Csapjunk a húrok közé!

Bizonyára feltűnt, hogy kissé elkalandoztam az év során az irodalom irányába, ám itt az ideje, hogy egy könnyed kis pecás írással jelentkezzek, úgy is, hogy mostanság inkább a gombászat ragad magával, az erdőjárás kerülelőtérbe, ám mindezek ellenére fél szemem azért a folyókon van...

Előre leszögezem, a bejegyzésben nem szerepel majd a telepített pontyokkal való barátkozásról szóló esszé, ugyanis nem sokra tartom azt a horgászatot, amit műveltek errefelé sokan pár nappal a telepítést követően, mikor is húszasával fogdozták a kilós pontyocskákat, dagadó büszke mellel, hogy ők akkor most már mekkora nagy folyami pecások is. Aláírom, azok. Minden tiszteletem az övék. Hogy egy helyen tömörülnek, s nem kell találkozzak velük másutt. Csak engem kerüljenek. Ők is, s a telepített pontyok is még vagy 3-4 évig. Utána jöhetnek....

A horgászataim többnyire rövid időtartamúak voltak, egy, néha akár kettő, ritkábban három óra időtartamban. Hogy is mondják ezt ma oly divatosan? "Rapid" peca. Először azt hittem az osztrák, Bécsben székelő focicsapatról van szó, őket hívják Rapid Wien-nek, de aztán kiderült, hogy a magyar nyelvet kevésbé művelő horgászok használják ezt az idegen kifejezést. Lehetne pedig szép magyar szóval is, gyors peca, kurta peca, villám peca, hamari peca.... a lehetőségek olyan színesek.... Miért nem élünk vele??

Sokszor nem értem, a világ legszebb nyelvét kaptuk örökül, s mégis oly cudarul bánunk vele, mintha arra tettük volna fel az életünket, hogy gyilkoljuk, nyirbáljuk, gyalázzuk, tapossuk őseink örökét.....

Na de térjünk is vissza a peca világába, mert a végén megint elkanyarodok az irodalom felé. Szóval a többnyire rövid időtartamú horgászataim során hol a finom szerelékes úsztatásnak, hol pedig a pergetésnek hódoltam,sőt belekóstoltam a legyezésbe is....Ezek a módszerek a kedvenceim. 

Nyilván, a finom szerelékes horgászatnál a keszegnép volt megcélozva, s tiszteletét is tette sok-sok folyami halacska. A teljesség igénye nélkül néhány képpel illusztrálom a nem épp kapitális, de örömteli másodperceket okozó keszegnép egy-egy egyedét....

A mindig vidám, s virgonc kis paduc....

Egyre ritkább keszegfaj a Mosoni felső szakaszán...

Legyen egy kis technikai támogatás, mert sokan hiányolják az adatokat:

• Első variáns:
• Bot: Kettner Champione 4,5 m matchbot.
• Orsó: Ryobi ZR 2000-es
• Zsinór: GBN 18-as főzsinór, 16-os előkezsinór
• 3 grammos két ponton rögzített úszó
• Horog: Gamakatshu 12-es keszegező
• Csali: csonticsokor, trágyagiliszta, kenyérrózsa

• Második variáns:
• Bot: 5 m spiccbot begumizva
• Zsinór: 16-os BGN főzsinór, 10-es előkezsinór, fluorokarbon
• Úszó: 3 grammos két ponton rögzített
• Horog: 14-es keszegező Gamakatshu
• csali egy szál trágyagiliszta két ponton megtűzve, lógósra

Az etetés egyszerű folyó vizi sajtos keszegező alap, csemegekukoricával, csontival, egy kis part menti vakondtúrásból származó agyagos földdel felütve, némi darált fagyi tölcsérrel (felhősít), s kevés morzsolt kenyérbél. 

Csali az csonti csokor, vagy épp trágyagiliszta 

Aztán a Lajtán volt egy meglepetéshalacskám is, örömmel konstatáltam, hogy sok-sok év után újra kezemben tarthatok egy kis sebest......

Bár pergetve, vagy legyezve fogtam volna (erről lentebb írok majd).... de így is nagy örömet okozott.....

Remélem nem egyedi példányról van szó, s bőven lesz utánpótlás

A pergetés az más volt. Igyekeztem kihasználni az időt még domolykótilalom előtt, s össze is akadtam néhány komolyabbnak tűnő telénnyel. Igazából rekordokat nem döntöttem, de minden egyes dominak nagyon tudtam örülni, s kellemessé tették olykor a pecáimat. Igaz, ebben az évben darabszámra a kétszázat is meghaladtam már, de igazából nem is ez a lényeg, hanem maga a fogás öröme, amikor rácsap a felkínált csalira. Mert rácsap! Nem is akárhogy! a nagyok a botnyéllel rendszeresen hasba vágnak, olyan vehemens a kapásuk. Ezért is szeretem őket többek között. Próbálgathattam a csalikat, s igazából nem voltak nagyon válogatósak, a lényeg az volt, hogy a piciny wobblerek néha torpanjanak meg kissé, s az újraindulás pillanatában figyeljen az ember, mert általában akkor érkezett a durr......

A 8 centis woblerre a nagyobb 50 centi körüli domolykó csapott rá, mint gyöngytyúk a t@konyra..

A kisebb wobblerek is szépen adják őket.

Elkezdtem a legyezést is. Na annak nagy története van. Kollár Zoltán a  Köss tollat a horogra blog írója vagy másfél éve megajándékozott néhány általa készített legyecskével.Mondtam neki, hogy én nem legyezek, azt sem tudom hogyan kell, erre azt tanácsolta, hogy kössem fel a legyet simán egy damilra, s hosszú spiccbottal úsztassam le a Lajtán, bizonyos, hogy fogok majd vele. Hát gondolkodtam, de ez mégsem tűnt jó ötletnek. Tavaly ősszel vásároltam kéz alól egy legyezőbotot, orsóval, zsinórral. Teljesen alap bot, arra, hogy tanuljak vele, tökéletesen megfelelő. 

Akad itt a környéken néhány legyezéssel foglalkozó ember, kértem is, hogy ugyan, segítsenek, hogy kell felkötni a legyet, hogy kell lengetni, dobni...

Az ígéretek megvoltak, ám a hetek, hónapok teltek, s a bot porosodni kezdett. Gondoltam egyet, s kimentem magam. Magam urad, ha szolgád nincsen. Na az első húsz percet ha valaki látta volna, még most is csapdosná a térdét a nevetéstől....

Hanem aztán ráállt a kezem a dologra, s sikerült megtanuljak magamtól, magamnak hogy is kell lengetni, engedni a zsinórt, könnyedén vetni a legyet, s sikerült egy idő után pontosan a zsombék szélére, a nyiladékba, a folyó túlpartján levő sásmellé dobni a legyet, s már ez sikerélményként hatott rám. A második alkalommal, már odáig is eljutottam, hogy valami meg is koppintotta a legyet két alkalommal is. 

A mondás itt is bejött, ugye, három a magyar igazság a harmadik próbálkozás során egyszer csak behörpintette egy kisebb domolykó a legyet. Micsoda katarzis! Elképesztőöröm azt, amikor egy új módszert próbál az ember, s az beadja az első halat. Akkor  úgy éreztem, a Lajta legyezőhorgásszá avatott. Mire felocsúdtam volna, megjött a második halacska is, ő is egy kisebb domolykó volt. Ennek a fele se tréfa. Örültem ám! Viszont úgy döntöttem, majd visszatérek, s talán sikerül nagyobb példánnyal is meghajtogattatnom a legyező pálcát tilalom után. Addig is reményekkel telve várom azt a pillanatot, mikor a vízbe pottyanó legyet alulról elkapja egy domolykószáj....

A domolykótilalom eljövetelét követően maradt a jó öreg úsztatás. Igen ám, csak hát közbe a keszegekre is tilalom jött. Próbáltam szelektálni,olyan helyeket keresni, ahol az egyik kedvenc halfajom, a folyókat lakó vad kárászok gyülekeztek. Nehéz volt megszólítani őket, úszóval, hisz a kristálytiszta vízben láttak, s úgy kerülték ki az úszót,mint a piac népe a pestisest....

Volt egy arc ki heteken át járt a nyomukba, s ő tudta, hogy kell túljárnia a kárászok eszén.... Teljesen lefinomított cucc, hosszú bot, hajszálelőke, s az úszónak még csak plottyannia sem volt szabad....

Próbálkoztam magam is, aztán ahogy az lenni szokott, csak sikerült nekem is kivarázsolni a folyóból a kiló feletti izmos harcias kárászokból kiszedni párat..... hiába, az ember mindig tanul valamit......

Az évenként már hagyománnyá váló családi-baráti balatoni találkozó és több napos horgászat az idén sajnos elmaradt, az ismert korlátozások miatt. Sebaj, legalább itthon töltöm a május elsejét, s meglesem, vajon maradtak e még balinok a tilalom lejártát követően, mert sajna tilalom ideje alatt a frekventált helyeket bőszen dobálták, fésülték...

Túl nagy példányok nem kerültek horogvégre, őket júniusban szoktam elcsepegtetni,de azért így is volt akcióm szépen...

Hát ennyit akartam így hirtelen írni a tavaszról. Lenne még mit, s lenne még kép is bőven, de a kevés néha több, s a horgászat megélése néha jobb a parton, mint a sorok közt, úgyhogy veszem is a tollas kalpagom, s uzsgyi irány a folyópart!

(S.Cs.)

Kelt: 2020. év Pünkösd havának  19. napján.