Békéshalazás az őszi Mosoni-Dunán

Napok óta csak sejteni lehetett merről próbál utat törni a nap sugara, hogy megérinthesse a rozsdabarnára színeződött alá-aláhulló falevelek alkotta avarszőnyeget. Ősz. Sokunk ilyenkor szögre akasztja a feeder és matchbotokat, legfeljebb spiccbottal űzi az apró keszegeket, hisz benne járunk szépen a csukák szezonjában, s a süllők is aktívabbak talán, rájuk gondolva jut csak eszünkbe békéshalak után kajtatni. De nem feltétlenül kell felhagynunk a békéshalak horgászatával!

Lombját vesztett erdő a túlparton

A hűlő vízben érdemes próbálkozni, igaz nem nyár van már, s nem minden napszakban csalhatók horogra a folyó békés lakói. Érdemesebb akkor próbálkozni, mikor a nap összeszedve minden erejét átszúrja a makacs szürke ködgomolyagot, s diadalmasan rámosolyog a tájra, s sugaraival belehatol a tisztuló, áttetsző vízbe...Az utóbbi időszakban két ilyen alkalmat sikerült elcsípnem, s nem is hozott rossz eredményt a horgászat. 

Első

Az első alkalommal a Mosoni-Duna egy enyhe ívű külső kanyar végén próbálkoztam, ahol a tőlem 8-9 méterre levő sávot úsztattam meg bolognai bottal. Etetés rendkívül egyszerű volt, fél kiló folyóvízi sajtos piros etetőanyag, némi csemegekukorica, áztatott kenyér, kevés csonti, s pár marék vakondtúrás alkotta elegy képezte a bázist. 

első dobásra, retúrmárna

Csali az csonti volt, bár néha próbálkoztam csemegekukoricával és gilisztával , de mivel azok nem hoztak eredményt, maradtam a csontinál. A horgászatra 2-3 órát szántam. Azalatt kellett valamit becserkésszek. Néhány gombóc bedobását követően 2,4 méteresre állított úszós szerelékem a vízbe juttattam, s alig két métert haladt az úszóm az árral, amikor valami a víz alá merítette az antennát. 

A bevágás azonnal ült, s meglepő erővel védekező folyólakó kezdett harcot velem. Néhány perc múlva szákba tereltem a 36 centis méreten aluli márnát! Hűűű, fog ez menni, hisz első dobás, első úsztatás és már jött is a hal. Finom szerelékkel még egy ilyen kisebb márna kifárasztása is sportos feladat, igénybe veszi az embert, megterheli a gyengébb zsinórt.

Éhes kisdomi fenékről

Én általában minden fogott hal után dobok egy gombócot az etetésre, hogy a halak ne kedvtelenedjenek el a fárasztás okozta ramazurit követően. Most is így történt. Néhány úsztatás után ismét határozott kapás, bevágás, fárasztás volt, s hamar a partra került a kisdomolykó.

Hamar újracsaliztam, s elgondolkodtam, hogy a víz felszínén bogarakat hajtó domolykók rovarok tömegeinek eltűnése miatt a fenék közelébe kényszerülnek csipegetni. Míg mindezt végiggondoltam, egy izmosabb úszóelhúzást követő jobb fárasztás eredményeképp partra segítettem egy szebb domolykót.

darabosabb domi, már szákolós

 Szinte fel sem eszméltem, jött a következő domi, majd a visszaengedését követően varázsütésre eltűntek.

jövő bajnoka

Tíz perces kapásszünetet követően, mikor már azt kezdtem hinni, hogy aznapra nem lesz több hal, két bukdácsolást követően kissé megmerült, s megállt a sodrásban az úszó. Bevágtam.

 vésett ajkú felfeküdve

Nohát, egy vésett ajkú paduc! Nosza gyorsan újradobtam, hisz egyedül sosem járnak, itt lehetnek a társak is. Bedobás, fél méter úsztatás, s már tűnt is el az úszó. 

szenzációóóóóóóóós

Micsoda csodás példány! Jellegzetes orr, jellegzetes kapás, s küzdelem a horgon. Jött még egy, meg még egy, már nem is számoltam, több példány akasztást követően fordult is le a horogról, majd lassan elhagyták a pályát...

paduc a horgon, falevélrengeteg a vízen

Csodás élmények ezek, s a nap hamarosan erőt vesztve halványulva eltűnt a hátam mögött, erősen hűlni kezdett a levegő, s úgy döntöttem, mára vége.

Második

Tegnap november nyolcadikán vasárnap erőteljes felmelegedéssel riogattak a meteorológusok, ígértek fűt-fát, ahogy szoktak, de leginkább +20 fok feletti hőmérsékletet. Most vagy soha! Egy reggeli horgászat terve körvonalazódott gondolataimban, s vagy-vagy alapon felkészültem. A változatosság kedvéért a Mosoni-Dunán most egy belső kanyarívet választottam, s reggel hétkor már a parton voltam. A levegő már ekkor tíz fokot mutatott a korábbi fagyos reggeleket feledtetve. Vasárnap lévén a látvány megdöbbentett, a túlparton levő ruganyok mindegyike foglalt volt, fenekezőbotok mögött több horgász is várta a szerencséjét, tőlem feljebb, s lejjebb is ültek. No sebaj, a hal úszik, hátha fogok valamit. Egy ismerősöm tíz perccel megelőzött, s mire én kiértem, már egy retúr márnával birkózott. 

Amíg kipakoltam, két keszeget partra segített. No lesz itt valami talán nekem is. Az etetőanyagot (mindössze egy kilónyit) ugyanúgy állítottam össze, ahogy legutóbb, annyi változás volt csupán a horgászatom jellegében, hogy most magammal vittem egy feederbotot is.

a koncér erőteljesen védekezik a sodrásban

Etetés tőlem 8 méterre, majd az etetési sávtól lejjebb vagy 10 méterre sima csúszóólommal szerelt feederpálcám bedobtam két szem csemegekukoricával csalizva. Bolognai bottal kitapogattam a meghorgászni kívánt sáv mélységét, amely nagyjából 2,8-as volt. Eltelt talán vagy negyed óra is, mire megjött az első kapásom (közbe haver tőlem 20 méterrel feljebb már a tizedik halát szákolta). Hamar bevágtam, s megfogtam egy kisebb fél kiló körüli leánykoncért, amelyet fotó után azonnal visszadobtam.

Mosoni torpedó

No. Fog ez menni nekem is. Kapás újfent, a tettes ismét egy hasonló méretű koncér. No, ha más nem lesz itt, be kell fejezzem a horgászatot, hisz a horgászrend mindenki számára kötelező, hogy ha sorozatosan védett, vagy méreten aluli halak jönnek az adott helyen, a horgászatot haladéktalanul abba kell hagyni. Míg ezen morfondíroztam, az úszót nem az etetésre, hanem a parthoz két méterrel közelebb dobtam, s az úszó el is merült. na biztos elakadt, hisz itt már sekélyebb lehet a víz. Meghúztam, visszahúzott, ennek a fele sem tréfa, már sír az orsó, zenél a zsinór, s indul a hal árral szemben, no hát persze, egy márna. Nem túl nagy, de 45 centis méretével tekintélyt parancsoló harcban mutatta meg hogy van benne erő a 7 fokos vízben is.

"Mesél az erdő, mesél az erdő..."

No mégsem hagyom itt a horgászhelyet, van itt más is a koncéron kívül. A szemem sarkából látom, hogy a feederbot táncol a bottartó villán, a nyél megemelkedik a földről, bevágok, de csak az üres horog az, ami rám kacsint a parton. Ahogy a felkelő nap átsejlik a szembelevő fák ágai között, egyre melegszik a levegő, itt is, ott is loccsan a víz...

Szilvából legjobb az 51 fokos, vagy a 30 centi feletti

Újracsalizás, mindkét boton. Jönnek a kapások, s egymás után kerülnek a víz színére a kisebb karikakeszegek, bodorkák, majd egy szebb szilvaorrú keszeg is tiszteletét teszi.

A feederboton ismét apróbb húzások jelzik, bizony a csemegekukorica a hideg vízben is vonzó táplálék. Bevágok. Erőteljes ellenállás, a fenékhez tapadó harcos próbál szabadulni az apró horogtól, de nincs esélye, a kellően összeállított szerelék, valamint a megfelelő akadás jól tartja a halat, s szákban is a pikkelyes ponty.

jól harcolt a 37 cm-s bajszos

Kezdem élvezni a pecát, még néhány koncért partra segítek, többnyire már kilós feletti példányt, mikor elunom majd három órás horgászatomat, s pakolni kezdek.

Sokan jásznak mondják, csak hogy igazolják azt, hogy hazaviszik

Összetéveszthetetlen színek, izmos erős test, csodás úszók jellemzik a királyhalat, ami mostanra olyan szinten elszaporodott, hogy egyre több helyről hallani, hogy 2016-tól foghatóak lesznek, csak ívási időben kapnak majd védelmet. Csak nehogy aztán pár év múlva eltűnjenek megint.....

No elpakolok lassan, már minden egy helyen, a bolognai is a zsákban már, a vödörrel babrálok, mikor eszembe jut, a feeder még be van dobva, s én háttal vagyok neki. Azonnal megpördülök, és tudtam, éreztem, hogy a halak lesnek a vízből a kedvező alkalomra, mikor nem figyelek, akkor jön az akció! A bot nyele már derékmagasságban, hajlik a spicc, nem is vágok be nagyon, megemelem a botot, erős ellenállás, néhány perc küzdelem, s már parton is a tettes, egy szép, alig valamivel kisebb márna az előzőnél.

Majdnem vitte a botot az alig 42 centis marci

No ezzel csodássá varázsolták a halak a vasárnapomat, pedig még csak háromnegyed tíz volt. Ekkor még nem sejtettem, hogy este vár még rám némi meglepetés belső-Szigetközben, s megharcolok majd egy 61 és egy 50 centis csodálatos menyhallal, de ez majd egy későbbi bejegyzésemben kerül majd részletezésre...

Kelt: 2015 év Enyészet havának 9-ik napján

Én és a bolognai.....

A történet néhány nappal ezelőtt kezdődött, mikor találkoztam egy régi ismerősömmel, aki bolhapiacosként, ócskásként ismert a városban és a környéken. Ez az ismerősöm szólt, hogy vitt be neki valaki horgászbotokat, ő nem ért hozzá, ugorjak már be hozzá alkalomadtán, s próbáljak meg egy hozzávetőleges értékbecslést adni, mennyiért is tudná értékesíteni a botokat. A kérést elfogadtam, s ellátogattam hozzá csütörtökön. A portéka két különböző hosszúságú és márkájú spiccbotból és egy bolognai botból tevődött össze. 

viszketett már a kezem, hogy próbát tegyek

Valahogy a bolognai bot felkeltette az érdeklődésemet. Régóta kacérkodom azzal a kósza gondolattal, hogy vásárolok magamnak egyet, de sosem tudtam rászánni magam, meg hát nem is olyan olcsó mulatság beszerezni egyet, szóval mindig csak tolódott, odázódott a történet. De most, ahogy a kezemben tartottam a 7 méteres karbonszálas 5-25 grammos botot, valahogy megkísértett a gondolat. Mire észbe kaptam, a botot, amely kiváló, szinte új állapotban volt (szerintem ha kétszer használták) az eredeti ár töredékéért megvásároltam.

 Amint hazavittem, azonnal feldobtam rá a tartalékként a szekrény alján várakozó kis 30-as orsómat, amelyre 20-as zsinórt csévéltem, majd szokásos folyóvízi úsztatós végszerelékkel (3 grammos cseppúszó, 16-os előkezsinór, 10-es gama horog) láttam el. Még meg sem melegedett kezemben a bot, máris kint voltam a Mosoni-Duna egy ismertebb szakaszán, némi etetőanyag, csemegekukorica, csonti kíséretében. Hát meg kell mondjam, az első dobásom hátam mögött a ciheresben landolt. A második már vizet fogott, de nem volt jól kisúlyozva az úszó, ezért ólmoznom kellett még egy kicsit. A harmadik dobásom a fán kötött ki, nem baj, gondoltam, ha valaki megkérdezi, majd azt mondom neki, hogy mókusra megyek. A negyedik dobás már sikerült, ezt követően letapogattam a medret, hol van gödör, hol lassabb, hol gyorsabb a sodrás, hol vált irányt a víz, hol kezd visszafordulni. 

Csontival csaliztam, a meghorgászni kívánt sáv felső részére bedobtam 3 gombócot (amit némi malactápból, vakondtúrásból, vízből és csemegekukoricából gyúrtam). Szinte azonnal fogtam egy küszt....Há-há, működik a szerelék, működik a bot! No lesz itt még más is, s valóban, a negyedik küszt követően sikerült egy keszeget fognom, amelyet le is fotóztam, mint az első "érdemesebb" botavató halat! 

Első "komolyabb"

Ezt követően nem sok megállás volt, jöttek szépen a keszegek, név szerint karikakeszeg, dévérkeszeg, szilvaorrú keszeg, bodorka, majd egy komolyabban botot hajlító, ám még így is méreten aluli kis balin!

Van, hogy odakap a csonticsokorra, bezzeg ha műcsalival megyek, elkerül

Mire mindez lezajlott, Erősen sötétedni kezdett, az úszót már nem is láttam, s a kapások is elmaradtak. Gyorsan fotóztam egyet, megörökítettem a keszegeket, mielőtt visszajuttattam volna őket otthonukba, majd összeraktam a botot, s egy korábban fogott küszből darabot vágtam, belódítottam a visszaforgó aljához, míg egy másik botra három szem csemegekukoricát tűztem, s az etetésre dobtam. 

Moson népe Hej!

Eközben elkezdtem pakolni, mert elkezdett szemetelni az eső. Szépen összeraktam a bolognai botot, elégedetten szinte lefektettem a botzsákba, még majdhogynem altatót is dúdoltam a fülébe, de akkor csak egy ősi Pokolgép szám járt a fejemben, azzal meg nem lett volna illő elbúcsúznom tőle aznapra. Ezt követve a kis vödröt rendeztem, s a feleslegesen nyitva levő merítőszákot csuktam össze....ekkor láttam hogy a fenekező botom nyele megemelkedik....

Azonnal utána nyúltam, s bevágtam......

A szerelék másik végéről erős ellenállás jelezte, ez már nem keszeg, ez valami komolyabb ellenfél lesz. Néhány perc alatt sikerült kifárasztani és szákba terelni az éjszaka ravasz vándorát, egy szép pikkelyes pontyot, amelyről már csak gyenge minőségű képet tudtam készíteni, ugyanis a telefonom jelezte, a vaku már nem működik az alacsony töltöttségi szint miatt, de a fejlámpám adott némi fényt, hogy úgy-ahogy megörökítsem a szép kis dunai pikkelyest. 

Legközelebb őalatta dolgozik majd a bolo....

Ejj, de jó lett volna, ha a bolognaival fogom ki! Perceken múlt, de van ez így. Bízom benne, hogy a bolo-val megbarátkozunk, s legközelebb megmutatja hogy táncol majd egy szebb hal által diktált ritmusra!

Kelt: 2015. év Magvető havának 9.-ik napján.

Finomszerelékes úsztatás a Mosoni-Dunán

Úgy kezdem ezt a beszámolót, hogy teszek egy vallomást! Sajnálom azt az elvesztegetett időt, amit a fenekező, feederbotok mellett ülve lesve a jelzőket töltöttem el, ahelyett, hogy a már szívemhez nőtt módszerrel cserkeltem volna be a folyóvizi uszonyosokat. Végig kellett járnom ezt az utat, hogy eljussak idáig, s utólag visszatekintve el kell mondjam, hogy megérte. Sikerült a horgászat egy olyan módszerét elsajátítanom, tökéletesítenem, bár még van hova fejlődni, amely azóta is kedvencem, s télen-nyáron minden évszakban egyaránt alkalmazható. Ez nem más mint a folyóvízi finom szerelékes úsztatás.

Csodásan meglassuló kanyar a város szélén

Van egy ősrégi ezer sebből vérző, de máig megbízható, gerinces, de egyben kellően rugalmas erős 4,20-as három tagos Miami Balzer matchbotom. Kiváló társammá vált az évek során, ám hamarosan fel kell újítanom, ha azt szeretném, hogy elkísérjen még néhány évig a vízpartra. Mára már mint meghosszabbított karom, mint az ujjaim vége, úgy működik, minden apró rezdülésben, érintésben eggyé olvadtunk. Ő volt a társam, míg végigjártam a rögös utat, a folyóvizi úsztatás módszerének elsajátításának folyamán. Meg kell valljam, szeretem ezt a módszert, végig kontaktusban vagyok az egész szerelékkel, minden rezdülést érzek, 

azonnal reakcióképesen, mintha pergetnék, érzek minden odaütést, csippentést.....

Történt egy szeptemberi nap délutánján, hogy kedvet kaptam egy kis folyóvízi úsztatáshoz. Nosza hamar összekaptam magam, s irány a Mosoni-Duna egy gyorsabban sodró, sóderes nem túl mély 60-70 cm-s szakasza. Etetőanyag gyanánt semmi mást nem vittem magammal, csak néhány szelet kenyeret darabokra törve, amelyeket a helyszínre érve egy magammal vitt kisebb krumplis zsákba tettem néhány nagyobb kővel együtt, majd a zsákra kötelet kötöttem, s behajítottam a parttól nagyjából 8 méterre levő távolságra, ügyelve arra, hogy a kötél végét a parton rögzítettem, nehogy a sodrás mégis elszabadítsa, vagy arrébb vigye a lefixált "etetést".

A fent leírt egy szál match botomon egy kis 30-as Browning orsó nyugszik 20-as főzsinórral szerelve. A szerelékemet egy másfél grammos folyami csepp úszó, néhány ólom, 16-os előkezsinórra kötött 10-es Gama horog alkotta. Csalinak 4 szem csontit és kenyérrózsát szántam, s cserélgettem. A vízben levő etetőzsák mögé dobtam, onnan úsztattam le a szereléket nagyjából 10-13 méter távolságra úgy, hogy a horgon levő csali érintgette a kavicsos medret, kissé bukdácsolva követte a  víz sodrát. Olykor meglassítottam, esetenként meg megállítottam a szereléket. 

Hamarosan megjelentek az első halak az etetésen, naná, hogy az idegesítő kis gébek. Őket követte néhány küsz, majd egyszer csak határozottan megállt az úszó, ekkor történt a bevágás, majd a harc, amelynek végén egy szép paduc harapott nagyokat a légtérbe, mikor ajkaival a víz fölé került.

Ezt követően kisebb karikakeszegek, szilvaorrúak jelentek meg, ám eljött egy időszak, amikor több leúsztatást követve sem érkezett érdeklődő.

Már-már elgondolkodtam, hogy talán valamit nem jól csinálok, amikor a következő úsztatás alkalmával hirtelen alámerült az úszó. Bevágtam. A hal megindult a meder közepe felé, de hamar sikerült visszaterelnem. Ő egy szép ifjonc márna volt, akit a sóderesen lefotóztam, majd útjára engedtem.

Ifjonc márna

Itt már vidámabban távozóban

Néhány úsztatást követve ismét kapást tapasztaltam, ekkor szintén egy vésett ajkú tette próbára a gyorsaságomat, pechemre a horog a szákolás előtt kiakadt, s a hal vígan vett búcsút a légnemű világtól, s hamar eltűnt a tiszta folyóvízben. Nem adtam fel, a csontit felcseréltem kenyérrózsára. Szinte egy métert sem úszott a szerelék, amikor újabb kapás érkezett, olyan elhúzós. A tettes egy retur kis pikkelyes pontyocska volt, aki fiatal volta ellenére remekül alkalmazta a sodrás segítségével betanult szabaduló mozdulatokat, de mivel nem Hudini volt az oktatója, hamarosan megmeríthettem, hogy aztán egy gyors fotót követően útjára engedjem.

Hejj, hol van öregapád, mikor teszi tiszteletét nálam?

Még néhányat úsztattam kenyérrel, amikor ismét egy hirtelen kapás következett, a közben már alkonyba burkolózó szürkületben, a tettes ezúttal is egy szép vésett ajkú paduc volt. Vele együtt már két paduc a szákban volt. A sötét miatt már nem láttam rendesen, ezért az úszóhoz rögzítettem egy fénypatront, mivel az úszó nem arra volt kiképezve, hogy patront rögzítsünk bele, gyors megoldásként az úszó felső szárához egy darabka szigetelőszalaggal rögzítettem a patront. A szereléket könnyítenem kellett egy söréttel, mert megváltoztak a súlyviszonyok. Aki horgászott már sötétben fénypatronnal, annak ismerős lehet a sztori, a víz fölött repülő fénypatronra rávetődtek a hely repülő fenegyerekei, a bőregerek, ám szerencsére nagy galibát nem okoztak, hamar rájöttek, hogy ez a falat nem nekik való. 

Néhány karikakeszeg és kis szilvaorrú jelentkezett még a sötétben, majd, átengedték a placcot a reménynek. Az én reményemnek, hogy talán egy komolyabb ellenféllel mérem össze az erőmet. Szinte nem is néztem az úszót, ujjheggyel érintve fogva a zsinórt éreztem néhány apró odacsípést, mikor gondoltam, hogy visszahúzom a szereléket, de ekkor határozottan megállt az úszó, én reflexből azonnal bevágtam. A bot félúton megállt a kezemben, s az orsó felsírt. Azonnal sodrással szemben tört előre a tettes, amiről rögtön gondoltam, hogy márna lesz. Jó 20 perces fárasztást követően, mivel nem mertem erőltetni a nagyobb halat a szakítás veszélye miatt, sikerült szákba terelnem a kereken két kilós folyami torpedót. Az öröm határtalan volt. 

Ők most hazajöttek velem...

Még fél órát úsztatgattam, de csak két kölökmárna jött, amelyeket gyorsan szabadon engedtem, majd búcsút vettem szeretett Mosoni-Dunámtól. S hogy miért is inkább ez a módszer? Finomabb, élvezetesebb, közvetlenebb, nem mellékesen több hal is horogvégre kerül, tehát mozgalmasabb, mint a fenekezés. Hozzáteszem, ha mód van rá, nem hagyom el a fenekező módszert sem, van, mikor bent van egy feeder a biztonság kedvéért, ám legtöbbször élő kishalas, vagy halszeletes fenekező bot van bevetve kissé távolabb az úsztatásra kijelölt pályától, mert nem ritka, hogy a kishalak után bejön valami komolyabb ragadozó....

Kelt: 2015. év Magvető havának 7-ik napján....

Meglóduló Pontyok a Mosoni Dunán

Gyakran lejárogattam a Mosoni-Duna egyik kanyarívébe úsztatgatni, s örömmel nyugtáztam, hogy mindig volt a környéken néhány éhenkórász keszeg....

A vízmélység a parttól drasztikusan mélyült, 8-10 méterre már a 3 métert is elérte a vízoszlop magassága. Imádom a horgászat azon módját, mikor végig kézben a matchbot, s az úsztatott szerelék legvégső pontján levő horoggal folyamatos kontaktusban vagyok, így minden egyes kapást, csípést érzek addig, amíg a szerelékem úsztatom. Ily módon évek alatt számtalan élményben volt részem, s bátran mondhatom, lényegesen sikeresebb módja ez a horgászatnak, mint például a fenekezés. Szórakoztatóbb, mozgalmasabb, nem olyan leülős, jelzőre szegezett tekintettel meredő peca ez. Aki alkalmazza ezen módszert, az tudja miről is beszélek, aki pedig nem, annak csak azt javaslom, próbálja meg, nem fog csalódni.

Horgászataim során többnyire malactáppal kevert földből, főtt kemény kukoricából kevert etetőanyagot gombócoltam be, a horgászat megkezdésekor 6-8 gombóccal. Azt követően a halak megjelenésekor minden fogott hal után egy-egy gombócot vetettem be. Így adódott, hogy a horgászhelyen hamar megjelentek a gébek és a küszök, hisz általában mindig ők az elsők. A horgot teljesen fenékig engedtem, ugyanis bíztam benne, hogy a fenéken szedegető paducok, márnák közül is sikerül valakit nyakon csípnem. 

Az első komolyabb érdeklődő egy 30 centis szilvaorrú keszeg volt. keményen megharcolt, nem is gondoltam, hogy ilyen erő van ebben a kis legényben, becsületére legyen mondva, igazi élmény volt kifogni. Kapása is egyedi, az úsztatott szereléket egyszer csak megállítja, s csak azt látom, hogy az úszó megáll a sodrásban, kissé megmerül, s ekkor már megy is a bevágás és a harc. Kisvártatva hasonló méretű társai közül is sikerült néhányat nyakon csípnem. 

A következő kapás már erőteljesebb volt, a horog végén kemény ellenállást tapasztaltam, a matchbot itt már komolyabban hajladozott, az orsóm fékje is meg-megreccsent.

A tettes egy "királyhal" volt, ahogy itt nevezik, hivatalos nevén egy leánykoncér, amely ebben az évben még védett fajként szerepel a listán, információim szerint viszont a következő évben már csak méret és tilalmi időszak védi majd e becses őshonos halunkat. A Nagy-Dunán ezek a halak elérik a 3-4 kilogrammos nagyságot is, a Mosoni-Dunán én még 2 kilósnál nem fogtam nagyobbat. Sokan szándékosan, vagy anélkül összetévesztik a jásszal, bodorkával, pedig több stílusjegye mutatja, hogy nem egy fajról van szó.

Ezt követően a kapások abbamaradtak, a mindig jelen levő gébek is elkerülték az etetett sávot. Sejtettem, hogy valami beállhatott az etetésre, gondoltam, egy csuka, egy balin, vagy netán egy harcsa......

Míg ezen méláztam, az úszóm megállt a sodrásban, ekkor bevágtam. A hal azonnal kitört a folyó medrének közepe irányába, s elnyert vagy 20 méter zsinórt, mire megállítottam, s lassan kezdtem visszapumpálni. Ekkor ismét kitört, s elindult sodrással szemben.....Bevillant, hogy ezt csak egy halfajunk szokta elkövetni, a márna. Közel negyed órás harcot követően, mivel a főzsinórom 18-as, az előkezsinórom 16-os, a horgom meg csupán 10-es gama volt, s nem kockáztathattam meg a szakítást, ... szóval negyed órás harcot követően szákolhattam meg egy közel két kilós marcit

Na gondoltam, nem is lesz rossz pecában részem aznap, mikor egyszer csak valami elindult a szerelékkel, bevágnom sem kellett szinte, csak megemelnem a botot, oly erővel húzott a hal befelé. Jó öt perces fárasztást követően sikerült szákba tereljek egy két kiló forma mosoni pontyocskát...

Bevallom, ekkor már madarat lehetett volna fogatni velem, egy könnyebb szél által gerjesztett fuvallat messze repített volna, oly könnyednek éreztem magam. Míg ilyen gondolatok jártak a fejemben, egyszer csak azon leszek figyelmes, hogy az úszóm rendesen alámerült. Bevágásnál fél úton megállt a bot, a fék nagyot reccsent, majd elkezdett zenélni. Amikor megállt a akkor a damil feszült húrján játszott ismerős dallamot a folyó felett incselkedő északi szél. Majd újra elindult a hal. Hol lefelé, hol befelé, hol át a túlpartig, hol felém jött, de mindvégig fenék közelben. Nem mertem erőltetni, pedig már fáradt a kezem, zsibbadtak az izmaim. Nagyjából negyven perc telhetett el, mire megláttam, ki is az ellenfelem, bár sejtettem.....

Az előbbi pontyocska valamelyik felmenője tette tiszteletét. Ismét kitörések, de már egyre kevesebb és kevesebb zsinór lehúzását követve tudtam magam felé kormányozni a folyó e jeles lakóját. Még néhány perc küzdelembe telt, mire meg tudtam pipáltatni ezt a szép halat, hogy szédüljön kissé a belélegzett légnemű oxigéntől. S eljött a pillanat, mikor alátolva a szákot remegő kézzel emeltem partra ezt a csodálatos harcost.

A ponty öt és fél kilót húzott a digitális mérlegen. Nagyszerű horgászat volt, a befejezés pedig idilli! Bizony az éhes keszegnép utáni hajsza átcsapott a keményebb vizi legényekkel való küzdelembe, amit nem is bánok. A következő napokon néhányszor megkíséreltem horogra csalni társaikat, de kisebb márnákon, darabosabb keszegeken kívül más már nem tette tiszteletét. Hosszú még az év, talán belefutok még egy ilyen élményhorgászatba.....