Elszállt a nyár, oly messze már .. 10 év a blogvilágban

"Hát ez is eltellett...."

Még levetkőztet a déli napsugár, nevetve űz egy vén tölgy lombja alá, s vizet facsar a homlokomból sugárzó mosolya. Mézédes somot, galagonyát csemegézek csendesen poroszkálva utamon, ám az alkony libabőrös fuvallata felborzolja a szőrt a karomon. A nyírfa egyik ágán reggelre egyszer csak megsárgultak a levelek. Az imént még fecskék csapata tartott gyűlést egy lengőkábelen, ám most két napja üresen árvák a fészkek, nappal ugyan töpped a szőlő a tőkéken, de az erdők roppant csarnokaiban szarvas bikák bőgnek már a ködös alkonyon! 

A spinner-bait szép csukákat csalt ki a hinarasból

Faroktőig 74 cm, már darabosnak számít

Eltelt. Megint faképnél hagyott, kitántorgott napjaimból szép lassan a bódult csalafinta nyár. Volt benne sok minden, történet, álom, akarat, kín, törődés ....

Horgászat is, pergetős, békés halas, leülős, és harcsázós. Élmenydús, vagy épp csak nézegetős, helyfelfedezős. Minden kifogott hal gyönyörű egészséges és szép rajzolatú volt, még ha épp nem is értek a rekordlista közelébe, akkor is örömmel töltött el, hogy ilyen sokszínű a vízek világa. Ahogy kitekintek az esőverte ablakon, megállapítom, hamarosan színes lesz az erdő is. Hajnalonta ködtakaróba burkolózik az épp száradni kezdett kukoricás, s ott didereg a pókháló a harmatos napkeltekor a bokrok közt kifeszülten. 

Napról-napra lejebb rottyan a folyócskán a hínár vaskos szőnyege, mely nem sokáig bújtatja már az egyre éhesebb csukákat. Később, egyre később virrad, s a nap ásítozva, lustán űzi el csak a párapaplant a reggel az erdők kezei közül. Ha olyan a kedve, makrancos, duzzogó, akkor épp felhőkbe takarózik, s kedvtelenül közömbösen nézi, ahogy esők áztatják a nyáron kitikkadt, italt szomjazó vidéket. Hűvös, zabolátlan szél szabadul ki az Alpok üveghegyeinek izmos karjaiból, megfésüli az erdők kócos lombkoronáját, melynek nyomán a földön koppan a vadgesztenye. A seregélyek hadai vígan fosztogatják az alvó csősz mellett a szőlőket, jobb híján az erdőszéli bólogató kökénybokrokat. Jóllakottan letarolva a nyár utolsó nyomait, zsinattal vonulnak tova...

Ha a seregélyek nem lelik meg, szép termés lesz idén kökényből

Kisharcsa is harcsa, vadul rázza a botot

Ritka vendég mifelénk

 

Harcsaifjonc meglepődve

Leuralták a pályát

Ha tudnék festeni, ilyeneket alkotnék

A sajtkocka legnagyobb ínyence

UL peca domira, jó móka

Az ellenállhatatlan kanál nem csak a csukát,....

...a balint is kicsalja a hínár mellől

Testes keszeg

Ha éhes, a csonticsokorból fogsort növeszt 🤣 

Matchbottal folyón jó élményeket ad a keszeg

Aztán beüt a ponty is, mely komolyabban megdolgoztatja a botot a sodrásban

Vagy a mindig éhes sügér támad hajnalonta

Hajnalban órát lehet állítani hozzájuk, a reggel hatos harangszóra rendszerint bólint a bot

Mire felocsúdok, a másik bot is halat ad

Megunhatatlan öreg Duna látványa, vonzalma

A hajók hullámai hozzák a kapást

Elmúlott a nyár. Eltelt az idő is, hiába próbálnám utolérni őket, ujjaim csak az ürességbe markolnak, hisz lépéseikkel kéz a kézben lehagynak, s csak válluk felett kacagnak felém incselkedve a távolból. 

Éppen ma tíz éves a blog. 2015. Szeptember 26-án született meg, akkor, amikor azt éreztem, a médiumokból kiveszett az a fajta írás, amely reklám, felszerelés és öntömjénezéstől mentes, értéket képvisel és ad át, megőrizve az eltelt évtizedek hangulatát, az évtizedes tapasztalatokat nem hagyja elveszni. Valami eltűnőfélben volt, valami haldoklott..... Egy okozat oka lettem tehát. Profilommá vált az olvasó közeli valóságos leírások, élmények, kudarcok, s nem feltétlenül kapitális fogások valósághű, kellő alázattal történő tudósítása. Hogy ez mennyire sikerült, ezeket a gondolatokat mennyire sikerült átadjam, azt az olvasókra bízom, a legjobban tán ők tudják ezt megítélni. Vannak, akik a kezdetektől követnek, kísérnek ezen az úton, de a horgásztársadalom többsége előtt ismeretlen vagyok, s a blog is az. Hiszen nincs velem tele sem a net, sem a horgász médiumok nem írnak (már) rólam (bár volt néhány próbálkozás, de azt inkább hagyjuk is), s nem cipel egyik cég sem a hátán, s én sem reklámozom őket, nincs megfelelési kényszerem, csak saját magam felé legfeljebb. Szeretek minden este nyugodtan a tükörbe nézni. Ez mindennél többet ér, valamint az, hogy amit közzéteszek az mindig valóságos! Nincs kozmetikázás, nincs hazugság. Ennyi csupán a titka...

Eltelt az idő, megöregedett a blog is. Kapott díjakat, s kihajtott belőle egy irodalmibb ág, amely 2019-ben könyvet is termett, s érik bizony a következő is, talán 2026-ban megvalósul majd a második kötet. Vadhajtásként kiszökött a gondolatokból a dalszöveg írás is, amely zsenge még, de talán blues és rockzenei körökben szebb jövő elé néz, hacsak a műfaj nem szűkül még inkább szubkulturális szegmenssé a zenei világban, ahol még értelmes dalszövegekhez varázsolnak a zenészek fülbemászó dallamot.

10 év. 203 darab bejegyzés! Matuzsálem ez a blogok világában, a horgászblogokéban pedig főleg az. Annyi hirtelen feltűnő üstökösként berobbanó kiváló blog tündöklött egykoron, olvasott, kedvelt blogok, blogírók hada hozta a jobbnál jobb írásokat, de mára többségük kiégett, beleunt, feladta, s kialudt a szalmaláng. Eltűntek, az idő rozsdás vaskerekei porrá őröltek sokat, s szinte nyom nélkül szétszórták őket a bináris kódokra épült net világában... 

Ezt rettenetesen sajnálom, jobb lett volna, ha többségük fenn marad, s a közösségi oldalak egynapos tündöklést követve nem darálják be őket iszonyatos fogaskerekeikkel.

Kevesen maradtunk mi utolsó Mohikánok, jelenleg is aktív blogírók. Az én kedvem mindezen hátrányok ellenére nem vette el semmi. Sem az, hogy nem lettek milliós megtekintéseim, sem az, hogy mindenki eltemette már a blogírást, mint a neten kihaló stílust. Sziklaszirtkent áll még a blog, mely dacol a felkorbácsolt tenger szilaj hullámaival, s vastag falai nem inognak meg holmi viharok dühödt támadásai alatt.

Bizton remélem, ezen 10 év alatt sikerült átadnom valamit abból, amit a természetben tapasztaltam. Amit láttam, éreztem, s amilyen gondolatok születtek a valós, megélt élmények alapján. Remélem, írásaim, beszámolóim, novelláim adtak valami pozitívumot az olvasó közönségnek, visszaadtak valamit abból, amit én kaptam a természettől, azért, hogy azt tovább adhassam önzetlenül. Jutott egy kis érték annak a vékonyka rétegnek, akik hajlandóak olvasgatni, nézegetni, legfőképp elgondolkodni az olvasottakon. Hálás köszönet minden látogatónak, akik a kezdetek óta figyelemmel kísérik a blogot, vagy akik időközben találtak csak rá, vagy akiknek éppen véletlenül akadt csak bele a keresőmotorjuk, de elidőztek egy kicsit itt az oldalon. Voltak páran.

Több mint háromszázhuszonnyolcezer látogató ezen idő alatt. Nagy szám. S ha ebből a sok olvasóból akárcsak egy ember is csettintett egyet, hogy ez az, ezt kerestem, ilyeneket akartam olvasni...

Akkor azt mondom, megérte.   

A másfeles koncér jól küzd folyón a matchbottal

Saját festésű kanál is adja a csukát

Eltelt. Elmúlt az ideje a nyárnak, letellett tán az ideje a blogolásnak is. Sokan temették már a műfajt. Kihalásra ítéltettünk. Kiveszőben, de mégis itt vagyok! Itt leszek, ahogy jövőre a nyár is újra eljön. Egy gyakori kérdésre válaszolnék, néhai nagyapám Darnyi Béla szavait pontosan idézve, akitől szintén meg-, megkérdezték aktív éveiben, hogy 

"Meddig akarsz még írni?"

"Addig írok, amíg még lesz miről!"

Pataki csuka

Kelt: 2025. év Földanya havának 26-ik, a blog fennállásának 10. évfordulóján

Domolykók meggyel

Az első meggyevő domi

A nyár kezdetén eszembe jutott a gyümölcsérés. Alig vártam, hogy a domolykó szabaduljon a tilalomból. Ekkor persze titkon reméltem, hogy a folyók sem zavarosak, hogy minden ideális lehessen a gyümölcsös pecára. Manapság az új kor trendi horgászmédiumai ontják a gyártók mindenféle eszközeit, műcsalijait, sőt, gyümölcsimitációk is egyre szélesebb körben ismertek már. Na de minek a műanyag, ha ott van a valóságos gyümölcs, amit akár meg is kóstolhat a hal, környezetbarát, s akár jól is laktatható vele a hal, sőt, illata, zamata is van, sőt, a csali vezetés is hatékonyabb, hisz nem magam felé húzom a bokor alól, hanem szépen be engedem alá....

Sőt, ha magozom a meggyet, mederfenék közelében, ha maggal úsztatom, vízközt vezethetne. Szóval nincs az az imitáció, amely helyettesíthetné a valódi gyümölcsöt. Nem mellékesen tovább viszem azt a hagyományos halfogási módszert, amelyről a mai generáció talán már nem is hallott, ám lehet, az ő nagyapjuk, dédapjuk még így fogtak termetes halakat. Évről évre közzéteszek ebben a témában egy cikket. Így van ez most is. Ismétlés a tudás anyja, nem baj, ha van ki megmutat egy másik utat, eltérve a fősodratú populista marketing által vezérelt tukmálástól....

Valami elveszett. Valami régen elveszett, az élmény, az improvizáció élménye. Mikor kiérek a partra csali nélkül, körbenézek, látom, éppen szöcske ugrál sok a part mentén, vagy éppen egy víz fölé lógó eperfa, ringlófa alatt fordul a víz, vagy épp az iszapos parton ott vannak az iszapgiliszták, lótetűk túrta lyukak, vagy épp rajzik a csimasz. S felhasználom a természet adta lehetőséget. Improvizálok, és jön a siker. Vajon az utánunk jövő generáció alkalmazza majd ezt, vagy teljesen a gyártók kénye-kedvére hagyatkozik?

Bámulatos ereje van

Egyszerű, de nagyszerű horgászat ez. Megérint a múlt dohos, patinásan kopott miliője, emellett elégtételt érzek, hogy igen, az ősi módon is horogra kaphatóak a folyóvízi vad harcos halak. Mert bizony a halak nem változtak. Tudják mi kell nekik, mi a jó nekik. Ösztönösen. Az emberből lassan kiölik az ösztönöket. Hogy miért? Ki kell öntsd a pohár tartalmát, ha valami mást akarsz beleönteni... Nem igaz?

Talán ez a legkisebb, amit meggyel fogtam

Ahogy érett a gyümölcs, a cseresznye, a meggy, de az újonnan a folyóparton megjelenő indiai vadpimpó (álszamóca) is halat adott. 

Óvatos, de falánk jószág

Ő már azért az a kategória, amelyet bárki megsüvegel

Reggelizni támadt kedve

Domira váró "csali"

Az indiai vadpimpó (álszamóca) is fogós, igaz nem tart jól a horgon

A szemközti bokor alól jött ki a meggyre

Ráadásul nem is az apraja tette tiszteletét, szinte 35 centi alatt meg se mozdult rá a domolykó. Na de onnan a szebb példányok, akár félméteres igazi mohos hátú ravasz buzifejű vízi bulldogok is belefeküdve a sodrásba rakoncátlankodtak, s tették próbára a felszerelést. Én még mindig faroktőig mérem a halak hosszát. Így szoktam meg. 50 cm, az faroktőig tényleg 50 cm, bár lehet bruttóban, teljes hosszban van az 57 is. Mennyivel jobban hangzik! De kit is kell becsapni? Miért is?  Lehet átállok a teljes hosszra...? A fizetés is jobban hangzik bruttóban, mint nettóban nem? Erről is szól ez a világ, a parasztvakításról...

Gazban megbújva óvatosan, guggolva közelítettem meg a lakhelyét, ki is csalogattam egy szikla mögül

Nagyon szeretek pergetni domolykóra. Nade! A folyócskán túlparti bokor alá bepöccintett wobblert, ugye a vízbeérést követve azonnal tekerem is ki alóla, ami nem annyira hatékony, mint az ugyanoda ejtett gyümölcs, amely a sodrással a parttal párhuzamosan végigpásztázza a teljes bokor-bokrok alatti szakaszt, higgyétek el, ha van ott domolykó, nem fogja őt hidegen hagyni a felé úszó ízletes gyümölcs!

(S.Cs.)

Kelt. 2025. év Áldás havának 12-ik napján

Mit súg a balatoni szél?

Az első pillanatok

Észak felől kapaszkodott az öreg autó. Mikoron felértem a dombtetőre, megváltozott a világ. A Bakony foglyul ejtette a felhők kajánul vigyorgó hordáit, s nem engedte el erős márkának szorításából, azt követve ahogy az öreg autó szusszant egyet, megkönyebbülve indult immáron lejtmenetben a dombtetőről, miközben kiderült az ég, a szellő ismerős illatot csent az orromba. A Balaton oly jellegzetes víz illatát. Friss, oxigéndús vidám illatot. Aztán megláttam ezüstösen kéklő víztükrét. Az arcom felderült, örömömben rikkantani lett volna kedvem. 

Oly messze még a zajos turistákkal tömött nyár, észrevétlen mozdulnak a napok, észrevétlen fon szerető bilincset rám a Balaton. El nem eresztene, bár elmenni nem is akaródzna 

Irdatlan húsos törpilla

Az első keszeg

Lassan érkeztek a pontyok is

A napkelte ezer színben ébreszti a vízfelszínt, sokszor a kapásokról is lemaradók, annyira elveszi figyelmem a gyönyörködés....

Néhány éve egyre inkább jellemzővé válik a törpeharcsa fogás. Sok év kell még, mire összeroppan a törpeállomány,  egyszer csak eltűnik majd a Balatonból. Jelenleg a felfutó ág a jellemző. Néha nem is bánom, hogy törpe jön, hiszen termetes vaskosan húsos példányok ficánkolnak a víz tetején, mikor kitekerem a szerelékem. Szemeim előtt már bográcsban rotyog a törpepaprikás, fő a juhtútós kapros sztrapacska mellé.....

Kompozíció

Végtelen nyugalom

Almádi mögött elfáradt a nap

Irdatlan mennyiségű bodorkával hozott össze a sors ezen a tavaszon. Mint horrorfilm én a piranha-k, úgy vetették rá magukat mindenre! Úszós szerelékkel horgászni kihívás volt, tovább tartott a horgot felgilisztázni, felcsemegekukoricázni, mint halat fogni. Testes 25-30 centis példányok azonnal lecsaptak. Vízközt, fenéken, mindenhol. A végén már áztatott keménykukoricával nyomultak, de azt is ugyanazzal a hevességgel támadtak. Ekkor villant be, miért oly kevés a pontykapás is beljebb, 70-90 méteren is. Mert az etetésre használt áztatott kemény kukorica nem érte meg azt, hogy odaérjen a ponty. A sáskahad mindent felfalt.

Ebéd mellé

Feszített víztükör

Hajnali próba

Néha azért befértek a pontyok, sőt, ha szél volt, S egy kis hullámzás ezüstös csillogása bűvölt el, a pontyok egészen nád közelig kijöttek, örömteli perceket okoztak a match botom horgászat során is, még ha nem is voltak olyan nagyok. 

Néha még akad tükrös is, tévhit, hogy csak pikkelyest telepítenek

Elmélázva

Akadt komolyabb harcos is, aki akasztást követve laza 50 métert befelé lehúzott egy slungra a dobról, majd kifelé menet akár egy felbőszült vad bölény a nádba tört, S mire csónakba szálltunk, a ponty mát megszabadult a horogtól. 

Festménynek se lenne rossz

Egy-egy törpe este is aktív

Irtózatos törpék. De a bodorka seregek őket is rendre kiszorítottak az etetésről. Ez van, amikor egy-két törpe megfogadta után elhatározott, hogy nekiállok törpézni, gilisztával fenéken, erre tessék.... Ki hallott már ilyen pimaszságot?

Zápor közelít

A Balaton, mint minden évben magával ragadott. 

Most is megkérdezte, lágy hullámok hangján: "-Miért vagy itt? A halak miatt jöttél?" 

Lassan, megfontoltan feleltem neki: "-Nem! Szeretek itt ilyenkor. Csend van, nincsenek még emberek, kik a szeretet, a nyugalom helyett gyűlölködnek, acsarognak egymásra, s eközben feldúlnak mindent maguk körül! Azért jöttem, hogy megmentődjem ettől!" 

Kicsit várnom kellett a válaszra: "-Nézd, az én partjaim is feldúlták, a nádasaim kipusztították, a partjaim kövekkel szórták, a hátamon ezernyi vitorlás, a strandokon zsivaj, s nem megnyugvás vár az, mit látsz mégis te itt nyugalmasnak?"  

Kicsit magam is vártam a felülettel, majd lassan, kissé határozottabban mondtam: "-A hajnali ébredésed, egy új feltámadás egy újabb remény egy szebb napra, a hajnali hangok, melyeket felőled hoz a szél, a napsugarak első csillanása a vízfelszínen, ez minden, ami nekem elég, ahhoz hogy higgyek benned!"

Erre már nem felelt azonnal, majd fertályóra tellett el, mire a víz felől érkező szellő hátán egy távoli üzenet hangja érkezett: "-Én is hiszek benned, hogy legközelebb is meglátogatsz, hogy újra beszélhessünk....!"

Jövök még

Vissza-visszavágyom partjára hát, hogy némán elbeszélgessünk a világ dolgairól, ami eltellett, s ami még csak eztán következik majd. 

Kelt: 2025. év Napisten havának 17-ik napján