Többször megdőlt az a tézis, hogy a menyhalak téli, november-decemberi halak, idén is rácáfoltak a szakirodalom által meghatározott szezonra...
Mint minden évben, idén is várva vártam a szeptemberi betörő hidegfrontokat, amelyek elkezdik hűteni a vizeket elsősorban az osztrák területen, a hegyek között. Noha a hőmérő higanyszála még elérte a harminc fokot is, az éjszakák határozottan hűvösek voltak már, reggelente pedig csípősebbé vált, itt-ott meg is párásodott a reggel.
Egy hidegfrontot követően jött az ötlet, hogy nézzük meg a Mosoni-Duna egy felsőbb szakaszán felgyorsuló külső kanyarívben bedőlt fa mellett, vajon kimerészkedik-e már a menyus a búvóhelyéről, s ha igen, hajlandó-e arra, hogy a felkínált élő, vagy letört fejű kiskeszeget vacsorának tekintse, s elfogyassza. Már a második nap eredményt hozott, össze nem téveszthető kapással érkezett a jelentkező a horogra, s igazán meg sem lepődtünk azon, hogy egy csodaszép színekben játszó, ám még elég vézna kinézetű 45 cm hosszúságú menyus próbált szabadulni a horog fogságából. A dátumot feljegyeztük, 2015. szeptember 17-e volt. Néhány naos szünetet követően újfent próbára tettük az estét. Nem bízva a menyhalakban, az egyik botot márnára szereltem, csak úgy csúszóólommal, füstölt edami sajttal csalizva, mindennemű etetés nélkül.
Hajj, volt is sikere a sajtnak, szinte tolakodtak érte, folyamatos kapásokat okozva. Egy pillanatnyi figyelemkiesés és a sajtevők máris kaján vigyorral szöktek meg a horogról leszedett zsákmánnyal. Közben a másik botomat a bedőlt fa mellé, a visszaforgóba dobtam, remélve, hogy a felkínált kis bodorka talán felkelti valaki érdeklődését. Eközben kezdett sötétedni, s már a negyedik márnát szákoltam, igaz, egyik sem érte el a törvényes méretet, de elég jó ellenfeleknek bizonyultak a sodrásban, hisz alulról épp súrolták a 40 centit...
Ahogy mindjobban sötétedett, úgy csökkentek a márnakapások. Gyanús volt, hogy a gébek sem piszkálták már a halszeletet, gondoltam, talán egy harcsa, vagy csuka, esetleg süllő állt be a bedőlt fa tövébe, s a ravasz kis betolakodó gébek mindjárt elillantak...
Hirtelen meglódult a halszelettel csalizott bot, heves botrázás közepette a ferdén felállított menyhalra szerelt bot nyele el-elemelkedett a talajtól, mire odanyúltam, s a bevágás szépen ült. Rövid harcot követően egy 37 cm-s menyhalat sikerült kivarázsoljak a partra, ami igencsak megörvendeztetett. 2015. szeptember 21.-e 19:55 volt ekkor.
Hamar újracsaliztam, s szinte el sem helyezkedtem, mikor megismétlődött ez előbbi jelenet annyi különbséggel, hogy ez a menyhal csak 33cm hosszú volt faroktőig. Nosza újracsalizás, bedobás, közben tettem vettem a sötétben, a botot nem is nézve. Vártam még egy erős fél órát, de több kapás sem a menyhalas botomra, sem a márnázóra nem érkezett. Meglepődtem, mikor kitekertem a menyhalnak felkínált szereléket, azon ugyanis nem volt halszelet. Valaki lecsente, miközben mással voltam elfoglalva. Na hát persze, van ez így, sokszor megtörtént ez már velem, s úgy hiszem másokkal is. Nem bánkódtam, hisz jól éreztem magam, s menyhalat is fogtam. Azóta is próbálkozok, de túl sok siker még nincs, noha a szeptember 23-i próbálkozásra is sikerült egy menyust nyakon csípnem, várnom kell még egy keveset, hogy hűljön az idő, s a víz. Az ablakon kinézve azt látom, hogy szakad az eső, s hűl az idő, hűlnek a folyók, s tudom, ébredeznek a menyhalak!
Ahogy mindjobban sötétedett, úgy csökkentek a márnakapások. Gyanús volt, hogy a gébek sem piszkálták már a halszeletet, gondoltam, talán egy harcsa, vagy csuka, esetleg süllő állt be a bedőlt fa tövébe, s a ravasz kis betolakodó gébek mindjárt elillantak...
Hirtelen meglódult a halszelettel csalizott bot, heves botrázás közepette a ferdén felállított menyhalra szerelt bot nyele el-elemelkedett a talajtól, mire odanyúltam, s a bevágás szépen ült. Rövid harcot követően egy 37 cm-s menyhalat sikerült kivarázsoljak a partra, ami igencsak megörvendeztetett. 2015. szeptember 21.-e 19:55 volt ekkor.
Hamar újracsaliztam, s szinte el sem helyezkedtem, mikor megismétlődött ez előbbi jelenet annyi különbséggel, hogy ez a menyhal csak 33cm hosszú volt faroktőig. Nosza újracsalizás, bedobás, közben tettem vettem a sötétben, a botot nem is nézve. Vártam még egy erős fél órát, de több kapás sem a menyhalas botomra, sem a márnázóra nem érkezett. Meglepődtem, mikor kitekertem a menyhalnak felkínált szereléket, azon ugyanis nem volt halszelet. Valaki lecsente, miközben mással voltam elfoglalva. Na hát persze, van ez így, sokszor megtörtént ez már velem, s úgy hiszem másokkal is. Nem bánkódtam, hisz jól éreztem magam, s menyhalat is fogtam. Azóta is próbálkozok, de túl sok siker még nincs, noha a szeptember 23-i próbálkozásra is sikerült egy menyust nyakon csípnem, várnom kell még egy keveset, hogy hűljön az idő, s a víz. Az ablakon kinézve azt látom, hogy szakad az eső, s hűl az idő, hűlnek a folyók, s tudom, ébredeznek a menyhalak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése