A rapsic

Fáradt volt. Nagyon fáradt. Az örökös éjszakázás lassan sorvasztotta az élete lángját. Ha visszagondolt rá, megállapította, hogy mindig is éjszakázott. Míg dolgozott, a helyi TSZ telepén volt éjjeli őr. Váltásban. Mikor aztán más szelek fújtak, próbálkozott nappali műszakkal is, de a szokás nagy úr, nem tudta magát rávenni a nappali munkavégzésre. Maradtak az éjszakák. Néhány évtizede már, hogy átvette apja örökét, a halászatot. Apja, ki a falu részere halászott, mindenre kitanította. Hálót kötni, varsát helyezni, csáklyával harcsát, csukát döfni, s a halat jókor, jó helyen keresni, s eladni a megfelelő helyen. Tulajdonképpen az alapokat.

Ebben hiba nem volt. Mindig kellett a hal, s télen is, nyáron is megfelelő bevetéli forrásra tehetett szert imigyen. Ha kevés volt a zsákmány a folyóból, egyszer-egyszer megkockáztatta az egyesületi vizeket is megdézsmálni. Nagy óvatosság kellett, ehhez, viszont kihívás is volt számara. Tudta, s nem a telepítések alkalmával kellett akcióba lepni a tavakon, hisz akkor mindig éberebb volt az őrzés. Kivárni türelemmel egy hetet, kettőt, mikor lankadt a figyelem, rutinszerűbbé vált az őrzés...Hanem aztán itt is rés akadt a pajzson..... 

A türelem, itt is rózsát, s inkább halat termett. Jobban is el tudta adni a kövér pontyokat, mint a szálkas márnát, vagy keszeget. Jó fogást rejtett minden ilyen akció. Egy alkalommal örömmel vette, hogy a halat szállító autó sofőrje a nagynénje fia, akivel megbeszélte, hogy az egyesületi tavakba történő szállítás előtt olykor találkoznak, s néhány pontyocskával emberünk némi pálinka fejében megkönnyíti a teherautót. Körülményes, de ritka alkalmak voltak ezek. Annál kecsegtetőbbnek bizonyultak azok a régi ismeretségek, barátságok, amelyek nyomán kamatoztathatta ezeket. Némely egyesületi tavon olyan emberek váltak halőrökké, akik annak idején az egykori TSZ-ből hozhattak ki ezt azt, míg emberünk némi apanázsért elfordította a fejét. Immár fordult a kocka, s az éjszaka a tó sásos, erdős végét valahogy kihagyták az őrök az ellenőrzések alól, ahelyett inkább a becsületes horgászokat zrikálták, míg emberünk a varsáit intézte üggyel, bajjal.

Volt neki is engedélye, horgászatra, s kis szerszámos halászatra (tápli) is. Ez utóbbinak télen a vermelőhelyeken, s tavasszal ivás időben vette a legnagyobb hasznát. Akárhányszor is ellenőrizték, mindig, mindent a legnagyobb rendben találtak nála. Szeme mint a sasé, füle mint a nyúlé, esze, mint a rókáé. Messziről meghallotta autó, vagy csónak közeledtét. Meglátta, ha valahol halőr búvik a zsombékban, a nádban, s túl járt az eszükön, mire odaértek hozzá, soha, semmit nem találtak nála. Vaskos bajsza eltakarta ilyenkor a mosolyát is, csak a szemével kuncogott..

Csónakja furmányos volt, az első légkamra egy átalakított rekeszébe több kiló halat tudott eldugni. A csónak farában levő másik légkamra rejtette a villanyozás kellékeit. Emellett, dupla falú vödre, bevarrt aljú botzsákja, autója csomagtartójának bővített eldugott raktere a hátsó ülések alatt mind azt a célt szolgálta, hogy haza csempészhesse a tilalmasban fogott halat. S haza is csempészte azt kiló, mázsa, s tonnaszám az idő járásának arányában.

Munkája januárban többnyire a felszerelései karbantartásról szólt. Februárban viszont már javában csáklyázta csónakból a szervizekbe húzódott hatalmas ívó csukákat, sokszor metsző szélben, havazásban. A vermelő helyekül szolgáló gödröket is sűrűn hálózgatta, s nem egyszer nem birta kiemelni a táplit, mert annyi hal volt benne. S ez így ment decemberig, amikor is menyhalcsapdák tartalmának kiürítésével fejezte be az évet. "-Annyi mocskosság van ebbe' a világba, csalók, gazemberek jutnak hatalomra, nyakkendőben fosztják ki az embert mézédes szavakkal, hitelek véget nem érő kamatjával nyomorítják meg embertársaikat, miért nekem kéne etikusnak lenni? Nem csinálok én rosszat, annyi halat hozok csak el, amennyit el tudok adni. Marad elég. Baja nem lesz senkinek ettő'!" - bizonygatta saját igazát sokszor efféle mondatokkal.

Mit számított neki a tilalom? "-A törvényt emberek hozták, emberekre, az a halakra nem vonatkozik. Aztat az Isten igazgatja. Ha a hal el akar kerülni, el is fog. Ha ívni akar, ívik, ha enni, akkor eszik. Akkor csalira kaphatom magam is."

A laikusoknak mindig el.tudta adni a halat. Azoknak fogalmuk sem volt, emberünk mi úton-módon, esetleg illegálisan jutott-e hozzá a pikkelyesekhez. Mit számított ez? Mindenki tudta, hogy miből.tartja fenn magát a vén csibész, mégsem tettek ellene semmit. Miért is kellett volna? Örült mindenki a bolti árnál olcsóbban vett friss halnak, amiért nem is kellett a városba menni. Így aztán nem is firtattak a halak eredetét.

Néhányszor az irigyei ráküldték a megyei halőröket is, de azok sosem találtak nála semmi kivetnivalót, nyilván a rejtekhelyekről fogalmuk sem volt, s az ötödik fülesre már.rá sem mozdultak, hisz szerintük valaki csak rossz indulatból zrikáltatja az öreget. Nekik meg semmi kedvük nem volt a nyirkos hidegben az öreget várni, a zsombékosban kuksolni, s lesni, mikor jön az öreg a faladikjával, s lecsapni hatodszor is a semmire. Fogtak így is elég szabálytalankodót, s a statisztika így rendben is volt részükről kevesebb vesződséggel. 

A vén rapsic télidőben rendkívül kedvelte a megszaporodó koncér zsákmányt. Finom annak a húsa, majdnem mint a pontyé. Majd 3 kilós példányokkal több zsákot is meg.tudott pakolni.

"-Mindég ezek a védett halak, meg a tilalmak. Szembe a tótoknál nincs tilalom a koncérra. Vihetik haza. S a vidrának, kormoránnak ki mondja meg, hogy mely halfajra van tilalom, s abból nem ehet? Vagy a harcsának, csukának balinnak, ki parancsol, hogy mit ehet, s mit nem. Ugyan már... Na ugye hogy itt érdekes a mutatvány..!"

Nevette el magát, miközben pipája füstjét vastagon eregette dohányfüsttől megsárgult amúgy őszes színbe hajló vaskos bajsza alól..Elvitt bizony mindent, amiről tudta, hogy eladhatja. A kis harcsákat ugyanúgy, mint a kis márnát, a gyerekpontyot. "-Bé fogja aztat a liszt, jó az! Macskának is kell valami..." Nyugtatgatta magát oly sokszor.

Az ágrendszerben ügyesen lerakott varsái pedig bőven ontották a halakat. Jó pénzért egy-egy magántavat üzemeltető vállalkozóval is megegyezett anyapontyok élve történő átadásával kapcsolatban. Ez volt a legnehezebb, a legkockázatosabb, de a legtöbb pénzzel ez a mutatvány kecsegtetett. S meg is szaladt a bevétele ettől. A '13-as nagy árvíz után sok kubikgödörben visszamaradt pontyot tudott így kimenteni. Egy alkalommal majdnem.megégette magát. Két 15 kiló körüli pontyot vitt egy műanyag ládában, mely félig volt vízzel, megvolt rá a vevő is, egy bojlis tó gazdája, aki kemény százezreket ígért a halak darabjáért élve. Már éppen az ágrendszerből tartott kifelé, amikor hirtelen a gáton észrevette a rendőröket. Visszafordulni késő volt, kockáztatott hát, s mire majd 100 méter megtételét követően a rendőrök elé ért, akik leintették a kis haszongépjárművet, melynek hátsó kis platóján ott volt a műanyag ládában a két ponty, addigra meg is volt a legenda...

"-Mit csinál azokkal a halakkal bátyja?" - kérdezte egyikük.

"-Az apadó víz miatt a kubikgödrökbe szorultak, a megyei halászati termelőszövetkezetnek segítek a halmentésben, kiszerszámos halászként felkértek engem is, mint többeket, s nekik segítünk a halmentesben. Itt az engedélyem, onnan megláthatja." -nyújtotta át az okmányokat rezzenéstelen arccal.

A rendőr kézbe vette az engedélyt, talán sosem látott még olyat azelőtt, s látta, hogy az engedély valóban kisszerszámos halászatra jogosít, s rajta áll a kiállító, a Győri Előre Halaszati Termelőszövetkezet pecsétje, aláírassál, így kétsége sem maradt afelől, hogy az öreg igazat mond. Mit is értett hozzá az a kis rendőr. Neki minden halász egyforma volt kinézetre, gumicsizmás, kopott halnyálkas nadrágos sunyi kis öreg. Mit értett azokhoz az okmányokhoz. Nem tudta, mire is jogosítja fel az engedély a használóját. Honnan is tudta volna? Mint aki érti a dolgát, akkurátusan elolvasta az engedélyre írottakat, majd Az okmányokat visszaadta, tisztelgett, majd útjára engedte emberünket, aki az azt követő hetekben igencsak megcsapolta a kubikgödrökbe szorult halállományt, s degeszre tömhette húszezresekkel a bukszáját. 

Szerette a tavaszt, a legjobb halfogással kecsegtető áprilist. Az ivásra tömegekben összegyűlő óvatlan halakból rendesen leszedte a sápot. Lándzsahegy balinok vesztettek rajta a sodrásba bevetett küszfarkon, süllők, harcsák kapkodtak levegőért koszos csónakja deszkáján. Egykor a part menti fákhoz kötötte a zsinórokat horoggal, csalival, s hajnalonta felnézte, van e rajta csuka, harcsa, vagy épp balin. Később kockázatosabb lett ez a mutatvány a sok vízitúrázó miatt. Akkortól inkább víz alatti gyökerek vették át ezt a szerepet. A víz alatt épp egy arasszal nyújtózkodó gyökerekhez kötötte a százas zsinórt, melynek végén egy húskampóra rakta fel a rothadó csirkebelet harcsának....

Eredménnyel szedte fel sokszor ezeket az orvkészségeket. 

Néhány éve a folyók kezelője bizonyos időközönként tavi nevelt pontyokkal szórta tele a vadvizeket. A szerencsétlen kocka akváriumokban nevelt riadt feltuningolt halacskák napokig egy rajban próbáltak hozzászokni az áramló nagyobb, tisztább víztömeghez. Sokuknak nem sikerült. A varsában, a tükörhálóban végeztek be sorsuk, ugyanis emberünk előre értesült némi kenőpénz ellenében a telepítések helyéről, idejéről, így eszközeit a megelőző éjjel szép nyugodtan kihelyezhette. Sőt, idejéből arra is futotta, hogy jelezze egyre szelesebb körű felvásárlói részére, hogy a hétvégére nagyobb mennyiségű hal varható a konyhára.. S hordta is mázsaszám a pontyot.

Jó kapcsolatot épített ki a város szélén lakó helyi zsilipessel, akivel együtt helyezték ki sutyiban a zsilipet elkerülő hallépcsőnél a tükörhálókat este, s szedtek fel azt még a sötétben pirkadat előtt tele hallal, s nem volt megállassuk napokig. S a zsilipkapuk nyitása, zárása is összehangolt, megbeszélt koreográfia szerint zajlott, hogy épp hol engedje rá a halakat a vízzel a kifeszített hálók irányába a "mester". Szerencse volt, hogy a szédült kilós pontyocskákat a zsilip felett alig egy kilométerre nyomták bele a folyócskába. Éjjel egy gyors zsilipnyit as folytán hirtelen lesuppant a halak jó része a hirtelen apadó vízzel, s a zsilipkapuk alatt kirakott hálók vaskosan szedték a vámot éjjelente. A zsilipet megközelíteni is lehetetlenség volt, az erdő felől autóval semmiképp a lezárt sorompók, s az erdő túlfelén levő pásztorkutyák miatt, akik hangosan jelezték, ha arra tévedt valaki. Az innenső oldalon maga a gátőrház, s a köre épült egyéb épületek, kerítés akadályozta meg, hogy "illetéktelenek" megzavarják az éjjeli "műszakot". Ideális feltételek. De leginkább gyümölcsözőek.

A tökéletesített módszerek és begyakorlott évtizedek alatti tapasztalat szerinti tevékenység olajozottan működött. A legjobb helyekre csak csónakkal lehetett bejutni, ahová az ellenőrök, rend őrei nem is tudták követni, nem láthatták, hol jár, mit csinál. A kikötőben ha megvártak, semmit nem találtak nála. Hazament. Mint aki jól végezte dolgát, majd később visszament a csónakjához, s a rejtett rekeszből akkor vitte el a zsákmányt. 

Megtanulta az internetet is. Belépett néhány horgász csoportba. Posztokat nem közölt, csak figyelt. Ki mit, hol fogott. Hol volt telepítés, hol lesz horgászverseny, aminek előzményeként rendszerint feltuningoljak az adott vízterületet hallal, mert az igencsak nagy blama, ha odamennek a neves horgászok, s fonnyadt keszegen kívül nem fognak mást, tehát vaskosan megrakják előtte a pályát jóféle pontyokkal, amurokkal. Ez neki elég információ volt. "-Mily esendő is az ember. A magamutogatás, dicsekvés, ugyan kinek hoz hasznot? Nekem. Hisz látom hol megy a hal, hol a helyem az éjjel, ha feljön a hold...hehe!"

S ha eljött az ideje, kíméletlenülés könyörtelenül lecsapott, akár dögkeselyű a rothadó húsra, vagy épp gyöngytyúk a takonyra...

Mostanra viszont elfáradt. Az évek, évtizedek elteltek, s nem múltak el felette sem nyomtalanul. Az örökös bujkálás, az éjszakázás, lassan megrozsdásította testét. Nem érzett már kihívást, mint annak idején, nem volt már olyan motiváció, amely felpezsdítette volna vérét. "-Olyanná váljak mint ama bizonyos városi horgászboltos? Kinek hírét az idősebbek mind ismerik, aki a legnagyobb rapsic volt egykor, ha kellett nyolc bottal csukázott, majd nem sült le a bűr a képiről, s beállott halőrnek, s tisztes öregeket piszkált, ha épp fel centivel rövidebb márnát raktak a szákba, s nem restellett feljelentéseket tenni. Eközben horgászboltot nyitott, s nyugodtan hajtotta álomra a fejit? Hogy néznék tükörbe? Hazudtoljam meg önnön magam. Köpjem le aztán a tükörképem? Mit gondolnának rólam a  faluba? Maradok az, ki voltam. Halász. A magam törvényei szerint!"

Sokat gondolkodott ezen, de elfáradt tagjai nem kérték már a hideget, a nyirkos időkben be-beállott a dereka is, s napokra kiesett a "munkából". 

Úgy vélte, öreg napjaira befejezi több évtizedes tevékenységet, s visszavonul. Úgy döntött, már csak horgászni fog, s csak annyi halat visz haza, ami neki, s annak a pár közeli ismerősnek, szomszédnak kell.

Jó eredményekkel horgászott, hisz a tapasztalat mindig elvezette azokra a helyekre, ahol sikerrel foghatta a halakat. A rekeszes csónakja sem volt már meg, elsüllyesztette a korhadt faladikot az egyik sziget mentén. Nem kell hogy tudja senki az ő titkait. Varsáit, halóit az egerek nemzetsége lyuggatta, szabdalta, egy ép darab nem maradt már belőle. Rozzant két üvegbotja viszont továbbra is sudár fiatal fűzfa módjára hajladozott a testes halak alatt. Kis horgászszékeben gubbasztva morfondírozott a múlton, s a bizonytalan jövőn, mikor valaki megszólította a hata mögül.

"-Jó napot kívánok, horgászengedélyt kérem bemutatásra!"-harsant a hangja a fiatal halőrnek, aki vasalt zöld egyenruhájában katonásan szigorúan vette el a felé nyújtott papírokat. 

"-Tisztelt uram!" -kezdte a halőr. "-Nem húzta be a horgászat megkezdésékőr kötelező 'X'-et a fogasi naplóba a mai napra. Most figyelmeztetem, de legközelebb 30 ezres bírságra számithat, ha ezt elmulasztja. Nézze, a szabályokat be kell tartani, azért vannak. Legyen szíves, erre a következő alkalommal nagyobb figyelmet fordítson! A viszont látásra!"  -köszönt el erélyesen az újoncnak vélt halőr, akiről az öregnek eszébe jutott valaki. "- Hát persze, a Jenő gyerek ez!" -csapott a homlokára. "De megnőtt. Elteltek az évek. Annak idején az apja is tőlem vette a halat. Évekig, míg élt. Rendes ember vót, hejj,de rég volt."

"Szabályok. A szabályokat emberek csoportja hozza, s azt hiszik, az minden emberre vonatkozik. Csak azért, mert valahol azt a városban kitalálják. Emberek döntenek emberekről, emberek feje  felett. S mi van akkor ha behúzom az x-et, s mi van akkor ha nem?  hogy van e a dupla falú vödrömben hal, azt csak én tudom. Az ilyen paprikajancsik csak nézegessek az x-eket a papiroson, én meg majd intézem a potyka sorsát, ha hazamentem...."

Utószó:

Bizonyára mindenkinek a környezetében van olyan, akire a történet egy része, pár sora, egy-egy mondata ráillik. Esetlegesen eszébe jut valaki. Tudomásul kell venni, ez a jelenség mindig is itt volt, itt van, s itt is lesz. Valaki azt mondta nekem, 30 éve várja, hogy ez a szemlélet kihaljon, művelőikkel együtt. De nem fog. Nem változik semmi, legfeljebb nem minden zajlik a szemek előtt.....

(S.Cs.)

Kelt: 2020. Pünkösd Havának 31.-ik napján