Szombat délután elállt az egy napja erős széllel csapkodó hideg áztató eső. El sem hiszem, hogy egy héttel ezelőtt még harminc fok is volt a nappali legmelegebb időszakban. Szóval végre elállt az eső. Jött is az ötlet, hidegfront után tuti hogy beindul valami. Igen ám, de a szél ereje mit sem csökkent, metsző erejét minduntalan próbára tette a fákon, bokrokon, erősen borzolva azok lassan színesedő frizuráját, s sejtettem, hogy a víz tetejét megszórta már az első sárguló lehullt levelek hadával, a vízoszlop teljes terjedelmében is számíthattunk letört sodródó kisebb nagyobb ágakkal....
Nem számít, a lényeg a kihívás. Mire is horgásszunk. Két cél fogalmazódott meg előttünk. Márna és menyhal. Jó ötlet, nézzünk is körül, mi is kell hozzá. Két bot, két bottartó ágas, egy kisebb felszerelésekkel megrakott láda, horogmentő, némi tartalék előkezsinór, pontyozó és süllőző horog, némi sajt, kevés csonti, esetleg giliszta és csalihal. Na ez az utóbbi, amiben kicsit hiányt szenvedtünk. Máskor mindenhol ott vannak, most pedig egy óra azzal telt el, hogy csalihalas hálóval illetve horoggal szerencsétlenkedtünk össze pár bodorkát és karikakeszeget, több kisebb csatornát, illetve egy erdőben meghúzódó hullámtéri tavat is megvizsgálva.
Mindegy, irány a kiválasztott helyszín.
Csaknem este hét óra volt, mire a Mosoni-Duna egy csendes, nem látogatott erdővel övezett szakaszára érkeztünk. Az amúgy is erdővel szegélyezett szakaszon hamar alkonyodni kezdett, mi sem tétlenkedtünk, elő a botok, felpatronoztuk, majd felcsaliztuk őket. Klasszikus csúszóólmos fenekező szereléket alkalmaztam 70 grammos tányérólommal, 60 centis előkével. A bal oldali botomat kissé lejjebb dobtam sajttal csalizva, amelyet két fürgén ficánkoló csontkukaccal zártam le. A másik ragadozóra bevetni kívánt botot össze sem tudtam szerelni, máris érkezett az első kapás a márnázóra bevetett készségre. Hamar bevágás után egy elképesztően kis márna ficánkolt a horog végén, nem is hittem, hogy egy ilyen kis hal ilyen erős kapást képes véghezvinni:
No, semmi gond, lesz itt majd nagyobb is. Az biztos, hogy utánpótlásban nincs hiány. Nosza visszadobtam a botot, hasonlóan csalizva, de mellette már sikerült bedobnom a süllőző horoggal szerelt botot is egy bodorkából vágott szelettel. Hajj, volt is rajta húzigatás, ráncigálás, tépegetés, kicsi remegtetés, vadabb cibálás, és minden, amit elképzelhet ember. Szemeim előtt szinte láttam, hogy az aljzaton gébek hada egymással közelharcot vívva próbál kiszakítani néhány cafatot a felkínált halszeletből. No amíg ez a ramazuri tart, addig nem várható komolyabb ragadozó, ugyanis ezek a falánk betolakodók egy nagyobb hal, ragadozó jelenléte esetén úgy felkötik a nyúlcipőt, mintha ott se lettek volna. iszkiri....
Eközben a márnára szerelt boton újabb kapás érkezett, sokkal nagyobb volt a tettes, amely az imént tiszteletét tette, ám még ő is csak súrolta a törvényileg előírt alsó határt..
Eközben társam bevetett halszeletére csodálatos kapás érkezett, ám mivel a bevágás nem kellő időben érkezett, a tettes meglépett a felkínált halszelettel. Ekkor én is azon vettem észre magam, hogy közelebb kerültem a halszelettel csalizott botomhoz, mert megszűnt a gébek ramazurija. Felnéztem a botot, muszáj volt friss, kissé véresebb halszelettel csalizni, mert az előzőt rendesen megdézsmálták, szinte csak a bőr maradt rajta. Időközben besötétedett. Sikerült még egy kisebb márnát, illetve egy agresszív szilvaorrú keszeget fogjak, aztán elcsendesedett minden. Kevéssel nyolc óra előtt, gyenge, de határozott kapást észleltem a halszelettel felcsalizott botspiccen. Vártam még két odahúzást, majd bevágtam. A szerelék végén erős ellenállást tapasztaltam, amelyet elősegített a víz sodra is. Sejtettem, hogy valami komolyabb ellenféllel lesz dolgom. Néhány másodpercet követően ott tekergett előttem, csodás színekben pompázva egy magyar tőkehal, vagyis latinul Lota Lota, azaz egy szép menyhal. Igen, ez már biztos, felébredtek, igaz, még nem nagy számban, s keresni is kell őket, de már ébren vannak, eszegetnek...
A kép nem sikerült valami jól, a halat ezzel a törölközővel tudtam csak megfogni, mert annyira csúszós, hogy azt az ember nem is gondolná, ráadásul nem is igen akaródzott neki pózolni. Nagy nehezen sikerült megmérjem őkelmét, pontosan 35 centis volt. Hát az apraja. Bízom benne, hogy jönnek majd a nagyok is. Szuper másfél órás horgászat volt, e menyhal megfogása után már nem érkezett kapás, haza is cuccoltunk, abban a reményben, hogy vasárnap este próbát teszünk a Lajtán is, hátha ott is utunkba kerülnek a márnák és a magyar tőkehalak.
Őszi naplemente Szigetközben
Kelt: 2015. év. Földanya havának 27. napján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése