Szigetközi kalandok 1.

Itt a hajnal már megint. Kelni kell, hisz a hétköznapok munkával telnek, hétvégén kell egy kis idő a horgászatra is. Másnak eszébe sem jutna korán kelni a hétvégén, örül, hogy elalhat akár nyolcig is, de Rezső nem így gondolja.
-Kár az időért amit alvással töltök, majd az "agyagosban" alhatok eleget, ha arra kerül a sor, hogy véget ér a körutazásom a nap körül.- szokta mormogni őszülő, cigarettától megsárgult rőzsebajsza alatt.
Gépiesen betanult szöveg, gépies mozdulatok az éjszakában. Van az éjszakának az a szakasza, amikor már elülnek a zajok, s még nem ébred fel a madárcsapat, a sün sem motoszkál már a fű között. A tökéletes, néma, temetői csend. Ez az az idő, mikor Rezső felmarkolja a botzsákot, hanyagul a hátára veszi, kezében a vödör, amelyben helyet foglal egy kisebb vödör, mellette etetőanyag, főtt búza, kukorica, gilisztás és csontis doboz, pellet, fogó, centi és csak a Teremtő tudja mi minden vacak. Tehát Rezső felszerelkezve áll ki a lépcsőház elé. Mögötte halkan nyikorogva bezáródik az ajtó.

Egy cigarettára gyújt, miközben az éjszakai csendet fürkészi. Szinte hallja a parázs sercegését ahogy nagyot slukkol a kapadohánnyal töltött cigarettájába, amely mindenféle girbe-gurba alakot ölt az egyenes rúd helyett. Maga tölti, így olcsóbb, bár nem annyira dizájnos. Borostás arcán látszik az évtizedek nyoma. Szeme mélyen ülő, hideg, szürke. Rezső öltözete egy rossz cipő, melós gatya, kinyúlt pulóver, amely alatt kopott egyszínű, vagy inkább a sok mosástól seszínű póló. Ott áll, s nem mozdul. Vár. Az utca végén ekkor meglátja a fénycsóvát, amely éles kanyart vesz, végigpásztázza az utcát, s jön is zakatolva egy öreg dízelkocsi, s hanyag fékezéssel megáll Rezső előtt. Letekert ablak mögött egy férfi ül. -Szevasz Gézukám! -mormogja Rezső a bajsza alatt. -Na? 

-Szeva Rezsi! Dobd be a cuccod hátra! - szól ki a vezetőülésről a Gézukámnak titulált torzonborz figura, kinek göndör haja tán sosem látott fésűt, s az egész megjelenése olyan képet sugall, mintha egy őrült zongorista fejezte volna be épp Beethowen egyik művét. De most nem frakkban van, halnyálkától száradt, koszos fakó terepnadrágban, s egy szebb napokat látott pulóverben ül a rozzant kocsiban, mely öreg dízel járgány révén, úgy zakatol, mint egy megfáradt traktor. Rezső berakja a csomagtartóba a cuccot, ahol már helyet foglal Géza felszerelése, amely orrborzolóan erjedt szagot áraszt a rothasztott kukoricától. Rezső berakja cuccait, a botzsákot, eldobja a szűrőig leégett cigarettáját, majd hangos csattanással lecsapja a motorháztetőt. -Netene! Nem budiajtó ez! - kiállt rá Géza. - Na ülj be, mert sose érünk ki!

Az autó elindul, s harapja a kilométereket. Néhol kissé lassabban haladnak, ugyanis a szeptemberi köd hajnalonként már szinte minden alkalommal játékot űz a szigetközi mezőkkel, folyópartokkal, egy-egy begőzölt szarvas is az útra tévedhet, hisz megkezdődött már a bőgés. Az autó lassan kiér Dunakilitire, ám minden horgászhely foglalt, itt is, ott is kocsik, lámpafény, vagy csak a botok spiccén levő patronok világítanak mint szentjánosbogarak, üres hely nincs. - Ó Rezső hogy a fene vigyen el, há' nem mondtam, hogy este kellett volna kijönni! Kellett neked táncba menni az asszonnyal, hisz nincs farsang, szezon van, horgászszezon! Te meg táncikálsz, pazarlod a drága időt!- dohog a kormány mögött Géza.
-Nem úr, aki nem pazar! - vágja rá Rezső az orra alól, majd folytatja: - Haggyad má'! Azt hiszed ha este jövünk van hely? Hétvégén? He? Eridj csak lejjebb, talán lesz valahol egy jobb helyszín, ami ránk vár. - nyugtatja Gézát, s magát is Rezső, aki kicsit még kótyagos az előző este megivott bortól, ami lehet szőlőt sem látott, de ízre finom volt.

Majdnem megvirrad, mire jóval lejjebb, Bőssel szemben találnak egy szabad helyet, s a két barát, akik évtizedek óta együtt járnak horgászni, rutinos mozdulatokkal pakol ki az autóból. A szúnyogok azonnal támadást indítanak a jövevények ellen, de Géza jó előre szúnyogriasztóval befújt ruhájáról, valamint Rezső iszonyatosan büdös dohánnyal befüstölt göncéről úgy pattannak vissza, mint ping-pong labda a falról. Csak zümmögésükkel idegesítik a két öreg horgászt. Rezső újabb cigarettára gyújt, s a füst szagától a szúnyoghadak evakuációt tartanak, menekülnek a legyek, csömények is....

Bevetés előtt

Lassan pirkad, Rezső már leszúrta a két bottartót, a botjait is összerakta, épp az etetőanyagot gyúrja. A gombócokat nagy szakértelemmel egyformára próbálja készíteni, hogy azonos távolságra dobhassa, vagy csúzlizhassa be őket. Géza eközben szerel. - Mi a fenét csinálsz itt a sötétben ember? - förmed Rezső Gézára. - Hogy a francba nem szerelsz meg otthon? Minek kell minden horgászat után leszerelned a cuccot, az orsót minden? He? Mire bedobsz nekem már halam lesz! - mondja félig heccelődve Rezső.

- Nálam ez rutin. Így alakult ki. Rezsi! Akárhányszor elmondod, mindig elmondom neked, hogy feleslegesen szövegelsz. Nézd meg, nekem kevesebbszer szakad be a cucc, nem szálkásodik ki a zsinór, mert én mindig újra ellenőrzöm az egészet. Hány nagy halad ment már el mi? - kérdezi Rezsőt Géza kissé bosszús hangon, hisz a fejlámpa fényében mégsem olyan egyszerű a kötés. 

Ezután nem esik szó köztük, Rezső botjai már bedobva, s a kis húszéves összecsukható camping székén ül, amely minden mozdulatra recsegő-ropogó hangot ad, az ember azt hinné, hogy menten összecsuklik, mire megrezzen a spicc. Egy pillanat múlva ül a bevágás, Rezső talpon van, s elégedett mosollyal tereli a merítő szákba a kilóforma szilvaorrú keszeget, sandán a barátjára lesve, aki még be sem dobott. - Látod-e Gézu? Én már nem megyek el üresen, engem már megköszöntött Duna Papó!

Nagyhalas gombócok

Válasz nem érkezik, mert Géza ilyenkor mindig megmérgesedik, de nem szeretne rossz szót szólni a barátjának, így inkább csendben marad, s matat tovább a cuccokkal, majd ő is elkészíti saját etetőanyagát, némi dunai finom homokkal, kaviccsal nehezítve. Egy jó húsz perc telik el csendben, eseménytelenül. Rezső gondolatai félálomba merítik, míg Géza épp azon ügyködik, hogy néhány szárazabb uszadékfából tüzet rakjon. Ekkor egy hatalmas buffanás, majd csobbanás töri meg a csendet, s szinte néhány csepp víz el is éri a kókadozó Rezsőt, aki egyből talpra ugrik! -Azanyádkeservit! Amikor meg harcsázni megyek sehol se vagy!- rázza az öklét a víz felé. 

Két kiló felett már lapát

- Hagyd el Rezsi, mindjárt ég a tűz! - s valóban, füstölve lángra kap a száraz fű, majd pár pillanat múlva ropogva ég a fa is. -Rezsi, amíg a botok spiccét bámultad, csináltam két nyársat, egy-egy darab szalonnával, hagymával! Hidd el, jobb lesz a reggel, ha van valami a pocakban, s ahogy elnézlek, kicsit komoly volt a lőrefogyasztás is az este, nem árt enned! - újságolja lelkendezve Géza. A füst betölti az egész folyót. Megül a párával együtt, kesernyés szaga lassan terjed a közelben. Kis idő múlva a tűz elhamvad, a két barát pedig jól lakottan füstszagúan ül a parton a botok mellett, de már világosban, hisz a felkelő nap is nyújtózkodik, sugarai márt a fák tetejét simogatják. Géza a szalonnabőrt a bozótba hajítja, hisz szerinte a rókáknak is kijár néha a csemege. Rezső nem osztja ezt a véleményt, mióta egyszer még a nyers szalonnáját kicsente a háta mögül a lompos vörös bestia, ahogy azóta hívja ezeket a ravasz kis ragadozókat. Aznap csak hagymát ettek reggelire kenyérrel, igaz a hagyma alá sütöttek egy kis frissen fogott keszeget is. De a rókákat azóta nem szíveli. Ebben az idilli pillanatban az egyik feederbot spicce megrándul kétszer, majd harmadjára határozottan bólint a víz felé. Rezső nem rest, megtörténik a bevágás, majd a fárasztás. - Paduc lesz, jó darabos, közelíti a két kilót! Hamar part közelbe hozza, ám a hal nem adja magát könnyen, néhány fordulás, visszahúzás után lefordul a kis horogról, s farkával búcsút int. - Gyakori ez paducéknál! -nyugtatja barátját Géza, de Rezső bosszúsan tömi meg újra a feederkosarat, csalizza újra a horgot kis darabka sajttal, csontival. Amint csobban a szerelék a vízben, Gézának kapása van. Kicsit elalszik a bevágással, ugyanis először azt gondolja, a barátja netán keresztbe dobott neki, de a spicc játéka gyorsan elhessegeti ezt a gondolatot, s a bevágás már meg is történik.
Csodaszép dévér a tettes, bő két kilós dunai lapát. - Na nem hiába görnyedtem az este a ház mellett gilisztát szedni fejlámpával a sötétben! - konstatálja Géza a sikerét. - Görnyedjen a nyavalya, jobb volt a tánc, elhiheted, halat meg fogni lehet mással is! - vág vissza Rezső.

Ennyivel már érdemes kiülni horgászni

Géza néha ódákat zeng a harmatgiliszta szedésének művészi tökélyre vitt módszereiről, illetve arról, hogy a folyóvizi halak egyik kedvenc csemegéjéről van szó, szinte mindegyik hal szereti, és sosem vette még ki úgy a botjait, hogy azon fent maradt volna akár csak egy darabka is ebből a húsos csemegéből.Eközben az etetés körül egyre több a balinrablás, Rezső szerint ilyenkor hatalmas küszrajok állnak be a darára, s követik őket az éhes őnök, hogy bereggelizhessenek. Volt hogy közéjük dobott egy körforgóval, s olykor-olykor el is csípett belőlük egy-két darabosabb példányt.

- Nincs kapás. Te Géza! Adj egy szálat abból a gilisztából, hagy próbáljam meg! - mondja végül Rezső, olyan halk, szinte esdeklő hangnemben, hogy Géza ilyenkor oda se néz barátjára, mert fél hogy vagy elsírja, vagy elneveti magát. Géza szó nélkül a barátja mellé tolja a kis vödröt. Tudja, Rezső részéről ez beismerés, sőt egyenesen elismerés a harmatgiliszta világgal való alapos foglalkozás irányába. Nem szól ilyenkor, nem akarja letörni barátja büszkeségét. Rezső már dobja is be a gilisztával szerelt feederbotot. Szinte vissza sem ül színét vesztett rozoga, rozsdás székére, mikor a feederbotja elindul a víz felé úgy, hogy a bot nyelét Rezső a levegőben kapja el. Iszonyatosan felsír az orsó. A túlparton sátorból kikecmergő szlovák fiúk is hallják, s érdeklődve nézik hogy mi lesz a végkifejlet. A bot perecben, az orsó visít, szinte hűteni kell a dobot, lehet fel is izzik, , majd negyven méter zsinór lehúzását követően egyszer csak véget ér a kaland....

Rezső csüggedten tekeri ki a szereléket, majd barátjának mutatja, hogy kihajlott a horog. - Gondoltam hogy harcsa, éreztem, ahogy oda-odaver a farkával a zsinórnak, nézd, csupa nyálka a horog felett vagy másfél métert! 

Géza szólna ekkor, mire mindketten összerezzennek, hisz közbe valaki a hátuk mögött termett, egy tojásarcú alak, aki csak annyit böffent a reggelbe, hogy:
- Na van valami? 

Rezső talán az átélt izgalmak hatására, talán mert már annyiszor találkozott ezzel a jelenséggel, emelt hangon, szikrázó szemekkel esik neki a jövevénynek. Rezső arca hasonlatos az irgalmas szamaritánus kinézetéhez, szelíd, de határozott vonásokkal. Így bármit is szólt, nem volt ember Szigetközben, aki ne vette volna komolyan. Sokan el sem tudták képzelni, hogy Rezső képes dörgedelmesen is szót ejteni. Nem sokan voltak, akik látták kikelni magából. De most. Itt még a Duna túlpartján is hallották szavait a tót legények, ha ugyan értettek belőle valamit, mikor kifakadt:

- Talán jó reggelt, vagy valami! Nem? He? Köszönni nem tanítottak meg otthon? Mi az hogy van-e valami? És ha igen, akkor mi van he? Mi közöd hozzá? Ellenőr vagy talán? Nem hinném, azokat ismerem, de a magadfajta tuskók hamar megtapasztalják ám milyen is a kora reggeli fürdőzés a Dunában! Mit sompolyogsz itt a hátunk mögött, mint egy vörös bundás róka, bitang ebfajzat! Hordd el innét magad, mert nem állok jót magamért! A tesznye fajtádat teee! - Rezső eközben néhány lépést tett az ismeretlen felé, s kipirult arccal parancsolóan verte a reggelbe a mondatokat, mint mikor karót üt az ember, oly erővel, eközben divatosan szólva "rázoom-olt" az ismeretlen szemeire, akibe a szó is belefagyott, ha egyáltalán akart volna szólni, nem mert ezek után, hanem néhányat lépett hátra, megtántorodott, majd sietős léptekkel vágta magát a terepjárójába, s hirtelen gázt adva elkaparó első kerekekkel néhány kavicsot az alvázhoz verve elhajtott. - A fene essen az ilyen tapló újgazdag hülyegyerekbe! Ezeket se nevelték meg otthon, vagy az új Istenük a pénz, meg a templommá lett plázájuk kitörölt az agyukból minden tiszteletet! -morogta Rezső, míg Géza alig bírta magát visszafogni, hogy el ne nevesse magát. Csendesen ült, csak a válla rázkódott a belső nevetéstől.

Dunai kislapát kiló körül

Szilvórium

Vésett ajkú

A nap már magasabbra hágott az égi létrán, mikor szinte mindkettőjük botja kapást jelzett. Egyszerre fárasztottak, közben egymás felé sandítva, hogy na milyen jó is a barátság, a Duna is egyformán kedveli őket. Két szép paduc tette tiszteletét, kilóformák. Közös szákba tették a halakat, hisz így szokták, egyszer egyikük, másszor másikuk viszi haza a halakat, szokássá vált már ez az évek alatt. Eltelt még egy kis idő, a reggeli komp is elhaladt előttük, de több kapás nem esett.

Komp

Úgy döntöttek, aznapra elég a horgászatból, talán az este majd meglesik a Mosonin mi a helyzet. A halak közel négy kilót húztak a mérlegen, Rezső vállalta, hogy hazaviszi a halakat, így az övé maradt az adminisztrációs feladat, míg Géza fotókat készített a halakról, hogy majd téli estéken legyen mit nézegetni, hogy a néhány kép segítsen felidézni majd a nyári, ősz eleji kalandokat.

Mértékletesen, csak annyi, amennyi hazakerül

Négy keszeg majd négy kiló, nem is rossz

Hamar hazaértek, hazafelé nem tűnt olyan hosszúnak az út. Mikor fél óra múlva Rezső kiszállt az öreg autóból, búcsúképp csak annyit kérdezett barátjától:
-Te Gézu! Este hozol-e gilisztát? Tudod, azt a jó vastagot!
- Hozok. - mondta Géza mosolyogva, majd gázt adott, s egy rekedtes dudaszóval elköszönt barátjától....


(Úgy tervezem, hogy a két jó barát kalandjainak bemutatását több részben közreadom majd, egyben bízom abban, hogy olvasható novellákat sikerül majd összehoznom! :-)     - Mosoni Horgász)


Kelt: 2016. év Földanya havának 11.-ik napján