Újra szól a hatlövetű, avagy jászvadászat harcsával

A július vége változékony arcát is kénytelen volt megmutatni. Az utolsó hét lehűlést, esőket, szelet hozott. Az esők miatt erősen megduzzadtak az Ausztria felől érkező folyók. Itt az Enns a mumus. Ha az megárad, a környezetében levő mészkőből olyan meszes vizet old ki, amely szinte fehérré festi a folyót, s enyhén befolyásolja a halak vízből való oxigénfelvételét is, ami azt eredményezi, hogy szinte teljesen lecsökken a békés és a ragadozó halak táplálkozási hajlama. Pedig a lötty előtt micsoda étvágyuk volt.

Van egy szakasz, ahol két folyó összefolyik. Az egyik kristálytiszta, mederfenékig tükör. A másik a zaccos. S a kettő határán a paradicsom. Paducok, jó kilósak, rajban metszegetik a moszatot a mederfenék köveiről, mellettük darabos koncérok, jászok szedegetnek, néhány kisebb domolykó is elvegyül köztük. Megkapó a látvány. Semmi nem tart örökké. Beüt a hidegfront, emelkedik a vízszint, s néhány nap alatt majd öt fokot esik a folyó hőmérséklete.

Kapás, hal, csak álom. A mederfenékről kiszedtem egy feltehetőleg tavaly bennszakított ezüst-kék Salmo vertikális csörgős wobblert. A horgok csak rozsdás csonkok. Otthon szépen letisztogatom, horgot cserélek rajta. Másnap dobok vele. Nagyon szépen mozog. Második dobásra megüti a balin, de nem akad. Harmadik dobásra egy rejtett akadó a víz alatt elkéri. 20 méterre attól a helytől ahonnan kiszedtem. Visszatért.

Nagy kínlódva Strike Pro bogárral a part menti sás mellől kiszedek egy kis domolykót. Legalább valami eszik.

Ravaszak mint ez a róka

Telnek a napok, a víz még mindig nem kezdett el melegedni, az áradás viszont tetőzik. Na újra próbalom ezt a pergetést. Az összefolyás zaccos szakaszára dobok, s ahogy a tiszta vízbe ér a csali, a zaccosból villámgyorsan utána tör egy sötét hátú test, s már rajta is van! Micsoda szépség. Kockáztatva a halvesztést egyik kézzel fogom a botot, a másikkal próbálom megörökíteni a fárasztás pillanatait. A sodrás most nekem dolgozik. Sikerül néhány kép.

Nem kell kommentálni

Micsoda halak kísérik a wobblereket a botspiccig, mégsem vetik rá magukat. De az élmény maradandó így is. A következő alkalom egy kis balint hoz. Szinte nem is küzd. Gyors fotó és már mehet is. Néhány dobás után hangos fröcsögéssel veti rá magát egy balinkölök meg egy "kisebb" jászkó az apró tigriscsíkosra. Fotó után ő is mehet élményeket mesélni a társainak.

Kezd komolyabban érdekelni ez a móka. Két hónapja vettem egy 7 méteres bolognai botot. Kétszer használtam. Nem szerettük meg egymást. Nekem lomha. A gyors paduc és márnakapások mind lukra futtattak vele. Persze szilvaorrút, kisebb karikákat jól fogtam, de az igazi ravasz marcik és vésett ajkúak túl jártak az eszén. Visszavittem a horgászboltba. Nem kellett sokat győzködjem Palit, hogy cseréljük le.

Kaptam érte egy SHIMANO ALIVIO DX 240 medium pergetőbotot, egy SHIMANO 2500 FD pergetőorsót, egy 22-es és egy 25-ös Method Spin 150-150 méteres monofil pergetőzsineget.. Azonnal felszereltem a botot, s a véknyabb, 22-es monofil pergetőzsinórt csévéltem fel. Alig vártam, hogy csillapodjon a közben betört kánikulai forróság, mar kint is dobáltam a folyóparton. Másfél órán át egy kapás nélkül. Nem könnyű felavatni a botot. Unalmamban egy régi magyar nótát kezdtem fütyörészni, dúdolgatni, mikor vállig rengető ütéssel megérkezett az első domolykó. Szuper! Nincs kényszer rajtam, fel lett avatva a bot. Rá tíz percre volt egy rávágás meg, de nem akadt.

Apró balin

Kicsivel jobb

Aranyhal.....

Eközben a horizonton alábukott a nap. A túlparton két srác pergetett, egy 35 centi körüli balint fotóztak, majd engedtek vissza. Talán nekem is balinozni kéne. Feltettem egy Salmo Thrillt. Vagy 30 méterre tőlem néha a hínarasban komolyabb rablások voltak láthatóak. Nem tudom mi lehetett. Nem szeretem a Thrillt. Gyakran belekapaszkodik a zsineg valamelyik horgába aztán sodrás ellen elég kitekerni a csalit ami csak bukdácsol a víz tetején. Nehéz, s a mozgása sem annyira lenyűgöző. Na végül csak sikerült normálisan dobni. Ám az első két dobás nem hozott érdeklődőt. Pedig táncoltattam is kicsit a spiccel. Harmadjára mintha valami ráhúzott volna. Tekerem, jön, majd ellenáll. Aztán húz, majd ismét jön. Ráhúz a fékre. Szépen szól. Mire kihozom magam elé vagy 10 méterre a parttól, akkor latom, hogy márványtestűvel van dolgom.

Be is iramodik a hínarasba. Próbalom visszahúzni onnan, kicsit ráerősítve a fékre, kijön. Elmegy a sodrással a másik irányba, de már fárad. Lassan a partközelbe húzom. Persze hogy nincs nálam merítő. Alsó ajkára ráfogok és kiemelem. Az első pergetve fogott harcsámat.

Kezdek ráérezni erre a pergetésre. Nagyon jól esik, ha sikerül fognom is valamit. Persze nem telepített vízből, hanem vadon nőtt, természetes folyóvizi halakat. Na ez az ami megdobogtatja az ember szívét, mégha nem is olyan nagyok ezek a halak, élményt adnak, s egyszer-egyszer beüt valami komolyabb legény is. No akkor aztán meg tiszta vadnyugat! A pergetőpálcák most már edzésben vannak, a műcsalis táska szintén. Újra szól a hatlövetű!

Kelt: 2017. év Újkenyér havának 5.-ik napján.