőben 180 C fokon 20 percig a fólia alatt párolom. A fóliát leveszem róla, majd meghintem egy kis apróra vágott petrezselyemmel, vagy maggilevéllel, de használhatok szárított változatot is. Ezt követően a fólia nélkül a halat 220 C fokon 10 percig pirítom.
Hát nem ínycsiklandó?
Leginkább száraz fehérbor illik hozzá!
Egyszerű étel, laktató, és rendkívül finom. A halnak szép fehér izmos húsa van, ugyanis életmódjából adódóan szereti a folyók sodrását, nincs iszapíze, mint a tavi halaknak! Hideg házi (!!!) kovászos uborkával, friss ropogós héjú házikenyérrel fenséges ízvilágot ad, nagyon finom, s mint minden hal, a paduc is szeret úszni, ezt ne feledjük!

Egy kellően behűtött pohár száraz, félszáraz fehérbor, vagy fröccs felteheti az "i"-re a pontot! Ez esetben száraz, részben oxidatív "férfias" fehérbort, alacsony 11-12%-os alkoholtartalmú somlói juhfarkot ajánlok a hal mellé!


Ne feledjük, a halat nem szabad agyoncsicsázni, agyonfűszerezni, mert elnyomja az ízét, minél egyszerűbb, annál jobb! Volt, hogy egy horgászatra csak sót és fokhagymát vittem. A fogott keszeget sóztam, fokhagymáztam, nyársra tettem, s megsütöttem, szabad tűzön a Duna parton. Na annál nemigen ettem még jobbat!!!

Végezetül jöjjön egy nyári vers, miközben ízlelgetjük a halat, ízleljük meg a nyarat is ezzel a saját költeménnyel:

Nyár

Madárdal köszönti a hajnalt
Hangosan zúgva, mióta itt járt a kikelet
Akácvirág erdőben sétálva nevetek

Nézd, ott a felhő siratja az erdőt, 
Ott viszi a szél kezemből a kendőt
Nem bánom már, hisz messziről integet 

Nézd milyen vidám a reggel
Kacagva nyílik minden nyári virág,
Hallod te is, hogy derül a világ?

Vidám zenét lüktet a szívem
A nyár íze írja az akkordokat
Virágba fonja a dallamokat!




Bízom benne, a recept is és  a vers is felidézte a nyár hangulatát!



Jó étvágyat!



Kelt: 2016. év Áldás havának 3.-ik napján

2016. június 26., vasárnap

Miért is vagyok itt? Sajtért!

Nem egyszer feltettem már ezt a kérdést magamnak, s időnként hosszan elgondolkodtam azon, mi is a válasz. Több lehetséges indok is megfogalmazódott bennem. 
A felkelő nap nyáron az 1824-es fkm-nél
Írhatnék naplót magamnak, a fényképek mellé miket készítek, s téli estéken a meleg szobában ülve örömmel felidézném a nyár, a tavasz, s az ősz emlékezetes pillanatait. Írhatnék magamnak beszámolókat, de nem célszerű, ugyanis az égi gondviselés olyan memóriával áldott meg, hogy erre talán nincs is szükségem. 

Magamutogatás lenne a tevékenységem? Nem hinném, hisz nem ez jön vissza a hozzászólásokból, s igyekszem az önzést elkerülni. Magamon kívül szívesen írtam másokról, értékes emberekről is, riportcikkek gyanánt, amelynek lesz még folytatása. Magamnak írok, vagy a nagyközönség kegyeit keresem? Talán mindkettőben van egy kicsi igazság, de teljesen egyiket sem fedi, s ez nem is fedheti a valóságot. Hisz még facebook-om sincs, hogy teleszórjam bejegyzéseimmel a közösségi oldalt, hogy pörgessem a látogatottságot. Akkor hát miért? Mondhatnám, ez a bejegyzés riport saját magammal, egy kérdés, kilenc lehetséges válasszal.....:-)

1. A horgásztársadalom sokrétű, az utóbbi évtizedekben robbanásszerűen fejlődött főleg a felszerelések gyártása, azok reklámozása, reklámoztatása terén. Ennek van nagyon sok pozitív, illetve negatív oldala is. Sajnos úgy érzem, túlsúlyba került a negatív oldal. Sorra születnek a nyomtatott horgászsajtó különféle heti, vagy havi lapjai, sorra indulnak különféle internetes horgászportálok, felületek. Ami engem aggaszt, a reklám iszonyatos mennyiségben rámászik az emberre mindenhol, kiszorítva az értékes írásokat, az igazán olvasmányos magával ragadó beszámolókat. Az egyik célom az, hogy betöltsem azt az űrt, ami keletkezett, s lehetőséget adjak az embereknek, hogy a horgászatról, s ne a reklámokról olvasgassanak, ha egy horgászoldalra tévednek. Bemutatom, azt, hogy eredményesen lehet horgászni, s aki ismeri a vizeket, ismeri a halfajták viselkedését, életét, az biztos lehet a sikerben, ez nem a pénztárcától függ, s nem is a "most ez a legújabb, a legjobb, a régebbi sz@rt se ér már" felfogás vezet eredményre. A jó írások sorra elmaradtak, a korábbi jó írók a gyártók markaiba kerülve rákényszerültek írásaikba egyre nagyobb mértékben becsempészni a hangzatos elnevezéseket, szlogeneket, reklámdumát, ezáltal maguk rombolták le nívójukat, s váltak a cégek szolgáivá (kiszolgálóivá)....

2. Sok horgászoldalon én magam is regisztrálva vagyok, voltam, s előbb utóbb mindenhol tapasztalható volt, hogy az emberek irigységből, unalomból, pökhendiségből nekimentek másoknak, érdekcsoportok alakultak, s az egykor oly színvonalas oldalak így váltak az internet pöcegödrévé, elűzve a kevés normális horgászt onnan. Nem mondom, hogy bánom azt, hogy jelen voltam ezekben a dolgokban, mert nagyon sok jó embert ismertem meg, sikerült az ország minden tájáról jó ismerősöket, nem egy esetben barátokat is szereznem. Csak sajnos a sok ocsú közt kevés az értékes búzaszem. Megismertem az érem mindkét oldalát. S próbáltam megérteni a dolgok mozgatórugóját. Néha sikerült, néha nem. Onnan is kiveszőben vannak a normális írások. Sokaknak nem is volt kedve már felmenni a gyalázkodásoktól hemzsegő oldalra, így a még itt-ott fellelhető kiváló írásoknak is jelentősen csökkent az olvasóközönsége.

Festménynek se lenne rossz (Mosoni-Duna Mosonmagyaróváron)
3. Az értelmetlen viták olvasása helyett áttértem a blogok olvasására! Sok blog nekem is megtetszett,  a teljesség igénye nélkül felsorolva Kenyeres LászlóHalászi HorgászSzigetközi Pecás blogja magával ragadott s Schmidt Bence egy szintén kiváló blogíró javaslatára én is belevágtam. Bence nagyon sokat segített, hogy elinduljak, s sok tanáccsal is ellátott, hogy felépülhessen a blog. Köszönöm neki ezt még egyszer. Lassan megfogalmazódtak a céljaim a bloggal kapcsolatban. Nem akartam senkit sem koppintani, kicsit mást akartam, mint a legtöbb blogíró, szerettem volna egyedivé tenni az oldalt. Ez sikerült.

4. Olyan írásokat szerettem volna közzétenni, amelyeket én is szívesen olvastam régebben, amiért megvásároltam az egykor szebb éveket is megélt horgászújságokat, amelyek miatt bekapcsoltam a számítógépet, amelyekkel kicsit a parton érezhettem magam én is. Hogy ez sikerült-e, így kilenc hónap távlatából visszatekintve, talán igen. Akkor igen, ha az ember akár többször is szívesen elolvassa. Szerettem volna bemutatni olyan horgászokat, akiket nem fertőzött meg a reklámhadjárat, s a mai napig sem restek maguknak elkészíteni olyan horgászfelszereléseket, amelyek elkészítésében már-már maguk mögé utasítanak több gyártót is. 

5. Szerettem volna megmutatni a horgászoknak, olvasóknak, hogy a horgászat nem csak a ponty és a csuka megfogásából áll. Nem csak a ponty a hal!!! Szerettem volna olyan halakról is írni, amelyeket sokan nem is ismernek, nem is láttak, vagy ha igen, nagyon nem érintette meg őket. Kicsit megérintve ezen halak életmódját, a mellékhadszíntérre terelt bodorkáról szóló novellám sok más halfajra is kivetíthető, amely mellett elmennek a pecások. Nem célom a maximalizmus, nem törekszem a még nagyobb, még több hal megfogására. Maradok annál, amit mindig is szerettem, a horgászat nekem kikapcsolódás és nem görcsös sikerre éhes tevékenység. Néhány halétel recepttel talán újdonságot is mutattam néhány olvasónak, akik kedvet kaptak a gasztropecához!
Nekem valahogy jobb egy 80 dekás mosoni paduc, mint egy tavi 3-as zsírpotyesz
6. Szerettem volna megmutatni Szigetköz szépségét azoknak is akik ismerik, akik csak hallottak róla, vagy talán még sosem látták, nem jártak ebben az édenkertben. Már megérte, ha az írásaim, a képeim által csak egy ember is úgy döntött, hogy személyesen is megnézi azt a csodát, ami nekünk szigetközieknek itt megadatott.
Velünk együtt él ő is a városban, vajon hányan ismerik?
7. Szerettem volna írásaim által megmutatni, hogy a magyar nyelv igenis a legszebb a világon, a választékos szép fogalmazás, a vers, a novella, a monológ, vagy egyszerűen csak a megfoghatatlan dolgok méltó leírása nem bűn a mai világban, hanem erény, s érdemes ápolni azt a nyelvet, amelyet őseink hagytak ránk. Vigyázni is kell rá. A gondolatokat át kell adni, csak az a nem mindegy, ezt hogyan teszi az ember! Ha ez átment sok embernek, nekem már az öröm és büszkeség.

8. Van blogíró, akit kiráz a hideg ezen szavak hallatán, kacifántos, cikornyás, giccses dolognak tartja a néha tényleg már-már nyelvész vizsgálat alá utalandó bejegyzéseim némelyikét, de én úgy vagyok vele, ki így, ki úgy. A blogokról a véleményem az, hogy minden blogírót becsülök valamiért, mert igen is van vér a blogírásra vállalkozó pucájában, hogy a nyilvánosság elé tárja nézeteit, élményeit, tapasztalatait, s színesíti ezáltal is a horgásztársadalmat. Van aki azt mondja, csak magának ír. Mekkora hülyeség ez már? Akkor miért nyilvánosan teszi? Érdekes gondolat. Vannak szerény, s álszerény írók is. Jobb szeretem azokat, akik őszinték, bátran vállalják magukat, még ha olykor betlis nap is akad a hal helyett. Nagyon sokat tanul az ember különféle blogokat olvasva.

9. Szívesen olvasom a legyezőket, a pergetőket, de legjobban a folyami horgászatokról szóló bejegyzések fognak meg, hisz én is ebben a cipőben járok. A műtavas, halneveldékben történő pontyhorgászatok, a bojlizás, nem érdekelt, nem érdekel, és nem is fog érdekelni soha. Az nekem nem kihívás. Számomra legalábbis nem az. 
Bojli helyett inkább a sajt
Hogy meddig folytatom? Amíg lesz miről írnom, amíg igény lesz rá! S ahányszor Szigetköz a keblére ölel, mindig ad témát, mindig ad írnivalót, mert mindig más, mindig más arccal mosolyog rám.

S a kérdésre a válasz, miért is vagyok itt? Hát SAJTÉRT!

Vagy épp ezért, hogy ezt láthassam és láttassam:

Aranyhajnal az Öreg-Duna ágon

Kelt: 2016. év Napisten havának 26.-ik napján

2016. június 5., vasárnap

Nyári hajnalok

Óvatosan, lassan pirkad, bár néhány csillag pislákolva lesi még a készülődést, a hold sápadó arccal vonul a láthatár felé, de keleten halvány kék mosoly vigyázza már a nyugovóra térő csillagokat. Felcsendül a madárdal, s mintha varázslatos jelszó lenne, szinte mindenfelé egyszerre kezdődik a nóta, így köszöntve a hajnalt.

Egy ijedt tekintet
Látom már a fák, az erdő kontúrjait is kivenni, homályosan látni a folyót, de csobbanás még nincs, egy-egy álmos vadkacsa töri meg csak a vízfelszínt, ahogy helyet cserél a nádfal előtt két őrszem. Sajnálom megtörni az idillt, nem akarom szétrombolni a csendet, ezért várok. Amúgy sem látok még sokat, nagyokat szippantva a hajnali folyó illatába figyelem az ébredést. Itt-ott zümmögni kezd a szúnyog, ébren már a küszvágó csér, egy szürkegém is rikkant egyet, miközben menekül előle a kormorán. Utolsó köreit rajzolja a bőregér, megszólal egy varangy is a párját keresve, ekkor halkan loccsan a víz, ébredeznek a halak is. 

Itt-is, ott is megtörik a vízfelszín, pajkos márnák, paducok nyújtózkodnak, s a szilvaorrú keszegek is beleásítanak a víz tetejébe. A part mentén egy éhes balin kezdi meg ellenőrző útját, miközben belehasít a kishalak rajába. Ilyenkor egy-egy küsz néha kifröccsen a partra, ahol elégedetten mosolyog a helyi kóbor macska, ingyen reggelit nyel nagy gyakorlattal. 
Tarkón fogva kis időre
Az etetőgombócokat kisebbre gyúrom, ne csobbanjon akkorát, s szépen megszórok egy szakaszt, terített asztallá varázsolva a meder alját. Embermagasságú a vízoszlop, amelyet lassan pásztáz a kétgrammos úszóm, s meg-megpattanva az aljzat kavicsán táncot rop a csonti a horgon. Megtorpan az úszó, megy már a bevágás, s a hajladozó bot megsiratja a féket, kezd éledni a világ. Izmos márna harcol az emberrel, hogy ki győz, az még kétséges pár pillanatig, de aztán a parti levegőtől kissé szédülten fényképnek pózol, mielőtt visszatérhet reggeliző társai közé.

A csendet veszekedő récék lökik le a földre, szilánkokra hullva csörömpölnek darabjai a parton, ezen gondolkodok, miközben ugrik a kezemből a bot. Testes vésettajkú teszi próbára a zsinórt, becsülettel küzd, s örömmel veszi a szabadságot, melyet eltűnő arca mosolya jelez csak. 
Kiló feletti vésett ajkú mosolya
Egy ifjonc királyhal a következő, ki belecsíp a pinkivé változott előkevégbe, s ügyes mozdulatokat bevetve mutatja meg a folyó őshonos lakosainak kitartását. Lesz mit mesélnie a társainak.
Ifjonc királyhal
S jönnek a hajnalok, hol a napsugár símogat reggelente, hol könnyező felhők szitálnak nyári záport, hol enyhe szellő tömi orrom a virágok illatával. Ökörnyál fénylik a kelő nap sugarai közt, harmatcseppek csillognak milliónyi gyémántként a bokrok ágain, egy álmos teknős vonszolja magát egy napsugártól melegített zsombékra, mely alól egy sikló menekül rémülten a túlpartra. 
Bő hármas súlyban, de erőben verhetetlen volt vasárnap hajnalban
Jönnek harcos, kemény márnák, jászok, kik szívesen játszanak az úszóval, húzzák azt ide-oda a táncoló hullámok között, eközben mind azt üzenik, itt a nyár, él és erős a vízi világ.

S dícsérik a sajtkészítő mesterek munkáját kemény harccal a folyami torpedók, versengve veszekedve falják a sajtot, s citerázik a damil, miközben perecet formáz a bot. 
Dunai őslakó
A kezdődő nyár naponta éhes uszonyos sereget mozgat a vizek mozgó országútján, s megesik, olykor, nem mindenki kerül vissza a vízbe, néha komoly a halhad veszteséglistája is. 
Amikor eszik a keszeg a folyón
Nyár. Kedves évszak nekem, akár csak a többi, ám a nyári hajnal fel nem cserélhető semmivel, a hajnal, a pirkadat, a kelő nap első sugarai, az ébredő világ, elrepít oda, ahová a mai ember ritkán jut el már, a természet ölelésébe.


Kelt 2016. év Napisten havának 5.-ik napján







2016. május 22., vasárnap

Halszemmel, avagy egy bodorka élete (novella) 3. befejező rész

3. befejező rész:
A tavasz vízi hírnöke
....Azt követően, hogy jól laktunk a bedőlt fa ágairól vízbe hulló rovarok jóvoltából, folytattuk utunkat, többnyire az árral szemben. Érdekes volt a világ, hatalmas csapatokba verődve pásztázták a part menti sekélyes vizeket a jászok, vízbehulló csemegére várva, túrták az aljzatot éhes márnák, nyomukban a csipegető dévérek rajával. Néha egy-egy beteg, sérült társunk a nagybajszúak, vagy a csukák prédájává vált, de hozzászoktunk, hogy ez a világ rendje, így nagyon nem is foglalkoztunk már ezzel. 

Élveztük a nyár adta bőséget, s az első hűvösebb napok után nagyobb lakomákat csaptunk, csapatba verődve vörösszárnyú keszeg testvéreinkkel, hogy felkészüljünk a hidegebb időszakra. S a tél nem várt kegyetlenséggel, zord erővel csapott le. A metsző idő több hullámban támadt Szigetközre. Öt alkalommal csapott le tél tábornok, s minden esetben vastag hóval, jeges északi széllel vette birtokba a tájat. Az emberek ebből az ötödik támadásra emlékeznek talán a legjobban, mikor a tavaszt várva március idusán pofon verte őket a tél, s annak hadnagya az északi viharos szél.....
Hóba fulladt a Lajta-part
Számomra fontosabb volt, ami azt követően történt. Alighogy kitavaszodott, éreztük, hogy valami nincs rendjén. Egy darabig melegedett a víz, majd zavarosodni és hűlni kezdett. Rengeteg uszadék jött velünk szembe, tudtuk, biztonságosabb, ha védettebb helyre húzódunk. Volt egy kisebb öböl, amely már megtelt halakkal, s egyre csak érkeztek az újabb rajok. Jöttek balinok, csukák, sőt harcsák is, ám most nem kell tőlük tartani, hisz valamiért nem az evésen járt az eszük. Behúzódott ide mindenki, aki tudott, még menyhalat is láttunk, ki riadtan kereste a helyét. Furcsa egy jószág mintás testével a téli esték vámszedője, kisebb keszegek, gébek vannak az étlapján, ám szívesebben tisztítja el az útból a dögöt. Itt találkoztunk egy rettentően öreg ponttyal. Hatalmas aranyló pikkelyes teste, tekintélyt parancsoló, szinte zord tekintete tiszteletet parancsolt a víz minden lakójától. Ő mondta el, tizenegy téllel ezelőtt átélt már ilyesmit, a víz oly méretűre duzzadt, hogy ki tudott úszni az erdő alá, a fűvel, ciheressel benőtt területre is, ahol rettenetesen sok és addig nem ízlelt táplálékkal találkozott. Ám figyelmeztetett, a mélyebb részeket az új területen kerülni kell, mert ahogy az ár visszahúzódik, többnyire gyorsan, könnyen egy-egy gödör rabjává válhat valaki, sokan jártak már így, akik nem hallgattak a szavára.
Most tőle sem kellett tartanunk

Az érkező uszonyosok közt volt olyan, akit eddig még sosem láttam. Háborgására lettem figyelmes, folyamatosan szidta az érkezőket, s idegesen cikázott közöttük. Furcsa egy figura volt, teste zöldes, háta sötét, uszonyai szépen íveltek, sötétek, feje erőteljes, szeme hasonlatos az enyémhez, narancsszínbe hajló. Nem álltam meg, hogy ne szólítsam meg:

- Hé! Koma! Mit háborogsz, s ki vagy te?
- Hogy én ki vagyok? Én ki vagyok? Hát kivagyok, az már biztos. Ez az öböl az én lakhelyem, én járom itt a hínármezőket, én tartom rendben itt az öblöt, ide jönnek hozzám a beteg, sérült halak gyógyulást keresve, bár nem tudom miért, de ebbe már beletörődtem. De ez a tömeg, ezek itt lezabálnak mindent, tönkretesznek mindent, ilyen nyüzsgést még itt nem láttam.
- Mi a neved?
- A nevem sokféle, hívnak zöldikének, dokihalnak, cigánypontynak, de legtöbben compóként aposztrofálnak. De nem ez a lényeg, nézd, mit hoztatok ide be, mi ez a sok szemét, ez a sok szenny?
- Nem mi hoztuk ide, hanem a víz, amelyen már most alig látni át, rendkívül zavaros és piszkos, mi is az elől keresünk menedéket, hátha itt megmentődünk.
- Nem érek rá veled foglalkozni, mennem kell, sok a dolog, nézd letiporja, hát mit csinál!

Mire ezt kimondta, már el is tűnt, s mi a növényzet közé húzódtunk, ahol többnyire még védve voltunk a víz által sodort uszadéktengertől. S a víz csak nőtt, folyton folyvást, a vízi lakók pedig jöttek, s egy idő után ki-ki amerre tudott, arra indult tovább céltalanul. Észrevettük, hogy olykor már kemény vastag törzsű fák között úszkálunk, hogy sűrű fűmező közt fésüli ki az áramlatból az uszadékot a sodrás, s gyűjti össze a hosszúkarúak mocskát, többnyire kemény, színes dolgokat, amelyeket ők műanyagnak hívnak. Megnőtt az élettér. bár idegen volt a környezet, kezdtük megszokni. Igaza volt az öreg pontynak. Rengeteg új eleség birtokába jutottunk! Giliszták, bogarak, vízbe fúlt szárazföldi csigák. S a többiek! Vízbe fúlt állatok tetemeit ették a márnák, s a többiek is, jobb híján. Ekkor megállt minden. Lassult a sodrás ereje, s mintha nem nőtt volna tovább a víz. Aztán egyszer csak elkezdődött az apadás....

Áradó sáros víz szúnyoghadsereggel
A víz nem tréfált, csak nőtt-nőtt, s ölelte az erdőt...
Aztán eltelt minden, elment a nagy víz is, s szépen lassan minden visszatért a régi kerékvágásba. A víz ismeretlen helyre vitt minket, mire letisztult, s visszatért medrébe, egy csendes kis öbölben találtuk magunkat a Mosoni-Duna mentén. Csodás hely volt, táplálékban bővelkedő, s mindenütt halak és növényzet, élelemmel dús terített meder. Szúnyoglárvák milliói minden felé, még sosem tapasztaltunk ilyet. Degeszre töltötte mindenki a hasát, aki nem volt rest. A nyárfaszöszért is lusták voltunk már felúszni a felszínre, pedig az igen jó csemege, nekem elhiheti bárki..::) Ám a csoda nem tartott sokáig. Megrázó élmény következett, olyan, amelyet el sem tudtunk addig képzelni.

Csendes lefűződő öböl a Mosoni-Dunán, ideális élettér
A letisztult vízben találkoztam néhány ismerős uszonyossal. Noha csapatunk is megfogyatkozott, compó doktor és egy fiatal ponty itt talált menedékre ebben az öbölben. Megnyugtató volt, mikor kérdésünkre örömmel nyugtatgattak minket, hogy itt aztán nem kell mitől tartsunk. Akkor még ők sem tudták elképzelni azt, mekkorát tévedtek.

Régen találkoztunk már velük. A hosszúkarúakkal. Ők most nem hosszú karjaikkal tértek vissza, hanem valami egészen mással. Nem tudtuk mi történt, valami szélesen mintha lenyomta volna kissé a meder alján nőtt hínármezőt. A fiatal ponttyal és compó doktorral néhányan odamentünk, hogy megvizsgáljuk mi történt. Ekkor valami alulról elindult, körbefogta testünket s kiemelt a vízből. Levegőért kapkodva ugráltunk, de a háló nem engedett. Különös hang ütötte meg a fülünket:

Mi lesz a sorsunk?
- Odanézz öreg, micsoda ponty! Van benne compó, kárász, meg néhány testes bodorka!
- Az! Látod, idén se hiába váltottam táplijegyet (Kisszerszámos rekreációs halászjegy 4x4 m-es tapogatóháló, más néven pók /"szerző"/). Ejj, lesz még itt több is, talán napokig érdemes lesz ide járni így árvíz után...
- Sándru bá' ! A faluba megin' lesz hallé meg jó lesz a keszeg ecetbe is!
- Úgy-e Jóska, kilincselhetnek a népek, már érzem a vaskos ezreseket a markomba'! Nem is engedek vissza semmit, ha má' ilyen drágán adták idén a jegyet! Hehehe

Csak azt éreztem, hogy valami két oldalról benyomja a szemem, kiemel a hatalmas hálóból, majd meglendít valamerre, s repültem néhány métert, s erősen megütöttem magam a kemény földön. Azt hittem itt a vég. Nagyon megütöttem az oldalam, a bal mellúszóm talán ki is feszítettem esés közben, lehet hogy tört is valami, mert pont arra estem. Sajgott a fájdalomtól. Így jártak társaim is, az ifjú ponty, s a compó is.

- Majd összeszedjük őket ha megyünk haza.....-hangzott mögülünk....
- Had ugráljanak, legalább nem kell bajlódni a fejbevagdosással! Hehe. 
- Te tudod Sándru bá', ahogy szoktad! De mi van ha jön valaki ellenőrizni?
- Maradj csöndbe Jóska, és figyelj! Tanulj! Ide száraz lábbal senki nem tud bejönni árvíz után, beragad még a traktor is. Te ez a mi falunk, a mi vizünk, az vót a nagyapám korába is. A ladikot messziről kiszúrom, a motorcsónak hangját nem különben. Szerinted mé' járok ide? Téged is azé' hozlak ide, ha má' jegyed sincs, mer' itt nem zaklat senki! Amúgy a táplit lassan engedd a vízbe, mint én, aztán vársz kicsit és gyorsan fel! Ami benne van az már a mienk, hallod-e kölök? Így, ahogy én, harminc éve benne van a kezemben a boogie! Hehehe

Ezt hallottuk, meg a fojtott röhögést. Baljós mondatok, ítélet, felettünk. Rémült tekintettel néztük egymást, lassan fulladozva, s egyet-egyet ugorva próbáltunk könnyíteni sorsunkon. Minden ugrás után fájdalmas volt a földre való visszaérkezés, dörzsölt a fű és a száraz föld...jajj, talán bevégeztetett, ezzel eltelik a világ. Az ifjú ponty nyugodtan tátogott, látszott, beletörődött a sorsába, néhány ugrást követően nem próbálkozott többet. de mintha a szemével üzent volna, hogy élj, ne add fel! Menj, ha tudsz!

Összeszedtem minden erőmet, s néhány ugrásnak nem nevezhető csapkodással a víz mellett voltam. Fájt minden mozdulat, s éreztem, lassan elhagy az erőm is. Ekkor hallottam meg ismét a hosszúkarúakat:

- Nehogy má'! Fogd meg baszod Jóska, az anyád keservit mer' visszaugrik!
- Hogy az anyád! Nehogy vissza menj má'! Ó, hogy az a....!

S ekkor láttam, hogy felém közeledik egy sötét árny, s ekkor erőmet megfeszítve ugrottam egyet, arra, amerre a vizet sejtettem. A csobbanás hangja felüdülésként ért, s amennyire tudtam azonnal egy víz alatti gyökérzethez úsztam, az se érdekelt akkor, hogy talán csuka, vagy nagybajúszú les onnét rám, hisz jobb a vízben bevégezni, mint kint a szárazon a lassú fulladás. Csak egy kiscsuka bújt mellettem riadtan, méretéből ítélve sem nagyon jelentett veszélyt rám, így kipihenhettem magam. Az éjszaka sokat gondoltam a társaimra, akik között voltak akikkel együtt kezdtem az életet, s most odafent fulladtak meg gyalázatosan, partra dobva, az ifjú ponttyal, és compó doktorral.

Éjjel nem mertem elindulni, arra gondoltam, hajnalban útra kelek, s elhagyom ezt a helyet. Találtam néhány társat is, kik szerint közülük is sokakat elragadott a nagy háló, s onnan csak én voltam, ki megmenekültem. Alig hitték a történetet. Azt mondták, néhány pikkely hiányzik rólam, s éreztem én is, valami nincs rendjén, de bíztam benne, komolyabb baj már nem történik velem. A délután már ismét a folyó sodrában egy szép helyen talált minket.

Itt ért a tavasz
Itt ért minket a nyár, az ősz, majd a tél is. Mikor kitavaszodott, az elmúlt év emléke már messze volt, megnőve, megerősödve kezdtünk élelem után kutatni új barátaimmal. Még a tavasz elején történt, hogy terített asztalt találtunk a parttól nem is nagyon messze, s vékony ízletes kukacok tekeregtek az aljzaton.  Édeskés illet áradt a meder fenekéről, s néha aláhullott valami a fenti világból, s az illat ilyenkor erősödött. Óvatosnak kéne lenni! De hisz korog a gyomor, előbb néhány falat, aztán majd meglátjuk! Nosza nekiestünk, s mire a harmadik kukacot nyeltem volna, valami iszonyúan belenyilallt a számba. Nem engedett, s húzott-húzott felfelé. Fémes íze volt, s erősen tartott, bárhogy is próbáltam szabadulni, sikertelen volt minden próbálkozásom. Feladtam. ...."-Itt a vég, most már biztos!"  Futott át agyamon, s már ismét szárazon voltam, kapkodtam a levegőt. Láttam, ahogy a hosszúkarú a kezébe vesz, majd matat valamit a szám körül. Megszűnt a kínzó fájdalom, s én mozdulni próbáltam, de az erős kéz nem engedett.

Csak egy fotó erejéig
"-Itt nem lesz visszaugrálgatás!" Gondoltam, mikor valami a szemembe villant. Még most is káprázik tőle. Aztán csak annyit hallottam, hogy:

"- No, ez jó kép lett, te meg nőj meg még nagyobbra, szép bodorka, eridj utadra ha már ilyen szép élményt okoztál nekem így kora tavasszal!"

Tudtam, ez nekem szól! Ezután éreztem, hogy a kéz lassan visszahelyez a vízbe, éreztem, ahogy kopoltyúmat lassan átjárja a hűvös folyó vize, el se hittem, újra úsztam és a vízben találtam magam.


Ezt a mázlit. Nem gondoltam volna, hogy ilyen is van. Hisz oly kevesen térnek vissza, kik a fenti világba kerülnek, hogy viccnek tűnik minden szavuk a szabadulásuk történetéből, de még inkább mesének. Igazuk van néhányuknak, én tudom.  Eljött az idő, mikor társaimmal én is az ívó halak csoportjába nőttem fel, s már nem csak az élelemszerzés hajtott a tavasszal...

S hogy mi minden történt már, nem is emlékszem a legelejére, rémlik valami kis patakban indult a történet, s átélve szép és megrázó pillanatokat úgy érzem megedződtem a vízi életben. Talán csak mese volt, talán az öreg ponty apó találta ki az egészet, egy este elmondta, én pedig továbbadtam nektek, szóról szóra ahogy tudtam, hol elvéve, hol hozzátéve egy kicsit, úgy formáltam, hogy értsétek! Ami bizonyos: -sokat tanultam, sokszor a magam kárán, de bizakodva nézek a jövőbe, bízva abban, hogy a dolgok nem mindig rosszak, s a mélypontról is van kiút, ám tudva azt, hogy ha minden szépnek tűnik akkor sem árt az óvatosság, mert könnyen elromolhat minden, de a remény az ott van mindig, hisz még én is itt vagyok!


Vége


Köszönöm minden kedves olvasónak azt, hogy végigkísérte novellaíró próbálkozásom három részen át, kitartóan várva a folytatást!
Mosoni Horgász

Előző két rész megtekinthető itt:
1. rész
2. rész




Kelt: 2016. év Ígéret havának 22.-ik napján