Miért is vagyok itt? Sajtért!

Nem egyszer feltettem már ezt a kérdést magamnak, s időnként hosszan elgondolkodtam azon, mi is a válasz. Több lehetséges indok is megfogalmazódott bennem. 

A felkelő nap nyáron az 1824-es fkm-nél

Írhatnék naplót magamnak, a fényképek mellé miket készítek, s téli estéken a meleg szobában ülve örömmel felidézném a nyár, a tavasz, s az ősz emlékezetes pillanatait. Írhatnék magamnak beszámolókat, de nem célszerű, ugyanis az égi gondviselés olyan memóriával áldott meg, hogy erre talán nincs is szükségem. 

Magamutogatás lenne a tevékenységem? Nem hinném, hisz nem ez jön vissza a hozzászólásokból, s igyekszem az önzést elkerülni. Magamon kívül szívesen írtam másokról, értékes emberekről is, riportcikkek gyanánt, amelynek lesz még folytatása. Magamnak írok, vagy a nagyközönség kegyeit keresem? Talán mindkettőben van egy kicsi igazság, de teljesen egyiket sem fedi, s ez nem is fedheti a valóságot. Hisz még facebook-om sincs, hogy teleszórjam bejegyzéseimmel a közösségi oldalt, hogy pörgessem a látogatottságot. Akkor hát miért? Mondhatnám, ez a bejegyzés riport saját magammal, egy kérdés, kilenc lehetséges válasszal.....:-)

1. A horgásztársadalom sokrétű, az utóbbi évtizedekben robbanásszerűen fejlődött főleg a felszerelések gyártása, azok reklámozása, reklámoztatása terén. Ennek van nagyon sok pozitív, illetve negatív oldala is. Sajnos úgy érzem, túlsúlyba került a negatív oldal. Sorra születnek a nyomtatott horgászsajtó különféle heti, vagy havi lapjai, sorra indulnak különféle internetes horgászportálok, felületek. Ami engem aggaszt, a reklám iszonyatos mennyiségben rámászik az emberre mindenhol, kiszorítva az értékes írásokat, az igazán olvasmányos magával ragadó beszámolókat. Az egyik célom az, hogy betöltsem azt az űrt, ami keletkezett, s lehetőséget adjak az embereknek, hogy a horgászatról, s ne a reklámokról olvasgassanak, ha egy horgászoldalra tévednek. Bemutatom, azt, hogy eredményesen lehet horgászni, s aki ismeri a vizeket, ismeri a halfajták viselkedését, életét, az biztos lehet a sikerben, ez nem a pénztárcától függ, s nem is a "most ez a legújabb, a legjobb, a régebbi sz@rt se ér már" felfogás vezet eredményre. A jó írások sorra elmaradtak, a korábbi jó írók a gyártók markaiba kerülve rákényszerültek írásaikba egyre nagyobb mértékben becsempészni a hangzatos elnevezéseket, szlogeneket, reklámdumát, ezáltal maguk rombolták le nívójukat, s váltak a cégek szolgáivá (kiszolgálóivá)....

2. Sok horgászoldalon én magam is regisztrálva vagyok, voltam, s előbb utóbb mindenhol tapasztalható volt, hogy az emberek irigységből, unalomból, pökhendiségből nekimentek másoknak, érdekcsoportok alakultak, s az egykor oly színvonalas oldalak így váltak az internet pöcegödrévé, elűzve a kevés normális horgászt onnan. Nem mondom, hogy bánom azt, hogy jelen voltam ezekben a dolgokban, mert nagyon sok jó embert ismertem meg, sikerült az ország minden tájáról jó ismerősöket, nem egy esetben barátokat is szereznem. Csak sajnos a sok ocsú közt kevés az értékes búzaszem. Megismertem az érem mindkét oldalát. S próbáltam megérteni a dolgok mozgatórugóját. Néha sikerült, néha nem. Onnan is kiveszőben vannak a normális írások. Sokaknak nem is volt kedve már felmenni a gyalázkodásoktól hemzsegő oldalra, így a még itt-ott fellelhető kiváló írásoknak is jelentősen csökkent az olvasóközönsége.

Festménynek se lenne rossz (Mosoni-Duna Mosonmagyaróváron)

3. Az értelmetlen viták olvasása helyett áttértem a blogok olvasására! Sok blog nekem is megtetszett,  a teljesség igénye nélkül felsorolva Kenyeres László, Halászi Horgász, Szigetközi Pecás blogja magával ragadott s Schmidt Bence egy szintén kiváló blogíró javaslatára én is belevágtam. Bence nagyon sokat segített, hogy elinduljak, s sok tanáccsal is ellátott, hogy felépülhessen a blog. Köszönöm neki ezt még egyszer. Lassan megfogalmazódtak a céljaim a bloggal kapcsolatban. Nem akartam senkit sem koppintani, kicsit mást akartam, mint a legtöbb blogíró, szerettem volna egyedivé tenni az oldalt. Ez sikerült.

4. Olyan írásokat szerettem volna közzétenni, amelyeket én is szívesen olvastam régebben, amiért megvásároltam az egykor szebb éveket is megélt horgászújságokat, amelyek miatt bekapcsoltam a számítógépet, amelyekkel kicsit a parton érezhettem magam én is. Hogy ez sikerült-e, így kilenc hónap távlatából visszatekintve, talán igen. Akkor igen, ha az ember akár többször is szívesen elolvassa. Szerettem volna bemutatni olyan horgászokat, akiket nem fertőzött meg a reklámhadjárat, s a mai napig sem restek maguknak elkészíteni olyan horgászfelszereléseket, amelyek elkészítésében már-már maguk mögé utasítanak több gyártót is. 

5. Szerettem volna megmutatni a horgászoknak, olvasóknak, hogy a horgászat nem csak a ponty és a csuka megfogásából áll. Nem csak a ponty a hal!!! Szerettem volna olyan halakról is írni, amelyeket sokan nem is ismernek, nem is láttak, vagy ha igen, nagyon nem érintette meg őket. Kicsit megérintve ezen halak életmódját, a mellékhadszíntérre terelt bodorkáról szóló novellám sok más halfajra is kivetíthető, amely mellett elmennek a pecások. Nem célom a maximalizmus, nem törekszem a még nagyobb, még több hal megfogására. Maradok annál, amit mindig is szerettem, a horgászat nekem kikapcsolódás és nem görcsös sikerre éhes tevékenység. Néhány halétel recepttel talán újdonságot is mutattam néhány olvasónak, akik kedvet kaptak a gasztropecához!

Nekem valahogy jobb egy 80 dekás mosoni paduc, mint egy tavi 3-as zsírpotyesz

6. Szerettem volna megmutatni Szigetköz szépségét azoknak is akik ismerik, akik csak hallottak róla, vagy talán még sosem látták, nem jártak ebben az édenkertben. Már megérte, ha az írásaim, a képeim által csak egy ember is úgy döntött, hogy személyesen is megnézi azt a csodát, ami nekünk szigetközieknek itt megadatott.

Velünk együtt él ő is a városban, vajon hányan ismerik?

7. Szerettem volna írásaim által megmutatni, hogy a magyar nyelv igenis a legszebb a világon, a választékos szép fogalmazás, a vers, a novella, a monológ, vagy egyszerűen csak a megfoghatatlan dolgok méltó leírása nem bűn a mai világban, hanem erény, s érdemes ápolni azt a nyelvet, amelyet őseink hagytak ránk. Vigyázni is kell rá. A gondolatokat át kell adni, csak az a nem mindegy, ezt hogyan teszi az ember! Ha ez átment sok embernek, nekem már az öröm és büszkeség.

8. Van blogíró, akit kiráz a hideg ezen szavak hallatán, kacifántos, cikornyás, giccses dolognak tartja a néha tényleg már-már nyelvész vizsgálat alá utalandó bejegyzéseim némelyikét, de én úgy vagyok vele, ki így, ki úgy. A blogokról a véleményem az, hogy minden blogírót becsülök valamiért, mert igen is van vér a blogírásra vállalkozó pucájában, hogy a nyilvánosság elé tárja nézeteit, élményeit, tapasztalatait, s színesíti ezáltal is a horgásztársadalmat. Van aki azt mondja, csak magának ír. Mekkora hülyeség ez már? Akkor miért nyilvánosan teszi? Érdekes gondolat. Vannak szerény, s álszerény írók is. Jobb szeretem azokat, akik őszinték, bátran vállalják magukat, még ha olykor betlis nap is akad a hal helyett. Nagyon sokat tanul az ember különféle blogokat olvasva.

9. Szívesen olvasom a legyezőket, a pergetőket, de legjobban a folyami horgászatokról szóló bejegyzések fognak meg, hisz én is ebben a cipőben járok. A műtavas, halneveldékben történő pontyhorgászatok, a bojlizás, nem érdekelt, nem érdekel, és nem is fog érdekelni soha. Az nekem nem kihívás. Számomra legalábbis nem az. 

Bojli helyett inkább a sajt

Hogy meddig folytatom? Amíg lesz miről írnom, amíg igény lesz rá! S ahányszor Szigetköz a keblére ölel, mindig ad témát, mindig ad írnivalót, mert mindig más, mindig más arccal mosolyog rám.

S a kérdésre a válasz, miért is vagyok itt? Hát SAJTÉRT!

Vagy épp ezért, hogy ezt láthassam és láttassam:

Aranyhajnal az Öreg-Duna ágon

Kelt: 2016. év Napisten havának 26.-ik napján

Nyári hajnalok

Óvatosan, lassan pirkad, bár néhány csillag pislákolva lesi még a készülődést, a hold sápadó arccal vonul a láthatár felé, de keleten halvány kék mosoly vigyázza már a nyugovóra térő csillagokat. Felcsendül a madárdal, s mintha varázslatos jelszó lenne, szinte mindenfelé egyszerre kezdődik a nóta, így köszöntve a hajnalt.

Egy ijedt tekintet

Látom már a fák, az erdő kontúrjait is kivenni, homályosan látni a folyót, de csobbanás még nincs, egy-egy álmos vadkacsa töri meg csak a vízfelszínt, ahogy helyet cserél a nádfal előtt két őrszem. Sajnálom megtörni az idillt, nem akarom szétrombolni a csendet, ezért várok. Amúgy sem látok még sokat, nagyokat szippantva a hajnali folyó illatába figyelem az ébredést. Itt-ott zümmögni kezd a szúnyog, ébren már a küszvágó csér, egy szürkegém is rikkant egyet, miközben menekül előle a kormorán. Utolsó köreit rajzolja a bőregér, megszólal egy varangy is a párját keresve, ekkor halkan loccsan a víz, ébredeznek a halak is. 

Itt-is, ott is megtörik a vízfelszín, pajkos márnák, paducok nyújtózkodnak, s a szilvaorrú keszegek is beleásítanak a víz tetejébe. A part mentén egy éhes balin kezdi meg ellenőrző útját, miközben belehasít a kishalak rajába. Ilyenkor egy-egy küsz néha kifröccsen a partra, ahol elégedetten mosolyog a helyi kóbor macska, ingyen reggelit nyel nagy gyakorlattal. 

Tarkón fogva kis időre

Az etetőgombócokat kisebbre gyúrom, ne csobbanjon akkorát, s szépen megszórok egy szakaszt, terített asztallá varázsolva a meder alját. Embermagasságú a vízoszlop, amelyet lassan pásztáz a kétgrammos úszóm, s meg-megpattanva az aljzat kavicsán táncot rop a csonti a horgon. Megtorpan az úszó, megy már a bevágás, s a hajladozó bot megsiratja a féket, kezd éledni a világ. Izmos márna harcol az emberrel, hogy ki győz, az még kétséges pár pillanatig, de aztán a parti levegőtől kissé szédülten fényképnek pózol, mielőtt visszatérhet reggeliző társai közé.

A csendet veszekedő récék lökik le a földre, szilánkokra hullva csörömpölnek darabjai a parton, ezen gondolkodok, miközben ugrik a kezemből a bot. Testes vésettajkú teszi próbára a zsinórt, becsülettel küzd, s örömmel veszi a szabadságot, melyet eltűnő arca mosolya jelez csak. 

Kiló feletti vésett ajkú mosolya

Egy ifjonc királyhal a következő, ki belecsíp a pinkivé változott előkevégbe, s ügyes mozdulatokat bevetve mutatja meg a folyó őshonos lakosainak kitartását. Lesz mit mesélnie a társainak.

Ifjonc királyhal

S jönnek a hajnalok, hol a napsugár símogat reggelente, hol könnyező felhők szitálnak nyári záport, hol enyhe szellő tömi orrom a virágok illatával. Ökörnyál fénylik a kelő nap sugarai közt, harmatcseppek csillognak milliónyi gyémántként a bokrok ágain, egy álmos teknős vonszolja magát egy napsugártól melegített zsombékra, mely alól egy sikló menekül rémülten a túlpartra. 

Bő hármas súlyban, de erőben verhetetlen volt vasárnap hajnalban

Jönnek harcos, kemény márnák, jászok, kik szívesen játszanak az úszóval, húzzák azt ide-oda a táncoló hullámok között, eközben mind azt üzenik, itt a nyár, él és erős a vízi világ.

S dícsérik a sajtkészítő mesterek munkáját kemény harccal a folyami torpedók, versengve veszekedve falják a sajtot, s citerázik a damil, miközben perecet formáz a bot. 

Dunai őslakó

A kezdődő nyár naponta éhes uszonyos sereget mozgat a vizek mozgó országútján, s megesik, olykor, nem mindenki kerül vissza a vízbe, néha komoly a halhad veszteséglistája is. 

Amikor eszik a keszeg a folyón

Nyár. Kedves évszak nekem, akár csak a többi, ám a nyári hajnal fel nem cserélhető semmivel, a hajnal, a pirkadat, a kelő nap első sugarai, az ébredő világ, elrepít oda, ahová a mai ember ritkán jut el már, a természet ölelésébe.

Kelt 2016. év Napisten havának 5.-ik napján

Békéshalazás az őszi Mosoni-Dunán

Napok óta csak sejteni lehetett merről próbál utat törni a nap sugara, hogy megérinthesse a rozsdabarnára színeződött alá-aláhulló falevelek alkotta avarszőnyeget. Ősz. Sokunk ilyenkor szögre akasztja a feeder és matchbotokat, legfeljebb spiccbottal űzi az apró keszegeket, hisz benne járunk szépen a csukák szezonjában, s a süllők is aktívabbak talán, rájuk gondolva jut csak eszünkbe békéshalak után kajtatni. De nem feltétlenül kell felhagynunk a békéshalak horgászatával!

Lombját vesztett erdő a túlparton

A hűlő vízben érdemes próbálkozni, igaz nem nyár van már, s nem minden napszakban csalhatók horogra a folyó békés lakói. Érdemesebb akkor próbálkozni, mikor a nap összeszedve minden erejét átszúrja a makacs szürke ködgomolyagot, s diadalmasan rámosolyog a tájra, s sugaraival belehatol a tisztuló, áttetsző vízbe...Az utóbbi időszakban két ilyen alkalmat sikerült elcsípnem, s nem is hozott rossz eredményt a horgászat. 

Első

Az első alkalommal a Mosoni-Duna egy enyhe ívű külső kanyar végén próbálkoztam, ahol a tőlem 8-9 méterre levő sávot úsztattam meg bolognai bottal. Etetés rendkívül egyszerű volt, fél kiló folyóvízi sajtos piros etetőanyag, némi csemegekukorica, áztatott kenyér, kevés csonti, s pár marék vakondtúrás alkotta elegy képezte a bázist. 

első dobásra, retúrmárna

Csali az csonti volt, bár néha próbálkoztam csemegekukoricával és gilisztával , de mivel azok nem hoztak eredményt, maradtam a csontinál. A horgászatra 2-3 órát szántam. Azalatt kellett valamit becserkésszek. Néhány gombóc bedobását követően 2,4 méteresre állított úszós szerelékem a vízbe juttattam, s alig két métert haladt az úszóm az árral, amikor valami a víz alá merítette az antennát. 

A bevágás azonnal ült, s meglepő erővel védekező folyólakó kezdett harcot velem. Néhány perc múlva szákba tereltem a 36 centis méreten aluli márnát! Hűűű, fog ez menni, hisz első dobás, első úsztatás és már jött is a hal. Finom szerelékkel még egy ilyen kisebb márna kifárasztása is sportos feladat, igénybe veszi az embert, megterheli a gyengébb zsinórt.

Éhes kisdomi fenékről

Én általában minden fogott hal után dobok egy gombócot az etetésre, hogy a halak ne kedvtelenedjenek el a fárasztás okozta ramazurit követően. Most is így történt. Néhány úsztatás után ismét határozott kapás, bevágás, fárasztás volt, s hamar a partra került a kisdomolykó.

Hamar újracsaliztam, s elgondolkodtam, hogy a víz felszínén bogarakat hajtó domolykók rovarok tömegeinek eltűnése miatt a fenék közelébe kényszerülnek csipegetni. Míg mindezt végiggondoltam, egy izmosabb úszóelhúzást követő jobb fárasztás eredményeképp partra segítettem egy szebb domolykót.

darabosabb domi, már szákolós

 Szinte fel sem eszméltem, jött a következő domi, majd a visszaengedését követően varázsütésre eltűntek.

jövő bajnoka

Tíz perces kapásszünetet követően, mikor már azt kezdtem hinni, hogy aznapra nem lesz több hal, két bukdácsolást követően kissé megmerült, s megállt a sodrásban az úszó. Bevágtam.

 vésett ajkú felfeküdve

Nohát, egy vésett ajkú paduc! Nosza gyorsan újradobtam, hisz egyedül sosem járnak, itt lehetnek a társak is. Bedobás, fél méter úsztatás, s már tűnt is el az úszó. 

szenzációóóóóóóóós

Micsoda csodás példány! Jellegzetes orr, jellegzetes kapás, s küzdelem a horgon. Jött még egy, meg még egy, már nem is számoltam, több példány akasztást követően fordult is le a horogról, majd lassan elhagyták a pályát...

paduc a horgon, falevélrengeteg a vízen

Csodás élmények ezek, s a nap hamarosan erőt vesztve halványulva eltűnt a hátam mögött, erősen hűlni kezdett a levegő, s úgy döntöttem, mára vége.

Második

Tegnap november nyolcadikán vasárnap erőteljes felmelegedéssel riogattak a meteorológusok, ígértek fűt-fát, ahogy szoktak, de leginkább +20 fok feletti hőmérsékletet. Most vagy soha! Egy reggeli horgászat terve körvonalazódott gondolataimban, s vagy-vagy alapon felkészültem. A változatosság kedvéért a Mosoni-Dunán most egy belső kanyarívet választottam, s reggel hétkor már a parton voltam. A levegő már ekkor tíz fokot mutatott a korábbi fagyos reggeleket feledtetve. Vasárnap lévén a látvány megdöbbentett, a túlparton levő ruganyok mindegyike foglalt volt, fenekezőbotok mögött több horgász is várta a szerencséjét, tőlem feljebb, s lejjebb is ültek. No sebaj, a hal úszik, hátha fogok valamit. Egy ismerősöm tíz perccel megelőzött, s mire én kiértem, már egy retúr márnával birkózott. 

Amíg kipakoltam, két keszeget partra segített. No lesz itt valami talán nekem is. Az etetőanyagot (mindössze egy kilónyit) ugyanúgy állítottam össze, ahogy legutóbb, annyi változás volt csupán a horgászatom jellegében, hogy most magammal vittem egy feederbotot is.

a koncér erőteljesen védekezik a sodrásban

Etetés tőlem 8 méterre, majd az etetési sávtól lejjebb vagy 10 méterre sima csúszóólommal szerelt feederpálcám bedobtam két szem csemegekukoricával csalizva. Bolognai bottal kitapogattam a meghorgászni kívánt sáv mélységét, amely nagyjából 2,8-as volt. Eltelt talán vagy negyed óra is, mire megjött az első kapásom (közbe haver tőlem 20 méterrel feljebb már a tizedik halát szákolta). Hamar bevágtam, s megfogtam egy kisebb fél kiló körüli leánykoncért, amelyet fotó után azonnal visszadobtam.

Mosoni torpedó

No. Fog ez menni nekem is. Kapás újfent, a tettes ismét egy hasonló méretű koncér. No, ha más nem lesz itt, be kell fejezzem a horgászatot, hisz a horgászrend mindenki számára kötelező, hogy ha sorozatosan védett, vagy méreten aluli halak jönnek az adott helyen, a horgászatot haladéktalanul abba kell hagyni. Míg ezen morfondíroztam, az úszót nem az etetésre, hanem a parthoz két méterrel közelebb dobtam, s az úszó el is merült. na biztos elakadt, hisz itt már sekélyebb lehet a víz. Meghúztam, visszahúzott, ennek a fele sem tréfa, már sír az orsó, zenél a zsinór, s indul a hal árral szemben, no hát persze, egy márna. Nem túl nagy, de 45 centis méretével tekintélyt parancsoló harcban mutatta meg hogy van benne erő a 7 fokos vízben is.

"Mesél az erdő, mesél az erdő..."

No mégsem hagyom itt a horgászhelyet, van itt más is a koncéron kívül. A szemem sarkából látom, hogy a feederbot táncol a bottartó villán, a nyél megemelkedik a földről, bevágok, de csak az üres horog az, ami rám kacsint a parton. Ahogy a felkelő nap átsejlik a szembelevő fák ágai között, egyre melegszik a levegő, itt is, ott is loccsan a víz...

Szilvából legjobb az 51 fokos, vagy a 30 centi feletti

Újracsalizás, mindkét boton. Jönnek a kapások, s egymás után kerülnek a víz színére a kisebb karikakeszegek, bodorkák, majd egy szebb szilvaorrú keszeg is tiszteletét teszi.

A feederboton ismét apróbb húzások jelzik, bizony a csemegekukorica a hideg vízben is vonzó táplálék. Bevágok. Erőteljes ellenállás, a fenékhez tapadó harcos próbál szabadulni az apró horogtól, de nincs esélye, a kellően összeállított szerelék, valamint a megfelelő akadás jól tartja a halat, s szákban is a pikkelyes ponty.

jól harcolt a 37 cm-s bajszos

Kezdem élvezni a pecát, még néhány koncért partra segítek, többnyire már kilós feletti példányt, mikor elunom majd három órás horgászatomat, s pakolni kezdek.

Sokan jásznak mondják, csak hogy igazolják azt, hogy hazaviszik

Összetéveszthetetlen színek, izmos erős test, csodás úszók jellemzik a királyhalat, ami mostanra olyan szinten elszaporodott, hogy egyre több helyről hallani, hogy 2016-tól foghatóak lesznek, csak ívási időben kapnak majd védelmet. Csak nehogy aztán pár év múlva eltűnjenek megint.....

No elpakolok lassan, már minden egy helyen, a bolognai is a zsákban már, a vödörrel babrálok, mikor eszembe jut, a feeder még be van dobva, s én háttal vagyok neki. Azonnal megpördülök, és tudtam, éreztem, hogy a halak lesnek a vízből a kedvező alkalomra, mikor nem figyelek, akkor jön az akció! A bot nyele már derékmagasságban, hajlik a spicc, nem is vágok be nagyon, megemelem a botot, erős ellenállás, néhány perc küzdelem, s már parton is a tettes, egy szép, alig valamivel kisebb márna az előzőnél.

Majdnem vitte a botot az alig 42 centis marci

No ezzel csodássá varázsolták a halak a vasárnapomat, pedig még csak háromnegyed tíz volt. Ekkor még nem sejtettem, hogy este vár még rám némi meglepetés belső-Szigetközben, s megharcolok majd egy 61 és egy 50 centis csodálatos menyhallal, de ez majd egy későbbi bejegyzésemben kerül majd részletezésre...

Kelt: 2015 év Enyészet havának 9-ik napján

Finomszerelékes úsztatás a Mosoni-Dunán

Úgy kezdem ezt a beszámolót, hogy teszek egy vallomást! Sajnálom azt az elvesztegetett időt, amit a fenekező, feederbotok mellett ülve lesve a jelzőket töltöttem el, ahelyett, hogy a már szívemhez nőtt módszerrel cserkeltem volna be a folyóvizi uszonyosokat. Végig kellett járnom ezt az utat, hogy eljussak idáig, s utólag visszatekintve el kell mondjam, hogy megérte. Sikerült a horgászat egy olyan módszerét elsajátítanom, tökéletesítenem, bár még van hova fejlődni, amely azóta is kedvencem, s télen-nyáron minden évszakban egyaránt alkalmazható. Ez nem más mint a folyóvízi finom szerelékes úsztatás.

Csodásan meglassuló kanyar a város szélén

Van egy ősrégi ezer sebből vérző, de máig megbízható, gerinces, de egyben kellően rugalmas erős 4,20-as három tagos Miami Balzer matchbotom. Kiváló társammá vált az évek során, ám hamarosan fel kell újítanom, ha azt szeretném, hogy elkísérjen még néhány évig a vízpartra. Mára már mint meghosszabbított karom, mint az ujjaim vége, úgy működik, minden apró rezdülésben, érintésben eggyé olvadtunk. Ő volt a társam, míg végigjártam a rögös utat, a folyóvizi úsztatás módszerének elsajátításának folyamán. Meg kell valljam, szeretem ezt a módszert, végig kontaktusban vagyok az egész szerelékkel, minden rezdülést érzek, 

azonnal reakcióképesen, mintha pergetnék, érzek minden odaütést, csippentést.....

Történt egy szeptemberi nap délutánján, hogy kedvet kaptam egy kis folyóvízi úsztatáshoz. Nosza hamar összekaptam magam, s irány a Mosoni-Duna egy gyorsabban sodró, sóderes nem túl mély 60-70 cm-s szakasza. Etetőanyag gyanánt semmi mást nem vittem magammal, csak néhány szelet kenyeret darabokra törve, amelyeket a helyszínre érve egy magammal vitt kisebb krumplis zsákba tettem néhány nagyobb kővel együtt, majd a zsákra kötelet kötöttem, s behajítottam a parttól nagyjából 8 méterre levő távolságra, ügyelve arra, hogy a kötél végét a parton rögzítettem, nehogy a sodrás mégis elszabadítsa, vagy arrébb vigye a lefixált "etetést".

A fent leírt egy szál match botomon egy kis 30-as Browning orsó nyugszik 20-as főzsinórral szerelve. A szerelékemet egy másfél grammos folyami csepp úszó, néhány ólom, 16-os előkezsinórra kötött 10-es Gama horog alkotta. Csalinak 4 szem csontit és kenyérrózsát szántam, s cserélgettem. A vízben levő etetőzsák mögé dobtam, onnan úsztattam le a szereléket nagyjából 10-13 méter távolságra úgy, hogy a horgon levő csali érintgette a kavicsos medret, kissé bukdácsolva követte a  víz sodrát. Olykor meglassítottam, esetenként meg megállítottam a szereléket. 

Hamarosan megjelentek az első halak az etetésen, naná, hogy az idegesítő kis gébek. Őket követte néhány küsz, majd egyszer csak határozottan megállt az úszó, ekkor történt a bevágás, majd a harc, amelynek végén egy szép paduc harapott nagyokat a légtérbe, mikor ajkaival a víz fölé került.

Ezt követően kisebb karikakeszegek, szilvaorrúak jelentek meg, ám eljött egy időszak, amikor több leúsztatást követve sem érkezett érdeklődő.

Már-már elgondolkodtam, hogy talán valamit nem jól csinálok, amikor a következő úsztatás alkalmával hirtelen alámerült az úszó. Bevágtam. A hal megindult a meder közepe felé, de hamar sikerült visszaterelnem. Ő egy szép ifjonc márna volt, akit a sóderesen lefotóztam, majd útjára engedtem.

Ifjonc márna

Itt már vidámabban távozóban

Néhány úsztatást követve ismét kapást tapasztaltam, ekkor szintén egy vésett ajkú tette próbára a gyorsaságomat, pechemre a horog a szákolás előtt kiakadt, s a hal vígan vett búcsút a légnemű világtól, s hamar eltűnt a tiszta folyóvízben. Nem adtam fel, a csontit felcseréltem kenyérrózsára. Szinte egy métert sem úszott a szerelék, amikor újabb kapás érkezett, olyan elhúzós. A tettes egy retur kis pikkelyes pontyocska volt, aki fiatal volta ellenére remekül alkalmazta a sodrás segítségével betanult szabaduló mozdulatokat, de mivel nem Hudini volt az oktatója, hamarosan megmeríthettem, hogy aztán egy gyors fotót követően útjára engedjem.

Hejj, hol van öregapád, mikor teszi tiszteletét nálam?

Még néhányat úsztattam kenyérrel, amikor ismét egy hirtelen kapás következett, a közben már alkonyba burkolózó szürkületben, a tettes ezúttal is egy szép vésett ajkú paduc volt. Vele együtt már két paduc a szákban volt. A sötét miatt már nem láttam rendesen, ezért az úszóhoz rögzítettem egy fénypatront, mivel az úszó nem arra volt kiképezve, hogy patront rögzítsünk bele, gyors megoldásként az úszó felső szárához egy darabka szigetelőszalaggal rögzítettem a patront. A szereléket könnyítenem kellett egy söréttel, mert megváltoztak a súlyviszonyok. Aki horgászott már sötétben fénypatronnal, annak ismerős lehet a sztori, a víz fölött repülő fénypatronra rávetődtek a hely repülő fenegyerekei, a bőregerek, ám szerencsére nagy galibát nem okoztak, hamar rájöttek, hogy ez a falat nem nekik való. 

Néhány karikakeszeg és kis szilvaorrú jelentkezett még a sötétben, majd, átengedték a placcot a reménynek. Az én reményemnek, hogy talán egy komolyabb ellenféllel mérem össze az erőmet. Szinte nem is néztem az úszót, ujjheggyel érintve fogva a zsinórt éreztem néhány apró odacsípést, mikor gondoltam, hogy visszahúzom a szereléket, de ekkor határozottan megállt az úszó, én reflexből azonnal bevágtam. A bot félúton megállt a kezemben, s az orsó felsírt. Azonnal sodrással szemben tört előre a tettes, amiről rögtön gondoltam, hogy márna lesz. Jó 20 perces fárasztást követően, mivel nem mertem erőltetni a nagyobb halat a szakítás veszélye miatt, sikerült szákba terelnem a kereken két kilós folyami torpedót. Az öröm határtalan volt. 

Ők most hazajöttek velem...

Még fél órát úsztatgattam, de csak két kölökmárna jött, amelyeket gyorsan szabadon engedtem, majd búcsút vettem szeretett Mosoni-Dunámtól. S hogy miért is inkább ez a módszer? Finomabb, élvezetesebb, közvetlenebb, nem mellékesen több hal is horogvégre kerül, tehát mozgalmasabb, mint a fenekezés. Hozzáteszem, ha mód van rá, nem hagyom el a fenekező módszert sem, van, mikor bent van egy feeder a biztonság kedvéért, ám legtöbbször élő kishalas, vagy halszeletes fenekező bot van bevetve kissé távolabb az úsztatásra kijelölt pályától, mert nem ritka, hogy a kishalak után bejön valami komolyabb ragadozó....

Kelt: 2015. év Magvető havának 7-ik napján....