Kora tavaszi próbálkozások

Lassan, nagyon lassan akar megjönni a tavasz, a kikelet, ellenben a tél, amely itt se volt igazán a közelben ólálkodik, hol fehérre szórja hegyeink bérceit, hol visszahúzódik, s halkan acsarkodik a bokrok alja alól. Néha érzem már, ahogy a nap sugarai simogatják arcom séta közben, a madarak kórusa újabb és újabb dallamot próbálgat, ámde óvatos, gyenge próbálkozások ezek még, hiszen javában tart még a cívódás a tavasz és a tél között. 

Tavaszra várva

A hónap közepén úgy alakult, jutott egy kis idő horgászni, több alkalommal is kijutottam a partra, hogy szerencsét próbáljak. Ám a szerencse az most valahol másfelé járt, ügyet sem vetve rám, mert halat nem igen fogtam, rendre elkerült az uszonyos népség tábora. Mivel az utóbbi időszakban többnyire az esti órákban horgásztam, nagyjából semmit nem tudtam, hogy nappal hol, pontosan mikor eszik a hal. Nem estem kétségbe, összeállt a terv, volt benne reggeli, ebéd utáni, délutáni és kora estére tervezett zsinóráztatás is.

A sarkantyú alatti törés mindig tart halat

Az első alkalommal egy sarkantyút szemeltem ki meghorgászandó területként, némi etetéssel, egy feeder és egy matchbottal vágtam neki szerencsét próbálni, amely akkor valahol másutt járt, de én erről még akkor nem tudtam.  Finom cucc, kis horog, csalik változatos tárháza, némi etetés. Néhány gyenge úszótologatáson kívül határozottabb kapást nem sikerült kicsikarnom, ám közben bizakodóan bámultam a túlparti fűzfát, amelynek ágait már megszínezte a közelgő kikelet. Néhány küszt fogtam csupán, amelyeket hazavittem egy kis vödörbe, hogy jók lesznek majd menyhalazni. Tapasztalat, hogy a horoggal fogott kishalak arányaiban jobban pusztulnak, ennek legjobban az otthon tartott teknősöm örült, aki megkapta a szerencsétlenül járt halacskákat....

Emberi kéz okozta sebek a folyón

A következő napon egy sekélyebb részt kerestem, ahol legutóbb a domolykót és a bodorkát csíptem nyakon, ám a kacsákon kívül semmi nem mozgott a vízen, nagy bánatomra azalatt sem. A felhők közül elő-előbukkanó nap viszont már éreztette erejét, s birokra kelt a fel-feltámadó széllel is. Szomorúan láttam, hogy valaki "megtisztelte" a természetet egy hűtőajtóval, amely már félig "belegyógyult" az iszapba. Sajnos vannak rossz tapasztalataim a szemetelőkkel, ökölbe szoruló kézzel némán dühöngök, hogy miért is nem vagyok tanúja annak, mikor valaki szemetet dob el a vízparton.....lenne "féreg" úsztatás azon nyomban......Nem egyszer szedtük össze más szemetét, s volt, hogy a kocsi csomagtartója megtelt a mások által otthagyott ganéval......

A következő horgász alkalom már ismét egy másik időpontban, egy másik szakaszon talált. A módszer, csali, etetőanyag ugyanaz, kivéve a sajtos csontit. Igen, nem tévedés, sokszor csinálom azt, hogy egy darabka sajtot bedobok a csontis dobozba, s pár nap múlva a csontik szépen átveszik a sajtszagot, s ki tudja miért, a márnák megőrülnek ezért.. A víz tisztuló, hűvös, normál vízállású. A madarak nótája keresztbe-kasul betöltötte az erdőt, néhol harkály koppant a még alvó fák törzsén, odébb egy kormorán húzott el a csupasz ágak fölött, apróvad zörgette a száraz gallyakat az aljzaton, eközben hóvirágmezőtől illatozott az erdő, élt a természet.

Napfényes vízpart, s az erdő alja fehérlik szemben a hóvirág tengertől

Néhány kisebb kapás a fenekezőn elég is volt, hogy felkeltse a reményt, itt hal lesz ma, az biztos. Az első komolyabb húzás azonban a matchbotra érkezett. Vagyis inkább elakadásszerűen jelentkezett, miközben az úszó a sodrással araszolt egyre lejjebb, s mikor hirtelen megállt, kissé megsüllyedt, a bevágás nem késett. A harc váratlan hevességgel kezdődött, s ellenfelem ellentmondást nem tűrve megindult a túlpart irányába. A bot, a zsinór, a horog, valamint az előkezsinór határait ismerve próbáltam feltartóztatni ellenfelem, ám még csak módosítani sem tudtam az általa megkezdett út irányát, vagy sebességét. A hal a túlparton járt már, szorosan a mederhez ragaszkodva, töretlen erővel oda húzott, ahol bőven van akadó, bedőlt fa, s ami ilyenkor lenni szokott, belevetette magát a víz alatti sűrűbe... Nem igaz. Nem akarom elhinni. Elvesztettem.... Vigasztal, hogy legalább megvolt az év első komoly fárasztása. Hogy ki lehetett az ellenfél? Talán az a ponty, akit tavaly ősszel sem sikerült innen kifognom, aki hétszer húzott a túlpartra, s én ugyanannyiszor vissza...., talán valaki más, de hogy jó erőben volt, az teljesen bizonyos. 

A történet nem ért véget, eljött egy következő nap estéje. Naplemente idején érkeztem. Most vagy soha, hisz a következő napra havas esővel, viharos széllel jelzik, hogy előbújik még a tél, hogy fogait villogtassa, hogy megrémissze a tavaszra váró természetet. Megszületett a döntés, használjuk ki a jó időt. Próbálkozásom következő állomása egy megszűkülő, mély középmedrű szakasz, amelynek mindkét partja víz alatti köveket, akadókat rejt, de a halak országútja itt van! Az aljzat többnyire iszapos, ám vannak foltok, ahol keményen koppan az ólom, jelezve azt, hogy márnacsapatok fürdik ki néhol keményre a meder fenekét. 

Megszűkülő szakasz, mély középmederrel

Még januárban nagy volt itt a nyüzsgés, a márnák a menyhalakkal versenyeztek, ki kapja el a zsíros harmatgiliszták tekergő falatjait, s halszelettel sem kellett szégyenkeznie a szerencsét próbáló horgásznak. Más taktikát kell találjak. Nincs etetés, másképp próbálom meg, hátha így végre sikerrel járok. Csúszóólom, 60 centis előkezsinóron harmatgiliszta, valamint kis süllőzőhorgon küszfarok. Ám az este néma volt. A hőmérséklet gyorsan zuhant, s a csillagos ég a hold keskeny sarlójával kíváncsian várta, vajon megbólint-e a botspicc, elkapja-e valami a vastag harmatgiliszta csokrot.

Talán méret körüli

Már-már a hazainduláson gondolkodtam, illetve a kudarc miértjén morfondíroztam, mikor a bal oldali botomon határozott kapás jelentkezett. A bevágás jól ült, az ellenfél becsülettel harcolt, ám az ereje hamar elfogyott, nem is csoda, hiszen egy kismárna volt csak a tettes, talán megvolt a méret is, talán nem, ez már nem derül ki. Végre halszagú lett a kezem. Végre szákba terelhettem a folyó egy lakóját. Hamar a hátam mögötti rézsűs part füvére fektettem egy fotó erejéig, azt követve pedig visszaadtam őt a folyónak, hogy évek múlva talán újra megtisztelhessen erejével.

Ha addig elkerüli majd a halászok hálóját. Igen, nem tévedés, a halászat nem szűnt meg Szigetközben, hisz a vizek új kezelője elődjéhez hasonlóan a napokban elkezdte árusítani a kis szerszámos halászoknak (táplisok) a vízparti, valamint a csónakos jegyeket (http://www.horgszovgyor.hu/halasz-teruleti-jegy-ertekesitese/). Azt hittem rosszul látok, mikor a kezelő honlapján megláttam az adatokat. Azt hiszem, ezt inkább nem kommentálom, hisz eddig is megőriztem a blogom a trágárkodástól és a jövőben is szeretném ezt tovább fenntartani. (megjegyzem, tisztelet a kivételnek, a becsületes táplisoknak).

Hogy is fejezhettem volna be a hosszú hétvégét, mint horgászattal. A nemzeti ünnep havas esőt hozott Szigetközbe, mint annak idején Pestre, hol egy lelkes hazafi elszavalta a Nemzeti Dalt, s a nemzet tagjai átérezve a sorok fontosságát, vele szavalták azt esernyőik alatt, s teszik ezt azóta is minden évben. Az időjárás eloszlatta minden reményemet, hogy aznap még horgászom. Aztán dél körül kiderült az égbolt, a nap is sütni kezdett, a levegő is melegedett néhány fokot. Talán mégis, talán meg tudom próbálni az estét. A délután szitáló esőt hozott aznapra, megingatva terveim, de nem tántorodtam, ellátogattam ismét egy sarkantyú mögé a Mosoni-Dunán, hogy az alkonyban próbát tegyek. Megérkezésemkor gyengén szitáló eső csapkodott, hűvös északi szél fújt. Két nappal korábbról maradt etetőanyag annyira volt elég, hogy három gombócra valót bedobjak belőle a sarkanytú mögötti langóba. Könnyű úszós szerelékkel kezdtem meg a horgászatot, ám néhány kisebb keszegkapáson kívül sajnos nem történt más.

Kárász a Mosoniból, medvehagyma ágyra fektetve

Hiába, a természetes vízen nem egyszerű kora tavasszal megtalálni, kapásra bírni az uszonyosokat. Unalmamban körbenéztem magam körül. A mindenhol tömegével növekvő medvehagyma tengerben még megvillant egy-egy hóvirág lassan hervadó szirma, integetve, hogy lassan eltelik az ő idejük is. Néhány csokorra való medvehagymát begyűjtöttem, majd fél szemmel az úszóm felé lesve azt láttam, hogy a rugany mögötti csendes öbölben lassan merül és távolodik a parttól. Mindent eldobva kezemből megkapaszkodtam a nyélbe, majd megakasztottam a tettest, amely komoly harcba kezdett. Egy termetes kárászt sikerült szákba terelni, amely becslésem szerint is kiló feletti volt. Bár maradtam még húsz percet, más jelentkező nem volt, s az este is rám borította sötét leplét. Talán megtört a jég, talán már hamarosan tavasz lesz, a természet is ébredőben már, csak kell még egy kis türelem neki, hogy teljes valójában pompázhasson, nem tartva a visszatérő téltől..

Kelt: 2016. év Kikelet havának 16.-ik napján