Csikorgó

Itt volt már az ideje, mégis oly meglepően hirtelen érkezett, hogy megtorpantak tőle egy pillanatra a gondolatok. A minap még a faleveleket számolgattam egy felettem szétterült faágon ahogy a vízparton ültem. Azon elmélkedtem, vajon az a pár csenevész levél ugyan véd e még az esőtől, vagy mint nyitott ujjak között akadálytalanul hullhatnak a vízcseppek, s monoton dallamot kopoghatnak a fejemen.  Ám most, most tapadó hó súlya alatt hajladoznak az erdő fáinak ágai a hűvös szélben. Alig koppintott egyet az ajtón, s mire az ősz fáradtan botjára támaszkodva öregesen az ajtóhoz botorkálva megkérdezte volna hogy "-Ki az?", addigára a tél egy rúgással beszakította az ajtót, melynek vaspántjai hirtelen kiszakadtak a tokból, s torz mosollyal az arcán, recsegve-ropogva átdübörgött a küszöbön...

Vajon a víz alatti világ mit észlel ebből? A vízre hulló hópihék nem ingerlik-e a halakat? Mozdulatlan. Érdektelen?

D i d e r g ő . . . 

A havazás elálltát követően megmozdult a vízi világ, imitt-amott karikákat rajzoltak a halak a víz felszínére. Én a parton voltam az alkonyban, hogy megszólítsam a tőkehalakat, vajon köszöntik e ők is a telet? Azt hiszem  így utólag, észre sem vettek aznap este...

A szombati pirkadat csillámló zúzmarát lehelt a tájra, s a mínusz hét fokban bizony tartósnak is bizonyult a műalkotás. A déli nap sápadt erőtlen próbálkozásai is csak arra voltak elegendőek, hogy jobb kedvre derítsenek, a fagy szorítását csak kismértékben tudták gyengíteni. Mindenesetre a napsugarak kicsaltak a vízpartra.

Az azért figyelemre méltó volt, hogy a küszök mégis megmozdultak a napsütés hatására, s alig észrevehetően a víz felszínét kezdték vizslatni. Talán mintha valami meg is hajtotta volna őket. Lehet hogy csuka, vagy sügér, esetleg domolykó éhezett meg december elején az enyhe visszaforgó nyugalmasabb vizén?

Az apró műcsali a parttól majd nyolc méterre, egy víz főlé hajló fa ágai alatt alig észrevehetően csobbant a víz felszínén, majd elmerült, ahogy lassan magam felé húztam. Első dobás semmi, bevontatás, nincs követés. A kis wobbler fázósan sietett a botspicc felé, remegve, talan a hideg víztől...Vajon van e itt hal egyáltalán? A következő dobás egy méterrel messzebb ment, s amint beletekertem az orsóba, alig tört le úgy 80 centit a kis wobbler a mélység felé, kemény rávágással jelentkezett valaki, s belém hasított a gondolat, hogy ez most itt bizonyára csuka lesz, én meg nem tettem fel előkét, így talán másodpercek alatt végezhet a csuka fogsora a fonott zsinórral is. A bot tette a dolgát, mint érett búzakalász, úgy hajladozott amíg tartott a fárasztás, a tettes mind közelebb került hozzám, ám meglepve tapasztaltam, hogy nem csuka küzd a horgon, hanem balin. Sosem fogtam még decemberben pergetve balint. Nagyon megörültem neki. Igaz, csak kicsi volt, de így is jó kedvre derített.  Balin ilyenkor??? Ha sejtettem volna hogy....

K u r i ó z u m

Naívan abban a hitben ringattam magam, hogy a napsütés az elűzi a fagyot. Nem így történt. A másik pergető botot kellett volna kihozzam, amelyiken monofil zsinór van fent, s nem a fonott, amely három négy dobásonként annyi vizet hordott fel a gyűrűkre, hogy azok teljesen befagytak. Hiszen ez itt a .....

Z i m a n k ó . . . . 

Néhány gyors fotót követve az őnöcskét útjára engedtem. Dobáltam még vagy húsz percet a környéken, minden eredmény nélkül. Csuka sem jött. Hogy is jönne, mikor elhordták már őket. Még egy nyamvadt bicskacsuka sem maradt a környéken. Ahogy hallottam azok is asztalra kerültek....
Gyalázat. 

Majd kétszáz méterrel lejjebb mentem a folyó partján. Olyan szép téli tájon sétáltam a napfényes zimankóban, hogy el is feledtem, hogy horgászni vagyok. Tündöklően varázslatos volt a világ. A nap sugarai mutatták az utat. Egy apró víztörés kis visszaforgóján álltam meg. A vízen rengeteg fűzfalevél úszott, őket a fagy segítette le végleg az ágakról. Tőlem húsz méterrel feljebb, mintha fordult volna valami a törésvonalon. Megriasztva a kishalakat. Talán rá kéne dobni. Ahogy a nap erőtlen sugarai elérték a partot....

C s i l l á m l ó . . . . . . 

Közben csalit váltottam, s egy nagyobb, színesebb, agresszívabb kinézetű wobblert pöccintettem az iménti fordulás irányába. Alig két métert húztam a wobblert, mikor leverte valami. Titkon reméltem, hogy ez is balin lesz. Az volt! Alig pár centivel nagyobb, mint az előző, de szép, egészséges éhes decemberi pergetett balin. Meg a vízben lőttem róla pár fotót, kint a parton egy gyorsat, s mire feleszmélt, újra a vízben találta magát.

B o r z o n g ó . . . . . . 

Apropó. A levegő hőmérséklete -3 fok volt, a víz pedig 5 fokos. A 8 fok különbséget bizonyosan megérezte az éhes őn, fázhatott is kissé, így hát nem kínoztam, alig másodpercekig érezhette csak a téli világ hűs leheletét....

Az este az öreg Duna partján talált. Egy barátommal próbáltuk megszólítani a vizek népét. Közbe eszembe jutott, hogy milyen jól tettem, hogy júniusban nem voltam rest hársvirágot gyűjteni, hisz igen jól esett a dermesztő parton forró mézes hársteát kortyolgatni termoszból, s érezni a hársvirág s a méz gőzölögve terjedő illatát. 

A nyugati szél sóhaja elvitte gyorsan a havat. Sűrű őszre hajazó köd ereszkedett a tájra, s alig engedett a hajnali fagy is. Gondoltam egy sarkantyú mögött megpróbálom a csukák étvágyát. Aznap ők a jóllakottság dicsfényében pöffeszkedhettek, ám az éhes kis őnök ismét elemükben voltak. Megint sikerült kettőt is elcsípjek, s jóval lejjebb is láttam hajtani őket, csak épp ők is az ifjoncokhoz tartoztak. Nagyobb nem nagyon akart a közelbe jönni. 

Nem akartam zavarni őket tovább, ezért, mivel az alkony gyorsan közeledett, néhány kilométerrel odébb álltam, hogy megkérdezzem a tőkehalakat mit is ennének vacsorára. Aznap estére vastag giliszta volt a fő fogás. Pedig volt küszfarok frissen,  volt dippelt (saját fejlesztésű szmötyi) küszdarab, bodorkaszelet, friss és fagyasztott is, szóval volt miből válogatni. Mégis csak a vastag esőgiliszta. Az kellett. Pedig mióta bejöttek a fagyok kincs minden egyes vaskos szál, mert szedni már nem lehet, csak ha esetleg megenyhül majd....Sokat nem időzhettem, mert gyatra egy havas eső zúdult váratlanul a nyakamba, így arra jutottam, talán erre a napra elég is volt a horgászatból.

Útközben azon gondolkodtam, miközben az ablaktörlő lapátja egyre nehezebben küzdött meg a szélvédőre tapadó lucskos havas pacnikkal, hogy hova is lett ily hirtelen a nyár, vagy az imént még oly szelíd ősz. Megváltozott. Most minden inkább olyan.....

C s i k o r g ó . . . . . 

Kelt: 2017. év Álom havának 11.-ik napján