Tilalmon kívüliek

Természetes vizeken békéshalakra horgászó sporttársaim hasonlóan vélekedhetnek májusról, mint én. A legtöbb halfajra tilalom van érvényben, ez alól kevés a kivétel. Szigetköz vizein lehetőség van a csukák, balinok kergetésére ilyenkor is, ám van, hogy az ember egy kis békéshalazásra vágyik. Gondolkodva, fejet vakarva, elmélkedem, most vajon mit is tegyek. Úsztassak, s tíz megfogott uszonyosból kilenc tilalmas halat szurkáljak össze értelmetlenül? Hopp! Itt van a megoldás, a kárászok. Azok a szép, testes folyami kárászok, a sodrásból! Igen, a sodrásból, ahol ilyentájt gyülekeznek! Ahogy szoktam, feeder-el, bedobva a sodrásba, s várva ahogy a testes "karelek" vízig hajtogatják a botot...
Van néhány helyem frlső Szigetközben, ahol eredménnyel várhatom a nagyobb ezüstöket..

Kezdjünk csak hozzá. Szerencse, hogy volt egy kis eső a minap, így a csalira már nem sok gond volt, hisz este gilisztavadászatot tartottam. Sok mindent próbáltam én, s az ismerőseim is. Tavasszal a harmatgiliszta jelentem, még mindig (szinte) verhetetlen! Univerzális, s ingyen van! Mellesleg sok hal szereti, így minden kapásban benne van a meglepetés lehetősége is.

Külön szakma ez is. Várni, míg leszáll az est. Csak halvány, alig pislákoló fényű fejlámpával, vagy vörös fényű fejlámpával, vagy a fejlámpa elé szigetelőszalagozott vörös nejlonszatyor darabbal guggolva óvatosan lépkedve, gyorsan rácsapva az épp félig kint terpeszkedő gilisztára, aztán lassan, óvatosan, el ne szakadjon húzni ki a földből. S megismételni ezt oly sokszor. Aztán eltartani, hűvösben, vizes újságpapír közt, néha etetni almahéjjal......sorolhatnám. A mai horgászok jó része mit sem tud erről, pedig a természetes vízek uszonyos serege évezredek óta az étlapján jelentős helyre sorolja ezt a vaskos, húsos csemegét, amely mellett nem úszik el úgy hal, hogy ne csábulna rá... 

S hogy milyen halakat fogtam már vele? Könnyebb lenne azt felsorolni, mit nem. 

Vastaggilu kompozíció

A nap még befejezi álmának utolsó részét, s mielőtt ébredne, a holdfényben botladozom a folyóparti kövezésen. Szerintem direkt, a horgászok ellen szórták el anno azokat. Éles sziklák a sötétben, boka és térdpróbáló mutatvány. Ha lehet egy füst alatt lecipelek magammal mindent. Még jó hogy nem bojlizok, a talicskával itt megcsüngenék. A part üres. Az etetőanyagot a fejlámpa fényénél keverem be. Érkezésemet követő hatodik percben mindkét bot zsinórja a vízben ázik. Patront nem török a botspiccre, a holdfényben jól látom a botokat. A hátam mögött pedig pirkad. Lassan ásít a nap, hatalmasat harap a légtérbe, s sóhaja a reggeli szellő, mely a harmatot körémszórja. Megrezzenek egy-egy hűvösebb párás fuvallatra. Legalább nincs szúnyog. Egyre jobban látok. Felébredt egy szürkegém, s egy kormorán is áthúzott a folyó felett. A küszvágó csér őrjáratozni kezdett. Itt a reggel. Indul a mai mutatvány. Pöccen egyet a jobb oldali bot spicce. "Ez volt a kosár" - gondolom a következő mozdulat hamar jön, picit ráhúz a cuccra. Épp van időm a nyélhez nyúlni, a botspicc elindul a víz felé. A bevágás ül. Érzem, jó hal küzd a horgon. Hamarosan merítek, kiló közeli kárász nyitja a sort....

Hajnali első

Jönnek szépen, vannak rontott kapások, sőt, a kagylópad is kiveszi a részét a halvesztés nagy munkájában. Hiába, a folyó védi az ő nyáját. Azért így sem panaszkodom. Közben kékesfekete hátú elegáns fecskék frakkban vágnak rendet az ébredező szúnyoghadak soraiban. Szeretem a fecskéket. A gyerekkoromat idézik. Nagyszüleim egykori otthonábanntöbb fecskecsalád is élt. Sokat nézegettem mily szorgalommal etetik a fiókáikat. Később középiskolás koromban az én ablakom sarkába is fészket raktak. Nem egyszer be is repültek a nyitott ablakon. Szóval kellemes emlékeket idéznek ezek az apró kis jószágok.

Kiló felett jóval

Méretek

Legközelebb fonott előkével próbálkozom. A kagylók ellen. Az előkék most már bírják a gyűrődést, a kagylók hoppon maradnak. Van hogy kihúzok egy kagylócsoportot beszakadt zsinórral, etetőkosarakkal. Nem mindig a horgászboltban szerzem be a felszerelés egy részét! A halak váltakozó intenzitással jönnek, tépik a botspiccet, küzdenek becsülettel, s némelyikük ostromolja a másfél kilót is.

Kiló harminc...

Szép, egészséges folyami kárászok. Az ízük összehasonlíthatatlan tavi fajtársaikhoz képest. Erejük is más, s ehhez hozzájön még a folyó sodra, melyet ügyesen felhasználnak a küzdelem során a javukra.

Nyurga karel

Kemény ütés a boton, s hajlik cefetül a víz felé a könnyebbik botom. A bevágás ül, érzem, jobb hal van a horgon. Jön, de a lábaim előtt, mielőtt meglátnám irányt vált, kitör, kissé nyitnom is kell a féken. Aztán hamar szákban egy dunai átlagévér, alig 40 centis, s 1,3 kilós, de így is erős, egészséges, természetes vadvízi példány. 

Hopp egy lapát

Igazi blues hangulat. Kőbánya blues. A halak meg is szédültek a malátaszörptől. Fülemben a dallam: "Kőbányán születtem, ott is nőttem fel, vannak jobb helyek, de nekem megfelel....." (Hobo Blues Band)

Aszályosra alakult a május eleje, így gilisztatakarékoskodás címén kénytelen voltam csalitüskés pop up-os, illetve gumikukoricás módszerre váltani. Egy kellemetlen vendég érkezett elsőnek. A heavy feeder botom még ennyire nem hajlott meg mióta nálam van nagyjából 10 éve. Az orsó sírt is rendesen. Magam elé hoztam több kitörés után a halat, s az előttem erősebb sodrást felhasználva hirtelen fordult egyet a méter körülire saccolt nyurga. A horog kifordult, a távozó halnak csak a farkuszonyát láttam. Aztahétszázát. Faja 20 perces csata volt. Azt követve fél órás kapásszünet után ráálltak a kilós, másfélkilós kárászok az etetésre. Nem hagytak pihenni. Míg pakoltam, fotóztam kettőt, elindult a bot, s fogtam a harmadikat. Mozgalmas késő délutánt okozva ezzel, feledtetve a vesztett hal által okozott stresszes perceket.

2 hal - 3 kg

Gumikukorica (1,5 kg kárász)

Harmatgiliszta (esetenként kölyökharcsa)

Folyó. Mindig meglep. Csodálom a halfauna sokszínűségét, a halak egészségét, a természet szépségét. Nem mellékesen pedig nagyon szeretem a kárászt, a folyami kárászt fogni is és enni is! Míg tart a tilalom, űzöm a törvényen, tilalmon kívülieket!

Kelt: 2018. év Pünkösd havának 9.-ik napján.

Gombák a vízpartokon

elbújik az aljnövényzet közt

Folyóparton járva gyakran találkozni gombákkal. A halak becserkészése közben közvetlen a vízparton, az ártéri erdőkben sokféle gombával lehet összeakadni. A kora nyárias április, az esők, a hajnali pára és a dús aljnövényzet kedvezett a gombáknak, s jártamban keltemben bizony szedtem is belőlük

Ízletes kucsmagomba. Sajnos a szezon végén lettem csak figyelmes rá. Jövőre biztos, hogy hamarabb kezdem a kutatást eme valóban rendkívül ízletes ínyencség után. Sajna a vaddisznók is előszeretettel túrják, s sokan is keresik őket, sok helyet pedig nem ismerek, így komoly feladat begyűjteni ezt a finomságot. 

Nyárfagomba

Nyárfagomba. Az idei év felfedezettje. (nálam legalábbis )

Egy alkalommal kisebb példányokat találtam, s idehaza utánanéztem a gombászkönyvemben, miféle szerzettel van dolgom. Ehető, ízletes gombaként aposztrofálták. Legközelebb, mikor egy jó fél kilónyit találtam belőle, leszedtem, s elvittem gombavizsgálóhoz. Áment mondott rá. Nosza, utánanéztem a neten, hogyan is kellene elkészítsem egy finom ebédre. találtam is egy kiváló receptet, s tejfölösen, kicsit pörköltszerűen tésztával...

Hmmmm! S ha minden igaz, novemberig találkozhatok még velük. Megmondom őszintén, alig-alig várom!

Recept nyárfagombára:

A gombát megmosom, csíkokra vágom. Hagymát dínsztelek, majd ráteszem a gombát. Só, bors, kevés lestyán hozzáadásával puhára párolom, majd mikor a gomba megpuhult, tejföllel sűrítem. tésztát főzök ki hozzá, s már kész is! Egyszerű nemde?

Reggeli gyűjtemény, lehet gondolkodni az ebéden!

Sok ismeretlen gombafajjal is találkozok, nem kockáztatok, nem szedem fel őket! Ha sok van, esetleg igen, de minden esetben igénybe veszem a gombaszakértő véleményét! Biztos, ami biztos. Itt csak egyszer lehet hibázni, többször nem!
Tehát csak óvatosan!

Ismeretlen gombafaj (talán májusi pereszke??)

Kelt: 2018. Pünkösd havának 3.-ik napján

Lajtától Dunáig halak hátán nyargal a szél

Fáradt a lépés, nehézkes a mozdulat. Nyújtózik a tavasz. Renyhe ásítással karikás szemekkel nagyot, hosszan harap a levegőbe. Alig hagyta itt lábnyomát a tél. Reggel még hófolt vigyorgott az árok hajlatában fenyegetőn, s dérrel ijesztgette a korán kelő munkába igyekvőket. Lám délutánra eltűnt nyomtalanul a tél utolsó sóhaja, s beszippanthattam az erdő alján a medvehagymamezők összetéveszthetetlen fokhagymaillatát! A tavasz első illata!

Meg kellene vizsgálni, mocorog-e a domolykó. Pocsol-e már valahol, vagy elnyújtva ásítva pőcölődik ő is valahol? A víz felszíne mindenesetre néma, őrzi a mélység titkát, legfeljebb néhány küsz, ahogy erre mondják "lamli" rajzol karikákat a Lajta napsütötte sekélyes partja mentén. Nem sok. Egy rövid úsztatással vallatom a kis folyót. Néhány fonnyadt keszeget el-el lehet csípni a nádfal előtt, mégiscsak öröm, hogy lassan visszatér az élet a korábban leszennyezett szakaszra. Sovány zsákmány másfél óra alatt, de mégis valami.

Ha van is domolykó, még nem rugaszkodott el túlságosan a meder fenekétől. Nincs is miért, hiszen a táplálékot többnyire még a meder fenekén leli meg. A rovarokat még alig mozgatta meg a tavasz, így nemigen van még vízre pottyanó ügyetlen bogár, amely csemegét jelenthetne a telényeknek. Ámbár vizközé talán felmerészkednek. 

Legközelebb a Lajtát próbálom mélyre törő kis wobblerrel. A harmadik dobásom egy zsombék elé érkezik. Azonnal leveri a domcsi, s a vállamig ér az ütés hirtelen ereje. A bot szépen hajlik, ám a tettes hamar fárad. Jéghideg domolykó. Szóval eszik. Negyed órát is vallattam még a helyet, eredménytelenül. Kételyeim támadtak. Egyedül volt vajon, vagy a többi elijedt a fárasztás alatt?

Arrébb mentem vagy 60 métert. A túlparton sűrű nádas, s sekély plató, mely aztán hirtelen törik, s mélyül cefetül 4 méterre. Ott szoktak ülni a telények. Első dobásom épp a túlparti nádfal elé érkezik, a platóra. Két másodpercet várok, mielőtt elindítanám a csalit. Senki nem nyúl fel érte. Elindítom. Elhagyja a plató szélét, a medertörést, jön pár métert, mikor a tipikus dupla ütést követve odavág neki a domcsi. No ez szebb példánynak ígérkezik! Az is, bár még messze van a "brutalicus" mérettől, de így is nagyon örülök neki. Örülök, hogy végre pergetve is foghatom őket! Lassan alkonyodik. Fogok még egy kisebb domit, aztán nincs több érdeklődő. Alig várom a másnapot!

A következő alkalommal itt kezdek. Az idő szelesebb, de még süt a nap. A víz áradt kicsit, de még nem zavaros. Jó időben érkeztem. Az első dobás épp megvizezi a zsinórt. Lassan, nagyon lassan vezetem a wobblert. Mintha beleütne valami, de az is lehet hogy valami uszadék játszik az idegeimmel. Majdnem a lábamhoz ér a csali, amely talán már el is indult fel a felszín felé, mikor leveri a tömpefejű. Küzd becsülettel. Ki sem emelem, mikor elfárad, még a vízfelszínen megszabadítom a wobblertől. Hogy elinalt... öröm volt nézni. A part is vidám. Gólyahír sárga virága várja az ébredező rovarokat. Lassacskán zöldül a fű, s a fűzek is megbontották rügyeiket. Az első zöldellő lombhullatók. Újra dobok.

A következő napokban a Lajta a kínai Sárga folyóvá változik. Sáros, ám nem teljesen zaccos, viszont elképesztő mennyiségben viszi a rohadványt. Ez most itt nem a pergetés ideje. Eszembe jut, idén még nem próbáltam a nagy Dunát.

Némi etetőanyaggal, csontival felszerelve nekivágok az útnak. Ezúttal békéshalazok. Duna. Az Öreg Duna. Mennyivel másabb idekinn. Hajó nem járja ezt a szakaszt, kivéve nyaranta a komp. Csend van. Nyugalom. Nincs motorcsónakázás, ember is csak ritkán vetődik erre. A párom elkísér. Egy olyan helyet választok a pecára, ahol egy kis bütykön megtörik az erős sodrás, s egy visszaforgó rész alakul ki mögötte hosszan, majd az mögött alig méteres víz következik sóderes mederrel. A kipakolásnál felnyomja az adrenalint bennem a mindenfelé loccsanó forduló halak okozta látvány és hanghatás. No ezek nem tenyeres keszegek. Egy kis könnyű feederbot van nálam. Nagyhurkos márnázó kötéssel 20 grammos tányérólom, kis 12-es horoggal a hosszabbik végén az elvágott huroknak. Kap 4 szem csontit, s megy is befelé azonnal, az érkezést követő első percben! Pont a sodorvonal túlfelét dobom. A sodrás így szében a törés belső oldalára helyezi a cuccost, ahová a természetes táplálékot rakja le a folyó. Etetés, minden nélkül. 2 órás pecaidő van. Nem érek rá vacakolni, hisz a matchbotot meg kell kötni (legutóbb beszakadtam, s dühömben nem kötöttem újra). Értékes perceket vesztek ezzel. Kapkodok. Igen. 2 óra szabadidő alatt minden perc számít. Nem lehet gatyázni. Sitty-sutty, haladni kell mindennel. Ezért is vagyok az egyszerű, gyors peca híve. Nem lenne időm horgászládákkal gatyázgatni, állítgatni, variálni, az etetőanyagot rostázgatni, hagyni pihenni...stb, hisz nem sok időm maradna a vízre így. Más az, ha félnapos pecára jövök. De olyan nálam igen ritka. Egy kezemen megszámolom éves szinten...

Párom rángat ki gondolataimból. Fáraszt. Mi történik? Még épp csak a zsinórt vezetem át a gyűrűkön, s nála hajlik a kis feederbot rendesen. Adrienn ügyesen kezeli a helyzetet, lazít kicsit a féken épp azelőtt, hogy a hal kitör. Én csak szákolok a végén, s ámulok a majd 2 kilós paduc láttán. Folyik az ikra belőle cefetül. Fotó után el is engedjük, hagy teljesítse a dolgát. Megéri, pár év múlva is találkozni szeretnék paducokkal. Szóval ők buknak a sóderesen. De micsoda tánc ez! Tökéletes a csend, s csak a halak locsogása, egy-egy felugrás rajzol mosolyt a tavaszi Duna arcára.

Közben megkötöm a matchbotot. A kevés, fél kilót sem kitevő etetőanyagba fél deci csontit és dunai löszt, apró kavicsot teszek, majd három nagyobb gombóccal a törés belső felét megdobom, ami a parttól 8-9 méter távolságban táncolva forgat kisebb örvényeket.

Alig kezdek úsztatni, Adrienn ismét hallal küzd. Királyhal, alias leánykoncér. Ahogy a merítést követve kézbeveszem, nászkiütései, királytüskéi a tenyerembe fúródnak, mint apró cápafogak. Aki fogott már koncért ilyenkor, az tudja miről beszélek. Ha ficánkolni kezd a hal, kicsipkézi a tenyerem. Nem várom meg. Egy fotó, s irány a Duna. Örülök, hogy páromat megajándékozta a Duna, s igaz, a tilalomig van még egy hét, fel sem merül, hogy a már most láthatóan ívó dunai halakat ne eresszük szabadon.

Az úszóm a sodorvonal belső oldalán araszolgat, a szokásos 8-10 méteres távon vezetgetem. A víz itt alig 170 centi mély. A fenéken a kavicságyon pattog a horog a három szem csontival. Nagyjából a tizedik eresztésnél tartok, mikor az úszó megtorpan, antennája félig megmerül a felszínen. Bevágok. A matchbot azonnal hajlik, s lassú pumpálással kissé a sodrással szemben megindul a hal. Lazítok kicsit a féken, s meg-megszólal a fék is. Végre meglesz a becsülethalam. Ha el nem szerencsétlenkedem a fárasztást. Ez nem jöhet szóba, hisz hála a téli lajtai úsztatásoknak, nem rozsdáltam be, olajozottan működik a gépezet, a halam hamarosan a merítőben várja a sorsát. Alig kiló feletti dorozsmás vésettajkú paduc. Micsoda színezet....

Folyik belőle a tej. Gyors fotó, s mehet is a dolgára. Érdekes milyen élénk színben pompáznak nász idején. Két nap múlva új helyszínen egy sekélyebb part menti szakaszon próbálkoztam az úsztatással. A parttól tíz méterre levő szakaszt úszóval letapogattam. Lassan áramló víz, akadó nincs, a kavicsréteget vékony iszap borítja, egyenletes etap. Néhány gombóccal megetettem a pályát. Majd egy órába telt, mire a küszöket felváltották a nagyobb testű halak. Láttam, hogy az etetés alsó részén bukott a hal. Néhány pillanat múlva elmerült az úszó és.....:

Érződik a kettősség. Pergetés és békéshalazás. Dilemma. Melyiket válasszam? Minden napos dolog, hogy felmerül a kérdés. Nem tudok, s nem is akarok választani. Mikor épp mihez van kedvem. Változatos. Van, hogy a pergetés hoz lázba. Domira, balinra, csukára. Van hogy inkább keszegeznék. Úsztatni kívánok, bármire, ami az utamba vetődik. Van hogy a menyhalas téli pecák csábítanak, s akad olyan is, mikor kisebb folyók patakok, vagy épp az öreg Duna csalogat. Egy a lényeg, szabadon választok, s halak hátán nyargal a széllel játszó gondolatom is a Lajtától a Dunáig!

Kelt: 2018. Év Szelek havának 14.-ik napján

Ákom-bákom, rémálom

Úgy hiszem, csak álmodtam. Rémmesét, rémeset és rémeket. Bizonyos. Ébredek és éledek majd én is, ahogy a tavasz. lassan pőcölődve, nyújtózkodva. Álmodtam a márciusi havazást, vad szelek táncát, s jégbe fagyott virágokat. Álmodtam a villanypózna tetején didergő gólyák fancsali reszkető mosolyát. Álmodtam a ringlószilva virágát, mely súlyos hó terhe alatt nyögött nagyokat, mielőtt elhullajtotta volna barnásra fagyott szirmait. Álmodtam a gólyahírt a folyó partján, melynek sárga virága mélyen besüppedt a hóba.

Nem hiszem hogy ébren lehettem, mikor a város dideregve némán magára húzta vastag hótakaróját, s a nemzeti színű lobogókba beletépett a zimankó leheletének jeges vaskarma. Vacogott a foga a tavasznak is. Szél sodort havas szemfödelet...

Rákok, gyíkok, koránkelt békák, fülsértőn károgó iszonytató varjak, behorpadt oldalú koszlott szőrű kóborló vadkutyák, széltől óvott sutban vicsorogtak mind a hirtelen hidegben.

Fagyos királyhal az alkonyból

Álmodtam arról, hogy idén (is!!!) lemérgezték a Malom-Ági Lajtát, s minden hal mely ott élt egykor hassal felfelé meredten mázsaszám hagyta hogy a szennyezett lé elvigye porhüvelyét lassan Győr felé az éjszaka leple alatt. Véletlenül igaz?  Álmodtam, hogy emiatt kilométerekig eltűnt minden hal olyan helyekről is, ahol hetekkel ezelőtt tömegével fürödtek, s kellemes pillanatokkal jutalmazták a horgászt télen is! Engem is, másokat is. Amelyeket féltőn visszaengedtem a folyóra bízva sorsukat, most nincsenek. Álom volt ez is! Reménykedem.

Hány, s hány tetemet hoz még a folyó a termál alól?

Fel kellett ébredjek. Az én álmom, ákom-bákom, rémálom. Akárhogy dörzsölöm a szemem, belém hasít a tudat, ébren vagyok, nem álmodtam. Megvannak az emlékek, a rossz élmények. Épp ébredezik. Lassan, óvatosan tér vissza az élet a Lajtába.. apró keszegek.....

Újra benépesítik a Lajtát

Rajta múlik az új nemzedék, vissza is suppant gyorsan 

Lélegzet visszafojtva surran tipegve-félve a tavasz, cseppen, csurran halkan a mocskos hólé, fehér abrosza éppen kopik a tetőknek, izzad a jégcsap, engedi az ereszt, ott törik szét hegye a betonon. Összetörik, akár a rossz álom ébredéskor. 

Végre nem hótól fehérlik az erdő alja

Megsínylették a hosszú telet, nem csoda, ha éhesek

Megszorít a fagy jeges bilincse most is reggelente. Amilyen nehezen jött, oly nehézkesen tirhul el a tél. Lábnyoma ott fehérlik még az árokparton, de zöldellik az erdő alja pár napja a medvehagymától....

Kelt: 2018. év Kikelet havának 28.-ik napján

Mit jelent március?

Meg tudja mondani valaki, merre tart a világ? Születnek-e még versek, vannak-e még irodalmi remekek, melyek emberek tömegeinek lelkét mozdítják meg, s rázzák fel a tespedt langyosan bűzölgő posványból? Éled-e még az irodalom, vagy oszló hamvai felett kesereg, s a dicső múltjának emlékfoszlányaiból próbálja fenntartani magát, romjain pipiskedve bizonygatva hogy igen, létezem, vagyok még, de közben észrevétlenül elmerül lassan az ingoványban? Bírja-e még, vagy lassan csatát veszt, s elbukik, a médiákon s a neten át képünkbe ömlő nyelvgyalázó giccsáradattal szemben? Vagy időlegesen a túlélésre játszva kortárs irodalmunk hozzákorcsosul napjaink torz szlengjeihez, szembeköpve magát, ripacsként ordítja tele a világot rothadó szavaival, mik szertefoszlanak a szélben, hiszen súlytalanságuk, gyökértelenségük nyilvánvaló? Van-e vágy még az igényességre, vagy az igénytelenség züllötten vicsorgó harsogó csordái vágják röhögve sutba az irodalom egykori remekműveit szánt szándékkal, homályos erők által vezérelve, melyeknek céljai egyre tisztábban kivehetők? 

Vajon léteznek e még ifjak, kik nem váltak mobiljuk, s a közösségi oldalak, a gépek (a nagyon is valós, csak más nevű "Skynet") rabjaivá, kiket felszabadíthat korunk igája alól néhány mondat, kik a verssorokkal felszabadítókká válnak maguk is talán, s példaképeinkként kilépnek a XXI. századi "Mátrixból"? Vajon vannak-e még, akik az új evolúció görnyedt hátú folyamatát elunva, felnéznek mobiljuk képernyője felől, kiegyenesedve ragyogó szemekkel, asztalra ütve, felszabadultan határozottan kiáltanak fel, hogy ELÉG! Elég a homályból?

Akadnak e még, kiknek mond valamit Petőfi neve és március idusa, vagy azt jelenti számukra az ünnepi hosszú hétvége, hogy wellnessben áztassák maguk önfeledten, feledve a nap, az ünnep jelentését? Efelé viszi a lelküktől lefosztott masszaemberek zombi tömegeit az új sodratú kötelező haladási irány? Mit jelent nekik az ünnep?
"- Megyünk szállodába, all inclusive, masszázs, jakuzzi, borkóstoló, ilyen-olyan mindenféle kis valami apróságra is kitalált mindegyhogymianevefesztiválra!"

S eközben eltűnik maga az ünnep. Elrobog mellettük évről-évre lassan, észrevétlen. Elszürkülnek, kopottá, avittá válnak az ünnepek, melyekre a nagy többség legyint, s csak azért tartja észben a munkaszüneti napot, mely az ünnepet tisztelné meg, hogy rekreációs kényeztetésre fizessen be valahol, még időben, hogy legyen hely, persze odafigyelve az esetleges akciókra! Ugyan ezen embereknek van-e még egy cseppnyi kíváncsiság lelkük megmaradt morzsáiban az irodalomra, versekre, novellákra, hősökre, poétákra, ideálokra? Néhány idősebb megemlékező őszülő haját meglibbenti a márciusi szél, egy-egy csoport kivezényelt kisiskolás papírzászlókkal többnyire kényszerből ott álldogál az emlékművek tövében havas esős szélben is ha kell, s eközben a többség koktélt szürcsöl a meleg vizes medence szélén valami szálloda wellnessrészlegében, s nem valószínű, hogy közben a Nemzeti Dalt motyogja el két korty között. Torz, elpuhult, elkorcsosult langyvilág.  Gyökereitől elfűrészelt, megfosztott, a levegőbe kapaszkodó. S ami nincs erősen rögzítve a honhoz, mely önmagát fosztja meg gyökereitől, azt felkapja, s szétszórja a márciusi szél, nyom nélkül eltűnik, mintha ott se lett volna sohasem. Vajon '48 hősei ezért a képért, ezért a világért harcoltak? Szabadok vagyunk-e, vagy szabadnak hisszük magunk, s valójában rabok vagyunk a szabadságnak hazudott  világban önként nyakunkba vett rabiga láthatatlan súlya alatt önfeledt vigyorral?

Talán ezért csorbítják folyamatosan az irodalom szablyájának az élét, hogy rozsdaette pengéje ne tudjon sort vágni korunk leprája, az irodalminak csúfolt giccs áradata közt, ne égethesse be igaz, izzó sorait a hazugság vaskos poros könyvébe.

Van alternatíva.
Az alábbi sorokkal tisztelgek egy magyar ember emléke, s az irodalom, melyet annyira szeretett, a nagybetűs IRODALOM, s a nemzet legszebb ünnepe előtt:

"Mert ott tanult Petőfi éneket,

Ahol a vad pusztai szél dalol,

Vagy a derengő nyári reggelen

Pacsirta szólt rózsabokor alól!

S mikor a nagy március hívta őt,

Mikor lerázta láncát a magyar,

Petőfi zengett izzó éneket,

S felharsant ajkán a nemzeti dal!

Népek ezrei hallták a szavát

És véle zúgták a dalt. Esküszünk,

És elzokogták, mint egy nagy imát,

Hogy rabok tovább nem leszünk!

A költő teste porlad valahol,

Fújó paripák zúgtak rajta el,

De lelke, ez a nagy szabad madár

Örökkön él, örökkön énekel!"

Darnyi Béla

Nagyapám emlékére

Keelt: 2018. év Kikelet havának 15.-ik napján

Elismerés

A minap egy általam hosszú ideje figyelemmel kísért és olvasott horgászblogger, Fogarasi Gábor, a Streamfun horgászblog írója úgy döntött, hogy méltónak talál arra, hogy a betűkkel, szavakkal, mondatokkal, képekkel zajló kirakósjátékom díjazza. A 2017-es év végén az általa vezetett horgászblog lett az év horgászblogja. A "Pupa" által alapított elismerést  a díjazottnak meg kell osztania további két bloggerrel, s ennek folyamodványaképp megosztotta a díjat velem, s még másik két horgászbloggerrel Szobapeca és a wobblermánia blog írójával. Köszönöm Gábornak, s engedtessék meg, hogy gratuláljak a másik két díjazott blog írójának is.

Nehéz a mai világban átadni valamit, amit esetleg, hangsúlyozom esetleg a későbbiekben netán az utókor értékes alkotásnak minősít kis eséllyel. Kevesen vagyunk, akik még nem adtuk fel, s próbálunk ilyen-olyan módon ismereteket átadni a horgászat területén embertársainknak. De vagyunk! S igény is mutatkozik ennek a tevékenységnek a míveléséhez. Elismerés a díj, ám az olvasók szeretete, az igény, hogy folytassa az ember ezt a hobbit, ha úgy tetszik, az az igazi elismerés. Sok jó blogíró van. Mindenki más. Stílusban is, mely maga az ember, s más egyébben szintúgy. Vannak, akik olyan értékeket közvetítenek számomra is, mely mély tiszteletet ébreszt irányukban.

S én írogatok. Köszönöm mindenkinek, aki felkeresi az oldalt. Kik a novellák, kik az élménybeszámolók, a receptek, a riportcikkek, vagy csak a képek miatt, vagy a stílus végett. Köszönöm nektek!

Feszes zsinórt!

Kelt: 2017. Év Kikelet havának 4.-ik napján

A fagy hercegei, orsósiratók és a sznob

Többször megfogalmazódott bennem a gondolat, ha közvéleménykutatást tartanék a horgásztársadalomban, arra a kérdésre, hogy mit csinálnak télen a halak a horgászok 90%-a, ha nem több, azt válaszolná, hogy elvermelnek, alig mozognak, s alig, vagy egyáltalán nem esznek. Hallottam, hogy októberben a domi leáll, aztán majd tavasszal kezd el enni, addig nem is érdemes utánuk kajtatni. Tegyük hát félre a botokat, téli álomra hagy szenderüljenek.... "-Na nemá'!" Mindez tévedés, álhír, kacsa, nem megalapozott, hiányos ismeretekből fakadó tévisme leginkább, amelyet most kétség kívül eloszlatok....

Meg kell mondjam, sokan rossz irányból közelítik meg a dolgot. Elmennek a boltba, vagy valami fővárosi híres-neves horgászkiállításra, s ott kitalálják, hogy ők például domolykót akarnak fogni. El nem tudom mondani, mennyi csalit, botot, orsót, zsinórt...stb. kínálnak nekik erre a mutatványra. S a spori meg is veszi a domolykózó felszerelést, hightech UL botot, spéci pergetőorsót, csúcskategóriás zsinórt, s műcsalik kavalkádját a twistertől a wobblerig, amit rátukmálnak, csak úgy görnyed hazafelé a sok kacattól, mint annak idején a hajlott hátú szebb napokat megélt rőzsehordó asszonyok. Teszi ezt mind abban a hitben, hogy most aztán majd a domik közé csaphat eredménnyel... Vicckategória. Komikum. Valójában tragikomikum.

De útbaigazítást a domolykókhoz nem adnak a boltokban, sem a kiállításokon. Ahhoz ki kell menni a folyópartra. Tavasszal, nyáron, ősszel és télen egyaránt. Útbaigazítást a folyó adja. Ha akarja. Sokszor el kell látogatni az öreg csordogálóhoz, hogy kiadja a titkait. S kiadja, ha kellő tisztelettel, s alázattal vagyunk iránta. Nyitott szemmel járva, figyelve minden apró rezdülésre, érezzük a vizet, s nem csak nézünk, látunk is...

Volt aki a folyócskát anno lepatakozta, "- Patakpeca engem nem érdekel!"..... Hm. Érdekes. Erre csak egy válaszom van: "- Ülj a befagyott telepített tavad partján s keseregj az idő gazsága miatt, amely kitold veled hogy nem tudsz horgászni. Én addig olvasok a folyók írta könyvekből, fogom a halakat, s vigyorgok. Rajtad is. Jó?"

Meg kell ismerkedni a halakkal is. S ha sikerül, akkor sikerül majd a peca! A "patakon" is akár....

A halak ismeretének hiánya okozza, hogy gyakran jön a koppp! Igen három "p"-vel, mint tó jegén az ólom....  kipp-kopp, betli, kopp, most semmi.... hehehe nyenyere, elmehetsz te messzireeeee!...

Többen vették a fáradtságot  és szakosodtak egy-egy halfajra, s nem voltak restek kiismerni a fajok jellemzőit, viselkedésüket, életmódjukat. Legyezők, bojlisok, versenyhorgászok. Közülük néhány megértette. Igaz, némelyikük csodabogárnak tűnik, sokuk sznobnak, arcnak is, ám tudni kell a dolgok mögé látni, sorok közt olvasni. Magát az elvet érdemes tőlük átvenni, eltanulni, s alkalmazni. Nem minden a felszerelés. Tudni kell, mire is akarunk horgászni, az adott szakaszon vajon milyen fajta halak állnak be, s őket mivel tudjuk a leginkább horogra csalni. Gondoljunk csak bele, egy válogatott versenyen, szinte azonos minőségű felszerelésekkel horgásznak a versenyzők. Majdnem homogén pályán. Persze kell szerencse is, de a lényeg, a halak ismerete! "Mit, hol, miért, megmondja most a PIÉRT" (sicc, ez reklám...)

Ez az, ami elengedhetetlen, az élőlények kellő megismerése, amely csiszolja a horgász elméjét, s sarkallja a további fejlődésre. Igen. Itt van például a fejes domolykó. Télen is eszik.  De még mennyire! Bármily hihetetlen azok számára is ez, akik nem így tudták ezt idáig. Idáig!!! Egészen biztos vagyok abban, ha a szövegnek, amelyet itt leírok nem is, a képeknek annál inkább hinni fognak a kétkedők ezután....

-"Ne mondj má' hülyeséget! " -hördülnek fel ezen sokan. Hallom is, s látom a legyintést..... De nézzük csak a tényeket. Nos. A domik a folyókban előszeretettel keresik fel a víz lehűlésével a mélyebb, lassabb részeket, zsombékok, bedőlt fák, környékét, ahol nem árt, ha van egy kis törés is, egy forgó, limány.... A víz felszínén, vízközt ilyenkor vajmi kevés sikerrel keresnénk őket. Nem is igen mutatják magukat. Legfeljebb a koncérok buknak ilyentájt. Persze a koncérok gyűrűzéseire horgászkiállításról hazatérő felbuzdult pergetőhorgászok bőszen dobálják a felszíni csalikat, s elkeseredve konstatálják, hogy nincs hal a vízben, nem eszik. Vagy átverték őket a műcsalikkal. Eszükbe sem jut sokaknak, hogy a meder feneke közelében kéne keresni a fejeseket, mert a karikákat nem a nem létező rovarok után kapkodó domik rajzolják a felszínre, hanem a koncérok csalfa tánca teszi lóvá a pecást...... Esetleg más módszerrel kéne próbálkozni. A legegyszerűbb úszóssal, s nem kell hozzá hightech cucc, űrruha, polár napszemcsi, amely mögött ott az arc, amíg le nem töri róla a mosolyt a februári fagy, s a betli..........

A sznob a cuccaival páváskodik, ám én túl teszek ezen is, én pedig akkora és olyan sznob vagyok, hogy én rég a halakkal teszem ugyanezt... hehe. Letisztult sznob. Sallangmentesen. egy szál úszó, horog, ólom, s egy sima bokorugró bot, s a halak, csak a halak...... Mint anno a Horgász a pácban film főszereplője Blaireau (Blöró) / Louis de Funès, aki értette a vizek nyelvét, s kenterbe vert mindenkit a versenyen...Lám már akkor is 1958-ban.... Persze ez csak film. De van benne valami...

Olyan éhesek, hogy igazán nem válogatnak a felkínált táplálék tekintetében. El kell csípni azt a rövid órácskát, vagy még annál is rövidebb időt, amikor a hideg téli napon hajlandóak enni. Ehhez viszont próbálgatni kell az időszakokat. A nap állása, derült, vagy borult, front, vagy nyugalom, szél, vagy hó..... sok minden befolyásolhatja a táplálkozásuk milyenségét, időszakát. Természetesen nyáron, tavasszal, ősszel sokkal könnyebb megfogni, megtalálni őket. De!
Ilyenkor igazán kihívás. Télen. Ekkor fejlődik a horgász is legjobban, improvizáció, fejtörés, sok-sok próbálkozás. S milyen jó is a siker dicsfényében fürdeni, miközben ....

Persze szögezzük le, szívesebben fogom a domolykót pergetve, hiszen nagyon vehemensen ront rá a kis wobblerre, vagy twisterre, akár kis körforgóra a tömpe fejű, ám ilyenkor télen (igen, végre tél van) match, vagy spiccbottal is igazi élvezet egy szebb példány megfogása, fárasztása. Nem mellékesen szerintem eredményesebb is, mint pergetve, legalábbis átmenetileg. A domi éhes. S az izgő-mozgó csonti csokornak, vagy az édeskésen ízletes csemegekukorica szemnek, vagy az egyik lajtai horgász által használt csirkemájdarabnak bizony nehezen áll ellen. Pici etetés, ami helyben tartja ideig-óráig a kevesebb, ám annál nagyobb testű domikat. Nem kell félni a csemege kukoricától. Imádják a domik. Egy marék a meghorgászott területre, s öt percen belül ott is vannak érte. Jelen esetben jó kétméteres vízben a mederfenéken pattogtatott csonti csokorral, vagy egy szem csemegekukoricával próbáltam kapásra bírni az uszonyosokat az alig +0,7 fokos Lajtán. a kukoricaszem szépen lassan követte a mederfenéken a sodrás irányát, kissé visszatartottam, amikor apró pöccintést követve majd kiszedte a kezemből a botot a fejes.......Első alkalommal a matchbot még működött, de amikor a legmelegebb déli órákban is csak -3 fok volt a levegő hőmérséklete, jobb döntésnek bizonyult a spiccbot. Annak ugyanis nincsenek gyűrűi, amik befagyhattak volna.

A kapások vagy hirtelen úszót lerántósok, vagy éppen megmerítősek voltak. A horog mindig szépen szájszélbe akadt. A domik pedig meglepő erővel küzdöttek a sodrás erejét segítségül hívva. Néha jött egy-két küsz, királyhal, illetve egy paduc is betévedt, jelezve, más fajok is megkívánták a csemegekukoricát az aljzaton. Aztán az úszó szinte pukkanó hanggal hirtelen merült a víz alá. A bevágás során a spiccbot vége szinte helyben maradt. Éreztem, nem semmi ellenféllel lehet dolgom. A hal előbb a meder közepe felé tört, majd próbára tette a felszerelést. Egy pillanatra eszembe jutott, talán rövid lesz az 5 méteres bot, s a szintén 5-ös zászló, nem ártott volna begumiztatni a cuccost, de nem sok időm maradt ezen morfondírozni. Az uszonyos fejrázásából sejthettem, hogy testes domolykóval akadtam össze. S megtörtént az, amitől féltem. Hirtelen felém indult, s a lábam alatt levő zsombék alá tört, majd egynyolcvanas víz húzódott a zsombékos alatt, ahonnan nem tudtam kivezetni. Hamarosan engedett a cucc, hal nélkül lazán kijött a zsombék alól. Leakadt. Pedig láttam a mohos hátat is. A hónap domija lett volna, bő 40 centi felett lehetett. Nem csoda, hogy megpattant.

Telény

Úton...

...vissza a többiekhez,....ez a.... 

...szabadság!!!

Az egyik legszebb hal a domolykó. Olyan igazi hal formája van. Erős, sportos, vagány kis fickó. S nem is olyan gyengék ezek a halak így télvíz idején. Kétséget nem hagytam afelől, hogy egész évben horogra csalhatók. Mondom egész évben. Igen, télen is. Nem alszik októbertől márciusig. De nem ám! Ha éhes, eszik, ha éjjel -15, nappal meg csak -5 fok van. Akkor is. Lehet hogy jég mellől is. Vajon sznobizmus, hogy mire a többség nekikezd a domolykózásnak addigra én már alaposan kidomiztam magam? Pergetve, úsztatva? S az esélytelenek teljes nyugalmával megyek ki a folyókra tavasszal, s kenem hol vannak a halak? Az. Beképzelt sznobizmus. Arcoskodás. Igaz, van némi háttere. Hehe. De ennyit azért megengedek magamnak, s néha lerázom magamról a szerénységet. Miért is ne?

Ha kell, a testesebb pikkelyes szépen meghajtogatja a spicc, a match, a feeder, esetleg a pergetőbotot. Fogható sokféleképp, sokféle csalival, valójában meg kell találni, mikor éppen melyik a legmegfelelőbb módszer. Válasszuk ki azt, amely az adott pillanatban épp a legmegfelelőbb arra, hogy elcsípjünk néhány szebb halacskát. Ne féljünk próbálkozni a legzordabb időben sem, a legegyszerűbbnek tűnő felszerelést pedig ne becsüljük le, lehet épp az a legeredményesebb! Erről szólt ez a bejegyzés is. S a megakasztott telény küzd. Visszahúz. Meg-megszalad a felszereléssel..... Ha szerencsém van, s komolyabb harcos jelentkezik, az még az orsót is simán megsiratja......

Kelt: 2018. Év Jégbontó havának 28.-ik napján