Elenyésző cigarettafüst

Szinte már füstszűrőig izzik fel a parázs, kissé megvilágítja az ujjaimat, melyek közt megremeg picit a cigarettavég, miközben hosszan mélyet beleslukkolok. Lassan, visszafogottan, szándékosan lassan fújom ki a kesernyés füstöt, s élvezem, ahogy ritkulva eltűnik felettem, összeölelkezve a semmibe porladó gondolatokkal, melyek a folyó partján ülve születnek, majd el is hamvadnak keszekuszaságukban, bukott csillagokként lelépnek az élet nagy színpadáról. Így is van ez....

Néha úgy érzem, eltemet a világ. Süppedő mocsara lassan beszippant, s kétségbeesetten próbálok fennmaradni az ingoványon, hogy levegőt kapjak, s várjam, meglássam a kapaszkodót. Artista létem keskeny peremén belekezdtem már sok mindenbe, s csináltam teljes odaadással, míg abban örömöm volt, néha vérrel, fáradtsággal, izzadtsággal, de örömmel, s elszántsággal. Néha úgy érzem, törvényt ült felettem a világ, s nem akarja tudomásul venni, hogy még mindig lélegzem, s nem merültem el bűzös posványos mocsarában. Köröttem éles metszőollóval nyiszatolja az értéket, várva, hogy csupasszá válva magam is elsorvadjak. S a szigorú ítéletet hallva, gúnyos elmebeteg vad kacajjal felelve, csak megzavarodnak a bírák, még mindig nem nyelt el a láp! A vad kacaj hangja betölti a teret, s visszhangot keltve megkerüli a golyóbist. Hát ennyit ér az ítélet? Ennyit... Zabolát nem tűrve szilaj gondolatok szabadulnak egy rozoga tákolmányú börtönből, s felemelkedve mosollyal vértezve végigszáguld a hitvány ingoványban cuppogó világ felett, egy újabb elégett cigaretta elszálló füstjével szorosan ölelkezve.....

Loccsanó a víz térit magamhoz. Tán egy vacsorára készülő márna pocsol, vagy épp csak egy koncér fordul a sötétben. Egy bamba képű bagoly röppen le felettem egy csupasz fa ágáról, s tébolyodottnak tűnő röppályája végén eltűnik a szemközti nyárfásban. Milyen komor a sötét. Mégis, mennyire jó egyedül kint lenni Szigetköz mélyén egy folyó partján, távol az ember mocskától, mellyel összekenem magam nap mint nap. Ember itt nincs ilyenkor sehol. Csak önmagam, s társaim a megtisztító gondolatok. A víz, a fák, a hunyorgó csillagos égbolt, a felhőfoszlányba burkolózó reszketeg sápadt hold. Két horgászbot vízbe dobva, s talán csak reménykedve a vízben ázó csalik.

Egér sem motoz már az avarban, november végére eltirhultak, vackaikban várják a jobb időt. Madárdal sem hangzik, szinte tökéletes a csend. Szinte hallom önnön szívverésem. A lelkem dobol rajta. A szürkületben távoli dörrenések jelzik, néhány vadász kivárta a vadkacsahúzást. S hogy sikerült e lőniük valami, vagy csak a sörétet pazarolták, nem tudni, hisz a dörrenés hangját messziről hozta a szél. Fejlámpám halovány fénye jelzi, merülőfélben vannak az elemei. Ritkán, csak csalizáshoz használom eme kiegészítőt, a csillagos égbolt ad némi világosságot, hogy ne üljek a szék mellé. A folyó, mint egy üres kád. Nem jelzi, hogy hal is akadna benne. Mostanság sajnos elég gyakori helyzet ez. Nagy ritkán egy éhes bucó jelzi, azért valami kóricál a meder fenekén, de aztán hosszú ideig megint minden mozdulatlanságba merül.

Az imént még fent járt a nap. Pergetve sikerült becsapni egy balint, s napszálltakor egy éhes csukát is. Ki tudja, azóta merre pihenik ki a stresszt, amely a fárasztásukkor érte őket? Valamely víz alatti ág alatt nyaldossák sebeiket nem létező nyelvükkel, hogy aztán a következő nap újfent harcba indulhassanak az életért. Az életért, melyet ma megkíméltem nekik. Ki tudja, más is megfog e?

Már már szinte félálomba ringatnak a monoton gondolatok, mikor hirtelen rándul, s billen is be a horgászbot, melynek a nyele már derékmagasságban csattan a tenyerembe. A fék megnyikkan, akár az oldalba rúgott rühös, loncsos szőrű kutya, s hajladozik a bot vége, hisz jó hal rúg a horgon. Márna! Megismerem a kapásából, a viselkedéséből, no meg abból, hogy megiramodik rögvest sodrással szembe, mintha nem is nyúzná az ajka szélét a horgom, s a szerelékem. Csak lassan akar szelídülni. Kisebb, egyre kisebb körök, s némi locsogást követve kezesbárányként hagyja, hogy tarkón ragadjam, s megcsodálhassam izmos testét. Nem ér fel erővel hozzá semelyik édesvízi hal. A folyók királya, egy torpedó, melyhez cinkos ravaszság párosul. Oly gyorsan hagyom elúszni, hogy búcsúszavaim talán már csak a semmibe szólom, csak a nyálkásan vizes tenyerem, s egy fotó emlékeztet arra, hogy az imént még hal volt a kezemben, halat fáraszthattam. Mire megtörlöm a kezem, billen a másik botom is. S csak jönnek. Szép sorban, mintha csak az erejüket, az erőmet, szemfülességem, s gyorsaságom próbálgatnák. 

Jönnek, harcolnak, vigyorognak egyet a kamerába, s mennek tovább útjukra....Nem nyúzom tovább a márna népet, csalit váltok. Talán a fagyasztóból kiszedett küszdarabra megéhezik egy ragadozó. Újra csend, kapástalanság, szünet. Lehet, kár volt a szuper akció dús pecát abbahagyni. Biztos jött volna még márna, hisz etetés nélkül is szépen meglelték a vaskos harmatgilisztákkal csalizott horgokat. A halszeletnek csak az íze ázik, bár azt talán messze viszi a sodrás, s talán felkelti valakinek az érdeklődését. De egyenlőre nyugalmas, csendes az est.

Egy kósza szellő gyalulja le az ágakról a maradék falevelet, s néhányuk a víz színén kezd úszni messze vidékek felé, mint gyermekek elengedett kis papírhajói...

Pöccen a spicc. Talán valami nekiúszhatott a zsinórnak, egy falevél, faág, bármi...  Nem. Megint pöccen egy picit, alig észrevehetően mozdult kicsit a fénypatron. Megint bucó lesz, ki kéne venni a szereléket a vízből  mielőtt gyomorig nyeli a csalit horgostól. Már nyúlnék a bothoz, mire nagyobbat odaránt neki valami. Hopp. Ez nem bucó lesz, valami jobb hal, talán menyus. Várnom kellene még egy jelet, ami meg is érkezik, határozott ütés a boton, s már ösztönösen megy a bevágás. Ül a  bot, rúg a  hal. Csodaszép menyhal fickándozik hamarosan a lábam előtt. Nehezebben, de őt is tarkón ragadom. Iváshoz készülődik már, ikrától, vagy épp tejtől duzzadt hasa erről árulkodik. Sajnálnam életét kioltani szaporodás idején. Egy fotó után őt is eleresztem.  .

S újra csak a csend, a gondolatok. Élmények, halak, fárasztások. Kint az elárvult ágrendszerben, ahol ott az élet a tél kezdetén is, csak több idő jut az elmélkedésre, több, a ritkább fárasztások, a vadon nőtt halak megbecsülésére...

Hangosan sercen a gyufaszál a skatulya oldalán, s behajlított tenyerem megvilágítva melegíti fel néhány pillanatra. Hunyorítok, s erőset slukkolok a cigarettába, melynek hegye felizzik a gyufalángra. A gyufaszálat két gyors csuklómozdulattal eloltom, s egy harmadikkal eldobom. Utánanézek, bizonyosan elaludt e. A gyufásdobozban sorsot húznak a gyufaszálak, ki lesz a következő, ki az elkerülhetetlen halál kegyeibe helyezi sorsát. A skatulya megpihen a zsebemben. Reszketeg gyufaszálak rebegnek egymásnak biztató szavakat. Nyugodtan eközben szám sarkában logó cigarettámba szippantok. Jóleső érzéssel lassan fújom ki a füstöt, amely csak lassan száll fel a fák kopasz ágai közt a csillagok felé, ahol az eltelt években elaltatva, kábán úgy átlépett felettem az idő...

Kelt: 2021 év Álom havának 6.-ik napján

AZ ÉV HORGÁSZBLOGJA DÍJ 2021 / Kiveszőben vagyok

Az "év horgászblogja díj" idén tíz esztendős jubileumi születésnapját üli. Nagy szó ez az internetes világban, hogy egy nemes kezdeményezés értékállóan ennyi évet megéljen, hogy egyáltalán talpon, immár kissé patinásan  megmaradjon. A díjat szinte az őskorban internetes szemmel nézve 2011-ben alapította Erdélyi PuPa Balázs, s a díj vándorserlegként sok arra érdemes horgászbloggernél megpihent már egy-egy év erejéig. A díj  értékéhez minden díjazott az eltelt évtizedben hozzátette saját értékrendjének egy szeletét, gazdagítva ezzel a horgászvilágot. Az alapító talán csak remélte, hogy néhány évig életben tarthatja ezt a ragyogó kezdeményezést, eme nemes gesztust, ám az túlélte szerintem a legmerészebb reményeket is, s engem büszkévé tesz, hogy a díj 10 éves születésnapján tavalyi győztesként én adhatom a díjat tovább! 2020-ban Gilányi Barnabás és Jeszenszky Zsolt által vezetett fishingeverywhere blog döntésének jóvoltából a díj nálam pihenhetett meg egy évet..  

A blog írók népes táborának egy rendkívül összetett, s nagy tudással felvértezett szegmensét alkotják a horgászbloggerek. Mind megannyi értékkel bíró ember, kik az általuk megszerzett ismereteket tárják a nyilvánosság elé. Hogy divat e még blogot írni? Érdemes-e egyáltalán? Mi is a blog? Egy saját internetes napló, amelybe bárki beleolvashat, informálódhat? Kinek ez, kinek az. Egy biztos. A megszerzett, felhalmozott tudás és tapasztalat akkor ér valamit, ha azt tovább lehet adni, s azt tovább is adják..

Színes kavalkád a blogvilág, amelyek közt válogatva mindenki megtalálhatja a neki megfelelőt. A szakmaibbat, az irodalmiasabbat, az élménybeszámolósat, a tavi, a folyami, a vadvízi, a modern, az oldscool horgászatot, a horgászeszközök ismertetőit, egyéni, egyedi gyártmányú felszerelésekről, csalikról kaphat részletes tájékoztatót az erre tévedő... S vannak, kiknél szakmaibb, alaposabb, részletesebb, élménydúsabb, vagy épp érdekesebb  hosszabb, vagy rövidebb írások jellemzik a blogokat. 

Nem szaporítom tovább a szót. Eljött végre a november 11.-e,  az "Év horgászblogja" díj továbbadásának hagyományos időpontja. Bevallom, a tavalyi díj átvétele óta tépelődtem, kinek is adjam majdan azt tovább. Nagy feladat. Próbáltam minél szélesebb körben felkutatni horgászblogokat a már évek óta jelen levők mellett, hogy nagyobb rálátásom lehessen a blogvilágra, hogy a döntésemet megelőzően kellő részletességgel tájékozódhassak. Sajnos nem hogy nőtt volna a tábor, inkább elsorvadófélben találtam, ami lényegében mélységesen lehangolt. Hát ennyire kiszorult a kulturális érték a horgásztársadalomból? Ennyire nincs már igény az igényességre? Sokan felhagytak a blogírással, noha rendkívül tehetségesek voltak, s bizony értékes tapasztalatokat, érdekes élménybeszámolókat adtak közre. Sokan veszítettek aktivitásukból, s noha a blogjuk még él, de már alig pislákol csak a láng, nekik üzenem, tegyenek a tűzre! Bízom benne, virtuális tollukból csak időlegesen fogyott ki a tinta, a hamvába hunyt horgászblog világ főnixmadárként feléled, s újfent dicsfényben tündöklik!

Három ember közt kellett döntsek a végén. Nem volt egyszerű a feladat, hol az egyik, hol a másik felé hajlott a döntés, majd a harmadik került előtérbe, szinte hetente változott az elképzelés, a képzeletbeli versenyen még a célegyenesben is fej fej mellett haladtak, egymást előzgetve tudtukon kívül. Döntésem kizárólagosan szakmai és nem egyéni szimpátia alapon zajlott. Emiatt is voltam nehéz helyzetben. Legszívesebben mindhármukat díjaztam volna, de nem akartam elosztani a fődíjat, hisz elődeim sem tették ezt. Végül letisztult a kép, billent a mérleg nyelve, s megszületett a döntés. 

Arra az emberre esett a választásom, aki mindamellett hogy kiváló író, sokrétű a tevékenysége a horgászat terén, sokoldalú, s elszánt közösségépítő, mindemellett szerénységével, visszafogott példamutatásával bizton állíthatom, benne megvan az elhivatottsága, tettrekészsége, a remény arra, hogy a horgászblogger társadalmat erősítse, s továbbvigye a lángot! Az sem elhanyagolható, hogy  a PuPa által a díj alapításakor megszabott keretbe is nagyszerűen belefért.

“Ezt a díjat egy magyar nyelvű blognak

fogom adományozni, mely blog még további két blogot kell,

hogy kitüntessen ezzel a címmel.

Az odaítélésnél a blog tartalmát, a bejegyzések kellő hosszúságát,

a magyar beszédnek megfelelő stílusát,

a halak és a természet tiszteletének meglétet kell figyelembe venni

mind ezeknek megfelelő képi tartalommal.”

“A kitüntetetteknek a díjat a főoldalon kell elhelyezniük,

legalább fele méretben és még egy évig

ez eddigi minőségben kell blogjukat fenntartani.

A következő években, a díjat mindig az első díjazott adományozza tovább,

melyről egyeztet a díj alapítójával, a Horgászó Séf bloggerével.

A díjalapító nem részesülhet a díjban.” (Erdélyi PuPa Balázs-2011)

Tehát a döntés értelmében a "2021 év horgászblogja" díjat egy évig Bors Csaba, a Bodorcompó Horgász Közösségi portál írója, szerkesztője tudhatja magáénak 2022. november 11.-ig, amikor is a díjat majd tovább kell adnia. 

Felhívom a díjazott figyelmét arra, hogy két másik mellék díjazottat is nevezzen meg a napokban, a díjat ő is, valamint a mellék díjazottak is jelentessék meg blogjukon, viseljek büszkén, s méltón, mutassanak példát az olvasóknak, az esetleges követőknek! Hirdessék, hogy van még tartalom, melyet nem söpör el a közösségi médiumok naponta változó, formálódó szele, van net élet azokon kívül is, s virágozzék továbbra is az írás szeretete, s kezdjen bele bárki, aki egy kis késztetést érez eziránt a műfaj iránt!

Hiszem, hogy a díj még sok-sok évet megél, egyre inkább értékesebb, s patinásabb lesz, s a horgászbloggerek tovább viszik ezt az "olimpiai lángot", mert én már a legendás P.Mobil szavai szerint is Kiveszőben vagyok ...

Gratulálok a díjazottnak!

Kelt: 2021. év Enyészet havának 11.-ik napján

Térdig avar

Oly gyorsan rám rúgta az ajtót, hogy eszmélni sem volt időm. Hangos robajjal szakadt le az ajtópánt, recsegve-ropogva nagy dörrenéssel adta meg magát, s az ősz hűs szele sárgult falevél fergeteget fújt az arcomba. A didergető hangos gúnykacajjal érkező szél alattomosan bekúszik a pulóver alá is, s deres markába fogva megráz, akár foxi a lábtörlőt.

Egyre éhesebbek

Hova tűnt a nyár? s vajon visszaköszön-e még egy kis időre, s átölel-e még, hogy csillapítsa didergő fázó testem remegését? Attól tartok, ez hiú ábránd, s remény, várnom kell vele, a következő esztendőig. 

Egy hajnalon tesznye köd csimpaszkodott az ártéri erdőben, s átáztatott mindent, a víz csak úgy csurgott a fák törzsén, s egy verébcsapat reggeli tisztálkodás gyanánt, egy földúton terpeszkedő tócsában pocsolt. A napsugár épp csak elérte a tócsa szélét, s a verebek élvezték annak alig langyot adó melegét.

Vehemens reggeli

Ahogy mondják, az ősz akkor kezdődik  mikor megjelennek az első gesztenyesütő vénasszonyok. A piacon egymással veszekednek olykor a jobb standokért, ám minek is, hisz a sült gesztenye jellegzetesen fanyar illata messze száll, így is az ébredező házak között, s bizony kinek jó orra van, az megleli a csemegét a piacon járva minden gond nélkül. 

Erre felé nem terem gesztenye, messzebbről, az Alpokaljáról hordják ide. Szigetköz álmos kis falvai közt az öregedő toldozott-foltozott gúnyájú országút mentén csak azon veszem észre magam, hogy az út menti diófák alatt itt-ott fejkendős öregasszonyok hajoldoznak, s zsákba gyűjtik a diót, a nagypapák eközben a learatott kukoricatáblát böngészik egy terményes zsákkal. A baromfinépnek, bizony tavaszig elég is lesz, amit elhagytak a gépek, nem ettek fel még az erdei vadak, s amit az öreg észrevesz esetleg, s míg ereje bírja, hajladozik a kukoricacsövekért, mint a rónán a gémeskút. A nénikék pedig süthetik a diós kalácsot, a bejglit, s ha marad felesleg, a piacon leülnek a gesztenyesütők mellé, s hamar túladnak a portékán. Itt így köszönt be az ősz.

Most is érzem az illatát

Egy hidegfrontot követő kristálytiszta derűs napon azon csodálkoztam  hogy nyugat felé tekintve a Semmering hósipkát húzott a szemébe. Intő jel ez is, s az egyre csípősebb éjjelek is hírvivők.... A hajnali dér hívatlan vendégként nyugszik a még zöld füvön, s a frissen hullott színes ruhába öltözött avaron. Hangosan csörög az, mikor térdig gázolok benne, s a csörgés elnyomja az erdő neszeit, óvatosságra inti az erdőlakó népeket. Meg-megállok, hallgatózok, de a némaságba csak a  szajkó hangja hasit bele ékként, amely riasztja az erdőt, hogy itt vagyok. Meglapul most a vad, figyelő tekintetek pásztázzák minden mozdulatom. A kelő nap eközben gyorsan harmattá varázsolja a csillogó deres vízcseppeket....

Dunai királyhal

Párásabbak, ködösebbek már a dunai reggelek

A nap sugarai eltirhították a ködöt, oly gyorsan, mintha csak egy firhangot rántott volna félre valaki. Ismerős érzés. Hogy öltözzek? Ha árnyékba állok, hűvös van, ha a napra, lekívánkozik a kabát. Örökös dilemma...

Halakhoz öltözni mindig nehézkes. Hova is induljak, mely halfajokat célozzam meg? Könnyű szerelékkel úsztatni, vagy épp feederrel a Dunára? Esetleg halszelettel menyhalra, csirkemájjal harcsára, vagy épp domolykóra, balinra, vagy csukára pergetve? Vagy egyszerűen menjek csak az erdő alá gombászni? 

S mily szép az ősz, szárnyát suhogtató októberi szellő pirosítja arcom, a gyorsan betoppanó alkony után reszketeg csillagok fénylenek le rám... Foltos köpönyegét lábam alá teríti, s árgus szemekkel figyeli tétova lépteim. Gombák seregével kínál meg, ha vendégségbe, az erdő mélyére megyek, s vöröslő galagonyabokrokkal szegélyezi utam. Amott darvakat látok dél felé szállni, s nyomukban a hűs homályból érkező északi fuvallat, mely rendre madárcsapatokat hajszol hosszú ostorát csattogtatva.

A vaskos harmatgilisztának sosem tud ellenállni

Rendre levetkezi az erdő színes rongyos gúnyáját, s elhalkulnak sorra a szarvasbikák is a bükkösben. Esténként mát csak a róka motoz az avarban, s ritkább már a denevér is. Azon kapom magam, hogy toporgok, kissé fázni kezd a lábam. Hamarosan vaskosabb bakancs kívánkozik a lábra, s bizony fülemre húzom a sapkát, ha elkezd vigyorogni rám a hold, amely feltűnik a túlparti fák kopaszodó ágai felett. 

Esteledik. Megéhezek, s a szütyőmben kezdek matatni. Egy darab kolbász, s egy zsakuba csomagolt kenyérdumó. Megteszi. Ízletes lakoma kint a vadonban.  

Lassacskán a harcsák is elhúzódnak a megszokott helyekről

A növendék folyami csukák is korgó gyomorral ordasul odavernek mindennek, ami mozog

Az ősz a legjobb festő

A bucók hordákban támadnak, ha leszáll az est

Reményt keltő dunai alkony

Csatornaharcos veresszárnyú

Darabos búzaszemű

Csallóközi túlpart színekben

Esténként menyhalaké a terep

Rendkívül ritka minta nélküli menyhal

S él a város, zsong a piac, roskadoznak az asztalok az ősz ajándékától, gyümölcsök, zöldségek, sültek, s megannyi portéka várja, hogy gazdára találjon. Él a város menti rét, s lassan álomra készül az erdő, még moccan egyet néha, gombaszőnyeggel kedveskedik, ha épp látogatóba megyek hozzá. A folyók népe szorgosan készül a télre, mintha egy megkésett ebéd lenne, úgy habzsolnak az uszonyosok, s keresik helyüket, hisz a nyári bőség véget ért, hűlnek a vizek, kevesebb a táplálék is. S megjárom a piacot, nagyot sétálok a réten, gombát gyűjtök az erdőn, megannyi galagonyával, csipkével, s kökénnyel térek haza, s a folyók népével is barátkozom még, hisz tudják, ki ellátogat hozzájuk,az is él.....

Kelt: 2021. Magvető havának 30.-ik napján

Szeptember sóhaja

Szeptember sóhaja

Vajon miért van az,

Hogy könnycseppet húz szemembe a szél,

Távozó fecskerajok nyomán?

Vajon miért van az, 

Hogy borzongva baktatok az utcán,

Egy hosszú napnak bús alkonyán?

Vajon miért van az,

Hogy sárguló falevél lejt táncot

Egy vénséges tölgyerdő határán?

Vajon miért van az, 

Hogy varjak veszekednek bőszen

Üres gólyafészek maradékán?

Vajon miért van az,

Hogy az elaggott nádas ősz fején

Víz felé bólint a buzogány?

Vajon miért van az, 

Hogy megfáradt ölelő karja közt

Csendesen úgy megvénült a nyár?

Vajon miért van az,

Hogy alig simítja csak arcomat

A kicsorbult pengéjű napsugár?

Vajon miért van az, 

Hogy gúnyosan kacag fel a vén hold

Egy omladozó ősi vár fokán?

Vajon miért van az,

Hogy bőgő szarvasok veszekednek

Egy párával szőtt virradaton?

Vajon miért van az,

Hogy gyötrelmesen baktat a csősz

A szőlővel benőtt domboldalon?

Vajon miért van az,

Hogy ökörnyálon ring a harmat

Gyakran a reszketeg pirkadaton?

Vajon miért van az, 

Hol ezernyi szúnyog döngicsélt

Ott szél hajt kórót csak az utakon?

Vajon miért van az, 

Hogy esővel koptatja hűs szele,

Fejembe húzott tollas kalapom?

S vajon látom e még,

Ha rátekintek a nyári tóra,

Benne fáradt arcom, s torz mosolyom?

Ha végül körbeölel szeptember lehelete...

S.Cs.

Kelt: 2021. Év Földanya havának 11.-ik napján

Horgászat hagyományos csalikkal

Félelmetes. Merre tart a világ? Érdemes megtorpanni kissé, s elgondolkodni. Behunyja az ember a szemét, s visszagondol, 30-40 évvel ezelőtt mivel is fogtuk a halakat, s mi az, ami a jelenkori fősodratú médiumokból, "neves" teszthorgászoktól, cégektől kelletlenül is a képünkbe ömlik akaratlanul. Nem leszek népszerű a szemükben ezzel az írással, de nem is akarok, s eddig sem voltam a szívük csücske, hiszen rontottam az üzleten, hogy a csilli-villi pénztárcába nyúlós csalétkek helyett az egyszerű, mégis hatékony, s olcsó, vagy épp ingyenes csalétkeket népszerűsítettem, vagyis csak fenntartottam az érdeklődést irányukba. Kezdem is, egy kis felsorolással...

Álljunk meg először is otthon, a konyhaszekrény a spejz elött. (Már aki szokott főzni, s nem étteremből rendelget). Bizonyára kezünkbe akad egy kis búzadara, vaníliáscukor, jobb esetben harmadnapos szikkadt kenyér, esetleg a hűtőben megmaradt levestészta, nokedli, sajt, a fagyasztoban némi gyümölcs.....stb. Izgalmasnak tűnhet, mit is kezdjünk ezekkel....

Kenyér

A legsokoldalúbb halcsali. Nagyobb mennyiségben krumplis zsákba rakva, egy kővel nehezítve, kötéllel rögzítve a parton, vagy kikötött lemacskázott csónakhoz megteszi a hatását. A halak a sodró víznek köszönhetően megjelennek a zsák alatt csipegetni. Olcsó, hatékony csali a folyón. A paducok, keszegek, compó, ponty, márna, jász kedvence....

Etetőanyag mellé gyúrva, vagy agyagos földdel, sóderrel begyúrva ideális etetőanyag folyóra. Van nálunk egy folyószakasz, egész évben kenyérrel etetik a kacsákat. Oda nem sokat kell kivigyek etetni, a halak rendszeresen odajárnak a maradékra. Megszokták a kenyér ízét, s keresik is azt. Így szinte nyert ügyem van...

Bordás kosárba nyomott kenyérbél is nagyon fogós, rövid előkével mellette bármilyen csali nagyon fogós. S hogy hogyan is áll meg a bordás kosár folyón? Horgásztunk mi a feederkosarak megjelenése előtt is. Egy 15 cm-s botdarab keresztbe rakva a bordás kosáron, s az etetőanyaggal rögzítve bizony jó szolgálatot tesz.. 

A kenyér mint csali:

Kenyérhéj darabbal csalizni is érdemes, igaz, nem sokáig tart a horgon, de korlátlan mennyiség rendelkezésre áll, s a sodródó úsztatós módszerre jelentkező kapás nem marad el rend szerint. 

Kenyérrózsa vezetése a sodrásban úszós módszerrel is hatékony, a folyami keszegek versengenek érte.

Kenyérpolenta. 

Gyermekkorom kedvenc csalija. Gyúrt kenyérbél, amelyet izésíthetünk paprikával, vaníliás cukorral, aromákkal... horogra formázva egy csepp alakú golyó, amely rejti a horgot igen fogós, folyón és tavon is egyaránt, keszeg, ponty, compó, amur kedvence...

Cupizás. 

Szikkadt kenyérhéj lebegtetése a víz felszínén. Ez a módszer különösen nyáron nagyon fogós, amikor a pontyok, amurok a víz felső rétegében hesszelnek. A kenyérhéjból egy gyufaméretű darabot vágok, azt tűzöm horogra, 2x átfűzve, majd ólom nélkül a víz felszínére ejtek. Nádi horgászatoknál a Bokodi-tavon is annak idején számolatlanul fogtam vele a pontyokat, amurokat. A kenyérhéjat a kishalak találjak meg először. Elkezdik lökődni, csipkedni. Amint megszülik a kishalak mutatványa, na akkor kell kézbe a bot, mert ott a nagy hal alatta. S csak megjelenik a száj, s alulról lecuppantja a kenyérhajat horoggal együtt. Gyorsnak kell lenni, ez nem önakasztós.módszer, de rendkívül eredményes. A kapás pillanatában jellegzetes cuppanó hangot ad a hal szája a víz felszínén, innen a neve, cupizás.

Nádlevél, s egyéb növények

Az amurozás egyik legfogósabb csalijaként tartják számon. A nádlevél legfrissebb, zsenge hajtását kb 15 centis szárral le kell vágni. A száron 2-3 alkalommal kell átfűzni a fonott zsinóros előkén levő horgot. Az előke ne legyen hosszabb. A nádlevelet kissé meg kell törni, hogy jobban menjen az illata. Kukorica etetésre, vagy letört nádlevelek mellé a nádfalhoz kell bevetni. Fenekező, vagy úszós készséggel. Ha van amur, a nyári melegekben bizonyos, hogy elragadja. S kezdődhet a tánc. 

Kiváló csali a zsenge hüvelyes zöldborsó, lucerna, főtt kelbimbó.

Gyümölcsök

Patakok, kisebb, nagyobb folyók domolykó csapatainak kedvenc csemegéi. Zseniális csali az egészben feltűzött, úsztatott meggy, cseresznye, eperfa termése, málna, ribizli. Nálunk lassan annyian pergetnek domolykóra, főleg most, egy meghirdetett egész nyáron zajló házi verseny miatt, hogy a domik lassan kiismerik a kis wobblereket, körforgókat, már azok hangjáról, ahogy a vízbe érnek. S ilyenkor jöhet az alternatív peca, visszatérni a régi jó kis gyümölcsöző pecákhoz. Szóval nem volt rossz napom, mikor próbát tettem az agyonvert, agyonpergetett szakaszon, ahol pillanatok alatt két darab negyven centi feletti telényt is elcsábítottam a meggyel. Bizony élvezet volt halat fogni így, egy kicsit magamnak is elégtétel volt. 

Sajtok

Füstölt sajtok általában. A márnák kedvencei. De néha a sajtkockát felkapja a nagyobb szilvaorrú, s a harcsa is. Ha van márna a közelben, akkor biztos, hogy a sajt nem kerüli el a figyelmét. Ha úsztatok sajtkockával, sajtgolyóval, egy keveset mindig reszelek az etetőanyagba is. Hagy érezze az ízét, zamatát. A sajtot minden esetben a mederfenéken vezetem pattogtatva. Otthon kockára vágom, szikkasztom kicsit, hogy jobban tartson a horgon, s mehet is a móka. Úsztatva is élmeny vele a peca, hát még csúszóólommal fenéken feederezve. Jajj de le tudja csavarni a botot a márna. Felénk a  füstölt Karaván, az Anikósajt, s a Füstölt Edami a kedvencük.

Tojásos nokedli

Van, hogy nem fogy el. Csak ott van a hűtőben. Etetni nagyon jó, nem egy nagy ponty, márna jelent meg a tojásos nokedlire már. Volt, hogy 40 percig fárasztottam egy pontyot finom cuccal, amelyik az etetésre érkezett. 4x áthúzott a Mosonin a túlpartra, én meg vissza. Meg se bírtuk szákolni, nem volt akkora szákunk. Végül egy kisebb száknál való szerencsétlenkedés okán meglazult a szerelék, s a hal megugrott, lefordult. Bő húszas vad töves volt. Szóval a nokedli, nem nokedli...

Csirkemáj, szalonna, zúza, giga és bél

Az ember azt gondolná, kivonult a húsüzem mintaboltja a partra. A csirkemáj a harcsák nagy kedvence. Frissen, véresen feltűzve a folyóban messziről szagot kapnak a bajszosok, s már hajlítják is a pálcát cefet mód. Hátránya, hogy hamar lefosztják a horogról, mert lágy csali. A feltűzésnél ezért is kell figyelmet fordítani arra, hogy a hártyás részét az inast is tűzzük meg, az nem engedi leesni a májat, amit szívvel, zúzával lehet is ütköztetni. Bevált módszer a klasszikus harcsázó felül nagyobb egyágú horog, alatta kis drilling. Erre tűzve, s a drillinggel megpatkolva biztosabb tartást ad a májnak, s ha odanyúl a haresz, azt nem kapja le a horogról. A zúza, a csirkegiga és a csirkebél is klasszikus harcsacsalik, partról, vagy csónakból leengedve.

A szalonna a füstös, zsíros mivolta végett főleg a téli időszakban adja a menyhalat, amely szintén messziről kiszagolja a jónak tűnő falatokat. Félhüvelyk ujjnyi darabbal több halat is.lehet fogni, s igen jól tart a horgon is.

A csimasz és a szöcske

A csimasz, más néven májusi cserebogár nem.mindig elérhető, ám a szöcske gyűjtése nem okozhat gondot. Egy dobozkába, vagy nagyobb gyufaskatulyába többet is gyűjthetünk. Egy hídról a víz sodrával lassan eresztve egy szál horgon szinte biztosak lehetünk, hogy egy-egy szebb jász, domolykó, vagy esetleg balin leszedi, sekélyebb kavicsosabb szakaszon viszont a márna is rámarhat! Nagyapám a Sajón előszeretettel horgászott velük, s ha neki sikerült halakat fogni, nekünk miért ne menne?

Gumicukor

Egy alkalommal egy helyi pecástól láttam, hogy piros gumimacit rak a horgára. Azt hittem, hülyéskedik. Fél óra alatt három izmos márnát parancsolt ki a nagy Dunából. Ennek a fele se vicc. A horgon tart, aromás, s ha éhes a hal, ráveti magát. Mindig tanul az ember. Lehet bepróbálkozom a bocskorszíjjal is...

Dippek

Vagyis szagos, illatos, ótvar büdös levek.

Kiválóak a kis egységekben élelmiszerboltokban fillérekért kapható nevesincs, vagy a "doktor V. Ker." fémjelezte aromás folyadékok. Ám ezek mellett készíthetünk is otthon saját leveket. Közismert a tejsavó, amibe kukoricát, búzát rothasztunk, de ott az olajos hal leve, amibe halszeletet mártva megnövelhetjük süllő és menyhalfogasaink esélyét, a felbontott gyümölcskonzervek leve, amelyeket mind megmentve kiválóak arra, hogy a bevetni kívánt csalit egy kicsit megmártogassuk bennük.

Giliszták, csonti

Nem kell bemutatni a trágyagiliszta, az iszapgiliszta fogósságát, ezt mindenki ismeri. Ám a vaskos harmatgilisztánál jobb élő csalit mifelénk el se lehet képzelni. Mindent lehet vele fogni. Ha tudunk gyűjteni, egész évben fogós csali, márna, menyhal, ponty, harcsa, dévér, kárász, domolykó...stb kedvenc csalija. Olyan nincs, hogy kapás nélkül szedje ki az ember a szereléket. Egy jobb eső után este halovány, vagy vörös fejlámpa fényében több száz akár 20 centit meghaladó centi vastag gilisztát is lehet gyűjteni, s nedves mohában, nedves kartonpapír, vagy újságpapír közt hűvös helyen akár hetekig is eltarthatóak.

Csontit szeretem egy kicsit feltuningolni, reszelt sajtot teszek a csontis dobozba, s másnap már jó sajtszagúak a csontik. A gébek jobban elkerülik az így felcsalizott horgot, míg a márna, a paduc, a karika, a bagoly, a szilvaorrú keszeg csemegének tartja

Szóval bizony rengeteg természetes, ősi, alternatív módszer létezik a halfogásra, s nem kell bedőlni a reklámoknak, "nagy" neveknek, s bizony nem kell mélyen belenyúlni a bukszába sem annak érdekében, hogy sikert érjünk el álló, vagy folyóvízi horgászataink alkalmával. S nem kell idegen szavakkal gyaláznunk szép nyelvünket sem, ha már arra sem hajlandó a a gyártó, a forgalmazó, hogy a "marketing" elősegítés érdekében valami hangzatos nevet adjon a csalijának. Megteszi ezt a magyar pecások többsége.

 "Az a zöld lebegő bizbasz"

Az az olvadó miafene"

"Az az ótvar büdös lötty, a szmötyi"

"Az a hálóban szétmálló sz@rdarab"

"Az a kutyatápszerű narancssárga valami"

"Adj abbó' a szagos gyurmábó' e!"

"Döglött gunyec is jó gunyec, nem baj a' ha szaglik!"

"Az a sárga színű angyalbögyörőnyi műbogár"....

stb...

Kedvem lett kipróbálgatni ezeket az "ősi" módszereket. Nosza, indulok is...

(S.Cs.)

Kelt: 2021. év Földanya havának 2.-ik napján

Szederinda és a Duna

Kellemes érzéssel tölt el a friss kávé illata. Főzött, rendes kávé otthon, nem éttermi mókusvíz, átlátszó lötty, a csak langymeleg nyúlhúgy. A frissen főzött forró, gőzölgő mokány kávét apró kortyokban veszem magamhoz. A kávé útját érzem végig a gyomromig, közben szemem lassan nyílik, s a hajnali sötétben gondolataim már a Duna partján kalandoznak. Mindig kell "B" és "C" terv is, ha esetleg az "A" terv becsődölne, vagyis ülne valaki más a kiszemelt helyen, meg kell lenni a következő lépésnek. Az ajtón kilépve nem csalódom a nyári éjjelben. Töppedt punnyadt párás meleg a hajnal is. A tücskök rezignáltan, fáradva szolgáltatják a hajnali muzsikát, jó hír, hogy a hajnalpír még nem mutatkozik keleten. Időben fogok kiérni. Az autóba bepakolva le is ver a víz. Alig mozogtam pedig. De ez hozzátartozik a nyárhoz. Egy nyest fut át a parkoló autók közt. Lehet kábeleket rágcsált az éjjel, ám patkány nincs, ahol nyest is van. Vagy ez, vagy az. Egy autó tetején megáll egy pillanatra, s rám vigyorog. "Hejj, az anyád úristenit, ha elrágtál valamit, hurokra kaplak, s kiforgatlak a szőrmédből." -vicsorgom felé a bajszom alól. Az autó pöccre indul. A műszerfal világit a sötétben, minden rendben. A nyest mégis röhög. Velem együtt. Azon mulat, hogy csupán a jelenlétével megviccelt. Elég ennyi is, s máris elkanyarodtak a gondolatok a tervezett horgászattól. Az autó eközben gyorsan harapja a kilométereket. Lassan hajnalodni kezd, halványodnak a csillagok, s dereng az ég alja, előtűnnek az erdők körvonalai. 

Párapaplan borítja a tisztást, amely mellett elhaladok. A pókhálókon ezernyi páracsepp csimpaszkodik, csoda, hogy a pókfonál bírja a súlyt. Egy vadászatból hazafelé tartó róka szaporázza meg lépteit ahogy az autó fényszórója rávetül, s gyorsan el is tűnik az út menti árokban, szemét villantva felém bosszúsan. 

A töltessen lassan haladok, de mégis az autó kereke alatt megcsikorduló kavicsok sikolyát messze viszi a Duna. Kiszállva a kocsiból percekig gyönyörködök a hajnalban. Friss, tiszta levegő, hűvöskésebb mint a városban, ám nehéz a párától. Egy szürke gém kémlel le a magasból, tesz egy kört, majd eltűnik a parti fák mögött. Lassan kipakolok, s nekiveselkedek a majd harminc méteres szakasznak, amely nem egy sétagalopp. Komoly lelki nekibuzdulásra van szükség, hisz tudom, mi előtt állok. Bal kezemben egy vödör, etetőanyagok, csalik, dobozok, egy flakon víz. Vallámon a botzsák, jobb kezemben a horgászláda, kis összecsukható szék, két bottartó. A lefele vezető út nincs kigyúrva, ami sejteti csak, mi vár rám. Az ösvényt benőtte a gaz, a ciher, az ember magasságú csalán és a vadszeder. Nosza, nekiindulok mégis, hisz a túlfelén ott vár a remélt cél. Az első két méteren csatakra ázom a reggeli párát rám nehezítő növényzettől. Szakállamba pókháló ragad, egy szederinda rendre megfogja a lábszáram, s el akar botlatni, tüskéi vaskosan a húsomba vágnak. A csalán a nyakamat, s a ruha által nem fedett testrészeimet, kézfejem "simogatja", s mindemellett a felvert szúnyogok feldühített bandái is rám vetik magukat. Vezérük egy csömény, vagyis egy kétfoltú pőcsik, amely a vállamba harap. Küzdök tovább, de a botzsákot húzza le a növényzet már rólam, vállamat szederinda hasítja fel, kiserkentve a vért a bőr alól. Szitkozódni nincs erőm, csak sziszegek vadul a fogaim közt. Nincs visszaút, hisz már a fele megvan. Csurog a víz már a cipőmből is, combomon érzem, átázott a nadrágom, ég, viszket mindenem, a vödörről eközben leszedi az egyik nejlonzacskóban levő gilisztás dobozaim egy bokor ága, s majd félmeztelenre vetkőztetve, zihálva, csatakosan, leizzadva érek le a Duna partjára, ahol az előző napok áradása utáni hirtelen apadás kint felejtette a parti sarát, amelybe majd bokáig süllyedve csúszkálok. 

Part menti füvet letépve, uszadékfákból lerakok egy kis négyzetméteres területet, ahová el tudok helyezkedni. A szúnyoghad támadása kissé alábbhagy, valószínű, hogy a vaskos harmat miatt nehézkes a repülés, s nem éri meg engem gyötörni tovább. A nap még nem kelt fel, de erősen világosodik kelet felől, s lassan túl leszek a lefelé tartó út sokkján. Bele se merek gondolni, hogy a töltésoldalon vissza is kell majd menni....

Vajon miért is nem lettem tavi horgász? Odaparkolni kényelmesen a kitakarított, rendben tartott horgászhelyre, akár szmokingban is, disztingváltan elegánsan, szép vasalt ruhában, puccos horgászládára ülve, golfpálya minőségűre nyírt füvön. Telepített zacsis pontyokkal szórakozva?Elveszne a varázs.... Inkább vagyok vadvízi horgász, s küzdök az elemekkel, s fogok azt, ami megterem a folyóban. 

Lassan elrendezem a megtépázott felszerelést. Az izzadtság súlyos cseppekkel húz barázdákat meggyötört arcomon, s megvizesedik a tarkóm is. Ha valaki lát, azt mondja, ez az ember ruhástól megfürdött a Dunában. Viszket a kézfejem, hisz azt a csalán masszírozta, míg átküzdöttem magam a dzsumbujon. Egy béka vígan pocsol a part mentén, majd megáll, felém tekintve tűnődve nekem úgy tűnik, vigyorog. Rajtam vigyorog. Na te beste, csak szedjed a szúnyogot, ne velem foglalkozz, de ha már kedved tartja vigyorogni, vigyorogjunk együtt. Széles mosolyra húzódik a szám, de a breki ezt már nem állja, eltűnik a part menti zsombék alatt. A cipőmre rá se merek nézni, a varacskos disznó is megirigyelné a kinézetét. A ráragadt sártól dupla nehéz. Bekeverem az etetőanyagot, s az egyik botot be is vetem az előttem 15 méterre levő sodorvonal belső felére. A másik botot össze sem tudom rakni, az imént bevetett bot ütemes hajladozással jelzi, van valaki a horgon. Szép halat fárasztok. Elkezdődik a reggel. Hullámokban támadnak, nagyszerű kapások, csoda jó fárasztások jellemzik a hajnalt. Eközben ásítva, gyanakvóan kibukkan a nap a Duna túlpartján bársonyos lombozattal mélán bambuló ártéri erdő lombozata felett. A kapások alábbhagynak. Több száz kormorán húz el a fejem felett. 30-40 fős csoportokban, s rávetik magukat a túlparti, csallóközi vizek halállományára. Bele se merek gondolni, mi lesz itt, ha télre megérkeznek majd a rokonaik a Balti-tenger mellékéről....

A Duna halai mindeközben nem viccelnek, egyre mohóbbak, s bizony komoly küzdelmet folytatnak, s igencsak próbára teszik a szereléket. Egy-egy ügyes márna a kagylópad felé húzza a feszes zsinórt, amelyet mint beretva hasít el a kagyló héja. Van amikor a halak győznek....

Varázslatos a reggel, a kelő nap mosolygó sugarai melegen simogatják arcom, s leveszik rólam a pulóvert. Indulnom kéne lassan. Revánsot venni a szederbokrokon, kicsit megjárva a dunaparti erdőket gombák után kutatva, hisz terített asztal az augusztus, csak le kell hajolni az élelemért. A ködben úszó hajnal elillant, s a nyár izzasztóan meleg reggele kelti a természetet, s madarak csivitelése hangzik minden felől, kik rendre elmesélik egymásnak éjjeli álmukat.

S botor az, ki kés,s tál nélkül indul neki a Dunának nyári időben, hisz hova is gyűjtené a lába elé felkínált finomságokat?

A természet megannyi teremtménye, növények, bokrok, fák, virágok, gombák, gyümölcsök, vizek, folyók, halak.... a valódi szépség, melyben gyönyörködni napestig sem elég....Útban hazafelé egy kisebb folyó mellett megállok, s nem bírom ki, hogy egy jó húsz percet ne dobáljak, hisz sejtem, ravasz domolykók lapulnak a zsombékok alján.....

Sejtésemben nem csalódtam.... Mohón verik le a kis ütött-kopott wobblert. Félelmetes, micsoda őserő lakozik ezekben a darabosabb domolykókban. Igazi harcosok, s tiszteletem jeléül mindig, minden esetben szabadon eresztem őket, kivétel nélkül. Talán lesz alkalmam évek múltán is összemérjem ravaszságom, ügyességem, türelmem, s erőm velük.  

Izzadtan, viszketve, véresen, néhány tüskével térek haza, ám boldog vagyok, hisz a Duna, az erdő, ajándékkal halmozott el ma is, s elhalmoz akkor is, ha épp nincs kedvem semmit haza hozni, csak képeket, emlékeket....

(S.Cs.)

Kelt: 2021.év Újkenyér havának 22.-ik napján