A Duna ajándéka

A Duna ajándéka

Oly könnyedén lépte át a hegyet,

Bömbölve, zúgva törve földet s követ,

Duzzadó erővel szelte át a tájat,

Néhol látott csak part menti fákat.

Ó, mily szilaj szenvedély kísér,

Gubancos sziklák szőtte meredély,

Csipkés, hófödte bércek ölében,

Idegen nyelvű népek körében.

Társul fogadott tétova ereket,

Tévelyegve kerülget most hegyeket,

Míg végre a dévényi kapuhoz elér,

S ott a Morvával bebocsájtást kér.

Ott virraszt a bércen egy évezrede,

Ott, a magyar nép emlékezete,

Ott, ott lép be már kevésbé zúgva,

Ott, a kapu előtt földre borulva.

Míg a rónára érve lassultak léptei,

Karjából nőttek ki apró szigetei,

Vígan szökkent szárba az élet,

Megszerette hamar az itt élő népet.

Mosolyogva dobbant meg a szíve,

Érzi, megnyugszik szilaj-vad lelke,

Hiszen érti itt az emberek szavát,

Ölbe fogja tenger madarát, halát.

Míg e földön szelíden áthaladt,

Áldotta vándor ki majdnem eltikkadt,

Partján pihenő pásztorok, delelő gulyák,

Mind, mind megértették a szavát.

Magyar honban így érett felnőtté,

Tudják ezt rég, bárki is kérdezné,

Ahol még értették a magyar nép szavát,

Ott, e földtől ajándékba kapta a Tiszát.

Vidám dalt dúdolva a Vaskapun átlépve,
Elkopott nyelvében szeretett népe,
A Fekete-tengerhez végül elérve,
Megfáradt, elmaradt minden lépte...

Kelt: 2017. év Kikelet havának 6.-ik napján