2017. július 10., hétfő

Lajta, az elfeledett folyó 2. - "pergászás"


A hónap elején folytattam felfedező utamat a Lajtán. Mit mondjak, a békéshalazás nem hozott átütő sikert, a rengeteg beszórt etetőanyag ellenére igencsak gyéren fogtam benne halakat, többnyire kárászt, paducot, vagy egy-egy kisebb dévért, illetve bodorkát. A kukoricák tárházával történő etetés, csalizás sem mozdította meg a nagyobb bajusszal is rendelkező népséget. Úgy elment a kedvem a sok cucc hurcolgatásától, hogy úgy döntöttem, szerencsét próbálok pergetve is. Elsősorban, mivel legutóbb egy kisebb csuka gyalázott meg, egy majd egy kilométeres szakaszt pergettem végig csukára a zsombékos előtt. Mit mondjak. A műcsalik tárházát vonultattam fel. Támolygók, körforgók, wobblerek mind mind csődöt mondtak. 

alig nagyobb a wobblernél

Egy rossz lépés miatt pedig majdnem besúvadtam a vízbe. Mérgemben majd földhözcsaptam a botot. Visszafelé újra próbálkoztam, de halaknak a nyomát sem láttam. Se rablás, semmi. Se békés, se ragadozó. Mi a fene lehet. Ezt nem hiszem el. Elértem a zsilip alá, ahol egy régi ismerősöm pergetett. Domolykóra. Kitartóan dobálta a kis visszaforgókat, kisebb nagyobb sikerrel. Nosza, lehet hogy nekem is sikerülne. Botot kell váltsak. 

A csukázáshoz használt Impact Spin Medium 360-as botot elraktam, s kézbe vettem a 210-es ARNO Elite Spin Medium kis pergetőbotot. Nem túl sok csalim van domolykóra, néhány tollas kis körforgó, pár körömvillantó, illetve néhány bogár és kisebb wobbler. Ha éhes, majd odaver valami neki, gondoltam. Elsőként belenyúltam a csaliválasztásba. A Strike Pro ivadékhalra hajazó fura mozgásű kis wobblerét tettem fel, s egy törés menti kis visszaforgó szélére dobtam. Valami meg is ütötte a wobblert, ám nem történt akadás. Sebaj, majd még egyszer. Na a második dobás már halat eredményezett, egy apró kis domolykó volt a tettes. Gyerekek! Működik! 

Kicsi vagyok én, majd felnövök még
A halat hamar visszatettem a vízbe, majd dobtam még párat ezzel a tesznye színű Strike Pro-val. Immár, eredménytelenül. Még néhány wobblert lepróbáltam, de nem érkezett kapás. Átváltottam a folyó túlpartjára, s beszédbe elegyedtem ismerősömmel a domolykózásról, a műcsalikról. Ő csak perget. Többnyire domolykóra. A beszélgetés úgy zajlott, mintha egyetemi tanár beszélne az éppen az olvasást elsajátító kisdiákkal. Na nem fellengzősen, lekezelően, de érezhető tudással, tapasztalattal a háttérben. Nagyon érti a módját. Atyám, mennyi és milyen műcsalija van! Vizsgáljuk meg a műcsali arzenált. Kedvet kaptam. Várj, átmegyek hozzád, mondtam, s a Lajta felett ívelő hídon átsétáltam a túlpartra. Menet közben gondoltam egy törést megdobok. 

Mohos hátú
Úgy is tettem, közel 30 méterre az ismerősöm felett a törés vonalára sikerült rádobnom a Strike Pro "tesznye" színű wobblerét. Abban a pillanatban olyan rávágást kaptam, hogy a vállamig éreztem az ütést. A kis bot szépen dolgozott, s hamar a kezemben volt egy csodaszép domolykó. Gyors fotót követve visszaengedtem a folyóba, majd egy jót beszélgettem ismerősömmel, immár hal nélkül. Sok volt a zokszó. A halak megfogyatkoztak, sokkal többen pergetnek mint évekkel ezelőtt, s a halak el-elfogyadoztak, mert hazaviszik őket, illetve okosabbak, ravaszabbak is lettek, illetve elhúzódtak kevésbé háborgatott helyekre. Nálam a domi és a balin mindig amnesztiás! Mindig! A csuka és a harcsa az más, de az említett halfajok tőlem minden esetben megmentődnek!

alacsony vízállás, kis domi
Felvillanyozott a pergetés. Bizonyos, hogy a jövőben lesz még alkalmam megküzdeni a domikkal. Ember tervez, vízállás végez. A következő napokban 40, 20, majd 15 centivel apadt le a víz, s a halak darabosabb példányai is elhúzódtak. Nem mondom, minden alkalommal sikerült pár darab domit becserkészni, de csak a kisebbek jelezték érdeklődésüket. Tegnap hatalmas zivatarok söpörtek végig a Lajta vízgyűjtő területén, ennek eredményeképp a hajnali vízállás már majd harminc centis áradást jelzett. Szerintem rápróbálok!

Na ő már szebb volt!


Úgy is lett. Alig vártam, hogy szűnjön kicsit a hőség. Éjjel cefet nagy vihar volt, negyed egykor arra riadtam, hogy a háztól nem messze csapott le a villám, s olyat dörrent, hogy az ablakok is beleremegtek. Még a teknős is megvadult a terráriumban. Alig vártam a délutánt, mikor mód nyílt rá, hogy kimenjek a Lajtára. A Fertő-tó felől igen komor üllőformájú zivatarfelhők gyülekeztek, ám ahogy néztem a mozgását, elhúzta őket a Duna. Nálunk gyakori az ilyesmi.

No mindegy, kimentem a Lajta egy korábban horgászott szakaszára, ahol most kiváló vízállás, és sok pergetőhorgász fogadott. Gyerekek!!!! Hát itt nem fogok horgászni. Durcásan bevágtam magam a kocsiba, s elkezdtem felfelé autózni a folyó mentén. Egyre kietlenebb és elhagyatottabb szakaszokra értem, ahol elvétve ült csak egy-egy békés halas horgász.

Egy kanyar alatt találtam egy jó kis visszaforgót. A tegnapi zivatar miatt kicsit meglöttyent a folyó és némileg bezavarosodott. Na ez lesz a jó. Elkezdtem próbálgatni az élénkebb színű csalikat, majd cserélgettem, s volt amelyik több domit is adott, s volt, amelyiket egy balin tépte meg. De micsoda domolyok! Elemi erővel húztak, téptek. Szenzációs nap volt. Remélem még sok ilyenben lesz részem. Azt hiszem, a pergetőbotok most lerázták magukról a rozsdát......Meséljenek tovább a képek:


Valami megszabta a farkát
 
Típusdomi

Ő sem volt könnyű ellenfél


Csalicsere sem vette el a kedvüket
 
Le kéne mosakodjak

Az ezüstös kis wobbler balinifjoncot piszkált ki a hínár mellől
 
A nap végére maradt egy aprócska.....

Most kezdem átélni azt az élményt, amelyet sok ismerősöm, blogíró barátom ír, mesél a domolykópergetésről. Hol vagyok én hozzájuk. Tehetségem sincs. Cuccom se nagyon hozzávaló. Mégis. Talán a szerencse? A jó helyválasztás? A folyó hálája a szeretetért? Mi ez? Pergetés? Nem. Ez még csak a pergetés és a horgászat fura keveréke, "pergászás", amely majd később tisztul le pergetéssé.....







Kelt: 2017 év Áldás havának 10.-ik napján








6 megjegyzés:

Barnabás írta...

Nagyon jó!! Nagy gratula! Pergászás :)) Vigyázz mert megfertőződsz :)))

Mosoni horgász írta...

Asszem már késő! Hajnalban is megyek. El se raktam a cuccokat. Már azt merlegelem, hogy békés halas horgaszat egy alkalom 3 kg etetőanyag, 3-4 adag csonti, búza kukorica fittyfene... azért már 2-3 bokorugró kis wobblert is vehetek....
Most ilyen időszak jön. Néha ráállok egy egy módszerre akár hetekig, vagy hónapokig. Kivetel a bojlizas, rakózás és legyezés, mert ahhoz tehetségtelen vagyok. Lehet hogy kitart a menyhalszezonig a pergetés (szeptember eleje)?
Nem tudom. Most lázban vagyok!
😆

Pinnyédi Pecás írta...

De szépek! Ősszel én is elnézek és végigdobálom. Vagy végigdobáljuk ;)

Mosoni horgász írta...

Jöhetnél hamarabb is!
:)

Andrásné Somodi írta...

nagyon szépek további sok sikert ... üdv Andris :D

Mosoni horgász írta...

Köszi Fáó!
40 tojás tudod!
😆