Szélborzolta vízfelszín

Április. Ízlelgetem évtizedek óta ennek a hónapnak az elnevezését, furán cseng...  Eleink elnevezése inkább illett erre a hónapra. Szelek hava. Találó, s igaz, több száz, vagy akár ezredévek után is. Szelek játéka, mikor birokra kelnek még az északi fuvallatok, a déli enyhe légtömegekkel. A végső eredmény, a tavasz győzelme sosem kétséges, de mégis megvívják a harcot napról-napra, évről-évre. Szelek játékának napjai, hetei alkotják ezen időszakot, s bizony, mint felébredő pajkos gyerekek, meg sem állnak, zsibonganak napestig, fáradhatatlanul.

Emellett sajnos szomjazik a folyómeder, szinte száraz lábbal a meder közepéig gázolható, s halnak itt bizony nyomát hiába is keresné az ember...

Messzi kell másznia a hódnak is fáért, s bizony a part menti területeken óriási pusztítást végeznek a szőrkupacok, örökké rágni akaró fogaikkal...

Szeszélyes napok, szeszélyes tavasz, csalóka napsütés, s a pirkadat, meglepően gyakorta még dérrel fagyasztó. S van, hogy pólóra vetkőztet a tavaszi napsugár, de este már havat csapkod arcomba kéjes kacajával a kósza északi szél, s a hegyek félelmükben hósipkát húznak. 

Van, hogy ezen már meg sem lepődöm. Miért is kéne? Így megy ez már mint említettem évtizedek, évszázadok óta. Gyakorta vizslatom ilyentájt a vizek partjait. A keszegnép hol habzsol mindent, mi útjába kerül, s van, hogy egy fonnyadt bodorkát is úgy kell kiimádkozni a vízből. A könnyű kis úszót van, hogy elemi erővel rántják a mélybe, de előfordul, hogy többnyire csak az uszó sodrással való útja során egy apró megtorpanás jelzi, valaki érdeklődik a horgon kínált csali iránt.  Az alkony azért általában meghozza a halat is, sovány vigasz egy jó fél óra igazán mozgalmas peca....

A tavasz hala nálam a bodorka, a jász, a szilva és a domolykó itt a kisebb folyókon. Bennük azért bizodalma lehet az embernek, ha próbát tesz ilyentájt. 

Domolykók vehemens étvágya most még inkább reménnyel kecsegtető, s a sajtkedvelő igazi torpedók, a folyóvizek Terminátorai, a márnák is komolyan megdolgoztatnak. Merthogy ők is korgó gyomorral túrják az aljzatot.

Zsibong a folyók népe élmény a vizet nézni is, a fel-felugró loccsanó halak olykor horogvégre is akadnak egy-egy fotó erejéig.... 

S ki merész, bátor, az kézbe veszi a dorozsmásan veszélyes leánykoncért, királyhalat, melyet kívülről kivert a királytüske, s cápafogakhoz hasonlatos tüskéi hamar az ember tenyerébe fúródnak! 

Roskad a megfáradt dunyhája a hónak az Alpok csipkézett meredélyén, s hideg hólevet izzad a hegyeknek hétmérföldes lába. Fenyőágakon zsugorodik a tél fehére, s csurran, cseppen egyre csak a könnye a zimankónak. Csurog, csörög, vígan cseng  minden kis patak, s pajkosan szalad tova a nagyobb folyók felé, melyet hideg öleléssel táplál. Lassan meglöttyen a Dunának széles árja, szelíden kikúszik a tavaszi lé a kitikkadt part menti tájra...

Esőt szomjúz a vetés, őzcsapat útját veri fel a por, szél cserzi ráncossá arcom, porral ragadnak szóra nyíló ajkaim. Lassanként megcseperedik, esők lába ázik a zöldellő vetésben, helyre billen a tavasznak ingája, fájó emlék marad csak a fagy. 

Kiskacsák ismerkednek a kikelet világával, s vígan pocsolnak a nád szélén anyjuk vigyázó szárnyai alatt. Ringlóbokor virágos illatát gyömöszöli a szél az orromba, miközben jó halat fárasztok a Lajta parton, a tarkómat langy napsugár simítja végig, s rigók fütyülik ismerős dallamát a tavasznak. Megjött a loccsanat is a löttyenetben....

A folyókon összeálló kárászok méretüket meghazudtoló erővel kapaszkodnak a felcsalizott szerelékbe, s komoly harcot vivnak a melegedő víz burványló sodrát kihasználva, élménypecává téve a még hűvöskés hajnalokat...

(S.Cs.)

Kelt: 2022. év Szelek havának 26.-ik napján