Menyhaltánc az év eleji hóban

Az előző év vége úgy múlt el, hogy a tél nem mutatott magából semmit, se hideget, se havat, ám helyette jócskán a mindennapok részévé vált a mindent körbeölelő szürke nyirkos koszos köd, mellyel megajándékozta a december az ünnepre készülő vidéket. Így múlt el csendben az óesztendő, s a december dicsősége. Az újév ezzel szemben megszorította acélmarkával a lassan lélegző természetet, jó darabig el se engedve azt. Reggelente az ajtón kilépve bizony összébb húzták az emberek a kabátjukat, kövérebbre borzolták magukat a cinkék, feketerigók, varjak serege húzódott a város parkjaiba, s a január egy napon fehérre festette Szigetközt.

Hóban hancúrozó tőkehal

S csak szorított a hirtelen betoppant tél, nem engedte a hőmérőt nappal sem nulla fok fölé, erősen kapaszkodott bele mindkét markával, s húzta-húzta lefelé. Megdermedt az erdő, a csendet csak néha törte meg egy-egy szürke gém rekedt visítása, az erőtlen sápadt napsütésben, s csak néha moccant egy-egy száraz ág, mert a szél megunva a játékot, olykor földre ejtett egy-egy darabot belőlük. 

Némaságba takarózva kullogtak a folyók is, csak-egy-egy nyugtalan uszonyos rajzolt néha karikákat a víz felszínére, hol imént még fázós vadkacsák eveztek lábukkal sebesen, majd megijedve a víz felett szétterült csendtől, hamar a meder közepe felé iszkolt. Ilyen körülmények közt jött az ötlet, hogy talán nem ártana meglesnem elemükben vannak-e az egybajszos tőkehal barátaim. Általában december végén január elején szoktak leívni, ilyenkor nagyon nem zargatom őket, nem is nagyon esznek, de ha megtörtént a leívás, azonnal étvágyukhoz térnek, növelik az aktivitásukat és hangosan korgó gyomorral újult erővel vetik magukat a felkínált csali után. 

Nappal is eredményes a menyhalhorgászat, ha elég hideg van

Csendes a túlpart, levél se rezzen, alszik az erdő, nyugszik a part....

Ívási időben nem szokásom menyhalat hazavinni, ívás után próbálok begyűjteni belőlük néhány darabot, amely kielégíti gasztronómiai éhségemet. Idén ez másként alakult, ugyanis az újonnan bevezetett rendszabályok miatt olyan rendelkezés lépett életbe, amely csak az idegenhonos halak elvitelét engedte meg. Magyarul a kifogott menyhalakat vissza kellett engedni. Ebben nincs is hiba, ám figyelni kellett, hogy a kapások megjelenésekor hamar történjen a bevágás, a hal ne nyeljen mélyre, a kelleténél ne sérüljön jobban. Át is tértem kisebb horgok használatára. Sokszor járt szilaj táncot a botspicc végére erősített fénypatron, alig hogy hátba veregetett az este. Hajlott a botvég a hűvösen lomhán tovatűnő víz fölé, s volt, hogy ugrott is lefelé az ágasról. A víz élt! S nem csak este, vagy alkonyatkor, hanem napközben is, a délután meglepett néha egy-egy menyhal vad támadásával. Meg kell valljam, volt jó néhány olyan alkalom, mikor én húztam a rövidebbet, s a felkínált csalit megdézsmálva, vagy teljesen lelopva küldték vissza a horgot. Ilyenkor farkasszemet nézett velem az üresen csillogó horog a gyér lámpafényben, mialatt elképzeltem a meder fenekén portyázó menyusok gúnykacaját, melynek hahotája megborzolta a víz felszínét....

Esti csillogás

A tél nem ismerte a tréfát, eljött az az idő, mikor a január a vasmarkát még jobban összeszorította, a Lajta Hegyeshalomnál teljesen befagyott, lejjebb pedig le-leszakadó jégtáblák kezdték meg útjukat, s néhányuk sikeresen utat talált magának a Mosoni-Dunára is.

.....Évfordulója is volt, eszembe jutott a doni áttörés....S hol volt ez a téli zordság az akkorihoz képest? Szinte fülembe hasított a vörös hordák ismétlődő rohama közben ordított hurrázás, s láttam a szótlan honvédek zordra fagyott mosolyát a hóban heverve, ahogy próbálják tartani hevenyészett állásaikat azzal a reménnyel, hogy feltartják a fergeteget, míg csak bírják erővel, nem magukért, a bajtársaikért csak......De itt néma volt a táj, halkan emlékezett minden porcikájával az elesett jégbe fagyott hősökre.....az árral dacoló büszke őseinkre...

Esténként a sötétben az alattomosan úszó jégtáblák csodálatos örömmel metszették ketté a feszes damilokat, melyek pengő hangjaikkal belehasítottak az éjszaka csendébe, a jégtáblák pedig sikerükön felbuzdulva folytatták útjukat az áramlat hátán, cipelve magukkal néha egy-egy fűcsomót, vagy tollait rendezgető vadkacsát. A befagyó gyűrűk is a boton szikráztak a jégvirágban, szorosra fogták a feszülő damilt.

Feszített víztükör, feszülő mínuszok, parthoz simuló alvó csónakok, sehol egy lélek...

Nem sokkal később, néhány napos jégvándorlást, zajlást követően jött egy kis enyhülés, a jégtáblák lassanként elmaradtak, s mi újfent megpróbáltuk, vajon a menyhalakat megviseli-e az úszó jég hiánya, esetleg összeülnek-e egy-egy esti pecsenyére.

Összeültek bizony. Néhány darab minden este horogra került, volt, hogy egy fél óra alatt barátommal egymás mellett horgászva hét darabot is elejtettünk, akárcsak a régi szép időkben, emellett néhány kapást el is rontottunk, de ez bőven belefért, hisz kiválóan éreztük magunkat. A halak láthatóan túl voltak az ívási időszakon, lapos hasuk legalábbis erre engedett következtetni. A január közben eszét vesztve dühöngött az elvesztett területei miatt, s újult offenzívát indított, áttörve a Kárpátok északi hágóin kijutott a hegyeken  át és fehérre szórta Szigetközt, amelyet dermesztő leheletével terített mezőre, erdőre, városokra, falvakra. Egy-kettőre megdermedt a világ...

Ívás után "soványan" nem is tűnik bő 40 felettinek

A hirtelen jött fagyos harag hamar elenyészett, a hónap vége felé a tél sértődötten becsapta az ajtót maga mögött, s azóta se hallani hírét, merre szaladt orrát felhúzva a messzeségben. A föld kiengedett, s egy esős este a felázott fű között sikerült nyakon csípni néhány kisujjnyi vastag kalandozó kedvű harmatgilisztát, melyek csak arra vártak, hogy megmártózzanak a még mindig hideg Mosoni-Dunában. 

Az alkonyat már a bevetett botokra mosolygott rá a város szélén

Meglepetés kiló feletti királyhal (38 cm)

Az esti fürdőzést élvező giliszták döbbenten tapasztalhatták, hogy a menyhalak étvágya töretlen, sőt, a szürkületben egy termetesebb koncér is úgy vélte, hogy belekóstol a vaskos húsukba, majd komótosan húzta a botspiccet a víz felé. A hónap végső napjaiban nagyobb tömegben megjelentek a márnák is, esténként két-három darab időlegesen elesett, bár míg a barátom csalija mindössze egy méterre simult a folyó medrében az általam bevetett készség felett, én csak menyhalakat, míg ő csak márnákat fogott, szebbeket kiló-másfél kiló között. Nem is rossz, etetés nélkül, egy szál gilisztával januárban. Érdekes volt a kis területen a fajonkénti elkülönülés is. Rövid levegőzést követően elszabadult minden halunk a januári fergetegben, mire gondoltak egyet, már hasították a Mosoni-Duna habjait ismét, hisz másként ez nem is lehetett....

Még pórázon, míg fotó készül

Eső áztatta januári avarágyon

Mire belemelegedtünk volna a horgászatba, megkondult február első napjának harangja, mi pedig a horgászatot jó időre be kellett hogy fejezzük, hisz a tavalyi jegyünk csak eddig engedte, hogy hódoljunk szenvedélyünknek. Az enyhe februári esők kövérré hízlalták, sárgára festették a folyókat, mi pedig barkácsolásra, a felszerelések szezonra való felkészítésére helyeztük a hangsúlyt ebben az időszakban. A hónap vége felé minden készen áll már a horgászatra, kivéve a papírokat, hiszen Szigetköz legnagyobb részét alkotó ágrendszerek sorsa még rendezetlen, senki nem látja még, mikor lehet Rajkától Komáromig tartó szakaszra területi jegyet váltani. Hírlik, még a nyomdában sincs még vázlat sem, s a türelem most pengeélen ropja a táncot, minden lépésnél egyre kisebb súlyban....

Lám eljön majd a mi időnk is, addig tán még nem mosolyog ránk a kikelet, vagy ha mégis hamar kopogtatna, esetleg minket már réges-rég a folyóparton találhatna...

Kelt: 2016. év Jégbontó havának 19.-ik napján

Királyhalak a Mosoni-Dunán

Leánykoncér, alias Rutilus virgo, vagy ahogyan itt Szigetközben nevezik, a királyhal! Ezen elnevezés a nászidőszakban, a hal testén látható királytüskék miatt terjedt el. Ezek a királytüskék a nagyobb példányoknál elérhetik a fél centis méretet is. Nem is olyan egyszerű kézbe fogni egy ilyen fegyverekkel rendelkező halat. Sokan nem ismerik, nem is láttak még hasonlót, összetévesztik más békéshalakkal. A nagy Dunán tekintélyes méretű koncérok élnek, de lássuk, milyen is a Mosoni-Dunán és a Lajtán az állományuk.

Két kiló feletti példány királytüskékkel

Mosoni-Duna. Változatos halfauna jellemző erre a kis folyóra, s ennek egyik kiemelkedő egyede a koncér. Néha össze találkozunk eme csodás példánnyal, többnyire békéshalazás közben. Szigorúan védett halfajról van szó. Nem mindig volt ez így, erősen meg is csappant az állományuk, pontosan emiatt. Sokan ma sem hajlandóak tudomásul venni ezt a szabályt, hisz aki évtizedekig büntetlenül fogta őket, az lesz@rja az új szabályokat. Ilyenkor hallani, hogy jász ez fiam, meg hogy nagy bodorka, meg efféle blődségek. A szák pedig csak telik és telik királyhallal, ellenőrzés persze nincs. Miért is lenne. 

Azok a bizonyos királytüskék

Viszik őket sajnos nem csak az idősebb a "régi" szabályok szerint "szocializálódott" horgászok, hanem sajnos a fiatalabb nemzedék is "eltanulta" a koncérok hazavitelének művészetét. Néhány békéshalakról szóló bejegyzésemben említést tettem a koncérokról, felületesen súroltam is ezt a témát. Most lássuk, mi a helyzet a Mosoni-Dunán. Itt többnyire a fél kilóstól a kilós példányok akadnak horogra. Ám nem lebecsülendő az, hogy az ember néha belefut a kétkilós, vagy annál nagyobb példányokba is, amelyek eddig csak a nagy Dunán való horgászatok alkalmával fordult elő. 

Ne sajnáljuk visszaengedni

Gondolva a jövőre

Elmosódó körvonalak, mikor visszatér őkelme a folyóba

Vissza a feladónak

A sok hazavitt példány ellenére azért látható, hogy erősödik az állomány, szépen terjed ezen a kis folyón a királyhalak uralma. A kérdés az, hogy meddig. Nem először és nem egy helyről hallottam már ebben az évben, hogy jövő évtől leveszik a halat a tiltott halak, a védelem alatt állók listájáról, s szabadon foghatóak majd. Attól tartok, vége lesz akkor az uralmuknak, az Imperium Rutilus Virgo összeomlik majd. Remélem, ez nem fog bekövetkezni.

Hosszúkás megnyúlt izmos test

Most essen néhány szó erről a kiválóan erős, sportos halról, mert azért akarva-akaratlan mostanában egyre gyakrabban összeakadunk egymással. A koncér ereje nem ér fel a pontyéval, a márnáéval főleg nem, de azért nem sokkal marad le mögöttük. Kicsit erősebb a jásznál. A koncérok teste megnyúlt, áramvonalas, a sodráshoz alkalmazkodott. A nagyobb példányok kitartóan erőteljesen védekeznek a horgon, meglepő kitörésekre is képesek, bár a hideg vízben erejük érezhetően kisebb. A hal télen és nyáron is szívesen felveszi a csontit, a gilisztát, s a csemegekukoricát.  A koncércsapatok szívesen összeállnak a szilvaorrú keszegekkel, paducokkal, jászokkal. A nagyobb egyedek viszont csatlakoznak olykor a pontyokhoz és a márnákhoz is. Nappali hal,éjjel még nem sikerült fogni őket, szeretik a szép napos időt, a vízoszlop teljes magasságában számítani lehet rájuk. Kapásuk rendkívül erőteljes, odavágós, hirtelen elhúzós, vagy feederbotot ágasról lerántós. Volt rá példa, hogy a nyelet derékmagasságban tudtam elkapni, márnára gyanakodtam, miközben csupán "csak" egy két kiló feletti koncér volt. 

A merítőszákot is gyakran végigéri

Téli időszakban, mikor minden egyes halfogás örömet okoz a horgász számára, igencsak derűssé tudja tenni néhány koncér, szép kapásokkal, fárasztásokkal a nyarat idézi a fagyott újakkal a nyélbe kapaszkodó horgász szívében. Nehéz meghúzni azt a határt, amikor az ember úgy dönt, összepakol, mert védett halak többszöri kifogása esetén el kell hagyni a horgászhelyet. Nehéz, ha 8-10 szilvaorrú, 5-6 paduc, néhány márna közt megjelenik 4-5 koncér is. 

Hogy mi lesz a királyhalak jövője? Yoda mester szerint a jövő ködbe burkolózik....:)

Mindenesetre biztató az állomány növekedése, s akarva-akaratlan tapasztalja az ember, hogy terjednek, s tekintélyes nagyságúra is megnőnek a kisebb folyóvizeken is. 

Januári csendélet

46 centi felett "kinövi" a merítőt

Szép halak. Sokaknak fogalmuk sincs arról, hogy milyen csodás élőlények élnek mellettük a folyón. Sokan nem ismerik a folyót, a folyóban levő életet, s vannak, kik folyóparton lakva csak annyira tisztelik a vizet, hogy nagyteljesítményű motorcsónakjukkal végig-végigszántva a vizet, részegen üvöltözve megmutassák, ők az urak, mert a pénz mellettük van. Van aki talicskaszám borítja be a szemetet a kertje végén levő Lajtába, Mosoni-Dunába, mert elviszi azt a vízi szemétszállító szalag......Ellenőrzés? Ne vicceljünk. Fehér hollót gyakrabban látni....

Szerintem nem ezt érdemlik ezek a halak, köztük a királyhal sem. Inkább vigyázzunk rájuk, bánjunk úgy velük, mintha valóban uralkodók lennének! ....

Kelt: 2015. év Enyészet havának 29.-ik napján

Meglóduló Pontyok a Mosoni Dunán

Gyakran lejárogattam a Mosoni-Duna egyik kanyarívébe úsztatgatni, s örömmel nyugtáztam, hogy mindig volt a környéken néhány éhenkórász keszeg....

A vízmélység a parttól drasztikusan mélyült, 8-10 méterre már a 3 métert is elérte a vízoszlop magassága. Imádom a horgászat azon módját, mikor végig kézben a matchbot, s az úsztatott szerelék legvégső pontján levő horoggal folyamatos kontaktusban vagyok, így minden egyes kapást, csípést érzek addig, amíg a szerelékem úsztatom. Ily módon évek alatt számtalan élményben volt részem, s bátran mondhatom, lényegesen sikeresebb módja ez a horgászatnak, mint például a fenekezés. Szórakoztatóbb, mozgalmasabb, nem olyan leülős, jelzőre szegezett tekintettel meredő peca ez. Aki alkalmazza ezen módszert, az tudja miről is beszélek, aki pedig nem, annak csak azt javaslom, próbálja meg, nem fog csalódni.

Horgászataim során többnyire malactáppal kevert földből, főtt kemény kukoricából kevert etetőanyagot gombócoltam be, a horgászat megkezdésekor 6-8 gombóccal. Azt követően a halak megjelenésekor minden fogott hal után egy-egy gombócot vetettem be. Így adódott, hogy a horgászhelyen hamar megjelentek a gébek és a küszök, hisz általában mindig ők az elsők. A horgot teljesen fenékig engedtem, ugyanis bíztam benne, hogy a fenéken szedegető paducok, márnák közül is sikerül valakit nyakon csípnem. 

Az első komolyabb érdeklődő egy 30 centis szilvaorrú keszeg volt. keményen megharcolt, nem is gondoltam, hogy ilyen erő van ebben a kis legényben, becsületére legyen mondva, igazi élmény volt kifogni. Kapása is egyedi, az úsztatott szereléket egyszer csak megállítja, s csak azt látom, hogy az úszó megáll a sodrásban, kissé megmerül, s ekkor már megy is a bevágás és a harc. Kisvártatva hasonló méretű társai közül is sikerült néhányat nyakon csípnem. 

A következő kapás már erőteljesebb volt, a horog végén kemény ellenállást tapasztaltam, a matchbot itt már komolyabban hajladozott, az orsóm fékje is meg-megreccsent.

A tettes egy "királyhal" volt, ahogy itt nevezik, hivatalos nevén egy leánykoncér, amely ebben az évben még védett fajként szerepel a listán, információim szerint viszont a következő évben már csak méret és tilalmi időszak védi majd e becses őshonos halunkat. A Nagy-Dunán ezek a halak elérik a 3-4 kilogrammos nagyságot is, a Mosoni-Dunán én még 2 kilósnál nem fogtam nagyobbat. Sokan szándékosan, vagy anélkül összetévesztik a jásszal, bodorkával, pedig több stílusjegye mutatja, hogy nem egy fajról van szó.

Ezt követően a kapások abbamaradtak, a mindig jelen levő gébek is elkerülték az etetett sávot. Sejtettem, hogy valami beállhatott az etetésre, gondoltam, egy csuka, egy balin, vagy netán egy harcsa......

Míg ezen méláztam, az úszóm megállt a sodrásban, ekkor bevágtam. A hal azonnal kitört a folyó medrének közepe irányába, s elnyert vagy 20 méter zsinórt, mire megállítottam, s lassan kezdtem visszapumpálni. Ekkor ismét kitört, s elindult sodrással szemben.....Bevillant, hogy ezt csak egy halfajunk szokta elkövetni, a márna. Közel negyed órás harcot követően, mivel a főzsinórom 18-as, az előkezsinórom 16-os, a horgom meg csupán 10-es gama volt, s nem kockáztathattam meg a szakítást, ... szóval negyed órás harcot követően szákolhattam meg egy közel két kilós marcit

Na gondoltam, nem is lesz rossz pecában részem aznap, mikor egyszer csak valami elindult a szerelékkel, bevágnom sem kellett szinte, csak megemelnem a botot, oly erővel húzott a hal befelé. Jó öt perces fárasztást követően sikerült szákba tereljek egy két kiló forma mosoni pontyocskát...

Bevallom, ekkor már madarat lehetett volna fogatni velem, egy könnyebb szél által gerjesztett fuvallat messze repített volna, oly könnyednek éreztem magam. Míg ilyen gondolatok jártak a fejemben, egyszer csak azon leszek figyelmes, hogy az úszóm rendesen alámerült. Bevágásnál fél úton megállt a bot, a fék nagyot reccsent, majd elkezdett zenélni. Amikor megállt a akkor a damil feszült húrján játszott ismerős dallamot a folyó felett incselkedő északi szél. Majd újra elindult a hal. Hol lefelé, hol befelé, hol át a túlpartig, hol felém jött, de mindvégig fenék közelben. Nem mertem erőltetni, pedig már fáradt a kezem, zsibbadtak az izmaim. Nagyjából negyven perc telhetett el, mire megláttam, ki is az ellenfelem, bár sejtettem.....

Az előbbi pontyocska valamelyik felmenője tette tiszteletét. Ismét kitörések, de már egyre kevesebb és kevesebb zsinór lehúzását követve tudtam magam felé kormányozni a folyó e jeles lakóját. Még néhány perc küzdelembe telt, mire meg tudtam pipáltatni ezt a szép halat, hogy szédüljön kissé a belélegzett légnemű oxigéntől. S eljött a pillanat, mikor alátolva a szákot remegő kézzel emeltem partra ezt a csodálatos harcost.

A ponty öt és fél kilót húzott a digitális mérlegen. Nagyszerű horgászat volt, a befejezés pedig idilli! Bizony az éhes keszegnép utáni hajsza átcsapott a keményebb vizi legényekkel való küzdelembe, amit nem is bánok. A következő napokon néhányszor megkíséreltem horogra csalni társaikat, de kisebb márnákon, darabosabb keszegeken kívül más már nem tette tiszteletét. Hosszú még az év, talán belefutok még egy ilyen élményhorgászatba.....