Meglóduló Pontyok a Mosoni Dunán

Gyakran lejárogattam a Mosoni-Duna egyik kanyarívébe úsztatgatni, s örömmel nyugtáztam, hogy mindig volt a környéken néhány éhenkórász keszeg....

A vízmélység a parttól drasztikusan mélyült, 8-10 méterre már a 3 métert is elérte a vízoszlop magassága. Imádom a horgászat azon módját, mikor végig kézben a matchbot, s az úsztatott szerelék legvégső pontján levő horoggal folyamatos kontaktusban vagyok, így minden egyes kapást, csípést érzek addig, amíg a szerelékem úsztatom. Ily módon évek alatt számtalan élményben volt részem, s bátran mondhatom, lényegesen sikeresebb módja ez a horgászatnak, mint például a fenekezés. Szórakoztatóbb, mozgalmasabb, nem olyan leülős, jelzőre szegezett tekintettel meredő peca ez. Aki alkalmazza ezen módszert, az tudja miről is beszélek, aki pedig nem, annak csak azt javaslom, próbálja meg, nem fog csalódni.

Horgászataim során többnyire malactáppal kevert földből, főtt kemény kukoricából kevert etetőanyagot gombócoltam be, a horgászat megkezdésekor 6-8 gombóccal. Azt követően a halak megjelenésekor minden fogott hal után egy-egy gombócot vetettem be. Így adódott, hogy a horgászhelyen hamar megjelentek a gébek és a küszök, hisz általában mindig ők az elsők. A horgot teljesen fenékig engedtem, ugyanis bíztam benne, hogy a fenéken szedegető paducok, márnák közül is sikerül valakit nyakon csípnem. 

Az első komolyabb érdeklődő egy 30 centis szilvaorrú keszeg volt. keményen megharcolt, nem is gondoltam, hogy ilyen erő van ebben a kis legényben, becsületére legyen mondva, igazi élmény volt kifogni. Kapása is egyedi, az úsztatott szereléket egyszer csak megállítja, s csak azt látom, hogy az úszó megáll a sodrásban, kissé megmerül, s ekkor már megy is a bevágás és a harc. Kisvártatva hasonló méretű társai közül is sikerült néhányat nyakon csípnem. 

A következő kapás már erőteljesebb volt, a horog végén kemény ellenállást tapasztaltam, a matchbot itt már komolyabban hajladozott, az orsóm fékje is meg-megreccsent.

A tettes egy "királyhal" volt, ahogy itt nevezik, hivatalos nevén egy leánykoncér, amely ebben az évben még védett fajként szerepel a listán, információim szerint viszont a következő évben már csak méret és tilalmi időszak védi majd e becses őshonos halunkat. A Nagy-Dunán ezek a halak elérik a 3-4 kilogrammos nagyságot is, a Mosoni-Dunán én még 2 kilósnál nem fogtam nagyobbat. Sokan szándékosan, vagy anélkül összetévesztik a jásszal, bodorkával, pedig több stílusjegye mutatja, hogy nem egy fajról van szó.

Ezt követően a kapások abbamaradtak, a mindig jelen levő gébek is elkerülték az etetett sávot. Sejtettem, hogy valami beállhatott az etetésre, gondoltam, egy csuka, egy balin, vagy netán egy harcsa......

Míg ezen méláztam, az úszóm megállt a sodrásban, ekkor bevágtam. A hal azonnal kitört a folyó medrének közepe irányába, s elnyert vagy 20 méter zsinórt, mire megállítottam, s lassan kezdtem visszapumpálni. Ekkor ismét kitört, s elindult sodrással szemben.....Bevillant, hogy ezt csak egy halfajunk szokta elkövetni, a márna. Közel negyed órás harcot követően, mivel a főzsinórom 18-as, az előkezsinórom 16-os, a horgom meg csupán 10-es gama volt, s nem kockáztathattam meg a szakítást, ... szóval negyed órás harcot követően szákolhattam meg egy közel két kilós marcit

Na gondoltam, nem is lesz rossz pecában részem aznap, mikor egyszer csak valami elindult a szerelékkel, bevágnom sem kellett szinte, csak megemelnem a botot, oly erővel húzott a hal befelé. Jó öt perces fárasztást követően sikerült szákba tereljek egy két kiló forma mosoni pontyocskát...

Bevallom, ekkor már madarat lehetett volna fogatni velem, egy könnyebb szél által gerjesztett fuvallat messze repített volna, oly könnyednek éreztem magam. Míg ilyen gondolatok jártak a fejemben, egyszer csak azon leszek figyelmes, hogy az úszóm rendesen alámerült. Bevágásnál fél úton megállt a bot, a fék nagyot reccsent, majd elkezdett zenélni. Amikor megállt a akkor a damil feszült húrján játszott ismerős dallamot a folyó felett incselkedő északi szél. Majd újra elindult a hal. Hol lefelé, hol befelé, hol át a túlpartig, hol felém jött, de mindvégig fenék közelben. Nem mertem erőltetni, pedig már fáradt a kezem, zsibbadtak az izmaim. Nagyjából negyven perc telhetett el, mire megláttam, ki is az ellenfelem, bár sejtettem.....

Az előbbi pontyocska valamelyik felmenője tette tiszteletét. Ismét kitörések, de már egyre kevesebb és kevesebb zsinór lehúzását követve tudtam magam felé kormányozni a folyó e jeles lakóját. Még néhány perc küzdelembe telt, mire meg tudtam pipáltatni ezt a szép halat, hogy szédüljön kissé a belélegzett légnemű oxigéntől. S eljött a pillanat, mikor alátolva a szákot remegő kézzel emeltem partra ezt a csodálatos harcost.

A ponty öt és fél kilót húzott a digitális mérlegen. Nagyszerű horgászat volt, a befejezés pedig idilli! Bizony az éhes keszegnép utáni hajsza átcsapott a keményebb vizi legényekkel való küzdelembe, amit nem is bánok. A következő napokon néhányszor megkíséreltem horogra csalni társaikat, de kisebb márnákon, darabosabb keszegeken kívül más már nem tette tiszteletét. Hosszú még az év, talán belefutok még egy ilyen élményhorgászatba.....