Mosoni csukák nyomában

Csukapofa-cukipofa

Ritkán jut időm csukákra pergetni. Vagyis inkább mindig jön valami hír, ami megdobbantja a szívem, elvisz más irányba. Hallom hogy megy a ponty, eszik a márna, jól nyomulnak a paducok, szilvaorrúak, meg aztán ilyenkor hajszolom a menyusokat, és mire időm lenne pergetni, már besötétedik, s fuccs a csukeszok utáni vágyakozásnak. Hiába, ez van akkor, amikor egy horgász nem szakosodik, hanem szeret mindenféle folyami halra horgászni, nehéz is eldönteni, mikor mire horgásszak, hisz szeretek pergetni, keszegezni, úsztatni, márnázni, menyhalazni, harcsázni......De dönteni kell, s a döntés végre megszületett.
Végre kiszorítottam egy napot, amikor pergetőbotomat és táskámat magamhoz véve megvallathattam néhány helyet, hogy vajon hogy is állnak a krokodilpofájúakkal.

Párát lélegző folyó szemben a ruganyokkal

Csalik tárházával felfegyverkezve indultam a hajnalban, mikor épp hogy megvirradt még, s a Mosoni-Duna hajnali párafelhőt kilélegezve lomhán simogatta a part menti kövezéseket, s odébb kissé a fák vízbe nyúló gyökereit. Alig vártam, hogy vízbe vessem a piciny körforgót. Aztán a kanalat, aztán a twistert, gumihalat, s mindenféle szerkentyűt, a dupla forgós spinner bait is eredménytelenül siklott ki a vízből, mikor arcomról már lefagyott a mosoly, hisz több ruganyt is átvizsgálva, több csalival is kísérletezve eredménytelen maradt minden próbálkozásom. Vajon mi lehet a hiba? Megvan. Túlságosan berozsdásodtam, meg aztán nem is vagyok kifejezetten pergetőhorgász, rossz helyen rossz csalit húzok, vagy esetleg nincs is csuka a környéken, mert már az előttem levők kifogdosták őket. Míg ezen gondolkodtam, automatikusan dobáltam és húztam a rugany oldalát, a visszaforgót, az elvágó vizet, a víz tetején megakadt uszadékmező széleit.

Közben szépen kisütött a nap. Eközben tovább folytattam gépies mozdulatokkal a víz átvizslatását, mikor mintha valami odavert volna a csalinak. Hamar újradobtam, egy ősrégi nevenincs kis zöldes színű wobblert, s érkezett is pontosan az előző akció színhelyéről egy erőteljes rávágás, majd egy kis harc, s már parton is volt egy kis csuka.

Az első támadás a kis zöldikére

A következő dobásokra semmi válasz nem érkezett. Csalit cseréltem, s egy kétrészes sárga színben pompázó wobblert kezdtem táncoltatni a rugany felső részén, mikor arra is kapás érkezett, s egy éppen méretes kis kroki küzdött, hogy szabadulni tudjon a horogtól.

No akkor megvan a recept, kellett egy kis napsütés és megindultak, mégis stimmel minden, reménykedni kezdtem, hogy lesz még kapásom. Ez a rugany nem adott több halat, nosza, átsétáltam a másikra, s ott is próbát tettem a kétrészessel. Az első dobást követően szinte nem is húztam két métert a csalit, mikor szintén rávágás és csukafogás következett!

Éppen méretes a sárga kétrészesre, lenyűgöző színek

Na persze, már megint egy kiscsuka, nem gond, jól elvagyok, lesz itt még élmény. Legalábbis ebben bízom, de más a bizalom, a remény, s más a valóság. Szerencsére az álmok néha valóra válnak, mégha kis mértékben is.

tetszett nekik a sárga kétrészes

A sárga nem adott több halat, ezért úgy döntöttem, hogy egy fűzfalevél formára hajazó támolygóval teszek próbát. A második dobásra ráragadt valami, s máris kezdődhetett a fárasztás, ami nem tartott sokáig, hisz a tettes itt is csak egy bicskacsuku volt.

Ha van csuka a környéken, ennek a támolygónak nem áll ellen

Lassan elfogy az időm, s a fák alá még be se néztem. No gyerünk odébb, itt amúgy is csak kiscsukák vannak, néhány lépés és lent voltam az erdő alján. A párától nedves avartól igencsak csúszós partszélen óvatosan lépkedve egy visszaforgó szélét dobtam meg, dobtam? Inkább csak odalendítettem a csalit, hisz a part menti növényzet a dobást nem tette lehetővé. A negyedik "dobásra" megérkezett a kapás, s máris a víz tetején kifliformákat megjelenítve próbált szabadulni a horogtól egy csuka, amely szintén az aprónépből való volt.

A jövő nemzedéke...

Szerintem erre a napra elég is volt a pergetés, hisz bármit elkövettem, csak kiscsuka jött, kivéve egyet, ami szintén csak ifjonc volt, s alig haladta meg a törvényes kifogható méretet. Természetesen minden kis ragadozó esélyt kapott a további növekedésre, én pedig szép élményekkel térhettem haza, hisz az idő is szép volt, a november színei elkápráztattak, a halak is kapókedvüknél voltak, fogtam is, s elégedetten konstatáltam, nem rozsdásodott be még kezemben a pergetőpálca sem....

Kelt: 2015. év Enyészet havának 20.-ik napján

Balinozás kissé másképp

Darabos fenekeszeg Rajkáról

Balin, őn, fenekeszeg, vérkeszeg. Kinek ahogy tetszik, de mindannyian egyre gondolunk, a ragadozó életmódra áttért fogatlan pikkelyesre, amely látványos rablásaival elkápráztat minket folyón és tavon egyaránt. Mindenkinek ismerős a víz felszínén széles köröket leírva támadó a küszöket a felszínre verő, többször odavágós jelenet, amelynek elkövetője nem más, mint a balin!

Balinrablás. Hány és hány horgásznak jut eszébe ilyenkor, hogy jaj de jó lenne megfogni, hogy is fogjam meg, mi is legyen, mit is kell tennem ennek a célnak az elérése érdekében. A balin megfogásának legelterjedtebb módszere a pergetés. Véleményem szerint a legsportosabb is. Szinte egész iparág épült ma már a balinos műcsalik gyártására, számtalan típus, forma, és szín létezik, amit felsorolni is komoly, ha nem lehetetlen feladat lenne. 

Az Öreg-Dunában is szép balinok élnek

Van, hogy felszíni csalival kaphatjuk el a balinokat, van hogy süllyedő, s van, hogy a fenék közelben vontatott twisterre, wobblerre vág oda cefetül. Mert aki már fogott balint, az jól tudja, hogy a kapása rendkívül erőteljes, gyakorta szinte kitépi az ember kezéből a botot.

Túl a 60 centin

Az őn van mikor óvatosabban eszik, s a hirtelen odavágást megelőzi egy-egy odapöccintés, de van, hogy itt meg is áll a történet. A balin ravasz. Erre én is rájöttem, előfordul, hogy csapatokban randalírozik és figyelembe se veszi a műcsalival pergető horgászt. Mit is lehet ilyenkor tenni? Nekünk is ravasznak kell lenni. Könnyű ezt mondani, de mit is csináljunk?

Persze ha csak pergetőbot van nálunk, és mindent végigpróbáltunk, a helyzet nehezebbé válik. Ezért megosztok egy-két olyan történetet is, amikor nem a pergetéses módszer hozott eredményt. Sokszor olyankor is sikerült balint horogra kapni, amikor nem is volt sejthető a balin jelenléte, ugyanis nem jellemezte látványos rablás a vízfelszínt...

Az ágvizekben is élnek darabos őnök

"Egy jó fogás" 

Bizonyára előfordult már mással is, hogy úszózás, vagy feederezés közben az etetésen, megjelent egy balin és űzte, verte a küszöket, keszegeket, szinte lehetetlenné téve az úszós, vagy a feederezős horgászatot.

Egy alkalommal feederezés közben a bedobást követve, ahogy az etetőanyag oldódni kezdett, megjelentek az apróhalak, s velük együtt azonnal a balin is, ami szanaszét zavarta a vizet. A negyedik dobásnál elszakadt nálam a cérna. Valamit kezdenem kell. ez már tűrhetetlen. Pergetőbot persze nem volt nálam, minek is, hisz nem pergetni készültem. (mindig az hiányzik, ami épp otthon van, szerintem ezzel nem vagyok egyedül). Mit tegyek ilyenkor? Hogy lehetne ezen a helyzeten úrrálenni? Megvan!. Vad ötlet, nem mindennapi, aki látná biztos a hasát fogná a nevetéstől, de működik! Hisz ésszel éljen az ember! Nagyjából méter hosszú előkezsinórra egy kisebb süllőzőhorgot kötöttem, majd ezt csatlakoztattam egy körforgón a főzsinórhoz, amelyen már helyet foglalt az eddig is ott helyet foglaló csúszóra rakott feederkosár. 

A zavaros vízben is eszik, őn a hínár mellől küszfarokra

A kosarat etetőanyaggal megtöltöttem, a horogra egy élő küszt akasztottam, s a cájgot a sodrás széléhez dobtam. A bedobást követve megismétlődött az előbbi jelenet, jöttek a küszök, majd jött a fenekeszeg. Mit kapott el? Hát persze hogy azt a küszt, amelyik nem tudott szabadulni! S kezdődhetett a fárasztás...

Később variálni kellett, mert gyanús lett nekik ez is, ekkor jött a halfarok, amiért egyszerűen meg vannak őrülve! Ahogy a sodrás meg-meglibbenti a hosszú előkére kötött halfarkat, ami nagyjából 30-40 centire az aljzattól lebeg, oda-odavert neki a balin. De sok esetben főként szeptemberben a nagyobb sügerek, sőt egy esetben egy 32 centis garda is lépre ment..

Természetesen később már elmaradt az etetőkosár, amit tányérólom váltott fel. Már nem lepődtem meg amikor harcsa, sőt csuka is jelentkezett az így felkínált csalira...

Eddigi rekordbalinom, egy igazi "öreg", 64,5 cm, szinte odaképzeli az ember a fogakat

Mindenki előtt ismert, az ólom nélkül úsztatott snecizős módszer, ami abból áll, hogy hosszú előkén a sneci orrán átszúrt süllőzőhoroggal próbáljuk megfogni a fenekeszeget. Van, hogy a halat, hogy a felszínen tartsuk balingolyót, vagy más könnyítő eszközt, akár egy darab hungarocelldarabot, esetleg úszót használunk. Sokszor ez is eredményes. Folyón némileg könnyebb a helyzet, a víz sodra segítségével nagyobb területet vizsgálhatunk át.

Nőj nagyra!

Úszózás közben sem volt ritka, hogy a felkínált giliszta, csonticsokrot balin ragadja el, sőt voltak időszakok, amikor a csemegekukorica is megtetszett "Őn-őkelmének". 

Ifjú horgász nagy balinnal, érthető az öröm

Volt rá példa, hogy órákig vallattunk egy környéket hárman is pergetve minden nemű eredmény nélkül. Akkor elő a feederbot, horgásszunk a békés halakra. Bedobás közben a süllyedő csonticsokrot elkapta egy fél méteres balin...pff. Ez ilyen.

Tavaszi ifjonc portré némi hóvirággal a Mosoni-Duna partján

Tavasszal gyakran tapasztalom, hogy a kora tavaszi úsztatós keszegezős horgászatok alkalmával a kölyökbalinok nagy számban sündörögnek az etetés körül, ilyenkor gyakran elkapják a más fehér halaknak felkínált csalétket. Viszonylag hevesen védekeznek a horgon, ám az erő hamar elszáll, a hideg vízben még nem olyan izmosak, bár így is szép élményt ad a kifárasztásuk. 

Februárban hamar elszáll még az "erő"

Mindenesetre én jobban szeretem a pergetést, igaz, hogy a fentebb felsorolt "extrém" módszerek is lehetnek eredményesek, mégis, a vontatott műcsalis peca az igazi, már csak a kapás pillanatában hirtelen szétáradó adrenalin, a fárasztás, a látvány miatt is...

Zsilipek alatt mindig érdemes próbálkozni

Hogy milyen íze van a balinnak? Sajnos, de egyben szerencsére is, nem tudom. (ebből adódik, hogy balinos receptbejegyzést ne is várjon a kedves olvasó tőlem). A fenekeszegek sorsa mindig amnesztia. Így is sokat elvisznek közülük, amit gyakran saját szememmel is látok. Az még oké, hogy néhány megfogott balinból elvisz egyet a horgász. De hogy hármasával, merthogy "megvan a kvóta", meg "ha már felbenzineztem idáig", meg "legalább visszajön az eldobált műcsalijaim ára" hangzatos címszóval verjék bilincsre őket...na ezt nem veszi be a gyomrom....

Bukók alatti kövezés környéke is ígéretes hely lehet

Mindezek oda vezetnek, hogy a jól bevált balinos pályáim évről-évre sivárabbak, szegényebbek. Bár ritkán horgászom rájuk, egy kis idővel, fáradtsággal újabb helyeket fedezhetnék fel, ez elgondolkodtat, hm... nem is olyan rossz ötlet....

Kelt: 2015. évben, Megvető havának 28.-ik napján

Pergetés Kisbodakon meglepetéssel

Hosszú esős napokon vagyunk túl, mintha már novembert írnánk, ám a szombat derengő reggellel, bizakodó napsütéssel köszöntött. Az ebéd elfogyasztását követően tervezgetni kezdtem, hova is menjek horgászni, mire is horgásszak. Mivel az elmúlt héten bolognai bottal véletlenül fogtam egy kiscsukát, arra az elhatározásra jutottam, hogy megvallatom a kis patakot, de ezúttal pergető felszereléssel. A bot, amelyet magammal vittem, egy 210 cm-es két részes ARNO Elite Spin Medium könnyű kis pergetőbot volt, amely tökéletesen megfelelőnek ígérkezett a kis patak megdobálására.

Hátha van domi is a patakban

Csalik tárházát cipeltem magammal oldaltáskámban, de leginkább a kisebb körforgókban, bogarakban (domolykóra is számítva) illetve támolygókban bíztam. gondoltam néhány kis csuka, balin, sügér, vagy esetleg domolykó lapul a nádfal, vagy a zsombékok mentén.

kisebb csukáknak ínycsiklandó falatok

Persze mire kiértem a kiszemelt helyszínre, elkezdett borulgatni, s néha meg is cseperedett az eső. A kis patak egy pár száz méteres szakaszát sikerült átvizsgáljam egy jó óra alatt, minden különösebb eredmény, még egy odavágás, utánaúszás nélkül. Sejtettem, hogy valami nem lesz oké, mert az elmúlt héthez képest jó húsz centivel kisebb volt a víz a patakban, amelyen csodálkoztam, hisz az elmúlt napok esőzései nem ezt indokolnák.

Az eső ismét cseperegni kezdett, ekkor úgy döntöttem, nincs meg bennem a kellő kitartás, feladom. Össze is raktam a botot, beszálltam a kocsiba, s indultam, ám átvillant egy gondolat, hogy ide már csak néhány kilométer Kisbodak, s legendák szólnak a kisbodaki ágrendszer félelmetes csukáiról. Nem veszthetek semmit alapon, hamar arra fordítottam a kocsi orrát, s néhány percen belül a helyszínen voltam. A víz a reméltekkel ellentétben rendkívül átlátszó és tiszta volt. Összeraktam a botot, s felraktam egy sima rézkanalat.

A part mellett álltam meg, ott volt egy kikötött csónak. A meder a csónak orráig nem érte el a 60 centis mélységet. A víz fenekén láttam a faleveleket, illetve egy bent fekvő ágat. Magam elé lendítettem a kanalat, nagyjából a csónak orráig, hogy megnézzem, hogy mozog a vízben. A lassú bevontatás felénél járhattam, mire egy sötét árny kijött a csónak alól, egy szinte nem is érzékelhető időre megtorpant, ezt követve egy pillanat alatt ott termett a vízben haladó kanál mögött, majd habozás nélkül rávetette magát. Akadt! Szinte fel sem fogtam az eseményeket, ösztönszerűen történt a bevágás, ami inkább csak beemelés, vagy zsinórmegfeszítés volt, nem is emlékszem...

Ami ezt követte, az elképesztő volt. Egy akrobata ügyességét túlszárnyalva jöttek a fordulások, fejrázások, tripla szaltók, és még nem látott mozdulatok, megspékelve néhány kitöréssel. Az egészben az tetszett a legjobban, hogy mindent láttam, a víz tisztaságának köszönhetően. Az elejétől, a végéig. Ilyen még nem volt, máskor csak a víz felszínén látható harcot érzékelem szemmel, s a bot viselkedéséből, a rángatásból, húzásból következtetek arra, mi is történik. De most nem így volt, most láthattam mindent, s minden mozdulat bevésődött az agyamba, örök élményt adva ezzel. A harc eközben tovább folytatódott, miközben lassan a partra kényszerítettem az elképesztő méretű csukát, mert hisz ő volt a tettes. 

tarkófogás

Egy tarkófogással (alig bírtam átfogni, oly vastag volt) partra emeltem a krokodilt, hisz ekkora méretben már ráfogható, hogy szinte az, s szinte fel sem fogtam a történteket, oly gyorsan történt minden. Szinte még nem is gyönyörködhettem a tájban, a folyóban, meg sem nézhettem, hogy hogyan is mozog a rézkanál, máris eredménnyel, és micsoda eredménnyel alakult a horgászat.

Ritkán pergetek, ritkán jut rá időm, s természetes vízen nagy öröm minden pergetve fogott hal. Ez a csuka pedig nálam a 2015. ragadozója címet nyerte el, és nem csak a tekintélyes méretei miatt 75 cm hossz, 4,8 kg súly, az elképesztően gyönyörű színek, hanem maga a körülmények, a látvány és a harc miatt is, nem beszélve az első dobásról. 

Épphogy, de erősen akadt

Egyéni rekord is született, hisz az első dobástól számított 5. másodpercben már hal is akadt. Szinte hihetetlen, de volt idő, hogy más horgászoldalakon támadásoknak voltam kitéve, hogy csak menyhalazok, meg "értelmetlen" halakat fogok, nem értek a ragadozóhalas horgászathoz, a pergetéshez meg pláne nem, meg ugyan már, mit is akarok én. Csupán csak ezért, mert nem hangoztattam a ragadozós fogásaim, vagy mert nem fogtam nagyokat...
Természetes vizeken nehéz nagyot fogni, és ritka is, de nem lehetetlen..

Hát annyit tudok mondani így utólagosan, hogy tévedni emberi dolog......

csodás mintázat, vörösbe átfutó farokszín, tekintélyes méretek

Egy túrázónak köszönhetően sikerült ez a kép, ahol mindketten mosolygunk

Tény, hogy jókor voltam jó helyen, működött a megérzés, illetve az, hogy a természetes vizeken élő ragadozók ha éhesek, nem igen válogatnak, s bizony jók még az egyszerű rézkanalak.....

Kelt: 2015. év Megvető havának 18.-ik napján