2018. március 4., vasárnap

Elismerés

A minap egy általam hosszú ideje figyelemmel kísért és olvasott horgászblogger, Fogarasi Gábor, a Streamfun horgászblog írója úgy döntött, hogy méltónak talál arra, hogy a betűkkel, szavakkal, mondatokkal, képekkel zajló kirakósjátékom díjazza. A 2017-es év végén az általa vezetett horgászblog lett az év horgászblogja. A "Pupa" által alapított elismerést  a díjazottnak meg kell osztania további két bloggerrel, s ennek folyamodványaképp megosztotta a díjat velem, s még másik két horgászbloggerrel Szobapeca és a wobblermánia blog írójával. Köszönöm Gábornak, s engedtessék meg, hogy gratuláljak a másik két díjazott blog írójának is.


Nehéz a mai világban átadni valamit, amit esetleg, hangsúlyozom esetleg a későbbiekben netán az utókor értékes alkotásnak minősít kis eséllyel. Kevesen vagyunk, akik még nem adtuk fel, s próbálunk ilyen-olyan módon ismereteket átadni a horgászat területén embertársainknak. De vagyunk! S igény is mutatkozik ennek a tevékenységnek a míveléséhez. Elismerés a díj, ám az olvasók szeretete, az igény, hogy folytassa az ember ezt a hobbit, ha úgy tetszik, az az igazi elismerés. Sok jó blogíró van. Mindenki más. Stílusban is, mely maga az ember, s más egyébben szintúgy. Vannak, akik olyan értékeket közvetítenek számomra is, mely mély tiszteletet ébreszt irányukban.

S én írogatok. Köszönöm mindenkinek, aki felkeresi az oldalt. Kik a novellák, kik az élménybeszámolók, a receptek, a riportcikkek, vagy csak a képek miatt, vagy a stílus végett. Köszönöm nektek!
Feszes zsinórt!

Kelt: 2017. Év Kikelet havának 4.-ik napján

23 megjegyzés:

  1. Szép munka, bízom benne, hogy sokáig örvendeztetsz minket a blogoddal. A stílusunk, a gondolataink sokszor eltérőek, de a lényeg azt hiszem közös. Gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Miklós. Szintúgy reményemet fejezem ki aziránt, hogy hosszú időn át a jövőben is megörvendeztetsz majd írásaiddal engem is! Vannak bejegyzéseid, amelyekkel nagyon is azonosulni tudok!
      Üdv

      Törlés
  2. Gratulálok Csaba! Megérdemelted!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Vagytok még páran, akikhez méltán jó helyre kerülne a díj!
      Üdv

      Törlés
  3. Ez a kedvenc blogom.Nagyon emberi és valóságos.Gratulálok Neked és még sokáig szeretném olvasni,tanulni belőle.Jó egészséget,szép élményeket kívánok!Hatalmas GRATULA!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem öröm és megtiszteltetés, hogy így gondolod, s így ismeretlenül is követsz!
      Ez egyenértékű a díjjal, ha nem több, hisz akkor megéri csinálni, át tudok adni valamit. Amíg van miről írni, addig írni fogok, s van miről írni. Mindig....

      Törlés
  4. Szerintem nagyon jó helyre került ez az elismerés.Köszönet minden írásodért. Nagyon nagy gratula.

    VálaszTörlés
  5. A díj, s az elismerés múló dolog, egy pillanatnyi állapot, akár egy aranyérem megszerzése egy versenyen. Az időtálló elismerés a rendszeresen idelátogató személyeket jelenti számomra. Köszönöm

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Gratulálok Barátom!
    Jó helyre került, megérdemelted.
    Sokszor alig várom a legújabb írásod, hogy kicsit kikapcsoljak és "ott legyek".
    További sikeres bloggolást!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. S az évek óta tartó figyelmet is szintúgy itt a blogon, s egykor a sokak által látogatott horgászoldalakon is!

      Törlés
  8. A méltó helyén landolt ez az elismerés...Gratulálok!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Bár vagytok még rajtam kívül, ahol szintúgy méltó helyen lenne!

      Törlés
  9. Válaszok
    1. Köszönöm. Kissé teher ez nekem, hisz nem a megfelelési kényszer vezet, s nem ezért vagyok, de most ez így alakult. Próbálok két lábbal a földön maradni. Ahogy eddig, s ahogy ezután is!
      😁

      Törlés
  10. Gratulálok !!! Köszönet az írások által nyújtott élményekért, köszönet az önzetlen iránymutatásért.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megtisztelő a vélemény. Segít abba a hitbe ringatni magam, hogy talán nem haszontalan az, amit itt csinálok!

      Törlés
  11. Gratulálok Barátom! Alap, hogy megérdemled!

    VálaszTörlés
  12. Huhhh még jó hogy kalandozgatok a korábbi írásaid között...:-) Fogadd minden elismerésem. Tetszenek az írásaid igazán emberközeliek. Sugárzik hogy imádod amit csinálsz és láthatólag jól is csinálod. Szóval így 2018 közepén Gratu :-) Így tovább hajrá....

    VálaszTörlés